2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Elég nehéz nekem ebben érdemi tanácsot adni, mert fogalmam sincs, hogy ki az a Lacey. Tomot illetően meg pláne, hiszen róla is csak annyit tudok, hogy a párod, de az elmondásod, és a viselkedésed alapján.. Nem éppen boldogító, ami köztetek van. Drukkolnék, hogy ez oldódjon meg, hiszen.. Mindenképpen az lenne jó, ha olyan lenne melletted, aki értékel. – Na igen, de ha Tom eddig csak a hugának tekintette a szöszit, most pedig a külseje fogta meg, akkor ott nem nagyon lehet kötődésről, vagy izgalomról beszélni. Olyan izgalomról, ami kettőnk között vitathatatlanul fennáll. Nem nagyon érintjük meg egymást, de úgy vonzzuk a másikat, mint a mágnes, ha pedig véletlenül mégis sikerül egy-egy lopott érintés, akkor az még a lelkünk mélyéig is lehatol, összefűz, nem csoda, hogy a vidor-zavart mosoly már mindkettőnk arcán állandósul. Ezért aztán nem látom értelmét a mellébeszélésnek, az őszinteség a tuti út, még ha mellékelhetném kegyes hazugságba csomagolva. - Ha ismered, akkor tudhatod, hogy van neki valaki, akivel félrementek a dolgai, de őt akarja, vagy akarta. Rajtam, csak a saját nőiességét kisérletezte. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem jött be a dolog, de.. nem használtam ki őt. Nem szerelmes belém, viszont erről nem akarlak győzködni. Igazad lehet, túl fiatal, ezért is próbáltam vele óvatos, megértő lenni, ugyanis ha visszautasítom, azon túl, hogy az önbecsülése csorbul, lehet, hogy dacból megteszi valaki mással, aki bántja, megalázza, vagy mittudomén. Na nem mintha ezzel azt akarnám sugalni, hogy engem így nem is érintett a dolog, ez butaság lenne. Viszont.. akkor még tényleg nem ismertelek. – Nem lehet ezt ennyivel elintézni, még ha a kifejtésem viszonylag lényegretörő volt, de túlspilázni sem akarom. Egyértelmű, hogy ahogyan Carolra nézek, annak értéke van, és sosem rohannám csak úgy le őt, még ha az szenvedélyes megnyilvánulás is lenne, de nem, ez lényegében sokkal többről szól. Még csak egy csók se kell ahhoz, hogy lássam benne, fantasztikus lány, aki ha megszólal, felforrósítja maga körül a levegőt számomra. Gyorsan távozunk, mert zavarbaajtően fura dolgokról beszélünk, ami már végképp nem tartozik másra. A homlokához simitom hát az enyémet, hogy behunyjuk a szemünket, átérezvén, hogy bármit is teszünk, ez.. egyre nehezebb. – Igen, ez igaz. Azért intéztem, hogy neked segítsek, és csupa baromságot csinálok. Mégsem bánom, csak ha neked rossz lesz mindez. Szeretném, ha.. Rendeződnének a dolgaid. Próbáljunk meg arra koncentrálni, amiért itt vagyunk, és ha már nincs szükséged a segítségemre, akkor csak mondd ki, elmegyek, nem kell többet látnod. – Nézek rá fel szomorú pillantással, ajkaimon halovány mosoly játszik. Süt rólam, hogy mindent megtennék érte, de helyette nem dönthetek. Neki van valaki az életében, olyan, amilyen, de mégiscsak ott van. Én pedig nem mondtam ki mégsem, hogy mennyire akarom őt, csak éreztetem, viszont a tisztességtelenség határvonalát nála nem léphetem át. Elengedjük egymást, hogy aztán mégiscsak a kezéért nyúljak. Nem, ebből nem engedek, jeleznie kell, hogy még erre sincsen szüksége. – Akkor a minisztérium? – Kérdezek most már határozottá váló férfias hangon, hiszen csak akkor segíthetek neki, ha támaszkodhat rám. Itt vagyunk a közelben, már hoppanálnunk sem kell. Ha bólint, arra vesszük az irányt. Talán majd egyszer énekelhetek, zenélhetek neki.
:hug: ||
..,
Carol Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Samael & Carol - Családfakutatás 2017-11-05, 11:06
Lehetséges, hogy szimplán túl gondolom és túlbonyolítom a dolgokat, de vannak helyzetek, amikor elég nehéz az embernek másképp állni az adott szituációhoz, főleg ha még nincs benne gyakorlata és nem volt része hasonlóban. Én pedig csak épp elkezdtem Tommal járni és most Samael, meg ez az egész családi dráma a háttérben, az anyámmal és az eltitkolt testvérrel... azt hiszem érthető, ha nem a legjobban kezelem ezt az egészet és igen nehezen tudok napirendre térni Samael érzései, vagy épp tettei felett. - Nem tudom, én... tényleg nem, talán csak elbizonytalanodtam most így a sok minden miatt. - tényleg elég nehéz eldönteni, hogy csak bizonytalanságról van szó, vagy tényleg velem van a baj, hogy nem tudok döntést hozni, vagy mi is ez az egész. Jó lenne tisztábban látni, de az a baj, hogy egyelőre nem megy és talán jobb is lenne egyszerűen csak a fő feladatra koncentrálni, amiért jöttünk, mindenféle nehezítések nélkül. - És, ha nem is fog változni? És ha megbántom és aztán már Lacey sem akar szóba állni velem? - na igen túlságosan sokrétű ez az egész, mert ettől én még kedvelem Tomot, de tényleg lehet, hogy az ő érzései sem biztosak és hát kifejezni sem tudja őket épp a legjobban, ez azt is jól mutatja, hogy azóta sem volt semmi komoly randink. Ő eléggé más irányból közelíti meg a dolgokat, nem épp úgy, mint Samael, és nekem nem is szabadna ezzel törődnöm talán, de még akkor sem találkoztam olyannal, aki ennyire érzékenyen tudja kezelni a... nem is tudom, a lányokat? - Ezzel nem segítesz. - na igen, hogy újfent szépeket mond, az nem sokat javít a helyzeten, az ellenben elég gyorsan változtat a jelenlegi állapoton, hogy kiderül Yngrid és ő... Na igen ez azért nem nagyon illik bele az eddig kialakult képbe, hogy mennyire figyelmes és érzelmes, hiszen csak mert rosszkedvű volt egy nála azért igenis fiatalabb egyszerűen lefeküdt vele, csak mert felkínálta magát? Nem csoda, ha se perc alatt felpattanok és még a széket is sikerül feldöntenem, csak akkor tornapok meg kicsit, amikor segít felállítani, de hamarosan már kint is vagyok a friss levegőn és ez most kell is, nagyon kell. - De ez akkor is... ismerem őt és, mi van akkor ha beléd szeretett, vagy megkedvelt? Ez így... - mindent felborít? Butaság lenne ezt mondani, hiszen semmi sem történt, amit felboríthat, főleg mert nekem jól mondja ott van Tom. Nem is kellene foglalkoznom azzal, hogy Samael kivel mit csinált, nem is kellene, hogy érdekeljen. Ezért is megyek tovább és csak akkor állok meg, amikor megállít. Egyáltalán miért zaklat fel ennyire valami, ami igazából nem is érint engem? Vagy mégis ennyire érint? - De hiszen ő Yngrid és... cseppet sem zavart, hogy fiatal? És úgy tudom senkije se volt előtted, ez sem zavar? - értem én, amit mond, de így most minden még sokkal bonyolultabb lett minden. Túlbonyolítja, ahogyan én is, ez tény, de mégis. És persze ennek ellenére még sem tudok tenni az ellen semmit, hogy közelebb húzódik. Lehunyom a szememet és próbálok mindent kizárni, amikor a homlokom az övéhez ér. Egészen más ez, mint Tom vallomása, vagy épp vele lenni, hiába hogy nem kellene, nem is szabadna így éreznem. De mi van, ha csak az újdonság varázsa? Nem tehetek tönkre valamit, amit talán Yngrid érez, hiszen ő a barátom és Tom is és... én nem szoktam másokat bántani. Végül csak sóhajtok egyet és mégis hátrébb húzódom bármennyire is nehéz. - Azt hiszem ki kellene hagynunk a hangszer boltot és... inkább azzal foglalkozni, amiért jöttünk. Van egy testvérem és, már így is nem vele foglalkoztam, pedig azért intézted el nekem a kimenőt. - elég gyenge a hangom, annyi szent, de mégis azért kissé sok most ennyi minden nekem egyszerre. Ott van Tom, neki pedig Yngrid és elég bonyolult lett hirtelen minden. Lehetséges, hogy nem kellene még tovább bonyolítani, hanem egyszerűen tovább lépni és foglalkozni a fontosabb dolgokkal, azzal amiért ide jöttünk.
Nincs egy percnyi kínos csend. Amikor éppen hallgatunk, akkor is a másik tekintetében veszünk el, majd kapjuk el zavartan, vagy mosolyva a pillantásunkat. Valahogy randi hangulatba kerültünk, holott neki ott van Tom, én meg hagytam magamat belehúzni abba a spontán szexjátékba Yngriddel.. Minden pillanat igazi ajándék ettől a szöszkétől, holott Amerikában igen magamnak való savanyú alak voltam, aki lepattint mindenkit, és nem mutatja ki komolyabban az érzelmeit. Most Carol esetén süt rólam az egyértelmű vonzalom, és tényleg a vonzalom, nem pedig a fizikai vágy. Ez a lány a legjobb barátom is lehetne, vagy bármi egyéb, de olyan nehéz vele bármit is definiálni. - Igen, azt hiszem az nehezen lehet működőképes, ha ennyire győzködnöd kell magadat róla. Én csak.. azt szerettem volna, hogy ha boldog leszel, és mennek a dolgaid, hiszen rászolgáltál. – Nem, ez nem bókolás, önzetlenül szerettem volna, ha a pasijával dűlőre jutnak, de ha túl bonyolult, és nincsenek meg azok az igenis izgalmas, szikrázó pillanatok, amik összefűzik őket, akkor hiába állok ki Tom mellett. Ez Carol döntése, pusztán tanácsot próbáltam adni. Eddig a pontig, ahol már elengedem a témát, és rá bízom. - Lehet, hogy ő sem tudta igazából átgondolni, hogy milyen tekintetben lettél fontos, barátként, testvérként szeretett, és.. benne csak felmerült, hogy ez szerelem is lehet, vagy lehet.. hogy már régebben is szerelmes volt beléd, de ennyit tud kifejezni, és nem többet. Elmarad a hatás.. – Most én is elhallgatok, ügyesen zavarban jöttünk mindketten, hiszen most Carol kimondta, hogy amit művelünk mi ketten, az nagyon nincs ellenére, sőt.. – Ööö.. sajnálom, ha sok voltam, csak tudod.. Nem direkt csinálom, nem céllal. Valahogy kihozod belőlem az őszinteséget. Azt akarom, hogy tudd, hogy csak mert bizonyos körülmények adottak az életedben, a jóra kell hajlamosnak lenned odafigyelni. Megérdemled, hogy ragyogj, és hogy minden szép legyen körülötted. – Bólintok, ezzel kimondom, hogy nem nyomulni akartam, csak hatással volt rám, minden mosolya, rezdülése, de leginkább a gondolatai, a lelkiereje, hogy összenevetünk állandóan, és hogy fel tud rázni a sötét komorságból, amely valahogy mindig végigkísért. – Én.. vagyis ő.. Rosszkedvűnek tűnt, csalódott valakiben, és segíteni akartam, megvigasztalni első sorban. Aztán úgy alakult, hogy meg akarja lépni ezt, mintha valami bosszú lenne, vagy.. nem is tudom, bizonyítási vágy. – Nem akarom mentegetni magamat, Carol esetében nem szokásom amúgy sem mellé beszélni. Látok a tekintetében némi csalódottságot, de fura módon nem úgy tűnik a mondandójából, mintha Yngrid ártatlanságát féltené, hanem mintha rólam kellene így lemondani. Fel is pattan, én szintén, de ügyesebben mint ő, és segíteni felállítani a széket. Gyorsan az asztalra dobom a fogyasztásunkat, mert ezt talán nem itt kéne megbeszélni, láthatóan már menekülne is. – Nem akartam, hogy emiatt rosszul érezd magadat. Valóban kedvellek, sőt.. egyértelmű, hogy ez lényegesen több, de akkor még nem is találkoztunk. Másnap ismertelek meg. És neked van is valakid. Nem akartam volna semmit sem felrúgni. – Nem akarom megérinteni, arébb vonni, inkább csak elindulok, mert látom, hogy ő is menne, és szinte kínlódik. Nehéz megfogalmazni, mert ostobaság lenne azt mondanom, hogy rossz volt Yngriddel, de.. Az csak szex volt, de ezt így kimondani Carolnak biztosan nem lenne bölcs dolog, hiszen ennél ő jóval érzékenyebb. Elindulunk végül csak úgy az egyik mellékutcán, a kijelölt uticél továbbra is a hangszerbolt, de már nem vagyok benne biztos, hogy tényleg beülne oda velem. Inkább le akar rázni, amit végülis megértek. Végül mégiscsak megállítom, finoman átfogva a vállát. – Meg szerettelek volna ismerni, és ezt még mindig tartom. Azt is mondhatnám, megértem, ha ezek után már te nem. De.. be kell vallanom, őrületes lenne, ha még a barátod se lehetnék. Szeretnék az lenni, valami módon. – Finoman végigsimítok a vállán, nem tolakodóan, évődően, jelezve, hogy bár a múltban történtek dolgok, de nem húzok strigulákat, én nem Tom vagyok, nekem nem csak arra kellenek a lányok. Finoman a derekára simítom a kezemet, és magamhoz húzom, hogy a homlokára illesszem a sajátomat. – Tudom, hogy mindent túlbonyolítok, de.. nem tudom, mit tehetnék azon kívül, hogy itt vagyok. Nem szokásom erőszakoskodni, de elengedni se tudlak..
:hug: ||
..,
Carol Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Samael & Carol - Családfakutatás 2017-10-29, 09:39
Nem igazán értem őt, de talán csak azért, mert nincs még az effélében tapasztalatom, hiszen persze volt már rá példa, hogy valaki próbálkozott nálam, de olyan mint Samael még sosem és még senki sem mondott nekem ilyeneket és ez igenis zavarba ejtő és őt cseppet sem érinti kellemetlenül, hogy közben nekem ott van Tom és hogy ő még Tomot is védi, ami végkép összezavar. Mintha nem is nagyon akarná, hogy értsem mi is ez az egész, vagy szimplán ő sem érti? - Azt hiszem igaz, tényleg nem bántó, csak hát... nem tudom... - és tényleg nem, hogyan is reagáljam le, vagy miképp kezeljem, hiszen ahogyan ki is mondja pont ő az, aki próbál meggyőzni közben arról, hogy jók vagyunk Tommal együtt, miközben minden mozdulatából és sok esetben a szavaiból is az süt, hogy igazából vele lennénk igazán jók együtt és nem Tommal. Én pedig őszintén szólva már azt sem tudom ő mit akar és azt sem, hogy én. Azt pedig néha végképp, hogy Tom, hiszen valahogy mindig mást mond, mint amit tesz és valahogy mindig olyasmikhez lyukad ki, amik nem is tudom... valahogy nekem nem tetszenek igazán. - Sokadik látásra, igen azt hiszem, de mi van, ha én nem fogom azt érkezni sosem? Ha annyira mások vagyunk mi ketten. Persze mondják, hogy az ellentétek vonzzák egymást és gondolom ezt vele kellene megbeszélnem, de ő... elviccelné, ha pedig tudná, hogy most mással vagyok itt, hogy a családomnak járjak utána... tudom, hogy mennyire dühös lenne és hiába véded őt, ő akkor is utálna téged, mert valahogy... tudod nem is képes higgadtan gondolkodni. - rossz a véleményem Tomról? Nem tudom, ez annak számít egyáltalán? Az a baj, hogy Tom bármennyire is kedves, tényleg olyan nagyon mások vagyunk és ő valahogy nem igazán látja egy magamfajta lányt hogyan kell kezelni. Persze a csók vele kellemes, tényleg és jó a közelében lenni, de néha magam sem tudom csak azért, mert úgymond ez azt jelenti én nyertem sok más lánnyal szemben, akik próbálták őt megszerezni, vagy tényleg fontos ez annyira, hogy legyen hosszú távon is értelme. Pedig tudom kellene nem? - Azt hiszem más szempontból értem, de... nem is tudom. Ő azt mondja, hogy szeret, tőled viszont érzem, hogy... tudod... ez azért egész más és rám jobban hat a te változatod és... - zavartan sütöm le a tekintetemet, hiszen látom ezúttal ő is elpirult, de igen nekem ő is tetszik és valahogy sokkal több bennünk a közös és az azért fontos, hogy legalább az alapok hasonlóak legyenek, de közben nem akarom Tomot megbántani. Mi van, ha összetöröm a szívét és ezzel elveszítem Laceyt is? Mi van, ha lényegében elveszítem a családomat, hiszen ők vannak csak nekem, miután az anyám kissé... sokszor nem beszámítható. Túl zavaros ez az egész. Ahogyan tovább beszél mégis rendesen megrökönyödöm és hirtelen azt sem tudom, hogy mit is mondjak. Komolyan arról beszél, hogy ő és Yngrid... aki olyan fiatal még... hogy volt köztük valami, valami olyan és közben pedig Samael mégis nekem mond ilyeneket és közeledik, miközben Tomot védi? - Yngrid... mármint te és ő úgy voltatok? De hát nagyon fiatal és... és... Nem értem, én már az... az egészet nem értem. - hatalmasat sóhajtok. Hirtelen úgy érzem, hogy talán jobb lenne menni, hogy ez az egész beszélgetés most valahogy hamvába holt, hogy Samael... nem azt mondom, hogy épp olyan, mint Tom, na de Yngrid. Ő még annyira fiatal és naiv és nem is tudom, de ha ők együtt vannak akármilyen módon is akkor ez az egész még bonyolultabb, hiszen ő a barátom, a ritka barátok közé tartozik és nem tehetem meg, hogy közöm legyen valakihez, akihez neki van köze, hiszen mi van, ha ő többnek gondolja. Azt már tudom róla, hogy kemény dolgokat tud mondani, talán csak Samaelnek is azért mondott ilyeneket, mert azt a bizonyos páncélt felhúzta és azt mondta, amit egyszerűbb, mint hogy tényleg tetszik neki a srác. Samael viszont, képes volt lefeküdni vele, miközben nem is érdekelte úgy igazán, csak engedett neki? Ez azért... éppenséggel nem számít az eddigi nem kevés piros pont közé. - Nem tudom, én már... tényleg nem. Tom sosem állt annyira közel hozzám, de nem tudom, hogy mégis... Talán inkább mennünk kellene, végül is nem ezért jöttünk. - összeszorítom a számat, mintha csak ezzel akarnám lezártnak tekinteni a témát. Lássuk be kicsit úgy érzem magamat most, mint aki két szék között esett a pad alá. Tom kavarog a fejemben, ahogyan elmegy egy szemüveges kis vörössel és Samael, aki Yngriddel... A végén még belefájdul a fejem ennyi gondolatba, de hogyan kellene leállítanom? Nem csoda, ha olyan hirtelen pattanok fel, hogy még a szék is felborul mögöttem. Habogva kérek elnézést és próbálom felállítani, pedig tudom én, hogy fizetni sem ártana, de most valahogy nem esik jól itt maradni.
Állandóan összenevetünk, vagy legalább az egyikünk arcán mosoly honol, és ez különös kincs. Úgy jöttem ide, hogy savanyú képpel, hiszen el kellett hagynom azt a kontinenst, amit ismertem, hogy valahol máshol kezdjek új életet. Hiszen erről van szó, a brit szokások teljesen mások, mint nálunk, és különben is, nem szeretem, ha valaki más mondja meg, hogy mit tegyek. A néném küldött ide, holott tudta, hogy itt azért közel sem ismernek annyian, és nekem fontos a csillogás, de most ebben a percben nem tudok rá haragudni. Szüntelenül ragyog az arcom, holott általában sötét gondolatok kerülgetnek. Nyilván sokkal könnyebb szívvel segítek nyomozni, ha olyan az illető, akivel jól érzem magamat. - Tulajdonképpen.. nem. Miért sajnálnám? Nem gondolom, hogy bántó lennék, ha kifejezem, hogy ha valaki kellemes társaság. – Vonogatom a vállamat vidoran, kissé bele is túrva a hajamba. Látom, hogy mekkora szemeket mereget rám, és nyilván ez kölcsönös, csak nekem mintha vissza kéne fognom magamat, mert ő gyönyörű, logikusan mindenki megnézi magának. Engem viszont nem csak a külseje érdekel, és ezt ki is nyilvánítom. És hogy túl őszinte lennék? Lehet.. Talán rejthetném véka alá azt is, hogy mit gondolok róla, de az lehet, hogy tapintatos lenne, de miért tenném? Carol megérdemli, hogy tudassák vele, mennyire értelmes, okos lány, a külseje már csak hab a tortán. - Na várj, akkor most én győzlek meg, hogy Tommal jók vagytok együtt? Hm.. én nem ismerem őt, de.. a férfi bajtársiasság nevében kiállok mellette. És melletted persze. A dolog csak akkor működhet, ha mindketten akarjátok. Az ember különben is változik, teljesen logikus, ha egy ideig nem vette észre, hogy felnőttél, nőies lettél, de már addig is melletted volt, a barátod volt, kedvelt, talán szeretett is, csak éppen amikor a külvilág is rájött, hogy mit is érsz valójában, akkor ő is elengedte legbelül a gátakat, és feléd fordult. A sorrend.. Nos tényleg jobb lett volna, ha már előbb felfedez, de tudod van szerelem sokadik látásra is. – Sorolom el az érveimet, hiszen ha igazán jó barátja akarok lenni a szöszinek, akkor megpróbálom átlátni, hogy mi is történt, és ha boldog azzal a pasival, akkor kutya kötelességem alátámasztani a miérteket. Nyilván nem azért vagyok itt, hogy mindent feldúljak, de.. akkor miért mond nekem ilyeneket? – Más vagyok? Carol.. drága.. nem lehet mindenki egyforma, nem várom el, hogy összehasonlíts vele. Őt azért választottad, amilyen, velem meg azért vagy, mert más pillanataidat tudom szebbé tenni. A kettő nem kell, hogy kizárja egymást. Vagy.. te más szempontból érted? – Úristen, most valami olyasmire célozna, hogy én is tetszem neki, mert nem vagyok olyan, mint Tom, vagy legalábbis olyan, mint ami Tomban zavarja? Jóég! Most én pirulok el kissé, gyorsan meg is rázom a fejemet, mielőtt valami szerelmi kábulat törne rám. – Azért nálam nem ennyire vészes a helyzet. Van egy lány, éppenséggel még ismered is. Yngrid. Nos.. nem mondanám, hogy egy párt alkotunk, ahhoz még friss a dolog. Tomhoz hasonlóan ő is kissé nyers, de.. nagyon akarta, hogy legyen köztünk valami, és lett. Még nagyon fiatal, és tapasztalatszerzésre vágyott. Mondhatnád, hogy kihasználtam a helyzetet, talán így is van. De még mindig jobb, hogy próbáltam rá odafigyelni, mintha valaki olyannal lenne, aki akár fizikai fájdalmat is okoz neki. Viszont hogy mi van köztünk, azt nem tudom. Van egy olyan érzésem, hogy csak ugródeszkának használ, mert már akkor is olyanokat vágott a fejemhez, hogy én olyan fiú vagyok, aki minden nap más lánnyal kavar. Tehát.. már eleve elkönyvelt valami.. rosszfiúnak, holott ő kezdeményezett. – Rázom a fejemet, nyiltan összefoglalva mindazt, amit Yngrid képvisel. Nem lennék meglepve, ha ő maga kavarna most már valami másik fiúval, most, hogy megvan az alap tapasztalat a számára. Kissé elengedjük most a zenei témát, majd ha ott leszünk a hangszerboltban, akkor majd kiderül, hogy Carol mennyire bátor, most viszont, hogy az italok megjöttek, tovább tudunk beszélgetni a fő témánkról, ami még véletlenül sem a nyomozás, a családfakutatás, hanem bizony a szerelem. - Ez is benne van, hogy jó érzés kiválasztottnak lenni. Sőt, az is felmerülhet, hogy te, a szupermodell, és ő a körberajongott pasi, amolyan álompár lehettek, és ezt így törvényszerűnek vette, minden érzelmi alap nélkül. Aztán.. mi történik, ha mégis rájön, hogy a két tökéletes külsővel megáldott fél.. túlságosan is jól mutat, és lelép egy szemüveges kis vörössel? Érted, nem bántani akarlak ezzel, de.. nyilván ez is benne van. A lényegi kérdés leginkább az, hogy mennyire volt erős a barátságotok? Tehát valóban csak a bátyádként kezelt, vagy.. sokat beszélgetettek, hülyültetek? A szerelemnek az alapja a nyilvánvaló vonzalmon túl az észvesztően vicces helyzetek.. Amikor együtt szidtok másokat, amikor beleborítod a hóba télen a szánkóról, ilyesmik.. Voltak ilyenek? - Nem akarom azt sugallni, hogy velem lehetnének, hiszen az sem biztos, hogy mi passzolunk egymáshoz, bár a kémia nagyon is erős. De ha segíteni akarok neki, akkor a logikus érveket is számba kell venni az érzelmi bizonytalanság mellett.
:hug: ||
..,
Carol Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Samael & Carol - Családfakutatás 2017-10-07, 11:24
Furcsa ez az egész, főleg ami bennem zajlik és bármennyire is tudom, hogy nem fair a részemről, de igen nem volt még igazán senki, aki úgy viszonyult hozzám, mint Samael. Ő valahogy nem csak kedves, valahogy úgy bókol, mint azokban a régi, romantikus könyvekben, amikről egy lány álmodozik. Tom egészen más, ő sokkal nyersebb, egyszerűbb, ami nem jelenti, hogy ez rossz, de lássuk be félő, ha Samael nem fogná vissza magát... ki tudja, hogy mi lenne ebből, de ő még e téren is korrekt, ami persze az én dolgomat mintha csak még nehezebbé tenné. - Szóval még sem sajnálod annyira. - pillantok fel pár másodperc múlva, amikor már legalább nagyjából sikerült rendezni a vonásaimat. Ekkor is még csak nagyjából persze, hiszen mégis csak rólam van szó és nem egyszerű kezelni ezt. Voltak már srácok, akik próbálkoztak, de persze jóval könnyebb valakit elhajtani, aki hogy is mondjam... nyomul csak, de Samael nem ezt teszi és ehhez én nem vagyok hozzászokva. Talán azért van, mert más országból jött, magam sem tudom, de ettől még nem sokkal könnyebb kezelnem a dolgot, hiába próbálkozom gőzerővel. - És ha nála is csak arról van szó, hogy más lettem és még nem jött rá, hogy csak ennyi? Én... nem tudom, ő olyan más, mint mondjuk te vagy, nagyon más. - igen, végül ki is mondom hangosan, hiába hogy talán nem kellene, nem szabadna, de mégis mit tegyek? Elég hülye helyzet, de tényleg így látom. Samael és Tom ég és föld és tuti, hogy Tom utálná Samaelt és azt is, hogy itt vagyok most vele és hogy őt hívtam el erre a nyomozásra és fogalmam sincs mennyire akadna ki, de biztos, hogy nagyon, ha megtudná és persze azt a helyzetet se tudná jól kezelni, ezért nem is szóltam neki az egészről, de majd muszáj leszek, csak... esetleg nem mondok el minden részletet, de így meg elkezdeni egy kapcsolatot, van értelme? - Netán neked is van valakit, akit nem akarnál megbántani? - nyíltan beszél, ezért én is próbálok a magam módján. Na nem mondom, hogy féltékeny vagyok, ha igen, de... buta dolog, de mégis irigylem azt a lányt, hiszen biztosan kedves és finom vele, mint velem is. Butaság arra gondolni, hogy miért nem Samaellel találkoztam az előtt, hogy Tom elmondta, hogy mit érez? Akkor nem lenne bűntudatom sem és nem tudnám, hogy megbántom Tomot. De nem fair tőlem, hiszen Tom is fontos nekem, csak ők annyira mások, akkor hogyan lehet egyiküket a másikuk elé helyezni? - Oh nem, szerintem csak összetörném azt, ami a kezembe kerül... senki nem akarna rám bízni egy hangszer. - zavartan nevetem el magamat. Tényleg jól esne valami inni való, főleg hogy a kérdései is olyanok, mint ez a mostani... mégis mit mondhatnék erre főleg jelen helyzetben? Nem szeretnék kellemetlenkedni és főleg nem szeretnék olyat kimondani, amit később megbánok, még ha nem is Tomnak mondtam, de akkor hogyan válaszolj egy ilyen kérdésre? - Tudod ő nagyon helyes srác, a suliban is minden lány oda van érte és... elég nagy dolog, hogy neki mégis én tetszem, amikor szinte bárki sorban állna érte, viszont mégis sokáig mint a bátyám néztem rá és ott van a húga, aki a legjobb barátnőm. Én sem tudom... lehet hogy csak elfogadtam, mert jó érzés, hogy engem választott? De az nem lenne fair tőlem ugye? De kedvelem is, komolyan, mert vicces és rendes, védett már meg nem is egyszer, de ő... nyersebb típus, nem igazán ismeri a romantikát. - vagy hogy is fogalmazzak és azt hiszem kicsit túlságosan bőven is fejtettem ki, de legalább azt hiszem sikerült nagyjából megfogalmaznom a dolgot és mégis olyan rosszul érzem magamat tőle, pedig ezek csak őszinte gondolatok, de ugye a korrekt az lenne, ha Tommal beszélném meg őket.
Bennem is komoly vívódást eredményez, hogy vajon hogy illene néznem rá. A körülményekre való tekintettel azt hiszem egy új fogalmat kell alkotnom, valahol a barátság, és a szerelem között. Egyértelműen több mint barátság, hiszen testi-lelki vonzódásról beszélhetünk, viszont ő foglalt, nekem is Yngrid futott bele a karjaimba, így tehát nem nagyon van miről beszélni. Carol viszont a lelki társ, akivel állandóan szárnyalok, a mogorva, arrogáns stílus nem is jön elő, és képes vagyok meglátni a tökéletességet a szösziben, még akkor is, ha állandóan zavarban van tőlem, s csetlik-botlik a maga bájos módján. - Sajnálnom kéne, hiszen nem illik ezt tenni, viszont jól áll neked a pír. – Ezúttal nem nevetek, csak mosolygok, és félrenézek, hogy fel tudja emelni a pillantását, ne taszítsam a saját tekintetemmel. Nem ismerem ezt a Tomot, de hogy eddig nem így bánt Carollal, mint ahogy én teszem, az biztos. Nem várhatom el tőle, hogy a gyönyörű lány egyszerű válvonással tegyen rendet az érzelmeiben, hiszen a pasiját eddig valamiféle testvérként kezelte, én pedig teljesen máshogyan közelítek hozzá. - Igen, a legtöbb fiú felületesnek gondolható, mert mi egyszerűbb lelkek vagyunk. Nem várja tőled senki, hogy máris kimondd, hogy szereted. Adj esélyt magatoknak, és ha úgy véled, hogy ha a szerelem az út, akkor ne félj tőle. Ha felismerte, hogy veled tudja elképzelni a jövőjét, akkor egyértelműen jó srác. – Bólintok, hiszen nem az a célom, hogy Carolt csak úgy elhódítsam. Csak mert nekem is tetszik, még nem kell automatikusan rámozdulnom, vagy gyötrődnöm miatta. A barátság is bőven megteszi, vagy ha olykor tényleg rám számít. Ha Tom megérti, hogy Carolnak van egy közeli fiú ismerőse, akkor igazán nem lesz gond. Azon viszont mégiscsak felnevetek, amikor továbbfűzi a gondolatait. – Igen, ez egyértelmű, utálna engem, mert veszélyeztethetem a pozicióját. Mit tagadjam, igazán édes lány vagy, ezt kár is lenne szőnyeg alá söpörni. Viszont van itt egy komoly DE. Csak mert én felismerem, hogy milyen édes vagy, még nem állok sorba érted. Jó veled, és ezt nem vonom vissza. – Igen, védem Tomot, mert nyilván én sem örülnék, hogy ha lenne valakim, akire más is pályázik. Viszont Carol számíthat rám, amiben csak akar, és ebbe Tom aligha szólhat bele. - Igen, nem olyan messze van innen egy zenebolt, ahol lehet hangolni, próbálkozni. Talán még te is rákapsz az ízére? – Somolygok, és abbahagyom a lába simogatását, viszont a sajátomat nem húzom el, ez végülis belefér, az érintésnek komoly kémiája van. Miért ne tehetnénk azt, ami jólesik? Rendelek végül helyette is, mert úgy fest ki van száradva a torka. Talán túlzásba vittem a közvetlenséget, de nem tudok betelni vele, mióta együtt lovagoltunk ki. – Mesélj inkább Tomról, amíg itt vagyunk. Mi tetszett meg benne? Vagy inkább elfogadtad az udvarlását lesz ami lesz alapon? – Közben megérkeznek a hűs, jeges gyümölcslevek, amit élvezettel kortyolgatok, tényleg ránk fért a hűsölés.
Nem is várok tőle effélét, hogy lebeszéljen, vagy rábeszéljen. Igazából magam sem tudom, hogy mi ez az egész. Talán csak szimplán ő másképp néz rám, mint a többség és e miatt nézek én is rá másképp, vagy ki tudja. Nem is nagyon tudok most jobban belegondolni, hiszen most a fő cél, hogy utána járjunk a családom ügyének, a testvéremnek, vagyis a feltehető testvéremnek. Addig nem is kellene másra gondolnom, amíg ez nincs meg, aztán persze ott van Tom, akit kedvelek. Nem mondhatom még, hogy szeretem, hiszen eddig bátyámként tekintettem rá, de idővel majd kialakul nem? - Ezzel most újra zavarba hozol, nem kicsit. - igen nem csoda, hogy zavartan sütöm le a pillantásomat. Nem tett végül is eddig semmit sem, de ha mindezeket Tom hallaná biztos vagyok benne, hogy igen nagy féltékenységi jelenetet szülne nála a dolog, de nem hallja és nem látja, viszont nekem majd be kell számolnom róla, hogy valaki mással jártam utána a családom dolgának, aminek nem fog örülni, de... valahogy meg kell értenie, hogy ő azért túlságosan komolytalan mindehhez. Samael más, komolyabban veszi magát és az életet és egy ilyen dolgot e miatt tudok rá bízni, még ha nem is ismerem olyan jól és még ha zavarba is hoznak a szavai. - Gondolod? Igen, talán kialakulhat még ez később is és lehetséges, hogy igazad van és csak erről van szó. Ebbe így bele se gondoltam. Tom nem rossz ember, mármint... mindig kicsit felületesnek gondoltam, de azt hiszem igazából azért még sem az. - na igen Tom nehéz eset, hiszen mindig szép lányokhoz volt köze, és hát az utóbbi időben elég gyorsan váltogatta a barátnőit, de ez még nem jelenti azt, hogy ettől ne tudna ténylegesen szeretni, csak épp ő kicsit más irányból közelíti meg a dolgokat és időbe telt mire kialakult nála és talán kellett az, hogy rájöjjön valami komolyabbat érez irántam, kellett a modellkedés, mert előtte is kedvelt, csak nem jött még rá. - De azt tudod ugye, hogy Tom utálna téged, ha tudná, hogy itt vagyok? Mégis... mintha őt védenéd, pedig nem is ismered. - igen ez az azért csak kicsúszik, mert elég fura egy helyzet, annyi szent és nem is értem Samaelt. Egyértelmű, hogy tetszem neki, de mégis korrekt dolog tőle, hogy nem használja ki a bizonytalanságot, pedig könnyedén megtehetné. - Igaz és azt hiszem jó is lenne, bár még van időm kitalálni, de legalább már van ötletem, vagyis adtál, köszönöm! - és az ő szavai is nagyon tetszenek, hogy többet akar nem csak egy szép arc lenni, aki csak pár szerepre alkalmas, csak ugye közben ezzel is azt érzem ő mennyivel komolyabb, mint Tom és ha még valahol énekelni is fog nekem... - Tudsz olyan helyet, ahol ez megoldható? - mármint az éneklés. A lábsimogatás meg... hát igazság szerint a második, jobb ha nem veszem észre, mert tuti, hogy igen-igen zavarban lennék tőle, ha komolyan venném, ő viszont komolyabban teszi, nem húzódik el, az én arcomon pedig persze megjelennek az első halvány pírfoltocskák is. Egy kis torokköszörülés azért érkezik mire megjön a pincér és fészkelődöm is kicsit. Mintha minimum randin lennék, pedig nekem van valakim. Nem csoda, ha nem is találom meg a hangomat.
Szó se róla, nem az a tisztem, hogy rábeszéljem arra a Tomra, vagy éppen lebeszéljem róla, éppen ezért kissé különös, hogy ilyen könnyen meg tud nekem nyílni. Valami van köztünk, nem csak én érzem így, de kár lenne felforgatni az életét. Mégis, ha a csillogó kék szemekbe nézek, akkor egyszerre érzem magamat győztesnek, és egy béna alaknak. Mintha ez a kettő egyaránt lehetséges lenne. Ha van olyan, hogy lelki társ, akkor csakis Carol lehet az, mert vele mintha megállna az idő, nem számít, hogy hány óra van, milyen programot tervezek, csakis annak lehet értelme, amit vele csinálok. Nem egyszerű ügy, mert nem szokásom csak úgy belebonyolódni valamibe, ahol az érzelmeim vezetnek, és nem a józan eszem, de ezúttal tényleg tartanom kell magamat. - Ez még előny is lehet. Ha a világon mindenki maximalista lenne, és csak az erő, a magabiztos erő lehetne szimpatikus, akkor a népesség szinte túlnyomó része szingli lenne, vagy állástalan. Azt kell megtalálnod, hogy kiknek kellesz éppen te. Nem mindenhol a teljesítmény számít, sok esetben éppen a bájos-esetlen hozzáállás lehet nyerő. Tudod van az a szomszédlány típus, aki még egy szakadt farmerben is imádnivaló, mert cserfes, lüke, csak nézz a tükörbe, és érted. – Mosolyodom el, megsimítva a kezét, amit még mindig fogunk egymásnak. Persze Carol gyönyörű, és véletlenül sem slampos, de pont a kisugárzása emeli felül minden külsőségen. Hogy nem tekint magára szupermodel szépségkirálynőként, hanem bármelyik lány akár azonosulhat vele. Természetes szépség, nem valami csinált bábu, amit mindenki elérhetetlennek hisz. - Mi az, hogy csak? A szerelem nem feltétlenül megmagyarázható. Nem kell azonnal kialakulnia. Lehet egyenlőre kavarás, amely majd tovább mélyül. Senki nem várja tőled, hogy máris kijelentsd, hogy nem tudsz nélküle élni. Ha szeret.. és épp modelként szeret, nem gondolod, hogy azt látta meg, hogy tudsz valamiért küzdeni, ami jól áll neked? – Végülis én így gondolkozom, híve vagyok az önmegvalósításnak, de tényleg közhelynek tűnik Tom részéről, hogy csak mert valami szexis stílusban látja Carolt, már rögtön vonzóbb lett számára. Viszont a szerelmi vallomás biztosan nem semmi, jó eséllyel most így érzi. De ha Carolban nem merült fel még hasonló, akkor ott tényleg inkább barátságról, vagy másféle szeretetről lehet szó. Ami viszont még alakulhat. - Nem tudhatod, amíg nem próbálod ki. Az írást, és utazást pedig összekötheted valami harmadik témával, hogy több lábon állj, például lehetsz gasztrokritikus, vagy útikönyveket író szerző is. Vannak lehetőségeid. Hogy én? Igen, végülis egy magamfajta előadó legyen sokoldalú. Szeretném megalapozni, hogy ne a fiatal külsőmre emlékezzenek, hanem a mélyebb szerepeimre, a hangomra, az érzésekre, amit közvetítek. Tényleg szívesen énekelek neked, ha itt végeztünk. – Tudok is a közelben egy jó zeneboltot, oda beülhetünk, ennyire már vagyok tájékozott. Már csak rendülnünk kéne. Carol viszont nem vette észre a lábsimogatásomat az asztal alatt, vagy csak udvariasnak tartotta, ha nem fűz hozzá kommentárt. Így picit bátrabban folytaton, olyan boka-vádli környéki dörgölőzés. S közben cinkos mosoly.
Volt már olyan, akinek felkeltettem az érdeklődését, de talán Samael a miatt, mert nem is innen származik, mert máshol élt eddig, eleve másféle életet szokott meg és más a hozzáállása is és tény és való ez valahogy érdekessé teszi. Tom pedig a néha finoman szólva is kellemetlen viselkedésével, vagy épp hogy én mindig is a bátyámnak tekintettem... Nem fair tőlem, hogy ez egyáltalán felmerül bennem igaz? Hogy ilyesmin gondolkodom, főleg hogy Samaelt a védelmem miatt küldték ide és nem azért, hogy közben meg belekavarjon az életembe. - Az nem lenne rossz, csak tudod nem vagyok valami ügyes, mármint... kissé kétbalkezes, ami azért sok mindenben erőteljesen gátol, de azért igyekszem. - és ugye az még inkább számít, hogy ha valaki hisz benned, ha te nem is hiszel annyira magadban. Tom nem az a típus, aki úgy támogatná az embert, főleg miután ő eleve azért szúrt ki csak igazán, mert ugye szebb lettem, mert idősebb lettem, mert modell lettem. Ezt igenis kár lenne tagadni. Előtte nem érdekeltem igazán, nem nézett másnak, csak a húga barátnőjének és kész, aki majdnem levágta az ujját náluk az egyik nyáron, mert leejtette a kést. Samaelnél viszont ez nem merül fel, mivel ő... valahogy egyszerűen más és kész és másképp is néz rám. - Nem is tudom... Tudnál miközben... áh gőzöm sincs. Tom rendes, csak tudod a legjobb barátnőm bátyja és mindig olyan volt nekem, mintha a bátyám lenne, csak aztán azt mondta, hogy szeret, de akkor még nem vett észre, amikor nem voltam modell és ez azért... Ő azért nem olyan... - elakadok, mert tudom, hogy nem kellene ezt mondanom, hiszen mi az, hogy ő nem olyan, mint te. Pedig ez lenne a vége és mégis nem fair a részemről, hiszen Tom nincs itt, nem őt kértem, hogy segítsen, hanem Samaelt és egyszerűen nem fair a részemről, hogy most más valakivel beszélgetek és más valakire figyelek és más valaki... érdekel? Ő pedig drukkolna nekünk, én pedig nem vagyok benne biztos, hogy van oka drukkolni? Ez így elég rossz. - Írás? Nem is tudom... szívesen utaznék és nem lenne rossz, de hogy menne-e? Nem tudom, de te tényleg dalokat is írsz? - azért igen elkerekedik kissé a szemem. Hát a fenébe is nem egyszerű az ember lányának a dolga, ha jön egy helyes srác, aki amúgy kedves is, akinek tetszik, de mégis figyelembe veszi, hogy van valakije, viszont közben igen jó a beszélőkéje, figyelmes és a tetejében még gitározik és dalokat is, hogy kiírja magából az érzéseket... Tomnak néha úgy érzem nem sok érzése van, legalábbis nem tudná kimutatni. Ő leginkább csak éhes, vagy szexre vágyik, de a romantika, vagy hogy valami más módon megnyilvánulnának az érzései... az valahogy nagyon távol áll tőle.
Látom rajta, hogy egyértelműen meg van lepve attól, hogy ilyen magabiztosan kezelem az ügyeimet, beleértve azt is, hogy vele hogy ismerkedek. Na igen, a fiúk többsége nagyon végletes, vagy teljesen betojós, vagy arrogánsan bunkó. A legjobb úgy kezelni a lányokat, mint teljesen ugyanolyan emberi lényeket, mint mi magunk. Nyilván megvannak a nekik járó előjogok, amiket nem is vitatok el, de kár úgy tekinteni erre az egész dologra, mintha valami misztérium lenne. Na igen, belőlem a külsőm alapján az nézhető ki, hogy mindenkinek csapom a szelet. Bevallom, régebben szó volt ilyesmiről, de a végtelenségig ezt felesleges fenntartani, már kezdek a minőségibb kapcsolatban hinni, legyen szó akár barátságról is Carollal. Nyilván többről nem, bármennyire is kezd buján fülledt lenni közüttünk a levegő. - Akár azt is, de nem kell mindenre mondani valamit Carol. Csak fogadd el, hogy a világ nem feltétlenül a külsőd alapján kell, hogy megítéljen. Keress olyan lehetőségeket, ahol meg tudod mutatni magamat, a bensőd alapján. Ismerjenek el a varázstudományod által például. – Ez csak ötlet, de magamról egyenlőre tényleg nem beszélek. Szót ejthetnék arról, hogy én mitől vagyok ilyen magabiztos, de ez nem az a hely, és nem az az idő. Azért vagyok itt, hogy a testvérpárnak nyújtsak oltalmat, aztán akár el is tűnjek. Yngrid már bőven kapott tőlem önbizalmat, itt az ideje, hogy Carol is felismerjen, valaki önzetlenül is támogathatja őt. Félmosollyal bólintok, üdvözítő, hogy tetszett neki, amit mondtam, és elgondolkoztattam. – Az elején? És ez mit jelent? Drukkolhatok akkor nektek? Hiszel magatokban? – Kérdezek tovább ismét a kezéért nyúlva, biztatóan megszorítom. Nálam úgy működik a dolog, hogy ha ő valóban tetszik nekem, a legjobb, amit tehetek, hogy örülök a boldogságának. Viszont akkor azt nem értem, hogy miért emelte ki ilyen bizonytalankodva? Félre értés ne essék, számomra ő az eszményi nő, de ha csak összezavarom a jelenlétemmel, akkor jobb lenne inkább a nyomozásra koncentrálni? De akkor miért nem tudok képes két lépést hátrálni, és annyiban hagyni a dolgot? - Na látod. Aki olvasni szeret, az elég világlátott ahhoz, hogy ő maga is írjon. Vagy éppen tanácsokat adjon. Ez lehet a te utad. Hogy én? A színészet igen. Meg az éneklés. Szeretem magamból kiírni az érzelmeket. Valahogy mindig a veszteség hozza a legjobb ihletet. Ha nem sietsz nagyon, akkor kereshetnénk ezután valami bárt, ahol vendégek is előadhatnak saját szerzeményeket. Nekem csak egy gitár. Mit szólsz? – Megjön az itallapunk, türelmesen várom, hogy mit kér, én valami jeges kávét próbálnék meg a nagy meleg miatt. A lábunk véletlenül összeér az asztal alatt, de nem húzom vissza. Sőt, picit még oda is simogatok vele.
Igen, nagyon is meglepnek a szavai, nem szoktam hozzá az efféléhez és egyelőre nem is tudom, hogy mit kezdjek velük. Biztosan van olyan, akinek ez jobban, könnyebben megy, mármint a dolgok kezelése, de nekem valahogy nem. Igyekszem pedig jól kezelni, de a legtöbben inkább csak a távolból pislogtak eddig felém, vagy aki közelített valahogy... hát nehéz elmagyarázni, mindig látszott, hogy csak a külsőmnek szól a viselkedésük. Viszont Samael esetén egyértelműen nem csak erről van szó és e miatt olyan szokatlan a helyzet. - Irigyellek, hogy ilyen bátran ki tudod mondani azt, amit gondolsz és... köszönöm, azt hiszem ezt illik mondani, vagy nem? - őszintén gőzöm sincs. Azt kellene mondanom, hogy igen én is így gondolom róla? Egyébként tényleg nagyon kedves és helyes srác és elég talpra esett, biztosan jó színész is, viszont én még sem mondhatom ezt nem igaz? Nekem ott van Tom és e miatt igenis meg kell tartanom a három lépés távolságot, ami kimondottan nehéz akkor, ha félájultan omlok valakinek a karjaiba... - Azt hiszem értem és ezt nagyon szépen mondtad. - kezdek bele és mégis kissé elakadok, amikor azt kellene mondanom, hogy igen Tom is így van ezzel, hogy ő is így kezel engem. Igen így kellene, de egyelőre ezt valahogy még nem érzékelem így. Tom nem olyan költői, mint Samael ez tény és nem is egy romantikus típus. Lássuk be csak úgy elmondta, hogy mit érez és kész, az első randink is olyan átlagos volt, semmi cécó és nem is gondolom, hogy ezt kellene várnom, csak hát... közben meg itt van Samael, aki olyan igazi lovagnak tűnik a szavai és a tettei alapján. Egészen más, mint amilyen Tom a maga lazaságával és mondjuk úgy komolytalan stílusával. Ezért is habozok és nem tudom, hogy mit is kellene mondanom, pedig tudom, hogy illene valamit, de... - Tommal még csak... tudod az elején vagyunk a dolgoknak. - oh Carol! Ez aztán a tökéletes pocsék megfogalmazás volt és egyáltalán nem fed le semmit, vagy pont hogy lefedi a valóságot, csak nem kellene pont annak mondanom ilyesmit, akiben olyan igazi fehér lovon ülő herceget látok? Főleg miután még a széket is kihúzza nekem, tényleg mint egy úriember. - Szeretek olvasni, de nem is tudom... nem találtam meg még a tökéletes hobbit. Szeretem az átváltoztatásokat, meg a rúnákat és érdekel a jóslástan is. Tudom, hogy ködös tudomány, de vannak nagyon érdekes részei, és persze ki kell találnom mit tanulnék majd az egyetemi időszakban, de egyelőre még fogalmam sincs. Téged nem is tudom kérdezzelek-e. Mármint... a színészet gondolom elég sok idődet leköti. - na igen, nem tudom, hogy azon kívül van-e ideje másra, vagy egyáltalán lehet-e mellette túl sok mindent csinálni, ha szeret, ha nem, de azért biztosan van hobbija, hiszen lovagolni is tud, azt is megtanulta valamikor.
Lehet, hogy le kéne állítanom magamat, de valahogy annyira automatikusan jön a számra, hogy megdicsérjem. Csak azért fogjam vissza magamat, mert van valaki az életéből? Ha zavarbaejtő, hogy mástól kap bókot, az azt jelenti, hogy Tommal nincs minden rendben? Hm.. végülis nem azért jöttem át az óceánon, hogy felrúgjam a kapcsolatát, igazából csak a barátkozás volt a célom, erre mindketten lángvörösök tudunk lenni egymás pillantásától. Már csak az a kérdés, hogy Carolnak csak azt tetszik, hogy ilyen kiemelt figyelmet kap tőlem, vagy valóban lát bennem valamit? - Nos.. akkor fogalmazzunk úgy, hogy nagyon közel állsz az általam tökéletesnek gondolthoz, de a hibáid csak javítanak a dolgon. Tudom, ezzel most megint tökéletesen hülyét csinálok magamból, de hát csak őszintén. – Vonom meg a vállamat mosolyogva, meg van a célozgatásoknak, és a sejtelmes titokzatoskodásnak az ideje, na ez most pont nem az. Szeretném tudatni a szöszivel, hogy nagyjából mindenben számíthat rám, még akkor is, ha hülyeséget csinál. Erőteljes részemről a vonzalom, ami mondjuk barátság, noha én tudom, hogy ez sokkal több annál, de ez most mindegy, hiszen nem lenne túl szép dolog még ennél jobban is nyomulni. Valóban nagy csábító vagyok ez tény, de miután egy olyan élethelyzetben találkozunk, amikor ő foglalt, én meg gyakorlatilag Yngrid karjaiban kötöttem ki, hát nem sokat tudunk ragozni a dolgon. - A bókok egy jelentős hányada célzott. Felnagyít egy sokak számára kedvelt tulajdonságot, mint mondjuk a szépség, vagy a nyilvánvaló inteligencia. Éppen ezért nem számít valódi elismerésnek, inkább csak ráerősítés, némi jutalom reményében, például azt mondjuk egy szép lánynak, hogy szép a szeme. Na nem mintha nem hallotta volna milliószor. A másik típus ellenben visszajelzés nélküli elismerés, amikor valaki meglát benned egy olyan.. érzéket, amivel másoknak tudsz adni. Kedvesség, elegancia.. Ezt elismerni nem jár különösebb rajongással, de.. Szerintem mindez téged különlegessé tesz, de ezt így nem jelenthetem ki, mert akkor biztosan úgy éreznéd, hogy nyomasztó a társaságom. Átfogalmazom. – Most kissé felé fordulok, de csak azért, hogy a vállára tegyem a kezemet. Nem, nem az arcát érintem meg, ez most másról szól. – Inkább úgy értem, hogy ő a szerencsés veled, és nagyon remélem, hogy maximálisan tisztel, megbecsül téged. Ezt érdemled. – Bólintok, mert igen, rám ilyen hatással van, de azért arról nincsen szó, hogy nem is tudnám visszafogni magamat a jelenlétében. Éppen ez benne a legszebb, hogy már érezhető a kettőnk között vibráló elektromos vihar, mégsem történik semmi. Azaz semmi komoly. Elindulunk végül kéz a kézben a kávézó felé, bízom benne, hogy valami hűsítő is kapható ott. Megérkezünk, nem nagyon meglepő módon mindenki nyári ruhákban rövidnadrágban vagy topban van. Elengedem Carol kezét, és kihúzom neki egy széket, megvárva, míg lecsüccsen, aztán én is így teszek. - És mivel foglalkozol, amikor éppen nem a családfakutatás érdekel? Engem már kiveséztünk, de nálad a lovagláson túl nem sok infó jött át. A modelkedést ne említsd, biztosan nem arról szól az életed, hogy szép vagy. – Villantok egy édes mosolyt, miközben elé tolom az itallapot, noha nézhetünk valami süteményt, vagy fagyit is.
Azért meglepő és még szokatlan is, hogy újra és újra bókot kapok tőle, amivel nem igazán számoltam. Nem vagyok túlságosan gyakorlott a kezelésükben sem, főleg hogy azért van itt, hogy megvédjen, ehhez viszont valahogy nem kapcsolódik annyira ez a kedvesség, meg aztán az sem lenne kötelező, hogy segítsen nekem ebben a nyomozásban. - Nem tudom, néha valahogy úgy érzem, de ezek szerint tévedek és ez jó, mert nem vagyok az. - csak ugye a bókok és a kedves szavak... nem igazán tudtam eddig hová tenni őket, főleg hogy nem is ismer még annyira, hogy ezeket komolyan mondhassa. Persze azért hülye én sem vagyok, valahol érzem, hogy attól van szó tetszem neki, csak ugye ezzel sem tudom, hogy mit kezdjek, miután nekem ott van eleve Tom. Fontos nekem és nem szeretném eljátszani a bizalmát, főleg nem úgy, hogy már eleve nem hívom el, hogy segítsen nekem, szóval nem lenne fair tőlem. - Tudod kaptam már bókokat, aminek a nagy része nem sok mindenről szólt, de ez az egyik legszebb. - elmosolyodom, még ha zavarban is vagyok, hiszen Samael tényleg nagyon kedves srác és lássuk be ilyesmit senki se szokott nekem mondani. Tom is főleg azt emeli ki velem kapcsolatban, hogy szép vagyok, de tudja, hogy ügyetlen is e mellett és ő inkább olyan védelmező típus, nem hiszem, hogy felmerülne benne, hogy erős vagyok. Valahogy soha senkiben sem merült fel és persze ettől én sem éreztem magamat annak még ennyire sem, mint jelenleg, de valahogy most hogy így mondja még egy kicsit úgy is érzem, mintha tényleg erős lennék. Vajon tudnék az lenni? - Igen, nekem ott van Tom és... - most azt kellene mondanom, hogy szeretem, de ezt így még nem hiszem, hogy kijelenthetném. Ő szeret engem, ezt mondta, de hogy én ezt érzem-e... Egyáltalán mi a szerelem pontosan? Persze Tom pillantásaitól mindenki zavarban van, mert mintha vetkőztetne a szemével és igen erőteljes is a viselkedése, de közben meg Samael mellett olyan furcsa érzésem van, főleg ahogyan beszél és amiket mond. - Ellen...állhatatlanná? - ismétlem meg a szavait és tudom erre mit mondana Tom, vagy akárki. Samael egy színész, túloz és minden bizonnyal mindenkinek ezt mondja csak azért, hogy mondjuk levegyen a lábamról és nem is tudom... lefektessen? Ezért nem is kellene komolyan vennem őt, de közben meg mégis olyan komolyan beszél és persze a pillantása valahogy megmagyarázhatatlan. Nem csak hogy zavarban érzem magamat tőle, egyenesen majd ki ugrik a szívem a helyéről. - Inkább csak igyunk egy kávét... az most jól esne. - zavartan mosolyodom el, de még sem húzom el a kezemet, pedig tudom, hogy kellene, hiszen nem illik más valakinek megfogni a kezét, miközben van valakit, van egy kapcsolatod. Gőzöm sincs, hogy mi ez az egész, meg aztán nem is ezért vagyok most itt, hanem a családom miatt. Arra kellene koncentrálnom és nem másra.
Oldalra nézek, ahogyan elnevetem magamat. Valóban zavarban vagyunk egymás társaságában, ám én ezt jóleső zavarnak tudom be. Különböző neműek vagyunk, és ennek van jelentősége, de nem kell tovább gondolni. Nyilván más szemmel nézek rá, mintha fiú lenne, hiszen nem vagyok fából, és Carol olyan lány, aki mellett hosszútávban is lehetne gondolkozni, bárki szerencsésnek mondhatja magát, ez esetben az a Tom, ha nem szúrja el nagyon, akkor egy életreszóló társat találhat a szőkeségben. Érdekes módon Yngrid már jobban tudja, hogy mit akar, erős az akarata amely viszi előre, Carol pedig idősebb révén még mindig bizonytalankodik. Igaz, pont ettől olyan édes. - Akkor vedd úgy, hogy az eddigek alapján tudok így nyilatkozni. Kiakadás.. hátrányok.. Ezek mindenkit jellemeztek. Azt hiszed, hogy tökéletesnek tartalak? – A kérdés költői, hiszen láthatja rajtam, hogy amúgy igen lenne a válasz, de teljesen felesleges fokozni a zavarát. Végülis nem azért vagyok itt, hogy elveszítsem a fejemet. Csak azért, mert ennyire bájos lány, még nem ő a küldetésem célja. Segítenem kell, bátorítani, de a cél nélküli udvarlás nem vezet sehová, így se lehetünk együtt. Ha itt végeztem, akkor vissza kell térnem Angliába. Mondhatnám, hogy mint egy grál lovag, teszem a dolgomat, de akkor miért engedtem Yngrid kezdeményezésének, ha akkor már ismertem Carolt? Magam sem tudom. Talán mert amíg itt vagyok, miért is legyek egyedül, ha a másik kislány is hasonlóan bájos? - A döntéseidből. Látom, hogy jólelkű vagy, és ez komoly lelkierőre utal. Kockáztassuk meg ezt, és ne azt, hogy rosszul ismerlek. – Fogom át a derekát, hogy úgy próbáljunk elindulni valahova. Kedves tőle, hogy pont nálam érdeklődik, hiszen ő mégiscsak itthon van, én még nem annyira ismerem ki magamat, szerencsére egy jó színész a jég hátán is megél, hát elboldogulok különösebb helyismeret nélkül. Máris forgatom a fejemet, hogy hol látok valami kávézót, ő akár teát is ihat, hiszen egyrészt angol, másrészt egy hűs gyümölcsös változat kijózanítaná ebből a szédülésből. – Tudom. Logikus, hogy egy ilyen lány nincs is egyedül. – Nem, felesleges most magamra terelni a szót. Azzal, hogy igazából nem kezdeményeztem, feltételezheti, hogy nekem is van valakim, vagy tiszteletben tartom a kapcsolatát. De amíg nem történik semmi más, hát miért is ne nézhetnék rá úgy, ahogy? – Mindezzel együtt.. valami ellenálhatatlanná tesz. – És ezt pontosan tudja magáról, pont attól van zavarban. Hogy nem a mellét nézem, nem simogatom meg furcsa helyeken, hanem egyenesen a szemében merülök el, mintha a lelkeink is készek volnának egyesülni. Aztán mégis elszakítom a pillantásomat, hiszen én sem örülnék, ha a kedvesemet valaki így mustrálná. Vajon Yngrid a kedvesem? Nem tudom, igazán jó volt vele, de hogy kötődjünk egymáshoz? Azt nem tudom. Lehajtom a fejemet, hogy ismét visszanézzek Carolra. – Nem akarlak állandóan furcsa helyzetekbe hozni. Csak megtörténik. Tudod jól. – Az ujjaira kulcsolom a sajátomat, és megindulunk egy kék-vörös csíkos napernyős kávézó felé. Olykor oldalra nézek, kezdem pocsékul érezni magamat, hogy így elgondolkoztattam őt.
Talán Tomnak is szólnom kellett volna, de még mindig úgy érzem, hogy ő nem tudott volna elég komolyan állni ehhez az egészhez. Arról nem is beszélve, hogy valószínűleg ha csak így édes hármasban megyünk el kutatni, valószínűleg Tom annyit nyúzná Samaelt, hogy semmi jó vége nem lenne. Marnák egymást, én pedig rosszul érezném magamat, szóval jobb ez így. Inkább majd utólag elmesélem neki a történéseket, még ha ez a megoldás valószínűleg nem is nagyon fog majd neki tetszeni. - Oh hát... köszönöm, de hát még nem is ismersz annyira és az elején nem is voltam annyira bájos. Kiakadtam és... tudom én, hogy vannak hátrányaim és azt még nem is tapasztaltad mennyire béna tudok lenni. - megköszörülöm kissé a torkomat, hiszen határozottan zavarban vagyok, pedig nem kellene. Nem ott van Tom, de Samael rendes és kedves is és azért igenis jó érzés az, hogy a belsőmet dicséri és nem azzal foglalkozik, hogy hogyan nézek ki. Nem azt mondom, hogy Tomnak csak ez számít, de azért ő mégis csak akkor vett észre igazán, amikor már megváltoztam a külsőmet tekintve, amikor már többen is felfigyeltek rám az újság és a fotók miatt. - Én erős? Nem is tudom, hogy ezt miből szűrted le, de... komolyan? Vagy jobban ismersz, mint én magamat, vagy nagyon rosszul. - félmosollyal vonom meg a vállamat, főleg hogy ezek után jön a karjaiban kikötés és csoda, hogy sikerül talpon maradnom. Azért igen is nagy hatással van rám, főleg a közelsége. Azért a fiúkat eléggé távol tartottam magamtól, főleg az ominózus karácsonyi eset után, amikor az a hülye próbált rám mászni. Tom húzott ki a bajból, de Samaelből valahogy nem néznék ki effélét, még véletlenül sem. - Az lehet, hogy jó lenne, kissé szédülök. - na igen egy kicsit azért leülhetnénk, tényleg nem rossz ötlet. Ha nem sietünk annyira, akkor azért hamarabb össze tudnám szedni magamat, ez nem is kérdés. Aztán ha már jobban vagyok, folytathatjuk szépen az utunkat tovább. Egyébként is elég ijesztő megtudni azokat a bizonyos válaszokat, szóval nem is baj, ha még egy kicsit húzom a dolgot. - Ez kedves, de... tudod nekem ott van... Tom. - olyan hirtelen vágom rá Tom nevét, mintha elfelejtettem volna, ami persze badarság, csak hát pont abban a pillanatban söpri ki azt a tincset az arcomból és bár talán más formában tolakodásnak venném, de ő eddig semmi rosszat nem tett, ellenben ahogyan rám néz. A szemében szinte már rajongás van és nem a külsőmet illetően, hanem valahogy mintha felém irányulna és miután nem vagyok fából, hát persze, hogy hatással van rám. Nagyot nyelek és csak marad az ártatlan pislogás, pedig mennünk kellene. Leülni ugye... ugye? - Szóval... tudsz egy helyet a közelben? - bököm ki végre, bár enyhén rekedtes hanggal. Hát na, tényleg nem vagyok fából és még mindig nem léptem hátrébb. De talán akkor nem tudnám tartani magamat a szédülés miatt... talán.
Azok a gyönyörű kéken csillogó szemek.. A hófehér bőr.. És a szinte aranyszőke tincsek, amelyekhez ha véletlenül hozzáérek, menten beleborzongok. Hát alaposan elintéztem magamat, pedig igyekszem, hogy a szívem lakatja gondosan zárva legyen, mert szeretek az ura lenni az érzelmeknek. Az olyan érzelmeknek, amit most tisztán érzek Carol felé. Fogalmam sincsen, hogy mi ez. Nem merném kijelenteni, hogy szerelem, hiszen eddig ez elkerült, de nem is nemi vágy, hiszen arra példának okáért még nem gondoltam, hogy milyen lehet ruha nélkül. Igazából ez valami olyan, amit nem lehet megmagyarázni, durván erős vonzódás, és lássuk be, ha nem lenne ez kölcsönös, akkor hidegen hagynám, de ő állandóan zavarban mellettem. Na jól nézünk ki. Van párja, és ez így is van jól, úgyhogy amit tehetek az az, hogy erőteljesen visszafogom magamat. Az más kérdés, hogy még így is hatással vagyunk egymásra. - Majd megismerlek, nemigaz? Különben is, amit már tudnom kell azt tudom; érdekes, és bájos személyiség vagy, aki igazán kedvelhető. Jó a társaságodban lenni. – Valahogy érzem, hogy nem a külsejét érdemes kiemelnem, noha igazán gyönyörű lány, ha mellette egy fúria lenne, cseppet sem tudna ilyen hatást kiváltani belőlem. Nem, Carol így tökéletes, ahogy van. - Érted szívesen kockáztatok. Tudod Carol, érzem, hogy olyan akaratod van, hogy legyőzöl minden akadályt. Sose félj a kudarctól, mert ha valaki, hát te úgyis tudod, hogy mi a helyes út. – Na most ügyesen sikerül klisékben beszélnem, de mit csináljak, ha egyszer így érzem. Ez nem valamiféle idealizálás. Rengeteg gyenge akaratú emberrel hozott már össze a sors. A pasik eleve jellemgyengék, legalábbis a legtöbbjük, a lányok ebből jobbak, de nálunk is sokszor párosul az eltökéltség némi belső dilemmával, ami nem engedi átlépni őket egy szintnél tovább a megvalósítás felé, Carol azonban az érthetetlen kisebbségi érzés ellenére ötletes, és meg tudja találni, hogy kinek mi a jó. Ahogyan megtámasztom a derekánál, adná magát a helyzet, hogy mint egy hollywood-i csábító hátradöntöm, és csókot lopok tőle, de ez fel sem merül. Azért akarat is van a világon. Még akkor is, ha most borzasztó nehéz ellenállni. - Leüljünk valahol? Nem sietünk annyira.. – Ösztönösen húzom közelebb, hogy nehogy megroggyon a térde, ettől viszont még közelebb kerülünk egymáshoz, szinte csiklandozza egymást a lehelletünk. – Hogyne érdekelne? A balszerencsék sorozata nem jelent ügyetlenséget. Minden érdekel, ami rólad szól. Hm.. ez talán félreérthető volt. Nem akarok belemászni az életedbe. Én csak.. Szóval érted. – Nem mondom ki, hogy mennyire kedvelem, már így is alaposan átléptem minden határt, ami azt sugallná, hogy ez csak barátság. Viszont amíg semmi mást nem tettem, addig mindez megmaradhat a plátói vonzalom szintén, nemigaz? – Igazad van, alig ismerlek, de a hétköznapi életedre is kiváncsi vagyok. Csereüzlet? Mesélek magamról, aztán te is mesélsz valamit, lehet vicces, vagy drámai is akár. – Addig nem akarok elindulni, amíg nem bizonyosodtam meg róla, hogy teljesen jól van. De vajon én jól vagyok-e? Megtámasztom, amennyire lehet, de hogy el is engedjem..? Nem akarom a frászt hozni rá, de megint sikerül rendszertelenül venni a levegőt és akaratlanul is kisimítom a szemébe lógó tincset, ami a tántorgás közepette omlott a kék szemek elé.
Az az igazság, hogy a viselkedését nem igazán tudom mire vélni, ezért egyszerűen csak mondhatni nem foglalkozom vele igazán. De mégis mit tehetnék mást? Samael helyes srác és néha úgy érzem ahogyan rám néz az egészen más, mint amit Tom tesz. Tom esetén látszik, hogy tényleg szeret, hiszen elég sokáig várt, hogy egyáltalán elmondja, Samael viszont valami rajongással teli csillogással pillant rám, ami olyan mintha valami keveréke lenne Tom és az olyan srácok tekintetének, akik már láttak egy-egy képet rólam az újságokban és amikor meglátnak majdnem elfelejtik becsukni a szájukat. Én pedig ehhez nem vagyok hozzászokva, nem csoda, ha zavarba hoz ez a pillantás, ahogyan zavarba hoz a közelsége is, ami valahogy lépten-nyomon újra és újra megesik, mintha valami külső erő direkt akarná elérni, hogy így legyen. - Értem? De hát... nem is ismersz igazán. - igen elég jól meglep ezzel a kijelentéssel. Azért jött, mert kellett és az első pillanatokban látszott is rajta, most viszont már tényleg nem. Csak az látszik, mint mond, hogy azért van itt, mert ő akar, mert segíteni szeretne nekem, mert valami miatt szeretné megoldani ezt az ügyet, hogy nekem jó legyen, csak nem értem, hogy miért ilyen kedves. - Inkább én benned, mert bennem kockázatos lenne. Nem vagyok én ehhez elég profi. - és ezt még az is mutatja, hogy az érkezéskor simán sikerül szó szerint a karjaiba omlanom, miután a térutazásban se nagyon van gyakorlatom és hát nem sikerül megállnom a lábamon. Nem csoda, ha még megszólalni sem sikerül, amikor elkap. Majdnem olyan a jelenet, mint amikor a lóról szedett le, sőt talán még annál is erőteljesebb. Nem csoda azt hiszem, ha kiszárad a torkom is egy pillanatra és a helyett, hogy válaszolnék csak elkerekedett szemekkel mondjuk ki bátran kissé bambán bámulok rá. Nem igazán találom a szavakat elsőre, kell pár pillanat mire sikerül annyira magamhoz térni, hogy kicsit hátrébb húzódjak tőle és bár a kezét is le kellene fejtenem a derekamról, nem teszem, mert segíteni akart, nem valami rossz okból kerültek oda. - Ne... nem... Nem lettem rosszul, csak egy kicsit... megszédültem. - sikerül végre kibökni, bár kissé akadozva és nehezen találva a szavakat, az egymás után pakolásuk pedig még nagyobb kihívásnak tűnik, de végül csak sikerül. Hát szó se róla már maga a ide út is döcögősen indult, nem hogy az érkezés, akkor még mi lesz ott. - Látod mondtam, hogy nem vagyok... túl ügyes. Egyszer majdnem beleállítottam a lábamba egy kést, amikor még Laceyéknél nyaraltam és jó pár éve Tom lejött a konyhába és furán viselkedett, én meg... Bocs... nem hiszem, hogy érdekel. - új fent megköszörülöm a torkomat, hiszen csak habogok össze-vissza, miközben kétlem, hogy a nyári élményeimre kíváncsi, amiket a barátnőmnél szedtem össze, akinek a helyes bátyja, akire én is bátyámként tekintettem akkor még konkrétan flörtölni kezdett velem, persze mókából, miközben eleve zavarban voltam a pizsim miatt, meg aztán egyébként is elég hirtelen találkozás volt, ő sem tudta, hogy ott vagyok, én sem tudtam, hogy betoppan... meg effélék.
Az udvarlás az életem vele járója, ebben a percben Carol mellett ez viszont másról szól. Akaratlanul is szökkennek ajkamra a kedves szavak, rajta felejtett pillantásom, remegő ajkaim igazi csodálatról sugárzanak. Akaratlanul is kisimítok egy tincset a homlokomból, mintegy pótcselekvésként, mintha nem lennék ura még a mozdulataimnak, s a melegség, amely már gyakorlatilag kipirosítja az arcomat, állandósul mellette. Ezt ő nem tudhatja be zavarnak, hiszen csibészes mosolyom olyan erőt sugároz, hogy egy acéltank se tudná lemosni rólam. Olyan típusnak tűnök, aki mellett még az igazi bajnokok is erőt találnak, ha nincsen már miből meríteni. Mégsem gondolhatom tovább Carol életét, hiszen ott van a szerelme, aki minden más kürülményben én lehettem volna, ha máshogyan találkozunk. Ám akkor miért ennyire átkozottul édes? Attól félek, hogy ha egy kosár krumplit húzna a fejére, akkor is fullasztó lenne a közelsége. Legszívesebben átölelve magamat ringatóznék, hogy elmúljon a vágy, amely egyértelműen arra sarkall, hogy mindent tegyek meg érte. Ellenőriztem, nem ittam szerelmi bájitalt, ennyire már vagyok tapasztalt, hogy rutinmunka legyen az elvégzése. Carol puszta jelenléte őrjítő intimitást kavar, amelyből jelenleg ha akarnék se tudnék kikeveredni. - Nem lenne kötelességem, nem azért csinálom. A néném kért, azonban most, hogy itt vagyok, már érted csinálom. Ha akarod. – Lopva az ajkaira pillantok, muszáj lenne keresnem valami taszító dolgot, bármit, egy oda nem illő, nekem nem tetsző részt, ám mindez hasztalan, Carol tökéletes a maga módján. Minden anyajegy, az összes homlokráncolás, még a vállát is úgy emeli, hogy beleborzongok, lábujjtól fejtetőig. - Csak képzeled. Ha majd ott leszünk, együtt csináljuk, és menni fog. Hiszek benned. – Ajkaim résnyire elnyílnak, eldobva a valóságot, átfuttatom magamban a szája ízét, amely minden bizonnyal, elvárások nélkül olyan lehet, amilyennek most elképzelem. Ha tudtam volna, hogy az óceánon túl ő vár rám, már rég elindultam volna. Néhány napja még dühösen dobáltam a ruháimat a tértágított bőröndbe, hogy két hisztis banya áll majd az európai parton. Ehhez képest Carol jelenlétének részegítő aurájából aligha fogok kijózanodni. Kéz a kézben hoppanálunk Londonba, erős tenyerembe simítom a karcsú ujjait, hogy aztán ő meginogjon, és egy fának tántorodjunk, hiszen a lendület engem is tovább vitt. Egy park közepén vagyunk, a lombok sötét árnyai betakarnak, most csak ő van és én. – Óvatosan. – Tartom meg a derekát, hogy kissé feljebb emeljem az egyensúlyát, de alig érezhető remegés fut rajtam végig már pusztán attól, hogy megint így érek hozzá. – Nem lettél rosszul? – Kérdezem közelebb hajolva, gondoskodó-óvatos suttogással lehelve szinte az ajkai közé.
Tény és való, hogy zavarban vagyok mellette, mert bár volt már, aki próbálkozott nálam, de valahogy az angolok nagyobb része kissé... hogy is mondjam... sótlan. Az udvarlás sem megy náluk úgy igazán profin. Elhívnak egy bálba mondjuk karácsonykor, vagy inni valamit Roxmortsba, de ezek azért nem valami nagy dolgok. Legtöbbjük nem jött rá, hogy a barátkozás többet ér kezdetben. Samael ellenben rámenős ez látszik rajta és nem jön zavarba a közelségtől sem, legalábbis nem látszik rajta. Ő egészen másképp kezel mindent, mint a legtöbben itt. Tom talán kivételnek mondható, de azért mert ő eleve nagy hódító, de azért ő is merőben más, mint az előttem álló, talán mert Samael színész és eleve miattam van itt, hogy megvédjen, ami megint csak becsülendő. - Tudom nem kellene, de... azért kicsit rossz érzés ez. Neked nem lenne a kötelességed, hogy segíts nekem és miattam ne foglalkozz a saját életeddel. - oh hát azt hiszem érthető, ha így érzek. Samael kedves srác és neki is meg van a maga élete, a dolgai, nem azzal kellene foglalkoznia, hogy engem véd, vagy épp nekem segít a kutatásban és mégis ezt teszi a saját dolgai helyett, én pedig ettől furán érzem magamat, pedig biztosan azt mondja majd, hogy nem kellene, de... ez nem egy irányítható dolog. - Ez nagyon bonyolultnak tűnik. - na nem mondom, hogy buta szőke vagyok, vagy csak a külső számít és amúgy nem sok eszem van, de akkor is... nem tűnik egyszerűnek ez az egész. Időnyerő és idő megállítás, akták lemásolása, és még akkor sem biztos, hogy találunk egyáltalán valamit és én még csak hetedikes vagyok. Azt sem tudom, hogy menne-e egyáltalán nekem ez az egész, de... nagyon remélem, hogy Samael tudja, hogy mit is akar csinálni, mert a végén még tényleg veszélyesség válik a dolog és ha bajba kerülnék, miközben Tom nem tarthatott velem... hát az biztos, hogy akkor nagyon pipa lenne, sőt jó eséllyel így sem fog örülni, mert el kell majd mondanom neki, de talán majd megérti. A kezemet hát a fiúéba simítom és irány London. Újfent csak zavarban vagyunk, főleg érkezéskor, hiszen nem vagyok gyakorlott hoppanáló, így érthető módon sikerül kissé meginognom és ha csak nem szédül meg ő is, bőven van rá esély, hogy a karjaiban kötök ki... újfent, ami csak elősegíti azt, hogy zavarban legyek.
Azért magamban már letisztáztam itt a dolgokat az elmúlt napokban. Egyértelmű, hogy Carolnak van pasija, és nem fogok közéjük állni, kivéve akkor van értelme lépnem, ha már a szőke lány magában lerendezte azt a Thomast, mert nem működne köztük a dolog. Ettől még bőven kifejezhetem, hogy mennyire édesnek tartom a lányt, hiszen az hol megtiltva, hogy aki tetszik, azt nem lehet mutatni is, csak mert az illető foglalt? Nekem valóban ott van Yngrid, de vele éppen az elmúlt napokban nem találkoztam, nem állapodtunk meg semmiben, annyira látszott rajta hogy csak kötetetlen szórakozásra vágyik, így miért is erőltettem volna bármit? Úgyis rámfogta hogy én vagyok a macsó nőcsábász, hát maradjon meg ebben a hitében, ha pedig ismétlésre vágyna, tudja, hogy hol talál. Elméletileg a nyomozás, és a családi dráma közepette fogunk még találkozni, de addig is Carol lesz a társam, ami legalábbis az utánajárást illeti. Aki mindent egybevetve komoly hatással van rám, ettől most sem tudok eltekinteni. - Elsősorban miattad keltem át az óceánon, hogy segítsek, és csak a holtidőt töltöm ki úgy, hogy hasznos is legyen. – Legszívesebben minimum megsimogatnám azt a kerek kis arcát, mindig olyan,mintha álmélkodó fejet vágna, pedig csak nem, a világos haj és a kék szem kombinációjából ez sül ki. Ez mondjuk igaz Yngridnél is, de megfogadtam magamban, hogy nem fogom a két nővért összehasonlítani. - Bárki megtudhatja, kivéve ha úgy csináljuk, hogy ne hagyjunk nyomot magunk után. Komoly varázslat, szerezni kell hozzá egy időnyerőt, és nagyjából öt percünk lenne, tehát nagyon rövid esély, hogy megtaláljuk amit keresünk. Az időnyerőt meg kell semmisíteni, és az teljesen megállítja az időt, senki nem lát majd minket, és varázslattal sem lehet visszakeresni, hogy ott jártunk. És.. ha csak másolatot hozunk az iratokból, akkor nem derül ki, hogy eredetit megvizsgálta valaki. Akár most is indulhatunk, de előbb az időnyerőt kell megszereznünk.. – Tehát a rejtélyügyi főosztályra megyünk, aztán majd improvizálunk. Azt hittem, hogy Yngrid is jön, de nem, kettesben leszünk, így viszont Thomast is mellőzhetjük a képből. Édeskettes, khm.. A kezembe simítom az övét, és automikusan összenézünk, lényegében ő sem tagadhatná le a vibrálást. A fene! Már hoppanálunk is, hátha hivatalosabb környezetben nem lesz ennyire fülledt köztünk a viszony.
Egyszerű végül is a zavar oka. Azért mégis csak itt egy srác, aki meglepett, aztán kiderült azért van itt, hogy segítsen és azért már bókolt jócskán. Meg aztán nem igazán szoktam fiúkkal barátkozni. Persze Tom más, ő sokáig olyan volt nekem, mint a bátyám és kész, hiába hogy változott a helyzet azóta, de előtte nem néztem úgy rá, meg aztán nem is bókolt nekem. Mások pedig, akik próbálkoztak simán leperegtek rólam egyszerűen azért, mert nem akartam tőlük semmit sem és ezt hamar elfogadták, barátkozni pedig nem akartak. Samael más, hiszen vele épp hogy barátkozom ugye, esetében pont e miatt reagálok másképp, meg aztán időt töltök vele és most is őt hívtam, hogy segítsen, mert bár színész de valahogy mégis úgy érzem ő jobban tudna nekem segíteni, mint mondjuk amennyire Tom. Ő ennél jóval komolytalanabb, úgy nagyjából minden tekintetben. - Érthető persze, más dolgod van most, bár nem akarom, hogy miattam gondod legyen és ne jusson időd saját magadra, vagy a karrieredre. Azért az is fontos. - azért persze nagyon kedves tőle, hogy még erről is lemond, pedig nem várom el, hogy segítsen. Ha dolga van akár nemet is mondhat, nem fogok e miatt haragudni rá, hiszen nem rég érkezett és bármit is mondott a nénikém neki, én nem várom el, hogy segítsen, vagy tényleg megvédjen, mert eddig sem történt semmi baj, nem feltétlenül jelenti azt, hogy esetleg történhet valami rossz velem, csak esetleg anya megint kezd paranoiás lenni, vagy netán már a nénikém is átvette ezt kissé. - Úgy érted olyan is tudhatja, aki veszélyes lehet rám nézve? Vagy anya megtudná? De addig rájönnék és akkor már elé állhatnék azzal, hogy... ez van, tudom és eltitkolta. - az utolsó kérdésre csak megrázom a fejemet. És persze e miatt is egy egészen leheletnyit furcsán érzem magamat. Nem kellene... tudom, hogy nem kellene kizárnom ebből Tomot, de mégis úgy érzem, hogy úgy egyszerűbb és akkor biztosan nem lesz gond, mert ő kétlem, hogy rendesen tudná ezt az egészet kezelni. Elviccelné, vagy nem venné komolyan és... az semmi jót nem hozna az ügy érdekében, ebben biztos vagyok. - Csak ketten leszünk, indulunk? - valahogy érzékelem azért a közeledést, de gondolom amúgy is csak azért van mert egyébként is mennünk kellene és gondolom ő a jobb hoppanáló, lévén mégis csak idősebb és jártasabb az élet dolgaiban, úgyhogy a kezemet nyújtom neki és mehetünk is, irány London.
Olyan édes, a bókokat is úgy kezeli, mintha nem tudatná vele az egész világ, hogy mennyire gyönyörű. Jó, én mást is láttam benne, a bájt, az inteligenciát, vélhetően ilyesmit többiektől nem szokott kapni. Igazság szerint nem azért utaztam át a világon, hogy nőügyekbe keveredjek, erre lefeküdtem Yndrid-del, aki amellett, hogy Carol húga, még szűz is volt. Na nem mintha én kezdeményeztem volna. És nem bántottam a kiscsajt, sőt a baráti szálakra tekintettel egészen gyengéd voltam vele.. De nem értettem, hogy miért kell rámerőltetni a tipikus macsó szerepet. Nem mindig vagyok az, Yngrid viszont mintha csak túl akart volna esni a tűzkeresztségen, én így mosom kezeimet. Carol viszont egy megfoghatatlan tünemény, aki felé kimutatom, hogy mennyire átütő sikere van nálam, viszont őt még lelkileg sem bántanám. Mellette leszek, afféle testőrként, segítőként, hiszen biztosan van valakije. Na nem azért, mert szép lány. Azért, mert szép, és édes. Ez verhetetlen párosítás a pasiknál. Viszont akkor miért jön állandóan zavarba? Ha kategórikusan megmondaná, hogy nem vevő az ilyesmire, simán megérteném.. Hát ki érti a nőket? - Most én köszi. Mondanám, hogy ez így megérdemelt, hiszen a tengerentúlon már bizonyítottam, de itt minden más.. Azt hiszem a néném közbenyúlt az érdekemben. Nem szeretem az ilyesmit, de való igaz, nem lenne időm gyakorolni, vagy próbajátékra, ha azért vagyok itt, hogy segítsek neked. – Felelem eltűnődve. Tudom, hogy hajlamos vagyok arrogánsnak lenni, és elfogadni, hogy készen kapok mindent, csak mert jár, na de mások ne tegyenek nekem szívességet. Így kicsit erőltetettnek tűnik, hogy a néném besegít, hogy többi időm maradjon a két lányra. Furcsa, nagyon furcsa! - Kétségkívül, csak számítsd bele, hogy ha minden titkot a levéltárban őriznek, akkor nem lesz könnyű megszerezni. Vagy.. tudni fogják, hogy kutattunk ott. Ezt is bevállalod? Lesz még más is, aki jön velünk? – Jobb tisztázni, hogy ha magával hozná Yngridet is. Érdekes felállás lenne, a lány akivel jó az ágyban, és a nővére, aki pedig ellenállhatatlan, minden tekintetben. Most is füllesztő a levegő köztünk, észrevétlenül csökken a távolság.. Csak úgy segíthetek, ha távol maradok tőle, de ez hogyan lenne lehetséges?
Tudom, hogy legutóbb bőven volt zavarba ejtő a helyzetben és a viselkedésemben is, már csak azért is mert először rendesen megijedtem tőle, de aztán... mégis csak nagyban változtatott a dolgokon a viselkedésével és hogy kiderült védeni jött ide, nem pedig ártani nekem és mivel ő már tud egy s mást a helyzetemről, valahogy evidens volt, hogy hozzá fordulok. Tom azért lássuk be elég lazán kezel mindenféle helyzetet, ezért gondolom, hogy ez valahogy nem passzolt volna hozzá. Nyomozni és keresgélni, meg aztán lehet hogy lebeszélt volna, mert az úgy egyszerűbb és nem kell vele időt tölteni, vagy nem vette volna komolyan az egészet. Samael komolyabb srácnak tűnik és bár van bennem valami fura rossz érzés Tom miatt, de ezt igyekszem szépen elhessegetni. Nem érezhetem magamat folyton minden miatt rosszul, annak semmi értelme sincs, egyébként is csak nyomozásról van szó, semmi egyébről igaz? Bár ezt cáfolja, hogy Samael megint egy bókkal nyit, amire kissé zavartan köszörülöm meg a torkomat és valahogy automatikusan nyúlok a hajamhoz és tűröm a fülem mögé. - Köszi. - persze megszokhattam volna már a bókokat, de ez még sincs így és Samaelt még csak nem is ismerem jól, vagy régóta, hogy megszokottá váljon a dolog, meg egyébként is olyan kedves és valahogy nem tudom mire vélni. Remélem, hogy nem afféle udvarlás ez a részéről, hiszen nekem ott van Tom. Hiába hogy még elég friss az az egész is, de akkor is ott van Tom. - Végül is persze, nem illene nemet mondanom, hiszen te is segítesz. Kapsz egy főszerepet? Ez azért elég nagy dolog! - hirtelen el is felejtem, hogy most amúgy nem e miatt vagyunk itt, nem a színház a lényeg, hanem a testvérem, öcsém, vagy húgom, akit meg kellene lelni, vagy legalább tudni, hogy kicsoda. Anya valahol csak megszülte, tehát valami információnak kellene lennie róla, csak nem vagyok biztos magamban hol kellene keresnem. - Öhm... szóval nem igazán tudom hogyan fogjak neki, elsőre a levéltárra gondoltam, hátha ott van adat arról, hogy anya hol élt akkoriban, vagy a Szent Mungóban a született gyerekekről... szerinted? - látszik rajtam jól, hogy én meg a nyomozás nem állunk valami közel egymáshoz, de talán neki több ötlete van. Azt sem tudom, hogyan adnának ki bármiféle fontos infot, mondjuk a Mungóban, hiszen gondolom csak úgy bárkinek nem mondják el, hogy kit kell keresnie, hogy mikor ki volt ott bent, főleg ha anya netán nem adta meg az igazi nevét és erre elég nagy esély van, lévén akkoriban is folyton költöztünk és menekültünk.
Valahol kissé meglepett, hogy Carol máris írt, mert olyan szinten zavarba hoztam, hogy csak na. Másfelől pedig tudja, hogy a nénje azért küldött ide, mert segíteni akarok neki, és a „barátnőjének”, így afféle testőrként is funcionálok, önzetlenül mellettük lehetek. Az más kérdés, hogy nyíltan kimutattam, mennyire bájosnak tartom, holott az utóbbi években nem igazán mutattam túl sok érzelmet a lányok felé, elvoltam a saját kis világomban, és csupán használtam őket. Az más kérdés, hogy a vér szerinti huga felajánlkozását nem tudtam kihagyni, de végső soron miért is kellene magyarázkodnom? Yngrid döntése volt, hogy végre el akarja veszíteni a szüzességét, én pedig tisztességes voltam, és nem bántottam. Különben is, Carolnak mintha lenne valakije, hát nekem miért kéne önmegtartóztatnom? Mégis valamiért kapkodom a levegőt, amikor olvasom a levelét, és már pattanok is, hogy öltözzek. A jó időre való tekintettel rövidebb az öltözékem, mint Amerikában a csípős szurkokban, ahol lakom, ujj nélküli póló, és térdnadrág, de már előre kiváncsi vagyok Carolra. Komolyan gondoltam, hogy igazán bájos lány, de véleményem szerint kár őt a szépsége alapján megítélni, az csalóka lehet. Én tudom, hogy valójában milyen kedves, édes teremtés, és bármennyire is nem kéne ezt kimutatnom, valamiért ezen nem tudok uralkodni. Na majd meglátjuk. Lesietek a griffendél toronyból, már előre bekajáltam, mert tudom, hogy a kutatómunka nem fogja engedni, hogy kimászkáljunk enni. Átvágok az udvaron, hogy köszöntsem, és igyekszem nem nagy szemeket mereszteni rá. Messziről intek, de amikor közelebb érek, akkor mégiscsak nyomok egy puszit az arcára, egy lehelletnyit talán tovább összenyomva magunkat, mint illene, de hát ez van, mellette valahogy nehéz parancsolni magamnak. - Nincs mit. Nagyon jó így a hajad. – Nyitok így, remélve, hogy ezzel megint nem úgy érzi magát, mint egy darab hús. Ha csak általánosságban bókolnék, azt hihetné, hogy nálam ez automatikus. De nem. Tényleg azt akarom, hogy jól érezze magát a bőrében, sőt, biztonságban. Végülis barátok még lehetünk, csak közben nem tudok aludni, amíg itt vagyok, azóta is enyhén dobáltam magamat éjszakánként, ami rám nem jellemző. Én és az ilyen romantikus képzelgések? Hülyeség! - Van, majd csak péntek késő délután megyek Londonba, hogy egyeztessek a színházigazgatóval a nekem szánt főszereplől. Viszonzásként elhívhatlak oda? – Olyannak tűnik, mintha a kutatómunkát kellemes időtöltésnek fognám fel, amit szívességi alapon ajánl fel, holott valójában én fogok neki segíteni. Mindegy! Ha van kedve, tölthetünk együtt minőségi időt.
