Kumiko Mizuhara

Tárgy: Kumiko Mizuhara 2016-08-03, 18:19

Kumiko Mizuhara

[You must be registered and logged in to see this image.]
"A wise girl kisses but doesn't love, listens but doesn't believe, and leaves before she is left"

Főkarakter: Főkarakter
Teljes név: Kumiko Mizuhara
Születési hely és dátum: 1981. január 10. Kiotó, Japán
Csoport: Mardekár
Patrónus: vörös róka
Évfolyam (szak) / Foglalkozás: 6. évfolyam
Képesség: -
Mágikus adottság: Hangmágus (1. szint)
Kiemelkedő tudás: Bájitaltan - kiemelkedő, Sötét varázslatok kivédése - kiemelkedő
Kihez tartozol?: Saját

Jellemed kifejtése

Azt szeretnéd, ha mesélnék magamról? Nos, azt hiszem, az lenne a tisztességes, ha megmutatnám az érme mindkét oldalát – most nem azért vagyok itt, hogy megtévesszelek. Az életemre esküszöm, hogy őszinte leszek, semmi kertelés vagy szóterelés. Megpróbálok majd úgy tenni, mintha nem zavarna, hogy a magánéletemben akarsz turkálni, visszanyelem a sértéseimet és inkább arra koncentrálok, amire kíváncsi vagy.

Szerintem…

Olyan lány vagyok, amilyennek az élet nevelt engem – ambiciózus, szorgalmas, túlbuzgó. Hamar megtanultam, hogy ebben a világban csak akkor érvényesülhetek, ha a saját kezembe veszem a sorsomat, és úgy alakítom a dolgokat, hogy azok nekem kedvezzenek. Megszoktam már, hogy ez általában sikerül is – mit is mondhatnék, túl nagy a meggyőzőképességem –, amikor viszont mégsem úgy alakul minden, ahogy azt elterveztem, csak ritkán esem kétségbe. Az ember lánya akkor a legsebezhetőbb, amikor habozik és nem biztos magában, én pedig nem vagyok az a fajta, aki támadófelületet adna bárkinek is. Még a legreménytelenebb helyzetekben is megtalálom a kiutat, ha pedig mégis sikerül csapdába csalnia valakinek, emelt fővel viselem a vereséget, és sosem szégyenkezek.
Feltűnő jelenség vagyok, egyszerre vonzom és taszítom az embereket – egyeseknek tetszenek ravaszul csillogó macskaszemeim, másokat a hideg ráz, amikor rájuk nézek –, de sosem gondoltam, hogy ez negatívum lenne. Az érdekes emberek mindig is megosztóak voltak, és ez így is marad, amíg világ a világ. Minket mindig megpróbálnak lehúzni az unalmas, szürke, hétköznapi lények, a gyerekes kis pletykáikkal, amiket a hátunk mögött suttognak, és a grimaszaikkal, melyekkel megpróbálják elrejteni féltékenységüket. Mi pedig csak szórakozottan mosolygunk, és áldjuk az eget, amiért nem vagyunk olyanok, mint ők.
Legfőbb fegyverem a szépségem, mely sokszor volt már segítségemre az életben. Azelőtt nem gondoltam volna, hogy ilyen egyszerű megbolondítani az embereket, mielőtt a saját bőrömön nem tapasztaltam. Mostanra már tökélyre fejlesztettem ezt a képességemet, így könnyedén megpuhítok mindenkit egy kis hízelgéssel, csábító mosollyal, selymes, mélyen búgó hanggal, és természetesen mindannyian tudjuk, mivel… Akikre pedig ez sem hat, azoknál még mindig hatásos lehet a megfélemlítés.
Bár élvezem a figyelmet, igyekszem mindenki számára titokzatos maradni, épp csak annyit és azt mondani magamról, amennyi még biztonságos, amit nem lehet felhasználni ellenem, és amivel nem teregetem ki a lapjaimat. Ezért éppen elég, ha ennyit tudsz rólam. Tudom, azt ígértem neked, hogy mindent elmondok, de most legalább tudod, hogy nem vagyok túl megbízható.

Mások szerint…

Egy álnok is fruskának tartanak, aki képes még a saját barátait is feláldozni és tönkretenni a saját céljaiért; aki nemes egyszerűséggel elárul bárkit; és aki abban leli élvezetét, hogy elszedi mások elől a pasijukat. Azt suttogják, hogy biztosan nincsenek barátaim, engem senki sem szeret, aki velem van, annak is biztos csak a testem vagy a pénzem kell – máskülönben mi okuk lenne arra, hogy egy ilyen aljas libával barátkozzanak? Olyan vagyok, mint az alma, mondják, ami kívülről szép és csillogó, belül viszont férgek fúrják. A tanárok szerint jó eszem van, de ez csak a látszat, súgják a hátam mögött, mert még a házi feladataimat is más írja meg helyettem, és a testemmel fizetek azoknak, akik megszerzik nekem a dolgozat kérdéseit, vagy hagyják, hogy lemásoljam róluk a válaszokat. Na és a könnyűvérűségem… hát arról szó se essék! Mindenki tudja, hogy olcsó vagyok, bárkinek odaadom magam, legyen az egy utolsó lúzer hugrabugos is, nekem nem számít, csak meglegyen az a bizonyos strigula a listámon.

És hogy ebből mi igaz? Találd ki.

Megjelenés

Ha szerénynek akarnék tűnni, azt mondanám, hogy egész vállalhatóan nézek ki. De őszinteséget ígértem, így kimondom: sok mindenben kételkedtem már életemben, de abban mindig is biztos voltam, hogy szép vagyok. A nevem is azt jelenti, hogy „örök szépség”, ez pedig nem lehet véletlen. Persze, voltak, akik mást állítottak – azt mondták, ijesztően nézek ki, de kérdem én, ki látott már olyan farkast, aki ad a bárányok véleményére?
Szemeim macskaszerűek, felfelé ívelőek és mindig titokzatosan csillognak. Bőröm hófehér, hajam pedig vörösesbarna. Magasságom átlagos, amikor utoljára mértek, 173 centi voltam. Alakomra semmi panaszom nem lehet, azok azonban nagyot tévednek, akik azt hiszik, így születtem. Én is felszedek néhány kilót, ha túl sokat eszek, és sokat kell dolgoznom azért, hogy leadjam a felesleget, de minden szenvedést megér.
Szeretek szépen öltözködni, nem vagyok az a fajta, aki zsákruhákba rejtené a testét. Semmi okom rá, hogy takargassam magam, ezért gyakran hordok rövid, testhez simuló ruhákat és kivágott felsőket, valahányszor alkalmam van rá.

Életed fontosabb állomásai

A Roxfort előtti életem olyan, amelybe csak nagyon kevés embert avatok be. Nem azért, mert szégyellném a múltamat, de mint már mondtam, jobb szeretem megtartani magamnak a dolgaimat, mint kifecsegni vadidegeneknek… De tudod mit? Szerencséd van, mert most jó kedvemben találtál, ezért talán elárulok neked néhány részletet.
Kiotóban, Japán leggyönyörűbb városában születtem 1981 elején. Édesanyám japán-angol születésű boszorkány volt, aki mugli családban nőtt fel, édesapám pedig egy jómódú, koreai aranyvérű család legidősebb fia. A szöuli egyetemen ismerkedtek meg, és hamar egymásba szerettek, de a boldogság nem tartott sokáig, apám szülei ugyanis bejelentették, hogy találtak neki egy hasonlóan aranyvérű családból származó feleséget.
Anya nagyon keveset mesélt nekem erről az időszakról, és ha tudnék részleteket, akkor sem árulnám el neked. De annyit elmondhatok, hogy nagyon csúnya volt az elválásuk, olyannyira, hogy anya azonnal visszaköltözött Japánba, ahol végül megszült engem.
Sokáig fogalmam sem volt róla, hogy ki az igazi apám, anya ugyanis néhány évvel később talált magának egy másik pasast, azt viszont elfelejtette közölni velem, hogy ő nem a vérszerinti apám. Persze, most már tudom, hogy csak az én javamat akarta – ugyanis ha megtudták volna, hogy egy alig pár hónapos románcból születtem, nevetség tárgyává váltam volna mindenütt.
Hat éves koromban kaptam először levelet a Mahoutokorótól, és a Kitsune házba osztottak be, pont, ahogy anyát is annak idején. Szerettem ide járni: ez volt az első hely, ahol végre nem éreztem úgy, hogy kívülálló vagyok. A szüleim nagyon büszkék voltak rám, különösen, miután arany taláros lettem.
Egy nap azonban különös levelet kaptam.
A levél Dél-Koreából érkezett, és az írója azt állította, ő a vérszerinti apám. Először nem akartam visszaírni, mert azt hittem, valaki szívatni akar, de a kíváncsiságom végül felülkerekedett a makacsságomon, és arra kértem, hogy válaszoljon néhány kérdésemre anyával kapcsolatban. Mindegyiket tudta…
A leveleket a karácsonyi szünetben említettem meg anyának először, aki nagyon mérges lett, amiért visszaírtam apának. Nem értettem, miért ő kapta fel a vizet, amikor pont, hogy nekem volt meg minden okom arra, hogy ideges legyek.
- Hazudtál nekem! – rivalltam rá idegesen. – Mégis mikor akartad elmondani az igazságot? A halálos ágyadon?!
- Nem akartam, hogy rosszul érezd magad – vallotta be végül anya, mire elhallgattam. – Mégis milyen ember lett volna belőled, ha abban a tudatban nősz fel, hogy csak egy baleset vagy az apád számára? Nem mondta el, hogy egy koreai fruska miatt hagyott ott minket, nem igaz? Pedig így történt. Azt akarta, hogy vetesselek el, nehogy megtudják a szülei, hogy félvér gyermeke fog születni. Ne hidd el egyetlen szavát sem! Csak a bűntudata beszél belőle, de én már úgy ismerem, mint a rossz pénzt. Egy hazug, manipulatív alak az apád, Kumiko. Ezért hazudtam neked. Kérlek, értsd meg, én csak a javadat akartam…

Attól a naptól fogva már semmi sem volt a régi… Fájt a felismerés, hogy a saját apám megvezetett és hazugságokkal tömte a fejem, ez a seb pedig minden alkalommal feltépődött, valahányszor a bagoly ledobta elém a levelet, melyen apró írásjegyekkel állt apám neve.
Csak arra tudtam gondolni, hogy nem vagyok más neki, mint egy baleset, egy csúnya folt a makulátlan családi hátterén, egy románcból született, elvetendő gyerek. Elkapott a hányinger, valahányszor eszembe jutott, a szégyentől legszívesebben elbújtam volna.
Azonban ahogyan egy pillangónak is át kell esnie a fárasztó és lassú folyamaton, mely alatt kibújik a burokból – ha valaki odamenne és kiszabadítaná, a szárnyai nem nyílnának ki, és sosem emelkedhetne a magasba –, úgy azt hiszem, nekem is szükségem volt erre az időszakra ahhoz, hogy kiviruljak, és olyanná váljak, amilyen mindig is szerettem volna lenni.
Néha mindig kapok Dél-Koreából érkező leveleket, de gondolkodás nélkül elégetem mindet. Túl nagy a büszkeségem és bosszúszomjam ahhoz, hogy elolvassam őket.

Tárgy: Re: Kumiko Mizuhara 2016-08-03, 21:55

Elfogadva!

Kedves Kumiko! Üdvözöllek először is itt az oldalon, remélem jól fogod magad érezni és sokáig gazdagítod az oldalunkat jelenléteddel! Smile

Örülök, hogy japán karaktert alkottál, a pb-ről nem tudok beszélni, nem vagyok otthon az ázsiai világban, nekem túl egyformák, de amúgy nagyon szépet választottál! Very Happy

Sajnálom a veled történteket, lépj rajta hamar túl! El is vagy már fogadva, és irány a roxfort, biztos sokan várnak már rád! Smile

» Kumiko & Sun-hi - Korrepetálás