2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Teljes név: Emily S. (Star) Delight Születési hely és dátum: London, Szent Mungó, 2000.12.20. Csoport: Hugrabug Patrónus: Bagoly lesz... Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Első Képesség: - Mágikus adottság: - Familiáris: - Kiemelkedő tudás: Mágiatörténet - kiemelkedő Kihez tartozol: Sandrin Delight, Bradley Delight
Jellem: Mindig is eleven gyerek voltam, állandó jellegű sérülésekkel a testem legkülönbözőbb pontjain, melyeket nem egy varázspárbajban, hanem a lehető leghétköznapibb tevékenységek során szereztem sikeresen. Fára mászás, szülői jelenlét nélküli főzési kísérlet (ennek még a gondolata is fáj ), futás, biciklizés, szerelés... Szóval, velem azért szépen meggyűlt anyuék baja, soha életemben nem tudtam megülni egy helyben két percig sem, akadt olyan helyzet is, amikor eltűntem. Mármint, anyuék szerint, én csak annyit észleltem az egészből, hogy milyen murisak a muglik tömegközlekedési eszközei. Ha rajta ülök. Kíváncsi természet vagyok, mindent szeretek alaposan megfigyelni, ha kell, szét is szerelem, a kezeim között egy játék sem maradt életben eleinte. De komolyan, még nyolc éves koromban is bütyköltem mindent, egyszer Sam pálcáját csórtam el, hogy megvizsgáljam, miből is készült, de ott még időben lefüleltek, pedig már minden elő volt készítve. Lehet, pálcakészítő leszek, most legalábbis ez álmaim célja, utána majd alakul ez is. Vagy nem. Nem tudom, csapongó természet vagyok, egyik pillanatban még ez érdekel, a másikban már teljesen más dolog, úgyhogy nálam minden bizonytalan.
Kinézet, megjelenés: Gyönyörű, halványkék szemeim vannak, legalábbis elsőként mindenki ezt jegyzi meg rajtam, utána kerül szóba a szőkésbarna hajzuhatag, amely szerintem leginkább anyu büszkesége, nem az enyém, elvégre még ő tartja karban, tekintettel arra, hogy ha én tenném, már rég le kellett volna vágni. Kopaszra. A testalkatom vékony, hasonló, mint a korombeli társaimé, már csak azért is, mert a hiperaktivitásom miatt két falatot, ha eszek, nem többet, utána rohanok is tovább a dolgomra. Igazság szerint éhes sem vagyok különösebben, de ennem kell, mert mindenki tukmálja belém jobbról-balról. Szeretem a kényelmes ruhákat, hiszen az én természetemhez nem is igazán passzolna a nemesebbnél-nemesebb ruhatár, úgyhogy így legalább nem kell félteni őket, ha esetleg kiszakadnak. A sportcipők a kedvenceim, imádom őket, legszívesebben mindet megvenném, de ha velem összefutsz, akkor ezer százalék, hogy ebben pillantasz még. Kivétel ez alól a bál vagy más társasági rendezvény, de olyanokra meg nem járok, mert nem engedélyezett a sportcipő, így felejtős a dolog.
Előtörténet: Mint fentebb is említettem, Londonban születtem, a Szent Mungóban, úgyhogy innen már egész könnyen ki lehet találni, hogy legalább az anyám varázsló. Amúgy apu is, meg a két tesóm is az, így nagy eséllyel nekem is jutott valami a jóból. Anyunak egy irodája van, ahova gyakran bevitt engem is, hiszen éppen nem bírt kire bízni, úgyhogy élénken emlékszem arra, ahogy a hatalmas íróasztala mellett volt egy kisebb asztal nekem, ahol békésen rajzolgattam, amíg ő az ügyfeleivel foglalkozott. Néha olyan is előfordult, hogy őt utánoztam, igazi irodistának éreztem magam, papírokat tologattam ide-oda, anyuval írattam alá az általam ákombákolt szerződéseket. Apunak ezzel szemben már veszélyesebb foglalkozása van, ő az auror szakmát választotta, habár mintha régebben a Roxfortban tanított volna, de ebben azért nem vagyok teljesen biztos... Szó, mi szó, elég ritkán van otthon, de szerencsére, ha akad szabadideje, azt velünk tölti, úgyhogy nem igazán veszem lelkemre a dolgot. Gyakran akad olyan alkalom is, amikor ellátogatnak Roxmortsba és velük ebédelhetek, az ilyesmit nagyon élem, ami azt illeti. Persze, 11 vagyok, hivatalosan nem mehetnék le a faluba, de más a helyzet, ha a szüleim kérnek ki.
A bagolyposta és ami mögötte van:
A Roxfortba való bejutásom ugyanúgy zajlott, mint a korombeli gyerekeké, legyen az mugli vagy aranyvérű... Én legalábbis izgatottan vártam a levelet, szinte állandóan az ablakban ültem, csak hát elfelejtettem kinyitni, így a bagoly nekirepült, majd kissé szédülten zuhant alá. Mindegy, nem lett komoly baja, adtam neki kárpótlásul ezt-azt, a levelet pedig izgatottan vittem anyuék elé, akik már rutinszerűen mentek el velem bevásárolni az Abszol-útra. Hogy ott mennyi minden van! Amikor megpillantottam a seprűket, akkor egyből híres kviddicsező szerettem volna lenni. Ez egészen addig tartott, amíg be nem mentünk a könyvesboltba, ott már írói pályát képzeltem el magamnak. Utána varrónő, fagyikészítő, végül pálcaeladó lett álmaim szakmája, úgyhogy lesz miből szemezgetnem a későbbiek folyamán, úgy érzem. A beosztási ceremónia már kissé cinkesebb volt, már csak azért is, mert abba a házba kerültem, ahova semmiképp sem szerettem volna, én legalábbis nem éreztem úgy, hogy oda tartozok... Hugrás lettem, úgyhogy az első pár hétben nem győztem küldözgetni a baglyokat azzal a rimánkodással, hogy anyuék vegyenek ki onnan és írassanak át másik iskolába, ahol még hírből sem ismernek ehhez hasonló helyet. Sajnos, nem ez történt, úgyhogy kénytelen voltam elviselni a sárga jelvényecskét a taláromon.
4 évvel később...
Világéletemben makkegészséges voltam, ezért is érintett kissé kellemetlenül az, amikor egy nap ágyba döntött a migrén. Szörnyen voltam, teljesen legyengített a kór, de szerencsére másnapra már kutyabajom sem volt, mehettem ismét a tanórákra. A jólét tartott kb. egy hétig, amikor ismét jelentkezett a fejfájás és sokkal rosszabb lett, mint előtte, már a főzetek sem hatottak. Étvágyam sem volt, amit megettem, az rögtön kijött belőlem, eléggé megijedtem... Hát még anyuék, amikor a téli szünet alatt 5 kilóval könnyebben mentem haza. Nekik nem szóltam a rosszulléteimről, nem szerettem volna, hogy aggódjanak értem, különben is, akkor kissé jobban voltam, habár még az sem volt éppen az igazi... Mindenesetre, hagytam, hogy belém tukmáljanak mindenféle jót, vissza is szedtem 3 kilót, kezdtem igazán jól érezni magam. Amikor erősebb voltam, régi képeket nézegettem, hogy elüssem az időt és eltereljem a figyelmem arról a maradék zsibongásról is a fejemben, ami ott volt valahol... És akkor pillantottam meg... Anyu és apu boldogan mosolyogva néztek a kamerába, miközben valaki a háttérben átsuhant mögöttük, tenyerét az arca elé tartva, de mégis... mégis akadt egy olyan pillanat, amikor a kamera felé fordult és szívszorítóan ismerős volt az alak. Mintha magamat láttam volna, de az nem lehet, igaz? Nem vagyok időutazó, mit kerestem volna azon a fényképen? Viszont, mostanában kellett készülnie, hiszen még ott voltak rajtam a betegség nyomai. Sápadt voltam, soványabb az átlagnál és a kedvenc kapucnis felsőm hevert rajtam, amit tegnap kaptam aputól és még nem is viseltem! Ki kell derítenem, mi folyik itt...
), futás, biciklizés, szerelés... Szóval, velem azért szépen meggyűlt anyuék baja, soha életemben nem tudtam megülni egy helyben két percig sem, akadt olyan helyzet is, amikor eltűntem. Mármint, anyuék szerint, én csak annyit észleltem az egészből, hogy milyen murisak a muglik tömegközlekedési eszközei. Ha rajta ülök. Kíváncsi természet vagyok, mindent szeretek alaposan megfigyelni, ha kell, szét is szerelem, a kezeim között egy játék sem maradt életben eleinte. De komolyan, még nyolc éves koromban is bütyköltem mindent, egyszer Sam pálcáját csórtam el, hogy megvizsgáljam, miből is készült, de ott még időben lefüleltek, pedig már minden elő volt készítve. Lehet, pálcakészítő leszek, most legalábbis ez álmaim célja, utána majd alakul ez is. Vagy nem. Nem tudom, csapongó természet vagyok, egyik pillanatban még ez érdekel, a másikban már teljesen más dolog, úgyhogy nálam minden bizonytalan.