2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
*Éccsanya és az ő mondásai. Gondolatban szemet forgatok mert ez olyan…izé. Persze igaza van, a Roxfort expressznél nincs pontosabb vonat, és tényleg csak én éreztem csigalassúnak az időt míg befutott a pályaudvarra, és én fogom gyorsnak érezni mikor vissza kell menni a suliba. Bármennyire is jó a Roxfortban, azért csak jobb otthon, még akkor is ha mostantól már más lesz az otthon. Igaz ismerős, mert sokszor jártam a dédinél, de mégis más mint amikor csak meglátogattam, vagy oda megyek haza. Nem is nagyon figyelek a vonatos mondatára, csak belecsimpaszkodom. Még jó, hogy a többiek már elmentek, nem győztem ancira várni de szerencse, hogy egy kicsit késett mert így senki nem látja ahogy kis pisisként lógok rajta. Nagy lány vagyok már, de jólesik, hogy a hátamat simizi úgy mint régen. Régen volt, anyám! Tíz hónapja…ja nem! Nem rég bent volt a suliban, hogy közölje, elválnak Michaellel, azóta sem fordult vissza a világ, most pedig, Bobbyt keresem hiába. Elengedem és hátrébb lépek egy et, kell a távolság, hogy a szemeibe tudjak nézni. Az enyémek úgy kikerekednek, hogy fájnak és csak nézek rá bambán, mert úgy érzem nem jól értettem amit mondott. Hiába mosolyog, érzem én, hgoy nem annyi van a háttérben amennyit elmond és miazhogynemengedték??? A rémálom valósággá válik, az amit anci mondott arról, hogy elveszik tőlünk Bobbyt és neki sem lesz beleszólása, és ott kell éljen Michael szüleivel, miközben Michael nem is foglalkozik vele. A hülye kis pisis öcsém nem lesz velem egész nyáron. Csak hápogásra telik.* -De..de…most akkor….mi lesz? *Jó oké, nem is annyira az öcsém hiánya az ami kiborít hanem a módja. Persze hiányozni fog és sajnálom is mert olyan helyen kell lennie ahol biztosan nem akar. A fenyegetés amit anci tolmácsol fáj és gyűlölettel tölt el. *-Ez nem igazság! *Eltolom magam anyától és toppantok egyet, mert jobbat nem tudok arra, hogyan fejezzem ki a csalódásomat, a haragomat és a tehetetlenségemet. Hiszen én csak egy gyerek vagyok, ráadásul még annyi beleszólásom sincs az egészbe, mint egy édes testvérnek. Anci meg a vásárlással jön. El akarja terelni a figyelmemet a témáról. *-Éccsanya! *sóhajtom lemondóan és megsimogatom az arcát.* -Lehet, hogy másokkal jó pszichológus vagy, de most ez nem jön be. Inkább vigyük haza a fagyit, üljünk le a kandalló elé és sírjuk tele a zsepinket. Az most sokkal jobb terápia. *Ilyenkor az a legkjobb ha az ember elbújik a világ elől és kiadja magából a keserűségét. Tudom, mert én is ezt csináltam mikor a dédi meghjalt, meg amikor vissza kellett mennem a suliba és nem volt ott éccsanya, hogy vigasztaljon. Bimba professor nyakát még sem sírhattam tele. Van egy helyes, sötét kis sarok Hagrid háza felé az átjáró mellett, oda szoktam elbújni. Most majd ancival bújunk. Aztán majd ha kibőgtük magunkat, nekiállhatunk a szobámnak és Bobby szobájának, és kiötöljük hogyan nyerjünk magunknak egy kis időt Bobbyval mielőtt vissza kell mennem a Roxfortba. Mert azt nem tagadhatják meg, legalább egy hétvége jár nekem is.*
Örülök neki, hogy még nem értünk el abba a korba, amikor már nem akar megölelni és cikinek érzi, ha mondjuk én teszem meg. Attól tartok, hogy ez hamarosan be fog következni, de talán még van pár jó évem, amikor még nem kell ettől tartanom. Most még nem figurázzák ki a barátai, ha hiányzik neki az anyja, még nem szólják meg miatta, ha ne adj isten levelet írok neki és abban mondjuk sütit is küldök mellékelve. Ezért is jól eső érzés, amikor már messziről meghallom a hangját. Engem cseppet sem zavar, hogy a fél állomás hallja, hogy közeledem és az sem, hogy látványosan ugrik a nyakamba. Nekem is nehéz visszafojtani az érzelmeket, de nem akarok pityeregni. Mégis csak nehéz ez a bentlakásos iskola és nem csak a gyerekeknek, a szülőknek is, de ha egyszer ez a rend. Én is így nőttem fel és nem lett semmi komoly bajom belőle, de azért mégis csak rossz minden nyár végén elengedni őt. - Ilyenkor mindig lassabbnak érezzük, aztán majd gyors lesz visszafelé, pedig mindig ugyanolyan pontosan indul és érkezik. - nyugtatólag szorongatom meg kicsit és simogatom végig a haját, a hátát, főleg mert én tudom hogy nem sokára jön a rossz hír és azt is, hogy nem fog nagyon örülni neki, ha meghallja majd. Azért remélem, hogy tudja majd kezelni a helyzetet és nem borul ki, főleg hogy nem olyan komoly a baj, mint amilyen komoly lehetne. - Sajnos ő most nem tudott jönni, nem engedték, de... ne aggódj azért túlságosan semmi komoly. - igyekszem azért mosolyogni, még ha az én arcomon is látszik azért egy egész kicsit az aggodalom szikrája. Na igen, ez az első lépés, de ettől még jó, ha nem bízom el magamat és tényleg óvatos vagyok, mert lehetnek még ütőkártyák Michael családjának kezében, amikkel kellemetlen helyzetbe hozhatnak. - Bobby velünk maradhat kincsem, tényleg ne aggódj, de a nagyszülei elintézték, hogy ezt a hétvégét náluk töltse. Nem igazán tehettem semmit, félek, ha nagyon ellentmondanék nekik, akkor tovább kardoskodnának a kizárólagos felügyeletért Michael javára. - ez a mostani helyzet jobb, bár engednem kell nekik sok esetben, de legalább Bobby velünk lehet és amíg nem kérnek lehetetlen dolgokat, addig nincs is semmi baj. Én pedig remélem, hogy Sam is megérti a helyzetet és nem fog e miatt a szükségesnél jobban kiakadni. Igyekszem gyorsan témát váltani és mosolyt varázsolni újra az arcomra. Hátha hatással lesz rá, ha én is gyorsan váltok. - No elmenjünk indulás előtt még az Abszol útra? Fagyizni mondjuk és venni egy-két dolgot a szobádhoz. - igen egy program jó lenne, akkor nem otthon azon gondolkodna, hol van Bobby. Azért jó dolog, hogy így hiányzik neki az öccse, ahhoz képest, hogy mennyit szekálják egymást.
*Már alig lézeng körülöttem olyan diák aki velem jött a Roxfort expresszel, ők is a szüleikkel és a tesóikkal beszélgetnek, mesélik a velük történteket, bekapnak pár falatot az otthoni kosztból amit az anyukájuk hozott nekik. Persze főleg a fiúk, mert ők mindig éhesek és sosem tudnak várni míg hazaérnek. Én nem vagyok éhes, a gyomrom görcsben és csomóban kövül lassanként bennem. Anci utolsó levelében – ami jó régen volt már – nem sokat írt, az sem volt jó, vagy épp semmi. Az volt az érzésem, hogy direkt kerüli a Bobby és a válás körüli dolgokat, de hát levélben nem lehet a szavába vágni. Kénytelen voltam várni míg eljön a szünet, de a hírekkel kapcsolatban pont olyan voltam mint a fiúk a gyomrukkal. Amikor meglátom végre anyát, otthagyom a csomagomat a kocsival, Sátánkát a hordozóban és rohanok anci felé, hogy úgy istenesen a nyakába vessem magam. *-ÉCCSANYA! ÉCCSANYA! ANNYIRA HIÁNYOZTÁL*Nem ciki ugye, hogy így kiabálok? Nem érdekel. Tudja csak meg mindenki milyen borzalmas volt az utóbbi pár hetem, kész vajúdás, bár nem tudom az milyen, de a felnőttek mindig olyankor használják amikor valami nehezen megy. Nekem az idő telt lassan és bár ott volt nekem a dédi, és ez a szellemes dolog is kezdett körvonalazódni körülöttem, és izgalmas is volt, már nagyon vágytam haza. Azt nem tudtam, hogy a dédi jön-e velem, ő sem tudta megmondani, hogy sikerül-e neki, de megígérte, hogy megpróbálja. Egyikünk sem tudja még, hogy ez nem rajta múlik hanem rajtam. Talán még azt a lányt a konyháról is megtudnám idézni, de nem akarom anci nyakára hozni. A nyakára amire saját magamat könnyedén aggatom és lógok rajta mint egy érett gyümölcs a fáról. Az arcomat belefúrom a nyakába – igen, anci nyaka a főszereplő most – és hagyom, hogy néhány raboskodó könnycsepp előtt kinyíljon a kapu. *-Tök jól, csak olyan lassan jött a vonat. *Alaposan megszorongatom, tavaly ilyenkor, úgy értem az üdvözlés ezen percében jött Bobby és ugrott az én nyakamba hátulról, hogy szendvicset csináljunk, Delight szendvicset ahogy ő mondta és várom is, hogy jöjjön, már a saját nyakam behúzom, felkészülve, hogy megint megkarmol, vagy a gégémet igyekszik beljebb nyomni, de….semmi. Feltűnik és persze kibontakozom éccsanya öleléséből és forogni kezdek magam és magunk körül, hogy lássam Bobbyt is. De nem látom és ez rémülettel tölt el, hiszen beszéltünk róla, vagyis volt róla szó a levelekben, hogy esetleg…de éccsanya megígérte, hogy _nem_. --Bobby??? Bobby hol van? *A kis hülye, hogy tud hiányozni. Ott lapul a zsebemben egy zacskó pattanó cukor amit neki szántam. *
Nem fog örülni a híreknek, de kénytelen leszek közölni vele itt és most. Azt egyszerűen nem tehettem meg, hogy megírom neki levélben. Egyszerűen nem akartam az utolsó heteit teljesen tönkretenni, e miatt is hallgattam és tartottam szépen magamban a dolgot. Így is elég lesz, ha ezzel rontom el a nyara első napjait. Bobby épp e miatt nincs sajnos velem. Sietősen szedem a lábaimat, miután kiszálltam a taxiból. A városon belül egyszerűbb így közlekedni, vagy a metróval, bár azt felettébb ritkán alkalmazza a legtöbb varázsló, vagy boszorkány, de azért vannak akik igyekeznek modernizálódni és jobban megismerni a mugli vívmányokat, főleg hogy van azért bőven olyan aminek még haszna és értelme is van, még ha elsőre elég riasztónak tűnnek is. Tehát sietősen lépdelek végig a peronok mentén. Egyszerű szerelésben vagyok, nyáriasban, otthoniban, nem voltam ma dolgozni, arra készítettem elő a lakást, hogy Sam érkezik, hiszen sok teendője lesz még a saját kis padlás szobájával, meg aztán főztem is a kedvencét, hogy jobb kedve legyen, ha meghallja a rossz hírt, mert az biztos, hogy nem fog neki örülni, ha kiderül, hogy Bobby sajnos nem tölti velünk az egész nyarat. De még mindig ez volt a legjobb, amit ebből a rémes válásból ki lehetett hozni. Így is derekasan küzdöttem, de sajnos ennél többet nem érhettem el. Michael szülei tehetősebbek és befolyásosabbak is, de így se tudták legalább azt elérni, hogy elvegyenek egy fiút az anyjától. Ennyire még az ő hatalmuk se nagy. Amikor meglátom Samet várakozni gyorsítok a lépteimen. Iszonyatosan hiányzott nekem is, főleg hogy az utóbbi egy hetet teljesen egyedül töltöttem otthon. Nem volt valami leányálom, nem csoda ha sokat voltam bent dolgozni és inkább az irodában foglaltam el magamat. Az üres lakás nem valami nagy élmény. - Drágaságom! Rettenetesen hiányoztál! - azonnal hajolok is le, hogy jól megölelgessem és magamhoz szorítsam. Úgy is észre fogja venni, hogy nincs itt Bobby, de még sem a hírrel akarok kezdeni. Majd ha már meg volt a köszönés része és úgyis rákérdez majd. - Jól utaztál? Minden rendben volt? - kétlem, hogy válaszol majd a kérdésre, de attól még automatikusan csak kicsúszik a számon és ha netán mégis akkor ezzel legalább le tudom kötni egy kicsit a figyelmét, legalábbis megpróbálkozom vele, háta sikerül, hogy ne azonnal Bobby legyen a téma.
*Alig aludtam valamit az éjszaka, egyre csak arra tudtam gondolni, hogy holnap…és kicsivel később már MA! Hazamehetek. A dédi házába, de mégis haza. Be voltam sózva, már nagyon hiányzott éccsanya és Bobby is, pedig az nagy szó ha azt mondom, hogy hiányzott a lüke öcsém. Volt nálam néhány apró ajándék amit Roxmortsban vettem, még azelőtt, hogy büntetést kaptam volna, vigyáztam is rá, nehogy valami baja legyen vagy eltűnjön, mert akkor Bobby szomorú lesz. Készen volt az elbájolt ajándék is, de azokat majd csak otthon adom oda, mikor kicsomagolom az utazóládámat. A vonatút iszonyú hosszú volt, és nem tudtam igazán mivel elfoglalni magam, bár ott volt néhány szobatársam és egy ideig játszottunk is, de aztán csak ültem az ablaknál és néztem ki rajta. Még azt sem mondhatom, hogy számoltam a mérföldeket, mert fogalmam sem volt hogyan számoljam a gyorsaságunkhoz képest, de nagy nehezen megérkeztünk. Már az is jó volt amikor átöltözhettem, eltettem a taláromat és már csak mugli ruha volt rajtam. A farmerom sajnos elszakadt a térdénél és nem sikerült megreparálnom, már nem volt rá időm aznap reggel, ugyanis elfelejtettem, hogy kiszakadt és aztán csak a rohanás volt, nehogy lekéssem a vonatot. Sátánka bezzeg végigaludta az egész utat a hordozójában, irigykedve néztem ahogy szuszog és én is szerettem volna aludni egy kicsit, hogy gyorsabban teljen az idő e annyira izgatott voltam, hogy nem tudtam elaludni. Bámultam ki az ablakon, bámultam ki a fejemből, mert nem láttam hol vagyunk, így amikor a mozdony hangosan sípolt, ijedten ugrottam egyet a széken. Mire megálltunk a 9 és ¾-ik vágánynál már ott álltam a cicám hordozójával a kezemben az ajtóban, én voltam az első aki leugrott a vonatról és rohantam az utazóládámért a csomagszállító vagonhoz. Felpakoltam egy hordárkocsira és elszlalomoztam az átjáróig. Körül sem néztem, gondoltam anci még nincs itt, vagy nem is jön át, ezt nem is beszéltük meg. Csak rohantam,hogy minél előbb találkozhassunk. Átrobbantam az átjárón, szerencsére senki nem állt ott a másik oldalon, így minden bonyodalom nélkül érkeztem meg, mondjuk ez eléggé meglepő volt. Körbenéztem és éccsanyát kerestem meg Bobbyt, bár őt fogom legkésőbb észrevenni hiszen kicsi még. Toporogtam és vártam, hogy az anyukám felbukkanjon, az ujjaim rászorultak a kocsi fogantyújára. Úgy nézhettem ki mint aki mindjárt bepisil, mondjuk attól sem álltam messze.*
