2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Elégedetten mordul fel, ahogyan hallja a csont recsegő hangját, sikerül ezek szerint sikerült kitörni a másik lábát. Lesújt, hogy pár szívobbanásnyi ideig kiélvezze a másik haláltusáját, hogy lássa lasssacskán kihúnyni a fényt a vágott szemekben. Aztán kirántja a pengét, és ismét elsújtani készülne, legalábbis ez a terv, ő lepődik a legjobban, ahogyan a másik szinte felül, legalábbis odahajol, még jobban magára húzva a pengét. Épeszű ember nem ezt csinálná. A gondolat már túl későn jut el a farkas tudatáig, hogy alábecsülte ellenfelét. Csupán azt hitte róla, hogy valami félbolond bestia, de nem azt, hogy képzett gyilkos. Szereti, sőt élvezi a fájdalmat, ám a tűhelyes fogak felnyársalása sosem tapasztalt égető érzetet küld minden idegszálába, ösztönösen felüvölt. Ez a bohóc túljátszotta az előadást, és képes lehet őt legyőzni? Kapaszkodik a penge markolatába, mintha ezzel a plusz erőkifejtéssel még el tudna bármit is érezni, ám ahogyan telnek a másodpercek, fogy az ereje, fordul a kocka, s tudja, valami olyan történt, amire nem számíthatott. Leslie annak idején tudatosan harapta meg őt, mindketten fel voltak készülve, hogy Dane a továbbiakban vérfarkasként éli az életét. Ám most.. közel a halál. Nem élt ugyan sokáig, de most mégis szörnyű veszteségnek éli meg, hogy máris elragadja a sötétség. Alig bír az eszméletével, felakad a szeme, ahogyan lehanyatlik az idegenről. Még rángatózik kettőt, aztán szépen lassan elcsendesedik. A nyakából spriccel a vér, hogy aztán pár pillanat múlva már csak szivárogjon.
Sikerül alaposan meglepnie és kirúgnia a lábamat, olyan erővel, hogy gyakorlatilag el is töri a csontomat. Gyakorlatilag bele zuhanok abba a rohadt késbe. Még jó hogy a saját pálcámba nem! Mennyire gáz lenne már hogy egy varázsló vámpírt, a saját tökéletesen fából készült pálcája döf le?! De azt hiszem most kisebb bajom is nagyobb annál, mint hogy ilyeneken agyaljak! Én egy nyikkanás nélkül tűröm a felnyársalódást és mikor megforgatja bennem a pengét már a vámpír alakomban vagyok. Elég gyakorlott vagyok hozzá, hogy ne okozzon gondot a hirtelen váltás, különösen egy ilyen helyzetben, a pálcámat már eleresztettem. Nem messze van tőlünk. És mielőtt kitéphetné belőlem a fogazott kést, hogy újra lesújtson, én minden erőmmel magamhoz húzom. Elborul az agyam és elvesztem az életveszély miatt az önkontrollom és hevesebben, kitartóbban és erősebben küzdök mint egy átlag riadt vámpírocska. Érezhető hogy a mozdulataimban van gyakorlat és tapasztalat. Deant most magához öleli az éjszaka. Újra. A fogaim olyan sebesen és hevesen marnak a nyakába, hogy kis híján még a torkát is sikerül át harapnom. És ahogy akkor Mirának átadtam a vámpírmérgem, most ezzel a fickóval is megteszem. Az ereit elöntheti valami jeges iszonyszerű kellemetlenség. Ha le akarna magáról fejteni, igencsak meg kell küzdenie. A kezét ami a kést markolta, mindenestül magunk közé szorítottam. A másikat lefogtam a szabad karommal és hátulról markolom meg a nyakát ellen támaszként. Nem igazán érdekel a helyzet bárminemű kellemetlen felhangja. Ez most nem az a pillanat, hogy finomkodjunk, vagy megválogassuk melyik helyzetben kevésbé buzi ez a szituáció.... Pont leszarom. Az életemért küzdök. És ő is pillanatokon belül ugyanezt fogja tenni úgyhogy mindennél inkább fixen kell tartanom amennyire csak tudom! Tisztában vagyok vele, hogy egy vérfarkasnak nagyobb a fizikuma mint nekem... Ezt említeni sem kell. Épp ezért elegendő mérget kell a véráramába juttatnom, mielőtt észbe kap! Éjszakai vérpad a Rengetegben! Újra...
A hozzászólást Timothy Hiro Nagiwara összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2018-01-13, 01:42-kor.
Az a másik gyors, túlontúl gyors. Dane nem ezt szokta meg, az átlagembereket simán legyűri. Akiről pedig tudja, hogy természetfeletti erővel bír, azokat rendszerint csapdába csalja. Ezúttal óvatlan volt, az elmúlt napok hihetetlen mennyiségű idegörlő történései elvették az eszét, hogy olyan ingerült legyen, hogy azonnal támadjon. Ám a másik tud védekezni, és nem adja olcsón a bőrét. A vérfarkas viszont nem szokott félmunkát végezni, és miután visszanyerte a lélekjelenlétét, no meg levegőt is kap, nem törődve a gerincébe nyilaló fájdalommal, ezúttal másféle fogást vesz a recés tőrön, amit még így a becsapódás pillanatában sem engedett el. Eddig csupán döfésre előre tartotta, most viszont marokra fogja, lefelé az élével, hogy vágni, és csontot átütni is tudjon. Előresuhan, cikázva, mint valami nyúl, hogy az utolsó elrugaszkodás előtt ne nagyon kapjon már be semmit. Ha mégis, akkor sem hátrálhat meg, mestere a sötét varázslatoknak, egyet túl kell élnie. S az utolsó pillanatban cselez, az elrugaszkodás helyett csak lehajol, és úgy kirúgja a fickó lábát, hogy remélhetőleg még a csont is törik. S ha minden jól ment, akkor ráveti magát, hogy úgy váll környéjére mélyessze a pengét. Bőrön, húson, csonton át. Hogy tövig beleszaladjon. Ha már ott van, ki akarja élvezni a fiú haláltusáját, így évődő mosollyal forgat is egyet a pengén, és szándékában áll kihúzni, hogy ismét lesújtson, ezúttal mondjuk a fickó szivébe. - Áldozatok vagyunk... mindannyian! – Sophia talán ezért nem fogja megdícsérni, de amiről nem tud, az úgyse fáj neki. Mondjuk Lorelai valahogy mindig Dane nyomában van, és legutóbb is árulkodott, de ez most más kérdés. Valahogy azt a lányt is el kéne már némítania.
Én az utolsó pillanatokig igyekeztem megőrizni az emberi ostobaság benyomását. Számolok magamban, hűtöm a fejemet. Nem kell sok, hogy elpattanjon a húr. Japán létemre igazi colos vagyok az 180as magasságommal. Nem esik nehezemre felmérni, hogy a másik pontosan ismeri az ölés minden fortélyát. És ez össze vetve azzal hogy mi ő... nem jelent túl sok jót. Inkább csak cukkolom, mint fenyegetem. Erősebb nálam, ezzel tisztában vagyok. És Dane már mozdul is és mindenki azt hihetné hogy vagy kitérek, vagy helyben maradok és megöl. Kezemben villan a pálcám, mikor érzékelem, hogy mozdul és Danet egy varázslat taszítja hátra, nagyjából mintha aknára lépett volna, reményeim szerint még egy fát is telibe kap gerinccel, de ha nem jön össze az sem akkora baj. Igen, első körön varázslóként lépek fel. Tisztában vagyok, hogy ez legfeljebb még egy kis ingerlésre jó csak, meg némi meglepetésnek, de egyébként, minden bizonnyal semmi hatása nem lesz.. Két lehetőség merülhet fel ezt követően, a reflex amivel a pálcát elő kaptam, bizonyítja, hogy nem emberrel van dolga a drágának, vagy kisebb eséllyel, már rég elő készítettem, pont az ilyen vadabb megmozdulásra. Nos ki tudja mi jön át. Bennem az a kérdés motoszkál inkább, hogy vajon ő is pálcát ránt erre, vagy marad az "ütlek-fekszel" módszernél? Netán tőlem is kikényszeríti, hogy se időm, se lehetőségem ne legyen használni? Nos akkor fogja igazán kezdetét venni a küzdelem... De egyenlőre eszem ágában sincs pálca nélkül baszakodni vele!
A két idegen cseppet sem olyan tartást fel, mint amikor emberek vitatkoznak, szólalkoznak össze, sokkal inkább úgy tűnik, mintha két szarvas feszítené össze az agancsát, vagy éppen ragadozók, aki keresztezték egymást útját. Egyértelmű, hogy hamarosan vér fog folyni, itt van a levegőben, hogy elpattannak az indulatok, Dane már fel is húzza az ínyét, ugrásra készen várakozik, csupán a megfelelő pillanatra vár, már abba is hagyta a körözést. Ezt az idegent az ég küldte, hogy legyen kin levezetni a felgyülemlett feszültséget. A kérdésekre nem is válaszol, feleslegesnek érzi. Végre kiélheti a vadászat izgalmát, az ölés vérízű böfögését, ahogyan felszánthatja majd a nagyszájú torkát, s hallja majd a bugyborékolást, ami egyértelműen a halál előjele. - A kérdés máris rossz kispajtás. Nem ki, hanem mi.. – Van azért egy rossz előérzete, a másik túlontúl magabiztos, holott sejtheti, egy vérfarkassal áll szemben, aki ugyan nincsen átváltozva, de Dane-ről lerí, hogy emberi alakjában is pontosan tudja, hogy hova kell ütnie, szúrnia. Gyakorlott pillantásával végigméri a nyúlánk fiút, már ki is nézte magának azt a szimpatikus csigolyát, ahol elroppantja a gerincét. Ha már abbahagyta körözést, várná, hogy a másik szintúgy felhagy a rákészüléssel, és elrugaszkodik. Akkor Dane ki tudná számítani a szöget, hiszen egyszerűbb egy mozgásban lévő ellenfelet széttépni, hiszen az már nem tud változtatni az irányon. Ám a szájhős továbbra is csak fenyegeti, így a vérfarkas az, akiben elpattan az indulat, talán az elmúlt napok feszülsége így jön ki rajta. Így ujjai között fűrészfogas kés villan, és már ugrik is. Úgy szegycsontra igyekszik szúrni, a szabad öklével pedig csak simán letépni a másik fejét.
Pislogok párat és grimaszolok egyet, épp olyan pofázmánnyal, mint aki egyszerre nem hiszi egy szavát sem, de közben nagyon igyekszik mégis némi logikát lelni a hallottakban. - Ühhüm... Áruld már, mi a francot keres itt az éjszaka kellős közepén egy auror tanácsadó? Tanácsot adsz netán merre ástál el valakit? Vagy az őzikéknek kell útba igazítás? - tulajdonképpen simán lehet hogy igaz amit mond. Hogy miért nem hiszek neki? A stílusa miatt. Ki a faszom küldene ide egy ilyen dúvadat? Nincs belőlük elég a rengetegben, vagy mi a franc?! És persze valljuk be... diákoknak végképp semmi keresnivalójuk nem lenne idekint ilyenkor. Tisztában vagyok vele, de jelenleg leszarom. Tulajdonképpen érdekel a csávó. Vajon volt már itt ezelőtt is? Ennyire szabad bejárása lenne ide..? Morranok egyet, sima emberi, semmi torokhangú sátánhörgés. Inkább egy problémázó fiatal felnőtt méltatlankodása. Nyugalom Tim.. nyugalom! Tűnj embernek, tűnj idiótának. Értetlenül nézek rá és nemes egyszerűséggel némi szarkasztikus meghőköléssel lépek egyet. Csak szép lassan Hiro!... Adj neki időt, hogy megmutassa miféle is valójában! - Hó- hó öregem! Te most komolyan, miután elő rukkoltál, az auror tanácsadói címeddel, megfenyegetsz? Ki a tököm vagy te? - felesleges kérdések, de arra pont jók hogy ingereljem. ÉS lám lám lám.... mi rejtezik odabönn! - Mi az, a parancsnokságon túl sok volt a nyakadnak a munka a főnök asztala alatt? - célozgatok a nyakkörzéses megmozdulásra. Ó de jól ismerem már ezt! Nem hátrálok azonban, pont mintha először látnék ilyesmit. Hülye leszek támadni elsőnek! Inkább csak fokozom. Ha ráharap akkor hiába ő lép elsőnek, a düh és az az ösztön ami eluralkodhat rajta, sosem jó tanácsadó! Sikerült végigzongoráznom közben magamban, hogy márpedig itt most akármit is teszek, harc lesz. Még pedig nem is akármilyen! Az ellenfelem ránézésből egy igazi állat jelenleg. Nem lesz itt semmiféle baráti mérkőzés vagy megállj első vérnél. Lehet valóban itt hagyom a fogamat, de... jelenleg kevésbé érdekel. Csak ütni akarom azt a sármos pofáját! Ameddig nem marad más, csak egy véres massza! Aztán villan bennem valami és döntök. Beharapom. Nem fogom tudni megsebesíteni annyira, hogy lerázzam, talán ha elég gyorsan futnék lenne esélyem... De... most valahogy... nincs kedvem szabad kezet adni egy hozzá hasonlónak, hogy aztán később hajtsa be a ma estét! Ha viszont beharapom, a méreg talán kiüti.Sőt azzal is számolok, hogy esetleg megöli. De.. Akkor bizony a pókoknak meg az egyéb dögevőknek lesz egy instant gyorsbüfé. Dupla meglepi csomagot tartogatok neki. Vámpír is vagyok, és még beharapásra is képes! Na csapjunk a lecsóba! Vagy hogy mondják az európaiak!
Farkasfalkához ő aztán nem tartozik, sokkal szívesebben a maga ura, de miután nem tudja, hogy mi jár a másik fejében, így felül sem tudja bírálni. Csak azt tudja, hogy ingerült állapotában találták, egyedül akart volna lenni a természet e lágy, de komor ölén, és mindez most nem adatik meg neki. Logikusan pont a nyugalmát megzavaró ellen irányul a dühe, meg sem próbál kitérni a másik elől, sőt, provokálja is. Ha itt valakinek meg kell halnia, Dane szívesen segít ennek a ténynek a megvalósításában. Az undor nyomán, amit a fiatal fiúról lát, mosolyogni vágyik kedve. - Oh, valóban? Kispajtás, én aurortanácsadó vagyok, majd pont te fogsz kitiltani. – A hangja éle oly szarkasztikus, miszerint neki egyébként sem parancsol senki, főleg nem egy diákgyerek, akinek csak a szája nagy. Viszont van egy olyan érzése, hogy az illető mégiscsak tudja, hogy miféle, ami azért érdeklődésre ad okot Dane esetében. Honnan érzi ennyire? Maga is sötét teremtmény lenne, aki tisztában van az ilyenfélék mibenlétével? – Felesleges kérdések ezek, hiszen nem fogsz tudni árulkodni a válaszaimról. Ha tovább kóstolgatsz, akkor belém törik a fogad. – Horkant fel már csökkenő nyugalommal, és már viszket is a tenyere, lehet, hogy tényleg a sors akarta úgy, hogy találkozzon a kötekedő idegennel, aki azt hiszi, büntetetlenül hergelheti a farkast. Dane már a nyakával köröz, igazán érdekes testmozgásnak ígérkezik. Int is a másik felé, hogy támadjon csak nyugodtan, ha éppen nem menekülőre akarná fogni, bár Dane azt is kinézi belőle. Ha viszont az idegen átadja neki a helyzeti előnyt, akkor legalább gyorsan túl lesznek a dolgon, s a farkas még el is kaparhatja a közelben a nagyszájút.
Az erdő nyugalma, hoz magával még valamit. A nedves hideg levegőben valami más is kicsapódik. Mégpedig vérgőzös gyilkolási vágy. Nem az élőlény neszét vagy egyebét hallom, érzem meg, hanem azt a jellegzetes zakatolását a vérének, mikor valaki ölni kész. Tán rossz helyre tévedtem, de jelenleg cseppet sem tud zavarni. A tisztás szélén maradtam, a fák törzsei között. Maradok a meglepetés erejénél, úgy fordulok, hogy bár pontosan tudom, hol van, emberien esetlennek tűnjön a megmozdulásom és a kutatásom. És ügyelek, hogy a Hold fénye ne üssön vissza a tekintetemben. Mikor szemtől szembe kerülök a fickóval, elhúzom a számat és dühösen húzódnak össze a szemeim. Tudatosul bennem, honnan is volt olyan ismerős ez a fajta gyilkos ösztön... Akkor éreztem ilyet amikor Mirára talált az az átkozott farkashorda! És ekkor gyűlölet és olyan düh gyűlik fel bennem, hogy kezeim szorosan húzódnak ökölbe. Valószínűleg semmi köze az akkoriakhoz, de kellően sikerült megutálnom a fajtáját! Arcomra undor ül. Félelemnek nyoma sincs. - Nyugalomra vágytam. Tudod az erdő kellően békés, ha csak a hozzád hasonlók, akiknek semmi keresnivalója a birtokon, ide nem tolja a pofáját! - bár nem vagyok benne biztos, hogy boldogan megküzdenék vele, azért a farkasok, csak farkasok! De most cseppet sincs kedvem csitítani a helyzetet. - Hogy jutottál be egyáltalán, mert hogy nem tartozol ide, az is biztos!- köpöm még oda neki. Ezaz Hiro hergeld csak... Végül is minden bizonnyal halálra ítélnek odahaza... faszmindegy hogy széttép-e előtte valami. Még mindig nem látszik belőlem több mint egy emberből. Egy vakmerő, ostoba és nagyszájú emberből. Kedvem lenne megmarni. Hátha bele döglik. Legalább egyel kevesebb szenny lenne a világban. Láthatóan nem az a fajta aki piroskát kísérgeti. Sokkal inkább aki az egész falut szórakozásból kiírtja.
A sötét árnyék szinte hangtalanul suhan át a fák között. Dane érzékeny orra teletömve a sok idegen illattal, ám mégis csalhatatlan szimattal tudja megkülönböztetni a saját fajtársait minden más teremtménytől. A telihold közel, ő viszont akkor is bestiális tud lenni, amikor nincsen benne mélyen a ciklusban. Most azonban hamarosan bekövetkezik, és a szokásosnál is ingerültebb, szinte viszket a tenyere, ölni vágyik. Megszokott fekete bőrdzsekije rásimul tökéletes alakjára, s miközben az ezeréves tölgyeket kerülgeti, próbál elvonatkoztatni az elmúlt napok eseményeitől. Még nem változik át, noha minden tagjában ott van a közelgő pillanat gyilkos heve, amikor szinte szilánkosra törnek a csontjai, s minden átalakul. A bestia lüktető vére emberként is végigkíséri, szinte egyé válik az erdővel, a vadjai az ő testével, egy szívként dobbannak. S ekkora megmerevedik, ismeretlen illatot hoz a szél, olyat, amit itt kint még nem tapasztalt. A sötét mélységbe nem szoktak diákok behatolni, bárki is legyen itt, ostoba, mindenképpen őrültnek kell lennie, prédának, aki áldozatul ajánlkozik a komor halál előtt, amely sebes szárnyakon fog lecsapni hamarosan. Begörbíti a térdeit, ugrásra készen hallgatózik, de inkább a szaglásában, és az erejében bízik, az a másik kiszámíthatatlan, már-már sebezhetően emberi. Dane túl ingerült ahhoz, hogy bárki társaságát elviselje, és az az idegen most tényleg megzavarta. - Micsoda ostoba szeánszra készülsz kispajtás? Ha meg is ástad a saját sírodat, eltemetni ki fog? – Kérdezi gúnyos hanglejtéssel, s lassan, de biztosan közeledik, bakancsos lábai alatt mégsem üt zajt egyetlen lépte sem. Úgy lopakodik, cserkészi be a zsákmányt, hogy már tartja a szemkontaktust, tekintete karizmatikus, tudni akarja, hogy az illető vajon utána jött e. Nem, Dane titkait nem fedheti fel senki sem! Az életével kell fizetnie..
Eddig nem volt szokásom, mostantól azt hiszem azzá fog válni a kijárás éjfél után. Friss levegő, nyirkos ködös hideg, nyugi, távol Mirától, távolt mindentől, távolt a tárgyalásoktól.. Csodálom hogy hagyták, hogy folytassam a sulit és nem rendeltek véglegesen haza. Kibaszottul lefárasztott az utóbbi időben ez az egész huza- vona. Egy kissé bele fáradtam, egy kissé már le is szarom. Siralmasnak találom Mira viselkedését. És csessze meg valahol, valami istentelen elrendeltetés folytán, a napokban azon kaptam magamat, hogy hiányzik amikor még csak játékra tudtuk venni és nem akartuk ténylegesen, hogy a másiknak a vére follyon. Most meg már úgy civódunk mintha ezer éves ellenségek lennénk. Egy kissé a frászt hozza rám a gondolat ettől, a se veled, se nélküledtől. Kétség kívül be kell nőnie a feje lágyának. Megdörgölöm az orrnyergem, veszek pár mély levegőt, hogy lenyugodjak. És kizárjam a külvilágot. Figyelek a környezetemre, hülye lennék nem így tenni. Bár vad vad, nem támad meg, ők sem hülyék, legfeljebb túl kíváncsiak. De eddig a Mirás eseten kívül sosem volt semmi. Elvégre ilyenkor magam is vegyülök a ragadozók közé, békén hagynak. Mennél inkább csak az erdő vesz körül, annál boldogabb vagyok és annál nyugodtabb is. Elmúlik a fejemet szorító idegesség okozta tompa zsibongás, a fogaim csikorgatása is elcsendesül és vérmérsékletem is apadni látszik. Bár nem hasonlít az otthoni erdő ligetekre ez, mégis elégedettséggel tölt el valamelyest. Nem számítok társaságra, és a pálcámon kívül, egy szál melegítőben vagyok csak meg egy trikóban. Az időjárás ellenére egyáltalán nem fázom. Kifejezetten jólesik a párás, nyirkos levegő a bőrömnek. Egy nyíltabb terep szélénél állok meg és nézek ki a fák által körülvett területre. Egyenlőre csak szemlélődök. Leginkább az esti mozgásokra figyelek.
