Főkarakter: Titkos
Teljes név: Veronica Danvers
Születési hely és dátum: Plymouth, 1962.január 1.
Csoport: Varázshasználó
Patrónus: Róka
Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Házvezetőnő
Képesség:
Mágikus adottság: -
Kiemelkedő tudás: Akkor töltsd ki, ha már dobtál a [You must be registered and logged in to see this link.] alapján. Külön jelez mely tantárgyakból mit tudsz, pl.: Bűbájtan - Született tehetség, Sötét Varázslatok Kivédése - Kiemelkedő, Legendás lények gondozása - Tehetségtelen
Kihez tartozol?:Keresett karakter
Jellemed kifejtése
Sosem voltam vidám, így inkább a pesszimista hozzáállás jellemző rám. Mindig mindenben a rosszat keresem, amíg valakinek a pohár félig teli van, addig nekem félig üres. Rossz oldalról közelítem meg a dolgokat, ezt teljesen nyilvánvaló... Mégsem érdekel. Senki véleménye sem érdekel, csakis a sajátomé. Ha valamit a fejembe veszek, akkor azt mindenáron véghez viszem, és nem érdekel, ki áll az utamba. Ha kell, ölök, és ezt nem képletesen értem... Nem hat meg a szenvedés, amíg nem érint engem. Nem hat meg mások sorsa, amíg nem kell elviselnem a nyavajgásukat. A szüleim megkeserítették az életemet. Megkeményítettek. Anyámhoz hasonló nő lett belőlem, noha ez sosem állt szándékomban, de a Sors végül így alakította a dolgokat. Keményen megmondom a véleményem, bárkinek is teszem azt. Egy ember volt csak képes meglágyítani engem, de ő már halott. És vele együtt valahol én is...
Megjelenés
Világos bőr, sötét haj, sötét szem. Az alkatom vékony, habár ez indokolt is, hiszen nem sokat eszek. Az arcom sokak szerint olyan, mintha citromba haraptam volna... Nem érdekel. Nem festem magam, nem vagyon ennek a híve. A szépség belülről fakad, és én is ezt vallom. Bár, ami azt illeti, sosem volt udvarlóm, hiszen belülről még rosszabb vagyok, mint kívülről. A ruháim többsége sötét árnyalatú. Nem igazán adok az öltözködésemre sem... Azt veszem fel, ami a kezem ügyébe akad. Mégis kinek öltöznék fel? Becca férjének? Isten ments!
Életed fontosabb állomásai
33 évvel ezelőtt láttam meg a napvilágot egy szegény, de aranyvérű családban. Apám szigorú, rideg ember volt, aki sosem mutatta ki felénk a szeretetét, sosem dícsért meg engem és a testvéreimet, bármilyen eredményeket is értünk el akár a tanulmányainkban, akár valami teljesen másban. Az akkori Mágiaügyi Miniszter keze alatt dolgozott, ha szépen szeretnék fogalmazni, akkor tipikus besúgó ember volt. Befolyásos emberek körül forgott, akik lenézték a nincstelensége miatt, és ő minden igyekezétevel azon volt, hogy legalább a gyermekei valamiben nagyot alkossanak, és ennek révén elismerjék őt. Nem sikerült neki... A fejünkhöz vágott sértések nem voltak elég ösztönző hatásúak.
Anyám keménykezű asszonyság volt, apámhoz illő. Zsák a foltját, szokták volt mondani, de ebben az esetben igaza volt a mondásnak. Parasztasszony, aki világéletében kétkezi munkával kereste meg a kenyerét. Kövér, nagydarab nő, akinek a hangja ostorként csattant az ember fülében. Nem csoda, hiszen leginkább csak rikácsolni tudott. Ha nem tettünk meg valamit időben, amire ő utasított - mert kérni nem tudott -, akkor szinte azonnal keményen csattant kérges tenyere az arcunkon. Sírhattunk, könyöröghettünk, semmit sem tudtunk elérni nála. Hajthatatlan egy nő volt, annyi szent.
De volt egy kedvence... Nem, nem én, hanem a legkisebb testvérem, aki szinte mindenkinek a szívébe belopta magát. Még anyám is szerette őt, ezt nem is titkolta, előttünk sem. Mindent megkapott, amit kért, minden óhajára ugrottak a szüleim, bármire. Bármit kérhetett - megkapta. Szinte abban a percben, ahogy kicsúszott a száján. Az angyali pofikájával, a ragyogó mosolyával, és a kék szemeivel levette őket a lábukról. Gyűlöltem ezért. A húgom akaratlanul is többet ért el, mint én, vagy a másik két bátyám. Az irigység napról-napra csak nagyobb lett, és nem hagyott nyugodni. Miért ő? Miért nem én?
A bátyám - aki három évvel volt idősebb nálam -, nem bírta elviselni az otthoni nyomást. Tizennyolc éves korában lelépett otthonról, és soha többé nem találkoztunk vele. Lecsúszott, alkoholista ember lett belőle, amint azt évekkel később visszahallottam, de még így is úgy gondoltam, hogy sokkkal jobban járt, mintha otthon maradt volna. Ha továbbra is anyám és apám nyűgjeit kellett volna hallgatnia, akkor nagy eséllyel katasztrofális véget ért volna a dolog.
Tizenöt évesen irigykedtem rá, mert ő megszabadult attól, amitől én nem tudtam. Éveken át hallgathattam apámat arról, miként is kellene alakítanom az életemet. Utána természetesen jöttek a munkahelyek, egyik a másik után. Még akkor is velük éltem, hiszen a költözködés nem ment egyik napról a másikra, főleg arra való tekintettel, hogy nőként sokkal nehezebben ment az elhelyezkedés. Voltak munkák, amelyekhez túl nőies voltam. Megint máshoz csinosabb munkatársakat kerestek. Valamiért már fiatalabb koromban is kiült arcomra az a sanyarú sors, mely osztályrészemül jutott.
Már a Roxfortban eltöltött éveim alatt közel kerültem azokhoz az eszmékhez, amelyeket a Halálfalók vallottak. Úgy véltem, valóban csak azoknak van joguk a mágia hatalmát birtokolni, akiknek a felmenői is varázslók voltak. A muglik felett pedig igenis jogunk van uralkodni... Nekik kellene menekülniük előlünk, nem fordítva. Évszázadokon üldözték azokat az embereket, akiknek megadatott ez a tehetség, akkor most miért ne üldözhetnénk mi őket?
Végül nem csatlakoztam hozzájuk, hiszen a Nagyúr elbukott, és vele együtt az eszméi is a homályba vesztek. De azért itt-ott kínoztam meg muglikat, puszta szórakozásból. Persze, óvatosnak kellett lennem, hiszen ha a kelleténél többet töltök efféle időtöltéssel, akkor a Minisztérium hamar nyomozni kezd az ügyben. Így viszont betudták annak, hogy a még szabadlábon lévő hívek szórakoztatják magukat ilyesmivel.
Végül belenyugodtam a dolgokba, és ismét rendes munkahelyet kezdtem keresni magamnak, eleinte sikertelenül. Időközben apám meghalt, így anyám teljesen magába fordult, és a húgom is elpártolt tőle. Nekem kellett ápolnom, állandóan mellette lennem, amikor soha, egy jó szót sem kaptam tőle. Belerokkantam. Még ilyen állapotban is csak arra volt képes, hogy megalázzon engem, és gyötörjön. Minden percben akadt valami dolog, amiben a kedvére kellett tenni, sosem volt képes nyugton hagyni. Utána ő is meghalt... Nem érdekelt. Megrendeztem a temetését, de már nem jelentem meg rajta. Úgy döntöttem, attól a naptól kezdve minden emlékemet semmibe veszem, mely a családomhoz köt.
Új életet kezdtem, messze az eddigi lakhelyemtől. Sokat vándoroltam, sokszor aludtam szállókon, vagy itt-ott, ahol az éjszaka elért engem. Nem féltem a sötétben, otthonosan mozogtam benne. A szüleimtől féltem, de ők már halottak voltak. Végül találkoztam vele... Találkoztam Becca asszonysággal, aki a maga szépségével teljesen elragadott. Vele mindent megbeszélhettem, összebarátkoztunk, végül felvett magukhoz házvezetőnőnek. A fellegekben jártam, hiszen szinte minden időmet vele tölthettem. Egyre közelebb kerültem hozzá, végül teljesen titokban beleszerettem...
Egyetlen akadály állt csak előttem: Becca asszony férje. Ő és én már a kezdetektől nem voltunk szimpatikusak egymásnak. Elviselt, mert el kellett viselnie, én pedig elviseltem őt, mert nekem is ezt kellett tennem. Gyakran kellett uralkodnom az indulataimon, de megtettem... Végül eljött a gyászos nap: az általam szeretett nő elment, és sosem jött vissza. Meghalt. Nem tudtam, és még most sem tudom feldolgozni azt a tényt, hogy nincs többé... Biztos voltam abban, hogy el kell hagynom a házat, de Becca asszony férje nem küldött el, noha a köztünk lévő ellenséges viszony indokolttá tehette volna ezt az egészet. Mégis maradhattam... Magamban pedig megesküdtem, hogy mindennek a végére járok...
Biztos vagyok benne, hogy nálad tuti kézben lesz. Élvezettel ovlastam minden sorodat, és még inkább kibontottad a hölgyeményt, mint amennyire én említgettem őt, szóval érdekes lesz majd ütköztetni a különböző múltbéli eseményeket. Szintén hála a PB választásért, lesznek bőven gifek, amiken mindhárman rajta vagyunk, és alig várom, hogy megkeseríthesd az életünket. Úgy összességében azért elég kemény a néni^^ XD Már előre félek a banyától 
A lényeg, hogy elfogadtalak, és már csaphatunk is a lecsóba^^ 
