2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "Tudom, megérdemlem az ellenségeimet, de nem hiszem, hogy megérdemlem a barátaimat is."
Főkarakter: Bailey Mallory Teljes név: Bailey Ambrose Mallory Születési hely és dátum: Brighton, 1980. szeptember 23. Csoport: Hollóhát Patrónus: oposzum Évfolyam (szak) / Foglalkozás: hatodik évfolyam Képesség: - Kiemelkedő tudás: -
Jellemed kifejtése
Kitartó. Lelkesedése, érdeklődése sohasem lankad, legyen szó bármilyen monoton másokat untató dologról. Ez az amire mások rácsodálkoznak, hogy mégis hogyan képes mindent ennyire könnyedén venni. A válasz egyszerű: sehogy. Valójában nagyon nehéz neki elhatározni azt, hogy például ha órán van akkor csak arra figyeljen amit a tanár éppen mond az egész osztálynak. Hisz abban, hogyha elhiteti önmagával az a tantárgy amit megszeretnének ismertetni vele érdekes és igenis hasznos, sokkal könnyedebben kimutathatja az érdeklődését s, ezáltal hamarabb meg is jegyzi. Mindamellett azonban általánosan véve, próbál nem lemondani azokról a célokról sem amiket kitűzött maga elé. Azt meg nagyon jól tudja, hogy a sikerhez vezető út a kitartás és a tudás, amit el kell sajátítania. Élénk képzeletű. Hatalmas fantáziája van, ami egy részt lehet hátrány is, főleg akkor ha a gondolatai elkalandoznak ahelyett, hogy összpontosítana arra amibe éppen belekezdett. Nem egoista, de szereti ha megdicsérik mert valami olyat alkotott ami más számára szép és ígéretesnek tűnik. Persze ő ezt tudja, hogy nincs így. Ismeri már azokat akiknek ki szokta kérni a véleményüket és már előre tisztában van a válaszokkal. Megfigyelte, hogy ezek a személyek mindig ugyanazt a biztatást próbálják előadni és ha éppen motivációra van szüksége mindig felkeresi őket. Amúgy különc, nem mindennapi csak egyszerűen ha olyan a kedve akkor szereti előadni az átlagos beszélgetésre sem méltó fiút. Ez persze változó, nem kell félni attól, hogy egy álomvilágban él és közben elfelejt élni. Szó sincs erről! Kék-mániás. A második idegesítő tényező ami vele kapcsolatos az a rózsaszín helyett kék világot látó szemei. Míg valakinek fel nem tűnik ez és rá nem kérdez, hogy mégis ismeri a többi szint és tudja nem csak kékből áll a világ, addig ő köszöni szépen egyáltalán nem zavarja ez. Már gyerekkorában is a kék tárgyakat gyűjtötte és nem nyugodott meg addig amíg azt meg nem vették neki. Nem arról van szó, hogy a ruháit kék festékbe ejtették volna mosás közben, csak úgy belülről jön ez a ruha választási lehetőség. Valójában az öltözékét nem kellene befolyásolja ez a kék szín imádás, meg ha mégis akkor mindig talál valakit aki észhez téríti. Miért is hagynák egyedül őt ezzel ha szemmel láthatóan el kellene kobozni azt a sok kék felhalmozott holmit a szobájában. Nem beteg, csak halálosan szerelmes a hűség színébe. Birtokló. Tisztában van azzal, hogy ami az övé az az övé és kész. Ha másoktól meg kell védenie a saját holmijait akkor azt bizony alaposan teszi. Igazság szerint arról van szó, hogy szeret vigyázni a dolgaira és rossz néven veszi ha az amit ő úgy őrizgetett más egy perc alatt megrongálja. Ebből kifolyólag - mivel nem szívesen adja kölcsön a holmijait - mások fösvénynek képzelik őt, erről persze szó sincs! Ha találna valakit aki ugyanúgy vigyáz a holmijaira, mint ő talán sokkal engedékenyebb lenne. Bár van abban valami igazság, hogy nem kellene mindent úgy túlreagálnia és engedékenyebb lehetne. Nem mindenki hasonlít rá, van akit kevésbé érdekel a holmija épsége s, egyáltalán nem számít ha valamit kölcsön kell kérnie. Ő utálja más holmiját kölcsön kérni, éppen ezért szereti ha neki már eleve megvan minden és lehetőleg épségben.
Megjelenés
Haj: Nos természetes barna, rövid és ő túl sok spray igényes frizurának nevezi a sajátját. Még akkor is ha tudja jól ezt nem pont így nevezik. Amúgy rockabilly stílusú, de mivel mindig összetéveszti valami mással ezért saját megnevezést adott neki. Szívesen mondaná azt, hogy jól érzi magát a hajában nem csak a bőrében, de ha valaki piszkálni kezdi azt nagyon rossz néven veszi. Ilyenkor nem meglepő ha hirtelen elrántja a fejét és minden erejével azon van, hogy a haját védje. Szem: Olyan észveszejtően mandulavágású zöld, hogy senkinek sem jut eszébe az a mondás miszerint a zöld szemű személyek büszkék és hűvösek. Emellett persze nem kell elfelejteni, hogy kreatív, legalábbis azon a téren miként ábrándítsa ki az embereket egyik pillanatról a másikra. Jól emlékszik arra bizony valahol olvasta a zöld szemű férfiakat nagyon nehezen értik meg, mert annyira sokszínűek, mint ő és ezért nagyon nehéz megfejteni őket, mert sosem tudhatja más ki mikor szimpatikus éppenséggel nekik. Ez utóbbi úgy érzi rá is érvényes. Ajkak: Ha versenyezni kellene a Hollóhát házban kinek van a legátlagosabb ajka akkor azt biztosan ő nyerné meg. Miért? Mert az ajkairól nem mondható el, hogy túl kicsi és pöttöm sem az milyen széles s, olyan mintha a kacsákat próbálná meg utánozni minden egyes percben amikor beszél. Csak ha nagyon 'el-dobom-az-agyam' hangulatban van, akkor persze észre vehető, hogy ő szándékosan csücsörít, mert minden bizonnyal olyan társasága van akit valamivel szórakoztatni kell. Bőr: Sosem panaszkodott azért, mert túl érdes lenne a bőre és mindenféle gyerekkori hegekkel van tele, mert tételezzük fel jó párszor elesett. Nem, hála Merlin-nek neki nincsenek ilyen problémái. Inkább csak az, hogy a sápatag bőrszíne miatt rengetegszer elhívnák őt a legnaposabb helyekre, túlnyomó részt egy kicsit napozni. Igazából életében először és utoljára egy kicsit leégett a háta, tanulva a napokig tartó hason fekvésből elhatározta őt bizony sohasem fogják tucat barnán látni. Testalkat: Eddig egyszer sem volt kövér vagy vézna, szíve szerint ő azt mondaná, hogy a szülei jól tartják és neki is megvan a kellő étvágya, na meg a rendszeres mozgás amit naponta megtesz. Megvan elégedve a testsúlyával, amit nem fog senki orrá sem kötni. Ami meg a magasságát illeti, senkinek sem kell attól tartania, hogy a magasan lévő könyvet nem éri el a polcról és kis székre kellene állnia emiatt. Tehát magas, bár ő szíve szerint nőne még néhány centit, hogy felérhessen az idősebb korosztály mércéjéhez is. Öltözködési stílus: Mindig évszaknak megfelelő, aminek a színe éppen attól függ milyen hangulatban van. Sajnos azonban van neki ez a túlzott kék-mániája amiből kifolyólag a kék színű ruhadarabok dominálnak a ruhásszekrényében. Igen, az már csak fokozza a boldogságát, hogy Hollóhátas és nem valamilyen más színű ruhát kell viselnie amit ő kevésbé részesít előnyben. Hogy a gentleman stílust, a sportosat vagy az iskolai egyenruhát részesítené előnyben, az egy másik téma, amiről nincs mit beszélni. Egyértelműen nála tényleg csak a szín számít, ami szebb napokon nem kék hanem valami más.
Életed fontosabb állomásai
Cím: Anya, ha tudtam volna nem teszek ilyet! Tag(ok): Cassandra, Daniel & Bailey Mallory Karakter kora: 4 éves Zene: Ludovico Einaudi – Fly Idézet:„Gyerekkoromban én voltam a legkisebb a családban. A legkisebbek mindig mókamesterek (...), mivel csak egy-egy jó poénnal tudnak bekapcsolódni a felnőttek társalgásába.” – Kurt Vonnegut
Fénysugarak szöktek be az ablakon és huppantak egyet a padlón földet éréskor, de hamar felszöktek onnan. Leporolták magukat és egy jól irányzott elrugaszkodással tovább repültek, megtöltve fénnyel a nappalit. Takaros kis nappali volt, őszibarack színű falakkal, a szemnek tetszetős bútorokkal berendezve a közepén egy hatalmas zongorával. Mindig fülzavaró hangot ad ki ha gyorsan végighúzom rajta az ujjaimat és éppen elszaladok mellette. Most is el akartam szaladni felemeltet kézzel, hogy az ujjaim megérinthessék a fehér porcelánszerű gombokat amikhez anya szokott érni. Az ő hangjai sokkal szebbek, mindnek van egy mesélje amit ha nagyon szemfüles vagyok akkor meghallhatok. Legalábbis ő legutóbb ezt mondta, amikor képtelen voltam egy helyben üldögélni, mint Danny. Rá foghatnánk arra, hogy túl kíváncsi voltam és addig ugrándoztam amíg a türkizszerű sötétítőt le nem húztam a helyéről. Az egész történet ott kezdődött, hogy megláttam Elisa Maison nénit, aki az ideköltözésünk óta a legkedvesebb szomszédnak számít. Vele és a barátnőjével is szívesen elbeszélget anya, számomra meg sokat jelent, ha Elisa nénit látom. Azt reméltem most is jobb karján fog csüngeni a kislánya, akinek én kézzel-lábbal integethetek. De sajnos semmit sem láttam a sötétítőn kívül, aminek köszönhetően én voltam a türkiz múmia, pedig még nem is volt itt a cukorkát vagy csínyt ideje. Ez persze nem tántorított el attól, hogy még ebben a kevésbé szerencsés helyzetben mosolyt csaljak Danny arcára. Aki időközben biztos rám nézhetett ha hangosan nevetni kezdett amiatt amit lát és nem anya zongoraművészetéről volt szó, hanem rólam. Szerintem nagyon mérges lehetett rám, amiért még a fénysugár cimboráim szomorkodva néztek vissza rám, miközben folytatták cikázásukat a szobában. – Bailey Ambrose Mallory! – tudtam, hogy csakis akkor szólít Rose-nak is, mint egy kislányt ha valami olyat tettem amit ő nem néz jó szemmel és jobban tenném ha szépen elkezdenék szaladni. Ha mérges nem ér hozzám, biztos azért mert jobb szeretné ha én lennék az első aki kedvesen a nyakába ugrik és mond valami szépet neki. De csak azt tudom mondani amit Adrian bácsi mondott a zongorázásról, mert ő volt az első aki kifejtette a véleményét erről pontosan semmiféle mellébeszéléssel. A rossz szavaknál, amiknél anya szerint szájon kell vágnunk magunkat ha kimondtuk, ő semmi ilyesmit sem tett. Már ott tartottam, hogy tényleg kimondom amit Andrian bácsitól hallottam amikor sokkal jobb ötletem támadt. Nincs szükségem Adrian bácsi szavaira, ha helyette azt mondhatom amit gondolok. – Anya? – ő volt az én óriásom, akiért mindig ki kellett nyújtanom a két kezem, ha azt akartam, hogy felemeljen. Most csak oda akartam ülni Danny mellé és a fehér porcelánszerű gombokat szerettem volna lenyomni, csak előtte ki kellett békítenem valamivel anyát. – Igen, anya most nagyon mérges és amiért nem voltál jó kisfiú a sarokba fogsz állni addig amíg nem szólok, hogy eljöhetsz. – jobb napokon szófogadó vagyok, de nem tudtam elviselni, ahogy Danny még jobban nevet rajtam. Ez azért sok. Én vagyok a főnök és ezt neki is tudni kell! Nem akartam engedelmeskedni és a szándékom, hogy anyát felvidítsam egy szempillantás alatt elszállt. Lehet, hogy megszűntem türkiz múmiának lenni hála neki és most nem is ér hozzám, de el kell kapnia ha azt akarja megalázkodjam Danny előtt és intő példa legyen az én esetem a számára. Elszaladtam, azaz szaladtam volna ha tudtam volna és nem áll rossz helyen a fotel. – Úgyis nem kapsz el! – ez volt az én nyelvemen a nagyobbak által emlegetett úgysem kapsz el és bár anya rengetegszer kijavított már ha ezt kiabáltam, nem segített sokat. Boldogan nevetgéltem addig amíg nem találkoztam a fotellel. – Bailey, nézz a lábad elé! – szólított fel Danny, de már későre. A fotel ugyanis nem szeret, ez köztudott tény, főleg akkor nem ha éppen anya elől menekülök. Mindig az utamba áll és jól arcon vág a karzatával, mert ő tudja, hogy engedetlen voltam. Nem fájt annyira, mint amennyire fájdalmasnak tűnt az érkezésem, de tudtam ha sírni kezdek akkor anya biztos felvesz a karjaiba és leültet Danny mellé. Olyan hangosan kezdtem el sírni amennyire csak tudtam, a szemeimen lévő könnyfüggönytől alig láttam valamit, de biztos voltam abban, hogy Danny már nem nevet rajtam. Sőt mi több ő együtt sír velem, mert azt gondolja, hogy tényleg olyan nagyok a szenvedéseim ahogyan azt eljátszom. Anya természetesen elhiszi, nem lát át azon a kedves kis álcán amit csak azért öltöttem fel, hogy ő felvegyen. – Sss ne sírj kicsi Bae, itt van a mami. – teljes siker, tudtam, hogyha sírni kezdek akkor bizony elérem a célomat, talán legközelebb is fontolóra kellene vennem ezt, ha újfent a sarokba szeretne állítani.
Cím: Hagynod kellett volna, hogy megmentselek! Tag(ok): Saya Misaki & Bailey Mallory Karakter kora: 14 éves Zene: Lzzy Hale & Lindsey Stirling - Shatter Me Idézet:„Időközben rájöttem, hogy vannak, akik nem tudják eldönteni, hogy komolyan beszélek-e vagy sem. Úgyhogy innentől kezdve szólni fogok, amikor viccelek.” – Kurt Vonnegut
Egy jó kifogás sosem rossz, pláne akkor ha jók az érveink és elhitetjük a beszélgető partnerünkkel, hogy tényleg nekünk van igazunk, még akkor is ha nem. A lényeg a jó meggyőzésen alapszik. Hogy miért beszéltem most kifogásról és meggyőzésről? Nagyon egyszerű! Brittany kíváncsi volt arra, hogy milyen teendőim vannak a nap végére és volna-e kedvem vele tartani egy sétára. Ki akart faggatni, ez nem kétséges, de lemondtam. Még mielőtt a terveinkről kezdett volna kérdezősködni. Tudom. Jó unokatestvérhez híven még Daniel-t is kifaggatta, de neki könnyű volt, hiszen ő egyáltalán nem olyan, mint én. Róla el lehet mondani, hogy ebben meg ebben a tantárgyban igazán kiemelkedő. Velem más a helyzet, számomra nincs kedvelt vagy kevésbé kedvelt tantárgy. Mindegyiket egyformán igyekszem elsajátítani, hiszen a tudás az hatalom. Minden érdekel, kivéve ami nem és az nagyon kevés dolog lehet. Mindig örültem a véletleneknek, pláne akkor ha az pozitív hatást váltott ki belőlem és egész nap csak örültem annak a valaminek köszönhetően. Most is örültem volna egy ilyen kellemes eseménynek, de sajnos nem volt akkora nagy szerencsém. Teljesen feladtam. Vagyis csak adtam volna, ha a folyosó végén nem szalad nekem az egyik lány. Általában békésen elszoktak sétálni mellettem, mintha ott sem volnék, vagy az is lehet, hogy ez miattam van így. Mert állítólag Daniel-el ellentétben én vagyok magamnak való, tanulásmániás. Ilyenkor jövők azzal, hogy én nem tanulásmániás vagyok, hanem felkészült. De hát ki néz a szavak és tettek mögé? Senki... Igen, még én sem. Ha rólam van szó, túl lassú vagyok. Az ilyen lassúságok vezetnek a következőkhöz. – Daniel? – tudhattam volna, hogy a testvéremnek hisz, elvégre miért is gondolhatta volna akár egy percre az akivel ütközött az én voltam. – Tény, hogy megegyezik Danny-vel a kinézetünk, de én Bailey vagyok. – semmi bocsánatkérés, amiért volt szerencséje találkozni az ingemmel ami a mellkasomat rejtegette. De hát csak nem azt várja, hogy én kérjek bocsánatot? Ugye nem? – Sajnálom, azt hittem, hogy... – Tudom. Ez az átka annak ha van egy ikertestvéred. Nem, engem egyáltalán nem zavart az, hogy van a közelemben még egy ugyanolyan személy aki az én arcomat viseli és összekevernek vele. Ez csakis akkor jön jól amikor rá akarjuk keverni a másikunkra a gyanút, mert otthon ki tudja mit csináltunk amit nem lett volna szabad és ez egyáltalán ne derüljön ki nevet cserélünk. Így aztán egy örökkévalóságnak tűnhet kitalálni, hogy mi az amit Daniel mondott vagy tett és mi az amit én. Most azonban tisztában voltam azzal, hogy ki vagyok, szó sincs a szerepcseréről, ami általában mindig Daniel kezdeményezésével kezdődik, mert ő többször kerül bajba. Ebben a percben azonban én voltam a slamasztikában. Az egyetlen dolog amit nem tudtam milyen varázslattal vagy főzettel oldjak meg az Saya Misaki volt. Problémás eset, legalábbis a számomra biztosan, mert túl érzékeny. – Minden rendben? Siettél valami vagy valaki elől? – a háta mögé kukkantottam, azonban ha esetleg nem fél a saját árnyékától akkor aligha hiszem, hogy üldözte volna őt valaki. – Minden rendben. Majd találkozunk bájitaltanon! Ne feledd, hogy neked büntetésből dupla annyi anyagot kell írnod. – Nekem? Azt Daniel-nek kell, ő magyarázott sokat a társainak, nem én. De azért szólok neki. – Oh, igaz. Bocsánat. Folytathattam volna vele a beszélgetést, tényleg. Ha nem érte volna utol az a bizonyos végzete, már értem miért próbált meg úgy tenni, mintha nem szaladna senki elől. Jobban örültem volna annak ha mondjuk egy olyan személlyel kell szembe találnom magam, akit még szeretek is és elég a szép szó ahhoz, hogy eltántorítsam a tervétől. Most azonban, elmondhatom, hogy nem én vagyok a Mardekáros kis csapat szálkája a szemeikben, hanem Saya. Fogalmam sincs mi volt az amitől így felbőszítette őket, de az biztos amit észre vette a számára veszélyt jelentő forrás tovább sietett a biztonságot nyújtó házkerülete felé. Ha feleannyira bízott volna bennem, mint abban mennyire gyorsan szalad, talán kiálltam volna érte, azt hiszem.
Leginkább azzal tudnék kezdeni, hogy.. cukiiiiii. *-* És még Hollóhátas is, így aztán már nyerő vagy nálam totál teljesen. Imádni való egy kari lett, kifejtés és szép jellem és kinézetleírással, aminek nagyon tetszik a stílusa és a formája, ahogy tálaltad. Olvasmányosan és szépen fogalmazol, tuti, hogy öröm lesz vele a játék, ehhez kétség sem fér. Szeretem az ilyen betekintgetős ET-ket és tiéd nem készült gyorsan, de már érthető, mert a színvonala magas lett. Külön tetszenek a fejezet címek és a hangulatkeltő zenék mindenhol. ^^ Egy szó mint ház szuper minden, foglalózz, ha netán még nem került rá sor, aztán bele is vetheted magad a játékba.
Szeretem az ilyen betekintgetős ET-ket és tiéd nem készült gyorsan, de már érthető, mert a színvonala magas lett. Külön tetszenek a fejezet címek és a hangulatkeltő zenék mindenhol. ^^
