2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Na ez már jobban hangzik. Most mondd, hogy ezek a nagy halálon túl tartó hatalmas szerelmek nem... totál cikik és túl vannak játszva! - nem hiszek én az ilyesmiben, hiszen lássuk be a szüleimtől nem láttam valami jó példát. Oké szép életünk volt... amíg éltek, de elég keveset voltak otthon, nem csoda, ha bennem nem az maradt meg mennyire szeretik egymást, vagy minket, hanem az, hogy mennyire helyette folyton valami mást csinálnak, szóval nem, én az effélében egyáltalán nem hiszek. Főleg, hogy a testvéreim sem dúskálnak a nagyívű szerelmi sztorikban. Nick csajozik, nem nagyon válogat, Sasha kicsi, a nővérem pedig...azt hiszem ő a könyvekbe szerelmes és úgy se talál olyan pasit, aki felérhet a szintjükkel. - Tudod... néha nagyon sokat tudsz beszélni Scott. - igen és ezzel a kismonológgal megint elér nálam egy mosolyt. Tényleg nem tudom hogyan csinálja, pedig rendesen leugattam, beszóltam neki, nem voltam valami kedves és úgy fest, hogy ez még sem hatott rá olyan nagy mértékben, vagy legalábbis nem érdekelte annyira, hogy most ne legyen itt velem. Segített és még enni, inni is adott, hogy ne legyek rosszul, most pedig istápol, szóval az a legkevesebb, hogy valahogyan viszonozom, ha már velem volt, aztán meglátjuk, hogy egyáltalán a segítségére leszek-e, mert ez egyelőre még cseppet sem biztos. - Nem, tényleg jól vagyok, se szédülés se semmi. Rendesen beettem, szóval... Jövök neked egyedül, amit a macival törlesztek és akkor kvittek vagyunk. - bizonyítandó a dolgot fel is állok és nem látni, hogy megszédülnék, vagy hasonló, tehát akkor irány az alagsor. Azért összepakolok pár dolgot, aztán megnézhetjük az a mocsarat. Végül is érdekes kis kalandnak tűnik és nem is rossz néha kicsit kimozdulni a kastélyból, főleg ha már megtehetem, mert egyetemista vagyok és nem kell hozzá még Nick engedélye sem.
// //
♫ Angels fall ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Ahogy mondod, meglehet, hogy csak az idő szépíti meg az egészet. – Nevetem el magamat, ha már mosolyog, az igenis jó jel. Kissé aggasztó volt látni, hogy mennyire be volt rágva a világra, de szerencsére hogy ha valaki rendesen kezeli, fenntartások nélkül, nem magára véve a morcos tekintetét, akkor tud ő kedves lenni. Az mindegy is, hogy annak idején ki volt az, aki az egyértelmű jeleket küldözgette, nagyon meg volt az egy hullámhossz, lényegében egyikünknek sem kellett megerőltetnie magát, úgy omlottuk egymás karjaiba, mintha holmi szappanopera hősök lennénk. Ezúttal érettebb emberként, részemről felnőttként ismerhetjük meg újra a másikat, és míg ő kategórikusan kijelenti, hogy ő már nem olyan, nekem jelenleg minden időmet a tanulás és a kisöcsém pesztrálása fogja kitölteni. Azt hogy ismét összefutottunk, nem érzem a sors kezének, csak véletlennek, de ha egy régi jó ismeretségből legalább valami folytatólagos.. valamit tudunk kihozni, hogy legalább olykor elbeszélgetünk, már az is tökéletes lehet. - Nem az érzelmi magatartásról, hanem a döntésekről beszéltem. Láttam, hogy nagyon komoly vagy, és még rágod is magadat valamiért, végül rosszul lettél. Ez komoly fellépést, és felelősségteljes döntéseket kívánt tőlem is. A nem túl kedvesség.. nos ez szubjektív, részemről nem jelentett semmiféle negatívat ahogyan hozzám álltál. Miért is várhatnánk bárkitől, hogy állandóan tejbetökként vigyorogjon? Kétségkívül szép a mosolyod, ami talán másoknak ritka kincs, de elhiszem, hogy megvannak a magad problémái, és meglepő is lett volna, ha viháncolva a nyakamba ugrasz annyi év után. Lehet, hogy el is menekültem volna. – Miután úgy látom, hogy nem fog megszédülni, ha felállunk, én már meg is teszem, mert valahogy össze kell készülnöm, mielőtt indulok a mocsárba. Igen, kétségkívül egy maci az oka, hogy kockáztassam az életemet. Viszont a válaszát tényleg nem értem. - Oh, ezt nem is mertem várni tőled. A szerencselével boldogultam volna egymagam, de igaz, túl sokáig tart készíteni, így meg.. velem jönnél? Ez kedves tőled. Addig próbálj egy kicsit pihenni, remélem nem szédülsz már. Mondjuk másfél óra múlva az udvaron? Majd kintről hoppanálunk. – Nekem nincsenek fenntartásaim, hogy miért is ne érthetne a természethez, sőt, most kifejezetten jól jöhet a mocsárnál, de már megint látom azt a negatív csillogást a szemében, hogy mindenki valamiért lebecsüli. Mitől siklott félre így minden?
||music:In Love Again|| words: 430 || just for you ▲▼
You are always next to me, Even is you are a 1000 miles away.
Könnyen lehet, hogy inkább holnapra tolom az egészet és már nem megyek vissza a tömegbe. Egyébként is rengetegen voltak, szerintem még mostanra sem fogytak el, nem érdemes kockáztatni. Holnapra hátha kevesebben lesznek, vagy olyanok, akik nem lökdösődnek ennyit. Ha meg még sem, hát az pech, akkor majd kitalálok valamit, vagy kibírom, netán Scott tör nekem utat. - Na persze, akkora szemeket... talán csak te színezted ki az emlékeket ennyi év távlatából. - és mégis elmosolyodom, nem olyan kötekedő és cinikus a hangom, pedig az lenne az igazi és az is a megszokott tőlem, de róla valahogy úgy lepereg minden, hogy még igazán galád sem tudok lenni vele. Fura egy alak és úgy fest, hogy mellette én is furán viselkedem. A testvéreim nem is ismernének rám jelenleg. Jó, hogy nincsenek itt, mert tuti, hogy nem tudnám lemosni magamról, hogy tudok jó fej is lenni, pedig nem tudok és persze nem is akarok. Scott valahogy... értelmesnek hat, meg amúgy is minek szenyózzak vele, ha finom levest főz? Annak még lehet haszna. És legalább nem veszi zokon a szavaimat, ami egy újabb jó pont neki. Mármint... nem szoktam én jó pontokat osztogatni, sőt semmilyeneket sem, maximum rosszakat, most sem kellene. - De esetemben nem így működsz... hiszen én nem voltam túl kedves veled, te viszont nem voltál undok, nem hasonultál. - oh én tisztában vagyok azzal, hogyan viselkedem másokkal, mikor nem vagyok túlzottan kedves teszem azt, sőt kimondottan utálatos tudok lenni és igen könnyen kihozok másokat a sodrukból, de valami miatt Scottal ez nem működött, sőt egészen jól kezeli a velem való kommunikációt. Nem tudom, hogy ez miért van, talán mert én sem voltam annyira gonosz vele, mint másokkal szoktam, amilyen a megszokott stílusom és ő valahogy érezte, ezért fogta szintén vissza magát legalább valamelyest? - Mondjuk úgy, hogy bár nem nézné ki belőlem senki, én sem, de értek a növényekhez, meg úgy a természethez. Ez valami adottságféle lehet és vedd úgy, hogy nem kérted, én ajánlom fel. Úgyis folyton bajba kerülök, mindenki megszokta már. - vonom meg a vállamat. Nem azért győzködni nem fogom, hogy milyen jó fej is tudok lenni, erről szó sincs, szóval ha le akar beszélni akkor sikerülni fog neki, de azért jobb, ha inkább hagyja. Végül is rendes volt, ennyit tehetek érte és talán még tudok is segíteni, ha már annyira fontos az a... maci.
♫ Angels fall ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Úgy látom, hogy nem túlzottan siet, pedig valamikor vissza kéne mennie letudnia a beiratkozást, amit nekem sem ártana, mert talán már csak holnap van lehetőség bejelentkezni. Nem is értem, hogy miért ilyen rövid a határidő, hiszen már több mint ezren járnak ide. Egy kis iroda intézi az egészet? Jó, mágiával nem lenne olyan nehéz, de mégis papíron csinálják, mint a gringotts-i koboldok.. Valami sosem változik. - A régi izé miatt..? Furcsa a kérdésed. Valahol azért. Mert egy régi ismerős vagy, akit esetleg barátként is kezelhetek. Nem kell mentegetőznöd, évek teltek el, nem várom, hogy megint akkora szemeket meressz rám.. – Vigyorodom el, hiszen már úgysem tudjuk felidézni, hogy annak idején ki is kezdeményezett. Én azt hiszem csak megtörtént, mindkettőnkön múlt. – Ahogyan én sem pasizom, valahogy rontaná a rólam kialakított képet, látod ebben éppen hasonlítunk. Különben meg időm sem lenne kapcsolatokra, úgyhogy ne ijedezz tőlem. – Vonom meg a vállamat még mindig derűsen. Nem az én tisztem faggatni, hogy mi változott meg benne. Valahol természetes, hogy ha több mint öt év telik el, megváltozunk. Én azért ennyire nyíltan nem utasítom el a szerelmet, viszont nem is hajszolom, majd ha egyszer rám talál, hát örömmel fogom üdvözölni, ő viszont kategórikusan kijelenti, hogy neki nem kell ilyesmi. Tippelhetnék, hogy összetörték a szívét, vagy csak rossz példákat látott, esetleg sosem volt nagyon érzelgős típus, de végülis ez mindegy, nincs köztünk bizalmi kapcsolat, hogy érdemes lenne belemennünk ilyesmibe. - Nem tudom. Amíg másokat lazán beskatyulyázok, addig az én stílusom állandóan változik, akár óráról órára. Túlságosan a szeszélyeim rabja vagyok. Ahogy mondod, olykor segítek, rendes vagyok, máskor pedig elfordítom a fejemet, félrenézek, és nem tud érdekelni semmi. Hatással van rám a környezetem, átveszem mások hangulatát, ahelyett, hogy én alakítanám őket. Ha rossz a kedved, lehet, hogy nekem is elmegy, de ha sikeres vagy, az engem is inspirál. Fura, nem? – Lehet, hogy ez az oka, hogy láttam őt elesni, rögtön megesett rajta a szívem, nem tudtam volna csak továbbmenni. Ha jó kedvében találom, lehet, hogy meg sem állok. Viszont a válaszán megvonom a vállamat, Jackie-nek fontos, és ezáltal nekem is. Ha valaki kedves számunkra, akkor nincsen határ. - A bájitalokat megköszönöm, de.. milyen adottságra gondolsz? Nem kérhetem, hogy gyere velem. Még csak most tértem vissza, félórányi dumcsi alapján ez túl nagy áldozat lenne tőled. – Félmosollyal döntöm oldalra a fejemet, igenis van benne kedvesség, csak ügyesen próbálja titkolni.
||music:In Love Again|| words: 430 || just for you ▲▼
You are always next to me, Even is you are a 1000 miles away.
Talán az előbbi rosszul lét lehet az oka annak, hogy elbeszélgetek vele, hiszen egyébként nem igen szoktam effélét művelni senkivel sem, de végül is segített és nem erőltette rám ezt a múltbéli ismertség dolgot sem, ami azért jó fej dolog tőle, meg elég jó volt a kaja is, amit hozott. Értelmesnek tűnik, pedig én ilyesmit ritkán mondok bárkiről is, de neki valahogy sikerült megugrani a magasan tartott szintet még úgy is, hogy Griffendélesnek jobban beillene ezzel a testőr dologgal, mint Mardekárosnak. - Végül is azt mondják olyat csinálj, amit szeretsz, csak nekem valahogy nehéz felfogni, hogy miért is jó, de persze a te dolgod. - nem, ezúttal nem kötök bele még jobban, ami elég meglepő tőlem, de talán a leves, meg a süti, meg úgy általában, hogy ettem valamit és volt, aki felszedett a földről, meg talán ez az egész... miattam ment el a suliból dolog mégis csak hatással van rám, mélyen legbelül és persze tuti, hogy nem ismerném be. - De ugye nem e miatt a régi... izé miatt? Én nem vagyok egy olyan típusú lány. Tudod... nem pasizom, a szerelem meg irtó távol áll tőlem. - csak hogy ezt még most a legelején tisztázzuk, hiszen mégis csak elmondta, amit elmondott és én őszintén szólva nem szeretnék ebből valami kósza félreértést. Komolyan egészen jó fej, ami tőlem állati nagy bók, de elég fura lenne, ha ő valami régi elfeledett csók miatt akarna minden áron segíteni, ne adj isten a nagy testőrködést nálam is be akarná vetni. Remélem, hogy nem erről van szó, hiszen engem nem kell megvédeni, megvédem én magamat. - Szóval te is ilyen vagy? Pedig nem tűnsz olyannak, aki mindenkinek visszaszólna. Inkább olyan rendes srác típus vagy tudod, aki... segít másoknak és elfogadja a dolgokat. Ezek szerint nálad a látszat csal? - de komolyan nem néznék ki belőle semmiféle lázadást, vagy hasonlót. Olyan átlagosnak tűnt, főleg ezzel a levessel, meg hogy segített, bár ha azt mondja mást tervezett csak most kényszerből van itt megint... Ezek szerint régen vadócabb volt? Olyan nehéz kinézni belőle, bár azt is, hogy valakinek a gyámja legyen. Én tuti, hogy nem tudnék hosszú távon - rövid távon se - felügyelni Sashára. Túl sok nekem, állandóan pörög és gőze nincs róla, hogy milyen is, amikor valami pocsék, úgy igazán és istenesen pocsék, mintha nem is akarná felfogni, vagy nem is tudná. - Szóval egy maci miatt? Tényleg eltévedt nála a süveg... - és nem, bármennyire is akarnám nem sikerül igazán cinikus élt hozzátennem a szavaimhoz, pedig igazán dolgozom rajta komolyan. - Na jó... amúgy is mindenki kiakadna, ha tudná, szóval miért ne? Izginek tűnik, segítek. Szerencselé nincs, azt nem lehet ilyen gyorsan megcsinálni, plusz hozzávalóm sincs, de van pár bájitalom, ami hasznos lehet mágia nélkül és van pár... apró adottságom is, ami segíthet. - vonom meg a vállamat és persze ezekről eszem ágában sincs beszámolni, mint a kis apróság, hogy elég jól kezelem a természetet és az állatokat, ami teljesen irreális, hiszen nem vagyok egy jótét lélek típus, de ezt dobta a gép. Uther rúnáiról már nem is beszélve, vagy a tőr, amit még Rasmustól kaptam... Na igen az ember az ilyesmit nem mutogatja csak úgy akárkinek igaz?
♫ Angels fall ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Talán igazad van, a tűzoltó nem más helyett hal meg, lehet, hogy rossz volt a példám. Mindegy is, én szeretem csinálni. Vagyis szerettem, mert most jegeltem a témát. – Dörzsölgetem a nagy dillemázgatás közepette az államat. Érdekes módon még senkit nem érdekeltem annyira, hogy ezeket a kérdéseket szegezze nekem. Lioneah esetében lehet, hogy ez valami köszönetajándék a levesért meg a csokiért, de az is lehet, hogy pusztán udvarias, hogy visszakérdezzen, mi is van velem. Elég dacos az ábrázata, de azt nem hiszem, hogy provokálna, szimplán itt hagyhatna, ha nem érdekli, amit mondok. Marad, és ez jó dolog. Nem érti, én pedig próbálok magyarázni, megvédeni az álláspontomat. - Hát megesik. Néha, ha összefutunk, megpróbálhatok rád odafigyelni. Az erőltetés szándéka nélkül. – Nem mondom, hogy fel akarom hízlalni, kifejezetten csinos, vékony lány még mindig, de azért valóban nem kéne elhanyagolnia a rendszeres étkezést. Kicsit talán mégiscsak kiállnak a csontjait, ami most még nem vészes, de ha az izmait kezdi fel enni a szervezete, onnan már komolyan nehéz a visszaút. Vajon miért ennyire flegma? - Nem is tudom, evidens. A mardekárosok nem annyira csapatjátékosok, nem olyan a kisugárzásod, mint aki megtűr másokat maga körül, aki beleugasson az életébe. Azt hiszem ebben hasonlítunk. – Vélem, és remélem, hogy ezzel nem lövök mellé. Régen is pont a vagánysága tetszett meg, amikor flörtöltünk, és most is megmaradt a hideg céltudatossága, tényleg úgy tört át a tömegen, hogy nem igazán tűrt ellentmondást. Mellé ez a gyönyörű porcelán baba arc, érdekes párosítás, mégis nagyon különleges. Ha kicsit is fiatalabb lennék, nehéz lenne lepergetnem magamról a hatását, de még most sem egyszerű. Az más kérdés, hogy mindketten érettebbek vagyunk, és úgy fest, egyikünket sem éget már az az ifjonti hév. - Nos igen, Jackie-nek meghalt egy távoli nagynénje, és hát a hölgy egy mocsár közepén lakott. Legutóbb amikor az öcsi ott volt, sikerült ott felejtenie az egyik maciját. A mocsár antimágikus területen van, talán pont azért, hogy ne zargassák a nénit holmi mágusok, így nem lehet csak úgy odahoppanálni, vagy seprűt használni. Az utat nagyjából tudom, de korábban mindig a néni jött elénk, és ő vezetett be a házáig, de én.. nos nem akarok valamibe belelépni, vagy hogy leharapja a lábamat valami dög. De kell az a maci. Ma délutánra terveztem a túrát, de ha későn szólok, hát megértem, végülis nem tartozol semmivel. – Foglalom össze, igazából nem is akarnám feltartani, megpróbálhatok egyedül is nekivágni a mocsárnak, de rossz lenne üres kézzel az öcsémhez visszatérni.
||music:In Love Again|| words: 430 || just for you ▲▼
You are always next to me, Even is you are a 1000 miles away.
- Nem tudom... nekem valahogy nem olyan. Mármint a tűzoltó odamegy életet menteni és max ő is meghal, ha rosszul sül el, de ha nincs mit tenni nem megy és ég el más helyett, de a testőr... nekem más. - megvonom csak végül a vállamat, és hát sejtheti, hogy ez ügyben nem sok esélye van, hogy meg tud győzni engem. Egyébként is nehéz eset vagyok, de ez amúgy is egy elég komoly téma és nem valószínű, hogy tényleg meg tudja értetni velem, hogy a kettő egy és ugyanaz, mert nem és kész. Az ő esete akkor is más, mint egy tűzoltóé és hát mázlija van, hogy valamennyi mugli ismeretem azért akad, mert amúgy azt se tudnám, hogy miről is hadovál. - Azt hiszem nem is érdekel az egész, mármint az evés. Gőzöm sincs miért. - és arról sincs, hogy ezt miért mondtam ki és miért mondtam el neki, amikor nem is emlékszem rá és egyébként sem kellene kiteregetnem a dolgaimat csak úgy valakinek, akit nem is ismerek valami jól. Fura... de amúgy egész jó volt, amit hozott, talán az is benne van, ha jó a kaja, vagy van aki elém teszi, akkor megeszem én, csak valahogy magamtól nem foglalkozom ezzel, mint ahogyan sok dologgal nem. - Mégis úgy mondtad, hogy Mardekáros vagyok, mintha evidens lenne, közben meg te is az vagy és nem vagy épp tipikusan olyan, sőt... miért nem Griffendéles lettél? Vagy más voltál, amikor beosztott? - én is változtam, de már akkor is lázadó voltam, amikor a süveg a fejemre került és talán a süveg látta is előre, hogy mi lehet még belőlem, legalábbis gondolom én. Végül is tényleg igaza lett, teljesen jogosan kerültem a Mardekárba, én aztán tényleg finoman szólva is kilógtam volna bármelyik másik házból, szerencse, hogy nem kell sem az okosok, sem a zakkantak, sem a bátrak közé kerülnöm, azért ezt értékelem. - Szerencselét? - majdnem elnevetem magamat, ami aztán nálam tényleg nagyon ritka. - Ahhoz kissé nehéz összeszedni a hozzávalókat, szerintem még Piton szertárát feltörve se lenne meg minden, de minek az neked? - fura egyáltalán, hogy felmerül benne, főleg mert nem tűnik olyan típusnak, aki bármikor is csalni akarna bármiben is. Az a szabálykövető fajta első ránézésre és lássuk be, hogy a szerencselé valahol azért csalásnak számít
♫ Angels fall ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Lioneaah! – Szörnyedek el megint vigyorogva, még kissé az arcomat is fogom ettől a kérdéstől. – Totál félreértesz. Nekem nincsen halálvágyam. Ez egy ilyen szakma. Mint a mugli tűzoltóké. Kockáztatom az életemet másokért, hogy élhessenek, mert rám bízták magukat. Azért csinálom, mert komoly felelősséggel jár, és mert jó vagyok benne. Semmi sem mindegy! – Most már kissé lehiggadok, kezdem megérteni, hogy neki minden a negatív dolgokról szól, csak a kedvemért valamennyire megerőlteti magát. Igen, próbál kommunikálni, de a szakmámból kifolyólag komoly emberismerőnek kell lennem és nagyon úgy fest, hogy nála a pohár szinte teljesen üres. A miért nem tudom, már majdnem felnőtt, alighanem pocsék volt az ide vezető élete. De legalább attól nem ijed meg, amit mondok. Rég volt már, akkor igaznak éreztem, de lehet, hogy csak az ital miatt. Mégis az emlék évekig valóságosnak tűnt, noha felnőtt fejjel már valóban kissé butaságnak hat. Már közel sem tűnik annak a flörtölős, vagány kislánynak, sőt.. Enyhén szólva is más lett. De ha belegondolok, nyilván én is. Meg különben sem emlékszik rám. - Nem hülye dolog, hanem.. más a fontos. Pedig ennek alapvetőnek kéne lennie. Mindegy, most itt voltam. – Bólintok, hiszen ezt úgysem lehet erőltetni. Lehet hogy vannak a közelében olyanok, akik néha legalább odafigyelnek, én nem erőltethetem rá magamat egy sok évvel ezelőtti flörtölés miatt, hiszen nem is emlékszik rám. Lehet, hogy utánam jó sokan voltak, talán ez is lehet az oka. Nem véletlen, hogy hülyének néz, ilyen külsővel nyilván körbezsongják a fiúk. - Hasonló, de mégis más. – Azért kötöm az ebet a karóhoz, csak mert nincsen jól, vagy pocsék a kedve, remélem becsüli, hogy következetes vagyok. Ráadásul ahogy mondtam, most egy jó hosszú időre ezt félre is kell tennem az öcsém miatt. Fürkészem egy kicsit az arcát, olyan, mintha mondana akarna valamit, de végül mégsem teszi. Csak annyit tehetek, hogy itt vagyok, hogy ha mégis kibukna belőle valami. Most viszont nem akarnám csak úgy itthagyni, mert ez az első napom, és van időm, másfelől a morcossága ellenére jó beszélgetőtárs. - Nem minden mardekáros méregkeverő, a süveg csak általánosít. – Nevetek fel, aztán fel is csillan a szemem. – És tudsz már szerencselét is csinálni? Az most nagyon kéne nekem..Legalábbis késő délutánra, de hát gondolom már túl későn szólok.. – Ez tényleg így van, nem csak önbizalomtréningből kérek szívességet, de ha véletlenül tudna segíteni, azzal nagyon jól járnék, meg lehet, hogy ő is úgy érezné, hogy hasznos, amit csinál.
||music:In Love Again|| words: 430 || just for you ▲▼
You are always next to me, Even is you are a 1000 miles away.
- És ez... miért jó neked? Nem akarsz élni, szóval úgyis mindegy? - komolyan érdekel a válasz, ezt jól láthatja rajtam, tényleg nem értem, hogy valaki mégis hogyan vállalhatja önként, hogy másért beáldozza akár az életét is. Én tuti, hogy nem tenném, épp elég erős bennem az élni akarás mindazok ellenére is, ami történt, vagy pont a miatt? Nem is ez számít, de az biztos, hogy tényleg nem sok értelmét látom annak, amit ő vállal, egyenesen őrültségnek tartom, ahogyan azt is, hogy néhány éve annyira oda volt értem. Totál lehetetlennek tűnik, hogy valaki egy rövid ismeretség alapján ennyire oda legyen a másikért. Lehet, hogy egy cseppet többet ivott a kelleténél és a miatt érezte így, simán benne van a pakliban. - Hát végül is ebben van ráció. - legyen igaza, ez már egy fokkal jobban hangzik, mint hogy miattam ment el és hogy ilyen sokat jelentett neki egy csók, amire én már nem is nagyon emlékszem. Ezt egyszerűen nehezen tudom elképzelni és elhinni is, de kétlem, hogy azért mondaná, mert mondjuk valamit akar tőlem, hiszen jól láthatta nem vagyok az a típus, akit csak úgy ágyba lehet vinni, vagy ilyesmi még egy finom levessel, vagy desszerttel sem. Elég harapós vagyok, talán pár éve még nem voltam ennyire ilyen, de azóta sokat sikerült fejlődni, és azt hiszem ezt már megtapasztalta, nem okos ötlet velem bármilyen módon is újat húzni. - Igazából időnként szimplán elfelejtek enni. Tudom, hogy kellene és hülye dolog, de hát... ez van. - újfent csak a vállamat vonom meg, mintha ez nem lenne valami fontos dolog, pedig enni kell én is tudom és most jól is látszott, hogy muszáj lenne jobban odafigyelnem magamra, hiszen komoly bajom lehetett volna, ha Scott épp nincs ott és nem lép közbe. Az a szerencsém, hogy összeszedett, mert ha teszem azt valaki még át is gyalogol rajtam... na annak tényleg csúnya vége lett volna lássuk be. - Oké, de te is az életedet kockáztatod és odaugranál más elé, tehát majdnem ugyanaz. - igen mondták már, hogy végletes vagyok, de ez jó eséllyel nem is fog megváltozni csak azért, mert most ő is azt mondja. Hát mondhatni ez van, én már csak ilyen vagyok és nem is tudom valaha változnék-e. Talán, ha a magamban elnyomott érzéseket, a velem történteket valaha elmondanám valakinek, felszakadna az a bizonyos gát, de... miért tenném? - Ha már így sablonokhoz kötöd a Mardekárosokat, a tanulmányaim meg vannak, méregkeverőnek tanulok, de gondolom ez várható volt, bár ha jól tudom te is Mardekáros vagy. - és lássuk be ezzel a nagy önfeláldozási vággyal nem igazán követte a sémát, pedig ugye arról volt szó hogy a Mardekárosok ilyenek, meg olyanok, akkor ő miért foglalkozik valami komoly hivatással, ami aztán cseppet sem passzol a magunkfajtákhoz?
♫ Angels fall ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Igen, összességében engem nem a nyomozásért fizetnek, noha előfordul, hogy ahhoz, hogy kiderítsem, ki tör a védencem életére, nem kevés kutatómunkába kell fognom. Mégsem ez a jellemzőbb. Inkább élő falnak kell lenni. – Na igen, ezt nem biztos, hogy sokan bevállalnák, én viszont szeretem csinálni. Hivatásszerűen, érezni a veszély ízét a számban, a halál lehelletét, amit nem mindenki merne utánam csinálni. Hülye azért nem vagyok, nem az a cél, hogy vége is legyen a dolognak, de szeretem, ha becsülnek mindazért, amiére felteszem az életemet. Legalábbis eddig így volt, de a kisöcsémért ezt egy jó időre fel kellett adnom, de jószívvel megteszem, hiszen csak én vagyok már neki, nem kérdés, hogy nekem kell gondoskodnom róla. Lioneah homlokráncolásából egyértelműen kiderül, hogy konkrétan őrültségnek tartja. - Nem mondom, hogy teljes mértékben megalapozott volt.. Fiatal voltam, akárcsak te. Különben is, egy fellobbanó lángról is gondolhatja azt az ember, hogy ez egy életre szól. – Én is megvonom a vállamat, kétlem, hogy nagyon egyedi lenne az esetem, szerintem minden második kamasz érezte már egy csók alapján, hogy sose akarna elválni a másiktól. Nekem ez Lioneah esetében nagyon intenzív pillanat volt, és akkor ott nehezem tudtam kezelni, így egyszerűbb volt a távozás. És igen, nyavajogtam és bőgtem utána rendesen, mert rettentően hiányzott, de mint kiderült, az ifjonti hév azért mégiscsak tovaszállt, és most már belátom, hogy a pillanatnak szólt. Az más kérdés, hogy még most is nagyon bájosak a gesztusai, noha sokkal, nagyon sokkal komolyabb, amit nem értek, de hát közben felnőttünk, lassacskán szembenéz a gondokkal, és ezt mindenki máshogyan kezeli. - Ahogy néztem, rád is fért, nem túlságosan kényezteted el magadat. Örülök, hogy segíthettem. – Akár fel is ajánlhatnám, hogy akkor a jövőben majd teszek róla, hogy ne szenvedjen ilyesmiben hiányt, ám most már tudom, hogy nem hozhatok ilyen felelőtlen kijelentéseket, már megvan a saját élete. Ha összefutunk, jó, ha nem, hát nem. – Hasonló? Na ne sértegess már. – Vigyorodom el, majd folytatom. – Ha jól hallottam, akkor Nicolas kamikáze módon nyomoz, míg én az életet védem, és magamat sem szándékozom megöletni. Nagyon végletes vagy, nem mondták még? – Direkt nem akarom észrevenni, hogy milyen hűvös lett a hangja, tapintat is van a világon, de érdeklődve nézek rá, nyugodtan fűzze tovább a mondandóját, ha úgy véli, hogy rám tartozik. – És a tanulmányaid? Tudod sok mardekárost nem érdekli igazán a Roxfort, csak kijárják, de nem valami szabott hivatás után néznek..
||music:In Love Again|| words: 430 || just for you ▲▼
You are always next to me, Even is you are a 1000 miles away.
Nehéz elhinni, hogy ilyesmi volt közöttünk, főleg ha arra is gondolok, hogy neki ez mennyire fontos volt. Nem gondoltam volna, hogy én eleve bárkinek is fontos lehetettem, ő pedig azt mondja az életének meghatározó szereplője voltam, hogy miattam ment el? Elég... fura, főleg hogy nem is ismer igazán, elég érdekes dolog ilyesmit kijelenteni így nem igaz? - Azért ez eléggé más, a gyógyítók nem kockáztatnak annyit, egy auror csak-csak, de te eleve életet adnál más életéért, ez lesz a munkád. - vagy már az, végül is részlet kérdés, így is úgyis elég durva. Én tuti, hogy nem vállalnék soha sem ilyen munkát. Jól meg vagyok magamban, bájitalokkal teszem azt, de hogy másért kockáztassam az életemet, valahogy teljesen elképzelhetetlennek tűnik. Egyszerűen én nem vagyok ilyen, így is épp elég rossz van már a hátam mögött, értem se kockáztatta az életét senki - oké, mert épp senki sem volt ott, de ez más kérdés - tehát én sem teszem ezt másért. - Értem... bár igazából nem teljesen, mert mégis fura, nem is ismertél igazán, fura ilyet így kijelenteni. - végül csak megvonom a vállamat. Alapvetően rendes srác, de ettől még ez a kijelentés, hogy miattam ment el. Nagyon remélem, hogy most nem akarna a bátyámhoz rohanni, hogy pótolja, ami elmaradt, főleg mert én alig emlékszem erre az egészre. Lehet, hogy idővel beugrana, de nehéz lenne elképzelni, hogy nekem is olyan sokat jelentsen, ő pedig már amúgy is túllépett rajta igaz? - Oda passzolok, gondolom ezt a süveg jobban meg tudja mondani. Mindenki okkal van ott, ahol. Ez pedig... valami isteni! - igen nem vagyok valami kedves jellem, de a tömény csoki még engem is ellágyít és ez látszik is rajtam. Csoda, ha a végén nem fogom az ujjaimat nyalogatni, bár erre is elég sok esély meg van igazából. Tényleg isteni, nem érdekes ő csinálta, vagy sem, attól még édes és kellemes, jól is esik a leves után. Valószínűleg tényleg éhes lehettem, azért sikerült elájulni kombinálva még ugye az idegeskedéssel is. - Meg vannak, tudod... én nem vagyok valami központi szereplő köztük. Sera tanul, Sasha... passz, nő leginkább, Nick pedig a szokásos, megöleti magát, hasonló lehet, mint te. - csak ő auror, de hát megbeszéltük, hogy az is egy hasonlóan nehéz és veszélyes szakma. Persze azon azért meglepődhet, hogy milyen hűvös hangon beszélek arról, hogy a bátyám megöleti magát.
♫ Angels fall ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Szerencsére nem kell kiemelnem, hogy nem csak vele vagyok ilyen, hanem mindenkivel. Az alapjellemem olyan, ami a testőr pályára is hajtott, hogy nem hagyom provokálni magamat. Erős akaratú vagyok ez tény, és nem is hódolok be, ám minden esetben uralom az érzelmeimet, s igyekszem inkább a motivációk alapján kitalálni, hogy mi készteti a másikat a harag kinyilvánítására. Nem akarom őt manipulálni, viszont magamra sem vehetem, hogy valamiért durcás, és elsőre rajtam vezetné le. Ez természetes, hiszen a rosszkedvét követően velem került olyan interakcióba, így logikus volt, hogy így alakul. Viszont nem engedtem fogást, amin talán meglepődik, de már kezd feloldódni. Tényleg sok mindenen mehetett át, korábban lényegesen lazább volt. Valahol a felnőttkor határára lépve sokan megváltoznak, ez vele is megtörtént, én mégis látom benne az egykori vidám kislányt, a halvány mosoly számomra sokat ér. - Ez sokakra igaz, aurorok, gyógyítók, bármikor benne lehet, hogy az életükkel fizetnek egy lépésért. Igaz, nálam ez elég direkt cél. – Bólintok, tényleg így van, noha most egy időre pihenőpályára kényszerülök, hiszen ha az öcsém gyám nélkül marad, akkor ki fog róla gondoskodni. Lehet, hogy át kell értékelnem kissé a pályámat, másokat tanítani erre, hogy amíg csak lehet, mellette maradjak. Én vagyok az utolsó vér szerinti rokona, a nagyon távoli nagynénikben azért ennyire nem bízom, a család számomra tényleg szent. - Nézd.. akkor az volt az első gondolatom, hogy a bátyádhoz rohanok, hogy közöljem, nem jelentett az egész semmit. De bármennyire is rágtam a témát, rájöttem, hogy ez hazugság, akkor meg nem is tudnék tükörbe nézni. Leléptem, mert kislány voltál, és ennyi. – Vonom meg a vállamat, hát istenem, ez nem kor kérdése, hogy ki iránt mit érzünk, és mikor, ám az mégiscsak tényező, hogy meg is ijedt volna, ha akkor komolyan gondolom, ráadásul már akkor a tanulásban gondolkoztam, nem akartam, hogy bármi elvonja a figyelmemet. Vagyis bárki. Így utólag már talán nevetségesnek is hangzik, amit mondok, de nincsen jelentősége, inkább nosztalgiázás. - Tudod az elhivatottság is számít. Ráadásul ahhoz, hogy megvédjek valakit, gyakorta ölnöm kell, és ehhez bírni kell gyomorral. És te miért vagy a mardekárban? Hiszen túlfűt a kedvesség.. – Vigyorgok rá, átveszem a tányért, és pár pillanatra eltűnök. Hamarosan visszatérek, a kuglófot már nem én csinálom, de még meleg. A csokiszósz már csak a pláne rajta, szinte tocsog az édesen folyós mázban.. – Egészségedre. A testvéreiddel mi a helyzet?
||music:In Love Again|| words: 430 || just for you ▲▼
You are always next to me, Even is you are a 1000 miles away.
Végül is nagyjából átjött, hogy viccel, viszont úgy fest, hogy neki nem, hogy én azért rájöttem ere. No sebaj, talán ő még nem tudja, hogy esetemben már tényleg az is nagyon-nagy dolognak számít, hogy elmosolyodom, a nevetés kimondottan távol áll tőlem legalábbis jó ideje. - Akkor még... néha lehet róla szó. - rántom meg végül a vállamat, de a félmosoly mégis megmarad, jó eséllyel a miatt, hogy ő meg nevet. Jó kedélyű, ami rólam nem mondható el, de segített és lenyelte a vagdalkozásomat is és úgy fest, hogy mindent lepereg róla, ezzel pedig sikerült elérnie, hogy ne kössek bele minden szavába és mondatába. Végül is nagyon úgy tűnik, hogy még rám is lehet hatni, csak eddig még nem igen volt olyan senki sem, akinek sikerült rájönni, hogy mégis hogyan. Scott vajon csak így szinte ismeretlenül ráérzett erre? Biztosan valamiféle különleges képessége van hozzá. - Persze, csak nem gondoltam, hogy találkozom valakivel, aki tényleg ezzel foglalkozik. Mármint... fura dolog, hogy feláldoznád akár az életedet is valakiért, akit még csak nem is ismersz. - mert hát gondolom a testőrök nem túl gyakran mennek nyugdíjba, mint ahogyan az aurorok sem. Persze mindig vannak kivételek, de hát lássuk be a testőr dolga az, hogy megvédje az élete árán is azt, aki megbízta őt és hát lássuk be hogy ez van,a mikor tényleg csak úgy működik, ha az élete árán védi meg. Én tuti, hogy nem vállalnék ilyesmit senkiért sem, de az már egyértelmű, hogy mi ketten nagyon mások vagyunk. Nem is értem, hogy lehetett hogy valamikor közünk volt egymáshoz. Tuti, hogy elég sokat ittam. - Hát amiket most mondasz... ez most komoly? - nem vagyok benne teljesen biztos, hogy ezt tényleg komolyan gondolja, mármint az egész olyan viccesnek hangzik így ebben a formában. Még hogy azt gondolta egy csók után, hogy én vagyok az igazi... teljességgel képtelenség, nem csoda, ha úgy nézek rá, mint aki el se nagyon hiszi, amit mond, de ha meg is próbálnám elhinni, akkor meg jó eséllyel szimplán nem nézném komplettnek szegényt. Pedig amúgy értelmesnek tűnik, de testőr akar lenni, miattam ment el a suliból, mert úgy gondolta, hogy én vagyok az igazi... lehet, hogy ő még többet ivott, mint én, csak akkor nem értem, hogy vajon miért emlékszik jobban az esetre, mert hogy nekem alig-alig, vagy szinte egyáltalán nem rémlik sem ő, sem ez az egész eset. - Akkor te ilyen igazi önfeláldozó típus vagy, egyáltalán mit keresel a Mardekárban? - kissé már tényleg értetlenkedve nézek rá, de a tányéromat ennek ellenére átnyújtom szépen neki. - Jöhet a desszert. - bólintok végül, annak ellenére, hogy tényleg fura srácnak gondolom őt. Olyannak, akin nehéz kiigazodni, miközben egyszerű jellemnek tűnik, csak épp a jelleme alapján a süveg helyében tuti, hogy minimum a Griffendélbe tettem volna.
♫ Angels fall ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Én is megvonom a vállamat, kicsik voltunk, ő főleg, és egyáltalán nem meglepő, hogy abban a változó korszakban mindenki érzelmi visszaigazolást vár. Nekem valahogy túl jól sikerült, ki sem tudtam verni a fejemből, éppen ezért volt zavaró, felkavaró, frusztráló érzés, amivel nem is tudtam mit kezdeni. Olyan tökéletes volt, amire mindenki csak álmaiba gondolhat, de ez cseppet sem valószínű, hogy kétirányú volt, amit nem is bántam, már akkor sem gondoltam úgy, hogy neki erre lenne energiája, megnyílhatna, és ahogy látom, ez az évek során csak romlott, befelé forduló lett, aminek nem tudom az okát, de végtére is nem rám tartozik. - Viccelek, te! Annyi levest kapsz még, amennyi jólesik, nincsenek elvárásaim, nem szoktam kizsarolni semmit. – Nevetem el magamat sokadszorra, valahogy a visszafogottsága rám ilyen hatással van, előveszem az atyáskodó énemet, még ha nem is feltétlenül igényli, s nem akarok ráerőltetni többet, mint amennyi mondjuk még a tűrésküszöbe alatt belefér. - Akkor mesélek magamról, legalább addig is eszel. Lássuk csak.. igyekszem olyan intézményekben tanulni, ami tartást ad, és szigorú szabályokra tanít. A testőrképző valami ilyesmi. Nem lehet hibázni, egyetlen rossz mozdulat, és vége mindennek. Ami nem az én életemet jelenti, hanem azért, akit védek. Nincs is annál nagyobb szégyen, ha egy hozzám hasonló kudarcot vall, de hát gondolom hallottál ilyesmiről. - Most várok egy kicsit, annak ellenére, hogy az a megállapodás, hogy én beszélek, ő pedig eszik, igenis lehet némi hatásszünet, hogy visszareagáljon, ha úgy tetszik. - Mert nem akartam, hogy komoly döntéseket kelljen hoznod. Jó volt, sőt, tökéletes, amit olyan fiatalon nem is tudom, hogy tudtam volna kezelni, tőled pedig inkább el sem vártam. Akkor úgy véltem, hogy te vagy az igazi.. és ez rémisztő is lehet. Tudod.. nem vagyok valami romantikus alkat, de macsó sem, inkább életképtelennek mondanám magamat az ilyesmit illetően. Jobb volt bedobni a törölközőt, és inkább karriert építeni. – Felelem átgondolva minden szavamat, nem lenne jó, ha kicsit is úgy érezné, hogy elárultam, vagy nem harcoltam érte, úgy érzem egyikre sem lett volna igénye. Valahogy hozzám hasonlóan nem tűnik egy társra vágyó egyénnek. - Nem, Jackie még csak nyolc éves. Más viszont nincsen, aki gondoskodhatna róla. Na kilapátoltad? Jár a desszert? – Pillantok a tányérja mélyére, még ha nem is illik ilyesmit csinálni, viszont elég gáláns vagyok ahhoz, hogy néha felrúgjam a szabályokat.
[/b][/i][/color]
||music:In Love Again|| words: 430 || just for you ▲▼
[color=#483636][i][b]
You are always next to me, Even is you are a 1000 miles away.
- Akkor látod ne mondj ilyen túlzó dolgokat, elég... fura. - vonom meg a vállamat és persze nem mondok semmit sem a feltételezésére, hogy nekem sem ő volt az első és az egyetlen. Persze tény, így van, főleg mivel az a lázadó korszakom volt, amikor jártam bulikba rendesen, csak hogy kiborítsam a szüleimet és persze hiába voltam fiatal ittam is és olyankor az ember nem feltétlenül ismeri a kontrollt és nem feltétlenül tudja mindig, hogy mit csinál. Biztosan ezért van, hogy rá sem emlékszem, de ez most úgy se számít, csak hogy ne vigye túlzásba az efféle megjegyzéseket, mert én nem szoktam másokban ilyen nagy nyomot hagyni, egyszerűen nem szokásom, meg aztán azóta sokat változtam, ha akkor neki az nagy dolog is volt, kétlem, hogy azóta ez így maradt volna, főleg miután most sem voltam kimondottan kedves vele. Nem is bánom, így szoktam viselkedni mindenkivel, már megszokták, majd ő is megszokja. - Akkor több leves nem lesz, pedig egész jó. - halványan még el is mosolyodom, hiszen most nem szándékosom csókolózni, meg aztán nem is biztos, hogy képes lennék rá azok után, ami történt. Hiába telt el azóta már néhány év, nem számít, vannak dolgok, amiket nem lehet csak úgy egy könnyen kiirtani az ember lelkéből, mintha ott se lettek volna soha. Gondolom ezzel ő is tisztában van, biztosan vannak maradandó emlékei, amik nem feledhetőek csak úgy el. - Pont, hogy nem, ezért ne nézd, ahogy eszem. - azért én nem nevetek, de legalább a halvány mosoly időnként megjelenik az arcomon, bár jó eséllyel fogalma sincs róla, hogy részemről már ez is hatalmas dolog. Nem számít, végül is az a fő, hogy a leves finom és ha már neki nincs mit enni, mert magának nem hozott, akkor beszéljen, úgy azért kellemesebb lesz a dolog. - Hogy... mi? - oké, azért rendesen sikerül elképednem, főleg hogy nem rég azt mondta igazam van lehetett akár más is az a csók, most pedig úgy fest azt csak azért mondta, hogy ne érezzem magamat furán? - Azért léptél le a suliból, mert... - nem fejtem ki még egyszer, amit most mondott el, csak értetlenkedve ráncolom a homlokomat. Már akkor se voltam könnyű eset, de talán ittam annyit, hogy az kivételesen nem negatív irányba változtatott rajtam, hanem pozitívban? Hát ez... tényleg elég fura, meg ez a egész, nem csoda, ha most azért kissé más szemmel, kissé vizslatóan meredek rá. - Aha... már értem, és akkor most azért tanulsz itt, hogy segíts az öcsédnek, ő is itt tanul? - próbálok ezen a fura helyzeten egyszerűen tovább lépni és kész, mert azért még mindig eléggé kellemetlenül érzem magamat az őszintesége miatt. A fene se gondolta volna, hogy valaki valamikor is így nyilatkozik szerény személyemről és most mégis ez történt meg, tényleg fura.
♫ Angels fall ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Bőven lehetséges lenne, abban az időszakban az a mindenki mindenkivel stílus volt, gondolom neked sem én voltam az első, és egyetlen. – Vigyorgok vissza, holott nekem igenis sokat jelentett, de felesleges zavarba hozni, nem ezért jöttem ide segíteni. Ahogy elnéztem elsőre, nagyon szurkálódó, tüskést modort vett fel, ami nem izgat, de felesleges, hogy belelovalja magát valami idegeskedésbe így az orrvérzés után, a végén még megint el talál ájulni. Azt meg mégsem hagyhatom, joggal bélyegzett meg a hősies jelzővel, kár lenne mindezt mégiscsak kitörölni. Inkább lelépek, hogy hozzak valami tartalmas kaját, attól gyorsabban lábra kap. A hozzávalókat nem én pároltam meg, az igaz, de magát a levest én dobtam össze, és talán ez is számít. - Egészségedre, ennyi dukál. Egy csók, egy leves. – Bólintok, megköszönve hogy nem kötekedik, noha azt is tudom kezelni. Vagyis nem kezelem, lepereg rólam. Egyrészt túl sok gondom van mostanság a birtok körül, és el kell rendeznem a kicsi öcsém dolgait, másfelől testőrként voltak kifejezetten bunkó főnökeim, megtanultam nem magamra venni a fontoskodó parasztok stílusát. Na jó, Lioneah azért nem paraszt, de alapjáraton nem tűnik kedvesnek, most mégis megpróbálja összekapni magát, és nem direkt belém rúgni. - Mi vagy te, valami kutya? – Nevetgélek továbbra is, de abban igaza van, hogy kínos csend állhatna be, ha ő csak eszik, én meg ücsörgök mellette. Nem baj, akkor beszélek én, habár biztos, hogy bele fog fulladni a válaszomba, de legalább nem tud azonnal válaszolni. – Igazság szerint.. miattad. Nem tudom, valahogy túl jó volt, túl tökéletes, és.. sosem tartottam magamat túl menőnek ilyen romantikus szarságokban, hogy jobban bele kelljen gondolnom, hogy mit is jelent. Gondoltam neked is mindegy, végülis kölykök voltunk, egyszerűbb volt elvarrni a szálakat. – Nem kérdezek vissza, hiszen most úgyis eszik, meg a lányok bonyolult lelkek, akkor sem biztos, hogy bevallaná, ha emlékezne. Női büszkeség, meg minden. Én viszont határozottan emlékszem, hogy kistiniként végül egymás karjában aludtunk el, és bár nem léptem le egy szó nélkül, de reggel csak motyogva intettünk valamit, aztán vége is szakadt a nagy gabalyodásnak. Szex persze nem volt, de kicsi is lett volna hozzá, másrészt ez még így is többet jelentett. Szívesen maradnék megismerni, de mi van, ha már túl késő még barátkozni is vele? A végén még szó szerint megutál, és nem akarnám bemocskolni az emlékét. – Testőrként helyezkedtem el, de most muszáj visszaülnöm az iskolapadba, hogy az öcsémhez közel legyek. Végképp elárvultunk, és én vagyok a gyámja, hogy közel legyek.
||music:In Love Again|| words: 430 || just for you ▲▼
You are always next to me, Even is you are a 1000 miles away.
Fura egy figura, főleg hogy én nem emlékszem rá, ő viszont láthatóan nagyon is emlékszik rám és valahogy bármennyire is undok tudok lenni mindenkivel vele valahogy még sem megy maradéktalanul, mintha egyszerűen minden leperegne róla, bármennyire is próbálom sértegetni, mint bárki mást. Nem tudom, hogy csinálja, vagy talán velem van a gond, az ájulás kivette az erőmet és most nem tudok beleadni apait anyait, ezért nem tudom elérni, hogy zokon vegye a piszkálódásomat. Igen, minden bizonnyal velem lehet a baj, főleg hogy még szinte bókol is, vagy mit csinál. - Ez... hülyeség, mármint ilyet mondani úgy, hogy nem is ismersz, pusztán egy csók alapján. Nem ájultál el te is és verted be a fejedet? Vagy... keversz valaki mással, akivel szintén sikerült csókolózni. - hárítok, hát persze, mert elég fura egy ilyen vallomás, mintha azt sugallná vele, hogy egy csók, amire én nem is igazán emlékszem neki olyan nagyon sokat jelentett, miközben én meg... azt sem tudom, hogy kicsoda. Azért ez elég hülye egy helyzet nem? Igaz, hogy túlreagálja? Nem is tudhatja, hogy milyen lett volna bármi több úgy, hogy nem is ismer és már akkor sem voltam éppenséggel a jó kislányok mintapéldánya, azóta pedig csak sokkal rosszabb lett a helyzet. Ettől viszont még nem fogok az ölében ülni, az teljességgel kizárt. Elvagyok a kanapén, ha nem ugrálok akkor nem forog körülöttem a világ. Azért rendesen meglep, amikor visszatér és nem valami hideg kaja van nála, hanem kellemes illattal gőzölgő leves. Fura... mondom én, hogy nagyon fura srác. - Oké-oké, nem kötekedem és... kösz. - igen sejtheti, hogy tőlem már az is nagy dolog, hogy nem kötök bele a leves témába, vagy hogy tartani szeretné a hátamat, nem hogy még meg is köszönjem, pedig most még arra is sor kerül, szóval szépen meg is lepődhet. Azért csak elmosolyodom, talán halványan, amikor az első kanállal a számba kerül, mert egyébként még kimondottan finom is, ízlik, jó eséllyel mert tényleg eléggé hanyagolom a rendes étkezést. - Oké... az idegesíteni fog, ha nézed, ahogy eszem, szóval... mondj valamit inkább. Miért jöttél vissza? Mert gondolom leléptél a suliból. - muszáj beszéltetnem, mert tényleg zavaró, hogy én lapátolgatom a levest, ő pedig csak némán néz, azt úgy azért nem viselném el. Akkor már jobb, ha beszél magáról, és hát a vicces, hogy még a nevét se kérdeztem meg, pedig az azt hiszem alapvető lenne, főleg hogy nagyon úgy fest ő emlékszik rám, tehát valószínűleg a nevemre is, én viszont nem igazán tudok róla semmit, még csak halványan sem dereng.
♫ Angels fall ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Látom, hogy magában még mindig futtatja az emlékemet, nem igazán tud hová tenni, ami nem feltétlenül baj, legalább maradandó károsodást nem okoztam. Nem lett a dologból semmi, ami egyben jó is, hiszen nem miattam lett ilyen mufurc. Talán valaki más miatt, akinek az emléke még mindig él benne? Nem, nem tudom, hiszen azt mondta, hogy ha csókolózott valakivel, az jó régen lehetett. Manapság nincsen semmilyen kapcsolata? Senki, aki boldoggá tenné? Igaz, nekem meg időm nincsen ilyesmire, ráadásul miért is aggódjon értem valaki, amikor bármikor belehalhatok a munkámba? De nem, Jackie miatt tényleg félre kell ezt tennem egy időre, hiszen én vagyok az egyetlen élő rokona. Ha testőr is maradok, inkább ilyen biztonsági tanácsadó, mert ha valaki elé ugranék, azzal a családom megmaradt utolsó kapcsolatát kockáztatnám, akkor a kisöcsém ténylegesen árvaként nőne fel. - Igen, én is így véltem. Nem mintha te nem értél volna meg minden küzdelmet, de ki akar családi összetűzéseket? Azzal neked se lett volna jó. Ráadásul csak egy gyors csók volt, kár lett volna rád erőltetni minden mást. – Vonom meg a vállamat semleges pillantással, hiszen semmi értelme nem lenne most itt vallomásokat tenni évek után, hogy még mindig hatással van rám. Sőt, az egyetlen, aki valaha is volt egyetlen csókkal. Te úristen, mi lett volna, ha több is történik köztünk? Ha tudunk érdemi, tartalmas időt együtt eltölteni? - Kávé? Keksz? Te aztán tényleg nem viszed túlzásba. Na akkor maradj. – Ahogy elnézem, ebben az állapotában úgysem tudna ugrálni. Elsietek, hiszen hoppanálni nem tudok. Kilépek a klubhelységből, és a közeli manókonyhába sietek. Ugrasztok három ott kotnyeleskedő manót, és egy gazdagon elkészített zöldséglevest ütök össze. Na azért nem lesz forró, viszont meleg igen. Nem jár hozzá cipó, és semmi más. Meg az sem érdekes, hogy mennyire szereti a levest, vagy a zöldségeket, lehet, hogy a képembe fogja vágni az egészet. Visszasietek hozzá, alig pár percbe telt az egész. - Legyél kedves ezt most benyomni, nem tudom nézni, hogy ha valaki ennyire nem figyel magára. És mielőtt még olyasmit mondanál, hogy hősködök, ennek semmi alapja. Mondjuk inkább, hogy a régi incidens emlékére megérdemelsz ennyit. – Nem tisztem megkérdezni, hogy miért ilyen rendszertelen, hiszen összességében mindenre mond valami gúnyolódást, akkor felesleges fogást adni magamon, ezzel nem teszem boldoggá. Viszont a fürkésző pillantás megmarad. Nem tapizom le, de megtartom a hátát, hogy ha rosszul lenne, akkor tudjak segíteni, hogy ne fuldokoljon.
||music:In Love Again|| words: 430 || just for you ▲▼
You are always next to me, Even is you are a 1000 miles away.
Persze mint mindig most is igyekszem ellenkezni és vele sem vagyok valami kedves annak ellenére, hogy segített és felhalászott a földről, de hát valahogy sokkalta könnyebb undoknak lenni, mint kedvesnek és egyébként is megszoktam már, hogy nem viselkedem valami kedvesen másokkal. Most is ez a helyzet, annak ellenére, hogy igyekszik elviccelni, még sem sikerül elérnie, amit akar, bár végül valami halvány mosolyt csak hoz az arcomra jó eséllyel a fene nagy kitartásával, mert hiába vagyok vele kellően undok, mint másokkal is, valahogy még sem veszi magára és nem dobja vissza a labdát, ahogyan mások szokták. A többség már rég kiakadt volna, de úgy fest neki elég nagy akaratereje van. Nem is értem, hogy honnan. Ezek után csak még meglepőbb a tény, hogy volt köztünk valami csók, még pár éve, jó eséllyel a főbb események előtt. Végül is már akkor is sokat kellemetlenkedtem, amikor a süveg végül a Mardekárba osztott, vagy érzékelte belőlem a hajlamot, vagy ki tudja, de aztán a... dolog miatt változtam meg ennyire, amiről persze az ég világon senki sem tud és a miatt nem viselem el most sem az érintést, vagy a közeledést, de előtte ezek szerint egy kis ital elég volt, hogy csókolózzam egy ismeretlen sráccal. Azóta se nagyon műveltem ilyet, vagyis egyáltalán nem. - Ezek szerint igen, főleg hogy a bátyám biztosan nem értékelte volna, ha megtudja. - vonom meg aztán a vállamat, főleg hogy pár éve még lehettem vagy 15-16, amikor ez történt és Nick azért bár nem mutatja annyira, de mégis csak óvó báty és valószínűleg nem értékelt volna valami futó románcot, bár persze ki tudja. Gondolom ezek szerint akkor nem nagyon jutott a fülébe, vagy mégis, de még sem érdekelte? Persze azt sem tudom, hogy ismeri-e egyáltalán ezt a Scottot. Lehet, hogy nem és azért nem hallotta a csók hírét, vagy pont hogy igen és e miatt nem vette zokon? A visszavágására csak a számat húzom el. Oké igaza van, de ezt úgy sem fogom beismerni. Amúgy is mindenre van valami reakcióm, nem hagyom magamat csak úgy felvenni, hogy előtte nem adtam a tudtára talán vérzett az orrom és elájultam, de ez nem akadályoz meg abban, hogy helyben hagyjam, ha mégis csak arra van szükség. Azért persze látom a furcsálló pillantásokat, hiszen vannak a klubhelyiségben, még ha csak lézengenek is és persze elég egy szúrós pillantás, máris elkapják a tekintetüket, de már ez is elég, hogy ebből valami pletyka legyen. Remek! Ennyit a jó kis negatív hírnévről, állíthatom fel megint, nehogy félreértsék. Ezért persze, amikor a kanapéhoz érünk gyorsan mászom is le a karjai közül, sőt hiába próbál az ölében tartani onnan is. Eszem ágában sincs, hogy még lássák is, hogy el vagyok gyengülve. Ha leesem és lefejelem a padlót, hát az én bajom. Inkább eldőlök kicsit, úgy félig ülve, az orrom már amúgy sem vérzik. - Nem sok mindent, nem volt rá időm. Ittam egy kávét reggel és... azt hiszem ettem valami kekszet... vagy mi volt az. - valószínűleg még Sasha csempészte a zsebembe, bár az is lehet, hogy véletlenül maradt ott, édes mindegy, de édes volt az biztos, plusz a kávé. Tény és való, hogy nem sok érdemit ettem ma, plusz rendesen fel is idegesítettem magamat, ami főleg nem tett jót, hiszen amúgy se nagyon vannak tartalékaim az jól látszik rajtam. Mellettem egy csont sovány topmodell is elbújhatna, nincs rajtam egy gramm zsír sem. Nem testhez álló a felsőm ugyan, de így is látszik, ha jó eséllyel ha mondjuk nem lenne rajtam akkor úgy kilátszanának a bordáim, mint egy éheztetett rabszolgának, vagy még jobban.
♫ Angels fall ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Türelmesen várakozom, amíg megpróbálja összeszedni magát, de ennek az ellenkezője történik, most még az orra is elkezd vérezni. Nem ártana inkább ágyba dugni, hogy pihenhessen. Azt hiszem nem csak arról van szó, hogy felhúzta magát, jó eséllyel beteg, vagy pattanásig vannak feszülve az idegei a stressztől, amely belülről rágja, ezért ha veszekedős hangulatomban lennék, akkor sem veszekednék vele, úgy illő, hogy aki sérült, azt nem illik még inkább bántani. Majd ha ereje teljében lesz, akkor talán beszállok vele egy veszekedős csörtébe, de addig semmiképpen sem. - Te is tudod, hogy a többség magára figyel. – Ezzel nem akarom magamat kiemelni, nem tisztem hősködni. Mármint a munkám arról szól, de most nem dolgozom, másrészt nem tudom, hogy valaki mással megtettem volna, hogy felhúzom a földről. Azt hiszem igen, de ez most nem is lényeg. Ha tudja, hogy az emberek figyelmetlenek, akkor tényleg jobb, ha akkor megy el beiratkozni, amikor nincs ez a tömeg, és akkor nem pánikol be tőlük. Láthatóan még mindig rendszertelenül kapkodja a levegőt, és ez nagyon nem jó, gyorsan le kéne nyugodnia, de szerencsére csak rövid ideig szurkálódik, beláthatja, hogy nem rajtam kell levernie a port, még egy halványt mosolyt is látok tőle, amitől a sajátom szélesedik ki. Na nem kisfiúsan, hiszen azért annyira kedves én sem vagyok, de mindenki tudja, hogy a mosoly mosolyt szül. Az enyém is ragadós. - Ahha, pedig gyúrtam rá nem keveset. – Azért az arcberendezésemet még az izmaim sem tudják befolyásolni, és minden testőrnek sem kell marconának tűnni. Sőt, vannak testőrök, akiről a külvilág sem tudja, hogy miért van ott egy fontos ember mellett, mert például álcázva van valami újságírónak, és akkor mozdul csak, ha jön a halálos átok, vagy a lövés. Én többnyire öltönyt viselek, ami számomra nem az eleganciáról szól, csakis munkaruha. A szabadidőmben nem vagyok elegáns, inkább sportos, de az öltöny az életem nagy részében olyan szimbólum, hogy megtisztelem vele azt, aki mellett vagyok. Szigorúan kétsoros, kézzel vart csodák, hogy még véletlenül se nézzenek üzletembernek. – Tényleg rég volt. Egy kis hülye voltam. – Az udvariasság nevében nem rá mondom, hanem magamra. A mondatából viszont kiveszem, hogy jelenleg nem olyan, aki bárkivel is csak úgy leállna csókolózni. Igencsak tartózkodónak tűnik. Lehet, hogy romantikus alkat lett végül, akinek kell a komoly ismeretség? Vagy csak olyan tüskék vannak benne, amitől merev és magányos lett? Nem tudom. – Ha nyúlkálni akarnék, akkor felpakoltalak volna a hátamra, és elviszlek a szobámba. Ne értékeld túl magad. – Felelem higgadtan, nem veszem magamra, hogy ki akarna osztani, végülis hagyja, hogy vigyem, így meg is teszem. Meg sem kottyan, és mivel a földszinten volt a beiratozás, az alagsori klubhelység közel van. A jelszót már tudom, így gond nélkül lépek át a bejáraton. Nagyjából senki nincs itt, csak az ablaknál ücsörög egy-egy diák. Nem indult még be a tanév. A kanapé felé viszem, és közben eltűnődök, lényegében miatta léptem le. Túl jó volt az a csók, és amikor ráébredtem, hogy a csaj pont egy másik, baráti skót család, a McCaine-ek sarja, nem akartam balhét a bátyjával, még ráfogta volna, hogy elcsábítom a kishugát, holott teljesen egyenértékű kezdeményezés volt mindkettőnktől. - Ettél ma már bármit is? Nem lehet, hogy leesett a vércukrod, vagy ilyesmi? – Miután letettem, a homlokához érintem az ujjaimat, hogy megnézzem a hőfokot. Ha ezt tapizásnak minősíti, hát lazán felképelem, túlzásba ne essünk. Maradok mellette, továbbra is ülhet az ölemben, már csak azért, mert ha magam mellé tenném le, ha beájul, jó eséllyel késve kapom el, és lefejeli a padlót, vagy a kanapé karfáját. Viszont ha hozni fogok neki valami édességet, szendvicset, végig fogom fektetni itt.
||music:In Love Again|| words: 430 || just for you ▲▼
You are always next to me, Even is you are a 1000 miles away.
Nem szeretek várni és főleg nem szeretek másokhoz alkalmazkodni csak azért, mert muszáj és hát lássuk be itt most nem volt választásom. Vagy megoldom, vagy várok és nem akartam várni. A fene se gondolta volna, hogy ilyen tömegnyomor lesz, meg aztán valahol mégis csak reménykedtem benne, hogy esetleg mégis csak képesek félreállni legalább akkor, ha szólok nekik, de ezek vakok és süketek és persze még figyelmetlenek is, nem csoda, ha ki nem állhatom az emberek úgy... 99%-át. - Vagy esetleg mások figyelhetnének rá, hogy mi történik körülöttük és átengedhettek volna. - vonom meg a vállamat, mert hát ebben most nem értünk egyet. Úgy vélem, hogy igenis simán félreállhattak volna még ha tömeg is van, de persze mintha meg se hallottak volna. Persze tudom, hogy elég sokan nem kedvelnek, de ennek akkor sem szabadna azt jelentenie, hogy ilyen szinten tojnak a fejemre. Talán persze megpróbálhattam volna eleve olyan alakok felé lavírozni, akiknek értelmesebb külsejük van, de úgy láttam most itt egy se nagyon akad közülük, no meg nem igazán szeretem feladni a dolgokat csak úgy. Ha én át akarok jutni valahol, akkor átjutok és végül is, ha azt nézzük, akkor... sikerült, csak nem pontosan úgy, ahogyan szerettem volna. A szavai viszont meglepnek, még így sem emlékszem rá, biztosan régen lehetett, sőt nem is kérdés, valószínűleg még... az események előtt, különben nem is lett volna esély semmiféle csókra, hiszen azóta van, hogy nem igazán tudom elviselni a testi kontaktust, főleg nem a meglepetésszerűt. - Tényleg nem tűnsz valami... állatnak. - na jó azért azt meglepő lehet, de csak eléri, hogy egy pillanatra elmosolyodjam. Biztosan a vérveszteség az oka, no meg az előbbi ájulás, ami még szintén közre játszhatott a helyzetben. Az ilyesmi még rám is mondjuk úgy jótékony hatással lehet, legalábbis egy fél fokkal kevésbé harapok, mint úgy nagy általánosságban és mint tudjuk eléggé tudok én harapni, ezt már ő is megtapasztalta sikeresen. - Ez a csók dolog meg... elég rég lehetett. - vonom meg végül a vállamat, csak hogy mégis csak reagáljak, mert azért mégis csak illik, bár tény hogy nem igen szoktam azzal foglalkozni, hogy mit illik és mit nem. - Tudok én menni a saját lábamon is. - húzom ki magamat kicsit, de persze amikor megpróbálok felállni, megint rácáfolok önmagamra, ezért végül sóhajtok egyet csak és bólintok. Azt kellene mondanom, hogy akkor maradok és kész... de egész rendes és ha már közös múltunk is van, még ha én nem is emlékszem rá... nem lenne fair, azt hiszem. - Oké, de... semmi nyúlkálás értve vagyok? A kanapé jó lesz. - azért ezt mégis csak szúrós pillantással együtt, de hozzáteszem mielőtt még engedném neki, hogy tényleg felvegyen és elvigyen a célig. Elég izmosnak tűnik, szóval jó eséllyel el fog bírni, hiszen tényleg jól érzékelte enyhén szólva is pehelykönnyű vagyok.
♫ Angels fall ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem gond, hogy nem emlékszik rám, túl sok idő telt el, és ha ennyire ingerlékeny, elképzelhető, hogy rosszra fordult az élete, s akkor nem egy régmúlt csókot próbál szép emlékként értelmezni. Végtére az én életem rendezett maradt, annak ellenére, hogy meghaltak a szüleim, és nekem kell a birtok ügyeit vinnem. A kis Jackie nélkülem nem is boldogulna, de nem lehetek örökké mellette, így marad a Roxfort, hogy legyen némi magánéletem is. Nem is árt, ha kicsit továbbképzem magamat, hogy ne szálljon a fejembe a magabiztosság, ami az elmúlt időszakban elhitette velem, hogy akár sebezhetetlen is lehetek. Lioneah zavaros tekintetében süt, hogy nem bízik magában, s nem tud engem sem hova tenni. - A beiratkozás ilyen. Esetleg megvárhattad volna, hogy lecseng ez a sor. – Nézek vissza ismét a többiekre, jó sokat kellett volna várnia, de ha olyan időpontot választ, amikor alig vannak, például jó korán felkel, akkor ezt kikerülhette volna. Na igen, nem mindenki szeret korán kelni. A lényeg, hogy jobban van, és hogy nem ütötte meg a fejét, vagy bármi mást. Ha nem akar a karomban lenni, nem tartóztatom, csak addig kaptam fel, hogy magához térjen, ne a hideg kőpadlón heverjen. Most is a közelében ülök, hogy ha megszédülne, ne fejelje le a padot. - Közös csók. Jó részegek lehettünk, mindegy is, viszont.. jófiús? Végre, ezaz! Mindenki azt mondja, hogy egy állat vagyok, legalább te meglátod, hogy nem is. – Vonom meg a vállamat halovány mosollyal, nem vagyok annyira intantilis, hogy mindenen vigyorogjak. Az előbb kapott egy széles, szinte nevetős vigyorgást, de ennyi is. Most azért vagyok itt, hogy segítsek, erre már egyből kinevez hősnek.. Na jó, testőrként valóban furcsa lenne, ha nem próbálnék meg másokat védeni. De itt többről van szó, egy régi.. khm.. ismerősről. – Akad. – Bólintok, azért bármikor érhet engem is sebesülés, vagy bárki, akit védek, de akkor már kevés a papírzsepi, nálam mégis elengedhetetlen tartozék. Gyorsan a farmerembe nyúlok, de csak miután felálltam. A pólóm felcsúszik egy pillanatra, kilátszanak a kockáim, de rögvest visszaülök, hogy átadjam a zsepit. Azért mégsem én akarom törölgetni az orrát, az előbb megtettem az arcával és a szájával, de akkor nem volt eszméleténél. - Akkor ne oda. Szintén mardekár ahogy látom, én is így emlékeztem. Akkor a klubhelységben ledőlsz egy kanapéra? Szívesen elviszlek addig. Nekem nincsen külön szobám, most akartam igényelni, de úgy felgyűlt a sor, mindegy, majd máskor. Fel kéne polcolni a lábadat, hogy ne ájulj be. Na gyere. – Nyugodtan hátrahajthatja a fejét, maximum hozza meg a döntést, hogy hova vigyem, aztán indulunk is.
||music:In Love Again|| words: 430 || just for you ▲▼
You are always next to me, Even is you are a 1000 miles away.
Valószínűleg vele abban a lázadó időszakomban találkoztam, amikor nem olyan voltam mint most, aki mindenkinek nekimegy és mindenkit gyűlöl még azt is, akit nem lenne oka. Volt időszakom, amikor még csak igyekeztem rossz lenni, csak azért, hogy kihúzzam a gyufát a szüleimnél, mert sosem voltak otthon, amikor igyekeztem csak azért bajba kerülni, hogy aztán kénytelenek legyenek velem foglalkozni. Akkoriban azért egészen más voltam, bár fiatal, de kipróbáltam sok mindent, ittam is, bulikba is jártam csak azért, mert úgy gondoltam ezzel hívok fel magamra a figyelmet, de persze ebből az időszakból nem maradt meg sok. Részben azért, mert voltak alkoholmámoros időszakok is, részben pedig mert egyszerűen direkt kivertem a fejemből, mert már nem vagyok olyan. Akkor még a szórakozással vontam el a figyelmemet, most egészen más a helyzet. E miatt nem emlékszem jó eséllyel rá sem és ezért vagyok vele olyan nagyon ellenséges. - Előfordul. Túl sokan voltak, én meg... ki nem állhatom a tömeget, főleg ha nem is figyelnek oda rám. - na igen volt már olyan, hogy olyannak mentem neki, akinek a legkevésbé sem kellett volna, de ez nálam már csak így megy. Van, amikor egyszerűen túlzásba esem és nem gondolok a következményekre. Pont e miatt voltam már olyan sok büntető munkán és pont e miatt nem szoktam foglalkozni azzal, hogy a tetteim mit vonnak maguk után. Végül is kit érdekel, hogy minek mi lesz a következménye? Nekem az a fő, hogy megteszem azt, ami először eszembe jut és ha ez épp az, hogy megpróbálok fellökni egy kétajtós szekrényt, ami nyilvánvaló, hogy az én versenysúlyommal lehetetlen, hát az sem érdekel. - Tehát te emlékszel rám... közös büntetőmunka? Nem hiszem, te nem tűnsz olyannak, ezzel a jó fiú ábrázattal. Akkor passz. - vonom meg végül a vállamat. Fel kellene állnom és szépen elmenni magam, de érzem, hogy még mindig kissé forog a világ körülöttem és az orromból is újfent megindul a vér. - Van egy zsepid? - befogom az orromat ugyan és hátra hajtom a fejemet automatikusan - látszik, hogy van a dologban gyakorlatom - de tudom, hogy ez önmagában véve még tuti, hogy nem fog túlságosan sokat érni. - A Gyengélkedőn nem látnak szívesen és képes lenne Madame Pomfrey egész éjszakára is bent tartani, szóval oda tuti ne. - teszem azért még hozzá, persze így kellemes orr hangon, hiszen nehéz úgy beszélni, hogy az embernek hátra van hajtva a feje, a tetejében pedig még be is fogja az orrát. De legalább tudja, hogy oda maximum akkor megyek, ha elájulok és úgy visznek, önként tuti hogy nem.
♫ Angels fall ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Távolról kicsit riasztónak tűnt a felnőtt lány, aki kicsinek olyan aranyos volt a porcelán szépségével, és az édes csókjaival, most viszont minimum úgy viselkedik, mint egy fúria. Velem is, ez engem megelőzően a társaival a sorban, csoda, hogy nem rúgott fel valakit. Viszont ezt nem tudom ráhúzni az egész életére, lehet, hogy nincs jól, pánikbeteg, zavarja a tömeg, vagy bármi. Ezt igazolja, hogy úgy összecsuklik, mintha valami rongybaba lenne, de nem is ez a legfurcsább, hanem hogy otthagyják, átlépnek rajta, kikerülik. Igen, azt észrevettem, hogy rohadt sokan járnak az iskolába, és mindenkinek megvan a maga dolga, de én akkor sem tennék így, ha történetesen Lioneah nem egy egykori édes ismerős volna. Viszont az, így felnyalábolom, és ölbe véve próbálom ébresztgetni. Szerencsére nem olyan komoly az ügy, mint elsőre hittem, mert pár percen belül már ócsúdik, és olyan fejet vág, hogy engem is rögtön felképel, ha nem eresztem el de rögtön. - Rosszul lettél. – Felelem egyszerűen, nem érzem azt, hogy magyarázkodnom kell. Nem ismer meg, ami nem csoda, mert nem is teljesen önmaga most az ájulás után, másrészt ő csupán nőiesebb lesz, nekem viszont teljesen elmélyültek a vonásaim, és hát közel öt éve sportolok keményen, hogy olyan testőr legyek, aki képes akár álmából felébresztve is félmarathont lefutni. Legalábbis eddig így volt, de a kicsi Jack miatt most rám hárul, hogy közel legyek, és vigyem a birtok ügyeit. Azt természetesen engedem, hogy kibontakozzon a karomból, addig tartom, amíg biztos nem lesz a talaj a feneke alatt, hiszen továbbra is ülnie kell, ha nem akar megint elesni. Leül végül a padra, de nem moccanok mellőle. A felcsattanó kérdés hallatán szinte adná magát a helyzet, hogy veszekedésbe bonyolódjunk, hiszen nagyon is provokatívnak hat a stílusa, de legalább a hivatásomból fakadóan nyugodt tudok maradni. - Pontosan. Ha nem emlékeznél rám, Scott McBride. Végülis a múlt nem fontos. Összeestél, én segítettem. Ez ilyen egyszerű. Nem vagy jól? Gyengélkedő, vagy pedig a szobád? – Kérdezem higgadt tekintettel, és ha szükséges, akkor tovább támogatom őt, s lerázom magamról a beszólásait. Nem olyan típus vagyok, aki kiakad egy kis csipkelődésen.
||music:It’s not goodbye|| words: 430 || just for you ▲▼
You are always next to me, Even is you are a 1000 miles away.
Nem bírom az embereket, főleg azt nem, ha ennyien vannak egy helyen és mint most még a szokásosnál is nagyobb lenne a tömeg. Tuti, hogy a visszatérő egyetemisták miatt van. Sokkal jobb lett volna, ha nem bonyolítják meg a sulit ezzel, bár tény én is e miatt vagyok még itt, de... ez már más tészta. A többieknek nem kellene itt tobzódni a folyosón, mert komolyan... rettenetes ez a tömeg! Próbálom összeszedni magamat, de végül az idegességnek hála csak megindul az orromból a vér és persze végül az ájulás is megérkezik. Nem ritka ez nálam. Az emberben, ha annyi elnyomott feszültség van, mint bennem, annak mondjuk csak ki, a felszínre kell törnie valahogy és ha csak így tud, akkor így tud. Néhány pillanat múlva már kezdem nyitogatni a szememet, csak épp nem a padlón, ahol normális lenne, miután többen is átgyalogoltak rajtam, mert amúgy nem sokan vesznek észre, hanem valakinek a karjai között, vagy inkább az ölében. Ha csak nem tart meg, vagy akadályozni próbál, akkor azonnal felpattanok. Ennek hála persze sikerül megszédülnöm megint, hiszen nem rég még nem voltam magamnál, aztán a hirtelen felállás se sokat segít. - Mi a fenét képzelsz? - ezúttal a hangom nem olyan erőteljes, mint amilyennek szánom, kissé még rekedt is a hangom, jó eséllyel az ájulás miatt. Megkapaszkodom az első lehetőségben, ami adódik, ez pedig a válla, vagy a karja, ha netán eleve reflexből utánam nyúl. Jól érzékelte nem egy bonyolult feladat engem megtartani, hiszen vékony vagyok, így hát felettébb könnyű is a dolga. Végül rászánom magamat, hogy leüljek, ha csak a padra és mellé, de érzem, hogy muszáj letennem a hátsómat. Ismerős az arca és látszik is rajtam, hogy nagyon igyekszem őt tenni valahová, de egyelőre mintha nem sikerülne. Csak a homlokomat ráncolom és igyekszem valami cselekményt kapcsolni az arcához, de az istennek se sikerül. - Ismerjük egymást? Vagy csak valami elcsépelt hős megmentő szerepet akartál magadra vállalni? - azért most már visszatalálok önmagamhoz végre, a nyelvem csípős, mint mindig és persze nem fogom vissza magamat. Nincsenek igazán barátaim, szóval ő se lehet az, tehát nem fogok a lelki világába gázolni ezzel, ha pedig mégis, hát őszintén hidegen hagy.
♫ Angels fall ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
//
