2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Főkarakter: Draco Malfoy Teljes név: Morgan Highfield Születési hely és dátum: 1980.05.10. Yorkshire Csoport: Mardekár Patrónus: Tigris Évfolyam (szak) / Foglalkozás: 9. auror Képesség: - Mágikus adottság:Vérmágus Familiáris: kecske Kiemelkedő tudás: Bűbájtan - Kiemelkedő, Sötét Varázslatok Kivédése - Kiemelkedő Kihez tartozol?: saját karakter
Jellemed kifejtése
Az apám ezt hiszi rólam: Egész családunk férfi ágon örökölte a komoly hátrányt, miszerint nincsenek érzelmeink. Apám azt hiszi, hogy én is ilyen vagyok, csakis az éhség van bennem, hogy ölnöm kell, minden más távol áll tőlem. Csakis egymáshoz kötődünk, és tovább akarjuk vinni a nevet, rejtve mindenki elől, hogy kik vagyunk. Az apám azt szeretné, hogy így viselkedjek: Ne hívjam fel magamra a figyelmet, tegyek úgy, mintha átlagos lennék. Játsszam meg a barátságot, a szerelmet, és akár a bánatot is. Az ölés iránti kényszeremet rejtsem nyomozómunka mögé, hiszen ott előfordulhat, hogy ölnöm kell. A valóság: Hosszú évszázadok után nekem először nem osztályrészem az átok, amelynek természetét mindig is kutattam. Anyám meg volt áldva a hosszú élet adományával, és sokáig is élt volna, ha apám nem öli meg. Ám az az eszencia, ami őt jellemezte, számomra megváltást hozott. Viszont apám előtt ezt titkolnom kell. Azt kell játszanom, hogy hozzá hasonlóan szociopata vagyok, aki átlagosnak akar látszani. Viszont én teljesen átlagos vagyok, viszont előtte néha úgy kell tennem, mintha nem menne. Állandó szélmalomharc ez, hiszen az ölés szeretete sincsen meg bennem, és mi van, ha egyszer azt akarja, hogy együtt csináljuk?
Megjelenés
Izmos, kidolgozott test, ami talán nem jellemző a nyomozókra, ám nálam a szünni nem akarok bizonyítási vágy, hogy ki akarok törni a hazugságokból, úgy fest testi kényszerben tükröződik vissza, pótcselekvésként állandóan edzek, hogy ne kelljen társaságban lenne, többszörösen megcsavart jellemem miatt. A hajam rövid, katonás, világosbarna, a szemem pedig kék, szigorúan villog, hiszen akkor tudok leginkább önmagam lenni, ha magabiztos, és komoly vagyok, kihúzott háttal, hiszen akkor apának is megfelelek, hogy érzelmeket tükrözök vissza, de mégsem kell nevetgélnem, hogy erőltetett legyen a dolog. Ráadásul így van időm rájönni, mi is kéne tennem, hogy feloldjam ezt a lehetetlen ellentétet. Magányos alkat vagyok annyira, hogy ne menjen túl gördülékenyen a beszélgetés, így előfordul, hogy nem találom a szavakat, és ha erre ráébredek, elönt a méreg. Ami pont a lebukásnak az egyik legjobb melegágya.
Életed fontosabb állomásai
Anyámból csak annyira emlékszem volt, hogy egy igazi angyal volt. Szomorú, de gyönyörű. Az apám ölte meg, és sosem titkolta előttem. Nem volt képes ellenállni az éhségnek, annak az átoknak, amely évszázadok óta ül a Highfield családon. Mindig fiú születik, egy szem fiú, akinek ölnie kell, és aki nem érez semmit, csakis a vágyat, hogy vért ontson. A felmenőim szinte mind megölték a házastársukat, ki így, ki úgy, volt olyan nő, aki rájött a titokra, és még előtt végzett a férjével, mint az vele, de anyámnál ez késői felismerés volt, apám nem tudott ellenállni a késztetésnek, hogy elpusztítsa a saját párját is. Nem nevezető a szerelmének, hiszen még csak szeretni sem volt képes. Ám ez az ördögi családfa annyira ismerte az önzést, hogy muszáj volt a magját továbbörökíteni, ezért születhettem meg én is. Az apámban azért mégiscsak feltámadt a lelkiismeretfurdalás, legalább nekem segíteni akart annyira, hogy kezeljem az érzést, ezért kiskoromtól arra tanított, hogy színleljem az érzéseket, a barátságot, a szimpátiát, akár még a gyűlöletet, hogy legyek teljes értékű tagja a társadalomnak. Hiszen az őseim mind üldözött vadak, gyilkosok voltak, akik sötét aurájukkal elcsábítottak egy ártatlan lányt, ám apám nekem már más sorsot szánt. Azt akarta, hogy legyek auror, aki úgy vezeti le az éhséget, hogy a munkája közben öl, lehetőség szerint gonoszokat, hogy értelme is legyen. Azt viszont nem tudhatta, hogy anyám – ha apám nem ölte volna meg – birtokában volt a hosszú életnek. S ez oly erős életeszenciát jelentett, hogy bennem fel tudta oldani az átkot. És így kisgyermek koromtól kezdve azt kellett színlelnem apám előtt, hogy nincsen bennem semmi érzés, csak az éhség. Csakis onnantól volt lazább a dolog, amikortól kérte, hogy próbáljak színlelni. Viszont amikor kettesben voltunk, ugyanolyan érzéketlennek kellett lennem, mint ő. Ahogyan növök, lassacskán elvárja, hogy én is válasszak majd párt magamnak, akár a Roxfortból, aki majd a feleségem lesz, és kihordja az újabb Highfield utódot. Barátaim vannak ugyan az iskolában, hiszen így kell lennie, de nem engedek magamhoz közel senkit, mert akkor rájönnének a titokra, miszerint egy pszichopata gyermeke vagyok, akinek ölnie kéne, és rejteni az érzelmeit, méghozzá úgy, hogy színleli, hogy tényleg érez, a valóságban pedig igazából is érez. Csoda, hogy még nem őrültem meg..
