2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Lehet kicsit túlságosan mélyre mentem egy tizennégy évessel, de mindegy, attól még, hogy fiatal, véleménye lehet és nagyon úgy tűnik, hogy önismerete is akad, tudja, hogy az anyja miatt akar önálló, független nő lenni. És azért, mert... idegesítik a pasizó barátnői? Erősen betalál, amikor pont Roby-t emeli ki és hogy milyen gáz, hogy sugdolóznak meg nevetgélnek. Egészen ki is szalad a szín az arcomból, hogy aztán köhintsek egyet-kettőt és megtaláljam a hangom. - Hát, khm, igen, így nézve tényleg cikis, amit csinálnak, de nem feltétlenül kell megőrülnöd attól még, hogy valaki tetszik. Meg nem kell függnöd a pasidon vagy a pasidtól, attól még, hogy van. - ötletelgetek, elmismásolva a tényt, hogy körülbelül engem írt le néhány évvel ezelőtt. A visongásból már kinőttem, de a pasik bambulásából a kviddics lelátón még egyáltalán nem, főleg, ha Roby-ról van szó. Az se véletlen, hogy ragaszodtam ehhez az ismerettséghez Albával, hiszen tudtam, hogy rokonok és hogy a közelében maradni azt jelenti, hogy a srác közelében is maradhatok, ahogy lehet a barátnői se véletlen gyűlnek oda mellé, hogy a terelő feléjük integessen vagy mosolyogjon. - Mármint a belógás része miatt, nem a süti része miatt, te. - nevetek fel vidáman, nagyon könnyen csapongok az érzelmek között, talán ebben benne lehet az a bizonyos véla szeszély is, még ha csak valami negyedrészt is lehetek az, vagy még kevésbé, egy-nyolcad véla. Ráadásul az elemek közül, amik közel állnak hozzám is a tűz a legszimpatikusabb, véletlenül se a stabil vagy gyakorlatias föld. - Tudod mit, tényleg megérdemlek egy sütit. Csak meg tudjak állni egy után. - nevetek újra, aztán amikor egy cinege érkezik Alba vállára egy pillanat erejéig azt hiszem, hogy csak egy random madár mielőtt leesne, hogy Mickey alakult át, ismét. Van egy olyan érzésem, hogy az, hogy nem kéne gyakran átalakulnia a familiárisnak, mert másnak is fel fog tűnni és ki tudja ki milyen szándékkal fogja megkörnyékezni körülbelül lehetetlen kérés. Nem is mondok rá inkább semmit, csak megrázom a fejemet, hogy aztán egy utolsó pillantást vessek az agresszív fúriafűzre aztán a lánnyal elmenjünk az utolsó sütizésre mielőtt indul a Roxfort Express haza. Mindig furcsa érzés hátra hagyni ezt az iskolát, ami már inkább otthon mindannyiunknak, de a nyár is izgalmakkal telinek ígérkezik az All-starral így az egyetemi élet kezdete előtt, az biztos.
- Nem is tudom. - gondolkodom el kicsit, mert így már más a kérdés, olyan konkrét. Én talán csak önálló szeretnék lenni és picit azt hiszem idegesítenek a lányok a környezetemben, akik annyira oda tudnak lenni fiúkért, hogy... furák lesznek tőle. - Lehet, hogy csak mert nekem nincs apukám, vagy hát úgy rendesen sose volt, hogy mindig ott legyen. Most van, de én ide járok, szóval most se vagyuk annyit együtt. Még azt se tudom, hogy melyik a kedvenc sütije! Meg aztán már több barátnőm is tök furán tud viselkedni, ha meglát egy srácot, aki tetszik neki. Ott van most ez a kviddics! Én is kimegyek a meccsekre Roby és Dany miatt, de a barátnőim meg olyan furák olyankor. Mintha megzakkannának kicsit. Sugdolóznak, meg kuncognak, vagy ha Roby odaint, vagy köszön az udvaron, vagy a folyosón zavartan nevetgélnek és odasutyorogják, hogy milyen helyes. Én nem akarok ilyen lenni! - kicsit talán hosszan fejtem ki és még csak sejtelmem sincs róla, hogy ezzel mennyire sikerül pont belemásznom Simi érzéseibe is. Még nekem is zavaros ez az egész. Talán csak én nem vagyok ebben olyan visongós fajta lány és sosem okozott gondot, hogy beszélgessek egy fiúval. Eddie is jó fej, bár a musicalnél olyan... furán nézett néha és az valahogy zavart. - Mármint a sütik miatt nem nyerünk házkupát? - ráncolom értetlenkedve a homlokomat. Én inkább gyakorlatias vagyok, mint éleseszű, az efféle célozgatásokat, meg végképp nem értem sajnos. - Fú, de egy süti nem árthat! A répa elég unalmas és amúgy is most harcoltál azzal a böhöm fával, csak ehetsz rá egy kis sütit. - én is intek Mickeynak, aki ezúttal bizony Simi szeme láttára változik át. Felszökken a levegőbe, amikor otthagyja a macska és egy egyszerű kis cinegévé változva reppen oda a vállamra és foglal helyet. A játékhoz már nem kell a kutya alak és jelenleg valószínűleg úgy érzi, hogy védelmeznie sem kell, madárként viszont kényelmesen utazhat a vállamon.
Egy kicsit beharapom a számat, hogy ne nevessem el magam azon, ahogy ellenkezik, hogy nem vagyok csúnya, de igazából nagyon, nagyon jól esik. Alison nem szándékosan él vissza a szépségével, inkább tudatalatt, nem is figyel arra, hogy hányan nézik meg a kis vőlegényén kívül. Soha, soha nem fogom megérteni, hogy előtte miért pont Jenkinsnek mondott igent a randikra, miközben szó szerint bárkit megkaphatott volna az én szememben, az a srác pedig két lábon járó "piros zászló" minden tekintetben. A barátnőm annyi mindenben okos, a számmisztika, az asztronómia, mintha bármi, amit papírra lehet vetni feküdne neki, de valahogy olyan sok mindenben… szőke! Nem mintha én egy észlény lennék, sőt, nekem még olyan erősségeim sincsenek, mint neki, és mellé vagyok teljesen átlagos ésszel megáldva, vagy talán még annál is kevesebbel, ha azt nézzük, hogy még mindig caplatok Roby után miközben ő az átlagos köszönőviszonynál az ég világon semminek nem adta jelét soha. - Hogy érted? Mármint soha nem akarsz pasit? Randizgatni? Esküvőt? Nem is tudom, saját babát, családot?- esik le az állam, fiatal, de nem annyira, hogy ilyen témákat ne dobhassak fel, sőt, valószínűleg ilyesmiben vagyok olyan csacska, hogy nem szoktam tiszteletben tartani hány éves kortól lehet szerelemről beszélgetni. Hiszen már az óvódában is a kis töpszlik pironkodva fogják egymás kezét, az én kistestvéreimnek is volt “férjecskéje” vagy “asszonykája”, még ha ez a felnőtteknek csak vicc is. Kivéve a belterjes aranyvérűeknek, ott már a háromévesekkel szerződéseket kötögetnek, ha jól emlékszem Corvusnak nem is Alison volt az első választás. Már nem az ő választása, hanem a szüleié. - Hát igen, hidd el, bennem is megfordul az ilyesmi, nehéz is nem összehasonlítgatni magam lépten-nyomon a sikeresebbekkel. Csak azért próbálok okoskodni neked, hogy ne kövesd ebben a nyomdokaimat. - nevetek fel kicsit, pedig igazából tényleg egy csomószor bort iszok és vizet prédikálok, vagy hogy szokták mondani. Abszolút egy fikarcnyit se követem a saját tanácsomat, csak amikor valamilyen csodával határos módon tényleg úgy jön ki a lépés. Nincsenek nagyon mély gondolataim, nagy terveim, csak próbálom jól érezni magam és nem azonnal átugrani a felnőttkor felelősségeire. Lehet pedig valami munka kéne, hogy helyretegyen, talán el kéne vállalnom a szelleménekes munkát, a pénz se jönne rosszul, mindig van mire költeni. - Haha, igazi Hugrabugos vagy, nem is értem miért csak tíz évente egyszer nyerünk házkupát. - kuncogok fel, bár ez nyomokban sem jelent nemet, sőt. - Mondjuk vigyáznom kéne az alakomra, de talán elrágcsálok egy… répát… - fintorodom el, egy egész világfájdalom szalad végig az arcomon. Talán a karcsúsággal akarom ellensúlyozni, hogy egyébként nem tartom magam annyira szépnek, mintha a vékonyság egyenlő lenne a szépséggel. A mai kultúránkban valljuk be majdnem így is van. Nyomokban rálestem néhány művészettörténeti könyvre és majdnem kiesett a szemem, hogy milyen volt a görögök meg rómaiak szerelem istennője meg a ki tudja milyen régi Vénuszaik, csupa zsírpárna és úszógumi. Ma meg nagyítóval lehetne keresni az iskolában a legkisebb túlsúlyt is, az iskola 99%-a topmodellekből és sportos srácokból áll! Mindenesetre a familiárisom amúgy is istenesen megunta már a játékot Mickey-vel, szóval nyújtózkodik egy jó hosszú macskásat és készen állunk hátrahagyni a pofozógép Fúriafűzet és ezzel együtt lassan az egész iskolát a nyárra, hiszen itt a vége az évnek. Hogy mit hoz majd a nyári All-star bajnokság, a szurkolóság, hogy Roberto éjjel-nappal egy karnyújtásnyira lesz tőlem? Kiderül! Ezt még csak meg kéne élnem, mielőtt bármit mondok a hétpecsétes zenei munkára.
- De hát te nem vagy csúnya, ez buta mondás. - rázom meg a fejemet. Nem ismerem Simi barátnőjét, vagy legalábbis nem kötöm össze, hogy a musicales Alison az, de máris nem kedvelem, ha miatta úgy érzi magát, hogy netán csúnya, vagy csak hogy nem olyan szép, mert szerintem nagyon is az. Hogy most rásegít-e sminkkel, vagy tudom is én, hát ennyire azért nem gondolok bele a dologba. - Köszi, de én nem is biztos, hogy akarom, hogy bárki sorban álljon. Tudod szeretem a hercegnőket, de igazából a Mama mindig mindent megoldott egyedül is és én is olyan akarok lenni, mint a Mama! - húzom ki magamat kicsit és hát igazából mindig is elég karakán jellem voltam ahhoz, hogy ezt ki tudjam vitelezni. Az új családom bonyodalmai persze kissé letörték az önbizalmamat, de azért akad annyi, hogy kiálljak magamért. Én aztán nem akarok olyan megmentendő hercegnő lenni. Akkor már inkább olyan harciasabb fajta, mint Pocahontas. - Azt hiszem értem. Azt biztos érzi az ember, hogy mi az, amiben tényleg komolyan elakar merülni, ha már kipróbálta. - hümmentek egyet, hiszen nekem még gőzöm sincs róla, hogy mi is lenne az, de elvileg van még időm, hogy kitaláljam bármennyire is nehéz feladatnak tűnik, főleg hogy most itt ez a sok-sok új lehetőség. Szóval egyetértően bólintok, hogy bizony tényleg ez lehe a kulcs. Minél több mindent kipróbálni és akkor idővel az ember rájön, hogy mi megy neki a legjobban, mi az, amit a legszívesebben csinál. - Ez igaz. Azért kicsit irigylem azt, aki már most tudja, hogy mi akar lenni, és ha ennél is marad és nem jön rá végül sok év múlva, hogy rosszul döntött. - válaszolok a hosszabb eszmefuttatására. Hát igen azt hiszem ebben hasonlítunk, ő sem tudja még, hogy mi a jó irány, pedig azért idősebb nálam akkor nem olyan nagy baj, hogy egyelőre én sem tudom még. Remélhetőleg pár év múlva már legalább sejtésem lesz róla, vagy legalábbis fokozatosan kilövöm azokat a dolgokat, amik biztos, hogy nem érdekelnek. - Nem lógunk be a manókhoz? Ennék egy sütit! - vetem fel az ötletet, hiszen azt hiszem a nagy ugrálás után neki sem fog ártani egy kis kaja, én pedig édességet aztán bármikor tudok enni!
Egy kicsit elkerekedik a szemem, amikor meghallom a válaszát, de aztán kicsit felnevetek, megdobom a hajam és elhessegetem a dolgot. - Köszi, hát na, jó szemed van hozzá! De láttad már a legjobb barátnőmet? Tudod, van az a közhiedelem, hogy két barátnő közül az egyik mindig csúnya a másik meg gyönyörű, na, hát, nem én vagyok a gyönyörű. - nevetek fel, mintha semmiség lenne, de a tekintetem azt sugallja, hogy egyáltalán nem ilyen semmiség ez nekem. Alison fényéveket rámver és mivel ő a legközelebb álló barátnőm így nyilván hasonlítgatom magam hozzá úgy körülbelül állandóan. Viszont, ha már a kislány ilyen aranyos volt, hogy azt mondta szép vagyok, muszáj lesz viszonoznom a dolgot. - Egyébként meg, nálad is sorba fognak állni a srácok, az biztos, a sötét hajad úgy kihozza a kék szemed, mintha valami drágakő lenne. - mosolyodom el, hiszen például őt is szebbnek ítélem meg magamnál, hiába sokkal fiatalabb nálam, nem a kortól függ a szépség és nem is a ruháinktól. Persze természetesen számít, ezzel is dobok rá a külsőmre, a smink, a haj, a tök jó ruhák, a tartásom, de ha papíron sorbaállítva látnánk az "értékeinket" szörnyen átlagos vagyok. - Persze, előre nem, de már jó pár éve csinálom azért, voltam is már amatőr versenyen, meg dojo-k közötti versenyeken, ilyesmin, csak nem profi sportolóként. Egyre nagyobb a szakadék azok között, akik tényleg csak ezt tűzték ki célul, és azok között, akinek inkább azért még is csak hobbi. - magyarázom neki, kicsit én magam is elgondolkozva azért a dolgon. Szeretnék profi lenni valamiből, szeretnék kitűnni, de talán nem a harcművészet az igazi. A látványmágus szakkal talán már elkezdtem közelebb táncolni a megoldáshoz, szó szerint, ha a tánc és mozgásmágiákról beszélünk. - Hát, nem tudod melyikben lesz sikerélményed, amíg ki nem próbálod. - kacsintok egyet, visszafordítva körülbelül a saját tanácsát, aztán még fel is nevetek egy aprót. - A Roxfort egy nagyon jó iskola, rengeteg lehetőség van, sok tanár, szakkör, a diákok által tartott programok, szóval gondolom az a kulcs, hogy nyitott legyél mindenre és egyre szűkítsd a kört. Én legalábbis ezzel próbálkozom, bár a végére még nem értem. - vallom be, aztán kicsit felhorkantok és megingatom a fejem. - Azok, akik annyira biztosak magukban fognak a legjobban pofára esni, amikor vagy nem kerülnek be a szakra, vagy nem kapják meg a munkát, vagy vért izzadnak, aztán kiderül, hogy nem is szeretik a munkát! Oké, ha valaki egész életében arra edz, hogy valamit elérjen akkor azt tisztelni kell, kitartás, szorgalmasság, meg minden, de azért nagyon sokszor ég és föld az, amit mondjuk tizenegy évesen elképzelünk, mint az, amit huszonegy évesen tényleg dolgozni fogunk. - folytatom, bár mondjuk ebben nagyon hasonlítunk. Én mondjuk többé-kevésbé a nulladik évemtől képben voltam a varázsvilággal, de ez se volt elég ahhoz, hogy mára egyenes célom legyen, pedig én már konkrétan felnőttnek számítok már majdnem másfél éve. Van néhány előadó, néhány híresség, aki helyet kap az inspirációs falamon, már csak az kéne, hogy egy kiemelkedjen... a pletykarovat? Újságírás? Vagy az levél, amit nemrég kaptam, a felkérés, hogy felénekeljek egy dalt egy legendás boszorkánytól, mert felfigyeltek rá, hogy elképesztően hasonlít a hangom hozzá? Tudom, hogy valami sántít a dologgal, arra utalgatnak, hogy hangmágiával meg lesz bütykölve és ténylegesen nem is fog a nevem soha, sehol megjelenni, mintha valami szellemíró helyett szelleménekes lennék, szóval oda a csillogás, oda lenne a rivaldafény. Viszont mekkora izgalom lenne, ha egy tíz éve halottnak hitt boszorkánynak új dala jelenne meg a lemezeken! Kicsit elkalandozom a jövőnk kérdésén, ez ki is ül a fejemre, ahogy belebambulok jelenleg Alba feje mellett a Fúriafűzbe egészen kiüresedett tekintettel.
- Azért lehet, hogy számít, mert nagyon szép vagy. - mondom ki csak úgy nyíltan a magam még gyermei naivitásával, amiből még bőven akad, hiába kezdek azért már lassan erősen a tinédzser kor felé közelíteni. Ezen a ponton még az is megfordul a fejemben, hogy Simonettának is elmondom a furcsaságokat, amikre képes vagyok, de aztán egyelőre végül nem teszek így. Azt hiszem egyszerre épp elég a furcsa familiáris, mint hogy még azt is kibökjem, hogy volt már rá példa, hogy átesett rajtam egy könyv, vagy hogy amikor Alexszel préseltük vissza a mumust a szekrénybe akkor rácsukta a kezemre az ajtót, de én semmit se éreztem belőle, mert akkor is áttetszővé vált az alakom. - Azt hiszem értem, bár azt senki se tudhatja előre, hogy sikerélménye lesz, vagy sem, nem igaz? Az viszont tény, hogy az iskola mellett nehéz lenne időt szánni mindenre. - bólogatok végül. Én amúgy se vagyok nagy sportoló, mindig inkább csak belekaptam dolgokba, de még semmi se varázsolt el annyira, hogy csak azzal foglalkozzam és abba öljem minden energiámat. Érdekelnek most is dolgok, de nem tudom, hogy bármelyikkel akarnék-e örökké foglalkozni. Nehéz is kitalálnom, hogy mi az, amivel szívesen foglalkoznék egészen életem végéig. - Majd utána kérdezek, de lehet, hogy nem is lennék jó benne, nem tudom. Nehéz ezt kitalálni nem? - mert ahogyan mondja őt is több dolog érdekelte eddig és végülis inkább úgy választott, hogy mindegyikkel foglalkozzon egy kicsit és akkor még később eldöntheti, hogy ténylegesen mit is akar majd csinálni a jövőben. Talán nekem is ezt kellene, de még egyelőre azt sem tudom, hogy mi legyen az az alap, amin elindulok. Tény, hogy ráérek még. - Ez igaz, még van időm, csak néha frusztráló, mert van aki már most pontosan tudja, hogy mi akar lenni majd az iskola után. Nekem meg még mindig vannak olyan dolgok, amik nagyon újak és furák.- húzom el a számat egy pillanatra. Végtére is ez van, ha mugl világból származik az ember, évekbe telik igazán megszokni a varázsvilágot és még akkor se válik minden egyértelművé és jönnek új és meglepő dolgok. Vannak barátaim, akik meg mondjuk már gyerekként kitalálták, hogy aurorok lesznek, vagy tudom is én. Azt sem tudom igazán, hogy milyen szakmák vannak pontosan a varázslók és boszorkányok között. Egyelőre még kihívás, hogy elvonatkoztassak a normál mugli munkáktól.
JVégül is rábólintok a megállapításra, tudom, hogy még elmagyarázni sem egyszerű, de akármennyire féltékeny vagyok a testvéreim sikereire, akkor is szeretem őket, nagyon is. Tűzbe mennék értük gondolkodás nélkül, és igazából az apáinkért is, nem számít, hogy nem a vérrokonaim, persze a sajátomon kívül. Egy jó, jó, jó nagy család! - Hűha, nem vállalnám el a ti családfátok megrajzolását se, az biztos. És Alex anyja... hm, csak véla. Tudod, apai ágon bennem is van egy cseppnyi, legalább is ez a családi rege, de nem mondanám, hogy nagyon számít. Szökő évente egyszer egy alsóbbéves kiskutyaszemekkel megbámul. - nevetek fel kicsit, de nem mondanám, hogy valaha igazán hasznom lett belőle, annyi vélaszármazék, sőt, már teljesvérű véla fordul elő már az iskolában, hogy egyáltalán nem számít. Akár el is mennék "sima embernek", ha nem lenne érzékem a bűbájokhoz és nem csillanna meg szökőévente egyszer az a vélabáj. Csak elmosolyodom és biccentek, amikor úgy tűnik, hogy megfogadja a tanácsomat. Persze, jó dolog kihasználni a cukiságot, a sajnálatot, vagy inkább úgy mondanám, hogy hasznos. De nem mindig helyes. Nem vagyok valami nagy példakép a sok pletykával és a névtelen cikkekkel az újságokban meg üzenőfalakon, amikből néha ömlik a féltékenységem, de az nem jelenti azt, hogy azt akarom, hogy olyan legyen mint én. - Szeretem és ügyes is vagyok, de az élet általában nem ilyen egyszerű. Már felnőttnek számítom és profi sportolónak lenni ebben a korban nagyon, nagyon nehéz. Ha mellette a Roxfortba járok és egyetemi szakot végzek akkor úgy se tudnék annyit edzeni, hogy tényleg legyen értelme. Nem akarom úgy rápazarolni az energiáimat, hogy sikerélményem nulla lesz. - mondom neki, ami talán a valaha volt legőszintébb beszélgetés az oldalamról. Van bennem egy fokú lustaság talán, mintha elkönyveltem volna, hogy ez nem az, amiben majd kiemelkedek és akkor meg csak inkább szórakozás. Szeretek odacsapni, szeretem ledominálni az ellenfeleimet, kiadni a feszültséget, de talán nem vagyok elég fegyelmezett, hogy igazi harcossá váljak. Alison szöges ellentéte, benne megvan az alap, a fegyelmezett, pontos mozgás, de nincs meg az én agresszióm és harci kedvem. - Biztos vagyok benne, hogy a boszorkányok között is van tengeri dolog, például a tengeri varázslények kutatása vagy... nem tudom, ilyesmi. - dobom fel, de látszik rajtam, hogy bár nagyon közel áll hozzám az elemi mágia, napi szinten használom a látványmágus elemekhez is, tengeri munka soha szóba se jött az életemben. - Nekem rezgett a léc, hogy látványmágiára vagy elemista szakra menjek, de végül igazából úgy vettem fel a tárgyakat, hogy semmiből nem maradok ki, ami érdekel. - teszem hozzá, nyitott vagyok arra, hogy válaszoljak bármilyen egyetemista kérdésére, hiszen nekem most volt az orientáció meg a pályaválasztás meg minden. - Mondjuk még nagyon ráérsz! Lehet, hogy még el se jött az a pillanat, hogy valamelyik tantárgynál egyszer csak kattanjon, hogy hű, ez rohadt jó. Nekem a bűbájtan és az elemi mágiák voltak ilyenek, ezért volt nagy kérdés, hogy mi legyen.
- Oh, akkor élhetnétek külön, csak nem éltek... külön. - vonom le a konzekvenciát, mert ettől még nem lett furább ez a nagy bagázs így egyben. El sem merem képzelni, hogy mekkora lehet mondjuk a ház, amiben laknak, meg még mindenkinek saját lakása és az apukák nem igazán alakítanak ki saját életet... Akkor is fura, bár igaz, hogy a Mama is sokáig nem hozott haza senkit sem bemutatni, vagy inkább csak akkor, ha tényleg komolynak érezte, úgyhogy nekem nem volt sok "pótapukám", főleg hogy azért néha az igazi is meglátogatott. Na nem mondom, hogy nem vágytam rá, hogy olyan igazi rendes család legyünk egyszer, még ha szerettem is a Mamával ketten lenni. - Igen, de tudod anyukám is az... volt. Alex anyukája pedig nem varázsol, legalábbis Alex úgy tudja, csak véla. Roby anyukáját, mármint az igazit nem tudom, erre sosem kérdeztem rá. - kezdem el fejtegetni, ha már így felmerült. Bár való igaz, hogy végül valahogy mégis csak boszorkány lettem, ahogyan a féltestéreim is a Roxfortba kerültek, de ha jól tudom előfordul, hogy két muglinak varázstudo gyereke születik, még ha nem is túl gyakori. A kis "dorgálásra" azért elgondolkodom. Végülis igaza van, cska hát ezt még nehéz most felfognom és igazából tényleg hiányzik a Mama, csak már jóval könnyebb, mint az elején. - Jó ebben igazad van, de néha egy pici előny azért csak nem árt, nem? De lehet, hogy a Mama haragudna, hogy így használom ki apát. Jó, nem csinálom többet. - vezetem le végül magamban és bólintva zárom le a dolgot. Tényleg lehet, hogy apunak fáj, ha ilyesmivel hozakodom elő, csak hogy megússzak valamit, főleg hogy ő azért keveset volt velem és most meg rövid idő alatt hirtelen három gyereke is lett. Azért persze gondolom lehetett volna körültekintőbb, vagy valami és akkor nem történik ilyesmi, de akkor meg én se lennék és hát az nem lenne jó. - Mert nem vagy benne olyan ügyes, vagy nem szereted annyira? - kérdezem meglepetten, hogy ennyire tudja, hogy a karate terén nem érhet el sikereket. Vagy hát azt is kérdezhetném, hogy akkor miért csinálja? Csak hobbi szórakozás ezek szerint? - Én még nem tudom mivel akarok majd foglalkozni. Olyan sok lehetőség van! Kiskoromban mindig olyasmit kézeltem el, ami a tengerrel kapcsolatos, de most, hogy már boszorkány vagyok, még több lehetőségem lett! Elég durva. - Sőt igazából még pontosan utána se jártam, hogy milyen szakok vannak itt, csak azt tudom, hogy igen sokféle lehetőség adott. Gondolom, ha bírom az állatokat, akkor a legjobb, ha ilyen irányba megyek majd tovább, de könnyen lehet, hogy amíg odajutok még simán meggondolom magamat.
Jól esik egy darabig ez a jókedvű fantáziálgatás, de egy idő után elszalad és megrondítja a dolgot az, hogy majdnem-rokonok lennénk Roby-val, így szinte örülök Alba kérdéseinek, habár másnak lehet, hogy túl kíváncsi lenne. - Igazából van saját lakásunk, mindannyiunknak külön, mert tudod, ahogy anyám beutazta a világot úgy szerzett más-más országokból pasit és gyereket. Mi pont angolok vagyunk, Newcastle-ben a házunk, ha akarunk el tudunk vonulni, csak ritkán fordul elő. De van francia, német, olasz, orosz, ír, koreai és amerikai testvérem is. Tudom, hogy kicsit bonyolult, meg fárasztóan hosszú, de én ebben nőttem fel. - vonom meg a vállamat, pedig igazából nekem is fárasztó néha a tömeg és az, hogy nehéz közöttük kitűnni és hallatni a hangomat. Talán ezért élvezem olyan nagyon a feltűnést az iskolában, a rugdosódást karatén és ezért választottam a látványmágus szakot is. - Ez igaz, akkor aztán szavakkal is ignorálhat, nem csak a füle botjával. - mosolyodom el, pedig annyira nem vészes azért a macska, ha tényleg szükségem van rá, akkor teszi, amit kell, csak ha nincs kedve és kényeskedik akkor jön a fülbillentés. - Apukád mugli? És így van ennyi varázsló rokonod a suliban? - pislogok el egy kicsit ezen az információ morzsán, ez valahogy eddig nem esett le egyik beszélgetésből se. - Biztosan van egy... boszorkány zsánere... - teszem hozzá, kicsit furcsállkodva, mintha valamilyen perverzió lenne mindig boszorkány nőket elcsábítani és teherbe ejteni. Arra, hogy anyukáját használja fegyvernek egy kicsit felsóhajtok, de nem ítélem el egyáltalán. - Tudod, én is csináltam ilyesmiket. Persze az enyém csak távol volt, de így is kihasználhattam, ha valamit meg akartam úszni vagy éppen meg akartam szerezni. Csak egy idő után cseperedtem annyit, hogy rájöjjek, hogy apa minden alkalommal minden szavamat nagyon is komolyan vette és fájdalmat okozok neki, sajnál és sajnálja, ha nem elég nekem egyedül ahhoz, hogy mindent megadjon. - mondom, egy kicsit komolyabbra véve a dolgot. Talán még is csak van értelme, hogy a Hugrabugba osztottak és nem csak megjátszani tudom az ártatlan báránykát. - Maradjunk annyiban, hogy az egyetemhez pont elég és ez nekem is elég. Látványmágus szakra jelentkeztem és a bűbájtan megy is annyira. Nem túl szigorú amúgy, persze azt akarja, hogy sikeres legyek valamiben, de neki teljesen mindegy, hogy mi az. Jó, azért nem teljesen mindegy, legyen reális, karate bajnok például úgy se leszek. - nevetek fel egy kicsit, bár határozottan élvezem, de megélni úgy se lehet majd belőle és nem vagyunk valami nagyon eleresztve ahhoz, hogy ne kelljen azon agyalnom miből fogok élni felnőttként.
Felnevetek én is a felvetésre. Az tuti, hogy iszonyú sokan lennénk, ha a szüleinkinek közük lenne egymáshoz, bár Simi hozna többet az anyukája révén, apu ehhez képes még egészen kispályás. Én meg aztán bele sem gondolok, hogy mennyire pocsék lehet neki összességében, hogy az anyukája nincs rendesen vele, mint Alex esetén. Az ő anyukája se valami rendes. Nem fair, hogy az enyém, aki meg az volt, már... nem él. - Oh hát ez jogos, de nem nem is akart apukád önállóan külön élni. Mármint ez így eléggé... tényleg zajos lehet és bonyolult.l - meg gondolom, ha az apja találna is magának valakit, mert annyira sármos, akkor idővel az illető nő nem akarna feltétlenül csatlakozni ehhez a nagy csapathoz, hanem inkább élne önálló életet. Azt már nem kérdezem meg, hogy Simi vajon jobban ragaszkodna a testvéreihez, vagy akkor már inkább egy új anyukához, aki mindig vele van. Ezt igazából még én magam sem tudom, hogy mennyire lenne fura egy új anyuka, ha netán apu találna magának valakit, aki tényleg érdekli. - De lehet, hogy idővel tud majd. Mickey se tudott mindig beszélni. - felelem megvonva kicsit a vállamat elpillantva a két familiáris felé, akik közül egyértelműen az enyém furább és szokatlanabb. Viszont már tényleg nagyon megszoktam őt, és nem akarnám, hogy bárki is elvegye tőlem. Bólintok végül, bár az aggodalmam nem ül el teljesen, de azért ijesztő belegondolni, hogy tényleg bajba kerülhetek miatta. Eddig is tudtam, hogy ő nem szokványos, de azért ezt így kimondani tényleg nem valami megnyugtató. Jobb is, hogy kicsit más téma felé evezünk, így könnyebben lendülök túl ezen a problémán. - Oh hát apu nem veszi ezt olyan szigorúan, meg egyébként is ő mugli, úgyhogy nem ért ezekhez a mágikus dolgokhoz. Mindenből én se lehetek jó, nem igaz? Végső soron pedig, ha elsírom magamat és felhozom a Mamát... - mosolyodom el picit. Tudom nem szép, hogy ilyesmivel védekezem és örökké nem is fog működni, de vannak helyzetek, amikor nem árt egy kis turpisság. - A te jegyeid jók lettek? Az apukád szigorú egyáltalán? - kérdezek vissza, mert hát gondolom az anyját, ha nem látja valami gyakran, akkor nem ő az elsődleges aki méltatja az év végi értékeléseket.
Egy kicsit nyelek arra gondolva, hogy mikor volt egyáltalán az utolsó alkalom, amikor azt a szenvedélyes csalárd anyámat láttam, de hirtelen eszembe se jut. Inkább kapaszkodom az abszurd gondolatba, amin kicsit fel is nevetünk, hogy mi lenne ha az ő apja és az én anyám jönnének össze. - Az biztos, meg vagy 30 fős vasárnapi ebéd. - kuncogom, de persze ez sose fog megtörténni, ha kell én hajtom el seprűvel őket egymástól, nincs az az isten, hogy Roby-val rokonokká váljunk. Bennem körülbelül nulla tisztelet van anyám felé, szóval a legkevésbé se mutatok bűntudatot amiatt, hogy ilyeneken nevetünk. Talán jobb is, ha ilyen felületes vagyok, mert ha az ember komolyabban belegondol, hogy milyen bonyolult a családi hátterem, hát, bele is lehetne kattanni rendesen a káoszba. Ha azt nézzük még egészen olcsón megúsztam azzal, hogy egy csipet feltűnési viszketegségem van, közepes dühkitöréseim karatén és eszméletlenül pletykás vagyok. - Gondolom nekik is meg vannak a problémáik, csak nem feltétlenül előttünk rendezik le. - vonom meg a vállam kicsit, sok kicsi van a családban így szerintem, ha még komolyabb drámázás is lenne, akkor is felvennék a pókerarcot a családi közös eseményeken. - Hosszútávú? Egy-kettő, de tudod egy dolog egyedülálló apaként párt keresni, egy másik úgy, hogy az exed összes gyereke és az exed összes exe is szervesen az életed része. Sokan elijednek, pedig apám után mindig döglenek a nők első ránézésre. - mondom, egy kicsit szemforgatós, ideges hangon, tőle örökölhettem a véla-vérem töredékét, csak az nem látja, hogy jóképű pasi, aki vak, hiszen még én is látom a lányaként. - Hát, végül is egy macska, szóval minden ötödik alkalommal hallgat a nevére annál mélyrehatóbban, minthogy megbillenti a fülét vagy a farkát. Soha nem gondoltam rá tényleges személyiségként, mindig csak egy háziállatként, ő nem is tud beszélni. - mondom, miközben a pallasz macska továbbra is a kutyával "játszik", tehát idegesen fúj rá és pofozza, persze puha manccsal, csak akkor ereszt ki karmot, ha a kutya is odakap csúnyábban. - Viszont tudom, hogy vannak más beszélő familiárisok is, az nem olyan furcsa, csak ez a semmiből megjelenés az alakváltoztatás, ezekről még sose hallottam. - teszem hozzá, és kicsit elmosolyodom. - Ne aggódj nagyon! Még semmi se szól amellett, hogy bajban lennél vagy rosszindulatú lenne, csak azért ne reklámozd a különleges dolgokat, hogy ne valami kutató akadjon rátok kísérletezgetni és nehogy elvegyék! - mondom és a sértetlen kezemmel meglapogatom a fejét, bár már ő is tinédzser, azért még is csak "kislány" hozzám képest. - Tényleg, visszatérve a bizihez, az "éppen nem buktál meg" elég lesz otthon bájitaltanból? - kérdezek rá, visszakanyarodva arra, hogy eredetileg, ha nem lett volna a fúriafűz-mickey-én incidens, akkor a nem túl fényes jegyeiről beszélgettünk volna.
- Amúgy jó fej, meg minden. Nincs vele baj, velem mindig rendes volt, amikor meglátogatott. - gondolkodom el, bár aztán akaratlanul is elnevetem magamat, amikor Simonetta felveti a lehetőséget mi lenne, ha összefutnának a szüleink. - Jesszus, tényleg! Akkor lennének tuti közös testvéreink is! - nevetek tovább, pedig biztosan nem szép dolog ilyesmiket mondani, meg gondolni a szüleinkről, de hát lássuk be mindegyikük jócskán hagyott szerte-szét gyerekeket, bár jelen állás szerint ebben Simonetta anyukája a győztes, legalábbis jelenlegi ismeretink alapján. Nem mondom, hogy még bukkanhatnak fel apa részéről testvéreim, de... végülis ki tudja! - Azért ez olyan furi, mármint hogy így ezt az apák elfogadták és együtt éltek, mint egy nagy boldog család. - tényleg nehéz elképzelni a dolgot, de úgy tűnik, hogy mindig vannak meglepő kivételek az életben, és Simi esetében az apáik bizony az ellentéteik ellenére is elvannak együtt is. Bizonyára azért, mert úgy vélik a gyerekeikkel tudnak lenni és ők is együtt, nem csak szökőévente találkoznak, mint féltestvérek. - De az apukáitoknak nincsenek... párjaik? - kérdezem aztán kissé ráncolva a homlokomat, mert hát ez alapján ők mind lemondtak a szerelemről, vagy még mindig mindegyikük Simi anyukájáért van oda és osztozkodnak rajta? Az meg azért olyan eléggé... fúúúj állapot lenne, nem? - Oké, én is megpróbálom visszafogni, hogy viselkedjen, de néha nagyon nehéz. A tiéd is akaratos? Mickey azért egy önálló személyiség szinte. - a végén még kicsit le is halkítom a hangomat, mintha attól félnék, hogy a még most is ugrabugráló kutyus esetleg meghallaná és zokon venné a dolgot, hogy róla beszélek és hogy akaratosnak titulálom, meg kissé irányíthatatlannak. Ezzel amúgy nincs is nagy baj, mert így legalább megvéd engem, mint nem rég is, de abban Siminek tökre igaza van, hogy óvatosabbnak kell lennem, ha egyszer még nem tudom, hogy egyáltalán miért kaptam őt, vagy honnan került elő.
- Miért, milyen az apukátok? A nőcsábászon kívül, képzeld el, ha egyszer összefutnának az én anyámmal. - kérdezem és pletykálok közben egy kicsit, de még csak az kéne, hogy még nagyobb legyen a családom és Roby valamilyen szegről végről, ha nem is vérszerint, de a testvérem lenne. Agybaj! - Jó, ez mondjuk igaz. Nekem is kevesebb ismerősöm van a másik házakból, persze a testvéreimet kivéve, mert mi szét vagyunk szórva a szélrózsa minden irányában. - mosolyodom el, de amúgy lehet, hogy gyakran akaratos, vagy inkább hisztis vagyok, de arra pont nem harapnék, hogy a hollóhátasak meg kockák, mert én is éppen így gondolom. Alisonon kívül tényleg nincs sok ismerősöm más házból, még kevesebb, akit el is viselnék, szóval ha nem ismeri a húgomat az tényleg nem olyan fura. - Olyan nagyon azért nem vagyunk kis helyre összezárva sokáig, de több a vita közöttünk, mint az apáink között vagy nekünk az apáinkkal, valószínűleg, tudod, ők már felelősségteljes érett felnőttek. Vagy olyasmi. Alig van valami közös bennük az anyánkba zúgáson kívül, de a vicceik valahogy egységesen gyatrák. - csacsogok tovább, valahogy hiába van egy jó adag kisebbségi érzésem a sok testvér között, azért még is csak így nőttem fel, van sok közös emlékem velük és persze lesz is még, gondolom. Lehet, hogy már egyetemista vagyok, de egy fikarcnyit se önálló, szóval valószínűleg még jó darabig a nyakukon leszek. Se tervem, se jövőképem, se pasim, és ha nem találom ki hogyan figyelhetne fel rám Roby, hát nem is lesz. - Ha nem esnek nagyon pofára idén, akkor biztos lesz később is. - bíztatom, hiszen még csak most fognak debütálni, most először engedték meg, hogy a Roxfort is "országnak számítson". Mi vagyunk a varázs-Vatikán. Próbálok agyalgatni a familiáris kérdésében és amikor meglátom Albán az ijedtséget és a hirtelen óvatoskodást egy kicsit az ajkamba harapok. - Nem is tudom. - aztán sóhajtok egyet. - Majd nagyon óvatosan kérdezek, tudod, körbejárva a dolgot, előfordult-e már ilyesmi, lehetséges-e ilyesmi, nem mondok nevet, se példát, de... de lehet, hogy nem kéne reklámozni, hogy alakot vált, amíg nem tudunk többet, azt meg biztosan nem, hogy csak úgy megjelent és nem is megidézted. Nem lesz semmi baj, ígérem, jó? - szorítom meg kicsit a vállát, barátságosan, egy mosollyal. Én nem állok annyira közel a familiárisomhoz, talán éppen azért, mert látványmágia szakon egy hadseregnyi állatot is megtanulok majd megidézni - persze az nem ugyanez -, és tényleg csak azt látom benne, hogy varázslat, de azért ha Alba már előre fél, kivételesen nem fog eljárni a szám. Kivételesen!
Van abban is valami, amit Simi mond csak hát én még talán naivabb fejjel gondolom át a dolgokat. Bár nem ismerem Roby anyját, de lehet, hogy olyanok voltak a körülmények, amik miatt nem is tudta kié a gyerek, vagy... vagy nem tudom. Azt is látom, hogy az apám eléggé hogy is mondjam szétszórtan kezeli az életét főleg gyerek fronton és nem mondom, hogy ha választhatnék, hogy a Mama éljen, vagy az új családommal vagyok, akkor nehéz lenne a döntés. Nagyon hiányzik az anyukám és még ha netán az egész varázslásosdi is múlna rajta, akkor is inkább választanám őt, mint a Roxfortot. - Tudod talán az anyukája nem tudta, hogy él a családja, vagy nem tartotta apát... alkalmasnak. - bököm ki végül, amiben talán igaza is lett volna? Nem tudom, hogy vajon, ha apa ott marad az egy szem Robyval, úgy hogy az anyukája meg meghalt, akkor vajon képes lett volna gondoskodni róla? Hiszen ott van Dany, akinek az apja tudtommal nem kezelte túl jól a családi problémákat, szó szerint lelépett, amikor meghalt a lánya és minden mást hátra hagyott. És hát mint tudjuk apa engem sem látogatott olyan sokat azért. Évente 2-3 alkalom nehezen alakít ki komoly kötődést. - Nem igazán, de igazából keveseket ismerek név szerint a többi házból. Lehet, hogy nyitottabbnak kellene lennem, de általában mindenki inkább a saját társaságával van el. - arról nem beszélve, hogy a hollóhátasok túlságosan könyvmolyok az én ízlésemnek, bár ezt már nem mondom ki hangosan, mert a végén zokon venné egy, ha netán meghallja. Én azért jobban szeretem az aktív időtöltést, nehezen értem meg magam olyasvalakivel, aki folyton a könyvtárban lóg, ezért nem is nagyon barátkozom mondjuk abból a házból senkivel. - És mindenki jóban van mindenki apukájával? - kérdezem, mert hát ez tényleg igen fura egy helyzet és nehéz elképzelni, hogy nincsenek nagyobb csetepaték is náluk, főleg mert eléggé nagyon sokan vannak. - Várost is, de jó lesz majd! Ha jobban tudnék táncolni és idősebb lennék biztosan én is jelentkeztem volna! - teszem még hozzá lelkesen, meg hát ha nem lenne ott a musical is, ami ugye nekem is elvesz majd kicsit a nyaramból, hogy amúgy ne férne bele, hogy még táncos körútra is menjek a kviddics csapattal. Az izgalmas dolgok után viszont már érdekesebb jön, amikor beavatom a kis titokba, amire nem várt reakciót kapok. - És szerinted nem lenne belőle baj? És, ha... ha elveszik tőlem? - kérdem óvatosan, amiből azért sejtheti, hogy bizony nekem is megfordult a fejemben, hogy megkérdezzek egy tanárt, viszont az a része, hogy neadj isten elveszik tőlem már elég ijesztően hangzik, hogy végül mégse tegyem meg. Remélem, hogy Simi is belegondolt ebbe és nem lesz baj. Lehet, hogy Mickey kissé szeleburdi és szokatlan, de eléggé hozzám nőtt már és nagyon nem akarnám, hogy valaki eltűntesse.
- Helyes. - konstatálom büszkén és magabiztosan, hogy jó tanáccsal szolgáltam, ráadásul még egy alkalom, amire Roby-t meg lehet hívni. Bár addig még olyan rengeteg idő eltelik a nyári all-star turné is, ahol ki tudja mennyire fogok felsülni és csak végignézni, ahogy még jobban egymásba esnek helyettem. Még a neve is ugyanúgy kezdődik, mint az enyém! Sienna és Simonetta... Annyira nem igazságos, hogy még csak rám se néz soha. - Pedig nekem igazán semmiség, de ahogy szeretnéd. - vonom meg a vállamat könnyedén, hiszen szívesen beszélek a nevében, szívesen beszélek bárkinek a nevében. Kicsit talán túlságosan is belekotyogok más csatáiba, de mindig végül is az hajt, hogy megvédjem a bajbajutottakat, csak talán túlságosan hangosan és felfújva a dolgot. - Biztos, hogy számonkérem és hacsak nem tudja kimagyarázni magát valami nagyonnagyon jó indokkal megy a böribe, hiszen megfosztotta az igazi gyerekkorától, az igazi családjától, ez nagyon durva. - válaszolom azonnal, szó szerint gondolkodás nélkül. Valószínűleg Alba a tizennégy évével jobban belegondol és jobban elmorfondírozik, mint én öt évvel idősebben, aki már rá is vágná a nőre az azkabani rácsokat. Viszont ez így elindult egy nagyon sötét útra, ráadásul ezek után nagyon nehéz lenne szimpatizálnom az "anyóssal", szóval ez is veszett fejsze nyele. - Akiről tudsz. - visszhangzom egy kicsit vele nevetve, hiszen én is hasonló szituációban vagyok, csak anyai ágon. Amikor visszakkérdez könnyedén legyintek egyet a levegőben. - Persze, hogy nem! Nagy veszekedések meg széthúzások nincsenek, de hát ahányan vagyunk, annyi félék. Mármint, szó szerint, más országok és más bőrszínek. Esetleg Lind Yeong neve mond valamit? Évfolyamtársad, hollóhátas. Vagy Maisie-Bee Levieva? Ő most megy nyolcadikba, Griffendél. - hozom fel a korban hozzá hasonló húgaim nevét, a kérdésére viszont egy picit elhúzom a szám és megrázom a fejem. - Csak az apáink. Mind a heten. - mosolyodom el azért mert végül is ez is egy jó adag testvér és egy jó adag apa, szóval... szóval kinek is van szüksége anyára?! Persze, ha őszintén tenném fel magamnak a kérdést vagy egy agyturkász húzná ki belőlem zokogva közölném, hogy nekem, de most nem nézek ennyire a lelkem mélyére. - Igen, minden héten lesz fellépés is, de főleg csak buzdítjuk a sajátjainkat, meccseket nézünk, meg persze várost, legalábbis nekem ez a tervem. - mosolygok szélesen, bár lefagy az arcomról, amikor beavat a familiáris különlegességeibe. Tényleg kicsit tanácstalan vagyok, én is csak tippelek, lehet, hogy látványmágián van az élőlényidézés és emiatt egyetlen hajszállal közelebb állhatok valakihez, aki érti a familiáris idézést, de még csak jövőre kezdem el! Most még teljesen suta vagyok. - Nem tudom, tényleg nem tudom, de hogyan jelenhetett volna meg a semmiből, ha nem valaki más küldte neked? Lehet, hogy valaki vigyázni akar rád, hogy ő a kis védangyal-familiárisod. És az a valaki nagyon erős lehet, hiszen még soha, soha nem láttam alakváltó képességet rajtuk. Lehet, hogy megkérdezhetem az egyik professzorom róla, ha szeretnéd, de gondolom már csak szeptemberben. - ajánlom fel, mert biztosan utánajárhatnék részleteknek, amiknek eddig nem tettem, honnan ered a varázslat, honnan jönnek a képességek, volt-e másnál ilyesmi, és így tovább. Az az igazság, hogy nem különösebben érdekelt eddig, csak annyira, hogy létre tudjam hozni a sajátomat.
Elgondolkodom kicsit az ötleten, hogy rögtönzött nézőközönséget verbuváljunk nekem. Talán nem is rossz ötlet. Végülis mivel nem szerepeltem színpadon lehet, hogy tényleg nem ártana legalább kipróbálni milyen mások előtt fellépni. Sosem gondoltam lámpalázas típusnak magamat és könnyen is barátkozom, de ez nem jelenti azt, hogy minden könnyen megy. - Végülis lehet, hogy jó lenne tenni egy próbát az éles előtt... oké! Csináljuk, mondjuk szeptember legelején, akkorra már lemegy a tábori próba is és menni fog minden flottul. - egyezem bele. Persze sejtésem sincs róla, hogy van ott egy kiadós hátsó szándék is és nem csak nekem akar segíteni. Meg aztán hamar tovább is lépünk a nővéremre, akivel lássuk be elég zűrös a kapcsolatom, pedig úgy vélem nem én vagyok ennek az okozója. - Jaj nem akarom, hogy miattam balhézz, inkább elkerülöm és nyáron hátha nem lesz sokat otthon. Meg elvileg mostanra már kész lesz a saját szobám is. - úgy pedig talán kevésbé zavarjuk majd egymás köreit, mint amikor még egy szobába kényszerültünk, amikor megérkeztem hozzájuk. Az is lehet, hogy ha ráuszítanám Simit akkor még én jönnék ki rosszul belőle, hogy minek feketítem be Alexet mások előtt, meg miért mondok róla ilyeneket. Nem lenne sok értelme, ha aztán e miatt is nekem esne. Jobbak látom tényleg, ha inkább elkerülöm, sokkal könnyebb így. - Igen, szerintem is fura, de végülis vele nőtt fel és eddig ezt nem tudta róla. Nem tudom én mit csinálnék hasonló helyzetben. - morfondírozom el, hiszen a Mama sose tett volna ilyest, de attól még lehet, hogy Roby is ugyanúgy szereti az anyukáját, hogy kiderült nem épp a legjobb módon indult a kapcsolatuk. - Három, szóval két tesóm van, akikről tudok. - vonom meg a vállamat, de a végén azért kicsit elmosolyodok, majdnem kuncogok is kicsit. Hát igen lássuk be elég faramuci egy helyzet, mert ezek alapján aztán cseppet sem lenne meglepő, ha előkerülne egyszer csak még egy rokon. Apu úgy fest elég nagy nőcsábász lehetett egy időben és nem valami nyíltan csinálta, bár ha jól tudom Alexről nem tudott talán, Robyról meg szintén jó ideig. Egyedül engem látogatott meg időnként. - Heten? És mind kijöttök egymással? - az hét különböző ember. Nekem is szokatlan és fura, hogy most hirtelen az egyke helyett lett két tesóm és egy unokatesóm is, de hét testvér! Az elég húzós lehet, hogy hogy még igazából akkor anyukája sincs rendesen. - És az anyukád veletek szokott lenni? - elég fura lehet azért egy ilyen nagy kollektív család, hiszen esetemben az anyák nincsenek jelen. Gondolom apa Roby anyját nem is szívesen látná, amennyit Daniel mesélt Alexé pedig eléggé gonosz fúria lehet. Én csak apu testvérét ismerem, Dany anyját, aki rendes, de vele is csak ritkán találkozunk. - Hű azért az nagyon menő, hogy sokat utaztok a nyáron! - pillantok rá picit talán irigykedve is. Oké nekem is ott lesz a musical tábor, meg hát elég egzotikus életet éltem Spanyolországban, azóta meg Róma a nyaraim színtere, de azért utazgatni se lehet rossz dolog. Na nem mintha nekem Anglia nem lenne még mindig kissé... hideg. Utána végül gyűjtök erőt, hogy elmondjam ezt az egész Mickey helyzetet, de a reakcón már rendesen leesik az állam. Ráncolom kicsit a homlokomat és akaratlanul is a familiárisomra pillantok. - De akkor kié lenne? Mindig velem van és... jött utánam és... - elbizonytalanodom és továbbra is az ugráló kutyát követem a tekintetemmel. Lehet, hogy csak egyszerűen meg kellene tőle kérdezni? De most Simi annyira elbizonytalanított, hogy ez még csak eszembe sem jut.
Egy kicsit elkerekedik a szemem és ahogy Glimerre sandítok magamban elmotyogok egy azkénemég!-et, de inkább nem mondom ki, még a végén kiderül, hogy ő is éppen olyan önérzetes, mint én, és ellenem fordul. Gonosz familiárisok ébredése vagy ilyesmi, mert rosszul bántunk velük. - Biztosan, szeretnéd, hogy gyakoroljak veled? Felugrassz a színpadra és én leszek a nézőtéren, első lépésnek nem rossz, hívhatunk még barátokat, családtagokat. - vetem fel, csak egy hajszálnyit önzőn bízva abban, hogy a családtag részben az ő rokonai is benne lesznek, nem csak az én hadseregnyi tesóm. - Nem hát, tök szemétség máson levezetni a nyűgjét. Mondjuk előfordul, de attól még szemétség. Lehet, hogy szembesítened kéne vele, vagy majd a szemébe mondom én, én nem vagyok rokon, engem utálhat. - teszem hozzá, pedig Alison barátnője, ha minden igaz, szóval azért én is rendesen konfliktusokba keverhetem magam vele, ha oda ékelem magam a szituba. Alison biztosan békíteni akarna csak elsőre, amíg le nem esik neki, hogy Alba a gyengébb fél és Alex az, aki mindenkinek beszólogat és mindenkit cseszeget. Sérült áru, mint mindannyian. - Hogy mi? Elrabolta az igazi családjától és még mindig őt tartja az anyjának meg hozzá megy haza? Ennek meg mi értelme? - bukok ki egy kicsit, mert nekem is vannak fura dolgaim, de ez valahogy most teljesen az érthetetlen kategóriába kerül. Roberto-t távolról már hónapok óta kinéztem, olyan magabiztos, erős, sármos olasz pasi, sikeres sportoló és még érzékeny és romantikus is, bár megesz a fene, hogy ezt abból kellett megtudnom, hogy milyen üzeneteket hagy a franciának az üzifalakon. Ezzel az információval viszont mintha egy pillanatra megtörne a burok a piedesztálon, ami alá helyeztem és próbálom keresni az értelmét, hogy ezt a repedést betapasszam és ne szökjön ki a rózsaszín köd. - Akkor végül is apukádnak… hány gyereke van? Hány testvéred? - kérdezem, oldalra döntve a fejemet, de mielőtt válaszolna, gyorsan hozzá teszem, hogy azért én is osszak meg valamit vele. - Mi heten vagyunk, mindenkinek más apja, legalábbis legjobb tudomásom szerint heten… - sóhajtok fel, hiszen ki tudja, hogy anyánk éppen merre jár, kivel, és még hány kistestvér fog felbukkanni. Fura anya nélkül, cserébe hét apával és hat testvérrel cseperedni, az biztos, de az az igazság, hogy már nem is akarom, hogy felbukkanjon, nem és kész. - Olyasmi, de annál azért profibb műsort kéne összerakni, nem csak a Roxfortban leszünk, hanem az összes Egyesült Királyságbeli országot fogjuk végigutazni. - mosolyodom el, kicsit büszkén kérkedve, főleg, hogy én még mindig szentül hiszek abban, hogy az én érdemem, hogy a szervezkedés megindult, nem másé, nem érdekel, hogy a Mardekárosok mit mondanak. A tekintetem egyre jobban gyanakvóbbá válik, ahogy a kislány folytatja, kellemetlenül szorítom meg a sérült kezemet, bár már nem is vérzik, de mintha elszorítanám. Eszembe se jut, hogy képes lehetne olyasmire, hogy csak úgy rágondol és megjelenik egy alakváltó familiáris, inkább valami egészen más jut eszembe. A nagymacskám ezen a ponton megérzi, hogy már megint nyugtalan vagyok és újra fújni kezd, sőt, megközelíti Mickey-t, megpofozza puha manccsal és elkezd vele kergetőzni, lefoglalni. - Tudom, hogy ez nagyon fura kérdés, de biztos… hogy a tiéd…?
- És, ha tudnád, hogy mennyi mindenbe belekotyog! - kuncogok kicsit, valamelyest lehalkítva a hangomat, mintha attól tartanék, hogy a most is időnként szaladgáló kutya meghallja és esetleg zokon veszi és megsértődik. Nem mondom, hogy így lenne, de igazából simán képes rá. - Igen, szerintem is elég király! Még sose szerepeltem semmiben színpadon, de tuti jó lesz. - szerencsére komolyabban lámpalázas sem voltam soha, meg amúgy is jó a beszélőkém, úgyhogy egyelőre most még nem vagyok berezelve. Aztán persze ki tudja, lehet, hogy ha majd mondjuk jön a tényleges fellépés akkor már rámtör az a jellegzetes drukk érzés és egyből másképp fogom látni a dolgot. Azért remélem, hogy nem így lesz. - Igazából ő nem bír engem. Azóta, hogy hozzájuk kerültem undok velem. Dany szerint nehéz élete van, meg a mamája se valami rendes, de nem rajtam kellene levezetnie ugye? - nézek kérdőn Simire, mint aki megerősítést vár, hiszen folyton azt szajkózzák nekem egyesek, még Eddie is, aki szerint fontos a testvéri összetartás, hogy meg kellene próbálnom nyitni Alex felé, mert mégis csak a féltestévem és az fontos. De akkor em értem miért nekem kellene, ha egyszer ő olyan undok velem, amikor csak találkozunk, mintha én aztán bármiről is tehetnék. Nem az én hibám, hogy az elején egy szobába kerültünk. Én aztán sokkal szívesebben maradtam volna otthon a Mamával, ha nem... Szóval nem én akartam Rómába menni. - Nem. Elég bonyolult ez az egész. Azt hiszem, ha mindent jól értettem, akkor az anyukája nem is az igazi anyukája, csak magához vette úgy, hogy apu nem is tudott róla egy csomó ideig. Kicsit... fura nő lehet. - egészen le is halkítom a végén a hangomat, mint aki azon túl, hogy épp titkokat fecseg ki, ami mondjuk kevésbé okoz bennem problémát, valakire még csúnyát is mondott. Mert hát azok alapján, amiket meséltek Roby hátteréről az anyja minimum valami zakkant nőszemély lehet, aki gyakorlatilag elrabolta, Robynak meg ennek ellenére mégis fontos. Nagyon úgy fest, hogy igazából csak az én Mamám normális apu kusza választásai közül, vagyis ő... volt az. - Hű, akkor pompomokkal fogsz ugrálni, meg minden? - kerekedik ki a szemem, bár maga a sok utazás is tök jól hangzik. Igaz azt nem tudom, hogy Simi éppenséggel Roby szerelmi életét szeretné kissé átalakítani és az a fő célja. - Magától változik, azt hiszem mindig azzá, amire épp szükség van. Most azért kutya, mert megakart védeni nem rég a folyosón egy hülye fiútól. De amúgy nem én idéztem meg, ez benne a legfurább. Egyik reggel egyszer csak ott volt az éjjeli szekrényemen egy pici gyík formájában és azóta is velem van. Ez nagyon fura ugye? - mert hát én is tudom, hogy a familiárisokat megidézni szokták. Én viszont nem épp megidéztem az enyémet, vagy legalábbis tuti, hogy nem tudatosan. Lehetséges lenne, hogy annyira akartam, hogy egyszerűen csak e miatt létrejött?
Kicsit furcsán nézek a familiárisra, ilyen fiatalon alig néhány diáknál láttam amúgy is, de hogy még alakváltó is! Ilyet soha! - Így olyan, mintha tényleg egy teljesen önálló emberrel beszélnék. Kicsit hátborzongató. Meg mondjuk... így kicsit szégyellem, hogy csak egyszerű macskaszámba vettem Glimmert. - pillantok oldalra, ahol az amúgy is nagy bundájú familiárisom felfújva magát próbál mégnagyobbnak tűnni, hogy "védelmezzen" a harapós kutyától. Odatartom a kezemet, hogy a kis csobogó víz lemossa a vért és utána ferula bekötözze. - Jajj, nem haragszom rád, gondolom nem volt a legjobb ötlet unalmamban kekeckedni a Fúriafűzzel amúgy sem. - válaszolom, megvonva a vállaimat egy kis mosollyal felé. Amikor kész is a bűbáj elrakom a pálcám és kedvesen megsimítom a vállát és a hosszú barna tincseit. - Csing, azta! - sóhajtom és picit belémnyilal, hogy milyen szívesen játszottam volna én is egy főbb szerepet, de Alison elhappolta Wendy-t, ezek szerint Alba meg Csingilinget, szóval nem csoda, hogy az a hiperaktív nőci lekoptatott azzal a szöveggel, hogy ezúttal a nem-látványmágusoknak akar több esélyt adni. - Én se bírom Alexet, de azért ti még is csak rokonok vagytok, miért nem vagytok jóban? - kérdezek rá, félrebillentve a fejem, könnyedén kimondva, egyébként, hogy nem bírom a csajt. Van benne egy adag féltékenység, mert Alison sok időt tud a háztársaival tölteni és új klikket alkotni, én meg nem érzem magam a csapat tagjának egyáltalán, talán azért, mert mindketten vélaszármazékok vagyunk és úgy hallottam az azonos neműek eredendően fújhatnak egymásra, hiszen mindannyian a figyelem középpontjában akarunk lenni. - Hmmm... Közel áll az anyukájához? Őt is ismered? - kérdezem kíváncsian, szépen pillázva, csak szolidan lecsapva az alkalomra, hogy többet megtudjak Roby-ról, hiszen ha esetleg nagyon közel áll az anyjához talán, ha megpróbálok hasonlítani rá, emlékezetetni rá, nem is tudom... - Jelentkeztem az All-star szurkolócsapatába, szóval négy héten keresztül kísérni fogjuk a körútjukon a kviddics csapatot, elég izgalmasan hangzik, nem? - mesélem neki egy sugárzó mosollyal, tényleg felvillanyozódva, már nagyon várom. Nagyrészt azért, hogy beékeljem magam Roby és a francia tyúk közé, de azért is, hogy Alisonnal szurkoljunk és azért is, hogy kicsit világot lássunk, még ha "csak" az Egyesült Királyság országai között fogunk pattogni. Éppen úgy, ahogy Mickey az egér-gyík-kutya ugrándozhat körülöttünk éppen. - Még sosem láttam hozzá hasonlót, ami alakot tudna váltani. Mivel idézted meg? Csak véletlen történik, vagy megkérheted rá, hogy nem is tudom, rágcsálóként üljön a zsebedbe, ha kell, vagy változzon madárrá, ha az kell? - kérdezem érdeklődve, a familiárisom is kicsit felenged és abbahagyja a veszett ösztönös fújtatást az ebre. Mintha metamorfmágus lenne a maga módján, de ez mit is jelenthet pontosan? Ennyire sokszínű lenne Alba, hogy a világ összes állata illik rá? Az iskolában több tucatnyi macska familiáris jár, persze, van kisebb, nagyobb, különlegesebb fajú, de még is csak macska, és én is ebbe a csoportba tartozom, mondhatni a tucathoz.
- Igen, mert egy ideig egér volt, bár gyíkként jelent meg, de nem ismerek híres gyíkokat. - magyarázom, mintha teljesen hétköznapi dolog lenne, hogy egy familiáris csak úgy alakot tud váltani, hiszen most se nem egér, se nem gyík, sőt kutya, és még azt nem is fejtettem ki részletesen, hogy nem én idéztem meg őt, hanem egyszerűen csak egyik reggel ott volt és azóta velem van. - A beszéd az még nekem is új, de jó pofa. - mosolyodom el, aztán most már gyorsan előkapom a pálcámat, mert hát ha nem megyünk a gyengélkedőre, akkor tényleg segítenem kellene. Nem vagyok még mindig a legprofibb, ami a bűbájokat illeti, de azért egy kis vizet idézni még csak-csak tudok és mostmár annyira ideges sem vagyok az események kissé kellemetlen alakulása miatt. Bólintok hát és nagyon koncentrálok,hogy ne mint valami slabb öntözzem meg szegény Simit, hiszen ha most még bőrig is ázna kétlem, hogy értékelné, hogy megjelentem itt hazavágva az edzését, meg úgy általában a napja nagy részét. - Oké, megpróbálom és tényleg ne haragudj. - teszem még hozzá és óvatosan kis vízsugarat idézek a pálcámból, hogy lemossuk a vért, aztán be is lehessen kötözni a kezét. Ha kell abban is megpróbálok segíteni, de ez azért már bonyolultabb bűbáj, mint pár csepp víz, szóval nem biztos, hogy ideális, ha én csinálom, ha csak nem a pálcát tartó keze sérült meg ugye, mert akkor muszáj lesz. Mickey már nem is nagyon figyel, jó kutyához méltóan elkezd üldözni egy pillangót és épp csak visszanéz, amikor Simi arról beszél, hogy nem is volt igazán bajban. - Jól azt hiszem. Éppen nem buktam meg bájitaltanból és a pálcás varázslatok is egyre jobban mennek, meg beválogattak a musicalbe is. Én leszek Csingiling. Elég menő! És neked? - kérdezek vissza, néha azért utána nézve a familiárisomnak, hogy mit művel, mert hát nem sokkal szárnyal túl engem, ami a felelősségteljes létet illeti, de ha azt nézzük akkor amúgy is sokkal fiatalabb még nálam is. Nem várhatom el tőle, hogy olyan legyen, mint egy felnőtt. - Gondolom, bár nem tudom kinek milyen dolga lesz. Mármint Daniel lehet, hogy elutazik, Alexnek ott az anyukája és hát amúgy se jövünk ki jól, Roby pedig nem is tudom, hogy a kviddics mellett mennyit tud a családjával lenni és hát neki is ott az anyukája. - fejtegetem, bár azért amikor mások édesanyjáról beszélek mindig kicsit halkul a hangom, hiszen igazából rajtam kívül mindenkinek van, csak én veszítettem el az enyémet és kár lenne tagadni, hogy még mindig hiányzik, ha nem is minden áldott nap, de azért időnként nagyon is. - Te mész valahová a nyáron? Egyébként pont Mickeyről akartam beszélni veled, mert te mégis csak idősebb vagy és több mindent tudsz... - kezdek bele, de azért persze még megvárom, hogy válaszoljon, addig nem kezdem elárasztani az új információkkal, hogy nem elég, hogy a familiárisom alakot vált, meg beszél, csak úgy teljesen random jelent meg a semmiből, ami azért eléggé meglepő és szokatlan Eddie szerint is.
Alapvetően egészen biztos, hogy én mozdultam rosszul és én rántottam ki úgy a kezem a szájából, hogy megsértsen a foga, de annyira megijedtem és annyira akaratos vagyok, hogy ezt soha, soha nem vallanám be. Főleg nem Albának, aki még sose látott ilyen szerencsétlenül kifeküdni és most se nagyon tetszik, hogy ez történt. Ahogy elkezdi magyarázni a helyzetet nyögve felülök és gyorsan talpra is ugrok, bár még kicsit kótyagos vagyok és vadul szorongatom a vérző kezemet. - Honnan tudod, hogy nem jön repetázni a bestia? - bukik ki, bár inkább csak sértetten mormogva, miközben a sűrű bundás macskám odaszökkel és vadul fújni kezd a másik familiárisra, sokkal többre nem képes, mert hozzám hasonlóan csak a hangja nagy, tényleges ereje az nincsen. - Mickey, a familiárisod Mickey? - visszhangzom meglepetten és ezzel együtt bár szívom a fogamat a kellemetlen sérüléstől látszik a tartásomon, hogy egy jó nagy adag idegesség felszáll rólam. Egy mélylevegőt veszek, leszorítom a sérülést, de nem akarom összekoszolni vagy széttépni a ruhámat, szóval nem koszolom be, távol tartom magamtól, hogy a lehető legkevésbé legyek még koszosabb. - Fáj, de… - és ezen a ponton szólal meg a kutya, nekem meg kicsit leesik az állam. - Nane, alakotvált és még beszél is? - fordulok vissza a kislányhoz, de aztán köhintek egyet. - Tényleg nem olyan vészes, de le kéne mosni a vért, mielőtt mindenhova odamegy. Idézel nekem egy kis vizet, hogy kezet moshassak? Utána már egy ferulával elintézhető a kötözés. - kérem meg, most már egy kis mosollyal, visszaszerezve az irányítást a kezembe, de azért a familiárisra a szemem sarkából én is, és a macskám is csúnyán nézünk egy kicsit. - Amúgy mindent tökéletesen a kezemben tartottam, nem voltam bajba jutott hölgy, akit ki kéne mentened, Mickey. - szólalok meg újra, de nagyon furcsa érzés ilyen szinten emberszámba venni a familiárist, hogy még beszéljek is hozzá. Kicsit el is pislogok, hogy vissza fókuszáljak Albára inkább. - Mindegy, nem kell aggódni tényleg. Hogy sikerült az év zárás? Várod már a nyarat? Sokat lesztek együtt a családdal? - kérdezek rá érdeklődve, mintha nem tudnám, hogy Roby úgy is rengeteget lesz távol a nyári kviddics torna miatt, amire én is jelentkeztem kísérőként “egészen véletlenül”. Egy kicsit még mindig bonyolult nekem a rokonság, de minden erőmmel próbálom észben tartani, hogy ki-kinek-a-kije.
A kutya azért próbál lehetőségei szerint óvatos lenni, bár tény és való, hogy kutya lévén ez nem megy neki tökéletesen, azt meg hát szegény nem tudja, hogy igazából nem is lenne szükség az akciójára. Kissé nyekken, amikor esés közben Simi eltalálja, de ő legalább nem repül egy kisebbet, csak arrébb csusszan, utána pedig már inkább összeszedni próbálja magát. A kellemetlen ebben az, hogy amikor Simi oldalba rúgja Mickeyt, akkor bizony én is érzem a kellemetlenséget és kissé megroggyan a térdem felszisszenve. Gőzöm sincs, hogyan működik ez, vajon fog e nyoma maradni, de a fájdalom az nagyon is érezhető volt. Azért hamar összekapom magamat és futólépésre váltok, mert szegény háztársam a földön, a kutya meg óvatosan köröz körülötte, de nem nagyon mert közelebb menni természetesen. - Nincs baj, nem fog bántani. - mondom, amikor már közelebb érek és segítek Siminek felállni, ha addig még nem sikerült feltápászkodnia. Mickey pedig simán oda is jön, szaglászni és megnézni, hogy én jól vagyok-e, úgyhogy ha Simi megijedne a dologtól akkor tovább csitítom, nehogy nekipróbáljon menni a kutyusnak. Persze nem csoda, ha ennyire meglepődött miatta, hiszen eddig nem látott nálam kutyát és azóta, hogy legutóbb találkoztunk otthon se jártam. - Jól vagy? Nagyon fáj? Sajnálom, Mickey még nem túlságosan hallgat rám és csak segíteni akart. No meg túl gyors. - azt bizony Simi észre is veheti, hogy időnként mint valami Flash kutya a familiáris ide-oda hussan körülöttünk, bizony tényleg szemet zavaró gyorsasággal. Azért kicsit megpróbálom leporolni Simi ruháját, na nem zavarbaejtő részeken és aggodalmasan figyelem a sérült csuklót is. - Ne menjünk el a Gyengélkedőre? - kérdezem, bár ő tudom, hogy menő lány,de azért ez mégis csak vérzik, még ha felületi is a sérülés. Idegesen tördelem a kezemet, hogy hát mindez bizony miattam történt, még ha csak részben is, mert még nem tudom elég jól befolyásolni ezt az egész alakváltás dolgot. - Ez csak egy karcolás, óvatos voltam. - szólal meg mindezek után Mickey is, csak hogy szegény Simi még jobban ledöbbenhessen. Hát igen, nehéz egy familiáris kezelni úgy, hogy nem fogad szót, de még időnként vissza is felesel. Szúrósan nézek rá, hiszen bár jót akart, de rossz lett a vége és nem kellene most még le is degradálni a dolgot, hiszen lehet, hogy a szőke lánynak bizony fáj a keze, meg úgy mindene az eséstől.
Kiadom magamból, amit kell, legalább is valójában ez a terv, miközben ugrándozok a fúriafűz vaskos ágai és vékony korbácsai elől. Vége a tanévnek, már bejelentették a házkupát azt pedig erősen kétlem, hogy megjelenne egy tanár és a következő évre vonna a Hugrabugtól. Főleg, hogy jövőre már egyetemista vagyok, látványmágus, eléggé máshogy kezelnek majd minket a tanárok, ahogy észrevettem. Amikor meghallom a kiáltást nagyon kizökkenek, pedig addig ütemesen, simán ugrálok, mintha csak valami gyakorlat lenne, persze látszik, hogy nem annyira egyszerű, mint egy tánc, tényleg küzdök és megerőltetem magam. Szálas vagyok, de erős, sportos, még ha a kviddicsben, ami igazán fontos lenne, hogy bevágódhassak Roby-nál, nem is remekelek, sőt, ahogy elemelkedik a talpan a földtől a seprűn ülve azonnal orrabukok. Megfordulva előbb veszem észre a kutyát, mint azt, hogy honnan is kiabált Alba, még ha a hangját fel is ismerem. Nem mondom magam butának, teljesen átlagos vagyok, de az alakváltó familiárisok olyan ritkák, hogy egyáltalán nem esik le, hogy erről van szó. Az első ösztönöm, ha látok egy nagy kutyát felém szaladni, hogy megpróbálok kitérni előle, főleg a harapása elől, elrántva újra és újra a kezemet és a lábamat, ami pont a legrosszabbat eredményezi. Hiába nem akar megharapni, ha rosszul rántom a kezem a foga akkor is felsérti a csuklóm. Ráadásul amikor kicsit felsikkantok ijedten egy pillanattal később még a fúriafűz is olyan erővel hátbavág, hogy egyenesen kirepülök a körzetéből egy kicsit megütve a rám "támadó" kutyát is. Nyekkenve terülök el a földön és bár jól bírom a fájdalmat hála a karaténak, azért ettől és az ijedtségtől még is csak könny szökik a szemembe. Egy kicsit kótyagosan nézem az eget, a felhők a fejem felett egyre abszurdabb képet vetnek, de aztán leesik, hogy egy kutya is benne van az egyenletben és elkezdem lassan felhúzni magam, mielőtt átharapná a torkomat. - Sicc, mármint hess, mármint el innét! - kiáltok rá zavarodottan, ha esetleg odajönne utánam, miközben az egyik kezemet rátapasztom a másik csuklómra, amiből még vér is serkent. - Alba? Alba, ne gyere ide, nehogy megtámadjon! - keresem a tekintetemmel, bár még mindig nagyon nehezen fókuszálok, zuhanás közben a fejem is koppant egyet. Aztán jó ciki lesz, amikor leesik, hogy az állat a familiárisa és csak segíteni akart, épp csak bíznom kellett volna benne az ijedtség helyett. Viszont legalább minimálisan felcsillan a ténye, hogy annyira nem vagyok önző vagy anti-hugrabugos, hogy ne azonnal féltsem a nálam lényegesen fiatalabb kislányt.
Még mindig nem tudom irányítani ezt az alakváltás dolgot, mármint nem is nekem kellene, de azért mégis csak hozzám tartozik a kis lény és néha furcsa és kezelhetetlen, amikor teljesen random változtatja a külsejét és alkalmazkodnom kell hozzá. Ahogyan nem rég is történt. Még én magam is iszonyatosan meglepődtem rajta, nem hogy a srác, akivel szemben tette. Valami felsőbb éves akarta kihasználni szekálással az utolsó napot, de már rájött, hogy nem a legjobbal kezdett ki. Kis hű társam, Mickey, természetesen Mickey egér után épp kisegér formában szaladt utánam, amikor az udvarra tartottam. A folyosón pedig elém toppant egy jópár évfolyammal idősebb srác, aki piszkálódni kezdett. Nem ijedek meg azért a saját árnyékomtól is, szóval simán visszaszóltam neki, aminek az lett a vége, hogy pálcát rántott. Na ezt már Mickey se nézte csak úgy jó szemmel, hanem egy szempillantás alatt méretes kutyává változott, na de nem ám olyan szobacirkáló félévé, hanem akkora bernáthegyi lett, hogy még én is csak pislogni tudtam. Elég volt pár ugatás, amivel betöltötte a folyosót, hogy a srácnak az inába szálljon a bátorsága, én pedig vigyorogva nézzek utána. - Azért ügyes voltál, de valahogy szabályt kellene hoznunk erre a dologra. Nem lenne jó, ha mindenki megtudná, hogy miket tudsz. Eddie szerint ez egyáltalán nem átlagos. - csóválom a fejemet még kifelé menet is az udvarra, amire persze a jeleneg még mindig méretes kutya formában mellettem poroszkáló familiáris csak lelkesen lihegve trappol tovább. Amikor aztán meglátja Simonettát a fával "hadakozni" jó mentőkutyához híven csaholva vált futásra. Eltökélt célja, hogy megmentse a lányt a fáktól, mert kívülről akár még úgy is tűnhet, mintha veszélyben lenne. Hát nem mondtam, hogy a különlegessége mellett az én familiárisom a világon a legokosabb is egyben. - Hééé! - ennyire futja csak, bár magam sem tudom, hogy ezzek Mickeyt próbálom megállítani, vagy pedig Siminek akarok szólni, hogy észrevegye a hátulról érkező "áldást". Leginkább csak dermedten figyelem az eseményeket, főleg mert a lánynak még nem meséltem a furi alakváltó állatkáról, pedig bizony pont tőle is akartam az ügyben tanácsot kérni. Épp most lett volna ez porondon, mielőtt hazamegyek a nyárra, de nem pont ebben a formában akartam indítani a dolgot. Szóval Mickey eltökélten próbálja óvatosan elkapni Simi karját, lábát, amit éppen ér, hogy elhúzza a fa útjából. Természetesen ezt óvatosabb fogással teszi, ha sikerül neki, nem próbálja meg elroppantani egyik testrészét sem egy erős harapással.
Holnap indul haza a Roxfort express, bár igazából olyan lesz a nyár, mintha a klubhelyiségből egy másikba csöppentem volna, csak a sok testvéremmel és a sok apával leszek egy helyen amíg közösen nyaralunk. Legalább az biztos, hogy a kviddics torna alatt lesz esélyem közelebbről megnézni magamnak Robertot és talán ő is végre felfigyel rám, de az, ahogy Alison erősködött, hogy az Allstar szurkolói csapat mennyire Mardekáros terület, pedig én indítványoztam elsőként kicsit elvette a kedvemet. Nem szeretek beolvadni, nem szeretek eltűnni az emberek között, soha nem is fogok. Utálom, hogy nem vagyok semmiben olyan kiemelkedő, nincsenek hatalmas mágikus képességeim vagy különlegességeim, se valami húdekülönleges fajom, mint ahogy mostanában esküszöm mindenkinek ebben a nyomorult iskolában. Igen, úgy tűnik, hogy apai ágon valahol volt egy véla felmenőm, de ebből mennyi is ragadt rám? Körülbelül semennyi, pedig a apámért tényleg döglenek a nők, de hiába parádézok Alba körül meg a kviddicspálya körül, hátha Roby kiszúr, még két szót se váltottunk egymással direktben és ez frusztráló, nagyon is. Annyira, hogy úgy döntöttem ha ma nincsen karate, mert engem a sima formulázás egyáltalán nem köt le, akkor egy kicsit ugrálok és pofozok egy... fát... Ugyanis szándékosan beugrálok az ősöreg fúriafűz közelébe, hogy megpróbáljon lecsapni aztán elugráljak előle még mielőtt a földbe tiporna vagy elrepítene tíz méterrel odébb. Kicsit olyan, mintha egy csúnya öngyilkos hajlamom lenni, pedig nem, esküszöm, csak ki akarom ugrálni magam. Még a hatalmas bundájú macskám is beszáll a játékba, pedig ő általában csak unottan kuporog valahol a közelemben valami magaslaton, de erre a fára nehezen szaladna fel. - Mije van, ami nekem nincs, hm? Mije? - visszhangzom a bogarat, amit Alison ültetett a fülembe, mégha nem is rosszindulatból tette. Elképesztő, hogy néhány dologban mennyire okos, néhány dologra milyen jól ráérez, máskor meg mennyire elképesztően alátámasztja a szőke nős vicceket ő is! Nem megyek közel, éppen csak azon a határon vagyok, amiért már a mágikus növény elkezd hajladozni és csapongani, én pedig sasszézgatok előtte. Még edzős ruhát se húztam fel nagyon, de a sárga ujjatlan pólómban és a fekete egyszerű nadrágomban azért lehet mozogni. Az iskolai talárt persze már régen elástam az utazóládám mélyére, most már a tanárok is lazábban veszik, már lényegében vége az évnek. Eredetileg egy kicsit odébb kellett volna találkoznom Albával, mert kell neki egy kis lelki támasz mielőtt megmutatja a családjának, hogy a bűbájtanból és a bájitaltanból nem lett éppen ász, csak megihletett a fa és megközelítettem játszani.
