Méregtan-terem (III. emelet)

Méregtan óra következik, az egyik olyan, amit kifejezetten nem kedvelek. Száraz elmélet az egész, semmi több, emellett pedig – véleményem szerint – Reenes professzor sem éppen a legalkalmasabb ember erre a feladatra. Monoton hanggal darálja le a könyvben található sorokat, ugyanilyen tempóban egészíti ki a saját gondolataival, ez pedig engem kifejezetten bosszant. Gyakorlati ember vagyok ugyanis, jobban szeretem a saját két kezemmel kikeverni a mérgeket, mégis mire megyünk azzal, ha leírjuk egy füzetbe és a későbbiek folyamán bemagoljuk? Akadt ugyan egy-két óra, amelyet lenn, az alagsorban tartott, ott például ellenmérgeket kevertünk ki, na az olyan órákat szerettem. A mostani miatt azonban leginkább kifejezetten bosszankodtam. Csak a színjáték kedvéért veszek részt ezen az órán. Egyrészt a Roxfortban kell maradnom, hogy Justicet szemmel tarthassam, másrészt pedig Theresát is meg kell puhítanom.
Őt még régebben ismertem meg, egy levelezés során, amely nem állt másból, mint lényegtelen információgyűjtésből, szükségem volt rá annak érdekében, hogy mindent megtudjak a Roxfortról és a lány volt az egyik olyan ember, aki visszaírt a leveleimre. Minden bizonnyal barátkozni szeretett volna, fogalma sem volt arról, hogy nekem csupán arra kell, hogy megalapozzam a Justice ellen készülő egyszemélyes hadjáratomat. Készségesen válaszolgatott a soraimra, mindenről elbeszélgettünk, habár olyan mély témákat, mint a másik magánélete, már nem érintettük. Felszínes dolgokról írtunk csupán, milyenek a tanárok, milyen maga az iskola, melyik csapat nyert legutóbb a kviddics-bajnokságon, ilyesmi. Nem is terveztem vele más kapcsolatot, habár apám ebbe is szerencsésen bekavart.
Még az indulás előtti napomon leült velem beszélgetni és elég szépen a tudtomra adta, hogy feladatot kapok, melyet lehetőleg nem igazán kellene félvállról vennem, mivel sok múlhat ezen a későbbiek folyamán. Szükségünk lesz szövetségesekre a nem túl távoli jövőben, ő pedig nemrég tudomást szerzett egy lányról, aki vérfarkas és eléggé a hasznunkra lehet, ha minket választ. Amikor pedig kimondta Theresa nevét, kissé megdöbbentem, habár ez szerencsére nem ült ki az arcomra. Mindig is hiú ábrándnak tartottam apám dédelgetett álmát, miszerint a Sötét Nagyúr egy nap visszatér és minden ellenségét térdre kényszeríti, vele az oldalán. Ezt azonban sosem hangoztattam nyíltan, hiszen féltem tőle, tudtam, hogy büntetést kapnék, ha megkérdőjelezném a dolgot. Belementem hát a dologba, noha nem igazán fűllött a fogam ehhez. Veszélyes kis játékot kaptam, könnyen lebukhatok, hiszen a Roxfortban vagyok, azon a helyen, melyet Dumbledore véd, aki nem igazán szívleli az ilyen tevékenységeket. A Durmstrangban megszokott jelenség volt, hogy a halálfalók gyermekei ilyen-olyan embereket szeretnének beszervezni, oda szinte csak ők jártak, ezért is volt olyan népszerű a fekete mágia. Elvégre, Voldemort híveinek a gyermekei nem tanulhatnak holmi ártatlan kis lebegtető bűbájt, nem igaz?
Levetettem hát magam a székembe, majd vártam Thessát, aki mellettem ült, és aki szintén felvette ezt a tantárgyat is. Az utóbbi hónapokban összebarátkoztunk, habár még ez sem mondható igazi barátságnak. Beszélgettünk egymással, talán én vagyok az egyetlen, akivel szóba áll az egész iskolában, de nem bánom. Jó, hogy van valaki, akire nem haragszom, aki aligha tenne keresztbe nekem és akiben van egy kis hajlam arra is, hogy halálfaló legyen. Rokonlelkek vagyunk a lánnyal, a sorsunk szinte ugyanolyan, mindkettőnktől elvettek valami fontosat annak idején. Őt a normális élet lehetőségétől fosztották meg, míg engem a családomtól. Így megy ez a hozzánk hasonlókkal...
- Thessa! - emelem fel a kezem komoly arccal, amikor meglátom belépni a lányt a terembe. Nem vagyok olyan ember, aki már messziről mosolyogva integet, amikor meglátja a padtársát, inkább kissé visszafogottabban jelzem, hogy merre foglaltam ma helyet számunkra. Az egyik hátsó padban, hiszen tudtam róla, hogy nem szeret elől ülni, hiszen akkor a középpontban van. Nem, számára sokkal jobb ez így, habár én legszívesebben elől foglaltam volna helyet, de hát ez is egy jó pont számomra. Amikor a lány helyet foglal mellettem, elhúzom a könyveimet, hogy könnyebben elférjen a padon, majd megszólalok: - Üdv az unalom katlanjában. Rennes professzor ma is hozni fogja a csúcsformáját, nem gondolod? Miben fogadjunk, hogy az első padban ülő Williams megint bedobja a szunyát?
Theresával felszabadultan tudtam beszélgetni, ezért is voltam némileg hálás a sorsnak, hogy őt sodorta az utamba. A lányt valamiért nem vetettem meg zsigerből, mint a többi emberrel szemben volt szokásom, hanem haveri hangon beszélgettem vele. Óra elején pedig jól bevett szokásunkká vált ez a szerencsejáték-jelleg. Mindig fogadtunk valamire és nevettünk mások hülyeségein. Ez talán még jót is tesz Thessa lelkének. Éveken át őt piszkálták, most pedig visszaadhatja számukra a kölcsönt, mert van valaki, akivel kinevetheti az őt gúnyolókat.