2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Userinfo: Főkarakter Teljes név: Alexander Jonathan O'Neil Születési hely és dátum: Welwyn Garden City, Hertfordshire, Egyesült Királyság 1978. 04. 01. Csoport: Hugrabug Patrónus: Fossza Évfolyam (szak): Tizedik évfolyam, Ereklyevadász szak Képesség: - Mágikus adottság: - Familiáris: 10. évfolyam/40% - 36% --> Brookesia minima Kiemelkedő tudás: Bájitaltan - Kiemelkedő, Bűbájtan - Kiemelkedő Kihez tartozol: Saját karakter
Jellem: Alex egy általában csendes, szelíd ember, ahogyan azt iskolai házából kifolyóan el is várják, ám nem kell félteni. Amennyiben arra kerül sor, ki tud állni önmagáért, és másokért is. Nem szereti az igahságtalanságot, ahogyan a zsarnokosságot és az erőszakot sem. Legtöbbször vidám, és nehezen lehet elvenni a kedvét olyan dolgoktól, amiket egyszer a fejébe vett, tehát makacsnak is mondható. Nyitott az új dolgokra, de jól megfontolja döntéseit, nem ugrik oda vakon sehová. Bizonyos helyzetben nagyon irigy tud lenni. Általában akkor, amikor Emilyt bárki mással látja. Legyen az lány vagy fiú. A lánnyal szemben ugyanakkor gyengéd. Még ha a lány egy kicsit harsány is. Nevelőszüleivel tisztelettudó és hálás. Tudja, hogy nagyon sokat köszönhet a házaspárnak azért, mert befogadták, nem különböztették meg és szeretettel nevelték. Ez Alexnek mindennél többet jelent. Apját a mai napig gyászolja, de boldogan él jelenlegi családjával. Ellenségeivel szemben haragtartó. Nagyon jó a memóriája, és nem felejti el, hogy ki mit tett vele. Általában az ilyesmiket nem is tudná elfelejteni. A megaláztatás örök folt marad.
Kinézet, megjelenés: Átlagos magasság, zöld szempár, sötétbarna, már majdhogynem feketének tűnő haj. Nem egy feltűnő jelenség, de ez egy hugrabugosnak előnyére válhat. normális, olykor kissé sápadt arcszín, fiatalos arcvonások. Nem panaszkodhat kinézetére, aki úgy néz ki, mint Alex. Általában borotválatlan arccal jár, bár az iskola kedvéért néha-néha hajlandó megfogni varázspálcáját, és rendbe tenni az arcát.Talárja alatt egyszerűen öltözködik, bár szereti az igényes ruhákat, és azt sem veti meg, ha valami márkás. Pulóver, farmer vagy szövetnadrág, cipő és egy ütött-kopott táska képezi mindennapi öltözékét. Karján több gyermekkori sebhely, melyet édesapja miatt okozott magának.
Előtörténet: Fordulok egyet ágyamban, hogy kényelmesebben feküdjek, és jól aludjak ma éjjel. Tervem azonban nem válik be, emlékképek kezdenek száguldozni elmémben, s vetülnek szemem elé. Az első képen édesapám ül velem szemben. Eszik, s közben szüntelenül engem szid: hogy mekkora szerencsétlenség vagyok. Hogy mért nem tudok normális lenni, ahogy minden másik gyerek. Hogy mért nem vagyok legalább annyira bolond, hogy egy pszichológushoz is érdemes legyen elvinni engem vagy elmegyógyintézetbe. Bárhova, csak minél messzebb tőle. Apám rosszul viselte édesanyám halálát. Én nem ismertem őt; belehalt a szülésbe, és apám szerint ezért is az én megtébolyult elmém a felelős. Holott nem vagyok őrült, és édesanyámnak is előre megmondták, hogy nem elég erős megszülni egy gyermeket. Vagy a kicsi hal meg, vagy ő... Ő halt meg, de erre van logikus magyarázat, amiben nem én vagyok a legfőbb oka a halál beálltának. Apám egyszer elmesélte, hogyan is fogantam meg. Neki ez volt a felvilágosítás. Nem is egy rossz ötlet, de én ezt tíz évesen nem fogadtam túl jól. Hosszú hetekig sírtam a szobámban, ami nem volt túl jól felszerelve. Egy régi műhelyben laktunk, és enyém volt az öltöző. A sok szekrényt használtam titkaim megőrzésére, könyvek, ruhák tárolására, íróasztalnak, és még sorolhatnám. Az ágyam egy piszkos, elnyűtt matrac volt, de legalább volt tető a fejem fölött. Több, mint a semmi, és én megbecsültem. Ellentétben apámmal. Ő mindig többet akart, emiatt lopott, szerencsejátékozott, és nem igazán járt el dolgozni. valahogy megéltünk. Én az iskolában kaptam ebédet, amit saját pénzből fizettem ki, mikor tudtam szerezni valakitől. Egy barátom volt, ő adott mindig az uzsonnájából, és segített, ahol csak tudott. Nem gondolt őrültnek, de apámtól félt, ezért sosem jött át hozzánk.
Nem nevezhető ez valódi életnek, de valahogy túléltem a szörnyű helyzeteket, és betöltöttem a tizenegyet. Következő nyáron pedig, június végén arra ébredtem, hogy egy ismeretlen, taláros ember áll a szobámban. megijedtem, ezt nem hiszem, hogy magyaráznom kellene. Azt mondta, varázsló vagyok. Kinevettem. Mért lennék már varázsló? Nem léteznek, csak a mesékben. Mégis meggyőztek a tények. Furcsa vagyok... Apám már majdnem elhitette velem, hogy bolond is, de nem! Én tényleg varázsló vagyok. Csak az idegen miatt mondtam el apának, aki nagyon örült, hogy végre elmegyek. nem is marasztalt, minél hamarabb tolt minket kifelé az ajtón, de erre nem volt szükség, mert az akkor még számomra ismeretlen hopponálás segítségével utaztunk Londonba. Rendkívül rosszul viseltem a dolgot. érkezéskor el is hánytam magam, de azt mondta a boszorkány, ez teljesen normális dolog. Megvettünk mindent, ami csak kell, de előtte még bementünk egy bankba. Soha életemben nem láttam egy marék pénzt egyberakva sem, így nagyon meglepődtem, mikor a halott anyám örökségéből vettünk ki... Szóval.. ő is varázsló volt.. vagyis boszorkány. Hogy titkolta el apám elől, nem tudom, de nagyon okos lehetett, és roppant jók lehettek az idegei, ha el bírta apámat viselni.
Megérkeztem a Roxfortba. Minden lenyűgözött, amit láttam. A műhelylakás után kastélyban élek. Ez számomra talán a leghihetetlenebb dolog volt akkor. Most már látom, hogy így a legjobb nekem, és másoknak is. Elvégre a kezelhetetlen mágia sokféle veszteséget okozhat. Ezt nem kockáztathatja senki sem, véleményem szerint. Miután beosztottak a Hugrabug házba, és megláttam a beszéd utáni ételhalmot, majdnem leesett az állam. Ennyi ételt még sosem láttam egy helyen. Szinte olyan élmény volt ez, mint a banki látogatás, de a pénz sokkal jobban elvarázsolt. Elvégre, az az enyém. Az összes, és melegséggel tölt el, hogy édesanyám mégis hagyott rám valamit. Első évben nagyon sokszor jártam ki a kőkörhöz. Olvastam, vagy csak feküdtem a fűben, de ez mindig nyugalommal töltött el. A mai napig is rendszeresen járok oda lazítani. Mások a tóhoz mennek, én ide. Kevesebb az ember, még ha az egyik bejárat közelében is van a hely. Nyugodt környék.
Teltek a napok, a hetek, és gyorsan el is szálltak a hónapok, de én nem akartam hazamenni apámhoz. Megszerettem a helyet, és mindent megadtam volna, hogy itt maradhassak. De nem lehetett. Haza kellett mennem a nyomorba. Így hát a többiekkel együtt értem Londonba, de apámat nem láttam. Nem várt rám senki, csak egy... csak egy öltönyös varázsló és egy boszorkány. Egyszer csak megszólítottak, amit nem tudtam hova tenni. Azt hittem, összekevernek valakivel, de aztán elmondták, hogy édesapám meghalt. Egészen pontosan két nappal az évzáró előtt. Összetörtem, holott addig a pillanatig azt gondoltam, gyűlölöm őt. Nem gyűlöltem igazán, vagy csak a halála enyhítette bennem a tetteinek súlyosságát. Elmondták, hogy öngyilkos lett a magány miatt, és ideadták a levelét, melyet a halála előtt írt nekem. Leírja benne, hogy mennyire hiányolt, és a nélkülözést már nem bírta egyedül elviselni. Azt is leírta, hogy szeretné, ha olyanok nevelnének fel, akik el tudnak tartani rendesen, és olyanok, mint én. Érezni lehetett, hogy már nem tart bolondnak, és szeret is, de már nem bírja tovább a gyűrődést. A házaspár - mint később megtudtam -, azért jött, mert őket nevezhettem ezután szüleimnek. Hazavittek, és bemutattak a lányuknak, Emilynek. Kedves lány, két évvel fiatalabb nálam. Nagyon jó barátok lettünk elég rövid idő alatt, ezért, amikor vissza kellett mennem a Roxfortba, nagyon sírt, és alig akart elengedni. Igazi testvér kötelék alakult ki köztünk annak ellenére, hogy három hónappal előtte ismertük meg egymást.
A következő pár év gyorsan telt. Egyre többször jártam haza szünetekben, mert jól éreztem magam az új családommal. Viszonylag können meg is találtam velük a közös hangot. Kedvesek, egyenrangúként kezelnek minket Emilyvel, és ez nagyon jól esik. A lánnyal is egyre több időt töltöttem, főleg miután ő is elkezdte a Roxfortot. Ő is hugrabugos lett, és mindenhová együtt mentünk, ha tehettük. A tanóráira is elkísértem a legtöbbször, emiatt a sajátjaimról rendszeresen késtem, és kések a mai napig, de megéri. Egyébként is jó tanuló vagyok. A jövendőbeli családomnak mindent meg szeretnék adni, ami nekem nem adatott meg közel tizenkét évig. Ötödévesen sikeresen letettem az RBF-et. Minden tantárgyból K-t illetve V-t sikerült elérnem, amire kifejezetten büszke vagyok. Elvárásaimnak megfelelően teljesítettem, és ennek a családom is szívből örült. Nagyon szeretem őket. Olyannak fogadnak el, amilyen vagyok, és mindenben támogatnak. Ők a reménysugár az életemben, és ezért roppant hálás vagyok nekik. David, a mostohaapám például megtanított gitározni, mikor látta, hogy milyen nagy áhítattal nézem őt, miközben játszik. Egy nyár alatt sikerült elsajátítanom az alapokat, és onnantól kezdve önmagamat is tudtam képezni akár otthon, akár az iskolában. David minden héten küld új kottákat, amik nem mindig tartoznak az általam elfogadott zenék közé, de mindig újabb kihívások elé állítanak. És ugyebár a fejlődés a komfortzónán kívüli történés.
Hatodik, hetedik, nyolc, kilenc.. mind gyorsan telt, s az izgalmas eseményeket már csak felsorolni is nehéz volna. Nem is teszem, mert fáradt vagyok már, és nem tudnék mindent kellőképpen visszaadni egy ilyen gyatra írással. Azonban egy meghatározó eseményt mégis leírnék. Azt, amire szóról szóra emlékszem. Az első csók. Igen, tudom, hogy ez várható volt.
Tél eleje van. Már mindent beterít az első hó, és mindenki a karácsonyi szünetre készül. A legtöbben amikor csak lehet, Roxmortsba mennek ajándékot vásárolni, így a klubhelyiség teljesen üres. Mi azonban itt maradunk, és kihasználjuk a csendet, a nyugalmat. Emily vállamra hajtott fejjel nézi, ahogyan a kandallóban pattog a tűz, és néha bele-beledob egy papírgalacsint, amit maga mellett talál, és egy elolvasás után szemétnek ítél. Én egy könyvet lapozgatok a lehető legnagyobb érdektelenséggel, de muszáj, mert kilencedikben már egyszerűen nem lehet hanyagolni a tanulást. Előtte még csak-csak, de most közeleg az év vége. Lassan vizsgáktól válnak majd zsúfolttá a hetek, és csak ez szabad, hogy magam előtt lebegjen. - Letehetnéd egy kicsit. - szólal meg a mellettem ülő lány. - Már lassan egy órája bújod. - meg sem várja, hogy válaszolhassak, kiveszi kezemből, és maga mellé rakja. Igaza van. Lassan éjt nappallá téve tanulok, és ez valóban nem túl normális. - Hé, add vissza! - nyúlok a könyvem után, de Emily nem enged. Lelöki a földre, és kezdetét is veszi a már jól megszokott harc. Pálca nélkül, természetesen. Egy bajom van csak ezzel: sosem én nyerek… Emily diadalittasan fekszik el mellkasamon, amint biztosra ment, hogy már nem ellenkezem. Barna haja nyakamba lóg, de nem igazán zavar a dolog. Már megszoktam. Azonban ahogy arcára pillantok, elfog a vágy. Nem is türtőztetem magam, átölelem, és közelebb húzom arcát. Nem tudom, én csókoltam-e meg őt, vagy esetleg fordítva történt, de én vetettem véget az egésznek. - Ezt nem szabad. - hangom rekedtes a zavarodottságtól, és nem is vagyok benne biztos, hogy én ténylegesen el akarom őt taszítani. Sőt… - Mért ne szabadna, Alex? - néz rám értetlenül, miközben egy kósza, göndör tincset elsimít homlokomból. - Én szeretlek téged… - és ezzel a momdattal nekem végem. Agyam felmondta a szolgálatot, mert a szívem mélyén én is szeretem őt, mégis keresem a kifogásokat. - Testvérek vagyunk, és ez erkö…mmm - kezével befogja a számat, így nem tudom kimomdani, amit akartam. - Nem vagyunk testvérek, és valld be, hogy élvezted! - szemeiben látom a szomorúságot és a vágyat keverve. Szomorú, mert így reagáltam, ugyanakkor újból érezné ajkaim ízét.. És a legszörnyűbb az egészben, hogy én is. Akármennyire js erkölcstelennek gondolom a kapcsolatot kettőnk közt. Kár lenne tagadni, hogy már régóta többet érzünk egymás iránt, mint testvéri, vagy baráti szeretetet.
Most pedig itt ülök a könyvtárban, és életem történetét írom egyetlen pergamenre. Hogy miért? Meg nem tudnám mondani, de annyiban biztos vagyok, hogy a jövendőbeli gyermekeim kifejezetten nyálasnak gondolnak majd az olvasás után. Ha pedig tévednék, előre is elnézést kérek tőlük. Félreismertem önmagamat.
Lacey Stewart
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Alex O'Neil 2017-05-06, 12:13
Elfogadva!
Üdvözlünk az oldalon!
Áááá Azt hiszem, nem hazudok, ha azt mondom, hogy nekem nagyon-nagyon tetszik a karaktered élete Elsősorban a testvérszerelem fogott meg, vagyis leginkább az, ahogy ezt leírtad, irtó szuper lett Másrészt Emily személyisége is szimpatikus, már a te leírásodból is átjön, hogy tényleg mennyire hangadó másokkal szemben is Alex apja sem egy egyszerű eset, nem kedvelte a fiát, de megölte magát, amint elment a Roxfortba... Nos, ez azért komoly lelki terhet helyezhet Alex vállaira Mindenesetre, kíváncsi vagyok, miként alakul a karid élete a suliban, és mire mész a későbbiek folyamán Emily-vel
Azt hiszem, nem hazudok, ha azt mondom, hogy nekem nagyon-nagyon tetszik a karaktered élete 
Másrészt Emily személyisége is szimpatikus, már a te leírásodból is átjön, hogy tényleg mennyire hangadó másokkal szemben is 
