2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "Az ügyetlenség ugyanolyan jellemző, mint a kék szem. Nem lehet csak úgy kinőni belőle, hozzád tartozik, maximum megpróbálhatod elrejteni trükkökkel."
Főkarakter: Titkos Teljes név: Carol Smith Születési hely és dátum: 1981. május 6. Szent Mungó, London, Anglia Csoport: Mardekár Patrónus: Cinege Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Hatodik Képesség: - (Kísértetvadásszal lesz a próbálkozás az újradobásoknál) Mágikus adottság: Relikviamester 1. szint Kiemelkedő tudás: Átváltoztatástan - kiemelkedő, Rúnamágia - kiemelkedő
Jellemed kifejtése
Cseppet tudálékos vagyok és okoskodó, aki úgy érzi, hogy mindenbe muszáj beleszólnia és ha feltesznek egy kérdést, akkor őrült késztetést érzek, hogy mindenképpen választ adjak rá, mert ha nem teszem... Nem, ilyen opció nincs, nekem válaszolnom kell! Ha nem tudom a választ, hát utána nézek, de tuti,hogy mondok rá valamit. Talán kissé okoska vagyok, de nem az a stréber típus. Van egy kis kényszeresség bennem ezen túl is. Ilyen kis apróságok, mint hogy mindig jobb lábbal lépem át a küszöböt, vagy nem iszom piros pohárból és nem szállok fel seprűre... na jó ez utóbbi azért van, mert elsőben úgy orron vágott egy, hogy egész éjjel a Gyengélkedőn feküdtem és nem volt kellemes mire a csontot majdhogynem kioperálták az arcomból... Jól van megint túlzok kissé. Említettem már, hogy időnként picikét nagyot mondó vagyok? Ez nem azt jelenti,hogy hazudnék, szimplán csak felnagyítom a dolgokat és el is hiszem, hogy úgy volt, a fejemben valahogy átalakul. Ezen felül amúgy tök normális vagyok. Szeretem a sulit... bár szeretnék másik házba járni. Várom már az egyetemet, amikor nem lesz ennyire kötött, hogy kik a háztársaim. Szeretek ismerkedni... na jó megint nem teljesen igaz. Inkább újabban van így. Eléggé szürke egér voltam régebben, és e miatt azért még mindig szerény tudok lenni, zavarba hoz, ha valaki úgy néz rám, pedig mostanában ez egyre gyakrabban fordul elő. Valószínűleg a miatt, hogy anyám nyaggatására elmentem arra a szépségversenyre és most indult be a modellkarrierem, ami miatt a ruhatáram is egészen megváltozott, de... őszintén szólva elég hülye dolog, hogy eddig alig tűntem fel valakinek, így meg igen. Ez így annyira rémesen felületes! Egy apróság még azt hiszem fontos lehet. Azon kívül, hogy könnyű engem zavarba hozni egyébként is kissé kétbalkezes vagyok. Na most, ha még zavarban is vagyok, akkor ez úgy háromszorosára növekszik. Akkor pedig menekülj a közelemből, mert nem tudhatod, hogy mi fog történni. Az esetek kisebb százalékában lesz nekem bajom az ügyetlenségemből, de már erre is volt példa - ld. a seprűs eset -, az esetek nagyobb részében inkább más szívja meg nagyon... de értsd úgy, hogy tényleg nagyon. Szóval óvatos vagyok, főleg akkor, ha valaki arra törekszik, hogy zavarba hozzon, ilyenkor nem ritka, hogy inkább valami halaszthatatlanra hivatkozva faképnél hagyom, vagy... szó nélkül faképnél hagyom, mint a karácsonyi bálon Davist, aki meg mernék rá esküdni, hogy a puncs felett meg akart csókolni. Ettől annyira pánikba estem, hogy a puncsomat eldobtam - gőzöm sincs, hogy ki kapta a nyakába - én pedig szó nélkül faképnél hagytam és azóta is kerülöm, mert... hát marha kínos na.
Megjelenés
A hajam világosbarna, nyáron kissé azért kiszívja a nap, olyankor valamivel szőkésebb. A szemem világos, égkék, állítólag az az egyik legszebb részem, legalábbis anya szerint, de az anyám folyton túloznak. Szerinte a második legszebb a karcsú nyakam... de anya úgyis mindent szépnek lát rajtam, úgyhogy ez se számít. Az arcom egyébként kissé kerekded, nem vagyok egy tipikus csontkollekció. Régebben az voltam, elég vékonyka, de azért rám is hat ez a felcseperedés és kezdek szépen formálódni, nőiesedik az alakom, ami azért már szépen meglátszik a gerjesztően széles csípőben és persze most már rendes dekoltázst tudok villantani egy karácsonyi bálon. Ehhez mondjuk kevésbé kellene szégyellősnek lenni, de ezt is kezdem egészen jól levetkőzni azóta, hogy készült rólam pár fotósorozat. Egyébként meglepő, de valahogy a kamerák előtt könnyebben nyílok meg, mint a való életben. Nem vagyok túlzottan magas, jelenleg 165 centi, viszont még nőhetek is akár, de miután megtanultam eleve már magassarkúban is járni, a cipő erre még rátesz egy lapáttal. Egyre inkább szeretem a szép ruhákat is, az utóbbi hónapokban egészen szoknyapárti lettem. Mondtam már, hogy anya szerint a harmadik legszebb dolog rajtam a hosszú lábam, meg a formás combom? Igen.. az anyám ilyeneket mond. Most csodálkozol, hogy nem veszem őt komolyan? Képes lenne még reggelente megdicsérni rajtam az arcbőröm apró gyűrődéseit is, hogy milyen jól áll... mondom, hogy túloz, folyton.
Életed fontosabb állomásai
Ha visszaemlékszel a gyerekkorodra átgondolod azt is, hogy vajon miket tanultál a szüleidtől, mik azok a jó vagy rossz tulajdonságok, amiket örököltél, de én ha a gyerekkoromra gondolok és arra, hogy mit tanultam leginkább az jut eszembe, hogyan kell menekülni, rejtőzködni, megfutamodni, eltűnni mások szeme elől, hogy ne nagyon szúrjanak ki, hogy ne tűnj ki a tömegben. Ez gyerekként még szinte játéknak tűnt, ami már-már szórakoztató volt, persze amíg nem kezdtem el érezni a hátrányait, de persze most felmerülhet benned a jogos kérdés, a miért. Miért nem volt egyszerű, békés és átlagos életem. Egyszerű a válasz pedig, ha anyámtól tanultam hogyan kell rejtőzködni, akkor sejtheted, hogy az oka az apám volt, meséljem el részletesebben is? Legyen... Apa és anya fiatalon találtak rá arra a nagy és mindent elsöprő szerelemre, aminek nem tudtak ellenállni és ami segített nekik, hogy elfelejtsék azt az apró tényt, hogy anya családja a jó, míg apáé éppenséggel mindig is az aranyvérű rossz oldalon állt. Anya szülei se muglik, de ő nem vallja magát aranyvérűnek. Talán az, de mindig azt mondta nem az számít, honnan jössz, hanem hogy kivé válsz. Egymásba szerettek és a családjaik tiltása ellenére megszöktek. Sokáig persze nem tartott a nagy idill, hiszen egyre aktívabban tevékenykedtek a halálfalók a Sötét Nagyúr égisze alatt. A világ komor és sötét hellyé változott és apa úgy gondolta úgy tudja megvédeni anyát, ha bár ő nem tud róla, de enged a szüleinek és részt vesz abban, amit anya sosem támogatott volna. Közéjük állt, titokban megkapta a Sötét jegyet is és csak akkor bizonytalanodott el, amikor kiderült, hogy úton vagyok én... az első gyermek, szerelmük gyümölcse, az életük megnehezítője. Apa azt hiszem rájött, hogy nem a jó utat választotta, de ez nem egy olyan szervezet, ahonnan csak úgy ki lehet lépni. Akkor már nem volt visszaút. A Nagyúr elbukott a születésem előtt, de nem túl sokkal, a titokra pedig fény derült. Apa színt vallott, mert tudta, hogy neki is menekülnie kell. Ha elkapják, ha kiderül kicsoda biztosan bíróság elé citálják. A szerelem anyában mégis erősebb volt, mint az, amiben hitt, így aztán közösen menekültek el... amíg lehetett. Apa ügyes volt és a családja is segítette a háttérből, így beletelt három évebe is, mire lefülelték. Két éves múltam, amikor aurorok törtek be a házunkba. Persze ebből semmire sem emlékszem, csak ködös emlékfoszlányaim vannak, inkább csak hangok, érzések, félelem. Apa nem akarta, hogy nekünk is bajunk legyen, úgy tett mint aki kényszerített anyámat, hogy vele menjen, hogy ne hurcolják meg a családját is vele együtt azért, mert rejtegették őt. Börtönbe került, anya pedig tovább állt velem együtt. Fogalmam sincs, hogy látogatta-e, legalább néha, sose beszélt róla. Amikor nagyobb lettem pedig sokat kérdeztem, de nem akart ezzel terhelni soha sem. Évről-évre új helyre költöztünk. Anya paranoiás lett, félt minden nesztől, furcsa pillantástól, idegen szempártól, így sehol se maradtunk sokáig. Nem is jártam semmiféle előkészítő iskolába, mugli suliba sem. Anya tanított otthon alapvető dolgokra, mint az írás és az olvasás addig a napig, amíg meg nem jött a levelem a Roxfortból. Azt hiszem már érted, hogy miért voltam sokáig csendes, sarokba húzódó, magának való lány az iskolai közegben. Nem igazán volt rá lehetőségem, hogy emberek között szocializálódjak, hiszen mindig csak mi voltunk ketten, úgy nehéz. Azóta a dolgok rendeződtek, két éve sikerült rábeszélnem anyát miután olyan levelet kaptam tőle, hogy majdnem megszöktem a Roxfortból, hogy beszélni tudjak vele, hogy eljárjon orvoshoz. Nem talált meg minket senki, nem lett bajunk, nem kell attól tartania, hogy bárki is bántani akar minket, hiszen nem volt semmiféle erre utaló jel. Az iskola egyébként egészen jól alakult. A tanulás jól ment, hiszen nem sok időt töltöttem másokkal, így aztán volt időm erre fordítani az időmet. Amikor pedig megismertem Laceyt, aki át tudta hatolni a félénkség páncélját még barátom is lett. Sőt nem is csak egy! Elkezdtem kinyílni, elkezdtek érdekelni a varázsvilág csodái, amiket előtte inkább csak hírből hallottam és persze idővel a fiúk is. Na persze csak titkon. Mindig valaki olyanért rajongtam, akihez aztán semmi közöm sem lehetett, de ez valahogy elég is volt nekem. Persze mint a legtöbb lány én is bele voltam zúgva egy időben Cedric Diggory-ba, sőt még a nagy Harry Potter is aranyosnak tűnt a kis csálé szemüvegével... Butaság, ezek mind csak fellángolások voltak, főleg hogy engem aztán nem igen vett észre senki sem. Persze ez is változott, mint olyan sok minden az életben. Én is fejlődtem azzal, hogy nyitottabb lettem és persze a külsőm is változott. A kezdetben csapzott barna tincsek fényesebbek lettek az odafigyeléstől, a ruháim csinosabbak Lacey ügyes ráhatásának hála és persze szimplán nőiesebb is lett az alakom. Sokat segítettek persze a nyarak is, amiket a barátnőmnél töltöttem el. Volt ott sok lányos szórakozás, együtt tanultunk meg sminkelni is. Persze Thomas sokat nevetett rajtunk, főleg amikor sikerült kicsit túlzásba esni, de akkor is hatalmas sikernek könyvelem el, hogy egyszer még azt is hagyta, hogy kifessük a lábkörmeit. Mindet más színűre! Imádtam a náluk töltött nyarakat. A defektes családom után kaptam egy sokkal jobbat, lényegében testvéreket, akik nekem sosem voltak, barátokat, akikből mindig hiányt szenvedtem. Mindezek után már mesebelinek tűnik, hogy a külsőmet is felfedezték mások és nem csak a fiúk. Lassan fél éve modellkedem. Persze nem vagyok még olyan nagyon híres, de van pár fotósorozatom és a külsőm is csak még többet javult pozitív irányban, aminek hála a fiúk is egyre inkább érdeklődnek utánam. Viszont a jellemem nem változott meg gyökeresen, még most is félénk vagyok és nem tudom ezeket túlzottan jól kezelni. Az a mázlim, hogy az egyik szintén jó barátom Michael sosem nézett rám... úgy. Legalábbis én sosem vettem észre. Egyszerűen csak a közös kalandozások és persze büntetőmunkák összehoztak minket. Persze tudom, hogy milyen híre van és azt is, hogy mit csinált Thomasszal, amiért jól le is szúrtam a lábáról, de... tudom, hogy nem rossz srác, csak vannak kissé fura dolgai, amiken viszont lehet fejleszteni, csak kell hozzá egy nagy adag türelem és tolerancia.
Cheon Seung-ah
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Carol Smith 2016-02-16, 22:31
Elfogadva!
Hiányzott már erről az oldalról a Jennifer Lawrence-pb, és végre megérkezett, méghozzá nem is akármilyen karakter formájában. A jelleme a külső szemlélőnek eléggé idegesítő lehet (szerintem mind ismerünk ilyen embereket ), és hát ugye az előítéletek, nála ráadásul meg van háromszorozódva (jellem, ház, ügyetlenkedés). Viszont az előtörténetet olvasva máris sokkal szimpatikusabbá válik, tudva, hogy mi mindenen ment keresztül. Szegénynek nem lehetett könnyű, hogy szétszakadt a családja, de talán egyszer újra egyesül, és ezekért a rossz dolgokért legalább kárpótolják a barátai. Összességében nagyon szépen felépített az előtörténet, a hossza ideális, a fogalmazás nagyon szép, gördülékeny. Az idézet pedig az elején egyből megragadta a figyelmemet, szerintem nagyon jó választás lett. Nincs más hátra, mint előre, vár a sok játék! ^^ (És sose akadj össze azzal, akihez hozzávágtad a forró puncsot )
Amiről senki sem tud: Világ életemben visszahúzódó és szégyenlős lány voltam, és erre még rá tett egy lapáttal az én nagy titkom is, amit eddig is igen nehéz volt eltitkolni, na de egyre nehezebb feladatnak tűnik, de sokkal könnyebb volt úgy, hogy igyekeztem inkább magamnak valóként élni az életemet. Az volt az egyetlen szerencsém, hogy anya és apa helyzete miatt sikerült megoldani, hogy mindig külön szobám legyen a Roxfortban, ami nem igen adatik meg sokaknak, de a nehéz helyzet, a folyamatos költözés, anya idegállapota indokolttá tette és végül elfogadták. Így nem kellett szobatársaktól tartanom, miközben részben én magam is okoztam akaratomon kívül anya problémáit is. Három éves voltam, amikor az egyik utunk alkalmával, egy újabb költözés, vagy talán valakinek hála, aki apa miatt a nyomunkban járt és talán anya okkal féltett annyira, de beütött a baj... Én nem emlékszem szinte semmire sem egyből, de azon a napon megváltoztam, legalábbis a külsőm és az egész életem. Gyerekként ez még olyan erősen nem volt feltűnő, hiszen a hajam szőke minden napszakban, viszont a szemem... a kék és a sötét barna igen elütő színek egymástól. Nem csoda, ha anya idővel már azt hitte vele van a baj. A sok menekülés, a félelem és az, hogy mindig másnak látott és nem értette mi történik, de még segítséget sem kérhetett... Amikor nagyobb lettem azt mondta sosem mondhatom el senkinek, mert nem tudjuk, hogy mi ez, hogy miért van, hogy mi történik, de én mindig is éreztem, hogy valami baj van velem, hogy nekem nem a Mardekárban lenne a helyem, de mégis oda kerültem, hogy én más vagyok, mint amilyennek lennem kellene, hogy valahol ott legbelül valami bujkál bennem... vagy valaki? A jellemem az enyém, legalábbis szinte mindig, néha ritkásan vannak furcsa reakcióim, rám törő idegesség, feszültség és persze a külsőm nappal más, mint éjjel. Éjjel vagyok az igazi önmagam, nappal... sejtelmem sincs, hogy ki néz vissza a tükörből. Tudom, mert a szemem színe barna, az összes kis kori képemen barna, igen hamar váltott a kezdeti kékről és mégis kék, amikor fenn van a nap. Fogalmam sincs róla, hogy mi ez az egész, hogy pontosan miért is vagyok más, hogy idővel vajon a bennem bujkáló valami... valaki átveszi e az uralmat, hogy egyszer talán én magam végleg eltűnök és nem marad majd más csak... ő? Néha már azt sem tudom én ki vagyok. Carol Smith... de mi van akkor, ha ő Carol Smith és én vagyok valaki más? Próbálok nem foglalkozni ezzel, kizárni... magamat, aludni éjjel és nem nézni a tükörbe, mert úgy valahogy könnyebb és anyának is, ha távol vagyok tőle és nem teszem még rosszabbá az amúgy is problémás helyzetét.
A jelleme a külső szemlélőnek eléggé idegesítő lehet (szerintem mind ismerünk ilyen embereket 
Nincs más hátra, mint előre, vár a sok játék! ^^ (És sose akadj össze azzal, akihez hozzávágtad a forró puncsot 
)
