2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Miközben nézegetem a pennát, igyekezvén legyűrni a zavart, amibe hozot az ajándékkal, átgondolom, hogy mit is akarok mondani. Végül úgy döntök, hogy a hugom előtt nem lehetnek titkaim. Korábban sem adott ki, most sem félhetek tőle. Igaz, mindezidáig nem voltak zűrös ügyeim. Mint egy jó pap, neki talán lehet gyónni is. És úgy fest, nem lepődik meg rajta, hogy végül szétmentünk Terrivel, már így is sokkal tovább voltam vele, fejet lehajtva, mint az indokolt volna. Az ember nem lehet annyira szerelmes, hogy mindent elnézzen egy zsarnoknak. És szerelem? Talán már az sem volt, csak a megszokás, amiből nehéz volt előremozdulni. Hazel győzködött amíg tudott, de egy idő után már ő sem tudott rám hatni, így nem beszéltünk Terriről. Pedig ha korábban megtörténik a szakítás, lehet, hogy ő is otthagyta volna a párját értem, de túl vak voltam, hogy ezt felmérjem. Most viszont már nem ő van képben. - Inkább csak én tartottam ki, mert ő imádott uralkodni rajtam. Igen, Hazel aranyos lány volt, de azt hiszem nem ő volt az igazi, hiszen akkor már korábban léptem volna. – Én is sajnálom a dolgot, de ezúttal a saját boldogságomra akarok koncentrálni, nem lehet mindig alárendelni magunkat valaki másnak. – Ööö.. van. Egy lány, aki nem az iskolában tanul. Idősebb. Nagyon nem olyan, mint Terri. Először csak.. a külsőségek miatt, hiszen annyira dögös, de azt hiszem kezdjük megkedvelni egymást az ágyon kívül is. Na és neked Bridge? Egyrészt máris féltékeny vagyok bárkire, másrészt kételkednem kellene a srácok ép eszében, ha kiderülne, hogy nem jössz be sokaknak.. – Elteszem a pennát, nehogy felnyársaljam magamat a beszélgetés közepette. Felőlem itt is maradhatunk, de akár elmehetünk egyet sétálni, vagy amit a kishugi szeretne. Szívesen vagyok vele, és nem sietek sehová tovább.
Személy szerint igencsak irritál, amint a lányok a bátyám után leselkednek, elvégre, mégis csak a bátyám! Valamint, foglalt is. Tudtommal legalább is ott van még neki Terri, még ha vannak is pletykás lányok, akik az ellenkezőjét állítják. Bár tény, hogy kicsit furcsának tartom azt a lányt, de, ha Brady vele boldog, hát nekem egy rossz szavam nem lesz rá.
Az ő élete, ő tudja, hogy kire van benne szüksége. - Igyekszem, de olyan hangosak -forgatom meg a szememet, miközben kicsit előrébb dőlök, hogy a könyökömre tudjak támaszkodni. Sosem tudtam az ilyeneket megérteni, én nem lennék képes naphosszat mászkálni a kiszemeltem után! - Ez csak természetes! - Az én arcom is felvidul, amint látom, hogy tetszik neki, amit vettem. Lelkesen ölelek vissza, elvégre, nincs is annál nagyobb öröm, mintsem látni, hogy valaki örül az ajándékunknak. Viszont, amint elkezdi mesélni, hogy mi is történt vele, egy kissé megilletődök. Öt év nagyon hosszú idő, és, hogy csak így... Na meg, hogy ennyire vidáman! Némileg igen elgondolkodtatnak a szavai. - Hallottam hasonlókat, de nehezen tudtam elhinni, elvégre, már öt évig kitartottatok... Viszont, ha téged ez nem zavar, annak örülök. Bár, Hazel miatt kissé szomorú vagyok, hogy őszinte legyek, azt hittem, hogy ő majd itt lesz neked egy ilyen helyzetben. - Azt nem mondom, hogy mint vigasz és következő szerelem, vagy csak egy barát, inkább csak egy ilyen kétértelmű lezárással kezdek el ismét evődni a dolgokon.
El is kezdem rágni a szám szélét, majd pár percnyi csend után oldalról a bátyámra sandítok. Nem hiszem, hogy hazudna nekem, szóval úgy gondolom, hogy van valami a dolgok hátterében. - Bardy... Esetleg van valaki, akit kedvelsz? - A pillantásom kíváncsi, valószínűleg a hangomból is ez hallatszik ki. Nem akarok tolakodó sem lenni, de szeretem tudni, hogy pontosan mi történik a családommal, elvégre, imádom őket.
Amióta itt van nekem Chantal, egyszerűen fel sem merül bennem, hogy példának okáért elpiruljak, hogy a lányhorda mennyire koslat utánam. Terri idején erőteljes lelkiismeretfurdalásban szenvedtem, hogy talán nem elég nekem sem lelkileg, sem fizikailag, amit kapok tőle, és a szemem sarkából azért mégiscsak megnéztem a velem szemező lányokat, ám amióta a gonosz boszi, aki mellesleg valami véla valahol, szóval amióta ő feltűnt, ki tudtam teljesedni. Az biztos, hogy már nem én leszek a cuki tanárbácsi, hiszen ha a sötét boszorkány mellett lehet, hogy az én lelkem is gallyra megy, az valahol kihat a külsőmre is, a stílusomra. Talán már most is lényegesen magabiztosabb vagyok, és úgy fest ezt a lányok még jobban szeretik. - Ne is foglalkozz velük. Előfordul. – Vonom meg a vállamat félmosollyal. Na igen, Bridget sokkal józanabb típus, mintsem falkába verődve pasik után koslasson. De úgy tűnik, ez nem minden lányra érvényes. A kérdésén viszont el kell gondolkoznom. Chantal nyilván nem szeretné, hogy ha kiadnám, de a testvéremnek úgy elnagyolt részleteket talán mondhatok. – Jól tetted. Oh, hát köszönöm! Kedves tőled, hogy gondoltál rám. – Bontogatom ki az ajándékot, és a penna láttán felderül az arcom. Bridget biztosan nem érdekből vette, hanem figyelmességből, amit értékelek is. Előhajolok, hogy megöleljem őt, és sután megsimogatom a vállát köszönetem jeléül. Biztosan jól fog jönni, még akkor is, ha nem biztos, hogy sokat tartózkodom a jövőben az iskolában, hiszen írni még külsősként is kell. Óvatosan visszacsomagolom, valamiért szentimentális vagyok az ajándékpapírokkal, az is része volt a meglepetésnek. És még csak születésnapom sincsen! - Biztosan tudod, hogy Terrivel annyi. Öt évig voltunk együtt, ő mondta ki hogy vége, de csak azért, mert egyre többször felemeltem a hangomat a zsarnokságai miatt. Hazel pedig.. tudod az a kedves lány, aki olyan sokáig volt a legjobb barátom, nos ő nem folytatja az egyetemet. Csúnyán összeveszett a pasijával, és.. inkább lelépett. Úgyhogy.. ez most a nagy szakítások időszaka. Na és nálad? – Azért mindezt hatalmas vigyorgások közepette mondom, valami lehet abban a hamiskás pillantásban, ami most fémjelez, de csak akkor megyek bele jobban, ha rákérdez, egyébként beszélhetünk másról is. Na de nem tűnök úgy, mintha nagyon össze lennék törve, sőt.. !
Lelkesen indulok meg felé, magamhoz híven. Vidáman is szólítom meg, majd köszönök neki. Én is nyomok egy puszit az arcára, majd, amint ő leül, én is helyet foglalok a mellette lévő széken. A mögülünk jövő kuncogásra hátrasandítok, és kissé szúrós pillantásokkal jutalmazom a lányokat. Hogy ezek nem tudnak lekopni Bradyről! Igazán idegesítőek. - Nem is értem, hogyan bírod elviselni őket... - rázom meg a fejem értetlenül, majd inkább felé fordítom a tekintetemet, hogy válaszolhassak neki. Azokat a lányokat amúgy se szívesen figyeli az ember. Persze, a pisszegések után halkabban beszélek, mint az előbb. Olyan kellemetlen tud lenni a könyvtár...
Ilyenkor mindig újra megértem, hogy miért nem járok ide. - Semmi extra. Volt egy kis szabadidőm, így gondoltam megleslek - rántom meg a vállam, miközben rámosolygok, talán kissé izgatottan, majd kissé előredőlök, hogy elé helyezhessem a szépen becsomagolt ajándékot. - És ha már erre jártam, akkor itt egy kis meglepetés, ma vettem neked Roxmortsban! - egy vidám mosollyal az arcomon figyelem, hogy mit reagál
erre. Ritkán szoktam meglepni valamivel, főleg azért, mert nem igazán tudom, hogy minek is örülne, bár úgy általában senkinél. Mondhatjuk, hogy béna vagyok ajándékozásban, ezért is izgulok annyira ilyenkor. - Ha már Calamus Pennaboltjában jártam, gondoltam neked is hozok egyet. Valamiért úgy rémlett, hogy a tied tönkrement, vagy elhagytad... - kezdek el beszélni enyhén artikulálva, amint elkezdi kinyitni, és szemügyre venni a szépen megművelt pennát. - De ha nem is, legalább most lesz egy pót darabod szükség esetére - mosolygok rá továbbra is lelkesen, meg enyhén megrántom a vállamat. Én mindig is az a típus voltam, aki semmit sem hagyott a véletlenre, mindig volt nálam csere darab. Igaz, párszor nevettek emiatt rajtam, de ha nem vinnék magammal, tuti, hogy valami történne azzal az egy darabbal... Akkor pedig szívnék rendesen, ami pedig szintén nevetést váltana ki, így ugyanott vagyok. Sőt, talán egy kicsit rosszabb helyzetben is, elvégre, valamim tönkrement, és nincs váltásom. Tehát mégsem olyan felesleges!
Ha a hugomnak elmesélem, hogy milyen gyorsan túlvagyok Terrin, nem fog hinni a fülének. Valahogy a nőkben olyan komoly az összetartási ösztön, hogy csak na, és nekem most minden jel szerint magam alatt kéne, hogy legyek, hiszen közel öt évig voltunk együtt, egy ilyen szakítás nagyon megviselne mindenkit. És hogy miért nem Hazel lett Terri utóda? Majd ezt is biztosan ecsetelnem kell Bridgetnek, aki szerintem tökéletesen meg van róla győzödve, hogy mennyire jó fiú is vagyok én. Jó, azért tényleg nem vagyok egy bunkó, rajtam kívül álló okok kellettek ahhoz, hogy Chantal karjaiban találjam meg a boldogságot, de tekintve, hogy a sötét boszorkány ténylegesen körözés alatt áll, attól félek hogy még a hugomnak sem lenne ildomos elfecsegnem, hogy mi a helyzet. Majd beszélek neki inkább a musicalről, és hogy milyen jól haladunk Pennyvel a tanításban, nem is gondoltam, hogy amikor McGalagony mellém adta a szaktárs mardekáros lányt segítségül, hogy ennyire fel fog lendülni az egyébként siralmasnak induló előadás. Igen, kellett ehhez egy női látásmód is, és immár tökéletes az összhang a kis táncosaimmal, énekeseimmel. Kivéve amikor nem Chantalon gondolkozom. Nem a barátnőm, tényleg nem, afféle alkalmi szeretőnek mondanám, de amit éjszaka műveltünk, attól így visszamenőleg is hatalmasakat pirulok, valahogy mindig rávesz, hogy én legyek a férfiállat, pedig korábban sosem voltam az Terri mellett. Még most is bizsereg mindenem, pedig már késő délután van. Kénytelen vagyok készülni a holnapi előadásra, mert biztos, hogy lesz valami nem várt számonkérés. Túl régóta nem volt, és én is tanárnak készülök, én holnapra raknám. Nem vonhatja el semmi a figyelmemet, még az sem, hogy híre ment, hogy Terrivel szakítottunk, ezért szingli pasi révén állandó prédája lettem egy bizonyos lánycsapatnak, akik bennem látják, a cuki, ámde megrontható tanárbácsit. Pedig még csak egyetemista vagyok... Úgyhogy még a könyvtárban is udvarisdkodva kell őket lekoptatnom, pedig nem akarok megbántani senkit. Na jó, a hugom azért jöhet, látom hogy itt sasszézik a padsorok között, ltványosan engem keresve. Na ebből lesz vajon tanulás? - Bridge.. sz’asz. Próbálok. Mesélj, mi a helyzet? – Nyomok az arcára egy puszit, miután elengedtük egymást az ölelésből. Helyet foglalok, és várakozóan nézek rá, bezárva a könyvemet. A háttérben kuncogás hallatszik.
Már korán reggel fenn voltam, annak ellenére is, hogy ma nincsenek óráink. Mondhatjuk, hogy nagyon izgatott voltam, végre kimenőt kaptunk! Na, nem mintha ez engem érintene, mint egyetemista, már szabadon járhatok-kelhetek Roxmortsban bármikor, ellenben néhány barátnőim nem. Szóval ez a mai nap igazán különleges, végre elmehettünk Madam Puddifoot kávézójába, arról nem is beszélve, hogy be kellett ugranunk az Aranytalár Varázslódivatba is.
Dina véletlenül elszakította a talárját, és egyedül nem akart elmenni. Én is körbenéztem, de végül is nem vitt rá a lélek, hogy bármit is varrassak magamnak. Ellenben Calamus Pennaboltban már vásároltam. Magamnak sem ártott már egyet venni, meg gondoltam, ha már itt vagyok, hozok Bradynek is egyet, mert mintha a múltkor azt mondta volna, hogy tönkrement a régi. De ha meg rosszul emlékeztem, legalább lesz neki egy pótpennája! Amint visszaértem, el is köszöntem a többiektől, hogy megkeressem. Ha magamnál tartanám, ameddig nem találkozunk, tuti, hogy elfelejteném, hogy egyáltalán megvettem! Először a klubhelyiségben néztem körbe, úgyis vissza kellett mennem, hogy megfésülködjek, mivel elég erősen fújt kint a szél. Ott viszont nem találtam, így elindultam a toronyból lefelé. Néhány évfolyamtársát is megkérdeztem, nem látták-e valahol, de a legtöbben csak nemleges válasszal tudtak felelni, vagy csak tippelgettek. Végül is arra az elhatározásra jutottam, hogy
a legegyszerűbb, ha a könyvtárban nézem meg először, hátha tanul. A tanári szak végül is nem olyan egyszerű, így utólag örülök, hogy tényleg nem oda jelentkeztem. Ellenben azért annak örülök, hogy ő igen, mert így, ha kérem, biztosan tud nekem segíteni. A könyvtárhoz érve kicsit visszaveszek a lendületemből, a múltkor is rám szóltak, hogy óvatosabban nyissak be, és egy halk köszönés után tovább sietek az asztalok felé, hogy megkeressem a bátyámat, ha pedig végre megtalálom, a jobb kezemmel, amiben a szépen becsomagolt pennát is szorongatom, integetni kezdek neki. - Brady! - Véleményem szerint halkan, de a pisszegő emberek szerint valószínűleg hangosan szólítom meg a bátyámat, majd sietek oda hozzá. - Ugye nem zavarlak? Tanulsz? - Érdeklődöm, az előbbinél halkabban, és csak utólagosan, miután megölelem, mérem fel igazán a helyzetet.