2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- És néha pont ezt nem szeretem a sellő-létben – sóhajtok egy nagyot, sokszor adódik olyan helyzet, amikor a mások által keltet szóbeszéd miatt kell nekem kellemetlenül éreznem magam. Az udvar természetesen igyekszik eltitkolni előlem minden zavaró pletykát, de semmit sem tudnak tenni azon barátaim ellen, akik az egyszerű sellők közül jönnek hozzám a palotába. Őket nem tilthatják el mellőlem, amit nem is hagynék. Nem érdekel, miért barátkoznak velem, a korona vagy az uralkodás miatt, mellettem vannak, ők jelentik az egyetlen kapcsolatomat a hétköznapi élettel. - Lance uralkodásra született, ezt már akkor elvállalta, amikor elsőként ült a trónra, hogy kipróbálja, milyen érzés... Találja meg odalenn a boldogságot. Nem tehetek róla, de kezd kissé unszimpatikus lenni számomra Nhydian, hiszen annyira a bátyám pártját fogja... Most komolyan, ezek összebeszéltek egymással? Miért szeretne mindenki arról meggyőzni, hogy Lance számára így a jobb? És velem ki foglalkozik? Sem én, sem apám nem hiszünk abban, hogy az, akinek a koronát eredetileg szánták, csakis a felszínen maradva találhat rá a boldogságra. Lance-nek vissza kell jönnie, bármennyire is ragaszkodik ahhoz, hogy azzal az emberrel maradjon. - Reménykedjünk abban, hogy ha másra nem is, de arra kifejezetten hajlandó lesz, hogy befogja a száját és eltűrje a dolgot – szólalok meg, a bók most nem érint meg egyáltalán, Nhydian talán kissé jobban tenné, ha nem rajongana ennyire nyíltan azért, hogy van egy sellő, aki fellázad a szokásaink ellen és olyasmit tesz, amivel csak árt másoknak. Akaratlanul is eltalálta a gyenge pontom, igaz ugyan, hogy kissé taszított rajtam a trónra lépés szempontjából, de eközben azt is sikeresen elérte, hogy némileg megharagudjak rá. Jóképű fiú, biztos jó uralkodó válik majd egyszer belőle, hiszen elég határozott véleménye is van a világról, amelyet jelenleg is velem szemben fejt ki... Ez hiba, főleg abból a szempontból, hogy határozott érdekem az, hogy Lance visszatérjen a tóba. - Te most nyíltan udvarolsz? - végre leesnek a dolgok, bár ez egyáltalán nem meglepő, ha azt vesszük alapul, hogy ő férfi, én pedig egy különlegesen vonzó nő. Márpedig mindketten sellők vagyunk, ami finoman szólva is elég ok lenne arra, hogy egymásba habarodjunk – amit ő talán már meg is tett -, de én sohasem voltam egy érzelmes hableány, szóval rossz emberrel kezdett. - Jól figyelj rám, mondok én neked valamit – hajolok kissé közelebb a fiúhoz, így egyenesen farkasszemet nézhetek vele. Nem zavar, hogy szinte elveszek a tekintetében, soha életemben nem jöttem zavarba senki előtt sem, valahogy mindig megtaláltam a kapaszkodót, amely visszarántotta alám a talajt. Most az indulataim segítenek abban, hogy ne kezdjek el feleslegesen pironkodni, mint egy szende szűz. - Mindig... ismétlem: mindig megszerzem magamnak, amit szeretnék, világos? Lance visszajön velem a Fekete-tóba és uralkodó lesz belőle. Lehet, elhamarkodott a kijelentés, de ebben a pillanatban úgy érzem, bármire képes vagyok annak érdekében, hogy az öcsém meggondolja magát. Ha kell, felkeresem azt a Justice nevű lányt és kissé ráhatok arra, hogy ne igazán álljon szándékában továbbra is a bátyám szajhájának neveztetni magát. - Nos, úgy érzem, hogy ezt a témát inkább napolom – állok fel eddigi helyemről, majd folytatom: - Nincs szükségem olyasvalakire, aki nem ért velem egyet. Viszlát! Talán kissé indulatos vagyok, de nem érdekel. Odalenn is folyamatosan mindenki arról győzködött, hogy talán hagynom kellene Lance számára, hogy idefenn maradjon, velem és apámmal senki sem foglalkozott... Most pedig Nhydian is ugyanezt teszi. Szimpatikus, talán pont ezért fáj kissé jobban a véleménye másokénál, komolyan azt hittem, hogy közös nevezőre juthatok vele, de csalódnom kellett. Elviharzok hát az asztaltól, hogy másnap tiszta fejjel kezdhessem a napot...
(Köszönöm a játékot )
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
- Az érdekes hírek nagyon messzire eljutnak, főleg a mi közösségünkben, hiszen nem vagyunk olyan sokan. - mosolyogva vonom meg a vállamat, hiszen tény a sellők azért nincsenek olyan őrülten sokan, hogy ez ne így történne. A hírek elég messze eljutnak, főleg egy kisebb közösségben és hát a sellők kifejezetten pletykásak is tudnak lenni, nem csoda, ha mindenféle hírek könnyen szárnyra kelnek. - Persze ez így van, de tudod... mégis csak azért élünk, hogy boldogok legyünk, vagy te nem így gondolod? És van akinek a kötelesség összefér a boldogsággal, de van, akinek nem. - persze nem az én dolgom őt meggyőzni dolgokról, de azért próbálkozom, hiszen az lenne a cél, hogy útjára engedje a testvérét és ő foglalja el a trónt, na és persze az lenne a cél, hogy mindezt az én oldalamon tegye meg, ehhez viszont el kell érnem, hogy ő akarja saját maga, hogy úgy érezze ez teszi boldoggá. - Reméljük, hogy tetszeni fog neki, hogy ilyen határozott vagy... nekem tetszik. - újabb apró belecsempészett bók, az ilyesmi nem árt, csak hogy jelezzem neki nekem nagyon is bejön a stílusa, bár abban biztos vagyok, hogy a szívét nem lesz könnyű meglágyítani, de mindent megfogok tenni azért, hogy ez sikerülhessen. Úgy érzem azért még elég sok lehetőség van a tarsolyomban és kitartó vagyok épp eléggé ahhoz, hogy el is érjem, amit akarok és remélhetőleg időm is lesz rá. - Nem is tudom milyen a tipikus női alkat, de tudod én mindig is úgy gondoltam a nőkben különleges erő van, más fajta, mint bennünk és nem hiszem, hogy kevesebbek lennének ez által, sőt... De te kimondottan nőies vagy, a szó legjobb értelmében. - lassan, elmélkedve fejtegetek, mintha sokat kellene gondolkodnom a mondandómon, pedig pontosan tudom, hogy mit akarok mondani és hogyan akarom még egy kicsit fényezni az egoját, sőt bókolni neki, hiszen az tényleg soha sem árt. - Tehát édesanyád miatt csalódtál ilyen nagyot. De tudod... nem biztos, hogy érdemes leírni valamit, amit még nem éreztél, mert ha jól sejtem az a fajta elsöprő szerelem még nem érintett meg és talán a testvéredet igen. Tényleg... elvennéd tőle? - persze, ha nem tudja, hogy milyen ez, akkor nem tudja, hogy mi az, amit elvenne tőle, de azért ez tényleg nem szép dolog és ezt most én mondom, nem is csak a szerepem miatt. Nem ismerem Lance-t és szívesen állítom félre az útból bármilyen módon, de az lenne a legegyszerűbb, ha szimplán megtalálná a boldogságát. Calista talán tényleg nem tudja, hogy milyen is az, ha az ember boldog és ha igazán szerelmes. Engem is csak egyszer érintett meg ez az érzés, aminek persze nem lett jó vége, de nem mondom, hogy e miatt nem is akarnám újra érezni, csak... jóval óvatosabban kell. - Hát... köszönöm, ezt mindenképpen bóknak veszem, előbbi tekintetében nem mondhatom, hogy biztosan jó lennék, nem mindenkinek ugyanolyanok az igényei. Eddig még nem volt rám panasz, de hát... Persze semmiképp sem felejtem el ezt a lehetőséget. - sejtelmesen elmosolyodom, bár feldobtam a magas labdát, de ennyire még nem bevállalós, hogy akár most is éljen vele, de nem is kell rohannunk, jó nekem, ha szépen fokozatosan érem el, hogy belém habarodjon és jobb is, ha a jellem és a stílus fogja meg, mintha mondjuk eleve a testi vágyakkal indítanánk. Utóbbi sokkal gyorsabban és könnyebben kihuny.
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
- Lance? Ilyen messzire eljutnak a hírek? Láthatóan meglepődöm, hiszen nem hittem volna, hogy a bátyám vonzereje ennyi embert érdekelne. Természetesen, királyi sarj, nem meglepő, hogy érdeklődnek iránta a sellők, de annyi meg annyi birodalom van még a sellők világában... Azt természetesen aláírom, hogy Nhydian egy jóval közelebbiből érkezett, ezért is hallhat felőlünk sok dolgot, én viszont róluk semmit sem. Talán az az oka, hogy nem is igazán érdekelnek más birodalmak ügyei, bőven leköt engem a sajátomé is. - Hát igen... - vallom be végül kelletlenül, miután magamban belátom, hogy teljesen felesleges titkolóznom, így csak többet ártok a dologgal, mint használok. Inkább elsőkézből kapjon magyarázatot Nhydian a kérdéseire, ne kelljen kellemetlen pletykákból építkeznie. - Sok rajongója van, ez tény, persze itt is a korona az, ami csábítja őket. Igyekeztek odalenn a bizalmába és az ágyába férkőzni, voltaképp ebből is lett elege... Ez az egyik oka annak, hogy ide menekült, amit megértek, de... kötelességei vannak és kész. Nem túl férfias elmenekülni a problémák elől. Szeretem a testvéremet, valamilyen szempontból értem én az indokait, de még mindig azon a véleményen vagyok, hogy ez a gyengeség jele. Apám erős sellő, mindent a kezében tart, sohasem fordított hátat a számára kellemetlen ügyeknek, úgyhogy a gyengeség Lance-ben csakis anyánktól származhatott. Egy olyan nőtől, aki ember volt, elcsavarta a sellők királyának a fejét, majd megszült minket, végül visszatért a felszínre. Ez az én szememben árulásnak számított, velünk kellett volna maradnia, feladnia az eddigi életét és sellőként leélni a hátralevőt. - Nem mindenki van oda azért, ha egy nő irányít, de majd elfogadja – puffogok magamban, nem ismerem ugyan a kiszemelt áldozatot, de az biztos, hogy nem fogok a kedvéért megszelidülni. A véleményemet kimondom, nem tartom magamban, hiába próbálták meg mindenáron ennek az ellenkezőjét belém nevelni. Észre se veszem, hogy a fiú folyamatosan bókol, annyira ügyesen csinálja, hogy még csak gyanút sem fogok. - A te családod viszont nem volt a jelöltek között, hogyhogy? Azért érdekel a dolog, hiszen a fiú szimpatikus, aligha az ő felesége lettem volna, de ha a testvérei is ilyenek, akkor nem sok gond lenne a házassággal. Közeli tóból is való, nem egy nagy távolság, uralkodócsalád, ez se akadály, akkor miért nem szerepeltek a névlistán? - Elég meglepő, hogy te ezen a véleményen vagy – jegyzem meg, hiszen a környezetemben mindenki a férfi uralkodókat támogatta, a nőket gyengének tartják, semmire se jónak, ezt azért velem is éreztették rendesen. - Bár, most hogy mondod, talán mégis van benne valami... Nem vagyok egy tipikus női alkat, nem igaz? Kissé töprengve meredek magam elé, a pozitív visszajelzés sokat ér, a fiú pedig pontosan ezt tette, adott egy löketet az egómnak. Természetesen, ettől még nem megyek vissza a tóba és foglalom el a helyemet a trónon, de mégis felmerült bennem a gondolat, hogy talán nem ártana bizonyítani mások előtt. Elvégre, én Calista Merrick vagyok, nem pedig holmi gyenge nő. - Nem hiszek a romantikában. Engem valahogy sosem nyűgözött le az, amikor egy nő rögtön a férfi lába elé borult csak azért, mert élete szerelmének tartotta... Ez a dolog jön, majd el is illan, nem tart örökké. Lance pedig nagyot fog koppanni, ha megbízik abban a nőben... Tudod, a mi anyánk is ember volt, el is hagyott gyerekkorunkban mindkettőnket. Persze, ő ezt másnak hívta, de a lényeg ugyanaz marad, nem igaz? Sose értettem, hogy ha egy nő családot vállalt, miért tartotta fontosnak mellette az egyéni szabadságát is. Persze, anyám félt is odalenn a merényletektől, melyek ellene irányultak volna, mert ember, de minket nem kellett volna elhagynia és visszamennie a felszínre. Már az elején is tudhatta volna, hogy nem lesz könnyű beilleszkednie, ez nem megy egyik pillanatról a másikra sehol sem. - Ha nem teljesítesz jól, akkor hazamész, ennyi az egész – vonom meg a vállam, miközben elmosolyodom a fiú zavarán. Királynő leszek, ilyen kis apróságokat is megtehetek majd, ha valami nem tetszik, akkor egyszerűen csak kihajíttatom, vagy elküldöm. - Ha az ágyban nem is leszel jó, társaságnak megteszed majd. Jó veled beszélgetni, nem a sok emberi hülyeséget kell hallgatnom... Nyomás ide vagy oda, de akkor is honvágyam van, vonz a víz, szívesen visszatérnék, de most, hogy Nhydian is megjelent itt, talán van értelme maradnom. Elvégre, ő is sellő, lesz társaságom, elkísér ide-oda, nem kell mindenhova egyedül mennem. Természetesen fel sem merül bennem, hogy a fiú esetleg nem tartani igényt a társaságomra, elvégre hercegnő vagyok, eddig mindenki a kedvemben járt, ennek most is így kell lennie.
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Csak óvatosan, sőt kimondottan félszegen ejtem el a bókot. Sejtem én, hogy tudja majd kezelni, de úgyis meglepi majd valahol és persze örülni fog vele, mert melyik nő ne értékelne egy bókot? Csak tudni kell, hogy mikor és hogyan tálalod és ebben én azért mindig is hozzáértő voltam, most pedig minden tudományomat bevetem természetesen. - Mint a bátyád igaz? Ha jól hallottam elég sokat beszélnek róla. - direkt nem veszem magamra, ha netán nekem is szólt. Tisztában vagyok azért a külsőmmel és bár nem vagyok első szülött, de azért számít a nők körében, a sellőlányoknál is, hogy ki vagyok, így is nemesi származék, volt tehát kiken gyakorolnom, de azért hallottam bőven pletykákat arról, hogy voltak olyanok, akik szó szerint alig hagyták élni a bátyját. Ő sem mondható kimondottan kellemetlen külsejű alaknak, gondolom akárki szívesen az ágyába mászott volna csak azért, hogy királynő lehessen mellette. Mennyire puffoghatnak most, hogy feljött a felszínre és úgy fest, hogy egy emberlányt választana magának. Hát... pech. - Magabiztos vagy, ez jó, szerencsés lesz az a leendő férj, akit kiszemeltek neked. - újabb bók, csak szépen óvatosan adagolva, nem nyíltan, hogy még véletlenül se vigyem túlzásba. Azért jól tudom én, hogy hol vannak a határok és ezért nem is eszem túlzásba ezúttal sem, csak szépen óvatosan mindennel. Nem erőltetem azt sem, hogy királynőnek kellene lennie, de azért finoman a tudtára adom, hogy ott motoszkáljon a gondolati között, hogy igenis jól menne neki. - Erős vagy és magabiztos, határozott... igen, szerintem jó uralkodó lennél és persze nincs visszaút, de... mégis te lennél a királynő, nem hozhatnál magadnak rendeletet visszaútra? Dehogynem! - persze ez kissé sarkítás, de miért is ne? Igenis megtehetné, hogy mégis lemond a trónról és akkor a bátyja kapná vissza teszem azt, persze nem lenne egyszerű, de ha okosan forgatja a lapokat. Na persze erről szó sincs, ilyesmit nem kell tennie, hiszen pont hogy arról van szó, hogy én szeretnék mellette király lenni, akkor viszont nem mondhat le a trónról, én se tenném, ha odakerülnék. - Szóval kislánykorodban téged nem a romantikus történetekkel etettek? Nem vágysz a szerelemre? Talán a bátyád nem tudna mással lenni a mellett az emberlány mellett. - csak finoman kérdezgetem, hiszen a legtöbb lány a sellők között is effélére vágyik, az elsöprő szerelemre, de úgy tűnik, hogy Calista még e téren is nehéz eset. azért lesz itt dolgom, akkor is, ha így gondolja akkor is, ha csak úgy tesz, mintha így gondolná, hogy könnyebb legyen és ne kelljen beismernie, hogy mennyire fél ettől a kötelező házasságtól egy kvázi vadidegennel. - Oh, igen? - vele együtt nevetek fel, de azért egy kis zavart tarkó vakarát mellékelek, ha már nem a magabiztos pasit hozom. Mellette nem férne el egy ilyen jellem, ahhoz ő túlságosan határozott, ha jól sejtem szereti viselni a nadrágot. - Ettől azért nem félek, túlságosan sokadik vagyok én, az apám már nem foglalkozik vele, hogy én kit találok magam mellé... e téren szabadon választok, úgyhogy fenntarthatsz egy helyet a háremedben, bár... csak így vakon bevennél? És, ha nem teljesítek jól? - kicsit azért megköszörülöm a torkomat, de csak elmosolyodom, hiszen viccelek, ahogyan ő is tette, bár persze mi van, ha nem? Feljött a felszínre, folyton haragos, ideges a bátyja miatt, férjhez fog menni, mert nincs más választása és még csak azt sem tudja, hogy kihez. Elég erős és határozott egyéniség, nem tudom, hogy volt-e már valakije, ha csak futó kapcsolatra is, túl sokat pletykálnak, nem tudom hogy mi igaz belőlük és mi nem, de... mi van, ha szeretné levezetni azt a sok feszültséget, ami benne van?
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Természetesen erős nőknek gondolom az amazonokat, mindig is a példaképeim voltak kisebb koromban, ennek ellenére mégsem érzem úgy, hogy személy szerint én is alkalmas lennék egy nép vezetésére. Oké, sokan mondják, hogy királyi családba születtem, a véremben van a dolog, de ez korántsem igaz. Megszoktam már, hogy körülöttem mindent a férfiak irányítanak, én csak teszem, amit apám mond, semmi komolyabb szerepem nem volt eddig az uralkodásban. Pánikba esnék, ha egy szép nap arra kellene kelnem, hogy igenis a fejemen a korona és sietnem kell a tanács elé megtárgyalni ezt-azt. Nem, szó se lehet róla... - Köszönöm... azt hiszem – Nem jövök zavarba a bókjától, napi szinten kapok ehhez hasonló dícsérő szavakat, az évek folyamán megtanultam kezelni őket. Megköszönöm, majd le is van tudva a dolog. Az viszont igenis szokatlan számomra, hogy Nhydian lesüti a pillantását, akkor most tényleg komolyan gondolja az iménti szavait? Nem mondom, hogy ronda lennék, nagyon is szép vagyok, de azok, akik eddig bókoltak nekem, csak azért tették, hogy a bizalmamba férkőzzenek, egyikük se gondolta véresen komolyan a dolgot. Természetesen, nem vagyok az érzelmek szakértője, így kissé megkönnyebbülök, amikor a fiú végre ismét rámpillant, komolyan nem tudom, mihez kezdenék azzal a gondolattal, hogy vonzódik hozzám... Így viszont egészen hamar napirendre térhetünk a bók felett. - Na, igen, ebben igazad van, a sellők közé is kell egy-egy szép szál legény. Hadd örüljenek a lányok. Veheti ő is dícséretnek a szavaim, nem is másnak szántam, nem néz ki rosszul a fiú, sőt, a népünk köreiben is kiemelkedően jóképű. Bár, az igazat megvallva, azért is csomagoltam be ennyire a dolgot, mert személy szerint én nem szoktam senkit sem ilyen szavakkal illetni, kissé meglepő lenne tőlem ilyesmit hallani. Mindenesetre, nőből vagyok, igenis megakadhat a pillantásom valakin, ha az illető tetszik nekem. Attól, hogy van jegyesem, még nem vakultam meg. - Van is rám miért irigykedni – vonom meg a vállam egy fölényes mosollyal. Igaza van Nhydiannak, ez csak az irigység, semmi más, elvégre olyan kiváltságos helyzetben vagyok, amihez kevés embernek van szerencséje rajtam kívül. - Terjesszenek rólam, amit csak akarnak, jobb vagyok náluk, ezt pedig kénytelenek elfogadni. Királyi vér, kiemelkedő szépség, vagyon. Mindenkinek ez kell, én pedig jó helyre születtem, szóval sokan nem a semmiért irigylik az életem. Mindig is jó sorom volt, még annak ellenére is, hogy hatalmas teher nyomja a családom vállát az uralkodással. Soha, semmi gond nem akadt az anyagiakkal, mindig többfogásos ételsor hevert az asztalunkon, mindezek mellett pedig én is, és Lance is meglepően jó génekkel lettünk megáldva. A külsőnkkel is kiemelkedtünk mások közül, messzeföldre is elért a szépségünk híre, sok kérőm akadt annak idején, voltak olyanok is, akik heteket utaztak azért, hogy láthassanak. - Ennyire biztos vagy abban, hogy jó királynő lehetnék? - vetek egy kíváncsi pillantást a fiú felé, elvégre még senki más szájából sem hallottam ilyen szavakat. Persze, vannak dolgok, amelyekben minden bizonnyal jobb lennék, mint a férfiak, de szinte lépten-nyomon becsmérlő megjegyzéseket kaptam a hátam mögött, amikor kiderült, hogy talán az én fejemre helyezik a koronát. Pont ezért is szokatlan számomra, hogy van egy olyan ember, aki a trón felé terelgetne. - Ha adok magamnak egy esélyt, akkor onnantól már nincs visszaút... Nem tehetem le a koronát, ha valamiben rosszul döntök, te is tudod. Életem végéig uralkondom kell. Még ha csak arról szólna a dolog, hogy egy esélyt adjak magamnak... Igen, akkor talán vállalnám a feladatot, majd az első tévedésem után bocsánatot kérnék és visszalépnék az uralkodástól. Itt viszont csak az a gond, hogy ez nem így megy. Olyasmit vállalnék el, amiben nincs visszaút, nincs második esély, ha pedig rossz döntést hozok, akkor az a halálomig kísérteni fog. - Nem félek attól, hogy megszeretem vagy sem azt a férfit – vonom meg a vállam, nálam nem fontos a szerelem, egyelőre nem, hiszen még nem tapasztaltam meg soha életemben sem, milyen az, amikor valaki egy férfiért száll harcba a családjával. - Ha más nem, lesznek szeretőim, nem leszek magányos. Lance is nyugodtan megteheti ezt... Leviszi azt az emberlányt a tóba, majd megtartja szeretőként, nem halna bele... Egy uralkodócsaládban sem szokatlan, hogy a tagjai szeretőket tartanak maguk mellett. A tiszta vérvonal a lényeg, semmi más, az a fontos, hogy a leendő trónörökös a házasságból szülessen, a többi már igazán nem lényeges. Annyi szerelme lehetne a bátyámnak, amennyit nem szégyel, minek neki pont az a lány? - A hárememben azért szívesen látnálak – nevetem el magam halkan, nem jövök zavarba a saját szavaimtól, bár tény, ami tény, talán küldetek a fiúért az esküvőm után. Kinézetre elég jó fogásnak tűnik, addig kell kihasználni az alkalmat, amíg őt sem kényszerítik bele semmiféle kapcsolatba. - Azért előbb-utóbb neked is találnak valami hercegnőt, ez már csak így működik. Persze, nem egy nagy birodalom királyának a lányát, hanem valaki mást, de ne lepődj meg, ha ilyen ürüggyel rendelnek vissza. Addig pedig próbálj meg nem szerelembe esni... Nagy koppanás lehet az, ha valaki átél egy hatalmas szerelmet, melyet kettészakít egy ehhez hasonló rendelet... Én pont emiatt tartottam magam távol az érzelmi kalandoktól.
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
- Oh igen az amazonok! - bólintok egyet, hiszen így van, jól látja azért vannak népek, ahol a nők vannak vezető szerepben, bőven, ezért igenis ő is felvállalhatná, hogy királynő lesz, még ha úgy is gondolja, hogy nem akarja most. Persze tudom hogy nehéz menet lesz majd meggyőznöm őt, de elég kitartó vagyok és mivel már a kezdés is elég jól sikerült... azt hiszem menni fog. - Kár is lenne, túlságosan szép vagy ahhoz, hogy... hegeid legyenek. - lesütöm a pillantásomat, mintha csak zavarban lennék, de aztán felnézek rá mégis, hogy merem vállalni a véleményemet, hiszen tényleg úgy gondolom, hogy nagyon szép lány, tényleg nem állna jól neki egyetlen heg sem, bár tény és való, hogy én sem vagyok ezzel másképp, az én arcomat se lenne jó, ha bármi is elcsúfítaná és tudom, hogy ez a kis hadakozás sem fog majd idáig vezetni, hiszen óvatos voltam azért annyira, hogy komoly baj még véletlenül se lehessen. - Egyetértek, de tudod... nem szívesen néznék minden reggel hegeket a tükörben. Azt hiszem leteszek a viking párról. - mosolyogva vonom meg végül a vállamat. Nem, tényleg nem állna jól nekem valami ilyesmi és nem is akarnám. Nekem Calista kell, hiszen király akarok lenni. Nem szeretnék, én akarok az lenni! És ehhez őt kell levennem a lábáról és persze elérnem, hogy akarjon is királynő lenni, még hozzá az én oldalamon. - Oh hát tudod a pletyka mindig gyorsan terjed. Valaki elindítja... és tudod aki irigy rosszindulatú dolgokat terjeszt. Fogd fel így. - vonom meg a vállamat egy félmosollyal. Persze nincs ilyen pletyka, szó sincs róla, de ettől még mondhatom ezt. Akár én magam is elterjeszthetem, vagy mondhatom, hogy csak a mi tavunkban terjed hasonló, végülis miért is ne? Egyébként sem hiszem, hogy olyan lány lenne, aki utána járna annak, hogy ki és mit terjeszt róla, nem sok realitása van a dolognak, ő ennél sokkal-sokkal büszkébb. - Ne vedd a lelkedre, nem kell az ilyesmit komolyan venni. - bátorítóan mosolyodom el, hiszen tényleg úgy vélem semmi értelme annak, hogy komolyan vesz egy pletykát. Buta alakok terjesztik és általában olyanok, akik még maguk se vesznek semmit sem komolyan, nem hogy másokat. Ezért nem is szabad foglalkoznia vele. Azt nem teszem hozzá, hogy akár itt és most is eloszlathatnánk a pletykákat mi ketten, de nem akarom magam alatt vágni a fát. Tudom, hogy ez egyszer óvatosnak és taktikusnak kell lennem. A fejjel a falnak taktika nála biztosan nem válna be. - Tehát... inkább ha jól értem arról van szó, hogy attól félsz, hogy elrontod? Tudod ez teljesen érthető, de mégis csak ha viszont jól csinálod? Nem is akarsz adni egy esélyt? Nincs olyasmi, amiről úgy gondolod te másképp... akár jobban csinálnád? - azért muszáj kicsit felpiszkálnom őt, hátha sikerül elérnem, hogy akár csak a gondolat ott motoszkáljon benne. Nekem már az is elég, ha szépen elültetem benne és az majd magától fokozatosan kicsírázik, csak hát mint tudjuk túlságosan sok időm nincs, ezért kell majd minél többet öntözgetnem és ápolgatnom a gondolatot, hogy legyen esély rá, hogy tényleg hatást érhetek el nála. - Azért... az már, ha valaki olyat kell feladnod, akit szeretsz, mint úgy engedni el a szerelmet, hogy nem tapasztaltad meg nem gondolod? Persze nem azt mondom, hogy a bátyát pártját fogom, de... talán megszereted azt, akit választottak neked, vagy... találsz addig mást, aki jobb lehet nála. - óvatosan pedzegetek újfent, hiszen éreznie kellene más, ha valakitől elvásztják a szerelmét, mintha eleve nem is jut el oda, hogy érezze, hogy milyen is az, amikor szerelmes. Ezek szerint neki ilyen gondja nincs, nem lenne fair elvárnia, hogy a bátyja feladja a szerelem lehetőségét, amit már megtapasztalt. Persze nem tudom, hogy egyáltalán így van-e, talán csak valami múló hóbort. - Dehogy! Én nem vagyok olyan számottevő. A családomban nem számítok annyira, hogy így befolyásolják az életemet és hát lássuk be... nem is vagyok jó parti így tizenharmadikként. - félszegen mosolyodom el, hiszen egyébként helyes vagyok, ezért is merem ezt megpróbálni. El kell csavarnom Calista fejét, el kell érnem, hogy belém szeressen és hogy én is azt mutassam felé, hogy oda vagyok érte és okom legyen rávenni, hogy engem válasszon az ismeretlen herceg helyett, akit hozzá akarnak adni.
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
- Vagy ott vannak az amazonok – szúrom közbe a fiú mondatait hallva, amit kissé fura lehet pont tőlem hallani, elvégre ki nem állhatom az embereket. Nhydiant meglepheti, hogy mégis ennyire tisztában vagyok az ő történelmükkel erről azonban kizárólag a nevelőim tehettek. Ők tartották annyira fontosnak, hogy olvassak róluk, nem én erőltettem a témát, de ha már kötelező volt, akkor igyekeztem olyan könyveket a kezembe venni, amelyek lekötötték a figyelmemet. Az amazonok pedig teljes mértékben lenyűgözték a tizennégy éves énemet, hiszen nő létükre külön társadalmat alkottak idefenn. Teljesen olyanok voltak, mint én, határozottak, céltudatosak, erősek. Kissé talán beképzeltnek hathatok ezzel a hozzáállással, de királyi vér folyik az ereimben, minden irányból pozitív megerősítést kaptam odalenn, senki sem mert számomra becsmérlő megjegyzéseket tenni. - Nem is célom ilyen hegekkel elcsúfítani az arcom – nevetem el magam, habár még mindig visszafogott vagyok a fiúval szemben. Hiába sellő, nem ismerem, idegen, nekem pedig soha életemben nem volt normális társadalmi életem. Az etikettnek megfelelően érintkeztem másokkal, barátkoznom sohasem kellett, mindig volt mellettem valaki, akivel társaloghattam. Zavarban vagyok hát kissé, hiszen fogalmam sincs, mások miként viselkednek, amikor ilyesmire kerül a sor. Túl sokat fecsegek? Amikor azonban Nhydian mosolya szélesedik, én is viszonzom a gesztust, majd megvonom a vállam: - Tudod, ezt már csak te döntheted el, sokmindentől függ.. Ha van kiszemelted, és ő olyasvalaki, aki hasonlít az emberek vikingjeire, akkor nála mindenképp egy jó pont, ha sebek szabdalják keresztül-kasul a tested. Ha nincs, akkor semmiképp sem hátrány. Előbb-utóbb helyrejön, addig pedig mindenki látja, hogy veled nem érdemes kötekedni, mert nem riadsz vissza egy kis csetepatétól... Az emberi lények szeretnek másokon fogást találni, ok nélkül belekötni mindenkibe, ezt már sikeresen észrevettem az ittlétem során. És ahogy a nőkkel viselkednek... A sellők is szenvedélyesek, nem mondom, hogy nem, de a lenti férfiaknak megvan a tartásuk, nem süllyednek le odáig, hogy semmibe vegyék azt a nőt, aki mellettük van. Lényegesen kevesebb felénk a megcsalás, ha valaki ráunt egy kapcsolatra, akkor befejezik, ennyi az egész. Itt azonban fenntartják a látszatot, miszerint jól megvannak együtt, majd kiderül, hogy a páros egyik fele félrelépett. - Tessék? - Nhydian szavait hallva elég rendesen elkerekedik a szemem, miközben némileg fel is kapom rajta a vizet, ez azért nem egy komolytalan vád. - Micsoda? Mégis hogy... honnan a fenéből vették ezt a hülyeséget? Tény, hogy nem volt még kapcsolatom, habár ennek is igen egyszerű oka van: királyi családba születtem, nem néznék jó szemmel, ha az esküvőm előtt szűrném össze bárkivel is a levet. Felháborít hát a gondolat a pletyka hallatán, kitől szedték ezt? - Ha nem érdekelne az ellenkező nem, akkor nagy eséllyel egy hercegnő lenne most is a jegyesem, szóval elég ostoba az, aki ezt kitalálta – fújtatok indulatosan, nincs ínyemre az eféle szóbeszéd, ha ebben a pillanatban otthon lennék, minden követ megmozgatnék annak érdekében, hogy megtaláljam a pletyka elindítóját, majd meg is büntessem. - Talán egy kicsit – vonom meg a vállam, ostobaság lenne letagadni azt, hogy van bennem mélyen legbelül egy olyan vágy is, hogy bizonyítsak mások előtt. Mégis, talán Lance lenne erre a legalkalmasabb, nekem nem megy semmi. - Egyelőre viszont még csak gondolni sem szeretnék arra, hogy egy napon nekem kell a trónra lépnem. Nem véletlenül a fiúk feladata ez. Pedig erős nőnek tartanak odalenn, ezzel nagyon is tisztában vagyok, hűvös szépségnek, akinek semmilyen szenvedés láttán sem indulnak meg az érzelmei. Ez azonban nem igaz, sellőből vagyok én is, csak tartanom kell magam, nem hagyhatom, hogy mások gyengének lássanak. - Jó, rendben, te is otthon vagy ebben, de akkor sem tudsz mindent – intem le a fiút, elvégre, ő maga mondta: sok testvére van, egyszóval aligha ért bármikor is az uralkodás közelébe. - És uralkodóként sok hibás döntést is véthetek – sóhajtok fel gondterhelten. - Elég egyetlen rossz kijelentés és rögtön sokakat taszítok a nyomorba... Vannak jó oldalai is, de te még egyszer sem féltél attól, hogy elbaltázol valamit? Kíváncsian pillantok Nhydianra, valóban érdekel a véleménye, elvégre ő is abból a közegből való, mint én, az ő apja is uralkodó, csak érzi valamennyire ennek a terhét a vállán. Mindenben a családját kell képviselnie, nekik megfelelnie. - Én is feladtam a szerelmet, már megvan a jegyesem, de még nem is ismerem – vonom meg a vállam. Lance királynak született, botor módon tette, hogy beleszeretett egy emberbe. Ha én képes voltam eldobni a boldogságom azért, hogy apám nyugodtabb lehessen, ő miért ne tehetné ezt? - Pedig biztosan sokkal jobb lenne, ha magamtól választanám ki azt, aki majd mellettem ül a trónon, de elfogadom apám döntését. Én csak ugyanezt szeretném kérni a bátyámtól is... Gondolom, már neked is kiszemeltek egy lányt, nem igaz? Te miként állsz ehhez? Nem tudom, feléjük hogy mennek a dolgok, de a fiú véleményére mindenképp kíváncsi vagyok.
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Oh persze tisztában voltam vele, hogy nem fogja jó néven venni, ha egy ember beszélgetésbe elegyedik vele, de sokkal érdekesebb úgy a meglepetés, ha nem mondom meg már az elején, hogy ki vagyok, csak azt hiszi, hogy itt egy ember, aki kiáll a varázslények jogaiért, mint a magunk fajták. Igazából ezt a szerepet még csak nem is nehéz eljátszanom, mert e téren én is pontosan ugyanígy gondolkodom. - Pedig a nők között is akadnak harcosok, olvastam már az emberek vikingjeiről, akik sosem tüntettek volna el egy sebhelyet. De neked tényleg nem állna jól. - mosolyodom el. Ezt persze akár zokon is veheti, de talán nem így lesz. Annyit tudok róla, hogy nem az a típus, aki minden bóknak vesz és nem is olyan, akit könnyű levenni a lábáról, de majd szépen fokozatosan teszem és idővel bizonyára menni fog. - Akkor azt mondod jobb is lenne, ha el se tűnne a monoklim, vagy még addig érjem el, hogy valaki belém essen, amíg meg van? - szélesedik ki a mosolyom. Érezhető, hogy most már csak viccelődőm. Igazából én sem vagyok a sérülések híve, nem szándékozom megtartani a monoklit sem, no meg a felrepedt szám is elég kellemetlen egy érzés tud lenni. Jó, ha idővel szépen rendbe jön, de addig is emlékezteti őt is arra minden rendes gyerek vagyok. - Oh én nem adok a pletykákra. Tudod, hogy milyenek a sellők, mindent kicsit felturbóznak, a végén már olyanokat is hallottam, hogy... tudod... egyáltalán nem is érdekelnek a pasik. - vonom meg a vállamat. Ez persze jó apropó arra is, hogy kicsit kifaggassam e téren és többet tudjak meg róla, bár azért nem gondolom komolyan, hogy tényleg nem érdekelnék a pasik és a másik oldalon tolná a bringát. Nem, inkább csak túlságosan önálló, ami persze megnehezíti a dolgomat, de majd megoldom. Csak szépen fokozatosan. Az első lépés tökéletesen sikerült, innentől már csak építkezni kell. - És nem hajt a vágy, hogy megmutasd az apádnak, hogy téved? - a bátyjára nem térek ki egyelőre jobban, hiszen minek? Ha itt van az iskolában valószínűleg ő sem akar uralkodó lenni, csak talán Calista látja bele, hogy annyira alkalmas lenne a trónra. Szépen fokozatosan kell meggyőznöm róla, hogy milyen nagyot téved. Elkapkodni természetesen ezt sem szabad. A szavaira azért mégis csak meglepetten pillantok rá. Mintha csak nem érteném miről is beszél, hiszen én is királyi családból származom, miért is ne tudnám mit jelent uralkodónak lenni? - Az apám a király, már említettem nem? - halkan felnevetek, hiszen a mi tavunkban ő uralkodik, mégis úgy állítja be, mintha gőzöm se lenne az egészről. Többet is tudok róla, mint a bátyáim nagy része, csak ez senkit sem érdekel. - De úgy látom te csak a negatív részét látod benne, pedig... uralkodóként döntéseket hozhatsz, befolyásolhatod mások ízlését, vélekedését is. Kiállhatsz a nők jogaiért, azt sem akarnál? - én mindig is úgy gondoltam, hogy ez ezzel jár. Többet tehetsz, több lehetsz. Jó persze gyerekként még az volt a fő elképzelésem, hogy teszem azt határozatot hozok, hogy a szivárványhalakat ne vadászhassák. Buta dolog volt, csak mert kölyökként oda voltam értük, de azért azóta már logikusabban gondolkodom. - A szerelem nehéz eset, de elvennéd tőle a boldogságot csak azért, hogy neked jobb legyen? Ez elég... önzően hangzik nem? Már... bocs. - kicsit azért óvatosabban próbálok fogalmazni, de mégis csak kimondom a tutit. Talán értékeli a őszinteséget is. Azt még nem dobom be, hogy mi lenne, ha szimplán vállalná a feladatot, de valaki mást választana, akihez hozzámegy és úgy foglalná el a trónt. Persze a más én lennék, de ezt még bőven ráérek tálalni. Azt kell elérnem, hogy ez a gondolat magától fogalmazódjon meg benne, hogy egyszerűen megértse milyen is lehet a bátyjának, ha tényleg szerelemes, ami persze nekem még jobb hír, nem kell félreállítanom az útból, félre áll magától.
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Első pillantásra szimpatikus a fiú, egyetértést vált ki belőlem az elvei miatt, noha arról nem szabad megfeledkeznem, hogy eredetileg ember, egy olyan nép szülötte, akik mindenáron uralkodni szeretnének másokon, így rajtunk is. Anyám is ember volt, én azonban ezt igenis szégyeltem mások előtt, legszívesebben letagadtam volna, de sajnos eléggé a középpontban szerepeltem a származásom végett. Annak idején nagy port kavart apám és anyám viszonya, nem sokan értettek egyet a király döntésével, de beleszólásuk nem lehetett, így inkább csak tűrtek. Hallgattak, nem tettek semmiféle ellenséges támadást sem anyám ellen, amikor lenn volt, de amikor kiderült, hogy anyám végleg a felszínen marad, felvonulásokat szerveztek a víz alatti városban. Ünnepeltek, a sellők már csak ilyenek, nem rejtik véka alá a véleményüket. Ők azonban sokkal elfogadóbbak, mint az emberek, hiszen soha semmilyen hátrányos megkülönböztetés sem ért engem és a bátyámat amiatt, mert félig embernek számítunk. Ha valaki a sellők birodalmában születik, akkor ugyanolyan jogokkal rendelkezik, mint a nép tiszta vérű utódai, mi nem ismerjük a félvér fogalmát. - Nőből vagyok, számomra sokkal fontosabb a külsőm, ha rajtam lennének sebhelyek, akkor nagy eséllyel minden erőmmel azon lennék, hogy eltüntessem őket – mosolyodok el Nhydian válaszát hallva. Ő férfi, büszkén viseli a hegeket, talán számára még jól is állnak majd évekkel később, amikor elmesélheti a megszerzésük körülményeit. - Mondjuk, azt be kell vallanom, hogy valami sármot ad az ilyesmi a férfiaknak, szóval igen megnöveli az esélyeidet a nők körében. Na és igen, ha a jó ügy érdekében szálltál szembe valakivel, akkor valóban sok büszkeségre ad okot. Valamiért sokak szemében vonzóak azok a férfiak, akik nem makulátlan testtel rendelkeznek, hiszen ez akarva-akaratlanul is arról árulkodik, hogy a neme ellenére egyáltalán nem áll ki az általa képviselt gondolatok mellett, nem száll harcba az igazáért. Nem tudom, ez miként működik az emberek világában, nálunk viszont a hegek a bátorság jelképei, egy harcos odalenn nem attól lesz jó katona, ha kap egy kitüntetést, hanem akkor, ha büszkén viseli a csatában szerzett sérüléseit. Szerencsére, mostanában nem sok háború zajlik odalenn, csendes a vizek környéke, senkinek sem kell attól tartania, hogy bármikor is megrohamozzák a palotánk környékét. - Nem, nem önszántamból, ez csak amolyan kényszermegoldás apám részéről – csóválom meg a fejem, miközben igyekszem visszaemlékezni Nhydian arcára. Találkoztunk valamikor? Nem jut eszembe, ez olyan kellemetlen... Persze, az udvari etikett miatt minden eseményen részt kellett vennem, amikor valaki látogatóba jött a királyhoz, sok sellővel találkoztam már életem folyamán, nem emlékezhetek mindenkire, ezt nyilván ő is megérti, de mégis rosszul érint a dolog. - Ha már a trónra kerülök, akkor egy olyan férfi kerüljön mellém, aki képes uralkodni... Persze, eszem ágában sincs megtenni ezt a lépést, bár, gondolom, ez nem olyan nagy titok felétek sem, igaz? Nyilván ők is hallottak a családunkat érintő botrányokról, elvégre olyan nem létezik, hogy bármit is el tudjon titkolni egy hozzánk hasonló família. Mindig mindenki mellettünk van, akik hajlandóak kellő aranyért információt szolgáltatni másoknak. És természetesen a pletykák... Ahol mindig van valaki, aki valamelyik ismerősének az ismerősétől hallott valamit, de a szöveg torzul, nem mindig adja vissza ugyanazt a képet. - Nem vonz az uralkodás – csóválom meg a fejem, most hogy tisztában vagyok azzal, hogy Nhydian is a fajtámból való, sokkal nyíltabb vagyok vele szemben, minek is titkolnék előle bármit is? Nem ember, nagy eséllyel esze ágában sincs kihasználni. Ritka esemény az, amikor két sellő egymásra talál a szárazföldön. - Lance való erre a pályára, bennem nincs meg az az adottság, ami ehhez szükséges, nem olyan könnyű. Ráadásul, apám is érezteti velem, hogy kényszerből ültetne a trónra, nem azért, mert tehetséget lát bennem... Felsóhajtok, nőként nem könnyű az uralkodói családban felnőni, nekem sohasem járt akkora tisztelet, mint a férfiaknak körülöttem. Persze, a bizonyítási vágy bennem van, ezért is jöttem a Roxfortba, bizonyítani szeretném, hogy én – apámmal ellentétben - tudok hatni a bátyámra, aki a szavaim hallatán fogja magát és visszatér a népéhez. Jó ideig felnéznek rám a sellők, az idáig még eszembe sem jutott, hogy királynőként valósítsam meg önmagam. Ez hatalmas felelősség, az ilyesmi pedig nem nekem való. - Te nem tudod, miből áll uralkodónak lenni – nevetek fel kissé keserűen, miközben Nhydian iszik az italból, én pedig megcsóválom a fejem: - Volt lehetőségem belekóstolni Lance feladataiba, hidd el, nem túl kellemes dolog napról-napra rendezvényekre menni, fogadásokat tartani, törvényeket megvitatni, mások előtt megjátszani magad. Természetesen, még nem élesben ment a dolog, csupán apám oldalán ülve néztem és hallgattam végig mindent, ennek ellenére is megviseltek a hivatalos procedúrák. Nem akarok ebben részt venni, Lance feladata lenne ez. - A bátyám elég nehéz falat, beleszeretett egy emberbe, mármint én eléggé ezt gyanítom, így nem lesz könnyű feladat visszacsábítani. Van még pár hónap az esküvőmig, ha addig nem jön össze a dolog, akkor feladom és visszatérek a népemhez. Mégiscsak az apámról van szó, nem szeretném cserben hagyni, hozzámegyek a férfihoz, akit kiszemelt nekem és elfoglalom a trónt, ennyi. Megvonom a vállam, a fiú számára engedelmesnek tűnhetek, nekem azonban még van pár trükk a tarsolyomban. Beszélnem kell azzal a lánnyal, akit Lance annyira szeret, meg kell győznöm arról, hogy nem jár jól, ha vele marad. Talán, ha az az ember elhagyja, akkor a bátyám visszamegy és elvállalja a koronát. Ez eddig rendben is lenne, de mi lehet ehhez elég meggyőző?
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Tudtam, hogy kell egy trükk, de nem voltam benne biztos, hogy ez lesz majd a megfelelő, ám mégis úgy fest, hogy jól okoskodtam. Félő, hogy nem lett volna sok dobásom, bár ahogyan látom Calista annyira lenéz másokat, főleg az embereket, hogy könnyen lehet meg se jegyezte volna az arcomat elsőre, ha teszem azt elrontom az első próbálkozást és akkor még lett volna egy második dobásom is, sőt talán még egy harmadik is, viszont így nincs rá szükségem, mert bejött a dolog és egészen jó úton haladok. Már csak az a fontos, hogy még véletlenül se szúrjam el és az egész udvarlási folyamat rendben menjen, a többi már nem számít. - Mondjuk, hogy valami olyasmi. - mosolyogva vonom meg a vállamat. Azért még sem dobhatom be elsőre, hogy én is sellő vagyok. Persze azt is megtehetném, hogy finoman megsértődöm a miatt, hogy nem ismert fel, de nem hiszem, hogy annak túl sok értelme lenne, mert ő nem az a típus, aki bármikor is elnézést kér, vagy elismeri a hibáit. Kétlem, hogy Calista valamikor is úgy gondolná, hogy hibázik, ezért most a szerény és kedves a fő irányvonal részemről. Nem feddhetem meg, amiért fogalma sincs róla, hogy ki vagyok, sőt talán még jobb is így. Vannak dolgok, amik jobb, ha nem derülnek ki azonnal, úgy nagyobb a meglepetés. - Tudod vannak sérülések, amik építik a jellemet és amiket büszkén viselhetünk nem gondolod? - oh tudok én arról, hogy az apjának is van egy sérülése, ha jól tudom akkor egy heg valahol a válla környékén, amit még évekkel ezelőtt szerzett és ha jól tudom ő se tüntette csak úgy el, mert vannak sebek, amik nem baj ha ott maradnak emlékeztetőnek önmagunknak és másoknak is. - Semmi gond, tényleg, nem vártam el, hogy felismerj, talán egy pár percre, ha találkoztunk az is évekkel ezelőtt volt. De... vőlegényed van? Jól érzem, hogy nem önszántadból? - mélységes együttérzést mutatom már most, mert hát amúgy is kellemetlen lehet, ha olyan valakihez kell hozzámenned, akit nem ismersz, csak képről. Persze tudom én, hogy vele ez a helyzet, de úgy teszek, mintha nem így lenne. Az a fő, hogy idővel elérjem, hogy azt a házasságot szépen megbombázzuk, hogy ő is mindenáron ellenkezzen, mert hogy természetesen én legyek az, akihez hozzá akar menni és persze el kell érnem, hogy e mellett királynő is akarjon lenni, mert mint tudjuk nekem csak akkor van esélyem végre feljebb lépni. - És mik a céljaid? Persze, ha nem pofátlanság csak így rákérdezni. És... ha nem szeretik a női uralkodókat hát miért nem mutatod meg nekik, hogy nincs igazuk? - egy kis megerősítés kell neki úgy érzem, hogy megértse attól még lehet királynő, hogy mások nem gondolják így. Persze még jobb, ha van mellette valaki... én, aki mellett királynő lehet, de nem szólnak bele, hogy miért csak ő és persze elhitethetem vele, hogy hosszú távon is érdekelni fog majd a véleménye. Természetesen nem így lesz, ettől még megpróbálhatom elérni, hogy ő ezt gondolja legalább addig, amíg el nem veszem és én nem kerülök a trónra. - Akkor már értem, de miért nem szeretnél királynő lenni? A legtöbben azt hiszem kapva-kapnának egy ilyen lehetőség után. Számítana a szavad, nem úgy, mint a legtöbb átlag sellőnek.. mint mondjuk én is. - rettenetes, hogy valaki képes csak úgy eldobni magától egy ilyen lehetőséget. Csak, mert... vajon miért? Miért nem szeretne a trónra ülni? Beleiszom az inni valómba, hogy egy kicsit megnedvesítsem a számat, csak aztán pillantok újra rá. Érdekes lesz ez a beszélgetés, annyi már biztos és persze óvatosnak kell lennem, semmi olyan kérdést nem tehetek fel, ami gondot okozhat neki, mert a végén még faképnél hagy. Azt azért tudom jól róla, hogy tud ő nagyon nehéz eset lenni, ezért kell óvatosnak lennem vele.
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Még csak nem is gyanítom magamban, hogy Nhydian esetleg elrendezte ezt a kis színjátékot annak érdekében, hogy szóba álljak vele, hiszen mi érdeke lenne benne? Kifejezetten nehéz velem kijönni, ez a sellők körében elég ismert tény, kevés olyan barátom van, aki minden helyzetben elviseli a szeszélyes természetem. Emellett pedig van jegyesem, apám gondoskodott arról, hogy ne maradjon utódok nélkül a királyság, velem mindenképp fennmarad a vérvonal, ha Lance nem is hajlandó ezt megtenni a népének. Természetesen, most még nem tudom, hogy a fiú a fajtám tagja, de ha tudnám, akkor sem gyanakodnék arra, hogy kihasználja a helyzetet. A sellőkben alapból jobban megbízom, mint az emberekben. Rájuk azért némileg gyanakodva néznék. - Valami aktivista vagy esetleg? - kérdezek vissza, amikor Nhydian kifejti, mennyire hasonlítunk egymásra ebből a szempontból. Tisztában vagyok azzal, hogy a mágusok között is akadnak olyanok, akik harcolnak a varázslények jogaiért, habár elég nagy elnyomásban élnek, hiszen nem mindenki nézi kellőképp jó szemmel a ténykedésüket, emiatt pedig nem is képesek úgy hallatni a hangjukat, mint kellene. Úgy tűnik számomra azonban, hogy a fiú sokkal eltökéltebb, mint a társai többsége, elvégre kiáll a véleménye mellett, nem hajlandó elfogadni, hogy mások csak legyintenek az ilyesmire, meglapulni pedig főleg nem hajlandó. Ki is vívja hát az elismerésemet, noha erről nem igazán tudhat semmit sem, hiszen nem szokásom hangoztatni. Azt szeretem, amikor engem dícsérnek, azt azonban már kevésbé, ha nekem kell másokat elismernem. Némi tartás bennem is kell, hogy legyen, nem igaz? - Hát, nem is tudom, innen elég fájdalmasnak néz ki – ráncolom össze a szemöldököm. Nem egy életveszély, azt aláírom, de ha már fájdalmak nélkül nem tud meginni egy pohár italt, akkor azért nem is éppen a legkellemesebb. Végül lemondóan hátradőlök a padon, majd folytatom: - Persze, te tudod, hogy elmész-e vele a Gyengélkedőre, de az tény, hogy az ilyen sérüléseket seperc alatt ellátják ott... Fintorba rándul az arcom, nem szeretek elismerően nyilatkozni az emberi lényekről, ez valahogy nem az én stílusom, de Madam Pomfrey láthatóan igazán jó munkát végez azokon, akik felkeresik őt valamilyen sérüléssel. A mi népünk ebben sajnos kissé visszamaradottabb, mi a belső sérüléseket kezeljük hatékonyan, a külső sebek lassabban gyógyulnak, de egyszer ebben is utolérjük azokat, akik a szárazföldre születtek. Elvégre, nem hiába vagyunk varázslények, mi pálca nélkül is tudunk alkalmazni mágiát, hiszen ez a vérünkben van. - Hát, bocsánat, de egyáltalán nem ismerős az arcod – csóválom meg a fejem, noha közben igyekszem visszaemlékezni a fiúra, ez azonban nem megy olyan könnyen. Nem tudom, mikor jártak felénk, emellett pedig apám szinte mindig fogad királyi sarjakat, sokmindenki megfordult már nálunk, nem emlékezhetek mindenkire. - Ne vedd magadra, a saját vőlegényemet is csupán képről ismerem, szóval ez nem ellened szól. Azért igazán örülök annak, hogy itt vagy, az emberekkel nem lehet értelmesen elbeszélgetni... Mintha valaha is megpróbáltam volna, úgy nyilatkozok a dologról. Persze, Nhydian sellő, a fajtámból való, habár arról fogalmam sincs, ő miként viszonyul az emlősökhöz. Sok sellő él a Fekete-tóban, aki szereti őket, kifejezetten rajong értük, talán apám sem véletlenül ismerkedett össze anyámmal annak idején. - Ismerős a helyzet – sóhajtok fel némileg keserűen. - Nekem nem sok testvérem van, de jelenleg én sem jókedvemből tartózkodok itt, komoly céljaim vannak. Emellett pedig lánynak születtem, uralkodócsaládba... Tudod, milyen a népünk ebből a szempontból. Nem szeretik a női uralkodókat, felétek is ez a helyzet? Voltam én is már más birodalmakban, de ahány sellőlak, annyi szokás, mindig ezt mondogatták számomra a halfiak. A szemembe sohasem hangoztatták a dolgot, de én is eléggé elnyomva éreztem magam, hasonlóan, mint Nhydian a tizenkét testvére mellett. Nem volt szavam semmiben, hiszen apám folyamatosan Lance véleményét kérte, nem az enyémet, ez pedig rosszul esett, akkor is, ha sohasem hangoztattam. Most pedig rám bízná a trónt? Miért nem én voltam az első választása akkor is, amikor döntenie kellett valamiben? Talán ebben az esetben igent mondtam volna, de nem szeretek magamra úgy gondolni, mint apám kétségbeesett döntésére. - Gyógyítónak készülök és a Mardekárba osztottak be – felelem a fiú kérdését hallva. - Talán el tudok lesni pár olyan dolgot, amit odalenn is hasznosítani tudok. Persze, aligha lesz esélyem bárkit is meggyógyítani, hiszen mostanában drága jó édesapám a fejébe vette, hogy királynőt nevel belőlem. Tulajdonképpen ezért is vagyok itt... Vissza szeretném rángatni a bátyámat a Fekete-tóba, hogy elfoglalja a helyét a trónon, nem vagyok én alkalmas ilyesmire. Kifejezetten nehéz dolog uralkodónak lenni, ezt már most meg tudom ítélni, noha még egy percet sem ültem a trónon és irányítottam ténylegesen az országomat.
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Csak csendesen bólintok a kérdésére. Hát szó se róla tényleg fáj, de ennyit ki kell bírni a cél érdekében és a célt sikerült elérnem hiszen Calista már oda figyel rám, sőt kimondottan érdeklődő is és én pont ezt akartam elérni. Úgy fest, hogy a taktika talán még jobban is bejött, mint amire számítottam, pedig nem voltam benne teljesen biztos, hogy így fog sikerülni. Adtam magamnak egy nyolcvan százalékot, de a sikertelenség esélye is benne volt a pakliban. Persze akkor kitaláltam volna valami mást, de hál' istennek egyelőre nem kell, csak tartanom kell ahhoz magamat, amivel indítottam. - Tudod mi ketten sok mindenben hasonlítunk egymásra, ezért érint engem is... testközelből. - válaszolok neki és hamarosan már be is mutatkozom, úgy gondolván, hogy ez egyértelműsíti számára azt, hogy ki vagyok, de nagyon úgy fest, hogy Calista azzal, hogy feljött a felszínre elég szépen elzárkózott a sellők világától még olyan téren is, hogy tudja ki vagyok. Nem gond, végül is túlélem, nem veszem zokon, hogy a nevem még nem ad számára egyértelmű választ, sőt talán még jobb is így, legalább téves információi sincsenek a lakhelyemről, netán a családomról. - Kösz, de ez sem súlyos, azért távol áll az összeveretéstől. - mosolyogva vonom meg a vállamat, hiszen nem olyan vészes ez. Persze fáj, de nem olyan komoly baj, amit ne lehetne kiheverni egy éjszaka alatt, akár Gyengélkedő nélkül is. A kérdése és persze főleg a döbbent arca csak még inkább szélesítené a mosolyomat, ha nem lenne ez egyébként is elég kellemetlen felrepedt szájjal. - Igen sellő vagyok, de nem a Fekete tóból származom, jóval északabbról Írországból, de egyszer már voltam a Fekete tóban, néhány éve, de ezek szerint nem emlékszel rá. - igen külön küldöttséggel mentünk, de ha még a nevem sem volt igazán emlékezetes a számára, akkor nem csoda, ha ilyesmire sem emlékszik, mint hogy oda látogattunk. Nincs ezzel baj, nem is várok el tőle effélét és azt sem láthatja rajtam, hogy akár csak kevéssé is, de zokon vettem volna a dolgot. A kérdései úgyis azt mutatják, hogy jó úton haladok, hiszen érdeklődik és ahhoz képest egészen lelkesen, amiket hallottam róla, hogy nem igazán van oda kb. senkiért sem, mégis tudni szeretné, hogy ki vagyok, mikor jöttem és honnan, szóval jól indítottam. - Ha tehettem volna nem jövök, de tudod... a családom eléggé nehéz, főleg mert tizenkét bátyám van és mindig is én voltam az, aki nem igazán érthet el semmit sem az életben, szóval gondoltam, ha a tóban nincs esélyem... hát szerencsét próbálok idefent. - látszik azért rajtam, vagyis ezt mutatom, hogy nem vagyok biztos teljesen benne még most sem, hogy ez jó ötlet volt, de az is, hogy nem igazán volt más választásom, így hát megtettem, mert legalább egy próbát megér a dolog. - Elemista lettem és a Hollóhátba osztott be a ház, hát te? Egyébként nem is olyan rossz ez az iskola, bár szó se róla elég nagy és idegen így pár nap után. De te miért vagy itt? Láthatóan nem igazán tetszik. - na igen rajta látszik csak igazán, hogy nagyon nincs oda a helyért és a helyzetért sem, de akkor vajon miért jött fel a felszínre? Vagy más valaki miatt tette? Igazság szerint ennyire nem mentem bele ebbe az egészbe, no meg ha tudnám is az okát akkor is úgy kellene tennem, mint akinek fogalma sincs róla, hiszen arról sem kell tudom, hogy egyáltalán itt van. Ez csupán egy véletlen találkozás, semmi több.
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Nem szokásom emberek közé menni, tényleg nem, hiszen világéletemben olyasvalakiknek tartottam őket, akik mindent és mindenkit megvetnek, ha az csak egy kicsit is eltér tőlük. Amit nem értenek meg, azt nem is próbálják értelmezni, egyszerűen csak félrerúgják, leszólják, rosszabb esetben pedig a szolgáikká teszik, persze ha ezt az adott nép hagyja is. Értelmetlen, ostoba lények, akik mindenkinél jobbnak hiszik magukat, noha erre okuk semmi sincs. Pont emiatt is esett kissé nehezemre odamenni az ismeretlen fiúhoz... Jó, megvédte a varázslényeket, szép dolog ez tőle, noha nagy eséllyel semmi hasznot sem fog belőle húzni, hiszen még csak nem is sejthette, hogy ezek közül egy végighallgatta a szavait. Most pedig sajnálom, hiszen elég szépen kapott, hallom ahogy felszisszen, miközben felé tartok. Ezek komolyan képesek egymást agyonverni, ha a másik nem ugyanazon a véleményen van velük? Na, pontosan ezért mondom azt, hogy az emberiség barbár faj. - Fáj, igaz? - együtt érző pillantást kap tőlem, tényleg nagyon sajnálom a dolgot, hiszen miattunk, miattam kapta azt, amit. Az ég szerelmére, hiszen még egy pohár teát sem képes szegény meginni fájdalmak nélkül! Amikor a srác tapogatni kezdi a szája szélét, kissé elhúzom a szám szélét. Nem undorodom tőle, szó sincs róla, ez már csak amolyan ösztönszerű dolog, ami nem is neki szól, hanem annak, aki ezt tette vele. - Miért érintene? - kérdezek vissza értetlenkedve, hiszen nem tudom hova tenni részéről a kérdést. Ember, akkor mégis mi köze ahhoz, miként bánnak a mágikus lényekkel, akik évszázadok óta elnyomás alatt élnek? Nem szoktam hozzá a velünk való törődésükhöz, mondjuk még nem is jártam a felszínen, az ő fajtájukat is csak a mesékből ismerem, semmi másból. A mendemondák alapján pedig az emberiség egy olyan népség, amely agresszív, nemtörődöm, egoista majmok hada. Személyes tapasztalataim alapján pedig igazat is kell adnom nekik, hiszen minden illett rájuk egytől-egyig. Ez a fiú pedig azt állítja, hogy őt is érinti a varázslények elnyomásának ügye? Nem értem. - Alriyad? - bizonytalan pillantást vetek a felém nyújtott kézre, valamiért idegenkedek attól, hogy megfogjam, de némi habozás után viszonzom a gesztust. A neve ismerős ugyan, mintha hallottam volna valahol, de egyszerűen nem ugrik be, hol. Tanultam ugyan a királyi családok neveit az utóbbi hónapokban, éjt nappallá téve kellett magolnom minden könyvet, ez a tudásom azonban szinte rögtön szertefoszlott, amint feljöttem a szárazföldre. Mindent elfelejtettem, hiszen nem kellett ilyesmivel foglalkoznom az utóbbi napokban, hetekben. - Calista Merrick... Gondolom, ha már ő is bemutatkozott, akkor ennyit nekem is illene megtennem, hiszen azért nem vagyok annyira bunkó, hogy egy ehhez hasonló cselekedetet ne viszonozzak. Mivel ember, úgysem fogja tudni hova tenni a nevem, itt szinte senkik vagyunk, amit nem is bántam magamban. Szeretnék ismeretlen maradni mindenki előtt, nem hiányzik nekem az, hogy egyből rajongók hada rohanjon le csak azért, mert trónörökös vagyok a sellők birodalmának egyik részén. - Az első emeleten, ha jól rémlik, habár nekem még nem volt alkalmam összeveretni magam – mosolyodok el teljesen váratlanul, ami kissé még engem is meglep. Hamar rendezem azonban a vonásaimat és ismét teljesen komor arccal ülök Nhydiánnal szemben, aki továbbra sincs éppen a legjobb bőrben. - Odahaza? Mármint... Te is sellő vagy? Döbbent arccal, kissé félve teszem fel a kérdésemet, elvégre mi van akkor, ha ő nem is erre gondolt magában? Lebuktattam magam, ez kétségtelen, a képembe fogja vágni a dolgot, elrohan, majd szétkürtöli a kastélyban a titkomat. De akkor is... Mi volt ez a kijelentés? Odahaza... - Akkor ezért volt annyira ismerős a neved – lehelem a szavakat, némiképp még mindig nem tudom elhinni a dolgot. A sellőknek nem szokása tömegesen a felszínre jönni, hiszen nem véletlenül születtünk a víz alá, ott mozgunk otthonosan, sokan soha életükben nem is jutnak fel a szárazra. - Te is a Fekete-tóból jöttél? Nem, kicsi az esélye annak, hogy még valaki feljött volna, hiszen akkor szinte azonnal a nyakamba is ugrott volna Nhydian, hiszen odalenn engem mindenki ismer. Ennek ellenére ő azonban nem tette ezt, helyette egészen természetesen viselkedett velem, pont úgy, ahogy minden sellővel előttem. - Miért jöttél fel? - szegezek neki ismét egy kérdést, miközben az övét teljes mértékben figyelmen kívül hagyom. Jelenleg nem érdekelnek a sellők jogai, sokkal fontosabb megbeszélnivalónk is akad ebben a pillanatban. Végre, nem egy ember, hanem egy magamfajta ül velem szemben, ennek kimondhatatlanul örülök. - Milyen szakon vagy? És mióta vagy idefenn? Lelkesít Nhydian társasága, Lance mellett mostanában egyedül érzem magam, hiszen annyira nem vagyunk egy véleményen, szinte állandóan csak vitatkozunk. A fiú azonban osztja a gondolataimat, vele talán jól kijövök majd, hiszen egy faj vagyunk, legalább mi tartsunk össze.
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Sejtem én előre is, hogy jó ez a csel így ebben a formában, de azért nem mernék rá csak úgy megesküdni, de amikor látom, hogy feláll az asztalától és felém indul legbelül diadalittasan elmosolyodom, amiből persze kívülről az ég világon semmi sem látszik csak az, hogy fájlalom a szám szélét, amikor belekortyolok a forró teába. Fel is szisszenek, amikor úgy teszek, mint akinek végre leesik, hogy sikerül még máshol is megsérülni, nem csak ott, ahol eddig tudtam és éreztem, hogy kellemetlenül sajog. Felpillantok hát a szőkeségre, amikor hozzám szól és cseppet sem foglalkozom azzal, hogy mit gondolhatnak mások, hogy a Mardekáros épp a mi asztalunkhoz ül le. Pont ez volt a célom, a többi nem számít különösebben, az meg amúgy sem érdekelt soha, hogy mások mit gondolnak, főleg nem az, hogy egyszerű emberek mit gondolnak rólunk, rólam. - Szia! - pillantok fel a teából látványosan szenvedős arcot villantva a leányzóra, aki leül velem szemben és most már a számat is megtapogatom, mert hát fájlalom azért rendesen, de a cél érdekében mégis csak áldozatokat kell hozni és ez is pont egy ilyen áldozat. A sebek egyébként is gyorsan begyógyulnak, viszont ha sikerül, amit akarok akkor egész életemre király lehetek és ez azért mégis csak sokkal fontosabb. - Kösz, de... miből gondolod, hogy engem ez semmilyen szinten sem érint? - láthatóan meglepetten pillantok rá, kissé még a szemöldökömet is megemelem és csak még inkább úgy fest, hogy megdöbbenek, amikor meghallom a nevét is, hiszen ha nem tudnám, hogy itt van már eleve akkor is tisztában lennék azzal, hogy kicsoda ő, hiszen a sellők között a királyi név nem csak semmiség, mindenki tudja, hogy kicsoda ő még a távoli tóban is, ahol én élek, pont e miatt jöttem ide, de persze arról nem kell hogy tudomásom legyen, legalábbis nyíltan, hogy most a Roxfortban tartózkodik. Jó eséllyel ő is ismeri a nevemet, bár valószínűleg maximum csak a családét. - Nhydian Alriyad, örvendek. - nyújtom a kezemet ezúttal már, még nem magyarázva meg neki, hogy miért is érint annyira komolyan a házimanók elnyomásának esete, bár talán a nevem már ad neki egy kis támpontot, bár ahogyan én ismerem őt az elbeszélések alapján Caista nem pont az a típus, aki olyan sokat tudna másokról, nem egy nyitott teremtés, aki sokat foglalkozik az emberek dolgaival, vagy akár máséval. - És kösz, merre van a Gyengélkedő? Csak nem régen érkeztem és még elég új nekem a hely, főleg hogy ilyen nagy. Téged nem zavar? Tudod... egész más, mint odahaza. - egyszer jártam már a Fekete tó nagy városában, de azért egészen más az itteni, a felszínen valahogy minden különbözik attól, amit mi megszoktunk és igen jól sejtettem, hogy beletrafálok a közös téma közepébe, hiszen ez lesz majd az, ami összefog minket, onnantól pedig már csak ügyesen kell lavíroznom, hogy elérjem nála, hogy ez ne csak valamiféle felületes szövetség legyen, hanem akár valami komolyabb is. Arról nem is beszélve, hogy ha ennyire komolyan veszi ezt az egészet, akkor meg tudom talán értetni vele, hogy épp e miatt kell királynőnek lennie és persze nekem királynak, hiszen akkor a véleményét nem csak magában dohogás közben mondhatja el, hanem akárkinek a tudtára adhatja, sőt akár tehet is az elnyomás ellen. Tudom, hogy ezt szeretné, de ha nem moccan, csak annyiban hagyja a dolgot, akkor nem igen tehet semmit sem. - Tökéletesen egyetértek. De mégis... mit tehetnénk, hogy jobb legyen a helyzet? Hogy ne vegyenek semmibe minket csak azért, mert teszem azt... halfarkunk van? - ha eddig még nem lett volna számára egyértelmű a nevem alapján, akkor ez alapján már vélhetően tisztában lesz azzal, hogy én is pontosan olyan sellő vagyok, mint ő, vagy ha nem is pontosan olyan, de legalábbis mondjuk, hogy elég hasonló, leszámítva, hogy rám nem vár a trón, azaz nem juthatok hozzá olyan könnyen, mint ő.
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Igyekszem végezni az előttem heverő étellel, nem áll szándékomban ugyanis a kelleténél több időt eltölteni az emberek között, noha ezt mondtam akkor is, amikor a felszínre jöttem. És nicsak, már két hét eltelt, de még mindig itt vagyok, hála a kellőképp makacs bátyámnak, no és a leendő ágyasának, vagy nem is tudom, minek szánja azt a lányt, akiről nemrég szó esett köztünk. Bosszant a tudat, hogy pont egy ember döntésén múlik a sorsom, hiszen világéletemben elítéltem őket, erre pedig egy közülük pecsételi meg a leendő életem. Nem, erről szó sem lehet, nem fogom hagyni. Vagy a lány mond igent arra, hogy lejöjjön a tóba és ott élje le hátralevő életét, vagy én győzöm meg arról, hogy ez lenne a lehető legjobb döntés a részéről. Az viszont mindenképp biztos, hogy az utóbbi nem éppen a legkellemesebb út lesz számára, ha sokat merészel ellenkezni. Étvágytalanul szemlélem az előttem heverő pirítóst. Nem vagyok éhes, nem szoktam hozzá az emberi étkekhez, noha a kenyér felét már elpusztítottam, de ennyi bőven elég is volt. Minden, amit a szárazföldön készítenek, hamar megfekszi a gyomrom, rosszul leszek, ha pár falatnál többet merek enni belőlük, ez odalenn sohasem volt gond. Természetesen, a két konyha különbözött, hiszen mindkét fajnak más-más alapanyagok álltak rendelkezésükre. Én odalenn szinte állandóan halat, vagy más tengeri ételt vacsoráztam, míg idefenn ritkaságszámba megy, hogy ilyesmi kerüljön az asztalra. Persze, szokott lenni, de tényleg nagyon elszórtan, olyankor azonban annyit eszek belőlük, amennyit nem szégyellek. Már pont felállni készülök, amikor a fülemet egy kiáltás üti meg. Ismeretlen a hang gazdája, nem hiszem, hogy találkoztam volna már vele, habár nagy eséllyel akkor sem ismerném fel, ha a padtársam lenne. Az elhangzottakkal azonban mélyen egyetértek, úgy tűnik, van még egy olyan alkat, aki hozzám hasonlóan gondolkodik ember létére. Kíváncsian pillantok hát a bejárat felé, melyen hamarosan be is lép egy fiú, aki jelenleg elég leharcoltnak tűnik, nyilván megpróbált kiállni a szavai mellett, amit én kifejezetten helyeslek, főleg akkor, ha a varázslényekről van szó. Ahogy elhalad a sorok között, felkelti a kíváncsiságom, nem szakítom el róla a tekintetem. - Szia – lépek hozzá hosszas dilemma végeredményekép, mely alatt megpróbáltam magamban eldönteni, hogy helyes-e az, amit teszem, mindazok ellenére, amit az emberekről gondolok. Ő is egy közülük, habár nyíltan kiáll mellettünk, még úgy is, hogy nem tudja: egy pont hallotta a szavait. Hálás vagyok érte, talán soha életemben nem leszek még egyszer ilyen helyzetben, és nem fogom tudni kifejezni a dolgot, így eldöntöttem: addig teszem ezt, amíg lehetőségem nyílik rá. Halványan elmosolyodom, habár azért ügyelek a mértékre, mégiscsak emberrel van dolgom, nem tudhatom, mit is gondol magában: - Hallottam, amit az imént mondtál. A manókról... És meg kell mondjam, bátor dolog részedről, hogy így védesz valamit, ami téged semmilyen szinten sem érint. Főleg abból a szempontból, hogy egy olyan faj tagja, amely csak a maga érdekeit szemléli, semmi mást. Ritka tulajdonság az embereknél, hogy egy elnyomott faj védelmében szólalnak fel, az pedig még ritkább, hogy egy verést is bevállalnak miattuk. Innen azért tisztán látszik a fiú monoklija, elég nagyot kaphatott. Némileg komor tekintettel tanulmányozom a szeme alatt foltot, majd folytatom: - A nevem Calista Merrick. Javaslom, estére tégy jeget a szemed alá, vagy menj a gyengélkedőre, ott seperc alatt eltűntetik. Ilyenkor az emberek közt szokás kezet fogni, de én nem teszem. Bármit is tett a srác, nem lesz több a szememben, annyival biztos nem, hogy fizikai kontaktust teremtsek vele. Még a beszélgetés is nehezemre esett, de ennyit mégiscsak megérdemel, nem igaz? Leülök hát vele szemben, az asztal túloldalára, miközben pár Hollóhátas értetlenül pislog felénk. Nem gyakran látni egy mardekárost az asztaluknál. - Mi a neved? - teszem fel a következő kérdést, hiszen neki is illene bemutatkoznia, nem csak nekem. Figyelmesen szemlélem az arcát, de nem ugrik be sehonnan sem. Eszerint még nem láttam. - Ki szólt be, hogy ennyire felidegesítetted magad? Talán még én is megtehetem azt, amit a fiú és felléphetek a varázslények védelme érdekében. Nem szeretem, amikor egy ember leszól mindket, hiszen semmivel sem különbek nálunk. - Az emberek szánalmasak – dohogok magam elé neheztelő arccal. - Lekezelőek, holott sokkal ostobábbak, mint a varázslények többsége. A manóknak hatalmukban állna felszabadítani magukat, megvan a mágikus erejük hozzá, de mégsem teszik. És mindezt miért? Mert az emberek agymosást hajtottak végre rajtuk!
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Okkal érkeztem ide, jó okkal és el fogom érni a célomat. Természetesen már eleve a faluban vagyok néhány napja és kicsit utána jártam ennek annak, például az iskola védettségének, vagy hogy milyenek itt a viszonyok, hiszen ez fontos kérdés ahhoz, hogy tudjam hogyan kell alakítanom az itteni tetteimet. Természetesen nem tehetek meg bármi, akármennyire is egy király fia vagyok, hiszen koránt sem vagyok a legfontosabb a királyságban, meg aztán mint tudjuk a sellők még mindig nem örvendenek nagy népszerűségnek, ahogyan a legtöbb varázslény sem. Felháborítónak tartom, hogy korlátozva vagyunk, hogy azt gondolják, hogy egy varázslény nem lehet elég értelmes és nem érhet fel az emberekhez, miközben tudjuk jól, hogy teszem azt mi... fogjuk rá még a kentaurok is és persze a házimanók jóval nagyobb varázserővel bírnak, mint az emberek. Persze pont e miatt igyekeznek minket is a sárkányok, vagy épp az unikornisok szintjére lesüllyeszteni, mert azt gondolják a mi értelmi szintünk is alacsonyabb. Na persze... csak mert félnek a magunk fajtáktól, csak mert kevesebben vagyunk, de erősebbek, végül is érthető. Tisztában vagyok Calista utóbbi napjaival. Elég egy kis pénz és máris meg van az indok, hogy valaki ügyesen megfigyelje, hogy merre jár, mit csinál ott, nekem sem volt ezzel gondom, természetesen megoldottam, ezért tudom azt is, hogy most épp hol van és merre jár, hol botolhatok belé és játszhatom el a nagy halált, vagy épp nem, de majd meglátjuk melyik lesz számára az imponálóbb. - Hát persze, milyen egyszerű lealázni egy házimanót, csak mert azt hiszed több vagy nála! - elég jól hallhatóan kiáltok végig a folyosón, amikor már résnyire nyitva van az ajtó is, hogy behallatszódíjon a nagyterembe. Csak aztán lépek be és vágom be magam mögött az ajtót láthatóan felettébb dühösen. Tudom jól, hogy Calista hasonlóan gondolkodik a varázslényekről, mint ahogyan én is, hogy ok nélkül vannak, vagyunk elnyomva és hogy ez neki sem tetszik. Fontos tényező, közös pont, ami alapján már elindulhatunk. Dühösen vágtatok végig a sorok között és célzom meg a Hollóhát asztalát. Kihat a hely, épp ezért látszik jól rajtam még a Mardekár asztalától is, hogy a külsőm kissé zilált, a hajam nem áll épp a legjobban és még talán kiszúrható az is, hogy egy kisebb monokli is pihen a szemem alatt. Valódi, el kellett érnem, hogy kapjak egyet. A női szív, az anyai szív... oh hát bizonyára még a jégkirálynőnek is vannak érzései és akár a szánalom is egy érzés lehet. Ledobom hát magamat az asztalhoz és kissé felszisszenve kortyolok a megjelenő teából. Bár messziről ez nem látszik, de még a szám is felrepedt egy kissé, amit úgy teszek, mintha észre sem vettem volna, ezért nem figyeltem rá, hogy rendbe kellene tennem, mielőtt a forró itallal megkínzom magamat még egy kicsit.
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
Nem mondom, hogy beképzelt alak ez a Luis, de ahhoz eléggé felidegelt, hogy magamban durrogva induljak vissza a Roxfortba. A rossz hírek hozóját semerre sem kedvelik, ő pedig kifejezetten rosszakat hozott rám vonatkozóan a Minisztériumból. Szóval a dolgok jelenlegi állása szerint kötelező leszek én elfogadni a koronát, ha esetleg Lance nem menne bele a dologba? Kizárt, egyszerűen nem vagyok hajlandó úgy ugrálni, ahogy az emberek fütyülnek, ez felénk nem így működik. Értem én, hogy köztük és apám között született annak idején egy megállapodás, de azt ne velem vitassák meg, hanem az ebben érintett személyekkel. Apámmal például. Nem sokat kellett mennem ahhoz, hogy visszaérjek az iskolába, hiszen valamiért volt egy olyan velemszületett tehetségem, hogy az emberekhez képest némileg gyorsabb tempót voltam képes hosszabb ideig tartani. Fogalmam sincs arról, mi lehet ennek az oka, de nyilván ez is a víz alatti életmódban keresendő. Az uszonyunk nagy eséllyel, sőt biztos az emberek lábainak feleltek meg, melyek a mindennapos úszás alatt megedzőttek, és mivel a víz alatt bizonyítottan nagyobb erőt kell kifejteni, teherbíróbbak is lettek. Megkockáztatni ugyan nem merem, de van valamennyi esély arra, hogy a futásban is sokaknál jobb lennék. Az iskola épülete igencsak kihalt volt, hiszen sokan még mindig Roxmortsban állomásoztak, így most eléggé ínyemre volt a dolog. Máskor szinte állandóan emberekbe ütköztem, lépten-nyomon feltartottak, szinte semmit sem lehetett előre haladni miattuk, most azonban ennek a gyökeres ellentéte állt fenn. A bejárati csarnok kongott az ürességtől, ha megszólaltam volna, minden bizonnyal visszhangoztak volna a szavaim. Talán az lenne a legjobb, ha kiélvezném a helyzetet és most vacsoráznék meg, amíg még nem térnek vissza a többiek. Gyorsan célba vettem hát a Nagytermet, majd amikor beléptem rajta, elégedetten szívtam be az étel illatát. Sosem éreztem még ennyire, hiszen a diákok szaga elnyomta, de most erre is volt lehetőségem. Semmi panaszom nincs a fenti ételekre, igazán finomak, noha azért eléggé zsírosak is, úgyhogy sajnos csak mértékkel ehettem belőlük. Nem vagyok olyan sellő, aki sokat ad a megjelenésére, hiszen ez alapból egy velemszületett adottság volt, de nem szerettem volna bálnaként visszatérni a Fekete-tóba. Azért lássuk be, hogy a szárazföldön való helyváltoztatás nagyon is könnyű mesterség, nem vagyok annyira megerőltetve, némileg el is puhultam a dologban. Tekintetem körbehordozom a termen, miközben a Mardekár asztala felé igyekszem. Nem sokan vannak itt sem, egy-két diák a terem távolabbi végében üldögélt és beszélgetett egymással, ami engem kifejezetten nem zavart. Megvetem az emberek, valamiért nem tudom elviselni őket, már azon is csodálkoztam, hogy Lance miként tud velük szemben jó arcot vágni. Igaz ugyan, hogy anyánk is ember volt, de elhagyott minket, vagyis inkább választotta a saját fajtáját, mint a gyermekeit. Talán nálam is itt kezdődött a dolog, nem tudom. Leültem a zöldek hosszú asztala mögé, melyen szinte azon nyomban megjelent egy korsó forró tea, pirítós, egy kocka puha vaj, desszertként pedig némi keksz. Nem sok, de aligha fogom mindet megenni, figyelnem kell magamra. Még egy ok, amiért utálhatom az embereket: a manók, akik a konyhán dolgoztak, varázslények voltak, akárcsak én, és őket szolgasorsba kényszerítették. Normális dolog az ilyen?
▲ music ▲ szavak ▲ [You must be registered and logged in to see this link.] ▲
)
