Chloe & Neville

Mikor is éreztem valami ilyesmit utoljára? Nem is tudom... talán valamelyik ex pasimnál, akit nagyon nagyon kívántam. A helyzet, és a fiú azonban merőben más. Más, mert egyáltalán nem ilyen céllal indultam el otthonról, és más, mert Neville minden csak épp nem az a típus, akire első körben vágytam. Mindig is barátok voltunk, talán épp ezért nem részegített meg soha a közelsége. Egyszerűen csak ott volt mellettem mindig, és soha nem tudtam elvonatkoztatni gyermeki mivoltától, attól a kisfiútól, akit még tizenegy éves koromban megismertem. Pedig az évek elrepültek, megöregedtünk, és sok kaland után számomra ő mindig is ugyanaz az ember maradt. Kár hogy vak voltam, és nem vettem észre, hogy valójában mi is történt. Férfivé alakult, ráadásul nem is akármilyenné, és bár még mindig Rick után dobog a szívem, azt be kell ismernem, hogy Neville szívdöglesztő mivoltára csak úgy sikerült rájönnöm, hogy hagytam, hogy hozzám érjen. Az érintése, a bőre, az illata, mind-mind annyira felhevített, mint talán még soha senkié. Hülyeség lenne így éreznem? Igazából magam sem tudom, mint ahogy azt sem, hogy egyáltalán hogy voltam képes átmászni azon a kurva képen, és hogy hogyan is tudtam nemes egyszerűséggel csak rámászni.
Kezem a hajába túrt, határozottan nyomtam a falhoz, de csak azért, hogy mind jobban hozzáférjek. Szám a száját csókolta, nyelvem pedig felfedező útra indult az övé felé. Minden mozdulatom sietős volt, talán túlzottan is, azonban most egyáltalán nem vágytam a lassúságra. Most akartam, azonnal és kettőnk között nem volt helye sem a ruháknak, sem az időhúzásnak.
Úgy éreztem megtettem minden tőlem telhetőt, és egyértelműen tudtára adtam mit is szeretnék, azonban egy pillanatig nem éreztem a nála lévő mindent elsöprő erőt és vágyat. Visszafogta magát, mintha csak egy törékeny porcelánbaba lennék, azonban szerintem már réges-régen túlléptünk a finomkodáson, és azon, hogy körbeudvaroljuk a másikat.
- Kérlek... - suttogtam két csók között és vártam, hogy végre kezdeményezzen és a kezébe vegye az irányítást. Hála istennek túl sokat nem kellett várnom, hiszen kezdeti megilletődöttségét hamar valami más vette át. Egy pillanat alatt fordított meg, és nyomott a falnak, én pedig szinte már hangosan nyögtem fel a jóleső borzongástól. Mindig is imádtam, mikor a férfiak kezdeményeztek, és mikor megmutatták férfias mivoltukat. Ez a falhoz préselő dolog pedig kifejezetten a hatalmat szimbolizálta a szememben. A gyomrom táján apró pillangók kezdtek el repkedni, majd ahogy lekerült rólam a melltartó rögvest a libabőr is végigszántotta a bőrömet. Borostás arca szinte már csiklandozott, mikor ajkával a melleimhez ért, én pedig hátravetettem a fejemet még inkább felkínálva magam csókjainak, kezének, lényének, testének.
Kezemmel ismét a hajába túrtam, úgy húztam magamra még inkább, majd másik kezemmel sietősen igyekeztem az övét kikapcsolni, hogy végre az utolsó ruhadarabjától is megszabadítsam.
- Ez... annyira jó... - lihegtem artikulálatlanul, majd az egyik kezét lassan lefejtettem a mellemről és lassú mozdulattal kényszerítettem arra, hogy immár ne csak a melleimmel foglalkozzon, hanem igenis kezdje el a déli tájon lévő tájaimat is felfedezni....

A nevét suttogom, mint egy halkan elmormolt imát, szinte már könyörgöm azért, hogy közelebb kerüljön hozzám, és hogy még csak véletlenül se essen vissza a már jól megszokott jófiú szerepkörbe. Az érzékeim teljesen kiélesedtek, a külvilág már abszolút nem zavar, mintha csak ketten lennénk. Hallom szívének dobogását, érzem bőrének illetát és szájának édes ízét az ajkamon. Keze cirógat, én pedig mint egy virág kinyílok az érintése nyomán. Megcsókol, én pedig viszonzom. Lelkesen, szenvedélyesen és olyan intenzitással, hogy levegőt is elfelejtek venni, még jó hogy ezt annyira profin csinálom, hogy percekig is képes vagyok oxigén nélkül elvegetálni.
Ízlelem ajkát, nyelvem feltérképezi ajkait, és igyekszem mindennél jobban ingerelni. Eddig soha senki nem panaszkodott azért, mert rosszul csókolnék, most azonban egy halovány félelem és kétség merül fel bennem. T udom nem kellene ilyenen agyalnom, hiszen a csókolózás is csak jön magától, zsigerből, most azonban mégis azt szeretném, ha az elméjébe is beleivódna ez a jelenet, nem csak a testébe. Nem érdekel más jelen pillanatban, és azt szeretném, ha ez nála is ugyanígy működne. Ha csak engem érezne, ha csak engem látna! Szeretném hogy vágyjon rám, hogy a bennsőjét ugyanaz a tűz eméssze, mint az enyémet. Valójában fogalmam sincs, hogy honnan jön ez az elemi erejű vágy, csak azt tudom hogy már egy ideje nem voltam senkivel, és hogy ez most egy igazán jó ötlet. A pillanatot szeretném minduntalan átélni, érezni őt, és hagyni, hogy valaki közel kerüljön hozzám, még ha nem is ezzel a céllal jöttem el a Vadkanba.
A csókból krákogás szakít ki, és egészen csalódottá válok, ahogy Neville elveszi a száját az ajkamról. Már annyira megszoktam hogy ott van, miért ne lehetne ott örökké innentől kezdve?
- Egy jó helyet... - ismétlem el az előbbi mondatát, és próbálom megérteni mit is mondott azelőtt. Valami olyasmit, hogy lépjünk le, én pedig először is nem hiszek a fülemnek, másrészről viszont határozottan izgalomba jövök. Tetszik ez az új fiú, az új énje. Bejön hogy bevállalós, és az még inkább, hogy miattam, értem akar elmenni egy csendesebb helyre.
Nyilván mindenben benne vagyok, hiszen örömmel elvenném mindazt amit adni akar, és ha már így kijelenti, mindenféle apelláta nélkül egyértelmű hogy követem akárhová.
Kissé nehézkes a felállás a székről, hiszen az alkohol mennyiség amit elfogyasztottam már igy is több volt mint ami kellett volna. Kicsit forog a világ, nem nagyon, épp csak annyira, hogy a magassarkúban való járkálást megnehezítse. Jól érzem magam, minden világosabb, csillogóbb, és komolyan mondom pár ilyen csók után talán az élet is sokkal szebb lehet.
Kezem a kezére kulcsolódik, hagyom hogy a portréhoz vezessen.
Hát igen, a szükség szobája mindig is jól jön, most azonban kifejezetten szükség van rá. A portré felnyílik, majd rögvest be is zárul ahogy átlépünk rajta. Még mindig vezet a sötét folyosón, aminek a közepén csak egyetlen fáklya világít. Mondjuk kár is lenne többnek lennie, hiszen maga ez a rész nem túl hosszú, derengésben is könnyen átlátható.
A probléma már csak az, hogy eltelt legalább öt perc az utolsó csókunk óta, így tehát nem messze a fáklyától a folyosó közepén megtorpanok.
Ujjaim megszorítják a kezét, szemem felvillan, és ha felém fordul egyszerűen csak elé lépek. Tenyerem a mellkasára simul, úgy késztetem arra, hogy a falig hátráljon. Csak egy percet várok, tényleg csak annyit, majd mint egy fuldokló a levegőért, én is úgy kapok ajka után. Fogam finoman a húsába mar, majd kezemet kiszabadítom majd őt is elkezdem szabaddá tenni ruháinak fogságából. Lehámozom róla sietősen a pulcsit, majd magam előtt tolva a pólóját a meztelen bőréhez férkőzöm. Nem volt elég amit kaptam, több kell, így tehát egy pillanattal később már csak egy melltartóban állok előtte, és simulok hozzá, hogy érezzem az érintését, bőrét, testének melegét.

- Bókot és elismerést? Ugyan már Neville! Hiszen tudod, hogy mindig akadt valaki aki figyelmes volt velem, de általában valahogy a dolgok túl könnyedén elbaszódtak. Meg mire megyek olyan emberek bókjával, akik csak a külsőt látják? Jó persze először meglátod, utána akarod megismerni, de én nem gondolnám, hogy nem lennék egy szerethető példány. Mégis valahogy mindenki elkopik mellőlem. Ez pedig több mint kiábrándító. - sóhajtok egy nagyot, majd belegondolok az elmúlt időszak összes kalandjába. Volt pár csók, de semmi komolyabb. Akire ugyanis energiát pazaroltam az inkább másnál kereste a boldogságot. Ez pedig kellően elgondolkodtató volt azzal kapcsolatban, hogy vajon mi is lehet a probléma velem kapcsolatban.
Kutató ujjai az állam alá nyúlnak, fejem kényszeresen emelkedik fel a föld pásztázásából. Simogatására egy pillanatra lehunyom a szemem és francba! Minek tagadjam! Hiszen baromira jól esik! Nem érdekel, hogy Neville kezét érzem magamon, nem érdekel, hogy pár órával ezelőtt még Rickért sírtam. Most az számít csak, hogy itt egy fiú, és olyan dolgokat tesz, amire a testem és a lelkem is mindennél jobban vágyik.
A cirógatásra szám önkéntelenül is elnyílik, apró sóhaj szakad fel belőlem. Olyan régen érintettek már meg, hogy most napraforgóként fordulok a nap felé, hogy mind egyre jobban magamba szívjam sugarait.
- Neville...- suttogom a nevét, azonban a tekintetén kívül nem is látok mást. Szeme villan, bár lehet, hogy csak az alkohol miatt de úgy látom csillagok milliárdja lakozik a lélektükreiben.
Nincs időm ellenkezni, és nem is akarom.
Szája a számhoz ér, visszacsókolom.
Először csak finoman, majd ha engedi, szép fokozatosan adom át magam mind jobban a csóknak, és mit sem törődve a női büszkeségemmel valahogy közelebb tornázom magam hozzá. Kezem a hajába túr, ujjam a tarkóját simogatja.
Te jó ég... mennyire jól csókol...

- Persze hogy látom magam, van egy baromi nagy tükör a szobában. De elhiheted, azért annyira nem vagyok megelégedve... - mondom, majd miután ő is a felespoharával babrál, én is kiveszem a kezem a hajából és legurítom az italomat. A rövid égeti a nyelőcsövemet, és így, hogy ez már a sokadik, a pír szinte állandósulni látszik az arcomon. Melegem van, vagy csak én érzem forrónak ezt az egész hangulatot, és a klímát. Kezemmel kicsit megigazítom a hajamat a tarkómon, hogy ott is levegőt kapjak, majd a zakót, mely eddig a hátamat fedte most inkább lehúzom magamról, ezzel is szabaddá téve a karomat, hiszen egy újjatlan pólót viselek, abból is a nem épp nőies fazont. Igazából most ez sem érdekel, hiszen kényelmes, és eddig nem is gondolkodtam azon, hogy Nevillel kapcsolatban ki kellett volna öltöznöm. Bár utólag belegondolva lehet célszerűbb lett volna valami csinos darab, bár tény, azt viszont határozottan sajnálnám ha csúszva kellene megtennem az utat a kastélyig.
Keze az arcomhoz ér, én pedig önkéntelenül is lehunyom a szemem, átadva magam a simogató ujjaknak. Közel van hozzám, annyira közel, és talán már nem csak az ital, hanem a közelsége is megrészegít. Tekintetem az íriszébe fúrom és nekiszegezem a kérdést gondolkodás nélkül.
- Miért, te mozdítanád? Szerinted te tennél valamit értem? Átlépnéd a közöttünk lévő távolságot? - kérdezem, és komolyan mondom elgondolkodom azon, vajon milyen lenne vele vigasztalódni. Vajon ha megcsókolna azt is olyan kellemesnek érezném, mint az ujjait az arcomon, vagy mint a bőréből felszálló csiklandozó parfüm illatot?

Szavai hallatán a fülem hegyéig pirulok, pedig nekem aztán nem szokásom zavarba jönni, most mégis valamiért sikerül. Talán azért, mert végül is a tenyere az az egyik intim tájamon kalandozik, vagy azért, mert Neville az aki ezeket a szavakat mondja... nos nem igazán tudom eldönteni. Az viszont biztos, hogy rég volt már olyan, hogy ennyire elpiruljak. Talán még Rick sem hozta ki belőlem, de amúgy meg leszarom, kit érdekel az a pöcsfej... hiszen annyi más fiú van még rajta kívül.
Hangosan felsóhajtok, és bár tudom, hogy mindez csak egy duma, és hogy azért nem olyan könnyű az embernek túllépni, legalább már odáig eljlutottam, hogy akarok. Hogy nem akarok leragadni nála, hogy azt szeretném, ha nem vágynék rá, helyette inkább valaki másra.
- Hát köszönöm! - köszönöm meg a melleimmel kapcsolatos bókot, majd lehajtom a fejem, hogy picit elkendőzzem ezzel a mozdulattal is a zavaromat.
- Eléggé. Fel sem tűnt, hogy hirtelen nőttél jó pár centit, és hogy borostád van, meg rövid és divatos a hajad... ilyesmi... - mondom, majd a nyomatékosítás végett a kezem rövid, zselézett hajába folyatom. Ujjaim végigszántanak tincsein. Fiú létére egészen selymes a haja.
- Nővé? Tényleg így gondolod? Pedig esküszöm pont most gondolkodtam azon, hogy lehet hogy mindenki felnőtt körülöttem, csak én maradtam egy bizonyos szinten. Mert én hiába bámulom magam a tükörben, nem látok változást....

- Nem, tuti nem vagyok! Biztos nem elég nagy a mellem! Csak ez lehet a baj. Hiszen agyban azért nem vagyok nulla! Komolyan, szerintem van humorom, és ha úgy adódik még humoros is tudok lenni! - nyafogom, majd mindezt konstatálva tapasztom a kezem a melleimre, majd nyomom össze őket úgy, hogy egy pirinyót nagyobbnak látszódjanak. Ezzel eljátszadozom egy kicsit, és közben lemaradok arról, ahogy Neville fülig pirul a bókolása után. Pedig kifejezetten aranyosnak találom a zavarban lévő fiúkat, és Neville akkor is annyira kedves srác volt, mikor megismertem, az évek távlatában, pedig semmit nem változott. Na jó, talán férfiasodott egy cseppet. Mert mintha borostás lenne az arca, vagy mi a szösz, és a fogai is szép ívűvé váltak. Miután ezt végigvezettem fejben, a velem szemben ülő fiúra sandítok, hunyorogva, összeszűkülő szemekkel nézek az arcába és állapítom meg a borosta meglétét, és azt is, hogy megnőtt. Hogy nem vettem észre eddig.
- Neville, te nőttél? Mikor lett borostád? - kérdezem döbbenten, mint akiben tudatosul, hogy a vele szemben ülő valójában már nem 12 éves, hanem egy érett felnőtt férfi.
Közben a rövid is megérkezik a sör mellé, én pedig miközben hagyom hogy válaszoljon, addig heves bólogatások közepette fogom meg a kezét, és nyitom szét az ujjait, hogy belerakjam a feles poharat.
- Rick elutasított, semmi gond. Végül is tudhattam volna hogy ez lesz. - hajtom le a fejem egy nagy sóhaj kíséretében.
- Túl lelkes voltam és mindent elterveztem. Ez volt a baj! Spontánnak kellett volna lennem, de nem baj, majd most spontán leszek. MInt Bridget Jones mikor playboy nyuszinak öltözött. - Már csak az a kérdés, hogy honnan tudok szerezni egy farkacskát, és hogy mi is az a playboy nyuszi. Sose volt erősségem a mugliismeret...

- Abajhgykkorismgmmmnngmm .... - motyogok halkan bele a kezembe és az asztalnak mintegy érthetetlenül. Szívem szerint úgy maradnék egész életemben. Tök jó lenne, az asztal jó társaság, na meg én is az vagyok. Magammal viszont csak kijönnék?! Legrosszabb esetben a bomlott elmém és a skizofénia valami elviselhetetlen Mia szerű picsát hozna létre. Na akkor nem lenne jó a társaságom, azt nem szeretném!
Neville kijelentésére felemelem a fejem egy halovány mosollyal. Mindig is bírtam a fejét, kár hogy csak úgy nem szokott lazulni. Túlontúl megrögzött bizonyos dolgokban, az pedig soha nem túl jó.
- Akkor mindenkire felállna... az pedig tényleg nem lenne túl jó - vigyorgom, majd minden erőmet összeszedve felemelem az óriási korsót és irigylésre méltó módon a felét lehúzom egy szuszra.
- Figyelj Neville! Most komolyan! Én tényleg annyira szar nő vagyok? - szegezem neki szegénynek a kérdést, és közben a kezem lendül, hogy valami erősebbet kérjek.
- Ugye ma itt leszel legalább Te mellettem?! Ugye nem kell egyedül innom?!