2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "Nézd csak, az álmom a szél viszi épp, kezem oda föl sem ér, és üveggolyókon táncol el, a végtelen szőnyegén, aztán napokig felém se néz, papírhajókon él, majd elhozza lopott kincseit, egy pillantásodért."
Főkarakter: Carmen Wilkes Teljes név: Susan Lee Születési hely és dátum: 1974. szeptember 17. Anglia, Exeter Csoport: Mugli (kvibli) Patrónus: Nincs Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Egyetemista Képesség: Nincs Mágikus adottság: Nincs Kiemelkedő tudás: Nincs
Jellemed kifejtése
Álmodozó... Sokszor hallottam már másoktól. Voltak, akik ezt a szemembe mondták, és voltak, akik csak a hátam mögött súgtak össze. Különösebben viszont egyik sem érdekelt. Mondhatjuk, hogy hidegen hagy mások véleménye. Arról nem is beszélve, hogy néha igencsak érzéketlen tudok lenni, nem szánt szándékkal, egyszerűen csak ilyenné tettek az évek alatt. Mégis, én eléggé barátkozó típusnak tartom magam, szeretek szórakozni és beszélgetni. Csak azért hiszik, hogy barátságtalan vagyok, mert aki nem ismer, az különcnek tart és inkább nem foglalkozik velem. Emiatt viszont nem leszek szomorú, az ilyen emberekkel én sem törődöm. Tudom, hogy vannak hozzám hasonlók, csak meg kell találnom őket. Ha pedig sikerül, az egy nagyszerű barátság kezdete lesz. Ezért is maradok erős, megállok a saját lábamon és tovább mosolygok minden egyes nap. Valószínűleg rám is vár valahol valaki, aki majd osztozkodik az elképzeléseimen, aki velem együtt elhiszi majd, hogy a tündérek és a koboldok nem csak néphiedelmek és gyermekmesék.
Megjelenés
Szőke haj, kék szemek, de cseppet sem vagyok hülye! Csak ábrándos, sokak szerint elvarázsolt. Viszont, az Oxfordra járok, így a külsőm alapján nem ítélhetnek el. A magasság terén egy kicsit túl teljesítek az átlagon, nagyjából 174 centiméter vagyok. Az alkatom teljesen normális, nem nevezném magam vékonynak, de felesleg is csak nagyon minimális van rajtam. Azon kevés szerencsés nők közé tartozom, akiknél a plusz kilogrammok az alakot javítják. Mégis, némi önbizalomhiánnyal küzdve nemigen merek rövidebb ruhákat hordani. Ha az időjárás úgy kívánja, szívesebben veszek fel egy szoknyát, mintsem egy, az alakomra simuló
Életed fontosabb állomásai
Az édesapám egy informatikai vállalatnál dolgozik, a rendszergazdák vezetőjeként. Nagyon karizmatikus, értelmes ember, anya mindig azt mondta, hogy ezekért a tulajdonságaiért szeretett bele, amikor az egyetem alatt találkoztak. Az édesanyám amúgy háztartásbeli, amíg apám dolgozott, ő felnevelte a nővéremet, a bátyámat és engem. Érdekesség, hogy az édesanyám ír származású. Mondhatjuk, hogy elég érdekes párt alkotnak, de szerintem tökéletesen kiegészítik egymást.
A szüleim példájára, mindig is úgy képzeltem el, hogy én is az egyetem alatt ismerkedem meg azzal a férfival, akivel később majd összeházasodok és családot alapítok. Talán egy kicsit túl romantikus elképzelés, talán én nem leszek majd olyan szerencsés, mint az édesanyám, de a többiek elmondása szerint, ezek az álmok még mindig reálisabbak, mint azok, amikben tündérekről, sellőkről és leprikornokról álmodozom. Lehet gyerekesnek nevezni, de én akkor is hiszek bennük!
Tehát, az álmaim... Szerinted is furcsák? Sokan mondták, hogy nem kellene ilyen gyerekes álmokat kergetnek, pláne nem 24 éves fejjel. Mindenki gyerekesnek gondol, szerintük ezeket a meséket már az óvoda után el kellett volna felejtenem. Én viszont tudom, hogy ezek nem mesék! Láttam egyet, azt hiszem egy tündér volt. Még egészen kicsi voltam, épp Skóciában nyaraltunk a nagymamáméknál. Egyik este felolvasott nekem egy mesét, egy népi hiedelmet a tündérekről. A könyv végén az is benne volt, hogy hogyan lehet őket előcsalogatni. Addig nyaggattam a mamát, amíg nem csinált velem másnap egy tündér csapdát.
Egész délelőtt kinn ült velem, vártuk, hogy mikor repül bele egy. Vagy talán csak én vártam, ő inkább csak boldogan konstatálta, hogy milyen ügyesen lefoglalt. A nővéremet ilyenekkel sosem tudta lekötni, őt nem érdekelték a tündérek és más mesék. Engem viszont annál inkább, nem is voltam hajlandó ebéd után aludni, helyette a csapdához rohantam, és egész délután ott bújtam a bokorban. Azzal szórakoztattam magam, hogy mit is kívánjak, ha megjelenik egy, a mesében ugyanis, aki elkapta a tündért, kívánhatott egyet. Épp a hasamra gurultam, amikor hallottam megzizzenni a csapda aljába dugott papírt. Alig bírtam felkászálódni a földről, a hajam el is akadt a bokor egyik ágába, így csak annyit láthattam, hogy valami pici, sárga, szárnyas valami elreppent. A mama szerint csak képzeltem a lábakat, mára pedig már kissé homályos emlék 6-7 éves koromból, ami még csak nem olyan régen jutott újra eszembe.
Azóta nem is voltunk a mamáméknál. Pedig mindig is szerettem volna kiutazni hozzájuk, hogy ismét együtt vadásszunk tündérekre, hogy együtt kutassuk a leprikornok aranyát. Mégis, soha többé nem jártam azon a gyönyörű lankás vidéken. Sőt, az évek teltével teljesen meg is feledkeztem róla. Igaz, a hitem nem kopott meg, de
Ezért is ritkán beszélek vele, elvagyunk egymás mellett. Nem is zavar igazán, ezt végül is már megszoktam. Az általános iskolában, a középiskola alatt, és most itt az egyetemen is. Most már könnyedén feltalálom magamat, nem feltétlen szükséges számomra társaság. Persze, azért vannak egy-ketten akikkel együtt lógok. Teljesen egyedül igencsak nehéz lenne az élet. Persze, ők sem hisznek a tündérekben, maximum a kistestvéreik. Nekik viszont, bármikor előszeretettel mesélek róluk. Ők szívesen meg is hallgatnak engem, még ha mások mindig kinevetnek. Sokan gyakran meg is kérdezik tőlem, hogy hogyan is kerültem be ilyen világfelfogással egy ilyen rangos egyetemre...
A hozzászólást Susan Lee összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2016-11-10, 20:51-kor.
Aaron Prusseit
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Susan Lee 2016-05-12, 09:57
Elfogadva!
Kedves Susan!
Bocsánatkéréssel és köszönetmondással tartozom neked. Először is, kérlek bocsáss meg a kései elfogadásért, tegnap munka után nem tudtam volna neked egy összeszedett elfogadót írni, másrészt pedig rettentően hálás vagyok, amiért Thaliának hoztad ezt az irtó aranyos karaktert.
Át is térnék az előtörténetedre: Mugliként nem lehet majd könnyű az oldalon boldogulni, amolyan úttörő is lehetsz, ha úgy vesszük, remélem, ez majd másokat is arra buzdít, hogy varázstalan emberekkel is tarkítsák a világunkat, mert te bizonyítottad, hogy nem kell mágia ahhoz, hogy valaki érdekes személyiség legyen. Noha az előtörténeted nem kisregény hosszúságú, mégis úgy vélem egy kerek, egész történetet olvashattam.
Személyiségileg szerintem irtó aranyos karakter lett, ritkán látni tőled is ilyet. A kinézete pedig egészen egzotikusnak számít, bár tudom, de szereted, ha a fiadnak/lányaidnak karakteres, megjegyezhető arca van. Jellemet és a kinézetet ugyan tömören összefoglaltad, de nem volt hiányérzetem. Maga az előtörténet meg valami hihetetlenül imádnivaló. Ötletes megoldás, hogy belevitted a tündéreket, és hogy a lány szentül hisz a mesebeli lényekben ‒ hát, ha még tudná, hogy a mesék nagyrésze igaz ‒, közben pedig egy komoly, céltudatos személyiség, hiszen valahogy mégiscsak sikerült bejutnia az oxfordi egyetemre.
Itt-ott találkoztam pár elgépeléssel, kérlek, majd ha lesz egy kis időd, akkor fusd át azért.
Nem is tartóztatlak fel tovább, irány a játéktér! Biztos vagyok benne, hogy izgalmas játékoknak nézel majd elébe.
A kinézete pedig egészen egzotikusnak számít, bár tudom, de szereted, ha a fiadnak/lányaidnak karakteres, megjegyezhető arca van. Jellemet és a kinézetet ugyan tömören összefoglaltad, de nem volt hiányérzetem. Maga az előtörténet meg valami hihetetlenül imádnivaló. Ötletes megoldás, hogy belevitted a tündéreket, és hogy a lány szentül hisz a mesebeli lényekben ‒ hát, ha még tudná, hogy a mesék nagyrésze igaz ‒, közben pedig egy komoly, céltudatos személyiség, hiszen valahogy mégiscsak sikerült bejutnia az oxfordi egyetemre.
