2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Oh, akkor hát Önnek is megvan a maga keresztje.. – Már szinte mozdulok, hogy megöleljem, de aztán gyorsan az államat kezdem el dörzsölgetni, mintha eleve ez lett volna a cél. Fura is lenne, ha én akarnék pátyolgatni egy majd’ tíz évvel idősebb nőt, hiszen az előbb meg a nemlétező dekoltázsát néztem. Valahogy én is olyan elhagyatott, és szeretethiányos vagyok, s folyamatosan csak arra gondolok, hogyan lehetne Ericát visszahozni az életbe, hogy tényleg legyen egy hús-vér barátnőm, nem csak azona furcsa folyosón. Bólogatok, ahogyan mesél az életéről, szívesen belefeledkeznék, mert jó lenne még beszélgetni, de ismét nyílik az ajtó, és most több érdeklődő vevő lép be, ezért kicsit hátrarebbenek. – Rendben, Melinda! Én értem, és nem is csodálom, hiszen Cody igencsak népszerű, és magával ragadó személyiség. Hogy én hogyan kerültem vele kapcsolatba..? – Ismétlem meg a kérdését, s őszintén szólva semmit sem tudok Cody szexuális irányultságáról, így nem is kérdőjelezem meg amit a nő állít, de őszintén szólva jobb is, ha most nem mélyedünk bele a dolgokba, mert kezd kicsit túl személyes lenni ez a beszélgetés. – Folytathatjuk ezt egy másik alkalommal? Úgy fest a hölgy beindította nekem a forgalmat. Beszéljen akkor kérem Codyval, én pedig Zonkoval egyeztetek. Ha kapok egy címet, akkor küldöm majd a hollót. – Adok neki egy kis rendezvénykártyát, amire felírhat pár fontosabb adatot, aztán már az új vevők felé fordulok, Melindától pedig egy kedves mosollyal, és lelkes integetéssel búcsúzom el. Ericaval is jó lenne találkozni, szeretem neki elmesélni a napomat, még ha neki mindegy olyannyira egyhangú, de úgy látom, szeret engem hallgatni, hátha lesz némi bíztató véleménye a dologról. Meg hát tovább kéne gondolnunk ezt az életbe visszahozós dolgot.
//Köszönöm szépen a játékot, szerintem itt zárhatunk is^^//
♫ The Light ♫ •Szavak száma: 410•Aktuális viselet •
- Általában nem azt hallom valakitől, hogy sajnálom, hanem azt, hogy miért törlesztek olyasvalamiért, amit nem én tettem - mosolyodom el a válaszom közepette. - Ráadásul, a mozdulataid alapján téged is kellemetlenül érintettek a szavaim, sajnálom - pillantok végül rá bocsánatkérően. - Apám gyerekkoromban halt meg, anyám egyedül nevelt, de nem hiszem, hogy bármilyen életkorban is könnyű elveszíteni az embernek a szüleit. Én annyira nem éreztem a hiányát, eleinte azért, mert nem voltam képes úgy tekinteni a gyászra, ahogy mások, utána pedig azért, mert így is megvolt mindenem és szinte természetessé vált számomra, hogy ő nincs - hadarom el szinte egy szuszra, ha pedig belegondolok abba, hogy Gina és Cody milyen körülmények között nevelkedtek, azt hiszem, a családban én vagyok az egyetlen olyan személy, akit nem értek hatalmas traumák az eddigi élete folyamán. Csonka családban nőttem fel, az igaz, de szeretetben és ez a legfontosabb. Egyáltalán nem sérültem érzelmileg, nyilván más lett volna a helyzet, ha anyám iszik és folyamatosan bántalmaz szóban vagy éppen fizikailag. Feltűnik a mozdulat, ahogy megérinti a csuklóját, de egyelőre nem kötöm össze az öngyilkossági kísérletekkel. - A legtöbb, amit a gyerekekért tehetek az az, hogy éreztetem velük, miszerint igenis számítanak valakinek. Ez nem csak a munkám, minden kicsi fontos a szememben. A szüleik megváltak tőlük, szükségük van arra, hogy tudják, ez nem azért történt, mert ők senkinek se kellenek. Szeretem őket és ezek nem csupán szavak. Cody már rengeteg alkalommal talált engem a gyermekotthon gyengélkedőjében, ahogy a kicsik mellett virrasztok, kezemben egy mesekönyvvel. Felolvastam nekik, amíg pedig ők aludtak, addig én mellettük ültem egy széken, ahogy azt anyám is tette, amikor én voltam beteg. Volt, hogy napokon keresztül nem aludtam, annyira aggódtam valamelyikükért és ezt egy sima, makacsabb megfázás esetén is képes vagyok eljátszani. Olyankor odaköltözöm a kis beteghez és pattanok, ha este nem tud aludni a láztól. Gond csupán olyankor van, ha mindenki egyszerre kapja el, de azt is képes vagyok megoldani. Értük bármit. - Rokonok? - pislogok meglepetten és egy pillanatra az ütő is megáll bennem. Ez új. Mármint, még nem hallottam a fiú nevét és nem is láttam a gyermekotthonban, vagyis maga az információ pillanatok alatt lesöpör a lábamról. Igyekszem azért észnél maradni és nem rögtön a nyakába vetni magam, amit eddig minden egyes családtagommal megtettem és amit Gina annyira nehezen viselt. Codyt pedig simán le Lysandereztem és a mai napig hajlamos vagyok ezen a néven hívni őt. - Melinda - javítom ki, hiszen nem érzem magam annyira idősnek, hogy asszonyomozzon, ráadásul a hideg is kiráz ettől a titulustól. Nem mentem még férjhez, habár abban az esetben se örülnék ennek a megszólításnak. Majd talán öregkoromban, de addig semmiképp sem. - Én... - tátogok egy sort, majd nyelek egyet zavartan, hiszen a torkom hirtelen kiszárad. Vagy csak úgy érzem? Nem szívesen osztom meg senkivel sem, hogy Mortimer vagyok, hiszen nem szeretném felfedni, hogy anyám még életben van, ráadásul ki tudja, hány rosszakarónk lehet a múltunk miatt. Ez talán önzőség, hiszen Cody és Gina is felvállalta már, de én továbbra se teszem meg ezt a lépést. Ráadásul, az árvaházat jelenleg is támadják, Codyt amiatt is, mert meleg, én pedig nem vetem meg a lányokat sem és ha valakinek a fülébe jut, miszerint volt már kapcsolatom azonos neművel is, mindez mellé pedig kiderülne, hogy bennem is Mortimer-vér folyik... Egyelőre tehát csak megcsóválom a fejem, majd hirtelen ötlettől vezérelve szólalok meg továbbra is zavartan: - Én... na jó, ne ítélj el, de a kelleténél kissé mélyebb érzelmeket táplálok Cody iránt - szökik némi pír az arcomra és még egy zavart szemlesütés is összejön hozzá, mintha tudnám, hogy ez nem helyes, de képtelen vagyok ellene mit tenni. Később esélyesen megbánom majd, hogy hazudtam, főleg ha valóban rokonom az illető, de itt és most még tartok attól, mi minden történhet, ha kijelentem, hogy családtag vagyok. És nem Adrientől félek. - Ezért is fontos nekem az, ami neki is - teszem azért még hozzá, majd köszörülöm meg a torkom és pillantok újfent a srácra, aki talán a rokonom is lehet. - És ez miként derült ki? Mármint, hogy te és Cody rokonok vagytok - érdeklődöm kedvesen, magamban abban reménykedve, hogy bevette a mesémet.
-Valami hasonlóval.. igen. Ennyire látszik? Én… már.. Nem vagyok amolyan kis árva, akit gyermekotthonban kell nevelni. Majdnem nagykorú voltam, amikor elvesztettem mindenkit, egyszerre.. – Automatikusan érintem meg a csuklómat, ahol többször is megpróbáltam átvágni az ereket, kivéreztetni magamat, de nem sikerült, hiszen sebezhetetlen vagyok. Talán ha nagyon akartam volna, valami nagyon szélsőségessel is próbálkozhattam volna, de lehet, hogy ahhoz meg gyáva vagyok. Vágytam a halált, ám összességében inkább egy lelki roncs lettem, aki teljesen magára van hagyatva. Ezért aztán nem csoda, ha felderül az arcom, hogy nyerő az ötletem. Az utóbbi években nem volt senki, aki bátorítson, noha mindezt önzőség így gondolni, hiszen Dumbledore és Zonko is napi szinten harcba száll a lelkemért. Viszont egyik sem egy igazi családtag, akivel leülhetnék akár egy vasárnapi ebédet elfogyasztani.. – Rendben, köszönöm, várni fogjuk a visszajelzését. – Térek vissza egy pillanatra az üzleti dolgokra, s többesszámba alakítom, hiszen mégiscsak Zonko a tulajdonos, és az üzletvezető, én csak kiszolgálok. A Mortimeres kérdés viszont megy a süllyesztőbe, s most én érzem azt, hogy valami érzékenyre tapintottam. – Oh, ismerem Codyt. Nagyon távoli, de rokonok vagyunk. Szerencse, hogy nem igazi Meyers, különben ő is halott lenne. – Hajtom le a fejemet, még mázli, hogy Sophia is kötőjelesen használja a nevét, különben jobban utánanéztek volna. Vagy csak a szűk családi kör volt a célpont? Így is meghaltak vagy harmincan, hiszen a szüleim, nagyszüleim, testvéreim, unokatestvéreim, és az ő szüleik, házastársaik.. Mondhatni tiszta munka volt, ha nem számítunk engem, nekem ugyanis elvágták a torkom, de a sietségben nem nézték, hogy csak elájultam a sokktól, de semmi bajom nem lett. Elkövették azt a hibát, hogy életben hagytak, pedig én aztán nem vagyok egy bosszúálló alkat. Talán majd egyszer! - Ez jól hangzik asszonyom. Sajnálom, mindazt, ami a családot sújtja, szívesen támogatok mindent, ami az ügyhöz kapcsolódik. És Ön? Pusztán hivatástudatból veszi ennyire komolyan, hogy a kicsik mellett legyen, vagy netán Ön is Cody.. rokona? – Csillan fel a szemem, hiszen lepillantok ugyan az újságcikkre, amit most elém tesz, de azért próbálok a vonásaiban felfedezni valami Codyst, netán Meyers-est. Ismét oldalra döntöm a fejemet, amolyan reménykedő-bánatos szemcsillogással, mint aki nagyon szeretne hinni!
♫ The Light ♫ •Szavak száma: 410•Aktuális viselet •
A tény, miszerint ennyire együtt érez velem, némi gyanakvásra ösztökél az ő életét illetően, tehát kap részemről egy igencsak kíváncsi pillantást, talán suttyomban még végig is mérem őt, hiszen ez a hozzáállás rengeteg kérdőjelet vet fel bennem. A legtöbb ember rávágna egy "miért?" kérdést a szavaim hallatán, de Adrien úgy viselkedik, mintha teljes mértékben képes lenne azonosulni a problémámmal. Az pedig, hogy fizikai reakciót is mutat, melynek révén fázósan öleli át magát, amely egyfajta zárkózottságra is utalhat, ugyancsak megerősít eme hitemben. Cody és én beszéltünk már erről, ő képes volt levetkőzni magáról a nem jogos bűntudatot, de én továbbra is a múlthoz vagyok bilincselve, ahogy jól láthatóan Adrien is szenved valamitől, ami a családjában történt. - Semmi gond, ez... esetleg te is valami hasonló helyzettel küzdesz? - bukik elő belőlem a kíváncsi, nagyon is kotnyeles énem és szembesítem őt a bennem motoszkáló kérdéssel. Jó lenne már valaki, aki megért engem, hiszen Cody immár teljesen más elveket vall és örülök annak, hogy ő eljutott addig, miszerint már nem érzi kötelességének a családja által elkövetett bűnök lerovását, de én továbbra is "szenvedek" tőle. Bár, annak azért nem nevezném, mivel a kicsikkel való foglalkozást nagyon élvezem, szeretek velük lenni és legalább valami jót is visszaadok velük a világnak. Azért egy röpke pillanatra meglep, hogy ennyire megilletődik attól, hogy tetszett nekem az ötlete, pedig az ember azt hinné, hogy egy ilyen helyen mindennapos, amikor az eladó előáll valamiféle mindenki számára kedvező és jó megoldással. Azzal, miszerint nem érzi magának az üzletet, valamilyen szinten képes vagyok azonosulni, hiszen a gyermekotthon Bangorban ugyan a szívügyem és Cody, az unokatestvérem a tulajdonosa, mégse vagyok képes én sem magaménak érezni. Mármint, ezzel nincs semmi bajom, éppen csak nevelőnő vagyok és kész. Sose kérnék belőle részesedést, hiába épült a Mortimerek otthonának helyére. A hely Codyé, ő intéz minden nagyobb feladatot vele kapcsolatban, az én feladatom a kicsik ellátása és kész. - Szerintem pár napon belül érkezni fog a válaszom, de nem hiszem, hogy bármi gond adódna. Még ha a költségek kissé nagyobbak is, megéri - teszem azért még hozzá, noha erről valóban egyeztetnem kell még az illetékessel. Mondjuk, a gyermekotthon elég sok adományt kapott annak idején. Bár, ha a firkászok továbbra is ilyen szorgalommal írogatnak, fogalmam sincs, mennyi mindenre számíthatunk a későbbiek folyamán. Talán már el is indult valamiféle hanyatlás, nem tudom... Codyval ritkán érintjük az otthon anyagi helyzetével kapcsolatos témákat. Erre is van egy külön ember, aki intézi. - Mindegy, nem fontos - csóválom meg gyorsan a fejem, amikor észreveszem, hogy a vonásai megkeményednek és kissé meg is ijeszt, hogy már a név említése maga ilyen hatással van rá. Anyám ezek szerint nem véletlenül ment Amerikáig annak idején, ha ez a mai napig ilyesmit vált ki az emberekből. - A lényeg maga annyi, hogy a bangori gyermekotthon nem egy szerencsés helyen áll - sóhajtok egyet, mintha egyedül ez lenne a probléma. - A tulajdonosa Cody Lysander Mortimer. A családja hírneve és bűnei miatt pedig rengetegen támadják a gyermekotthont. Mint ebben a cikkben is... - kapom fel az imént letett lapot a helyéről, majd lebegtetem meg. Az egyik képen egy nálam kissé idősebb nő látható, ahogy mosolyog és a kamerának integet a gyerekekkel együtt. A vastaggal szedett cím az "Enyveskezű alkalmazottak a gyermekotthonban". - Mostanában egyre több ilyen jellegű cikk születik és jelenleg az ott dolgozókat boncolgatják. Ez a nő valóban lopott, de még kamaszkorában, egy iskolai csíny keretében. Persze, ezt a cikkben sehol sem említik, úgy adják elő, mintha mindennapos lenne, hogy az otthon ebből tartja fenn magát. Emiatt örültem meg annyira az ötletednek. Cody ugyan nem panaszkodik, de nem csodálkoznék, ha az otthonra mindez rossz fényt vetne és azok, akik eddig adományoztak, most hirtelen megcsappantak volna. Egy jótékonysági est jutott az eszembe, egy színdarab, amit előadhatnánk a kicsikkel, ételt-italt árulhatnánk, még mielőtt ennél is nagyobb hírverést kapnánk - fut végig a hideg a hátamon, hiszen még belegondolni is kellemetlen, hogy ezek a pindúrka irományok mennyi kárt is okozhatnak még számunkra. Ha csak sejteném, hogy ki a felelős ezekért az egyelőre jelentéktelen tarlótüzekért, már rég betrappoltam volna a lakására, irodájára vagy tudja a fene, merre is van a bunkere és alapos megrángatásban részesült volna. Amikor a gyerekekkel vagyok, én vagyok Melinda néni, akit kenyérre lehet kenni egy-egy szép pillantással, de ha támadás éri az árvaházat vagy éppen csak kiteszem a lábam az otthon küszöbén, Mellé alakulok. A csapongó, tüzes, igazán karakán kiscsajjá, aki nem fél odapörkölni szóban bárkinek, aki csak ártani mer a családomnak vagy a szeretteimnek. És igen, akadnak helyzetek, amikor nagyon kihoznak a sodromból... Az árvaházat folyamatosan érő sortűz pedig pontosan ilyen szituáció.
- Oh, sajnálom. – Lágyulok el kissé, s oldalra billentem a fejemet. Mintha fáznék, át is ölelem magamat, annyira megborzongok. Az apám bíró volt, s az egész családom az igazság védelmének szentelte az életét. Az, hogy emiatt meghaltak, a sajátomat is végigkíséri, hiszen rendkívül egyedül vagyok, kész roncsnak tekintem magamat, ebből csak az utóbbi hetek tudnak kibillenteni, és most mintha ebben a nőben sorstársat látnék, a múltja miatt ő is vezekel. Más úton jutottunk el idáig, viszont rokonlelkek is lehetünk, így hát nem tudok nem együttérző lenni. A mai napig is nehezen nyílok meg bárkinek, mert bár próbálok vidám lenni, igenis mázsás súly nyomja a lelkemet. Így hát meghökkenek, de nevetésben török ki, amikor tetszik neki az ötletem. Nem gondoltam volna, hogy valakire ilyen hatással tudok lenni. Már két éve dolgozom Zonkonak, s sosem éreztem magaménak az üzletet, muszájból csinálom, mert ő az egyedüli, aki megtűr, aki támogat, de most azzal, hogy valami nagyobb jutott eszembe, hátha tudok törleszteni. – I-igen? – Rebegem vissza megilletődve, miután rendezem a vonásaimat. Csinos, kisfiús vonásaim szinte megremegnek, a pillantásom is ködfátyolossá válik, mintha meg is hatódnék attól, hogy valami jót mondtam. Aztán ez biztos, hogy nem profi hozzáállás, egy igazi eladónak olyan magabiztosnak kéne lennie, hogy magától értetődő, hogy csakis jók lehetnek a tanácsai. – Ehhez nem nagyon értek, mi csupán a rendezvény kellékeit tudjuk biztosítani, de ha a hölgy a Gyermekotthonnal le tudja egyeztetni, hogy miből lesz finanszírozva, részünkről semmi akadálya. Hogyne, egyeztessen nyugodtan, nekem is szólnom kell a tulajnak. – Én csupán kiszolgálok, mindenben Zonko dönt, de aligha hiszem, hogy lenne kifogása, hiszen ez neki is reklám. Talán még a Prófétában is meg fog jelenni erről egy cikk, ha nagy felhajtás van, azt érdemes még inkább mindenki tudtára tudni. – Miért kérdezi? – Ütközök most meg kissé, talán meg is riadok, talán a vonásaim ismerősek neki. Lehet, hogy valami távoli rokonról lehet szó, aki Sophiához hasonlóan más nevet visel, és nem halt meg a családommal együtt?!
♫ The Light ♫ •Szavak száma: 410•Aktuális viselet •
- Igazság szerint én ezzel törlesztek, de szeretem csinálni és köszönöm - mosolyodom el, hiszen fogalmam sincs, miként kellene lereagálnom Adrien szavait, szóval egy kis zavart pír is megjelenik az arcomon. A családom bűnei miatt szeretnék visszaadni valamit a világnak, a régi birtok területén felhúzott árvaház pedig rengeteg új reménnyel kecsegtet. Cody megtisztította a helyet, egy jobb és tisztább épületet emelt rá, amelyben számtalan lehetőség lakozik, mi hárman pedig a Mortimerek új generációja vagyunk, akik remélhetőleg képesek lesznek kiszakadni az őseik által elkövetett bűnök súlya alól. Egyelőre csak elindultunk egy jónak vélt úton, de rengeteg akadály áll még előttünk, ebben biztos vagyok. Hiszen az a hely átkozott volt, én pedig hiszek abban, hogy a fekete mágia nem tűnik el csak úgy nyomtalanul. Valamilyen formában ugyanis folyamatosan visszatér. Azért olyan sokban nem különbözünk a fiúval, hiszen annak idején én is önző voltam és szerettem birtokolni a számomra fontos személyeket. Igazság szerint Tasha a mai napig hiányzik az életemből, legszívesebben magam mellé láncolnám, hogy csakis az enyém lehessen, de az évek során beláttam, hogy ez nem helyes. Ha valakit szeretünk, hagyjuk élni és csak reménykedhetek abban, hogy idővel majd rájön, kit is szeret tulajdonképpen. Elvégre, mi értelme van annak, hogy csakis az enyém legyen, ha erre nem ő jön rá? Szóval várok, de magamban lassan belátom, hogy egyre kevesebb az esély arra, miszerint mellettem kössön ki. Belül nehezemre esik ezt elfogadni, keményen küzdök az ellen, hogy egy-egy levelemben ne rohanjak ki az érzelmeimet illetően, de ez a vihar a lelkemben tombol, a lehető legcsendesebben. Hiszen tisztában vagyok azzal, hogy az ilyesmivel csak ellökném magamtól, azt pedig végképp nem szeretném. Inkább próbálom én is a saját életemet élni és nélküli is helyt állni a mindennapokban. - Rendezvény? - kérdezek vissza a szavai hallatán és szinte mindent elsöpör ez az egyetlen szó, még az újságot is visszahajítom az eredeti helyére, hogy utána lelkesen csillogó tekintettel csaphassam össze a két tenyeremet. - Ez csodálatos ötlet! - adok hangot annak, miszerint mennyire felvillanyoz a gondolat. Hiszen ez mindenkit érint, habár az anyagiak... De nem, ezt majd megbeszélem Codyval és csak utána intézkedek. - És ha esetleg mindezt egy jótékonysági gyűjtés köré szerveznénk? - vetem fel a saját ötletemet, miközben igyekszem az összevissza pattogó gondolataimat összeszedni és reális keretek közé szorítani. - Az nem lenne akadály? - teszem fel azért a kérdést, habár nem hiszem, hogy foglalkoznának ilyesmivel, amíg kifizetik őket. Nincs bajban a gyermekotthon, ezt nem állítom, de azért mégis ott vannak azok a piszkos anyagiak és egy vagyon sem tart örökké. Egy gyűjtés által rengeteg dolgot beszerezhetnénk, új könyveket, étkészletet, ruhákat, a gyerekek számára biztosíthatnánk a tanévkezdési költségeket, stb... Semmivel se volt gond eddig, de ezúttal talán megragadhatnánk a kínálkozó alkalmat. Elvégre, ha már pénzt fizetünk ki valamiért, akkor azt hasznos dolgokra is fordíthatnánk. - Én ebben nagyon szívesen benne vagyok, de előtte egyeztetnem kell másokkal is, ha nem gond - halászok elő a szavaim közben a táskámból egy jegyzettömböt és egy pennát. - Később egy levélben elküldöm a választ - firkantom le villámgyorsan az üzlet pontos címét és Adrien nevét, majd süllyesztem azt vissza az eredeti helyére és pattintom be a tűzpiros retikülön az aranyozott csatot. A fiú következő kérése hallatán megcsóválom a fejem, majd sóhajtok egyet, mint akinek teher lenne a mesélni való, noha bőven nem az. Igazság szerint imádok fecsegni... - Maga a gyermekotthon egy szörnyű hely romjaira épült - kezdek bele. - Hallottál már a Mortimerekről? - pillantok rá kérdőn. Amerikában éltem és ott is nőttem fel. Tisztában vagyok azzal, hogy a felmenőim mennyi mindent követtek el mások és a saját szeretteik ellen, de hogy ennek végtére is mennyire ment híre akkoriban, az már sokkal kevésbé világos, márpedig muszáj lesz az alapoktól kezdenem, hogy képben lehessen.
Járatom az agyamat, Bangor több felé van, lehet, hogy az amerikai Maine állambeli-re gondol? Kétlem, hiszen nem ingázna ekkorát. Talán valami brit változatról van szó, amiről már mintha hallottam is volna. A gyerekotthon olyannak tűnik, mintha valami árvaház lenne. Ahova én is kerültem volna, ha kisebb koromban veszítem el a szüleimet. Amikor ez pár éve megtörtént, akkor már majdnem tizenhét voltam, és fogjuk rá, maradhattam a Roxfortban, anélkül hogy rá kellett volna valakire bízni. Flitwick figyelt rám, de ő nem igazán apa figura, nem csoda, hogy elsőre el is kallódtam. – Oh értem, önzetlen hivatásnak tűnik. – Hozzá képest én totálisan csak magamra gondolok, a múltamat siratom, s csak mostanság kezdem összekaparni magamat, Zonkonál dolgozom, itt van nekem Erica, akivel nagyon egymásra találtunk, csak az a kár, hogy szellem. Így megmarad az egész valami időtlen, plátói szerelemnek, hiszen senkinek nem mutathatom be, ha csak nem találunk valami megoldást arra, hogy miért van még itt. Ha egy kis esély is van rá, hogy valahogy visszatérjen az életbe.. Ebben pedig le kell nyomnom a birtoklási vágyamat, nem gondolhatok arra, hogy majd megtartom magamnak. – Nem lenne globálisan jó ötlet, ha valami rendezvényt tartanának? A programok jellemzően komolyabb élményt tudnak adni, mint a tárgybeli ajándékok. Zonkonak rengeteg partykelléke van, s tudunk szórakoztató egységeket is kiküldeni. – Azért ez más szint pénzben, mint amit a nő mutatott. Még az is lehet, hogy a saját pénzéből próbál bevásárolni, az pedig nem várható el, hogy ez ilyen bulit zsebből finanszírozzon. – És igen, ott lehet társasjátékozni is, de most vonatkoztassunk el a táblás micsodáktól. Amit mi szervezünk, azok inkább ügyességi játékok, vetélkedők. – Nem is tudom, hogy miért lelkesültem fel ennyire, hiszen nem is az én üzletem. Talán mert most belegondoltam, hogy tulajdonképpen én is árva vagyok, s jól esne, ha valaki velem is foglalkozna. Tudom már honnan rémlik ez a Bangor. Cody említette, hogy mintha ott dolgozna. Kicsi a világ? – Nem igazán, de meséljen róla kérem! – Miközben nézelődök a polcokon, hogy ha mégis az apró ajándékoknál maradna, tudjak mit alternatívának bedobni.
♫ The Light ♫ •Szavak száma: 410•Aktuális viselet •
Bemutatkozom, hiszen a szüleim így neveltek, ez az udvariasság egyik alapvető formája. Másfelől pedig sokkal jobb kapcsolatot lehet kiépíteni egy vevővel, ha az eladó a keresztnevén szólítja az illetőt és nem is kell annyira feszengenünk, magunkban azon kattogva, miként szólítsuk meg a másikat. Nagyjából egyidősek lehetünk, tehát felesleges a magázódás, ha pedig már tegezni fog, tegye azt a keresztnevemen. Nyilván amint kilépek a boltból, el is fog felejteni engem, hiszen csupán egy vásárló leszek a sok közül és hát a távolság miatt nem is gyakran tévedek majd be erre, de azért legyek csak Melinda. És nem, nem várom el, hogy atyaúristenként kezeljen, szimplán csak vevőként. Meg hát nem is vagyok nagyon eleresztve az anyagiak szempontjából... Az Adrien nevet azért elraktározom magamban, miközben kedvesen mosolygok továbbra is. Szimpatikus fiú, habár egyelőre nem beszélgettünk olyan sokat, hogy ezt minden bizonyossággal kijelenthessem róla. - Nem, én nevelőnő vagyok a bangori gyermekotthonban és elhoztuk a kicsiket egy kisebb kiruccanásra Roxmortsba, hogy ismerkedjenek az itteni környezettel is - felelem és miközben ő az erszényem tartalmát veszi szemügyre, én a pult mellett kihelyezett újságokat tanulmányozom át alaposabban és kapok is le közülük egy szimpatikusabbat. - Szeretnék az otthon maradtaknak is venni valami ajándékot - lapozok bele szórakozottan a nyomtatott médiába. Szeretek képben lenni a mágikus világ eseményeivel és naprakész információkat kapni róla. - Vihetnék nekik édességet is, de gyerekek... a sáskák hozzájuk képest jóllakott óvodások - viccelődöm. Félreértés ne essék, szeretem őket, mintha a sajátjaim lennének, de étvágyuk is van ám, akármennyire is tűnnek első látásra vékonynak. Amit bevisznek étel formájában, fél óra alatt le is szaladgálják az udvaron. - Lehet, a társasjáték lenne a legjobb - jegyzem meg, éppen elmerülve egy számomra érdekesebb cikkben, amely a bangori gyermekotthonról szól. A szokásos lejárató kampány néhány szóban, hiszen amióta Cody felvállalta, hogy Mortimer, lépten-nyomom belekötnek a működésébe és abba, hogy egyáltalán alkalmas-e arra, hogy egy ilyen helyet vezethessen. Ez az egyik fő oka annak, hogy maradok a Matthews névnél. Sokkal kevesebb veszélyt hordoz magában és hát - lássuk be - anyám se véletlenül menekült Amerikáig. - Szoktad ezeket lapozgatni? - mutatom fel végül a kezemben tartott példányt Adrien irányába és lebegtetem meg kissé, mintegy jelezve, hogy mire is vonatkozik a kérdésem tulajdonképpen. - Olvastál már benne a bangori gyermekotthonról? - teszem fel az engem érintő kérdést. Bangor elég messze van innen, de ha az itteni médiában is megjelenik ez-az, akkor esélyesen egy lejárató kampányt indítottak ellenünk. Kíváncsi vagyok tehát, hogy hány emberhez jutott el a hírünk. Sok információ, amelyet lehoznak, igaz ugyan, de a szokásos, felnagyított formában tálalva és hát a Mortimerekkel kapcsolatban sem képesek sok jót felhozni, még Cody minden igyekezete ellenére sem.
Kissé megakadok a mozdulatban a bemutatkozástól. Hogy? Miért? A betévedő random vásárlók nem szoktak nevet közölni, ha csak abban az esetben beszélünk az ellenkezőjéről, ha valami fontos ember jön be, és komoly megrendelést ad le. Akkor nyilván elvárja, hogy úgy kezeljék, mintha ő lenne az atyaúristen. Az én szempontomból ez mindegy, mert bárkivel tudok esetlen, és béna lenni. Hiába igyekszem én vidáman kiszolgálni mindenkit, Zonkonak kell utánam takarítani, ha összetörök valamit, vagy netán a romlandót a levegőn hagyom. És ha komolyabb a vendég, nagyobb a lebőgés. – Oh, üdvözlöm, Adrien Meyers. – Tartom a szemkontaktust, noha ez emberfeletti képességeket kíván most tőlem. Amióta Erica átszakította a gátat, azóta másra sem tudok gondolni, csak a szexre. Na függő azért nem lettem, de tekintve, hogy már tizenkilenc vagyok, és előtte nem voltam senkivel, bőven van mit bepótolnom. Erre pedig a testem figyelmeztet, hogy mindent bele! Az más kérdés, hogy tudatosan azért igyekszem uralni, legfeljebb Ericával sürgetem a gyakoribb találkozásokat. – Sok apróságot? Ez valami születésnapi party lesz? – Vizsgálom meg az erszény tartalmát. Zonko boltjában megannyi olcsó furcsaság található, vicces holmi, mágikus ajándékok, de leginkább olyanok, amiket bárki, még egy kisdiák is megengedhet magának. A nő tovább is fűzi a gondolatot, a következő tippem az lenne, hogy elsősöknek vásárolna be. Talán tanár? Sosem láttam a Roxfortban, bár igaz, hogy lassan két éve csak aludni járok oda, s csak most szándékozom folytatni a tanulást. – Akkor születésnap kicsiknek? Valami játékot nézzünk, csak ajándékot? – Kérdezgetem, mert akkor tudok tanácsot adni, ha nagyjából ismerem a részleteket. Megtehetné, hogy körbenéz a boltban, és saját maga választ, igaz, ezzel engem megint zavarba hozna, ha a hátsóját nézném. Jaj, Ericának milyen kerek és nagy van! Nem ártana még egy jéghideg zuhany! Erica vajon ráér, ha ellógok a munkából? Khm.. Kicsit elkalandoznak a gondolataim, de azért várom a választ, hogy aztán ha a rendelkezésemre állnak az infók, akkor belevethessük magunkat a válogatásba. Az erszényt első körben visszaadom, hogy ne maradjon a pulton, így is meg tudtam becsülni a tartalmát, s annak fényében választunk.
♫ The Light ♫ •Szavak száma: 410•Aktuális viselet •
Igazság szerint nem zavar a kupi, hiszen dada vagyok, a gyerekek folyamatosan rumlit hagynak maguk után, én pedig megszoktam már, hogy a környezetem voltaképp úgy néz ki, mintha minimum egy tornádó söpört volna végig rajta. Tehát a Zonkó boltjában uralkodó "káoszt" sem veszem észre különösebben, hiszen az nagy eséllyel kimerül abban, hogy a polcon lévő készletek hiányosak és esetleg egy-két árucikk fel is dőlt, de hogy rendetlenség lenne... Nos, annak, aki ezt gondolja, ez esetben ajánlom a bangori gyermekotthont a nap minden egyes pillanatában. - Igazán semmiség. Melinda Matthews - mutatkozom be én is egy apró, elnéző mosollyal a szám sarkában, habár azért egy röpke pillanatra zavarba jövök, amikor észreveszem rajta, hogy mennyire erőltetnie kell magát a szemkontaktus érdekében. Nem vagyok kiöltözve, semmi dekoltázs, hiszen a gyerekek előtt nem mutatkozom szexi göncökben, de én is szeretek szórakozni és flörtölni, szóval maga a reakció ismerős számomra. De legalább van benne annyi, hogy igyekszik a szemembe nézni és nem a melleimnek eladni. - Ami azt illeti, én sok apróságot szeretnék vásárolni - jegyzem meg végül, amint túlteszem magam ezen a tényen, miközben a táskám legmélyéről előhalászom a kis "pénzes" erszényemet, egy vörös bársony csomagocskát. - Voltaképp, ennyi lenne a rendelkezésemre álló összeg - teszem hozzá, mintegy magyarázatként, majd helyezem azt a pultra, ha pedig a srác belenéz, rengeteg galleont és knútot pillanthat meg. Na, nem pont egy kész vagyont, de annyit igen, hogy egy seregnyi vicces holmit a nyakamba sózhasson. - A játékok többsége 12 év alattiaknak lesz és valami olyasmit szeretnék, ami szórakoztatja őket, de nem tudnak kárt tenni velük egymásban - fejtem ki az elképzelésemet némileg bővebben. - Mondanám, hogy egy vicces fejtörő, de szeretném, ha ez nem az egyéni képességeiken alapulna... - sóhajtok egy nagyobbat. Egyszerre sok gyereknek vásárolni nem egy könnyű feladat, lássuk be. - Az lenne a legjobb, ha kicsik és nagyok is egyaránt élvezhetnék - vonom meg a vállam zavaromban. Érzem, mennyire hülyén hathat ez az egész... Mármint, betoppanok ide és hozom az idegesítő, mindenre kényes vevőt, de tényleg figyelembe kell vennem azt, hogy mennyiből és mit szeretnék vásárolni. Minden évben teszek el pénzt ajándékokra a gyerekeknek és évről-évre meg is gyűlik a bajom ezzel az egésszel. Mégis, ragaszkodom hozzá, hogy ne édességet kapjanak, hiszen azt valóban pillanatok alatt eltüntetik...
Nehéz megmagyarázni Zonkónak, hogy miért kések el még a szokásosnál is többet, hiszen aligha értené meg, hogy egy szellemlánnyal kavarok. Az árus mostanság afféle pótapaként funkcionál, megpróbál helyes irányba terelni, rám szólni, de nem is tudja, hogy jelenleg a figyelmetlenségem oka az, hogy nagyon is kezdek boldog lenni. Talán hiú ábránd, hogy ez tényleg működhet, de én mégis sikernek fogom fel hogy a fura folyosón össze tudunk jönni fizikálisan is, erről pedig tartom a számat, nehogy valaki még inkább őrültnek nézzen. A mai nap is erről a rohanásról szólt, mert igyekeztünk Ericával kimaxolni az együtt töltött időt, s lássuk be, elég fiatal vagyok, hogy a végtelenségi terheljem a szervezetemet. S mint kiderült, lényegében sebezhetetlen is, úgyhogy ha leesnénk az ágyról, nekem aztán nem is árt. Végül nagy bocsánatkérések közepette beállok a pultba, a tulaj pedig végre mehet a dolgára. Megigazgatom a pólómat, mert még azt is fordítva sikerült felvennem, amikor máris hallani a csengettyűt, megjött az első kuncsaft. Kicsit kupi van, Zonkó elvárta volna, hogy inkább előbb érkezek, s polcokat is rendezek, de ez nem jött össze, úgyhogy majd a vásárlók közti szünetben raktároskodom. Mivel éppen a raktárban veszem újra a pólómat, tipikus, hogy pont most jön valaki. Azért azon kissé meglepődök, hogy így bedől a pultra, mostanság amúgy is komolyan felfokozott állapotban vagyok, ami a női testet illeti, nem csoda, hogy autmatikusan nyelek egy nagyot. Remélhetőleg nem hallotta. Lendületes léptekkel indulok kifelé, hogy ne vegyem magamra, hogy csak így ütögeti a csengőt. – Itt vagyok, hátul volt dolgom, elnézést. Miben segíthetek hölgyem? – Kérdezek rá, miután illedelmesen bemutatkoztam. Szerencsére nem extra nyitott a dekoltázsa, de azért így is erőltetnem kell magamat, hogy a szemébe nézzek. Erica úgy fest durván csúcsra járatott.
♫ The Light ♫ •Szavak száma: 410•Aktuális viselet •
A gyermekotthon időnként szervez egy kis kiruccanást a gyerekeknek, amelyek leginkább a mágikus világhoz kötődnek és Roxmorts kiemelkedően fontos ebből a szempontból. Hiszen melyik falu vagy város mondhatja el magáról, hogy egyetlen, varázstalan lakosa sincs? Anglia egyik legnépszerűbb helye pedig itt van, nem messze a Roxforttól... Tökéletes célpont tehát a mindenre is kíváncsi kicsiknek, akik még csupán most készülnek arra, hogy felvételt nyerjenek a varázslóképzőbe és egy kicsit alaposabban megismerhessék a környéket. Hiszen - ha jól tudom - a legközelebbi alkalom csupán tizenhárom éves korukban jön el, de addig miért ne látogathatnának el ide? Tehát én és egy másik dadatársam kiválasztottunk pár gyereket az első utazásra idén. Szívem szerint mindet magammal hoztam volna, hiszen teljes mértékben átérzem, mennyire képesek lelkesedni és beleélni magukat a dologba, a sok szomorú arc láttán pedig majdnem egy hétig letört voltam, de igyekeztem őket megnyugtatni azzal, hogy mindenki sorra fog kerülni idővel, hiszen tényleg ez a helyzet. Tény viszont, hogy csak ketten tudtunk elszakadni a bangori gyermekotthonból, ennek révén pedig a teherbírásunk véges. Több gyerekre egyszerre, egy időben, egy helyen figyelni megterhelő és az a legfontosabb, hogy mind visszatérjenek, méghozzá épségben. Képtelen lennék elviselni, ha valamelyiküknek baja esne csupán azért, mert eggyel több volt a létszám a reálisnál. Ebben az esetben nem engedhetem meg azt a luxust magamnak, hogy őt is és őt is magammal viszem, mert szépen néz... Tizenkét hét és tíz év közötti gyerekkel indultunk tehát útnak és vettük a nyakunkba Roxmorts utcáit. Betértünk minden érdekes helyre, távolról még a Szellemszállást is megszemléltük, pár napra pedig megszálltunk egy fogadóban, hiszen kismillió látnivaló akad erre, nem lehet rohanvást kiélni az alkalmat. A kicsik jól viselkednek, nem sok gond akadt velük a kirándulásnak betudható energia-túltengésen kívül, szóval úgy gondolom, némi ajándékot mindannyian megérdemelnek. Nem nagy valamire gondoltam, csupán apróságokra, hiszen azoknak is szeretnék vinni, akik ezúttal nem tarthattak velünk, mintegy kárpótlásul, a tárcám pedig nem egy hatalmas aranytömb. Zonkó csodabazárjára esik a választásom és már előre tudom, hogy a többi dada szidni fog magában, amikor majd a gyerekek ellövik a maguk kis trükkjeit az itt vásárolt tárgyak révén, de az édességnek hamar a nyakára hágnak és hát - lássuk be - akkor igazi a hangulat, ha pörögnek az események. Szóval megigazítom a vállamon a táskám, majd belépek a boltba. A fejem fölött apró kis csengettyű jelzi az érkezésemet, végül lépek a pulthoz. Megtehetném, hogy nekilódulok a sorok között válogatni, de mivel esélyesen nagyobbacska tételben fogok vásárolni, talán elsőként érdemes lenne tájékozódnom a lehetőségekről. - Hahó! Jó napot! - próbálom meg felhívni magamra a figyelmet, majd még egyet a pultra helyezett csengőre is ütök, hogy biztos legyen a siker. - Van itt valaki? - döntöm meg magam karjaimmal a pult felületén, majd hajolok kissé előrébb, hogy a raktárba is beláthassak. Véleményem szerint ugyanis ott lesz az általam keresett delikvens, akit esélyesen valami fontos munkában zavarhattam meg éppen...
- De.. de.. szerinted részemről ez önzőség? Téged, és egyedül csak téged kéne védenem, míg az a szörnyeteg ki tudja, hogy hány emberéletet tesz tönkre? Azt hittem, hogy érted, hogy miért csinálom. Vagy.. úgy érzed, hogy már eleget küszködtem, és úgy sincs esélyem, ezért adjam fel, hogy neked jó legyen, mert megmentettél? – Kérdezem kissé értetlenkedve. Most értem aggódik, vagy saját magát, és a családját mentené. Utóbbit megértem, de végülis az előbbit is kihangsúlyozza. Már kezdhetnék akár meg is hatódni mindettől, ha nem nézne le örökké, hogy mennyire nem illek bele a világukba. Lehet, hogy nem vagyok varázsló, de már öltem varázslókat, nem is egyet, fel tudom venni velük a harcot. Sheska ellen is bőven lenne esélyem, hiába hisz annyira a varázserejében olyan önhitten. Most is leszól, csak éppen nem nekem, hanem Moralla bölcsességét ássa alá. Az idős nő viszont most a fiatalabb nő testében van, és cseppet sem tűnik megbántva. - Azért, mert te megkértél ifjú leányom. Így már együtt közdhettek vált válnak vetve. Frank apja.. nos azt hiszem a sötét, erőszakos halálnak köszönhetően nem távozott teljesen. Valami komor éledt újra a lelkében, démonikus háttérrel. Az ő apjuk is valami hasonló sorsra jutott, és a két lélek azt hiszem egyesült egyetlen entitással. Carla és testvérei is meg akarják találni, ki ölte meg az öregüket, és úgy hiszik, hogy ez a lélek választ adhat, legalábbis.. nyomot.. – Na és itt koppan a feje az asztalon, nagyon úgy tűnik, hogy már a rajtaütés előtt is komolyan leitta magát, mert ki akarta próbálni az új testét, de rajtavesztett. Észre sem veszi, hogy mekkorát koppan a feje, mert már hortyog is. Lesúlytó tekintettel meredek rá, most komolyat csalódtam a mesteremben, de aztán megvonom a vállamat, ahogyan a három nővér felnyalábolja, és felviszik az egyik szobába, vélhetően reggel már többet fogunk kezdeni vele. - Ez érdekesen hangzik. De gondolom te máris lebeszélnél, hogy kövessem ezt a bizonyos nyomot. Menjek vissza a magánynyomozói praxisomhoz, és ne keverjelek bele még jobban, igaz? – Felsóhajtok, nem akarom, hogy állandóan ilyen metszőn veszekedjünk egymással. Neki köszönhetem az életemet, akkor miért is lázadozom ellene? Végtére is azért, mert célt adott a kezembe, még ha akkor nem gondolta át ezt teljesen. – De most őszintén Sheska, tekintsünk el a múlttól, és a jövőtől is. Mit szeretnél?
Úgy érzem, hogy ebben aztán biztosan nem fogunk egyetérteni, de nem is olyan nagy csoda ez, hiszen láthatóan sok mindenről gondolkodunk másképp. Persze én magam is a bosszú miatt végeztem Rasmusszal, de adtam neki esélyt arra, hogy megértsem és hogy esetleg visszakozhasson, hogy mégis csak megváltoztassa a véleményét. Persze ez nem történt meg, de legalább az esélyt megadtam neki. Frank viszont félredobott mindent, csak hogy megvalósítsa a bosszúját. Nekem ott a család, azért az én esetem egészen más, én nem adtam fel mindent csak azért, hogy elintézzek valakit, akiről azt gondolom, hogy kell, ő pedig vállalja, hogy akár bele is hal, ezzel lényegében elérve, hogy az én tettem értelmét veszítse. Főleg, ha kiderül, hogy életben maradt... ez visszavezethet hozzám, ha netán elbukik és én egyelőre úgy gondolom erre elég nagy az esély. - És arra nem gondolsz, hogy ennek milyen hatása lehet... rám nézve? - csak megrázom a fejemet, a kérdés is szinte költői ezúttal, hiszen biztos vagyok benne, sejti, hogy ez az én életemre milyen hatással lehet. Kiderülhet, hogy megmentettem, ha pedig megtudják akkor engem vesznek elő, amikor... vagy ha Frank elbukik. Az én életemet is kockáztatja ezzel, pedig nem adtam rá engedélyt, és a tetejében nem csak az enyémet, hanem a gyerekeimét és erre végképp nem gondol. Értük bármit megtennék, ha úgy érzem tényleg bajba sodorhatja őket... biztosan tisztában van vele, hogy nem habozok majd egy pillanatig sem, talán pont e miatt is vagyok még itt és nem hagyom, hogy csak úgy... egyedül próbálkozzon, amit még felügyelni sem tudok. - Utána pedig a tárgyra térhetnénk, még mindig nem értem, hogyan függ össze a démon Frank apjával és... azt sem miért segítettél neki. Azt hittem megérteted vele, hogy egy muglinak semmi köze a mi ügyeinkhez. Felbiztattad és könnyen lehet, hogy ezzel halálra is ítélted, tisztában vagy ezzel? - cseppet sem érdekel, hogy Frank itt ül mellettem és talán zokon veszi, hogy úgy beszélek róla, mint egy rossz gyerektől. Azzal sem foglalkozom most, hogy így össze vagyunk préselődve a három nővér miatt és tudom már úgy sem tudom eltántorítani, de ettől még Morallát számon kérhetem, hogy miért tette ezt a hátam mögött.
♫ I Bad girl ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem igazán értem, hogy miért számít neki ennyire, hogy ne áldozzam be magamat. Egy jó ideje nem számít számomra senki, csakis a bosszúállás, és teljesen elszoktam attól, hogy valaki aggódjon értem. Aggodalom? Sheska nem is azt mutatja ki, hogy aggódik, hanem hogy kárbeveszett időnek véli az áldozatát, ha nem élek vele, és csak úgy odadobom az életemet, csak hogy hű maradjak az elveimhez. Furcsa érzés jár át, nem tudom hova tenni, hogy így odafigyel rám, még ha egyébként azt is mutatja, hogy mennyire kemény nőci. És valahol keserű is. Lényegében egész életében egy olyan gonosz ellen küzdött, akivel amúgy jóban is kellett lennie. Rasmus. És mellette Rasmus vezetője ellen védett meg engem, aki ellen most szerinte veszítenék. De most komolyan, el tudná rólam képzelni, hogy ennyi idő után félreállok, és hagyom a fenébe az egészet? Talán nem is emlékszik rám az illető, neki csak egy föld kellett, vagy hagyta a katonáit vérgőzösen fosztogatni, amit már Sheska sem nézett tétlenül.. Ám közben belőlem bosszúállót csinált ez a tett, és tenni akarok róla, hogy az illető pontosan visszaemlékezzen rá, hogy hova is küldte Rasmusékat. - Nem gondolom, hogy megtört.. Ha nem történik az, ami, akkor most másokat sem tudtam volna megmenteni. És ne hidd, hogy lenézem az érveidet, nagyon is számít a véleményed, csak éppen nem tehetek mást, már ez vagyok én. – Most ennyiben maradunk, mást nem tudunk hozzátenni, mert Moralla elrablásának, vagy majdnem elrablásának leszünk a tanui, a három lelkes nő nem csak hogy követ minket, hanem bele is avatkozik velünk a csatába, amely kibontakozik. Valakit leütnek, és elvisznek, de elméletileg Moralla egyik szolgálóját, mert az igazi itt marad velünk, igaz teljesen más testben. Gyanakodva méregetjük, de annyira nyilvánvalóan ismer fel minket, hogy.. - Áh, és Carla, a szőke szöszi, veled leveleztem ugye? Azok a nővéreid? Örvendek! Na verjünk csapra némi bort, vagy legyen sör? Muszáj megnedvesítem a torkomat, alaposan kifáradtam a harcban.. – Méregeti a saját testét, tényleg fiatalnak tűnik a bölcs öreg boszorkányhoz képest, erre még Sheskával is összenézünk, és végül hatosban indulunk be a fogadóba. Ott keresünk egy sarokasztalt, és leülünk, kissé szűkösen préselődöm össze Sheska combjaival, de láthatja, nem szándékosan teszem. Én is intek, hogy kell majd valami ütős rövid ital, és fájósan tapogatom meg az állkapcsomat, ahol nekirohantam a mágikus falnak. Inkább várom, hogy Sheska is üdvözölje a nőt, bár foglalam sincsen, hogy mikor találkoztak utoljára. Nekem kissé gyanus, bár mintha tényleg rémelne, hogy Moralla sokkal régebb óta él, mint egy átlag ember, biztosan ezt a testcserés varázst üzi valahogyan.. Ez a lidérces dolog engem is érdekel, de úgy fest, Carla és a nővérei is inkább innának előbb valmit..
Persze miért is akarok hatni rá, vagy megváltoztatni a gondolkodását, nem sok értelme van igaz? Úgy sem tudok hatni rá és végül is nem is lenne a feladatom, de valahol mégis bánt... idegesít... nehéz annyiban hagynom, hogy megmentettem az életét, de így végül ő maga dobja oda, hiszen nem hiszek benne, hogy tényleg képes lenne legyőzni azt, akit még én sem ismerek. Szinte... lehetetlen, de minimum hatalmas áldozatot követel, amit úgy fest ő kész meghozni. - Igazad van, ha így állsz hozzá, tényleg igazad van és látod elérte már most, amit akart. Megtört, csak még be sem látod, mert nem érdekel semmi, csak a bosszú és pont ezért nem fog sikerülni. - kétkedő tekintettel rázom meg a fejemet. Nincs miért élnie, akkor nincs is semmi, amiért minden áron a végsőkig küzdene. A bosszú nem elég, én is bosszút akartam állni Rasmuson, volt idő, amikor megenyhültem, amikor megpróbáltam mögé látni, de rájöttem igenis meg kell tennem, de nem csak magamért tettem és pont ez az, ami igazán erőt adott. Neki viszont nincs célja, nincs veszteni valója sem és ha nincs veszteni valód, akkor nem is lehetsz soha olyan erős, mint az, akinek van, mert nem fogsz annyit beleadni, amennyit kellene. - A te dolgod Frank, próbálkozz... - persze láthatja rajtam, hogy próbálkozhat, de nem sok esélyt látok rá, hogy elérheti azt a nagyon vágyott sikert. Nem, ez nem fog menni, mert nem akarja megérteni, elhinni, hogy sokkal bonyolultabb lenne ez, mint átverekedni magát mindenféle védővonalakon. Mi van, ha Ő már tudja, hogy úton van? Mi van, ha Ő már most tisztában van vele, hogy valaki az életére tör és azt is tudja, hogy ki az? Azt hiszem ezzel nem számol pedig igenis benne van a pakliban, még ha nem is akarja elhinni. Ennek ellenére segítek neki újra, amikor rendesen a falhoz kenik és megpróbálom összekanalazni a földről, hogy beszélhessünk azzal, aki Morallának mondja magát és hamar kiderül tényleg így is lehet, de ez a test... és az alkoholszag... - Látod mindig érhetnek meglepetések... - csak azért is odaszólok neki mielőtt még elindulnánk be, de én is kíváncsi vagyok, hogy miféle lidércről van szó és hogy mi köze van ennek Frank apjához és a három boszi, a kis rajongóim vajon miért akarják megidézni. Nekik is közük van Hozzá? Kezd az ügy egyre furcsább ívet venni, miközben én épp csak azért jöttem ide, hogy lebeszéljem Franket erről az egészről, erre úgy fest, hogy esélyem sincs, mert egyre jobban belerángatnak ebbe a képtelen ügybe.
♫ I Bad girl ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Egyszer régen, még farmerként. De mára már.. nem látok magamban semmi vonzót, ami miatt kellenék egy nőnek. Nem vagyok férj alapanyag, sem apának való. Már nem. Ugye legalább ebben igazat adsz nekem.. ? – Kérdezem fanyar félmosollyal, és vállat rántok, nem várom, hogy megcáfoljon, vagy udvaroljon nekem bókolva, hogy dehogynem. Mindketten tudjuk, hogy Sheska az erőt tiszteli, és maximum szán engem, viszont tele van érzelmekkel, ott vannak gyerekei, ő igazi családanya, nekem már nem juthat túl sok boldogság ebben az életben, nem is értem, hogy most miért beszélgetünk erről. Valahogy beszéltet, én pedig legalább megtisztelem azzal, hogy felelelek, átgondolom a kételyeimet. Igaza van olyan tekintetben, hogy nálam nem merült fel semmi jövőbeni elképzelés, végzek apám gyilkosával, aztán.. nem lesz sehogy, nem tudom. Nem gondolkoztam el rajta. Vélhetően komoly áldozatra lesz tőlem szükség, túl sem élem. Akkor miért faggat? Nem vagyunk még csak barátok sem, de most úgy érzem, hogy viszonoznom kell valahogy, hogy megmentette az életemet. Na de hogyan? Rasmus halálát igazából nekem köszönheti, de nem fogom ezért a mellemet verni. - Ezt nem így venném Sheska. Én nyerek, ha megóvhatom mások jövőjét tőle. – Nem akarok a megmentőmmel vitatkozni, úgy fest ő teljesen másféle jövőt képzel el nekem. Azt hiszem Sheska már évekkel ezelőtt is azt hitte, hogy majd átmegyek egy másik tanyára dolgozni, keményen összekapom magamat, megnősülök, és minden rendben lesz. Ám Texasban komoly hagyománya van a bosszúnak, és ebből nem engedek. Tudnom kell, hogy ki is az, aki tönkretett minket, el kell pusztítanom, hogy megnyugodjon a lelkem, és többé senki másnak ne árthasson. Biztos vagyok benne, hogy Sheska majd azt is kritizálni fogja, hogy a mágikus harcban bajom esik, pedig ez mindennapos. A fizikai fájdalmat kibírom, hiszen az a velejárója, hogy lepattannak rólam a mágiák, nem csoda, hogy mindig oda leszek valahova csapva. A számat tapogatva sziszennek fel, valahol fel is szakadt, meg is fog dagadni, de tüntetően nem nézek a nőre, mindenkinek jobb így. A nyomunkban loholó trió most éppen bezudul a fogadó hátsó ajtaján, de akárhogy nézelődnek, nem látják az általunk ismert Morallát, meg kell elégednünk ezzel a középkorú vörössel. - Te Sheska Thorn vagy, Rasmus árulója, te pedig Frank, az a texasi parasztgyerek, akiből én faragtam embert, ti pedig Carla, Romana, Lucinda, a három testvér akik annak a különös lidércnek a megidézésén dolgoztok.. Nos az ügy összefügg. A lidérc nem más mint Frank apja.. – Na itt harapok rá a nyelvemre, hogy micsodaa? Az apám hogy idézhető meg lidércként, amikor halott, és egyébként sem volt varázsló? – Na iszunk végre? – Kérdezi vidáman a nő, aztán elindul befelé, mint aki nem is nagyon akar magyarázkodni. Sheskára bámulok, és ha ő is jön, megyünk a nő után. – Meg ne szólalj..
- Te sosem vágytál erre? Családra? Megéri mindent feladni... ezért? - persze bosszú a saját családja miatt, mások családja miatt, hogy segítsen az embereken, de vajon megéri? Megéri neki magára vállalnia mindezt mások helyett is kockáztatva azt, hogy a saját jövője talán soha sem lesz igazán... békés? Mert ha ezt az egészet felvállalja és nem jár teljes sikerrel - és lássuk be a teljes siker esélye kicsi -, akkor neki nem lesz jövője, családja, saját élete. Lényegében mások szolgálatába áll, de fizetséget sem kap érte, van ennek így értelme egyáltalán? Hamar választ is kapok a kimondatlan kérdésekre is. Nem is akar jövőt, nem is akar... semmit. - Tehát ő nyert, akkor is, ha végzel vele, mert elvette az életed és a jövőd. - akármit is mond ez így van, hiszen ahogy ő is mondja nem élhet már normális életet soha sem, főleg ha így áll hozzá az egészhez, hogy nem is akar és esélyét sem látja. Nem olyan idős pedig, de ha sokáig húzza ezt az egészet... Nem, én erre nem lettem volna képes, hogy az egész életemet, a jövőmet is feladjam azért, hogy valakit elkapjak. Megtettem, megöltem végül Rasmust, de közben éltem a saját életemet is. Kockázatos volt, de nem volt mit tenni, mert ha nincs célod, akkor nincs is okod, ami miatt harcolsz, nem érezheted át olyan erővel a tenni akarást, mint kellene. A hamarosan kialakuló csata alatt végül nincs rá esély, hogy átbeszéljük a dolgokat, főleg nem ilyesmit, amikor épp varázslópárbaj alakul ki többek között. Kész csoda, hogy Frank túléli. Akármit is mond, akkor sem olyan egyszerű ez az egész, de végül a szavaimat nem kell meghallgatnia, bár azt hiszem a tekintetemből sejtheti, amikor felnyalábolom a fal mellől, hogy ha megszólalnék, akkor mit mondanék. Talán már érti, hogy igenis kevesebb, mint egy varázsló, akármilyen amulettel, vagy bármivel is védi magát. - Neked már nem kellene többet. - rázom meg a fejemet egy lemondó sóhajjal. Azt hiszem a három boszorkány se erre számított, az se lepne meg, ha lelépnének, legalábbis most nagyon úgy fest, hogy ezt fontolgatják, mert félre is vonulnak váltani pár szót. - Előbb bizonyíthatnád, hogy tényleg Moralla vagy... ezt bárki mondhatja. - pillantok a nőre, miután ha eldől hát összeszedem, vagy legalábbis megpróbálom megtartani. Egyszerű kijózanító varázzsal is hatni lehetne rá, de szívem szerint, ha már így kiütötte magát szívesebben locsolnám képen egy vödör vízzel. Szánalmasan fest... és ez még a finom megfogalmazás.
♫ I Bad girl ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Mindig tiszteletben tartottam a gyerekeidet. A család az első. – Bólintok, és az államat simogatom. Sheska mindig is következetes nő volt, akire lehetett számítani. Nem is értetettem, hogy miért keveredett Rasmus mellé, aztán kiderült, hogy az északi vezér az ő szülei pusztulásáért is felelős. Vagy valami ilyesmi. Mellette akart felnőni, kiteljesedni, és ezért mindent kockára tett. Viszont ugyanezt a gyerekeiért már nem tenné. Így meg elgondolkoztat a tény, hogy kitől vannak a gyerekei. Talán mindig is voltak férfiak az életében. - Elméletileg az nem szerepelt a terveim, hogy én is túléljem. Hiszen gondolj csak bele. Ez az életcélom. Utána mi maradna nekem? Családot alapítsak? Kivel? Legyen valami munkám? A magánynyomozás csak időleges, késő már bármibe belefogni. – Rázom a fejemet, valahogy nem gondoltam bele, úgy voltam ezzel az egésszel, hogy már ez életem utolsó szakasza, a végső bosszú, a beteljesülés, és a mennybemenetel, még ha nem is szó szerint, hiszen nem vagyok vallásos. Csak úgy véltem, hogy sikerül kielégülnöm lelkileg, ha teljesül a bosszú, és tudok annyira a közelébe férkőzni az illetőnek, hogy magam leszek a fegyver. Elpusztítom magamat, és vele együtt őt is. Kiváló terv, de mintha Sheska nehezményezné, pedig neki nem engem kéne félteni, hiszen ezzel másokat is megóvok a jövőbeni bánattól. Ha elpusztítjuk ezt az alakot, akkor soha többé nem árthat majd másoknak, ez miért lenne baj? Nem vagyok egy meglepődős típus, de most tényleg meghökkenek, ahogyan a szőke nő zavarba jön. Bár nem is tudom miért lepődök meg ennyire, az csak egy jó álca volt, hogy milyen kemény, mindig is tudtam hogy mennyi érzelem van benne. A trió végül futólépésben jön mögöttünk, amikor megpillantjunk a középkorú nőt, aki varázslatokat harsogva védekezik, de Morallát nem látjuk sehol. Én is próbálnék a nő felé sietni, de úgy fest, kellően részeg ahhoz, hogy ne fedezze fel, hogy mi segíteni akarunk, rám is lő egy taszítóbűbájt, ami csikordulva fordul le az engem védő mágikus blokkról, de a lendülettől mintha falnak rohantam volna, így olyan az érzet, mintha orrba vágtak volna. Hátraesek, hát igen, erre értette Sheska, hogy oké, nem hat rám a tűzgolyó, de a detonáció ereje még a falhoz vághat, abba simán belehalhatok. Vérző orral káromkodva tápászkodok fel, addigra Sheska és a három nő lazán elüldözte a sötét köpenyeseket. A vörös hajú nő lehiggad, de a piától tántorog. – Az anyjuk úristenit.. Ez aztán csata volt. Jééé... Hát te Frank vagy! – Néz rám meglepődötten. Én meg vissza. Vészjóslóan törölgetem az orromat, a vérem még az öltönyömre is ment. A francba. – És? Moralla hol van? Elrabolták, vagy mi? – A vöröshajú nő nevet, bár bűzlik a piától. – Sejtettem én, hogy egyszer el akarnak kapni, ezért egy testmentő igézettel helyet cseréltem ezzel a ribanccal, aki olykor megvarrta a gönceimet. Úgy fest, hogy jól tettem, mert így őt rabolták el helyettem. Na iszunk? – És eldől, mint egy zsák krumpli. Sheskára pillantok, a bölcs ősöreg boszorkány.. egy iszákos kurva alakjában, hát ez isteni. A minket követő trió is meg van illetődve, ez a nő lenne a mentor, aki mindenkit kitanít..?
- Megmentettelek, ha megöleted magadat feleslegesen kockáztattam... persze, hogy aggódom és belekeveredni se szeretnék. Nekem van veszíteni valóm. - lehet, hogy ő úgy gondolja neki nincs, de nekem nagyon is, hiszen itt vannak a gyerekek, akik nem szeretném, ha bajba kerülnének miattam, vagy épp miatta. Így se könnyű a dolguk, nem véletlenül nehéz néha Arielle-el, hiszen magára hagytam egészen kis korában, de akkor még én sem voltam felkészülve arra, hogy anya legyek, hiszen én is szinte még gyerek voltam. Nem véletlenül nem tud róla szinte senki sem, hogy kicsoda is ő valójában, hogy tényleg a lányom és nem csak örökbe fogadtam. Így sokkal biztonságosabb neki, de még így is árthatnak neki, csak mert a fogadott lányomnak gondolják, ha olyan ügyekbe keveredem bele, amikkel Frank foglalkozik. - Mennyire vagy biztos abban, hogy bármiféle sikert érhetsz el? Hogy... tényleg túléled és végzel vele? - ennyi még érdekel, persze ettől még nem bízom abban, hogy tényleg megoldja és nem hagyja ott a fogát végül, de kíváncsi vagyok rá, hogy vajon ő hogy látja-e. Ha rávágja, hogy persze mindent megold, mint eddig, nem fogok hinni neki, mert az ember akkor veszíthet a legtöbbet, ha túlságosan magabiztos, az nem minden esetben olyan hasznos. Ha viszont tisztában van vele, hogy ő is járhat rosszul, hogy igenis legyőzhetik és nem fog győzni, csak mert annyira akarja, akkor talán... mondom talán adhatok egy esélyt annak, hogy segítsek, de ehhez a tervei részleteit is ismernem kell, hogy pontosan mit akar tenni és persze, hogy eddig mit ért el, mennyire sikerült már felbőszítenie a főnököt, akit még én sem láttam soha személyesen. Rasmus talán igen, de ő már nem igen beszélhet nekünk erről. - Köszönöm, nem tudtam, hogy ilyen hírem van... akárhol is. - talán egy röpke pillanatra még azt is láthatja Frank, hogy igenis zavarba jövök, mert erre tényleg nem számítottam. Még hogy én, mint ádáz harcos, akinek ilyen híre van... Előbbi még persze, az vagyok, bár gyakoribb esetemben a taktika, mint a nyílt harc, de hogy még hírnevem is legyen, arra nem számítottam. Sokáig viszont nem gondolkodhatom a dolgon, hiszen kész csata bontakozik ki a szemünk előtt. Moralla bajban van és sok mindent tett már értem is ahhoz, hogy ne tétlenkedjek. A pálcám egy pillanat múlva már a kezemben van és pajzsot varázsolok. - Be tudsz jutni, ha védjük a hátad? - ő az, akire nem hatnak a varázslatok, tehát megpróbálhat valahogy bejutni az épületbe, hogy mielőbb kiderüljön mi a fene folyik itt. Közben már célba is veszem az egyik fekete ruhás varázslót, a három boszival ezeket könnyedén leszereljük, az csak a gond, hogy úgy fest vannak még bent, akik nem pont egy kupa vajsörre akarnak megvendégelni minket.
♫ I Bad girl ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Nahát, te tényleg féltesz engem.. Vagy csak azon aggódsz, hogy ne keveredj bele? – Még ha az első is lenne, nem biztos, hogy az erős, harcias nő bevallaná. A másikat meg lehet, hogy sértésnek fogja fel. Ez sehogy sem jó, ezzel tisztában vagyok, de nem tudok mit kezdeni a helyzettel, egyenlőre nekem csak az a fontos, hogy megtaláljam a sötét varázslót, aki mindennek a lényegét kitalálta. Nyilván rendes a nőtől, hogy a szövetségesem, és még mindig figyelemmel kíséri a sorsomat, de akkor azt is tudhatja, hogy nekem nem túl egyszerű hálásnak lenni. Megkeményítettem a szívemet, hogy ne hiányozzon a húgom, és senki más többé ne legyen számomra kedves, hiszen csak elveszíteném. Tudom, hogy nem lehet így gondolkozni, Sheskának is vannak gyerekei, de nekem nincsenek, és ha így folytatom, talán már nem is lesznek. - Tisztában, ezért is nem kértelek soha. Ha végül nem akarsz segíteni, akkor megoldom egyedül. Úgy érzem, hogy mindig egyre közelebb jutok. Ha meg mégis rájössz, hogy ez a helyes, akkor ketten leszünk, és én is kiállok melletted. – Bólogatok, igazából Moralla fel sem fogta, hogy nekem ez milyen megerőltető, nagyon elméleti ember volt, csak beszélt, és elvárta, hogy közben keményen edzzek, miközben fel sem mérte, hogy mit bírhat ki a testem. Vagy pontosan tudta, csak nem igazán érdekelte. Bárhogy is volt, végül nem törtem meg, a bosszúvágy erősebbnek bizonyult mindennél, és most itt vagyok. Arcomon mély ráncokat róttak az évek, s a keserűség, de szemeim mindennél jobban csillognak, hogy végre kész vagyok, hogy szembenézzek sokak legnagyobb démonával. A végső leszámolás már küszöbön áll, és még ha nem is leszek az, aki talpon maradok, biztosan magammal rántom az illetőt a halálba, hogy soha többé ne tehesse tönkre mások életét. És még egy trió is csatlakozik most hozzánk, engem aztán nem zavarnak, bár így nem lehet túlságosan belsőségesen beszélgetni. A Romana nevezetű megrázza a fejét, aztán bólogat, na ebből találja ki az ember. – Nem személyesen, de messzi földekre elért a híred Throne! Téged tartanak a legádázabb harcos-boszorkánynak északon.. Mindenki, aki gyenge nő, belőled akar erőt meríteni. – Halovány mosollyal mérem végig a nőt, hát ő sem tétlenkedett. Mindegy is, beérünk lassan a fogadó hátsó udvarába, de még előtte vénasszony rikácsolást hallunk: Segítség, én Moralla.. – Bumm! Olyan hanghatás, mintha leütöttek volna valakit, és vonszolják. Futólépésre kapcsolok, és előhúzom a pisztolyomat, egy fiatal vörös hajú nő bizonytalankodva szór mindenféle varázslatokat három támadójára, akik fekete ruhás varázslók. A nő nagyon dülöngél, de nem az átkoktól, hanem dől belőle a piaszag. És hol van Moralla?
- Tudom, de ott van a túlerő is... bár ha jól sejtem úgy se nagyon számít, hogy mit mondott. - arra már rájöttem, hogy sem logikus érvekkel sem fogok tudni hatni rá és azzal sem, ha elmagyarázom neki milyen nagy bajba kerülhet, vagy ha megpróbálok rávilágítani, hogy meg is halhat... Attól tartok egyik sem érdekli, lassan tényleg kénytelen leszek feladni. Annyiban igaza van, hogy végül is meg tudta védeni magát, de ha többen támadnak rá, akkor már koránt sem lesz ilyen könnyű dolga, hiszen most is megsérült, még hozzá nem is kicsit. Örültem volna, ha Moralla le tudja beszélni a dologról, erről a bosszúhadjáratról, de sajnos nem úgy sült el a dolog, ahogyan szerettem volna. - Azzal tisztában vagy, hogy én ezzel mennyit kockáztatnék igaz? - ha segítek neki, főleg ha jobban, mint hogy most mellé álltam, azaz egy fél fokkal nyíltabban. Most csak összeszedtem a végén, de ennyi, ennél többet nem tettem, de ha tényleg én is megpróbálok részt venni abban, hogy megbuktassuk a vezetőt, akit még én sem ismerek... Ha nem sikerül annak komoly következményei lehetnek. - Azt sejtem, Moralla nem egy könnyű tanár... gondolom rendesen megszenvedted, hogy megtanuld tőle mindazt, amire szükség lehetett. - elhiszem én, hogy fájdalmas hetek állnak mögötte e miatt, de ez még nem jelenti, hogy örülök is a dolognak. Én magam is megtettem, amit kellett, végeztem Rasmussal, még ha ennek az is volt az ára, hogy Die nem értette meg az egészet. Ezért tűnt el, elment a környékről is, gondoltam, hogy így könnyebb lesz neki, ezért nem is erőltettem, hogy maradjon. Visszatér majd, ha rendezte magában mindazt, amit rendezni kell. Addig is... úgy fest, hogy nekem is bőven lesz dolgom. - Hát akkor... együtt megyünk. - azért maradok Frank mellett, mert a nők nem tűnnek túlságosan bizalomgerjesztőnek, főleg a hátsó kettő, de talán pont e miatt a másik még veszélyesebb, sose lehet tudni. Ezért is figyelek annyira, csak akkor lepődöm meg, amikor a hátsó nő eléggé... lelkesedésbe kezd, mintha minimum ismerne. Kicsit itt azért már menet közben hátra fordulok, bár eddig is figyeltem arra, hogy mi folyik a hátunk mögött, de most még inkább ,de a nő arca nem igazán rémlik. - Elnézést, de... ismerjük egymást? - akárhogy is erőltetem a gondolataimat, egyelőre nem igazán rémlik, hogy láttam volna már, vagy beszéltem vele akár a közelmúltban, vagy régebben.
♫ I Bad girl ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Csak voltam mugli. Varázsolni nem tudok, de a mágiát már értem, és ismerem. Ez azért mégiscsak valami.. És az, hogy ellenállok a varázslatnak.. Nos tudod, hogy milyen sokat ér. – Engem aztán most úgysem tud meggyőzni arról, hogy semmi esélyem nincsen Rasmus mentora ellen, akinek még a nevét sem tudjuk. Az oda vezető út sem piskotatallérokkal volt kikövezve, mégis, egyre többen hullanak el az én kezemtől. Nem is nagyon tudom eldönteni, hogy Sheska aggódik értem, vagy csak azon bosszzankodik, hogy kár volt így megmentenie. Nem akarok én visszaszólni neki, most is kedves tőle, hogy így aggódik értem, viszont amit eldöntöttem, már nem fogom visszavonni. - Inkább azon kéne gondolkoznod, hogyan segíthetsz nekem. Ha már itt vagy, ne vesszen kárba az időd. – Halvány mosollyal bólintok, valahol ez azt is jelenti, hogy akkor vigyázunk egymásra, pontosan tudja, hogy az illető félelmetesen gonosz alak, aki eltiporja a saját szolgáit is, így Sheska sincsen biztonságban tőle, főleg nem a családja. Előbb-utóbb ő is sorra kerül. - Akkor enyhén szólva is elbeszéltetek egymás mellett, mert az fel sem merült, hogy eltántorítson. Sokat tanított, igazából ő adta meg az ötletet, hogyan lehetne küzdeni a varázshasználók ellen. Nem volt egyszerű.. – Az öregasszony szó szerint egy kíméletlen rabszolgahajcsár, mellette meg még egy filozófikus alkat, aki egyből a mélyre látott, hogy milyen fájdalommal is küzdök. Sokat beszélt Sheskáról is, akit ő is jól ismer, átlátja a nő kettős életét, és tudta, hogy mi ketten könnyedén megértjük majd egymást. A jelek szerint ez mégsem teljesen működik, igazság szerint még most sem ismertem ki a szőke nőt, akinek valóban ki tudja, mi rejlik a lelkében.. De vajon érdekel ez engem? Amíg nem áll az utamba.. Addig egészen jóban lehetünk. Végülis egyszer ő mentett meg, elég rossz hangulatom lenne, ha most fordulna ellenem. A trió feltűnése után Sheska magához ragadja a kérdezés jogát, a szöszi válaszol, aki magát Carlanak mondta. - Mi se keressük, a Szárnyas Vadkanban szált meg. Mint mondtam, régóta levelezek vele, csak gondoltam mehetünk együtt. Állítólag ő ismer egy olyan rituálét.. ami érdekel minket. Szóval csapódhatunk? – A másik kettő nővér nem tűnik bizalomgerjesztőnek, de ellenségesnek sem. – Azta.. Sheska Thorne? Hát tényleg te vagy az? – Kérdezi a tagbaszakadt hitetlekedve, de sugárzó arccal. Mintha felismerné, sőt tisztelné is a nőt. Hmm.. Valami rajongóval van dolgunk?
Nem értem... vagyis valahol értem, hogy miért csinálja ezt, csak mintha nem gondolna bele, hogy tényleg komoly következményei lehetnek, bár tény kevesebb veszíteni valója van, mint nekem, hiszen nekem ott vannak a gyerekek, akiket nem tudnék már letagadni, vagy bármi hasonló, ő viszont egyelőre még úgy fest, hogy egy rejtély mindenki számára, hiszen nem hallottam a támadásairól szóbeszédeket, viszont a szavai alapján már jó eséllyel régóta űzi ezt a kis kamikaze hadműveletet. - Mugli vagy, ezért gondolod ezt. Mágiával sok mindent ki lehet deríteni, amiről azt hiszed, hogy rejtve van. - csak sóhajtva csóválom meg a fejemet, hiszen még most sem gondolom úgy, hogy tényleg annyira védve lenne bárkivel szemben is, sőt, nagyon is veszélyes életet él, aminek csak rossz vége lehet és ha elkapják, akkor valószínűleg a családját, ez esetben a húgát sem kímélik majd, még ha ebbe nem is gondol bele most még, vagy azt hiszi, hogy erre nem kerülhet sor. Becsülendő, hogy ő akar lenni az, aki sokak helyett megtorolja a rémes életüket, a veszteségeiket, de balgaság azt hinnie, hogy ebből nem lesz végül baja. - Komolyan azt gondolod, hogy el tudnád őt győzni... trükkökkel és egy kis felhasznált mágiával? - szkeptikus vagyok, nehezen hiszem ezt el, hiszen mégis csak mugli, akármikre is képes, akármikben is segített neki Moralla, ez nem olyan egyszerű, hogy csak úgy legyőzhessen egy ilyen erős varázslót. Valahogy nem hiszek abban, hogy sikerülhet, akkor sem, ha számít akár még rám is. Az utolsó pillanatban vajon tényleg mellé állnék akkor is, ha ezzel kockáztatnám, hogy ha netán elbukunk, akkor a gyerekeim is veszélybe kerülnek? Őszintén szóval azért ebben nem vagyok teljesen biztos, de mintha ő valahogy biztosabb lenne bennem, mint én magamban. - Miért gondolod, hogy jobban tudod miért küldtelek hozzá, mint én magam? Az lett volna a cél, hogy lebeszéljen, vagy... fel sem merült, hogy ilyesmit akarsz, de tény régen nem beszéltem már vele. - az előtt pár évvel találkoztam vele utoljára, hogy Franket hozzá küldtem, nem csoda, ha netán azóta változott és nem úgy cselekedett, ahogyan azt én gondoltam, hanem még segített is neki, hogy beteljesítse a kis küldetését. Azért azt remélem, hogy nem eleve Moralla volt, aki felbujtotta, bár ha jól sejtem akkor nagyon nem is kellett bujtogatni. A hang megszólalására azért elég hirtelen fordulok meg, ami érthető, nem szeretem, ha meglepnek, főleg nem egy ilyen komoly helyzet után. - Mi nem keressük és ha nem mondta el nektek, hogy hol van kétlem, hogy találkozni akarna veletek. Mi dolgotok vele? - szegezem nekik a kérdést, de gondolatban szinte már varázslatokat ismételgetek a fejemben, csak hogy gyors legyen a támadásom, avagy a védekezésem, amennyiben erre lesz szükség és hát van egy olyan sejtésem, hogy ezek hárman nem épp a kedves beszélgető partnerek táborát erősítik, már a megjelenésük sem valami bizalomgerjesztő, főleg annak a kettőnek.
♫ I Bad girl ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem várom el tőle, hogy körbeudvaroljon, talán nem is lenne rá képes. Hosszú idő telt el, amióta találkoztunk. Eredetileg is harcos amazon volt, azóta már családanya, és tanár, felelősségteljesebb lett. És talán mindig is más volt, mint Rasmusék, ő nem igazán érezte magáének a parancsokat, amit kaptak, hiszen esetemben is valahol eltért tőle. És ha most kiderülne Rasmus mestere által, hogy Sheska azóta is engem támogat.. Biztosan le lenne csapva a feje. Nem tudom,hogy miért kockáztat ennyit, hiszen végtére nem fűződik érdeke hozzám, inkább amolyan belső iránytűje lehet, miszerint majd ő eldönti, hogy kit hogyan ítél meg. Mégis, mindketten kőkemény jellemek vagyunk, ilyenné formált az élet, és nehéz csak jó kedélyesen eltársalognunk. - Nem fognak. És a hugom felvette a férje nevét, s alig tartom vele a kapcsolatot. Igyekeztem elvarrni a szálakat. – Valóban érzem, hogy kissé felengedett, és határozottan értékelem, hogy még mindig a szívén viseli a sorsunkat. Bármilyen kemény is legyen, amit a külvilág felé mutat, már régóta tudom, hogy mennyire mély érzésű nő. Ha ő kiáll valamely érv, eszme mellett, attól még a halál sem tántoríthatja el. Valamiért bennünk kettőnkben vakon hisz, és a széltől is óvna. Mint valami védőangyal. Pedig ha ezt a képébe vágnám, vérig sértődne. - Egyedül van ellene esélyem. De előtte még.. meg kell tisztítanom a holdudvarát. Ha szemtől szemben állunk majd, meglátod, hogy mire lehetek képes. És különben is, nem vagyok egyedül. – Teszem még hozzá, sokat sejtetően hunyorítok, jelezve, hogy valahol rá is számítok, és bármennyire is köpönyegforgató, legbelül érzem, hogy majd a kétesélyes pillanatban mellém fog állni. Mint ahogyan eddig is támogatott. Tudom, hogy ő amolyan belső ember, aki nekem segít, de valahol nekem is féltetem kéne, hiszen ha fény derül a tevékenységére.. Nos akkor neki annyi. - Moralla senkit nem beszél le semmiről. Nem is azért küldtél hozzá. – Csóválom a fejemet, aztán engedjem, hogy teljesen rendbe rakjon a gyógyitallal. Ha varázsolni akart volna rám, az úgysem működik, viszont a kötözés már igen, hiszen az nem rám irányul, hanem fizikálisan lövi a testem közelébe, és az már odatapad. Beharapom az ajkamat, és bólintok köszönetem jeléül. Kilépünk a hátsó ajtón ismét az utcára, hogy megszólaljak. – És mondd csak, mióta nem találkoztál Morallával? – Ezen a ponton hallom, hogy valaki visszhangozza a szavaimat. – Moralla? – Csilingel valaki a hátunk mögött. Egy magas szőke lány, kissé komoly dekoltázzsal. A háta mögött viszont két ronda banya, az egyik kinéz vagy kilencvennek, a másik pedig mintha valami nem emberi fajjal párosodó szülők gyermeke lenne. A szöszi szólal meg ismét. – Mi is őt keressük, én Carla vagyok, ők a nővéreim, Romana, és Lucinda. Régóta levelezek már Morallával, találkozóm van vele. Megyünk együtt? – A két megnevezett csak int, és elég csúnyán néz. Velünk van bajuk?
