2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Hát aztán? - vonom meg formás vállaimat, melyre szőke tincsek hullanak. Az egyiket szórakozottan tekerem az ujjam köré, majd megszagolom. Azt hiszem, eper illata van. - Én a bájommal hódítok haver, te meg az eszeddel. Tudod, mi a szomorú tény? Hogy a legtöbb csajt nem az észbeli teljesítményed érdekli... Gonosz mosolyt villantok Sean felé, miközben elengedem Cel haját – ami most az enyém -, és nőiesen elnevetem magam. Nem az előbbi beszólásom volt vicces, csak furcsa volt Cel hangját hallgatni az enyém helyett. Nagy eséllyel sohasem tudnám megszokni a dolgot, de most élveztem. Főleg a melleimet. Most azonban nem volt olyan izgalmas a dolog, hiszen bármikor megfoghattam őket. Nem, ez nem jó, mi ebben a kihívás? - Tudom, hogy az vagyok – húzom széles mosolyra rúzsos ajkaimat, noha nagyon is tisztában vagyok vele, hogy nem úgy gondolta a dolgot. Ha Sean azt mondja rám, hogy zseni vagyok, akkor sosem gondolja komolyan. Ilyenkor mindig számítanom kell tőle egy idevágó, gúnyos megjegyzésre. - Nem gondolhatok mindenre, engem más tartott lázban... Történetesen az, hogy minél hamarabb női testrészekre tehessek szert, és minél behatóbban megvizsgálhassam a dolgokat. Nyilván a visszajutásom sem lesz egyszerű a toronyba, hiszen Cel mardekáros volt, elég gyanús lenne ebben az alakban odacsörtetnem a Dáma elé. Ráadásul, amilyen szerencsém volt, tuti olyasvalakibe botlanék, aki ismeri a lányt. Már majdnem nyitottam a szám, hogy Sean tanácsát kérjem ki eme ügyben, de gyorsan ráhagytam a dolgot. Fenének se kell, hogy megint a fejemhez vágjon valami idióta bölcsességet. Meg kell várnom, hogy elmúljon a bájital hatása, utána majd visszaevickélek valahogy a tűsarkaimban. - Hidd el, gyorsabban futok, mint te – hívtam fel én is egy fontos mozzanatra Sean figyelmét. - És nem ér seprűre szállni... Fogadjunk, ez jutott eszedbe. A golyóim pedig köszönik, jól vannak, és ha akár egy ütővel is kárt teszel bennük, akkor te is kiakaszthatod a sajátjaidat a nyakadba dísznek. Hiába vigyorogsz, halál komolyan gondolom... Allergiás voltam a családi ékszereimre, nagy becsben tartottam őket, és sosem szerettem, ha valaki őket fenyegette. Elvégre, ha ők nincsenek, akkor a lányok rám se néznének, és az igen érzékenyen érintené szerény személyemet. Hát kell Seannak a baj? Örüljön, hogy figyelmeztetem a dologra, de ezt is inkább csak haveri alapon tettem meg. Másoknak nem szóltam, egyből nekik estem, és téptem őket, ahol értem. Azt hiszem, harmadikos korom óta senki sem vette szájára a büszkeségemet... A lányok is csak a szájukba kapták a dolgot. - Nyilván tőled lestem el – szúrtam vissza, miközben egy enyhe fintort is megengedtem magamnak. - Tudod, sok dologban alkalmazkodtam hozzád, és ez is nagy eséllyel tőled származik. Na, erre nagy eséllyel majd valami észbeli különbségeket firtató dologgal jön majd, de jelen pillanatban ez sem izgatott. - Nem, nem ismert túlságosan – válaszoltam Sean kijelentésére. Valóban így állt a dolog, Cel nem tudta, mibe is megy bele konkrétan. Aki már ismert, tisztában volt azzal, hogy hülyeség lenne hajszálat adnia, de késő bánat, eb gondolat, tartja a mugli mondás. - Lehet, hogy okos, de neki is vannak szemei – mutattam rá a tényekre. - Én jóképű vagyok, ő meg dögös, szerinted kihagyna egy ilyen alkalmat? Ha igen, akkor nagy eséllyel mégsem olyan okos, mint amilyennek te tartod. Jó vicc. Majd pont engem hagynak ki a csajok, mi? Minden lány csorgatta utánam a nyálát, amint meglátott, miért pont ez a fekete szépség lett volna kivétel a dolog alól? Lehet, már így is belém van zúgva titokban, ehhez semmi kétség sem fér. - Mert itt a vadászaton van a hangsúly – legyintettem Sean kérdésére. Csináltatni? Megőrült? - Öregem, nem érted a lényeget, ezek nem egyformák... Vannak kicsik, aprók, nagyok, hatalmasak. Nem győzném mindet megcsináltatni. Ráadásul, ezekhez még csaj is jár. Nem szeretnék erről lemondani, ha nem gond. - Oké, elhiszem – hörögtem, miközben kétrét görnyedtem a fájdalomtól, és könnyek szöktek Cel szemeibe. Mindenesetre, hamar össze kell szednem magam, nem maradhatunk így örökké. - Hát... majdnem – duruzsoltam negédesen az ál-Sissy felé, miközben magamban abban reménykedtem, hogy Michael legalább egy percre felnéz abból az idióta könyvecskéből. Nem éppen úgy ment a dolog, ahogy kellett volna, és ez rohadtul idegelt. Seant direkt azért hoztam, hogy elcsábítsa azt a vámpír gyereket, erre sehol senki... Jó, eme húzásomért nagy eséllyel kapni fogok később, ebben teljes mértékben biztos voltam. Amikor – nagy nehezen felpillantott – megörültem a dolognak, ez azonban nem sokáig tartott, hiszen a gyerek nem sok pillantásra méltatott. Máskor bezzeg még a légyre is ráugrik... - Én konkrétan csak ismerkedni szeretnék. Régóta tetszel nekem, tudsz róla? Amióta a suliba kerültünk, csak téged figyeltelek, nem lenne kedved meginni velem egy kávét? És nem Seant bámulni például, hanem rám szentelni minden egyes figyelmét? Komolyan, ez a gyerek fordítva van bekötve! Olyankor nem udvarol, amikor kellene, és olyankor nyomul, amikor semmi szükség rá. Nem értem, annyi szent. - Menj csak! - mordultam az ál-Sissyre, miközben gyilkos pillantásokat lövelltem felé. Remek, a végén még magamra hagy. Oké, nem úgy indultak a dolgok, ahogy megbeszéltük, de akkor is maradhatna. Ketten is rámászhatunk a gyerekre. Pluszban, Michael elég nagy érdeklődést mutat iránta. - Ne törődj vele, mindenkivel ilyen mogorva... Szándékosan úgy mondtam, hogy Sean is hallja a mondatot, és Michaelt is elrémítse attól, hogy vele foglalkozzon. Rám kell figyelnie, senki másra! - Ó, Gladwin, milyen szép név – sóhajtottam erotikusan, de ami azt illeti, elég idétlenül éreztem magam. Nem szokásom pasikra hajtani, de mindent meg kell tennem annak érdekében, hogy Sean később ne tudjon belekötni a befuccsolt tervembe. - Nem rólad mesélt Lacey? Valamit mesélt, csak nem igazán emlékszem a dolgokra... Szemöldök ráncolva meredtem a srácra, miközben igyekeztem úgy tenni, mintha tényleg csak az emlékeim után kutakodnék, de kezdett eléggé felmenni bennem a pumpa. Csak egy rossz szót mond a húgomról, és rögtön a fogason találja magát.
Miközben a noteszomba lévő verseket bámultam azt hallgattam, hogy ez a két lány miről beszél előttem és, hogy mikor mondjuk azt, hogy "te bunkó paraszt" aztán pedig, hogy szia. De nem egyáltalán nem így volt és tovább kérdezősködtek tőlem, a nevemet akarták tudni ,hát jó, hogyha ennyire beszélgetni szeretne velem akkor legyen. Felemelte a fejem én pedig azon nyomban elhúztam a kezei alól, közben a másik lány lelépet de nem sokáig volt oda, pár perc múlva vissza is jött és egy pár lépéssel arrébb álldogált. - Na jó mit akartok? - kérdeztem, majd mindkettőjükre ránéztem. Az a lány aki nagyon próbált velem beszélgetni és nagyon nyomult nagyon nem tetszett nekem. Hisz ha velem így csinálja akkor másokkal is. Ellentétbe a másik lánnyal aki pedig flegma volt és nem beszélt olyan sokat. Ő már inkább szimpi volt nekem. Valahogy mindig inkább azok a lányok tetszettek akiket nekem kellet meghódítanom, és messziről kerültem azokat akik engem akarnak meghódítani. - Ha csak beszélgetni akkor jó, Michael Gladwin vagyok, és mielőtt megkérdeznétek, igen az a Gladwin. - utáltam azt a részét amikor mindig vissza kérdeztek, hogy az a Gladwin? Ez mindig úgy feltudott húzni. Közben ránéztem a másik lányra aki a falnak dőlve szemlélgette a helyzetet majd intettem neki, hogy jöjjön csak közelebb és ne álljon ott egyedül mint egy idegen. Bár nem tudom mit akar ez a két lány tőlem de elbeszélgettek velük egy kicsit. Úgy sincs igazából jobb dolgom.
‡Zene‡ ‡Aktuális viselet‡ ‡Jobb az Úrban bízni, mint emberekben reménykedni.‡
Sean O'Gallagher
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Bosszú 2016-03-03, 14:48
Bosszúhadjárat
‒ Tudod, ez egyrészt bók, másrészt szomorú tény ‒ sóhajtottam fásultan. Már-már hízelgő volt számomra ez a kijelentés, ha nem állt volna mögötte az a sajnálatos következmény, hogy Tom egy idióta volt, vagy legalább is, nem gondolta át a csöppnyi agyában felsejlő terveket. ‒ Zseniális vagy. Látom, az agyi képességeid megint csak a tervig jutottak el, ilyen apróságokra nem sikerült gondolni. ‒ Szívesen vállon veregettem volna, de tartottam tőle a kellő távolságot. A kérdésére úgy tettem, mint aki egy pillanatra elgondolkozott volna, majd kaján mosoly terült szét az arcomon. ‒ Ez nem egy mezei ütő, hanem a terelő ütőm, és ne felejtsd el, hogy neked még megvannak a golyóid, amiket bármikor célba lehet venni ‒ hívtam fel a figyelmét erre ez apró, ám lényeges momentumra. ‒ Persze, fogd csak a piára! ‒ nevettem fel vidáman a mai napon talán először, szerintem még a járása is hasonlított néha egy homokoséra, és többnyire józanul szokott sétafikálni. ‒ Csak tudod, az a probléma, hogy nem csak a táncoddal van a baj, hanem az egész mozgáskoordinációddal‒ ugrattam továbbra is. Ha már egyszer belerángatott ebbe a baromságba, legalább ennyi örömöm hadd legyen. ‒ Hát persze, hogy az lesz ‒ dünnyögtem vigyorogva, miközben lehúzta a bájitalt. Thomas, Thomas, igazán tudhattad volna, hogy nem whiskyt és nem is vajsört fogsz legurítani a torkodon… Élvezettel néztem a gyötrődését, hiszen pontosan tudtam, hogy milyen kínokat él át önnön hibájából. Inkább felültem egy asztalra, hol magamat nézegettem a tükörben, hol pedig Thomasra pillantottam. ‒ Megpróbálhatnám, de nem akarom ‒ néztem fel Sissy körmeinek a mustrálásából. Sokkal jobban szerettem azt a részt, ahol Tom vergődött, és nem fogdosta magát. Éreztem, hogy egyre jobban elfáradok tőle, és még nem is találkoztunk Gladwin-patkánnyal. Ezek után Tom nagyon sokkal fog jönni nekem. ‒ Tulajdonképpen, nem a tieid, hanem annak a csajé, aki volt olyan hülye, hogy adott a hajából neked. Biztos nem ismerhet eléggé, ha sikerült erre rávenned ‒ forgattam meg a szemeimet karba tett kézzel, és már nyúltam is a zsebembe mentalevelekért, amikor rá kellett jönnöm, hogy azt a ruhámban hagytam. ‒ Okos lány, a közeledbe se menne ‒ pillantottam rá szkeptikusan. Jó vicc, még hogy Sissy meg Tom! Ha egy ujjal is hozzáérne az unokatestvéremhez, hiába vagyunk jóban évek óta, halott ember lenne. ‒ Ha ennyire tetszenek, hát miért nem csináltatsz magadnak? ‒ vágtam vissza. Oké, hogy ő ezen baromi jól szórakozott, de nekem semmi kedvem nem volt ehhez a tervhez meg ahhoz, hogy a délutánomat csaj testben két kéjenc között töltsem. ‒ Megvannak a módszereim ‒ sziszegtem, miközben az ál-Celaena lapockái közé vágtam Sissy csontos könyökét. A következő szavakra inkább nem is reagáltam, magamban morogva siettem Tom után. ‒ És egyből szerelembe estél? ‒ kérdeztem vissza epésen, főleg azok után, hogy a srác olyan bunkón viselkedett. Hogy udvariasságot nem neveltek belé, az is biztos. Ráadásul, gyilkos pillantásokkal illettem Tomot, amiért belerángatott ebbe valami állítólagos vámpír haver miatt, aki vélhetően csak a mesékben létezett. ‒ Hát, akkor beszélgessél csak vele, én megyek, megkeresem a bájitaltan termet! Aztán, ha húsz év múlva nem kerülnék elő, akkor kezdj el gyanakodni az újdonsült férjeddel ‒ intettem, és indultam a folyosón. Nem voltam hajlandó flörtölni a hugrás gyerekkel, nem erről volt szó. Meghagytam Tomnak a „csábítást”, én inkább végigjártam a folyosókat, hátha valahol a közelben rejtőzik az állítólagos testőr. Mivel nem találtam senkit, visszatértem a két idiótához. ‒ Remek! Teljesen eltévedtem, ráadásul Hóborc is a közelben randalírozik! ‒ tipegtem vissza hozzájuk, és nekidőltem a falnak. Hogy óhajtottam-e kommunikálni velük? Nem. Szárnysegédként voltam jelen, nem pedig azért, hogy rámásszak bármelyikre is. Szóval, gyerünk Thomas „drukkolok” neked!
- Bocs, de mindenki tudja, hogy nem én vagyok az ész kettőnk közül – szólaltam meg Sean szavai hallatán. Valóban, ez a dolog valós tényeken alapult. Mindenki tudta, hogy Sean az ész, én pedig a test. Már ha fogalmazhatok ilyen szépen. - Eszembe se jutott, hogy egy kisebb tatyóban cipeljem a cuccaimat... Nem gondolhatok mindenre! Szerinted engem mióta lehet távol tartani egy mezei ütővel? Széles mosoly jelent meg az ajkaimon, hiszen Thomas Stewartot egy virgonc bölénycsorda sem tarthatja távol a kiszemelt hölgyeménytől. Erre Sean egy ütővel szeretne védekezni ellenem? Előbb fognak néger gyerekek potyogni az égből, semmint engem ilyesmivel rázzanak le magukról a csajok. - De csak azért, mert 4 üveg sör után már kissé nehezebb az ember mozgása – jegyeztem meg Sean vádjaira, miszerint olyan vagyok tánc közben, mint egy buzi. - Márpedig én sör nélkül nem táncolok, pont az ilyen vádak elkerülésse végett. Érted? Kösz. Valóban így állt a helyzet, alkohol nélkül nem voltam hajlandó táncolni, valahogy nem ment számomra a dolog. Kellett egyfajta hangulat az este előtt, melyet csak ily módon tudtam megszerezni magamnak. - Biztos rohadt finom lesz – szűrtem a fogaim közt a szavakat, miközben levettem a kupakot a bájitalról, majd beleejtettem a hajszálat, és összeráztam vele. Egyhúzóra lehajtottam, úgy voltam vele, jobb ha minél előbb túlesünk a dolgok kellemetlenebb részein. - Fenébe! - szólaltam meg, amikor négykézlábra estem, majd amikor Sean belémrúgott, nőies hangon nyikkantam meg. - Ez csak egy apró mellékhatás, semmi több... Újabb halálhörgést hallattam, de annyi szent, hogy Sean nem fog rávenni arra, hogy ismerjem el a hibáimat. Erre az egyre soha életemben nem voltam hajlandó, és nem is most áll szándékomban elkezdeni. Nekem minden tervem tökéletes volt a legutolsó percig. Elméletben legalábbis. A gyakorlatban már kevésbé ment a dolog. - Fenéket nem rossz! - csattantam fel erőtlenül, miközben mérgesen meredtem a csaj testébe bújt Seanra. Nem igaz, hogy ennyire nem hatja meg a szenvedésem. Van egyáltalán szíve ennek a gyereknek. Aligha. - Valóban? Nem igazán rémlett, hogy a whisky az én hülyeségem lett volna, de annyi alkoholmennyiség után már csodaszámba ment volna, ha vissza tudtam volna emlékezni a dolgokra. - Megpróbálhatnád – vetettem oda ingerülten, miközben ismét egy rosszullét-hullám gyötört. Sosem múlik már el? Amikor végre vége lett a folyamatnak, és Sean válaszolt a melles kijelentésemre, lelkesen megszólaltam: - Mert az én dudáoim! Akkor fogdosom őket, amikor akarom, senki sem szól rám! Vagy üt meg... A lányok általában nem örültek annak, ha ott fogdostam őket, így párszor volt már szerencsém a tenyerükhöz. Elég nagyot oda tudtak sózni az embernek, ami azt illeti. - Ó, kár érte – fintorodtam el arra a gondolatra, hogy egy ilyen jó csaj itt hagyja a sulit, és még alkalmam sem volt elvinni semerre sem. - De azért, ha unatkozna, nyugodtan dobj fel engem ötletként. Talán még meg is gondolja magát a Beauxbatonst illetően... Kétségem sem fért ahhoz, hogy ez a fekete hajú szépség is szintén a lábaim előtt fog heverni pillanatokon belül, akárcsak mindenki más. Hiába félti Sean annyira, az igaz szerelemnek még senki sem állhatott az útjába. - Hát, nekem még nem voltak melleim, úgyhogy nem volt alkalmam megszokni őket – kacsintottam bájosan Seanra. Tisztában voltam azzal, hogy magában morog, akár egy vén, mogorva medve, de belement, úgyhogy ez az ő felelőssége is. Jó, én rángattam bele, de ha van egy csepp esze is, akkor nem hallgat rám. - Jaj, nyugi már – legyintettem Sean megjegyzésére, miszerint Michael elmebeteg lenne. - Ha eddig senki sem tudta bevitetni, akkor majd pont neked sikerül, mi? Oké, Sean remek koponya volt, de nem ennyire. Az orvosok sem találták betegnek a gyereket, így ránk senki sem hallgatott volna: - Ájtataskodik a szentem – böktem még oda a haveromnak, majd, mint egy vérprofi, úgy indultam el a folyosón. Michael – reményeimmel ellentétben – egyáltalán nem volt olyan könnyen kapható, így hát be kellett vetnem a B-tervet. - Jó, de akkor megláttam őt – böktem oda Sean válaszára a dolgot, majd bájosan rezegtettem mellé a szempilláimat is. Nálam általában ez volt az a pont, amikor felfigyeltem egy lányra. - Gondoltam, idejövök beszélgetni vele. Mi a neved? Ismét Michael felé fordultam, mintha valóban érdekelne a dolog. Ujjaimmal a srác álla alá nyúltam, majd felemeltem a fejét, hogy elérjem, hogy rám nézzen. Pfúj, nem fogdostam még soha életemben más pasit, úgyhogy most önkéntelenül is kirázott a hideg. Arra azért nagyon ügyeltem, hogy ez ne üljön ki az arcomra is. - Jaj, ne olvasd már azt a szerencsétlen könyvet, mi érdekesebbek vagyunk! Miért nem működik ilyenkor ez a csábítási technika? Máskor bezzeg automatikusan rámászik a lányokra, bárki is az illető.
Miközben olvasgattam egy ideig úgy tűnt mintha valóra vált volna a kívánságom amikor a felém tartó két lány megszólított. Csak, hogy ezzel egyetlen egy bibi volt. Az egyik túlságosan bomba nő volt, a másik meg túl mogorva. Az ilyeneknek hiába mondanám el a problémám jobban szeretnek magukról beszélni és arról, hogy milyen szépek. Nekik már szinte nem is esik jól ha bókol nekik valaki. Ezért a legjobb módszer ellenük, hogyha figyelmen kívül hagyod őket. Mivel minden fiú csak bókol nekik ezért különlegesnek fognak hinni ha te magasról teszel rájuk. Ez a bunkó vagyok így hódítok stílus ami a legjobb módszer az ilyen lányok ellen. - Nem, nem tudom hol van - böktem ki ennyit úgy, hogy még nem is köszöntem nekik, majd ismét lehajtottam a fejem és olvasgattam a verseim. Vagyis hát csak úgy tettetem. Valószínűleg ők fogják kezdeményezni a további beszélgetést de ha mégsem akkor igazából az sem baj. Nem nagyon volt kedvem most senkivel sem beszélgetni, hisz nem voltam a legjobb formámban. Így ha nem tetszem nekik akkor csak egyszerűen menjenek tovább. Beauxbatons mi? Biztos, hogy tehetős családból származnak és mindent megkapnak amit csak kérnek. Na most majd megtudják, hogy nem mindenki akar az ő kedvükbe járni. Egyébként meg annak a másiknak mi baja? Olyan mogorvának néz ki, mint aki az egész világra haragszik. Lehet azért mert nem kapta meg a kedvenc cipőjét amit kinézett magának az egyik női üzletben. Istenem miért mindig ilyenekkel futok én össze? Nem értem.
‡Zene‡ ‡Aktuális viselet‡ ‡Jobb az Úrban bízni, mint emberekben reménykedni.‡
Sean O'Gallagher
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Bosszú 2016-03-01, 11:29
Bosszúhadjárat
Szkeptikus pillantásokat vetettem Tomra. Mivel az unokatestvérem bőrébe bújtam, a tekintetünk hasonlóan megvető tudott lenni, ha hülyeségeket hallottunk, így vehette akár úgyis, hogy a saját pillantásommal találta szembe magát. ‒ Bocs, de nem én szambáztam végig a kastélyon vörös tűsarkúban ‒ mutattam a szóban forgó lábbelire, majd a saját csizmám felé intettem. Nem értettem Tom mazochizmusát, de ha ő ki akarta törni a bokáját, nem álltam az útjába. ‒ És értékelném, ha nem csorgatnád rám a nyáladat, csendben megsúgom, hogy a táskámban van a terelő ütőm, bármikor szívesen leütlek vele ‒ tettem csípőre a kezeimet, amikor elcsíptem a mustráló pillantásait. ‒ Tudod, csaj testben nehezen buziskodom, neked ellenben pasiként is néha olyan a mozgásod, mint egy homokosnak ‒ húzódtak gonosz mosolyra az ajkaim, elvégre, láttam már Tomot párszor táncolni, és bőven elég volt az a néhány alkalom. Ellenben, a kérésének eleget tettem, és a kezébe nyomtam a kérdéses fiolát. ‒ Majd meglátjuk, neked hogy ízlik majd ‒ villantottam egy bűbájos mosolyt. Bár, az én bájitalomnak nem volt olyan szörnyű íze, de az átalakulás része nem nyerte el a tetszésemet. ‒ Még szerencse, hogy nem akarok bevágódni nálad ‒ forgattam meg a szemeimet, és szerencsére, Sissy-nek se állt szándékában. El is tiltottam volna Tomtól. Jó haver, de pocsék partner. Nem akartam, hogy bármit is tegyen az unokatestvéremmel. Karba tett kézzel figyeltem, ahogy elővette az áldozatának a hajszálát, és majdnem öklendezni kezdtem a rózsaszínné vált bájital láttán. Ha ilyen volt a színe, milyen lehetett az íze? Kirázott a hideg, majd sunyin vigyorogva biccentettem. ‒ Egészségedre, Thomas. ‒ Már előre kárörvendtem, mert tudtam, hogy mi fog következni ezek után, és azt is tudtam, hogy neki se fog bejönni, ahogy átalakul a teste valaki másévá. Nem csoda hát, hogy kiröhögtem, amikor öklendezve a földre esett. Odaléptem mellé, a csizmámmal oldalba böktem. ‒ Ugye, legközelebb kétszer is átgondolod az ilyen hülye ötleteidet, Thomas? ‒ hajoltam le, hogy odasúghassam neki. Csajt kellett játszani? Hát olyan rohadék csajt alakítottam, amilyet csak lehetett. Szemernyi együttérzés se volt bennem a haverom irányába, ha már egyszer ő volt ennek a baromságnak az értelmi szerzője, hát viselje a következményeket. Amíg tartott az átalakulás, addig felültem egy asztalra, és szórakozottan bámultam a kínlódását. ‒ Dehogy rossz. Első osztályú ‒ vigyorogtam, miközben Sissy táskájában kotorásztam egy kis tükör után. Amikor megkaparintottam, felpattintottam, és nézegetni kezdtem magam. Furcsa volt nem a saját arcomat látni benne, de egy idő után már egészen megszoktam. ‒ Ó, igen, az is a te hülyeséged volt ‒ böktem rá amolyan csajos mozdulattal. Már kezdtem élvezni, ahogy a földön vergődött és szenvedett. ‒ Segítsek? Én? Hát, bocs, haver, de nem tudom leállítani a folyamatot ‒ mutattam magamra, majd széttártam a karjaimat. Egészen undorító volt kívülről nézve az átalakulás, de ettől függetlenül remekül szórakoztam egészen addig, amíg Tom össze nem kapta magát. ‒ Jól látod Thomas, minden nőnek vannak mellei, nem tudom ezért miért olyan lenyűgöző ‒ néztem rá unottan. Miközben ő annak örvendett, hogy végre megtapasztalhatja a női létet, én azon tűnődtem, hogy miként szerezte meg az egyik évfolyamtársam hajszálát. Bár… Inkább nem akartam tudni a részleteket. ‒ Igazán, szörnyen kegyetlenek ‒ ciccegtem a fejemet csóválva. Szemernyire se érdekelt, hogy a nők mit csinálnak a melleikkel, csak túl akartam végre esni ezen a hülyeségen. Örültem volna, ha Tom is végre a feladatra koncentrálna, és nem Celaena melleinek a fogdosására. ‒ Majd megszokod ‒ legyintettem. Azt már nem mondtam el, hogy nekem is furcsa, nem akartam ezt a témát részletezni. Csupán arra vágytam, hogy végre valahára megszívassuk azt a patkányt, aztán mehessek végre a dolgomra. ‒ Semmi közöd hozzá ‒ vágtam rá kapásból. Legszívesebben fejbe dobtam valamivel, de sajnos az ütőmet lusta voltam elővenni. ‒ Nem. Pechedre, hónap végén megy vissza a Beauxbatonsba. Ez egy plátói szerelem marad ‒ mondtam még mindig mogorván. Hülye lennék Sissy-t bemutatni neki. Pláne azok után, hogy még csajként is milyen kéjenc feje van. ‒ A puhányokkal ellentétben, magas a fájdalomküszöböm, és melletted megtanultam ignorálni a zavaró tényezőket ‒ sóhajtottam. Persze, engem is zavart, hogy ott vannak, amikor össze akartam fonni a karjaimat, vagy csak a tény, hogy ott vannak, de én Thomas-szal ellentétben csendesen szenvedtem a baromsága miatt. Még mindig nehezteltem rá, amiért belerángatott ebbe az ügybe, és miatta még büntetőmunkára is mehettem a későbbiekben. Szóval, a dolognak lehet az lesz majd a vége, hogy őt is meg Gladwin-patkányt is agyonverem a terelő ütőmmel. Hosszasan kifújtam a levegőt, és követtem őt a folyosóra, miután megigazgatta a ruháját. A megjegyzésére oldalra billentett fejjel, felvont szemöldökkel néztem rá, hogy ezt komolyan gondolta-e, de inkább nem szóltam semmit. Mikor Tom kilesett a folyosóra, megjelentem mögötte én is. ‒ Remek, egy elmebeteggel van dolgunk. Ne szerezzek neki inkább beutalót a Szent Mungóba? Van egy mardis csaj, akinek az anyja ott dolgozik ‒ forgattam meg a szemeimet, miközben odasúgtam Tomnak. Amikor elindult, kényelmes léptekkel követtem őt, azonban az én arcom továbbra is morogva maradt, még akkor is, amikor Thomas Celaena képében a gyereket. ‒ Hali ‒ köszöntem grimaszolva, nem is nagyon kellett megerőltetnem magam, hogy mogorvának tűnjek. ‒ Ez nem igaz, én majdnem neked, hogy az előző folyosónál jobbra kellett volna fordulni, de mindegy ‒ tűrtem hátra a hajamat, miközben kelletlenül lereagáltam Tom szavait. ‒ Amúgy meg a Beauxbatonsnak kicsit sem ilyen bonyolult a felépítése ‒ panaszkodtam eléggé csajos hangnemben. Sissy tényleg sokat mesélt arról az iskoláról, egyszer nagyvonalakban le is rajzolta az épületet, szóval tudtam, hogy az a hely nem volt akkora útvesztő, mint a Roxfort. Közben az ál-Celaenára pillantottam, és reméltem, hogy hamarosan megkezdi a flörtölést, mert nem csak Sissy-ként fogok savanyú képet vágni, hanem akkor is, ha visszanyertem a saját alakomat.
- Mert te nem? - vágtam vissza némileg mérgesen Sean megjegyzésére, amikor végre betopogott a terembe, majd elégedetten nyaltam meg a szám szélét. Hú, bombanő lett belőle, talán még egy randira is elráncigálom, ha ennek az egésznek vége lesz. Amikor viszont hátradobta a haját, hangosan felnevettem, majd megszólaltam: - Na, ne buziskodj öregem, inkább dobd az italt. - Ki tudja, lehet rákapsz az ízére – mosolyodtam el gonoszul, amikor Sean kerek-perec kijelentette, hogy nem lesz hajlandó még egyszer elkísérni egy ehhez hasonló kiruccanásra. Hálás voltam neki azért, amiért velem tartott, de majd hálálkodok azután, hogy megleckéztettük a gyereket. Addig ugyan ki nem nyögöm, mennyire szeretem. - Csak vedd fel ezt az alakot, mielőtt harisnyát húzol a lábacskáidra, és nyert ügyed lesz nálam. - Ó, kösz – szólaltam meg, amikor Sean a kezem ügyébe nyomta a kérdéses fiolát, majd elégedett vigyor kúszott ajkaimra. Az a patkány nem fog még egyszer ilyesmit művelni, annyi szent. Miközben Sean nőiesen megveregette a vállam, elővettem egy másik fiolát, melyben Cel hajszála pihent, majd kivettem az üvegcséből és vártam. Az ital hamarosan rózsaszínre váltott. - Hát akkor egészségemre. Vetettem még egy utolsó pillantást a vigyorgó Seanra, majd egy húzóra megittam az italt, ami valami borzalmas volt, így egyből öklendezni kezdtem. Térdre estem a padlón, miközben karommal igyekeztem megtartani magam, és emellett még a világ is őrült táncba kezdett körülöttem. - Öregem... - hörögtem, mint aki éppen a halálán van. Minden összemosódott, semmit sem tudtam tisztán kivenni a környezetemből. - Szerintem rossz a lötty... Utoljára akkor éreztem magam így, amikor ittunk a Lángnyelv Whisky-ből... Vagy 40 pohárral, de az már teljesen mellékes információ volt. Magamban biztosra vettem, hogy itt dobom ki a taccsot, vagy pont ott, ahova sikerül négykézláb elmásznom, de Sean valamit nagyon félrenézett, abban teljes mértékig biztos voltam. A hülyéje, nem igaz, hogy nem tud elolvasni egy francos címkét az üvegcsén. Ennek is én iszom meg a levét. - Segíts már! - mordultam fel, azonban ahogy ezt kimondtam, szinte rögtön megszűnt a rosszullétem, és lassan kezdett minden ismét alakot ölteni. Továbbra is a földre meredtem, azonban azt eltakarta valami a látóteremből. - Dudák! Öregem, dudáim vannak! Olyan örömmel rikkantottam fel, mintha most kaptam volna meg életem legjobb ajándékát a Mikulástól, és ez kétségkívül igaz is volt. Felpattantam, Seant félrelöktem, majd kissé jobban szemügyre vettem magam a tükörben: világoskék szem, hosszú , szőke haj, bomba alak, és a cickók, melyet egy rózsaszín ruha takart, amely miniszoknyában végződött, de az ujja hosszú volt. A lábaimon barna harisnya pihent. Igen, ez Celaena. - Ezt nézd, Sean! - rikkantottam el magam, és a haverom felé pördültem, majd tenyerembe vettem alulról a lány mellét, és jól felnyomtam: - Ezek felpocolják! Mekkora szemétség tőlük... Az egész lány nemben csalódtam, amiért ilyen piszkos trükkökhöz folyamodnak. Nem igaz, hogy ez sem természetes rajtuk, ez akkora aljasság volt részükről. Az ember fia jóhiszeműen felszedi őket, és erre csalódnia kell. Hol itt a tisztesség? - Olyan furcsa, hogy alul nincs semmi – jegyeztem meg, miközben elkezdtem a pad felé sétálni, hogy felvehessem a cipellőt. Amikor odaértem, bevágtam magam a pad mögé, és a lábamra húztam a tűsarkúakat. - Apropó, neked... neki mi a neve? Felvont szemöldökkel pillantottam Seanra, miközben érzékien megnyaltam az ajkaim, és tetőtől-talpig szemügyre vettem. Jó nő volt, hiába tudtam, hogy ez csak a legjobb haverom egy ál-testben, de akkor is... - Ha ezzel végeztünk, nem mutatsz be neki? - kérdeztem reménykedve, majd óvatosan felálltam. - Pont az esetem... Jó, nekem mindenki az esetem volt, aki nem tartozott a hímek közé, és ki is nézett valahogy. Miközben ezt mondtam, sétáltam egy keveset, hogy ellenőrizzem, mennyire tudok tűsarkúban járni. Elpróbáltuk már a dolgot Celaenával, de az teljesen más volt. Akkor még pasi voltam. - Öregem, ezek a didkók – hápogtam némileg botránkozó hangon. - Úgy fáj tőlük a hátam, minden csajnál ez a helyzet? Neked nem fáj? Igazgattam egy keveset a ruhámon, mert ha nem tettem volna, Gladwin nagy eséllyel elég nagy belátást nyer az ígéret földjére. Amint ezzel is végeztem, intettem Seannak, hogy kövessen, de még mielőtt kiértünk volna a folyosóra, ismét felé fordultam, majd megszólaltam: - Mindent jó alaposan gondolj át, mielőtt megszólalsz – jegyeztem meg, de közben átfutott az agyamon, hogy ezt a tanácsot nem igazán ártana nekem is követnem. Elvégre, nem Sean volt az, aki egyfolytában hülyeségeket beszélt. - Ha idő előtt lebukunk, esküszöm hülyét kapok... Miután ezzel is végeztem, óvatosan kilestem a folyosóra, majd izgatott hangon adtam helyzetjelentést: - Ott van, ni! Éppen magában beszél, vagy mifene... A fiú egy falnak dőlve olvasott, miközben mozgott a szája, nekem meg egy egész szép kis fintorba rándult az arcom. Itt vagyok, egy bombanő testében, és ahelyett, hogy Cel domborulatait fedezném fel, ezt a kis ficsúrt kell faggatnom. Ó, fene. - Indulok – szóltam hátra Seannak, ezzel is jelezve szándékom, majd egy gyors hajigazítást követően elindultam a folyosón, mintha épp csak erre lenne órám. Amikor Michael elé értem, megálltam, bájos mosolyt varázsoltam ajkaimra, majd szexi hangon szólaltam meg: - Ó, szia, nem tudod véletlenül, hogy merre találom a bájitaltan termet? Kissé eltévedtem a barinőmmel, és hát nem nagyon vagyunk képben, ami azt illeti... Nemrég jöttünk át egy másik suliból, tudod?
A mai napom förtelmesen unalmasan telt, jó lenne ha valami vagy valaki feldobná végre. Igazából az is a bajom volt, hogy mostanság elég sokat gondolok haza fele, vajon anya jól van? Nincs semmi baj otthon? Tényleg nagyon sokat jut eszembe. Ilyenkor stressz oldóként mindig elszívok egy szál cigit, mostanság mindig segít. Így hát úgy döntöttem, hogy most is azt teszem, elővettem egy szálat és meggyújtottam. Persze figyeltem rá, hogy senki se vegye észre. Közben el gondolkodtam az életemen, vajon mi az én célom az életbe? Van valami fontos küldetésem vagy csak úgy vagyok? Ismét éreztem, hogy kezd előjönni belőlem a depis énem amit nagyon rühellek. De ekkor eszembe jutott Lacey, fogalmam sincs, hogy hogyan de jó kedvre derített. Főleg az a része amikor meglátogattam és lesett róla a törölköző meg minden amivel próbálta takarni magát. Az a test, te jóságos ég, mindenkinek látni kéne. Mai napig álmodok arról, hogy én és Lacey. De hozzá nem egy ilyen fiú való mint én, ezért inkább kihagyom. Szegényt úgy is átverném végül úgy mint a többit. Bár ezt nem szeretném, de úgy is így lenne, jönne valaki más. Elővettem a noteszem a belső zsebemből majd halkan felolvastam közben magamnak pár sort belőle.
Mily vad a gyűlölet - s a szerelem! Vad szerelem! Szerelmes gyűlölet! Ó, semmiből fogantatott valóság! Ó, terhes semmi! Ó, komor bohóság! Ó, szépségek förtelmes káosza! Ólmos pehely, fagyos láng, tiszta füst, Virrasztó álom, sorvasztó öröm: Ilyen szerelmem! - s épp ezt gyűlölöm!
S miközben olvasgattam azt reméltem, hogy megjelenik előttem az igaz szerelem. És elvisz engem mindörökké erről a helyről.
‡Zene‡ ‡Aktuális viselet‡ ‡Jobb az Úrban bízni, mint emberekben reménykedni.‡
Sean O'Gallagher
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Bosszú 2016-02-26, 19:09
Bosszúhadjárat
Az egyik unokatestvérem segítségét kértem, hogy Thomas szárnysegédje lehessek ma estére. Sikerült kellő mennyiségű bájitalt szereznem, így a későbbiekben is fenn tudom tartani az álcámat, ugyanis nem voltam hajlandó az előtt a kéjenc előtt a rokonom bőrébe bújni. Helyette egy félreeső teremben alakultam át és bújtam a kölcsön kapott ruhákba. Feszélyezve éreztem magam, az egész helyzet furcsa volt, de inkább a rokonom alakját vettem fel, mint egy idegenét. Sissy benyitott az üres terembe miután átöltöztem, megcsinálta a hajamat és kimázolta az arcomat. Úgy éreztem magam, mintha valami kirakatbábú lennék. Ezután az egyik ablakot tükörré változtatta, így volt alkalmam megcsodálni a művét. A hajamat hullámossá varázsolta, a szemeimet tussal húzta ki, halvány szájfényt tett fel, fekete, ejtett vállú felsőt, csőnadrágot és csizmát adott rám. Közösen megegyeztünk abban, hogy nem fogok magas sarkúban és miniszoknyában rohangálni télvíz idején. Megköszöntem a segítségét, majd a kölcsön adott táskájába süllyesztettem a maradék fiolákat, és a karomra terítettem a kabátját. Megvártam, amíg elhagyja a termet, majd hamarosan én is követtem őt a folyosóra, hogy átmenjek a szomszédos terembe. Hamar kiszúrtam Tomot, és nem bírtam megállni, hogy ne vigyorodjak a piros tűsarkak láttán. ‒ Irtó szexi vagy azokban a cipőkben. Gladwin-patkány tuti felizgul a látványuktól ‒ köszöntettem bűbájos mosollyal, és hogy gyakoroljam a csaj létet, hátradobtam a hajamat, miközben megindultam az irányába. Nem bírtam megállni vigyorgás nélkül, az arcára kiült a szenvedés, én pedig élveztem, hogy ő jelen pillanatban jobban kínlódott. ‒ Remélem, felkészültél a ma estére, mert, hogy sose többet nem teszem meg érted ezt, az is biztos ‒ jegyeztem meg, miközben a táskában kezdtem turkálni. Sissy véletlenül se vette ki belőle a holmijait, mert szerinte minden lánynak tele van különféle kacatokkal a táskája, és ha hiteles akarok lenni, akkor minden cuccát cipelnem kell magammal. Mikor az ujjaim rátaláltak a kérdéses fiolára, elégedetten elvigyorodtam, majd Tom kezébe nyomtam a bájitalt. ‒ Egészségedre ‒ veregettem nem túl férfiasan vállon, majd felültem az egyik asztal tetejére, és a lábaimat lóbálva vártam az átalakulását, közben pedig alig bírtam megállni, hogy ne röhögjem el magam. Fogalmam se volt arról, hogy a talár alatt Tom mit viselhetett, és már a cipője látványa képes lett volna könnyekre fakasztani. Egyelőre még egész jól kezeltem a helyzetet, de szinte biztos voltam benne, hogy miután felöltötte annak a szerencsétlen csajnak az alakját, utána totál ki fogok akadni rá.
A lábaimat szaporán kapkodva siettem le a lépcsőkön, miközben ujjaimmal erősen tartottam magam körül a vastag, fekete kabátot. Be volt ugyan gombolva, extra biztonságként még cipzár is volt rajta, és esküszöm, ha lett volna elég hely, akkor már hétpecsétes lakatok is himbálóznának a mellkasom előtt, de erre már tényleg nem volt kapacitása. Sokan utánam fordultak, hogy jobban szemügyre vegyenek. Megértettem őket, elég hülyén nézhettem ki ebben a szerelésben. - Megfáztam, hagyjatok már! - kiáltottam hátra nekik, miután már a 246.-dik nebuló is majdnem nyaktörést szenvedett egy velem való találkozás következtében. - Utat a betegnek! Madam Pomfrey már vár... Úgy tűnik, bevették a dolgtot, hiszen ezek után már mindenki engedelmesen elengedett. Persze, erre rátett egy lapáttal az is, hogy enyhén szólva is úgy totyogtam, mint akinek hátsó rakomány van a nadrágjában. Fene, úgy szorított ez az idióta miniszoknya... Ráadásul még tapadt is, mert voltam olyan ostoba, hogy este leborotváltam a lábam, és a fenekem, mert valamiért nem jutott eszembe, hogy nem a saját testemben fogom Michaelt levenni a lábáról. Utána természetesen vagy fél órán át vertem a fejem a falba, hogy miért vagyok ennyire hülye, de már mindegy is volt. Sosem fogom megérteni, hogy a húgom milyen genetikai adottságok révén került be a Hollóhátba, de úgy tűnik, nekem nem jutott ki eme áldásból. Nesze Tom, még egy ok, hogy haragudj apádra... - Ó, hogy az a... - megtorpantam egy pillanatra, majd nemes testrészem körül megrántottam a tangát, és némileg oldalra húztam, mert már úgy néztem ki, mint egy Birodalmi Lépegető abból az idióta mugli filmből. Cel adott nemrég ruhákat a saját szekrényéből, melyeket bátran használhattam, és még egy talárral is megdobott, hogy sokkal hitelesebb legyen a dolog. Jelezte ugyan felém, hogy talán a csipkés tanga nem épp a legjobb választás bizonyos domborulati tényezők miatt, de nem érdekelt. Feltett szándékom volt ugyanis, hogy amint felveszem az alakját, megnézem magam a tükörben, és mindent alaposan áttanulmányozok. - Fenébe már... Még egyet rántottam rajta, mire minden kiszabadult a szorításból, és ismét útnak indultam. Ebben a pillanatban szűk volt rám minden, és estére nagy eséllyel kicsapja a bőröm a bugyingó, de már nem gondolhattam meg magam. Ajánlom Seannak, hogy ott legyen a megbeszélt helyen, és hozza azokat az átkozott italokat, különben esküszöm, hogy átharapom a torkát. - Jobb lenne, ha nem vihognátok! - mordultam rá egy csapat elsős lányra, akik ijedten behúzták a nyakukat, majd elfutottak. Elég hülyén mutathatott rajtam a piros tűsarkú, annyi szent. Szerettem ugyan magamra hívni mások figyelmét, de ez nem az a nap volt. - Fenébe! Éreztem, ahogy a melltartó pántja lecsúszik a vállamon, majd feljebb rántottam. Hirtelen megpillantottam a terem ajtaját, ahova megbeszéltük a találkát. Odasiettem, az ajtó szerencsére nyitva volt, és senki sem volt benn. Remek. Levetettem magam az egyik székre, lerúgrtam a magamról a cipellőket, majd jólesően elnyúltam, miközben arra vártam, hogy Sean haverom is befusson.
