Edward Cunnuingam irodája

Edward & Alesha

A nyomozás: Apró részletekben megtalálni az egészet.

- Oh... azt hiszem értem, de ha ő ért hozzá nem tudja kezelni saját magát? - jó talán buta kérdés, de az ilyesmit mégis csak lehet valahogy kezelni nem? Vagy ne mondjak olyasmit, amihez nem értek? Meg aztán, ha nekem tud valahogy segíteni, akkor szavam sem lehet, hiszen az a fő és biztosan nem fog rám mozdulni, ha egyszer Edward eleve velem van és ő amúgy sem engedné, meg hát gondolom ha lehet neki nemet mondani, tehát senkivel sem akart erőszakot tenni, akkor nem rossz ember, csak... maximum tényleg betegnek mondható, akkor meg segíteni kellene neki valahogy inkább, mint elítélni szegényt. Az persze rendesen meglep, amiket mond, ezért még azt is alig fogom fel, hogy Neal cigire gyújt. Nem mondom, hogy sosem próbáltam ki, azért elég sok haverom van és volt már rá példa, de a szüleim sosem korlátoztak mindenben és mivel az íze pocsék valahogy nem is érdekelt ennél bővebben. Annyiban hagytam és kész, nekem nem jött be, akkor meg minek kínozzam magamat vele, csak mert vannak akik azt hiszik, hogy ettől népszerűbbek lesznek.
- Azt hiszem értem, még ha... tényleg elég nagy képtelenségnek is hangzik. - igen azért még mindig ráncolom a homlokomat, a fickó viszont távozik, Edward pedig úgy beszél, mint aki érti már a dolgot és el is kezdi hinni, vagy csak mint lehetőség hagyja meg egyelőre és kész? Végül is ez is egy lehetőség, aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz, bár még mindig azt mondom, hogy nagyon fura egy ötlet ez az újjá születés dolog és azért nem mondhatom, hogy túlságosan elhiszem a dolgot egyelőre, azon viszont most már, hogy eljut a tudatomig meglepődöm, hogy megjelenik a cigi a szájában, kissé a szemem is kikerekedik, de végül nem teszem szóvá, bár hogy elég kellemetlen egy szaga lesz így a szájának annyi biztos.
- Menjünk, de ugye te nem hiszed el ezt a... fura ötletet? - még mindig nem gondolom, hogy ebben túl sok igazság lenne, mert hát tényleg nagyon fura egy felvetés, még hogy előző élet, meg ujjá születés és hogy újra szembe kerülök azzal, aki ártott nekem... nagyon lehetetlennek hangzik.

Don't let me go | ruha | Made by

Edward & Alesha

A nyomozás: Apró részletekben megtalálni az egészet.

Nem vagyok annyira kényes típus, főleg mivel volt már rá példa, hogy nem volt lehetőségem átöltözni, mondjuk amikor Brooknál aludtam és az egész elég nagy rögtönzés volt, mert a szülei összebalhéztak és nem akart egyedül lenni, anyuék meg jó fejek és nem ellenkeztek. Nem volt időm már és nem is akartam azzal szöszölni, hogy még ruhát is összeszedek, meg hát egy éjszaka nem nagy cucc. Az alváshoz meg azért kaptam Edwardtól egy inget, hogy azért még sem a saját cuccomat gyűrjem össze. Hermi pedig már tuti, hogy tűkön ül, főleg ha majd rájön, hogy nem vagyok a suliban, de talán még valamennyi időm van előtte, legalábbis remélem.
- Oké, szóval fura alak, de ha azt nézzük jelenleg én is elég fura vagyok. - mosolyogva vonom meg a vállamat, hiszen végül is így van. Nem vagyok boszorkány és mugli sem, érthető, hogy furának gondolnak a kastélyban és otthon is annak gondolnának, ha tudnák, hogy ki vagyok. Mázli, hogy erre nem derült fény még véletlenül sem. Ettől persze ez a fickó lehet még nálam is sokkal furább, de nincs ezzel gond, az hiszem tudom az ilyesmit kezelni, szóval nem lesz baj. Majd igyekszem nem zokon venni, ha netán kellemetlen megjegyzéseket tesz, meg hát ha gondolom akkor azért Edward is megvédene és mivel ott lesz mellettem végképp nincs félnivalóm.
- Hello! - köszönök azért, de nem teszek hozzá semmit sem a nyomozó szavaihoz, hiszen tökéletesen felvázolta a lényeget, ennél többet én se nagyon mondhatnék és nincs is rá szükség, hiszen ha tudta, hogy jövünk, akkor maximum az időpont miatt leptük meg, de majd meglátjuk ő hogyan kezeli ezt. Persze azért óvatos vagyok, nem lenne jó, ha megint úgy rám hoznák a frászt, mint legutóbb, azt azért nem értékelném.
- Szóval... azt akarja mondani, hogy az előző életemben történt valami, ami miatt a rémálmok előjöttek? De miért most? És... oké... ennek mennyi esélye? - azért kissé kétkedőn pillantok Edwardra, hiszen elég furán hangzik ez az egész. Nekem már az is nagyon új, hogy van ez a varázserő dolog, nem hogy még valami előző életem is legyen. Persze a kastélyban vannak szellemek, ezzel tisztában vagyok, de azért még sem készültem fel erre is, ez azért elég fura egy lehetőség, meg aztán akkor ezt hogyan lehet vajon kezelni? Sok mindent lehet, de ez elég fura, egy előző életet nem lehet eltüntetni nem igaz? Nem olyan, mint elkapni pár rossz fiút.

Don't let me go | ruha | Made by

Edward & Alesha

A nyomozás: Apró részletekben megtalálni az egészet.

Nem gondoltam volna, amikor betoppantam ide, hogy ez lesz a vége. És még csak nem is arra gondolok, hogy miféle fura emlékeket, vagy akármiket is kaptam, vagy kerültek elő hirtelen, hanem a fickó felbukkanása. Persze tény, hogy helyes, de őszintén szólva ilyen vonzódást eddig még sosem éreztem, igaz nem is igen voltak idősebb pasi ismerőseim. Akad a suliban pár helyes tanár és ott vannak apu kollégái, de ők jóval idősebbek, viszont ez a fickó... oh jesszus állati helyes és még cuki is, mellette pedig kedves és kacsát sütni is tud, kész főnyeremény lenne, ha ezt így átgondolnám, de erről sincs szó, szimplán csak valami mintha húzna felé, vagy lökne, végül is mindegy, a végeredmény ugyanaz.
- De ennek mi értelme, ha végül nem jutnak vele az ég világon semmire sem? - kissé értetlenkedve vonom fel a szemöldökömet, hiszen tényleg fura ez. Bár tény nálunk is mondanak rosszat a zsarukról, meg gondolom be is vannak korlátozva, szabályok kötik őket, míg azt aki csak saját magáért felel nem feltétlenül kötik olyan erős szabályok, és ha még a kreativitását is felhasználhatja... Persze attól még elég szánalmas, hogy azok az aurorok semmire sem jutnak, miközben Edward meg a végén még igen.
- Jönnék én, de félő, ha Hermione megtudja, hogy kiszöktem... az életben nem jutok ki sehová, mert minimum valami nyomkövető varázslatot helyez rám, vagy a szobámba zár. - látszik rajtam, hogy gőzöm sincs, hogy van-e egyáltalán ilyen varázslat és az unokatestvérem képes lenne-e a végrehajtására, de simán el tudom képzelni tőle, szóval félő, ha most nem jutunk el valameddig, akkor kis eséllyel jutok ide el megint, vagy nagyon rafináltnak kell majd lennem hozzá. - Igen, azt is szeretem, Nigel olyan cuki! - nevetem el magamat, bár az utóbbira már nehezebb a válasz. Vajon tényleg kalandor természet lennék? - Nem is tudom, csak érdekel az ilyesmi, olyan izgi, vicces, hogy erre olyan, mintha megtörténne velem, mintha én lennék Pókember, csak épp nem csípett meg egy pók sem. Úgy értem hál' isten! - sokat csacsogok ez tény, de hát ő tesz fel kérdéseket, én csak reagálok rájuk, közben persze a kacsa is rendesen fogy, meg néha a tv-re is odapillantok, szinte elvonási tüneteim voltak, de most érzem csak igazán hogy hiányzott, ahogyan zizeg a háttérben.
- Legyen egy aktuális vetélkedő! - szavazom meg végül és nem kérdezek bele jobban a szülő témába, teszem azt, hogy nem akarta-e megkeresni őket valamikor is már életében. Azért az sem lenne csoda, az ember időnként kíváncsi és szereti tudni, honnan származik, nem lenne meglepő, ha netán ő is vágyna ilyesmire, csak esetleg eddig még nem igazán merte meglépni. Ez is érthető, félhet az ember tőle nagyon is, hogy olyasmire bukkan, amire nem szeretne.

//Jöhet a másnap! //

Don't let me go | ruha | Made by

Edward & Alesha

A nyomozás: Apró részletekben megtalálni az egészet.

A kérdésére csak lazán megvonom a vállamat. Azt hiszem ezt költői kérdésnek szánhatta, hiszen nem is lehet kérdés, hogy mennyire tetszik, hiszen én voltam az, aki először is majdnem megcsókoltam, csak az a fránya kacsa közbe szólt, aztán meg már ő tette meg, bár jó eséllyel szinte egyszerre mozdultunk a nagy nyugtatgatás közepette. Valami vonz felé, talán a sármja, vagy maga a tény, hogy egy idősebb pasiról van szó, meg aztán tényleg állati helyes is és nem olyan kis béna, mint a suliban lévő srácok, akik velem egy korúak. Oké Hermi sokat mesélt már erről a Cormacről is, de akármit is mondott róla tuti, hogy nem jobb, mint egy ilyen érett pasas, főleg hogy milyen tudása lehet, hogy ilyen különleges ügyeket old meg és még sütni is tud! Azért ez nem semmi. Az osztálytársaim nagy része jó eséllyel még egy rántottával sem küzdene meg, nem hogy rittyentsen egy sült kacsát. Oké mágiával sok minden könnyebb ez tény, de azért a mágia sem old meg feltétlenül mindent nem igaz?
- Azok az aurorok nem mondták, hogy van más is, bár... tény, hogy elég keveset mondtak. Nem tudom miért nem voltak segítőkészek, nem az lenne a dolguk? - hát szó se róla nem támogattak kimondottan, pedig gondolom az lett volna a lényeg, hogy igenis megmagyarázzák az egészet, picit felvázolják mi vár rám és meddig fog tartani, de hát láthatóan eszük ágában sem volt érdemi segítséget nyújtani. Úgy kezeltek, mint egy gyereket, akinek nem kell tájékoztatást adni, a szüleim pedig muglik lévén úgy se értenék az egészet. Hát szó se róla elég csúnya kezelési módszer volt ez a részükről nem igaz?
- Komolyan? Nem is gondoltam, hogy titeket is érdekelhet ilyesmi, Hermi sose néz tv-t és itt nem is lehet, mármint a kastélyban. Elég gáz. Milyen sorozatokat nézel? Én imádom a nyomozósokat és persze a Dallast! Meg a vetélkedők... minden vasárnap este vetélkedőt nézünk, ez afféle közös családi program. Oh és persze a képregények, egész gyűjteményem van! - nem mondom, hogy tv függő vagyok, de azért szeretek tv-zni, meg amúgy se rossz dolog, ha mellette az ember ki is mozdul, én pedig szoktam, hiszen a barátaimmal is imádok együtt lenni és ezt nem is hagynám el, de azért vannak jó kis műsorok, amiket nem lehet kihagyni csak azért, mert... a tv állati káros egyesek szerint.
- A szüleim muglik, tök jó fejek és lazák, Amerikában éltünk egy ideig, apa amerikai, olyan hippi-féle, ha tudod, hogy mi az. Nem vesz mindent túlságosan komolyan, de pont ez a jó benne, anya pedig fest, többnyire, bár van amikor könyveket illusztrál, vagy épp képregényeket. És a te szüleid? - nem kérdezek rá, hogy élnek-e még, hiszen azért ő még nem olyan idős, hogy már annyira koros szülei legyenek. De persze a jó ég tudja, de ha már ő így lazán rákérdezett, akkor én is megtehetem.

Don't let me go | ruha | Made by

Edward & Alesha

A nyomozás: Apró részletekben megtalálni az egészet.

Őszintén szólva ebben a pillanatban engem sem érdekel már ez az olló kérdés igazán. Valami pocsék érzésem volt vele kapcsolatban, ez biztos, de mégis hol tudnék most erre gondolni a közben, hogy végre megtörtént a csók, amit annyira szerettem volna? Na ugye, hogy ugye? Igenis iszonyatosan vágytam rá, mert a fickó eszméletlenül szexi és jó képű és még cuki is, én pedig úgy éreztem, hogy meg kell csókolnom, de végül ő tette meg és így csak még jobb volt.
- Ha az a fránya kacsa nem szól közbe, akkor... ez már a második alkalom lett volna. - mosolyogva vonom meg a vállamat, aztán szépen odacsókolok a szájára. Ez nem is kérdés, hogy megtörténik, hiszen az előző is csodás volt, naná, hogy lesz még itt bőven ismétlés. Egy szintnél én se mennék azért tovább, legalábbis nem most azonnal, főleg mert azért számomra még vannak ismeretlen terepek és hát lássuk be az... szintén ismeretlen terepnek számít, még ha ezt könnyebb is lenne szimplán nem beismerni és úgy tenni, mintha már menő lennék és mindenen túl, de sosem gondolkodtam úgy, hogy ezt el kell kapkodni. Ebben az egyben visszafogott vagyok, úgy gondolom, hogy érdemes megvárni a tökéletes embert és a tökéletes pillanatot.
- És, ha olyasmit találnak, amit mindenképpen el kell tüntetni? - lássuk be, hogy azért igenis ennek is meg lehet az esélye, netán olyat, amit én magam szeretnék elfelejteni. Persze jobban hangzik az, hogy nem tüntetnek el mindent, főleg hogy azért történtek jó és érdekes dolgok is már velem, amiket nem szívesen felejtenék el, mint mondjuk ez a mai nap és maga Edward is. Az más tészta, hogy itt azért kellemetlen dolgok is lezajlottak közben, mint az az agyturkászás, de csak nem történt olyan rettenetes dolog velem, amit képtelen lennék feldolgozni igaz?
- Komolyan? A Roxfortban még tv sincs, itt igen? Azta! Naná, hogy tökéletes! - tisztára belelkesülök, hiszen most már hetek óta nem néztem tv-t, lassan elvonási tüneteim vannak. A barátaimnak is kénytelen voltam kitalálni valami mesét, hogy nincs lehetőségem és időm tv-t nézni, azért maradtam le a kedvenc sorozataimról és ezért nem sikerült haladnom velük és persze ne lőjék le a poénokat előre, mert nagyon érdekel, hogy mi lesz és amint oda jutok pótolom az elmaradást. Elég necces, hogy meddig hiszik el. Szóval egyelőre ledobom magamat a kanapé elé és várom a kellemes kiszolgálást. Végül is én vagyok a vendég vagy mi a szösz.

Don't let me go | ruha | Made by

Edward & Alesha

A nyomozás: Apró részletekben megtalálni az egészet.

Az unokatestvérem szerint biztos vagyok benne, hogy ez őrültség, mármint idősebb pasi, no meg még csak nem is hozzám való, hiszen varázsló, miközben én csak egy mugli vagyok, akin kísérleteztek. Mégis... engem sosem érdekelt mások véleménye és igen talán pont e miatt lehet ez a vonzalom, hogy tiltott gyümölcs. Tudjátok hogy van ez, adott egy fiatal lány, jelen esetben én és megtehet valami olyasmit, amit előtte még soha sem és egyébként is túl sok minden történik vele, ami nem megszokott és cseppet sem általános és hát persze, hogy nehéz csak úgy nemet mondani rá. Jól van igazából nem volt szó nemet mondásról, hiszen én magam voltam az, aki addig addig pedzegettem ezt a dolgot, amíg végül csak el nem értem a célt. Az fel sem merül bennem, hogy nem erről van szó, hanem valami más mélyebb és megmagyarázhatatlanabb indokból csókolt meg, amit megjegyzem már lassan én magam is megtettem volna. Ha nem jön be a képbe az a rákos incidens, akkor valószínűleg én kezdeményezek végül, de cseppet sem zavar, hogy így alakult. Az ollót biztosan teljesen kiverte a fejemből, főképp hogy olyan szenvedélyes már ez az első csók is, nem valami kis puhatolózó és óvatos fajta, hogy erre aztán megérte várni.
- Akkor gyakoroljuk akkor is, ha épp nem vagyunk kétségbe esve. - azért én még előre hajolok és újra csókot lehelek az ajkaira. Kellemes érzés, sőt olyan ismerős is, mintha csak nem is ez lenne az első. Nem hiszek én a sorsban, de könnyen lehet, hogy ezúttal ide kellett keverednem. Az eső és a többi... hát ezek után Hermi ha nagyon akarna se tudna innen elrángatni. Persze, ha több eszem lenne gondolhatnék arra, hogy egy idősebb pasi csak kihasználja esetleg a naiv fiatalságomat, de ilyesmi fel sem merül bennem.
- Az jó lenne, farkas éhes vagyok! - naná, hogy tudnék enni, hiszen már az egész lakást bejárja a kellemes illat, persze, hogy férne belém. Egyébként is régen ettem, talán még az ebédet a Roxfortban. Hál' isten azért akkor se éheztettem magamat, mivel mindig is sokat mozogtam, nem kellett féltenem az alakomat, na de ettől még az ebéd rég volt és mostanra már bőven kívánnék valamit és a fincsi hús illata egyébként is betolakszik az orromba. A tálalást azért meghagyom neki, ő van itthon, én csak szépen lehuppanok a székre az asztal mellé. Komolyan kellemes dolog elnézegetni, ahogyan a pasas rendezkedik.
- Ez elég nehéz kérdés. Nem is tudom... azaz... tényleg nem tudom. Eddig úgy voltam vele, hogy a legjobb, ha kiderül mi történt és az egész visszafordítható, de kezdem ezt a fura életet is megkedvelni. A legrosszabb... talán az, ha kiderül hogy visszafordítható ennek fényében és persze, ha netán kiderül, hogy valami durva történt velem. Tudod... amire jobb is nem emlékezni. - azért ezúttal jóval komolyabban, viccet félretéve vonom meg a vállamat. Na igen az a látomás, vagy mi, amit a fickó idézett elő bennem és az olló esete... hát őszintén szólva nem örülnék, ha kiderülne, hogy erőszakos volt az egész, hogy valami nagyon csúnya dolog történt. Jobb lenne, ha tényleg így van akkor arról inkább fogalmam sem lenne, bármennyire is gyáván hangzik ez.

Don't let me go | ruha | Made by

Edward & Alesha

A nyomozás: Apró részletekben megtalálni az egészet.

Azt hiszem tényleg igaza van, kénytelen leszek szólni Herminek, főleg akkor, ha hosszabb ideig maradok itt, hiszen lássuk be egy idő után aggódni fog, keresni kezd és nem hagyja majd, ha megtalálta, hogy akár csak levegőt vegyek önállóan, abba pedig tuti biztos, hogy hamar belezakkannék. Nem azt mondom, hogy nem bírom, ha nem vagyok szabad, de attól még szükségem van önállóságra. A szüleim ezt tudják, de Hermi... ő túlságosan aggódik minden miatt és persze túl komolyan vesz nagyjából mindent, épp e miatt szeretném még kicsit elhúzni a dolgot, mert képes és máris rám küldi az aurorokat és úgy citálnak el innen, mint valami bűnözőt. Ha pedig mindez úgy történne meg, hogy közben még az is kiderül finoman szólva is rányomultam egy idősebb pasira... hát akkor az még kellemetlenebb lenne. Engem persze nem zavarna annyira, de az biztos, hogy Edward nem jönne ki jól a dologból. Egyelőre viszont senki se tudja hol vagyok, és még nem is kezdenek el majd keresni, addig minden rendben van, csak a kacsa akadályoz, pedig azt hiszem lassan mégis csak kezdi megérteni, hogy mit is akarok ebből az egészből kihozni, hogy miért kérdezem a korkülönbségről és a többiről.
- Nem rémlik, azt hiszem olló még nem volt, de mégis... - nem, most nem azért bújok oda hozzá, mint az előbb, szó sincs róla. Most tényleg érezhető, hogy megijedtem, hogy az hajt, hogy megvédjen, még ha itt most nincs is mitől, hiszen nem fog rám támadni egy olló... nem igaz? Azért az ollók nem olyasmik, amik csak úgy nekimennek az ember lányának, bár egy mágikus világban... Mégis valahogy gyorsan megnyugtat a közelsége, pedig csak egy szinte vadidegen férfi, de az erős karok, ahogyan átölelnek... és mire észbe kapok már nem csak azok a karok ölelnek, hanem már az ajkait érzem az enyémeken és több se kell, mintha csak ez lenne a megszokott, teljesen természetes cseppnyi meglepettség sincs bennem. Pillanatok alatt elfelejtem azt az ollót, vagy az álmot, a fiók tartalmát és a félelmet is, csak csókolom, mintha ez mindent megváltoztatna. Még levegőt is szinte elfelejtek venni, annyira kiélvezem a pillanatot, a kezem magától csúszik az arcára és hosszú pillanatok tűnnek el a semmibe mire végre egy egész leheletnyit hátrébb húzódom. Furcsa, hogy még a mosolyt se tudom letörölni az arcomról. Beletelik pár pillanatra mire magamra találok és mondhatni visszatérek a valóságba.
- Szóval... csak megértette a célzást.- naná, hogy erre vártam, hogy megcsókoljon, sőt jó eséllyel én magam tettem volna meg, ha ő nem szánja rá magát, de szerencsére nem kellett túl sokat várnom és végül nem rám hárult a feladat. Nem mintha olyan őrülten nehéz lett volna.

Don't let me go | ruha | Made by

Edward & Alesha

A nyomozás: Apró részletekben megtalálni az egészet.

Hermi már rég kiakadt volna, már csak azért is, mert leléptem a Roxfortból, de ha még azt is megtudná, hogy mit csinálok szegény pasassal... na annak biztos, hogy főleg rossz vége lenne, megkapnám az aktuális fejmosást, de nem érdekel. Tetszik a fickó és az sem izgat, hogy idősebb nálam, mert ahogyan ő is gondolja miért számítana olyan sokat a kor? Persze esetünkben nem pár évről beszélünk, de attól még engem nem érdekel. Amúgy is olyan cuki, főleg ahogyan így vörösödik és nem tud mit kezdeni magával. Annyira édes, hogy el se tudom mondani, és persze ettől csak jobban érdekel, nem pedig kevésbé. Annyira pedig mint tudjuk nem vagyok érett, hogy jobban is belegondoljak, hogy ez netán hosszú távon butaság lehet.
- Három nap? Hermi már három óra után kerestetni kezd, vagy ő maga keres. azt mondja több idő is lehet és szólnom kellene neki? - azért elhúzom a számat egy pillanatra, mert ez nem hangzik valami jól, főleg úgy, hogy tudom, ha meg is talál, akkor ide jön és elráncigál, mert természetesen nem fogja értékelni sem azt, hogy kiszöktem, sem azt, hogy a drága aurorait át akarom lépni, még ha igazából azok az aurorok nem is alkalmasak arra, ami a dolguk lenne, hiszen nem sokat értek el azóta sem, hogy az üggyel foglalkoznak. Csoda, hogy inkább én magam járok utána?
- Morál és erkölcs... az ilyesmi nekem nem az erősségem, de nem tudom, tudja ez az egész furcsa, de annak azért örülök, hogy ezek a furcsaságok ide sodortak. - és ezt másképp is szívesen a tudtára adnám, de sajnos erre végül nem adódik lehetőségem, hiszen szinte elszökik előlem, amikor megérzi, hogy a kacsa közel van a kész állapothoz. Én is leugrom hát az asztalról, hiszen valószínűleg hamarosan ehetünk majd és igazság szerint már kellően éhes vagyok, úgyhogy mindenképpen jól fog esni. Persze azon még nevetek, hogy szerinte férjem is lehetne. Nagyon fiatal vagyok hozzá, bár mintha ő nem gondolná így. Persze mondhatnám, hogy lassan felnőtt vagyok, de azért én sosem gondoltam túl sokat magamról, e téren. Elég gyerekes vagyok, Hermi az, aki túlfelnőtt a családban.
Amikor kinyitja a fiókot, csak meredten nézem az ollót még akkor is, amikor ő a kacsával foglalkozik. Csak bámulom és bámulom és láthatóan képtelen vagyok elszakadni tőle, csak a kérdése ránt vissza valamelyest a valóságba, legalábbis próbálom felfogni, hogy mit mond, de ez most láthatóan elég nehezen megy. - Nem tudom, de ez... ez az olló... Pont olyan rossz érzésem van, mint amikor az a fickó belemászott a fejembe. Elég... fura, de eltenné? - még a karom is libabőrös lett és alig veszem észre, hogy már egészen közel állok hozzá, mintha csak úgy érezném, hogy a közelében legalább nem érhet baj, ha netán nekem támad egy olló, ami tudom, hogy butaság, az ollók nem támadnak neki csak úgy az embernek.

Don't let me go | ruha | Made by

Edward & Alesha

A nyomozás: Apró részletekben megtalálni az egészet.

Ha Hermi most itt lenne és látna biztosan a szemét forgatná, sőt nagyobb az esély rá, hogy már a kezemet fogná és megpróbálna erőnek erejével elráncigálni innen, mert nekem csak a kastélyban biztonságos, meg egyébként is nem vagyok normális, hogy egy nálam idősebb fickóval flörtököl megállás nélkül, de hát ő is viszonozza, akkor meg miért ne? Ha nem tenné, akkor abbahagynám. Na jó, nem, kit akarok ezzel hülyíteni? Akkor se tenném, mert helyes és még cuki is és gondoskodna rólam, hát naná, hogy egy fiatal lánynak, mint amilyen én is vagyok ez már-már felér egy szerelmi vallomással. Azért mégis csak érett fickóról van szó, nem olyan dedós, mint az osztálytársaim, pedig odahaza már majdnem összejött egy randi Markkal, és ő nagyon menő a suliban, de őszintén szólva most már eszembe sem jut, ez az Edward viszont... oh jesszus!
- Hát tudja... mivel azzal, hogy kitettem a lábamat az iskolában elvileg veszélybe kerültem meg is kell védenie, főleg ha még innen is elmegyünk. - szóval igen gondoskodhat rólam és őszintén szólva ennek én nagyon örülök, főleg hogy szívesen teszi. Na nem mondom, hogy fordítva én nem tenném meg. Nem vagyok persze háziasszony típus, anyunak szoktam segíteni sütögetni, de inkább sütiket és nem mást, meg hát tizenhét vagyok, egyelőre még bőven a szüleim gondoskodnak rólam, nem vagyok kimondottan önellátó.
- Apácák? Hű, azt hittem, hogy ilyesmi csak a filmeken létezik, de ezek szerint még van ilyen? Nem volt fura? Bár gondolom nem sokra emlékszik belőle és hát igen elég furcsa gondolat, de ez azt jelenti, hogy jó úton jár és jól épül fel az élete. Én néha úgy érzem egy helyben toporgok, főleg most, hogy a Roxfortba száműztek. - jó persze egy nagy sóhajjal megfűszerezve kissé túldramatizálom ezt az egészet ez tény, de van ez így, ha az ember tini, valahogy minden kicsit többnek tűnik, mint ami valójában és szó se róla nem viselem jól a bezártságot, sőt azt sem, ha irányítani próbálnak és Hermi minden erejével ezen van.
Azért én tartom a tekintetét egészen addig, amíg le nem süti a szemét, hogy megnézze hol van épp a keze. Én nem pirulok el, ő viszont láthatóan igen és persze még rá is teszek egy lapáttal, amikor a korkülönbség kérdést felteszem, de legalább nem jelenti ki kategorikusan, hogy nem fér bele semennyi sem, ez jó hír! - Ebben tökéletesen egyetértek. - most már egészen halkan susogok csak, sőt még meg van a kezdő mozdulat is, ahogyan közelebb hajolnék, a tekintetem lesiklik az ajkaira, de az utolsó pillanatban, hogy bármit is léphetnék azonnal felpattan és eltűnik a közelemből a kacsára hivatkozva. Leugrom hát én is a konyha asztalról, hiszen ez a pillanat már nem jön vissza, na de majd lesz másik... úgyis teszek rá. A kérdésre persze azonnal elnevetem magamat. Valahogy még a felvetés is abszurd.
- Férj? Mármint nekem? Nem, dehogy! Tizenhét vagyok, még gimibe járok, nem is mehetnék férjhez, tök fura lenne. - persze ez még abban nem akadályoz meg, hogy mondjuk ő tetsszen, de hogy férjhez menjek, na az fel sem merült bennem. A kérdésére persze bólintok, és természetesen úgy igyekszem a fiókhoz eljutni, hogy legyen olyan hely, ahol kénytelen leszek közvetlenül mellette elsuhanni és hát persze, hogy szemből teszem, hogy újra lecsökkenjen köztünk a távolság. Az előbb is nagyon kellemes volt a közelében, ez nem is kérdés és ezúttal is, ám amikor a fiókhoz érek már eleve furcsa érzésem van. A kezem a kis gombra csúszik, de mégis megállok a mozdulatban.
- Ez a... ez a fiók? Valami nincs... - elbizonytalanodom, az eddigi magabiztosságom semmivé foszlik és csak állok a fiók előtt, míg végül vissza nem húzom a kezemet, mintha minimum félnék kinyitni. Olyan nagyon rossz érzésem van.

Don't let me go | ruha | Made by

Edward & Alesha

A nyomozás: Apró részletekben megtalálni az egészet.

Szó se róla, hogy bár a pasas idősebb nálam, de állati dögös és ezzel még kicsit azt is feledtetni tudja velem, hogy nem a legjobban alakult ez a kis legilimentorkodós fejben kutatás. Végül is nem mondom, hogy rettenetes volt, de azért kifejezetten nem is nagy élmény, ha olyasmiket élsz át, amik nem tudod mik és közben úgy érzed, hogy valaki átvágta a torkodat, miközben nem is... igaz? Azért az elég jól megy neki, hogy még így is megnyugtasson és segítsen nekem, hogy jobban legyek, meg aztán a finom vacsora ígérete sem árt.
- Gondoskodni szeretne rólam? Ez igazán... kedves. - akaratlanul is, de beharapom az alsó ajkamat, ahogyan az arcomhoz ér. Talán érzi, de őszintén szólva nem sokon múlik, hogy nem hajolok egyből oda, hogy a szájára tapasszam az enyémet. Tudom én, hogy marhaság, főleg mert én nem tartozom ide ebbe a világba és ha rendbe hozzák ezt a mágia dolgot bennem, akkor gondolom hazamegyek és mégis csak egy olyan fickóról van szó, aki nem csak egy srác a suliból, hanem idősebb, igazából férfi és azért ez is számít, kétlem, hogy pont az olyan fiatal lányok érdekelnék, mint én, vagy csak játszana velem és kihasználna... Na jó, lássuk be én nem Hermi vagyok, hogy az elvek érdekeljenek.
- Ez megnyugtató, azért úgy nekem is könnyebb lesz és bátrabb is leszek, főleg azok után, ami most történt. - lássuk be ki tudja, hogy mire jut majd a pszichológus, ha belemászik a fejembe miután a legilimentoros eset ilyen kétesen sikerült. Jobb, ha felkészülök rá, hogy ott is sok minden történhet. - Árva? Ez... szomorú, de ettől még nem gondolom másképp, biztosan kedves szülei lehetnek, ha ilyen jól nevelték és ennyire kedves lett és segítőkész. - engem cseppet sem érdekel, hogy nem az a front vonalban harcoló típus, ez nem csorbít a tényen, hogy mennyire helyes és cuki, szóval őszintén hidegen hagy a dolog. Csak az a lényeg, hogy mennyire édes és persze, hogy segít nekem önként és dalolva és fel sem merült benne, hogy csak úgy faképnél hagyjon, mert nincs pénzem, hogy kifizessem neki a dolgot.
- És még el is vált? - nem mondom, hogy nem reagálok arra, amikor a térdemhez ér, sőt el is mosolyodom annak ellenére, hogy szomorkás a téma. - Sajnálom... azaz nem is annyira, mert ha nős lenne, akkor ez most kellemetlen helyzet lenne így ebben a formában. - somolyogva vonom meg a vállamat. Hát igen nem vagyok az a komoly típus, aki ilyesmikbe bele tud gondolni, szóval jó eséllyel akkor is így viselkednék, ha nős lenne, viszont valószínűleg akkor ő kellemetlenebbül érezné magát és azt azért nem akarnám, hiszen ehhez ő túlságosan kedves... vagy ezt már említettem. Csak azt nem értem miért nincs jó véleménnyel magáról. Még hogy unalmas? Magánnyomozó, tehát veszélyes is lehet az élete, nem pedig unalmas, vagy mások a fogalmaink az unalomról? Az én életem az övéhez képest rettenetesen unalmas lehetett eddig, pedig mindig volt mivel elfoglalnom magamat, de azért nem ilyen dolgokkal.
- Ez cseppet sem hangzik unalmasnak, tudja az én életem sem izgalmasabb, főleg mugliként. Suliba járok, meg ide-oda a haverokkal és tanulok persze, nem valami... izgi. Viszont most elég izgalmas gondolataim vannak, de tudom, hogy nem szabadna, hogy ilyesmi járjon az eszemben. - lesütöm a pillantásomat, mintha csak zavarban lennék, de igazából erről szó sincsen, inkább csak így próbálom a tudtára adni, hogy a gondolataim nem pont mondjuk a készülő kacsa körül forognak, hanem egészen máshol járnak. - Ön... szerint a korkülönbség mikor számít túlságosan nagynak? - finom célzás, mintha csak kíváncsi lennék rá, hogy mi a témában a véleménye, pedig szó sincs róla, de nem csak az arcomat simogassa és ne csak a térdemhez érjen hozzá lopva, hanem tőlem akár mást is tehet, ezzel talán arra is rájöhet, hogy nincs az ég világon senkim sem. Nem vagyok elég komoly egy kapcsolathoz és ami lett volna az is csak alakult és végül nem lett belőle semmi, hiszen elrángattak ide a világ végére egy varázsló suliba.

Don't let me go | ruha | Made by

Edward & Alesha

A nyomozás: Apró részletekben megtalálni az egészet.

Hermi már ismer, gátlástalanul flörtölök és hát lássuk be az idősebb pasikkal sincs gondom, sőt talán még értelmesebbek is lehetnek, mint a gimis osztálytársaim, akik időnként annyira idióták tudnak lenni, hogy valami őrület. Ez a pasas pedig tök cuki és sokkal nem lehet nálam idősebb, a legrosszabb esetben egy tízes, de az nem nagy cucc igaz? Jó persze talán most még igen, de mondjuk tíz év múlva már nem számít igazán, bár engem most sem érdekel, hiszen olyan cuki, hogy még a saját bókját sem tudja rendesen kezelni és ahogyan a nyakamat vizsgálgatja... Még direkt ki is húzom magamat egy kicsit, hogy könnyebben jobban hozzáférjen és jól lássa és persze a tartásom mégis csak jobban fessen, főleg ha lepillant a tényleg szépen emelkedő és süllyedő kebleimre. Azért szerencsére ilyen téren is sokkal jobban el vagyok eresztve, mint az unokatestvérem, aki lássuk be még mindig elég deszka alkat és még csak nem is igazán öltözködik divatosan, velem ellentétben persze, mert én adok a külsőmre mindig, még ázottan is.
- Furcsa volt tudja... mintha tényleg éreztem volna. Voltak már furcsa álmaim azóta, hogy ez az egész... elkezdődött, de ez sokkal életszerűbb volt. - jó persze tény, hogy más volt ez, mint egy álom, mert az a fickó valahogyan a fejembe mászott bele, de ettől még nem hiszem, hogy ennyire kellett volna éreznem, mintha csak valaki az én torkomat vágta volna meg... vagy át? Elég hátborzongató volt, szóval most tényleg jól fog jönni valami kaja és persze egy kis fecsegés valami egészen másról, mert hát lássuk be egyelőre jó lenne kiverni a fejemből azt, amit láttam, hogy aludni is képes legyek majd valamennyit éjjel.
- Gondolja? Az remek lenne! Hermione szerint be kell ülnöm pár elméleti órára, de másra nincs értelme, mert úgy se tudok varázsolni. Viszont... mégis csak tudok valamit, ha már van ez az... izé, szóval szerintem fogalma sincs, hogy mire lennék képes, csak könnyebb ezt mondani és akkor nem kell többet foglalkoznia velem, mint amit muszáj. - mert hát tudom én, hogy ki nem állhat és persze fárasztom is, ami valahol érthető, biztosan mások szerint, de nekem elég bántó. Lekezelő, mintha mindig ő lenne mindenben az okosabb és mindent ős tudna jobban, nekem pedig még csak esélyt sem ad. Persze tény nem vagyunk jóban, így aztán elég nehéz értelmesen megbeszélni a dolgokat, főleg hogy akármit mond én richtig úgyis ellenkezem vele, már csak azért is alapon.
- Ön szerint jól csinálja, amit csinál, önben pedig bízom, de majd óvatos leszek. Ugye ott lesz velem végig? - persze nem tudom miért, talán naivitás, hogy bízom a fickóban, de attól még így van. Kedves és számomra tényleg nagyon szimpatikus is, meg aztán azok a mese szép szemek! - Gyávának? Dehogy! Tudja a szüleim afféle hippik, apa szó szerint, vagy inkább a szülei voltak, de ő is részben, úgyhogy nem vagyunk oda a harcért, meg a többiért és lássuk be, ha elmegy aurornak és a szabályok szerint csinál mindent, akkor most nem lennék itt és talán nem tudnánk kideríteni mi történt velem, mert a szabálykövetők nem jöttek rá vagy két hete. - hallhatja a hangomból, hogy nem vagyok oda a szabályokért, azért is értjük meg egymást olyan nehezen az unokatesómmal, mert ő meg kimondottan imádja őket. De hát nekem a szüleim is elég lazán kezelik az életet, nem csoda, ha én is ilyen vagyok.
- Na és pontosan mi lesz a kaja? Vagy... meséljen még magáról, nős? Van barátnője? - kedélyes csevegés, egy kis puhatolózással, miközben szépen ha van konyhapult lazán felhuppanok annak a tetejére, amíg ő ügyködik, vagy ledobom magamat egy közel eső székre, de akár az asztal teteje is megteszi, valahogy felülni jobban szeretek a dolgokra, mint leülni egy székre és onnan nézni fel a másikra.

Don't let me go | ruha | Made by

Edward & Alesha

A nyomozás: Apró részletekben megtalálni az egészet.

- Ne rontsa el, egy bók akkor is bók, én pedig szívesebben veszem annak, mint komoly nyomozó munka gyümölcsének. - mosolyogva vonom meg a vállamat. Oh igen hát ezért is vagyunk annyira mások Hermioneval. Ő jó eséllyel eleve tudományos magyarázattal szolgált volna már a kedves szavakat hallva is, de én inkább a kedves szavakat hallom, mint a tudományos magyarázatot és ez a fickó tök cuki. Na jó, csak majdnem olyan cuki, mint az az auror volt a Minisztériumban, viszont ő most nincs itt és egyébként is nem ő segít nekem, hiszen az auroroknak fogalmuk sem volt róla, hogy mi ez az egész és hogy mit csináljanak. Csak ide küldtek, akkor pedig nekem kell utána járnom, hogy mi történt, mert addig nem mehetek haza és én szeretnék hazamenni.
Azért az én tekintetem még az ijedtség ellenére is lesiklik a kezére, ami pont a combomon támaszkodik. Nem vagyok én olyan prűd fajta, aki ezt máris zaklatásnak venné, sőt zavarba sem jövök, de legalább így elvonja az ijedtségemről a figyelmemet. Innen közelről megnézve szépek még a szemei is, újabb jó pont. - Tehát azt mondja nincs semmi különös a nyakamon? - igen egészen gyorsan sikerül váltani, kicsit direkt kihúzom magamat és persze valamelyest oldalra is fordulok, bár ő valószínűleg a vizsgálódásnak hála alig veszi majd észre, de talán csak néhány centi választja el az arcát az enyémtől. Azért lássuk be egy érett felnőtt férfihez képest az én gimis osztálytársaim...
- Hű! Ez nagyon klassz, ezt én is meg tudnám tanulni? - azért kiszúrom a mozdulatot, ami neki megszokott, nekem viszont teljesen új, ahogyan pusztán a keze mozgatásával mozgatja a kanalat a kakaóban és kevergeti. Elég menő és persze sokkal kevésbé lehet fárasztó, mint kanállal csinálni, mármint rendesen fogni.
- A fehérboros kacsa jól hangzik, benne vagyok, úgy biztosan könnyebb lesz aludni is akár. Szóval ön még sütni is tud? Vagy varázslattal ez is megoldható? - akármit is mond azért én úgy látom, hogy mágiával elég sok mindent lazán meg lehet oldani, legalábbis sokkal könnyebben, mint rendesen, ahogyan mi csináljuk, bár úgy fest hogy ez sem segít csak úgy mindenen, ami azért pech, mert sokkal egyszerűbbé tenné a rossz gondolatom, emlékek... akármik eltüntetését. De végső soron marad a fehér boros kacsa.
- Kicsit őrült? Máris szimpatikus. Úgy fest azok, akik túlságosan komolyan veszik magukat nem tudnak segíteni, úgyhogy olyanokhoz kell fordulnom, akik nem. Na és ön miért lett magánnyomozó? - ha már el akarjuk velem feledtetni a rossz gondolatokat és álmokat, akkor erre mi a legjobb megoldás, ha nem az, ha beszélgetünk? És mondjuk akkor már beszélgethetünk róla is nem de bár? Úgyis érdekel, hogy miért lépett erre a pályára és hogyan tett ilyen nagy hírnévre szert ilyen fiatalon.

Don't let me go | ruha | Made by