2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "A szépség múlandó..."
Főkarakter: Titkos karakter Teljes név: Samantha Mitchell Születési hely és dátum: 1981.02.06 Csoport: Mardekár Patrónus: egér Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Diák-nyolcadik évfolyam, méregkeverő Képesség: Harapott vámpír Mágikus adottság: Vérmágus – 1.szint Kiemelkedő tudás: - Kihez tartozol?: Saját karakter
Jellemed kifejtése
Gyermekkoromban elég nyílt kislány voltam, aki a maga bájával még a legmorcosabb vénembert is levette a lábáról. Ez az évek alatt megváltozott, egyenes arányban azzal, ahogy teltek az évek és az a kislányi báj, mely annyira jellemző volt rám, megkopott. A kamaszéveim megcsúnyítottak, szürke kisegérré varázsoltak, akit csak akkor vettek észre az osztálytársai, amikor valami sérelmüket ki kellett tölteniük valakin, és pont én estem kézre. Eleinte megpróbáltam kiállni magamért, visszaszóltam a kötekedőknek, ezzel azonban csupán annyit értem el, hogy kinevettek, és még jobban rám szálltak. Ennek köszönhetően mára visszahúzódóvá váltam, aki alig jeleskedik az órákon, kivéve akkor, amikor a tanár szólít. Sok időt töltök egyedül, távol a többiektől, néma hallgatásba burkolózva, miközben lelkiekben megpróbálok felkészülni a várható megjegyzésekre, bántásokra. Nincsenek barátaim, nem igazán jellemző, hogy bárki is odaülne mellém a Nagyteremben, csak hogy beszélgessenek velem. Nem, amikor oda is ülnek hozzám, akkor is csoportban teszik, és a sírásig szekálnak, menekülési utat nem hagyva számomra. Mindezek eredményeként mára már leszoktam a reggeliről, és amíg a többiek a Nagyteremben esznek, addig én a birtokon kószálok, zsebre dugott kézzel és mogorva arccal.
Megjelenés
Nem vagyok egy szépség, így nem is szívesen beszélek a kinézetemről. Világos szemeim vannak, nyurga alkatom, a hajam sem nyerne díjat egy versenyen sem, és maximum csak szalmakazalnak nevezhetném valamiféle parasztolimpián. A tartásom gyakran görnyedt, mely leginkább azt hivatott szolgálni, hogy még észrevétlenebb lehessek, mint eredetileg... A bő pulóverek, és a kopott farmerek viseletében lelem csak igazán örömömet. Sminkelni egyáltalán nem szoktam, hiszen sokat nem javítana rajtam, így csak felesleges időpazarlás lenne.
Életed fontosabb állomásai
A család, amelybe születtem:
Aranyvérűek vagyunk, mindig is azok voltunk. A családom tagjai mind-mind mardekárosok voltak, így ez igen nagy terhet helyezett a vállamra, amikor a Roxfortba indultam. Ha nem abba a házba osztanának be, melybe a bátyámat, akkor igen nagy szégyent vallanék a szüleim előtt. Jól indult ott az életem... A nevemnek hála sokan szóba álltak velem, és akkor még néztem is ki valahogy. Mindenki arra számított, hogy egy napon olyan népszerű leszek majd, mint a bátyám, vagy az apám volt annak idején. Tévedtek. Harmadikos koromban kezdtem el csúnyulni... Nem lettem olyan szép, mint amilyen anyám volt, és főleg nem lettem olyan népszerű, mint Blaine. Végül egy este a szüleinket elérte a végzet... A házunk porig égett, miközben aludtunk. Én felkeltem ugyan, és a gomolygó füstben megpróbáltam megkeresni a többieket, de hamar elvesztettem az eszméletem és elájultam. Később az égő ház előtt tértem magamhoz, Blaine karjaiban. Megmentett!
A tragédia utáni életünk:
Blaine hamar felnőtt, hogy gondoskodhasson rólam, amiért örökké hálás leszek neki. Segített a tanulásban, mindig megvédett, ápolt, amikor beteg voltam, és a nyári szünetek alatt sokat dolgozott, hogy visszaadhasson valamit a rokonainknak, akik befogadtak, és akik nem rejtették véka alá nemtetszésüket a dologgal kapcsolatban. Nem is csodálom, hogy amint betöltötte a tizenhetedik életévét, összepakolt, és mindketten elköltöztünk. Később a nevelőszüleink valamiféle gyilkosság áldozatai lettek, de erről a bátyám nem volt hajlandó többet elárulni, én pedig nem kérdezősködtem. Az egészet annak tudtam be, hogy kímélni szeretne a részletektől, és ezért nem árul el semmit sem. Könnyebb életünk volt, hiszen Blaine – amint betöltötte a tizenhetet – kivehette az örökségünket, és végre időt szakíthatott a kenuzásra is, amit egy ideje már hanyagolnia kellett. Én is segíteni szerettem volna neki, így a nyári szünet alatt munkába álltam egy helyi zöldségesnél. A fizetés ugyan kevés volt, és nem is szorultunk volna rá, de az örökségünk is elfogy valamikor, ezzel nagyon is tisztában voltam. Vámpírrá válásom története:
Blaine harapott vámpír lett, amiről nekem fogalmam sem volt. Egyszerűen csak feltűnt, hogy a sebei hamar begyógyulnak, és sosem betegedett le komolyabban... Furcsa volt, de nem említettem meg neki a dolgot. Egy nap azonban nagyon kiborultam, és neki sírtam el minden bánatom... Elmeséltem, hogy mindenki csak bánt, nincs egy barátom sem, és kezdem már úgy érezni, hogy az életemnek nincs sok értelme. Irigyeltem őt, amiért az, aki, és amiért ennyire megállja a helyét a világban. Mindenki szerette, és felnézett rá, én pedig... Nos, az vagyok, aki, és nem sok értelmét éreztem annak, hogy így éljek tovább. A bátyám ekkor megemlítette, hogy különleges embert csinálhat belőlem, olyasvalakit, akit senki sem mer majd bántani. Belementem, és elárulta a titkát. Nem borultam ki, mi több, tetszett a dolog. Régebben sokat olvastam a vámpírokról, és a legenda szerint a női vámpírok átlagon felüli szépséggel vannak megáldva. Ez vonzott az egészben. A szépség. Megengedtem neki, hogy vámpírrá változtasson, és noha maga a dolog elég fájdalmas volt a következő pár napban, nem bántam. Ennek ellenére mindent eltűrtem, hiszen az lebegett a szemem előtt, hogy szebb leszek... Olyan szépség, akit mindenki körbe fog rajongani, és aki nem győz válogatni az udvarlók közül. Kiálltam hát a fájdalmat, de nem lettem szebb, minden maradt a régiben, kivéve talán az, hogy tudtam, vámpír létem miatt különleges vagyok, kiemelkedek a többiek közül. Ők persze semmit sem sejtettek mindebből, és ez volt az egészben a legjobb. Csatlakoztam Blaine szektájához, ahol végre vagyok valaki, ahol bátran felszólalhatok, és ahol mindenki meghallgat. Egyelőre ez az a hely, ahol boldog vagyok.
