2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nem tudok nyugton ülni a hátsómon, és bár már nincsen auror engedélyem, nem sok értelme van Londonban csellengenem, de Roxmorts nincsen tiltva. Az egyik szombat este indulok el lefelé, megszokásból sötét öltönyben, nyakkendővel, amely rémesen jól fest rajtam, csak éppen egyáltalán nem nőies. Bánja a fene. Ez engem sosem érdekelt. Ralphon kívül nem nézett meg senki még úgy, hogy az embert is lássa bennem, ne csak a vélát, így dacosan állok a világhoz, direkt ellenkezem azzal, aminek születettem. Szerencsére nem olyan tökéletes az alakom, mint anyának, így bőven elrejthető a ruhák alá, a hajamat lófarokba fogom össze, hogy ne legyen csillogó az esése. Körömlakk minimális, szolid smink, hogy picit kiemelje a szememet, de semmi cicoma. Főleg, mivel az esti bevetéshez nem is illene. Muszáj keresnem magamnak valami elfoglaltságot. Az utóbbi években Ralph volt a társam, de így magányos út lesz mindez, hiszen a birtokon nem lelek most nyugalomra. A vadőr továbbra sem szimpatikus, és nem pont ma akarok összefutni vele. Viszont bármilyen más bajjal igen, ha lehetőségem nyílik rá, a pálcám szinte harcra éhes. Roxfort teljes mértékben varázslófalu, hivalkodóan verdesheti a pálcám a combomat, senki nem fog meglepődni rajta. Többféle kocsma is van, az éjszakai élet szinte magától értetődő, mégis más mint a nagyvárosi élet. De úgy fest, nagyon nincsen szerencsém, már mindenki a karácsonyra készül, és még kötekedő alakokkal sem találkozom, Londonban azért más lenne a helyzet. Kedvetlenül támaszkodom az egyik falnak a Szárnyad Vadkannal szemben, szemezek az épülettel, jobb híján bemegyek majd meginni valamit, hátha az este jobban alakul számomra, mint a rókacsapdákat kerülgetni Graves után a birtokon..