2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "Nem vagyok ember és hiányzik. Jobban hiányzik, mint bármi más a világon."
Főkarakter: Carmen Wilkes Teljes név: Marcus Thicknesse Születési hely és dátum: 1971. 07. 16. London, Anglia Csoport: Tanár Patrónus: Sas Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Szimbolisztikus egyetemi szakirány, Rúnamágia tanár Képesség: Vámpír (harapott) Mágikus adottság: Akrobata 1. szint Kiemelkedő tudás: Sötét Varázslatok Kivédése - Kiemelkedő, Rúnamágia - Kiemelkedő Kihez tartozol?: Saját, ha csak nem keres valaki egy tanárbácsit....
Jellemed kifejtése
Egyesek szerint nevetséges, hogy milyen pozitív ember vagyok. Azt is sokszor kritizálják, hogy tanárként milyen példát mutatok. Véleményük szerint túl lazán veszem a dolgokat, de ha nem venném lazán, akkor lehet, hogy sehogyan sem venném. Ennek pedig az az oka, hogy nem igazán rajongok az emberekért, ellenben a rúnákért annál inkább. A tanári szakmát is csak azért választottam, mert könnyebben betölthető volt, mint egy világjáró kutatóé. Pedig, az talán jobban illene hozzám. Elvégre, kalandvágyból és tudásból is van bennem bőven, de pénzügyileg kényelmesebb tanárnak lenni. Biztosabb is, márpedig én szeretem, ha az életemben minden a helyén van, fixen. Nehezebben viselem a változásokat, mint az átlag, a szabályszegőkkel sem vagyok lágyszívű, de még mindig jobb, ha én érem tetten őket, mintsem Piton professzor, vagy McGalagony professzor asszony. Sokszor egy ejnye-bejnyével elengedem őket, főleg ezt kritizálják, hogy nem veszem komolyan a munkámat, pedig egyszerűen csak erősen a hangulatomtól függ a büntetés mértéke. Talán az ilyenekre szokás mondani, hogy hangulatember. Viszont, arra nem lehet panaszuk, ahogyan a diákjaimat kezelem. Nem szokásom kivételezni egyikükkel sem az óráimon. Maximum iskolán kívül nem vagyok hajlandó velük foglalkozni, elvégre, akkor már nem kötelességem. Helyettük sokkal szívesebben vonulok vissza a szobámba, vagy nézek le a karámokhoz, mert az emberekkel ellentétben, az állatokat annál inkább kedvelem. Sokkal könnyebb megérteni őket, nem okoz különösebb fejtörést, hogy mit is akarhatnak tőlem. Ezért is, szabadidőben néha Hagridnak is besegítek, amikor a Tiltott Rengetegbe megy. A varázslényekkel is egész jól kijövök.
Megjelenés
Nem meglepő módon egész magas vagyok, olyan 186 centiméter körül lehetek. A szemeim kékek, pontosabban kékesszürkék, és leggyakrabban a megfáradtság, vagy a káröröm tükröződik belőle vissza. A hajam szőkésbarna, szerencsére már inkább barnába hajló. Sokszor mondják rám azt, hogy fiatalabbnak nézek ki a koromnál. Persze, ezt főleg akkor szokták mondani, amikor ápolt külsővel látnak. Tudjátok, frissen mosott, rendesen kifésült haj, vasalt ing, nyakkendő és miegymás. A tanári lét megköveteli a példamutatást, amihez sajnálatos mód az ápolt külső is hozzá tartozik. Mondjuk, erről Hagridnak lehet elfelejtettek szólni, de cserébe én gyakran felemlegetem neki a dolgot. Bár, nem épp olyankor, amikor az én arcomon is meg-megmutatkozik a fáradtság, éppenséggel borosta képében. A gyűrött, de annál kényelmesebb pólókról és melegítőkről meg ne is beszéljünk. Még szerencse, hogy annyi van benne, hogy így csak a szabadnapjaimon mászkálok, különben oda lenne az a minimális tekintély is, amit kivívtam magamnak.
Életed fontosabb állomásai
A tanári pálya amolyan hirtelen jött ötlet volt csak. Sosem gondoltam, hogy passzolna hozzám, de még csak eszembe sem jutott, mint lehetőség. Mindig is rúnakutató akartam lenni, aki járja a világot, és minden kis zeg-zúgát megismeri. Kis koromtól fogva vonzott a kalandozás, a hatalmas birtokunkon, és a sok száz könyvünk között pedig volt is rá lehetőségem. Talán emiatt is lettem olyan magamnak való, és talán a Süveg emiatt is osztott a Hollóhátba. Mert ha hiszed, ha nem, Hollóhátas voltam. Bekerültem a kisokosok közé, akik az egyik fő szekálnivalók voltak. Bár, engem ritkán zaklattak, főleg azért, mert nem találtak meg. A jó szokásomat, miszerint mindig mászkáltam, és felfedeztem a legelrejtettebb dolgokat is, a Roxfortban is megtartottam. Az a hét év, amit itt töltöttem, mondhatjuk, hogy mozgalmasan telt, nagyon sok mindent tanultam itt, főleg Batilda professzornak köszönhetően. Ő volt az, aki a komoly felfedezési vágyamat egy irányba koncentrálta, méghozzá a rúnákéba. Megtanította nekem, hogy milyen hihetetlen mágikuserőt is rejtenek magukban, és azóta is csak erre tudok gondolni. Nem mintha annyira hatalommániás lennék, vámpírként az erő megadatott nekem, sokkal inkább a kíváncsiságom az, ami hajtott, és hajt a mai napig. Az iskolás éveim után például sokáig csak a kitartásom miatt voltam képes talpon maradni. Ugyanis, mindkét szülőm úgy döntött, mivel én nem akarom tovább vinni az aurori pályát, amit már generációk óta tartottunk, nem fognak támogatni. Szerencsére a házból nem dobtak ki, de pénzügyileg semmi támogatás nem kaptam. Magamnak kellett megalapoznom a jövőmet, de nem akartam feladni.
Az első rúamágia órám óta dédelgetett álmom volt, hogy rúnakutatóvá váljak, úgy éreztem, hogy bármire képes lennék ezért. Több alkalmi munkát is elvállaltam, segéd voltam varázsszer boltokban, ereklyekovácsoknak segítettem be, ritka gyógynövényeket gyűjöttem be tiltott helyekről... Mindent megtettem, és be kell, hogy valljam, élveztem is, utazhattam, és új dolgokat ismerhettem meg. Az egyik ilyen alkalmi munka során, amikor London egyik eldugott varázslókocsmájában kellett üzletet kötnöm egy bizonyos varázsfűszerért, futottam össze Jack-kel. Ő volt az, aki elcsalogatott magával egy sokat kecsegtető állás ajánlatával, majd vámpírt csinált belőlem. Igaz, én egyeztem bele, izgalmasnak tűnt, és olyan erőt ajánlott fel nekem, ami lázba hozott. Jónak tűnt, de addig nem akart átváltoztatni, amíg le nem dolgozom neki ezt a szívességet. Sok kalandban volt részünk, sokkal többet utazhattam, egy részem hálás neki, de nem teljesen készített fel a vámpírságra, nem árult el nekem mindent, ezért pedig komolyan dühös vagyok rá. Azóta, hogy az átváltozás után ellöktem magamtól, nem is hallottam felőle. Valószínűleg ő is megsértődött, elvégre, mondhatjuk, hogy jó barátokká váltunk, abban a másfél évben, amíg együtt dolgoztunk, én meg ennek ellenére is teljesen ellene fordultam.
Viszont, ezek után teljesen egyedül maradtam, a vámpírságommal együtt. 17 éves voltam, még fiatal, naiv, és tájékozatlan. Az akkori hibáim miatt van, hogy mára már nem szeretem, vagy inkább csak nehezen viselem el a fiatalokat, akik nagy álmoktól elvakulva lépnek be az életbe. Viszont, ha akkoriban nem kezdem el kiismerni magam, a vámpír oldalamat, ha nem szívtam volna félholtra a lányokat, akik szinte önként ajánlották fel magukat, sohasem ismertem volna meg az új oldalamat, amit be kell, hogy valljak, egészen kedvelek. Ugyan, akkoriban még kicsit idegen volt az a rideg, szadista humorú, enyhén szarkasztikus egyén, aki ma már az egyetlen, de így visszagondolva, ez volt az én megkésett kamaszkori jellemfejlődésem. Elvégre, az iskolában semmi izgalmas nem történt, tény, hogy sok vita zajlott az aranyvérű-sárvérű témában, de az engem mindig is hidegen hagyott. Talán, főleg azért, mert jómagam aranyvérű vagyok, így pedig sohasem zaklattak. Bár, a sznobizus még mindig hiányzik belőlem, de még lehet alkalmam rá, hogy felszedjek magamra egy keveset, elvégre, a diákjaim igencsak a merész fajtából valóak. Egy-kettőt valószínűleg csak a neve miatt tűrnek meg ebben az intézményben.
Példának okán, másfél éve, amikor végül is úgy döntöttem, hogy itt az ideje valami fix munkahely után néznem, és végül is az Alma Máteremnél kötöttem ki, néhány diák már a megérkezésem napján belém akart kötni a folyosón. Szerencsétlenségükre nem voltam épp jó kedvemben, így, amikor a türelmem végéhez értek, felvettem a vámpír alakomat, és megígértam nekik, hogy ha még egyszer illetlenül mernek hozzám szólni, akkor ők lesznek a vacsoráim. Erre meghűlt még a levegő is a környéken, én pedig visszavettem az emberi alakomat, és úgy folytattam az utamat a tanári felé, mit sem törődve a hülledező tekintetekkel. Természetesen, ott megkaptam a magamét, hogy nem viselkedhetek így, még egy ilyen, és keresnek a helyemre valaki mást. Akkor minden jót megígértem, mivel pedig szükségem van az állásra, úgy döntöttem, hogy igyekszem rendesen kezelni a diákjaimat. Az első órámon például, véleményem szerint hoztam a megfelelő hozzáállást, bár, nehezemre esett nem elnevetni magam egy-két diák arcán, akik valószínűleg ott voltak az első napomon, és látták, amit előadtam. Szerencséjükre, azok a diákok, akik kekeckedni akartak velem, nem szimbolisztikusnak tanulnak, pedig, az biztos, hogy még szórakoztatóbbá tette volna az óráimat, ahogy azok rettegnek tőlem.
Mégis, a tökéletes hozzáállásomban van egy hibás pont. Engedtem a csábításnak, az emberi és a vámpíri csábításnak egyaránt. Hagytam, hogy egy fiatal lány magával ragadjon. Nem is értem, hogy hogyan sikerülhetett ez neki, hiszen, pont azért engedtem közel magamhoz, mert biztos voltam benne, hogy egy ilyen lány nem tudná elcsavarni a fejemet. Elvégre, már az első pillantásnál tudtam, hogy ő nem az a fajta, aki elég merész hozzám. Elvégre, nem néztem volna ki belőle, hogy önként nekem adnám a vérét, még úgy sem, hogy úgy nézett ki, mintha kedvelne. Viszont, a vére illata kellően csábító volt, ahhoz hogy úgy döntsek, megkörnyékezem. Amúgy is, akkoriban nem rég hagyott ott az előző lány, akit a véréért tartottam, így kellett valaki, aki segít elfojtani a szomjamat. Az már csak a véletlen dolga volt valószínűleg, hogy beleszerettem, vagy csak elég trükkös volt hozzá. Nem tudom, de azóta biztos, hogy sokkal több izgalom van a munkámban, elvégre, bánni egy kamaszlánnyal, elfogadni a gondolatot, hogy akár börtönbe is csukhatnak azért, amit teszek vele, valamint mindezt titokban tartani elég érdekes dolog.
A hozzászólást Marcus Thicknesse összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2016-08-21, 17:12-kor.
Aaron Prusseit
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Marcus Thicknesse 2016-07-03, 02:09
Elfogadva!
Kedves Marcus!
Elnézést a kései elfogadásért, azonban most jutottam el odáig, hogy rendszerezzem a gondolataimat, és írni tudjak.
A stílusod még mindig szórakoztató, a kreativitásod pedig figyelemreméltó. Megszoktam már, hogy nem szokványos karaktereket alkotsz, és ezúttal sem csalódtam benned. Kicsit még sajnáltam is a karakteredet, amiért nem sikerült valóra váltani az álmait. Talán majd egyszer lehetősége nyílik rá, ugye? Ettől függetlenül azért sikerült kalandoznia, utazgatnia, szóval biztos nagyon tapasztalt lehet az úriember. No, de azért ilyen könnyen belemenni a vámpírosdiba? Az előtörtént olvasása előtt azt hittem, ő is csak egy, az éjszaka gyermekeinek áldozata lesz, de úgy tűnik, nem teljesen van ez így. Azért kíváncsi lennék azon mardekárosok véleményére, akik tisztában vannak a karakter vámpírságával. Ha Lupin professzor vérfarkasságát sem díjazták annyira, akkor talán Marcus vámpírságától se vannak oda, de az legyen az ő problémájuk. A karakterlapod rövid, tömör, ám tartalmas volt. Gyorsan végigértem rajta, hiányérzetem nem, bár azért kíváncsivá tettél, hogy mégis milyen ártatlan lányokat használ vérbanknak, és hogy vajon tud-e erről valaki.
Nem is tartalak fel tovább. Még egyszer elnézést a megvárakoztatásért, vesd magad a játéktéren lévő ártatlan hölgyekre (vagy ha éppen úgy tartja kedved, urakra).
Az előtörtént olvasása előtt azt hittem, ő is csak egy, az éjszaka gyermekeinek áldozata lesz, de úgy tűnik, nem teljesen van ez így.
