2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Örülök neki, hogy meg tudtunk egyezni a jelen helyzetben. Nem gondoltam volna, hogy ennyire jól össze tudunk majd dolgozni a végére, totál meglepett, de végül egészen megkedveltem a fiút és jól is érzem jelenleg magam. Valahogy egyre csak kíváncsibbá tesz, és az én tudásszomjam csak szomjazik az után, amiket mesél nekem. Igazán gyorsan kész lettünk a dolgozattal, szerencsénk, hogy mindketten készültünk és csak a jegyzeteket kellett átolvasni, ami nem tartott sokáig. Adrian csodás munkájának hála pedig egy tökéletesen szép összképet kaptunk, ami még szerintem a tanárnak is igazán tetszeni fog. Kedvelem, az ilyen munkákat, főleg ha a társammal össze lehet dolgozni. Amióta itt vagyok, szerencsére még nem volt alkalom arra, hogy olyas valakivel dolgozzak akit nem érdekel az egész. Talán még előny, hogy elsősök vagyunk és sok minden újdonság nekünk. Amint végeztünk, Adrian már siet is a létrához és kicsit sem habozva már én is utána indulok. Annyira kíváncsivá tett, hogy egyszerűen alig bírtam kivárni ezt a pár pillanatot, amíg elindult az egész. De megérte! Nagyon megérte azt amit láttam. Csodaszép volt, ilyet még soha de soha nem láttam. - Hú! Hát igen, sokkal jobb ha megcsinálják, úgy még tutibb. - Odalépek a fiú mellé és a bolygókra nézek, amit mutatott. Kisebb koromban csak képekről láttam ezt, a szüleim mindig meséltek az ilyen dolgokról. Egy földgömböm viszont volt! Arról tanultuk apával az országokat és ha valamire ráböktem, akkor ott elmondta, milyen állatok és varázslények élnek. Az emlékre elmosolyodom és a kérdéseire válaszolom. - Hát, én a napot mindig nagynak képzeltem el. A Föld meg hát... gondolom mert itt vannak feltételek. - Nem igazán vagyok képben ezekkel a dolgokkal, szóval kíváncsi tekintetem nem veszem le a fiúról, és követem is, és csak akkor lépek oda egészen közel, amikor szól. Furcsa valóban, amit mond, de engem az ámít el legjobban, hogy ez történik ott fent. - Komolyan? - De mire ezt már kimondom, karon ragad és a kilátóhoz húz. Persze vele tartok, kíváncsian pillogok minden felé és kicsit értetlenül is Adrianra. Az eget kezdem el én is kémlelni, most már értem, miért húzott ide. Hűvös van ugyan, de gyönyörű itt minden. Innen sokkal szebb mint a lépcsők ablakaiból nézve. Aztán meglátom az üstököst, elmosolyodom, majd becsukom én is a szemem. Még soha nem kívántam ilyen alkalomkor, talán ez beteljesedik? Most, a jelennek élve hirtelen azt kívánom, hogy Adriannal sokáig barátok lehessünk. Kinyitom szemem, szélesen elmosolyodom és újra a fiú felé vetem pillantásom. - Köszönöm ezt a szép estét.
a hozzászólás Adrinak készült, és írás közben a 27 év című számot hallgattam. Jöttem
- Akkor majd kiderül, kell-e. - válaszolok végül neki, de mivel közben ismét belemélyedek az írásba és már igazán nincs sok, így nem látom értelmét felpislantani. De azért figyelek ám rá rendesen, mindig is mentek az egyszerre végzett dolgok. Hát ilyenkor nagy hasznát tudom venni annak, az már tuti biztos. Őszintén érdekel a véleménye, nem csak úgy a levegőbe beszélnék, ha nem így lenne. Már csak abból kiindulva is, hogy ismerem magam, mennyire maximalista vagyok. És több szem többet lát, ergo ha esetleg valami hibát vétettem, legyen az elírás, vagy helyesírási hiba, vagy bármi más ami szemet szúrna, akkor talán ő jobban kiszúrná. Tapasztaltam már, hogy mindegy mit mennyiszer nézek át, valahogy mindig is akadni fog hiba, amit nem veszek észre. - Köszi. - egy pillanatra zavartan mosolyodok el a dicséretén. Tudom, hogy jól rajzolok, nem véletlenül a hobbim és fényesítem eme tudásom, de neki sem volt tisztje ezt elismerni. De csak egy röpke reakció mindez, hisz váratlanul ért főképp. Végül felcsavarom a pergament és vetek rá egy pillantást. Majd le a papírosra. Nem is akartam elvinni, szóval ha ennyire szeretné, akkor semmi akadálya annak, hogy átolvassa. - Meg több szem többet lát. - nyújtom át neki a pergament. Egészen megoldódott a hangulat, igazából a fene sem gondolta volna, hogy ennyire be tudok szállni a csapatmunkába és fogadni a véleményét és elfogadni az ő részét is. Ez az ami sohasem ment, hisz hiába van nem kevés tesóm, ha egyszer mégis én vagyok a legkisebb fiú. Ahogy végzünk minden egyéb foglalatossággal, ott hagyok csapot-papot és egyenesen a létrához vezet az utam. Nem telik el sok idő, már odafent vagyok. Azért megvárom Lianát is, ha már úgy döntött, hogy csatlakozik és csak utána indítom el a készüléket. Ez az egész helyiség sokkal menőbben néz ki, mint bármelyik égi jelenség távcsőben nézve. nem is értem, hogy a muglik hogyan nem tudnak ilyennel meglenni. De hisz teljesen körülvesz minket az univerzum, előttünk, mögöttünk, jobb és bal oldalt is bolygók ezreit látni. És ahogy rábökök egyre, már közelít is. - Szeretem, ha valami amiről írnak láthatóvá válik. Főleg ha azt különlegesen teszik. - ecsetelem az egyik bolygót szórakozottan forgatva a tengelye körül. Elmerengve nézelődök, ahogy a lány mellém sétál. Lepillantok rá kíváncsi tekintettel, ő még mindig nagyban nézelődik. Ennyire rabul ejtette volna a látvány? - Nézd, ezek a mi bolygóink. - sétálok végül oda a Naprendszert megjelölő bolygó-együtteshez és már rá is bökök. - Tudod, hogy miért csak a Földön van élet? És tudod, hogy a Nap milyen pici sok más bolygóhoz képest? - kérdezem tőle kíváncsian. Kicsit szemlélődök még, majd továbbsétálok még néhány bolygót alaposan szemügyre véve. - Olyan különös, hogy bolygókról és üstökösökről neveznek el embereket. - mondom végül eltűnődve, majd intek Lianának, hogy jöjjön ide hozzám. Rábökök egy pontra, ahol épp üstökösök hullnak alá. - Jelen pillanatban épp ez zajlik odafönt. - mutatok ki az ablaknyíláson, ahonnét tisztán látszanak a csillagok. Vetek még egy pillantást az üstökösre és ahogy észreveszem, hogy a Föld felé tart egyenesen, megragadom Liana karját és a torony kilátójához viszem, ha engedi. - Mindjárt valahol le fog hullani. - suttogom magam elé, miközben nagyban kémlelem a félig tejfölös, félig tiszta eget. Kicsit jobban összehúzom magamon a pokrócot, mert a beszáguldó hideg esti szél szembecsap minket. Majd megpillantom azt is, amit vártam. Az üstökös, meg néhány másik, de azok hamarjában kihunynak. - Kívánj valamit. - mondom gyorsan, izgatottsággal a hangomban, én pedig már le is hunyom a szemem. Azt kívánom, hogy váljon az életem végre igazán jóra!
Általában elég elhatározott vagyok egyes dolgokban, főleg ha az iskoláról van szó. Mondjuk ha annyira okos lennék, biztosan a hollóhátba kerültem volna, de azért úgy érzem, van bennem is valami, amit lehet majd értékelni és amivel tudom majd többre vinni az évek során. Csak még nem tudom, hogy mi az a dolog, nem vagyok még tisztában a képességeimmel és a tudásommal sem. Aztán meg ott az erő... azzal pedig pláne nem vagyok még tisztában. Nem véletlen, hogy ezt az iskolát hét évig kell legalább járnunk, addigra biztosan mindent amit kell megtanulunk. De most nekem még egyelőre elég csak ez a házi dolgozat is. Nem szeretném előadni, de biztos vagyok benne, ha elő kellene akkor a tanár azt is megemlítette volna. Adrian kérdésre kicsit el kell gondolkodnom, majd felé fordulok és teljes bizonyossággal válaszolok kérdésére. -Szerintem mondták volna, ha elő kell adni, de ha oda jutunk, akkor majd előadom én! Ezen már nem múlik, megoldom. - Általában elég vállalkozó szellemű szoktam lenni, és most, hogy ugye a fiú írja le ezt meg rajzolni is fog hozzá, mint látom, kicsit a lelkiismeretem elkezd dolgozni és hát valamit csak el kell vállalnom nekem is. Ez pedig így szerintem tök jó lesz. Majd betanulom és a többieknek is elmondom párszor a szobában, hátha nem leszek annyira lámpalázas. Két ház elsősei között... áh, ugyaan... de még mennyire! Kicsit el is kalandozik a tekintetem, a gondolatom és csak akkor fordulok vissza a fiú felé, amikor az kijelenti, hogy kész. Kíváncsi tekintetem azonnal a felém fordított pergamenre vándorol, és persze a szép rajzokon akad meg a szemem legelőször is. -Váó! Tök jól rajzolsz! - Mosolyodom el, miközben elkezdem olvasni a szöveget is. Az írás jó, a szöveg rendben van, szerintem ez egy elég igényes meló lett, jól összerakott ismeretekkel. Egy nagyobb mosollyal az arcomon nézek fel a pergamenről a fiúra, láthatóan eléggé örülök, hogy be lett fejezve. - Szuper! Kész is van akkor. Ha nem bánod, akkor majd én elteszem és átnézegetem még az óráig, hátha elő kell adni. Rendben? - Ha baj, akkor majd a jegyzetekből tanulok valamit, igazából tudom, hogy mi lett felhasználva hozzá, szóval nem annyira lesz gond, meg tudom oldani valahogy. Az este legjobb része még csak most következik. Adrian már annyira bezsongatott ezzel az egész dologgal, hogy már alig vártam, hogy végre felmenjünk oda. A fiú után rögtön én is elindultam, lassabban ugyan mint ő, de felmásztam a létrán és körülnéztem. Már most egész érdekesnek tűnt ez a hely, azt hiszem, ezek után is többet fogok majd ide járni. Odasétáltam a fiú közelében, majd amikor elindította a gépet, szemeim mintha felragyogtak volna. -Aztaa! Ez csodálatos! Ez még szebb, mint amilyennek elképzeltem. - Egészen odasétálok Adrian mellé, közben persze ámulva, bámulva nézegetem az előttem elterülő csodát. Kérdésére elmosolyodom és megrázom a fejem. - Még nem, még tényleg nem láttam. Köszönöm, hogy megmutattad! - Azt hiszem, ez az élmény örökre bennem fog maradni és remélem, hogy a fiúval is jóban maradunk, és majd évekkel később is fel fogjuk emlegetni ezt az estét. Nem túlzok, ha az mondom, ez életem egyik legjobb napja!
a hozzászólás Adrinak készült, és írás közben a 27 év című számot hallgattam. Jöttem
Mikor a beadandó terveit elképzeltem, még élénken élt a fejemben, hogy majd én nagy mellénnyel megoldom, mert nem bíznám rá a lányra a dolgot. Nem ismertem addig, két szót nem beszéltem vele, sőt. Még talán annyira sem akartam méltatni, hogy hozzáadja az ötleteit. Nem vagyok egy jó csapatjátékos, de ezt le sem tagadtam volna. Órán, amikor kiosztották a témákat, még fintorogtam is. De meg kell hagyni, tud valamit a lány. Készült, jegyzetelt, gyűjtögetett, sőt mi több, olyat is talált, amit én nem. De még mennyire kerestem a könyvtárban, őszintén aggasztott, hogy majd nem lesz meg minden, amit szeretnèk. De kellemes csalódás volt, hogy őszinte legyek. Elismerem, hogy tud valamit, amit a többiek nem. A többiek tényleg mindenre csak rácsodálkoznak, meg viccesnek, szórakoztatónak tartják a dolgokat. Szerintem nem az, szerintem nagyon is komoly, hogy van varázserőnk, én nem használnám azt csak úgy. Szerintem felelősséggel tartozunk ekkora erővel. De most őszintén meglepett, hagyom, hogy becsatlakozzon az ötletelésbe, de talán így jobb is. Kezdek ráérezni az együttműködés ízére, kezdem azt gondolni hogy egész jó hogy mindketten ötletelünk. Noha hagsúlyosan én vagyok jelen, én írom és én is szexem sorrendbe. - De ha én írom le, miért én adjam elő is ha elő kell? - kérdezem végül kíváncsian rá lesve. Az igazságérzetem, hogy ez nem egészen fair, rendesen közbe enged kotyogni. Le is teszem a pennát addig, amíg a válaszát hallgatom. Majd mint ha mi sem történt volna, folytatom a jegyzetelést. Olyannyira belemerülök, hogy csak írom és írom és írom. Itt-ott mèg rajz is kerül illusztrációnak. Imádok rajzolni, sokkal elképzelhetőbb és érdekesebb az egész tőle. Végül picit még túl is teljesítjük, az adott másfél -két oldal helyett lesz belőle négy oldalas, de mèg egy ötödikre is átér a lezárás. Hosszan elemzem, miért is érdekes ez a téma és milyen tapasztalatokat szereztünk. Végül néhány ábra és be is fejezem. Elégedetten rakom le a pennát az asztalra, felpillantok Lianára diadalittas tekintettel. - Kész, meg akarod nèzni? - kérdezem kíváncsian és elé csúsztatom a lapot. Èrdeklődve figyelem, mit fog szólni hozzá, ha esetleg most végigolvassa. Pár percet még várok, aztán elkezdem szedelőzködni. Most jön az este legjobb része. Magamra kapom a pokrócot és már el is indulok a csapóajtó felé hogy lenyissam. Egy létra ereszkedik le, amin felmászok és már fent is vagyok a torony tetején. Izgatottan szaladok oda megvizsgálni. A helyiség kellően szellős és az esti szél az arcom, hajam borzolja. Már indítom is el a készüléket, épp ahogy a bátyám csinálta. Az egész helyiségre kivetül az univerzum kicsi mása, én pedig izgatottan kezdem figyelni. Lianára lesek kívancsian, mit is szól az egészhez. Tudom én, hogy nagyobb a kíváncsisága, mint hogy lent maradjon. Ha pedig ugyanúgy felér, csak büszke vigyor ül ki az arcomra. Ezt bizony én indítottam el. Nem nagy ördöngösség de egyszerűen gyönyörű. - Na mit szólsz, tényleg nem láttad mèg? - kérdezem szinte suttogva tőle, mint ha ezzel bármi megszűnne. Szemeimben izgatottság csillan.
Néha úgy érzem, túl buzgó vagyok. A többi elsős inkább csak játszana és varázsolgatna, nem igazán foglalkoznak a házikkal, és furcsa, hogy engem pedig ez köt le. Örülök neki, hogy Adrian is bele tesz több dolgot is ebbe a házi dolgozatba, hiszen nem is lett volna könnyű egyedül elkészíteni, főleg, hogy még mindig úgy érzem, nincs meg minden szükséges rész ami kellene hozzá. Abban viszont biztos vagyok, hogy a fiúnál ott vannak azok a dolgok. A jegyzetem felé pillantok és megfordítom a pergament, hiszen mindegyik jegyzet hátuljának a legaljára odaírtam, hogy melyik könyvből is vettem ki azt. Szeretem tudni, mivel ha aztán még szükség lesz abból a könyvből valami kibővitésre akkor rögtön meg tudom találni ami kell. Ujjammal a könyv címére bökök. -Mindegyik hátuljára odaírtam, hogy honnan vettem ki. Ennek a könyvnek csak egyszerűen Csillagászat volt a címe. - Mesélem nagy tudásvággyal a hangomban, majd ismét Adrian jegyzetelése felé hajolok. Végig kísérem figyelmesen, hogy mit ír, és ha lesz valami amit nem fog jól érteni vagy lejegyzetelni akkor biztosan szólni fogok majd. Egyelőre még mindent rendben találok. Amikor elmeséli, hogy volt már fenn, csak ámulok és bámulok. Biztosan tök jó lehet, de lehet, hogy még ma én is fel fogok oda jutni. Most már kicsit izgatottabb vagyok, és várom is ami azt illeti. - Azta! Csodás lehet. - Merengek el, majd végül aprón elmosolyodom és az elém tolt papírokat nézegetem, az idézetekkel együtt. Elolvasom mindent, erre én nem is gondoltam! Nagyokat bólogatok miközben Adrian elmagyarázza a helyzetet és a végén pedig szélesebb mosolyra húzódik a szám és boldog tekintettel nézek a fiúra. -Ez szuper lesz! Az idézetek tök jó ötlet, én nem is gondoltam rá... remélem a tanárnak is nagyon tetszeni fog. - Nem nagyon volt még tapasztalatom vele, hogy milyen az ízlése neki, de most igyis úgyis meg fogjuk majd tudni. Nagyon reménykedem benne, hogy jó pontot fog majd adni rá, hiszen számítani fog mindenképp az év végi vizsgán az, hogy milyen dolikat irtunk év közben. Na meg a sikerélmény... azt imádom. Örülök neki, hogy a fiú elvállalja az írást, mert igaz, hogy a lányok szépen írnak, de én valahogy soha nem vagyok megelégedve az írásommal. Sokszor én sem tudom elolvasni, nem hogy egy tanár! Amikor valami beadandót kell csinálnom vagy ellenőrzőt írnom akkor próbálok mindig formázottan firkálni. Csak hogy ki tudják nézni. -Neeem, még csak az kellene! Nem igazán szeretek kiállni közönség elé... - Olyankor képes vagyok annyira izgulni, hogy elkezdek hányni vagy valami... hasonlót. Idén mindenképp kerülni fogom az olyan dolgokat, amiből előadást kell majd tartani. Ha lehet, akkor inkább másként csinálom meg, ha nem akkor pedig kisebb közönség előtt adnám elő ha lehetne. Nem gondoltam, hogy jobban fel kellene öltöznöm majd, hiszen a kastélyban nagyon jó az idő és nem terveztem kimenni innen. A plafon felé pillantok amikor Adrian oda mutat, majd kérdésére csak párat pislogok, de nem is gondolkodom sokáig a válaszon. Szeretném látni, csak kicsit izgulok azon, hogy nehogy elkapjon valamelyik tanár vagy prefektus visszafelé. Igaz, majdnem egészen a klubhelyiségig tudok Adriannal menni majd vissza, ennek pedig igazán örülök. -De, még szép hogy van! Kíváncsivá tettél nagyon. Úgyis gyorsan készen leszünk, mert már csak össze kell tenni az egészet... - Pillantok vissza a pergamenekre. Hiszen teljesen elkábultam ettől a masina gondolattól. Már szeretnék ott fenn lenni, hirtelen teljesen elment a kedvem a dolgozattól. Mondjuk már nem sok van és csak ez biztat. Kibírom!
a hozzászólás Adrinak készült, és írás közben a 27 év című számot hallgattam. Jöttem
Mikor idefelé tartottam, sőt már mikor a könyveket bújtam, hogy mit lenne érdemes felhozni ide, akkor tudtam, hogy mit és milyen sorrendben, milyen arányokban fogom írni. Muris a házi dolgozat írása, mert szerintem egy csomó új dolgot is megtanul az ember, amiről amúgy nem biztos, hogy kutakodna. Én szívesen tanulok minden nap valami újat, de inkább a rúnák felé húz a szívem, mint a galaxis felé. De most, hogy kötelezővé, szükségszerűvé tették az egészet, van lehetőségem ebbe is jobban beleásni magam. És ha már a témánál járok, miért is ne tehetném úgy igazán bőségesen? Nem akarom mindazonáltal Lianát kihagyni, hisz annak ellenére hogy azzal a szándékkal jöttem ide, már kész terveim voltak, észrevettem, ő is mennyit készült. Úgy tanították a testvéreim, hogy más munkáját ne tapossam el, ha legalább annyit dolgozik vele, mint én a magaméval. Valóban rengeteg apró jegyzete van, amiből arra engedek következtetni, hogy ő sem kis időt töltött el a könyvtárban. Tudok önző lenni, mondhattam volna azt, hogy nem érdekel mit írt oda le. De az a helyzet, érdekel. Érdekel, hogy van-e valami, amit kihagytam, ami fölött csak úgy átsiklott a figyelmem, mégis talán fontos lenne. Alighanem akad és ez elismerést ébreszt bennem. Nem sok velem egy évfolyamba járóról mondhatom el, hogy tényleg igazán kitesz magáért. - Ezt honnét gyűjtötted? - kérdezem is meg az egyik jegyzetre bökve, majd rá sandítok egy röpke pillanatra. Kíváncsi vagyok, igen is érdekel, hogy kilyen könyvből bogarászta. Lefogadom pont abból, amire azt mondta a könyvtáros, hogy már egy kislány kivette. Egy apró mosoly kíséretében kezdek el tovább jegyzetelni, miközben a választ hallgatom. Néhány piszkozatnak megfelelő nem is árt. És ha már itt járunk, lejegyzetelem neki, tartalmilag hogy is gondoltam a dolgot. - Én már este is voltam. - mondom nagy büszkén. Kár, hogy kihagyta eddig, mert csodálatos. Én a bátyámmal voltam odafent, egyszer megmutatta mit látni és azóta azt hiszem nem is jártam. - Szerintem nagyon szép, van odafent egy hatalmas gömbszerű tárgy, amit ha beindítasz, akkor kivetíti a világűrt neked. - veszem rövidre a mesélést, majd elé tolom a kis jegyzetet a tartalomról és csak rá lesek. - Én így gondoltam, hogy valami ilyesminek kellene szerepelnie benne, ha már fel kell osztani. A nevezetőnek ezt az idézetet szántam - közben egy újabb kis lapot tolok elé - és a folytatásnak meg mehetne mondjuk az általános leírás. A tárgyalás részben maguk a csillagok, egy másik idézettel. - szintúgy elé tolok egy apró pergament - és végül a befejezés ezzel. - és egy utolsó idézetet tartalmazó papírfecnit csúsztatok a többihez. Ezeket még a könyvtárban jegyeztem le. - Mind-mind egy híres csillagász idézetei, gondoltam szépen és tagoltan nézne ki a szöveg tőle. - sosem lehetek elég alapos és ez már most is meglátszik rajtam. - És rendben, legyen akkor írom én. - egy üres pergament veszek magam elé, hisz eddig csupa-csupa piszkozatot írtam csak össze. Hogy nézne ki egy ilyenen megírni a beadandót? - Előadni nem kell ugye? - gyűlölök szerepelni. Egy valami nem motivál és az ez. Ha bármilyen nagyobb társaság előtt kell megnyilvánulnom, akkor lefagyok és nem tudok megszólalni sem. Nem vagyok én sem hibátlan. A pokrócra sandítok, ahogy válaszol. Azt észrevettem, hogy nincs túlzottan felöltözve. Ugyan én sem sokkal jobban, de a pokróc még jól jöhet. - Hát tud itt hideg lenni, főleg odafent. - bökök a plafon felé. Ott a csillagvizsgáló. Kizárt, hogy én úgy visszamenjek a szobába, hogy odafent nem voltam. - Nincs kedved felsurranni, ha végeztünk? Látnod kell azt a masinát...
Halványan elmosolyodom a válaszára. Az én házamat sokan le szokták nézni, mert olyan emberek is ide kerülnek, akik semmiben sem jók. Nekem volt egy pár olyan pillanatom így az iskola elején, amikor azt gondoltam, ezért kerültem ide, de aztán rájöttem, mégsem. Csak egy futó pillanat volt az egész, egy kis csajos baj. Mondjuk szerintem nem a házunk határozza meg, hogy milyenek vagyunk, hanem hogy mit teszünk. Én pedig szeretnék elérni pár dolgot az élettől. A pergameneket kicsit odébb helyezem, úgy hogy lehetőleg ő is lássa azokat. Nem csak magamnak jegyzeteltem, szívesen megosztom ezeket másokkal is. -Aha, aha. Azért is csináltam őket, hogy ne most kelljen kikeresni egy rakás dolgot. - Vonogatom a vállam miközben én is a könyvet kezdem el figyelni amit lapozgatni kezdett. A képek olyan csodálatosak benne! Némelyik még mozog is. Néha annyira újnak érzem ezeket a dolgokat, de aztán rájövök, hogy hát a szüleim nem is tudtak róla mi vagyok, ameddig el nem kezdett mutatkozni a dolog. Mondjuk nem igazán vezettek be a 'mágia rejtelmeibe', csak nem tudom miért... soha nem mondták. De mindegy is. Az egyik pergamenemre pillantok, majd vissza Adrianra, teljes figyelmet fordítva arra amit mondd. - Igen, szerintem is azt kellene! Mondjuk bevezetőnek mehet is szerintem ez az egész. - Bökök arra a pergamenre, amit ő is megtalált. Körülbelül fel vannak osztva a részek, amiket kijegyzeteltem, kisebb címekkel ellátva. Örülök neki végül is, hogy vele kell dolgoznom. Eddig úgy tűnik, könnyű menet lesz, de még nem szaladok túlzottan előre. Figyelni kezdem, ahogy írja a jegyzetet. Igazából elég csendes vagyok, nem mindig tudok kérdezni és kitalálni új dolgokat, szóval most egy kisebb hatásszünetet iktatok be, egészen addig, még Adrian meg nem szólal. A kérdésére kicsit zavarodottan válaszolok. Olyan érzés, mintha kihagytam volna eddig ezt az életemből. Gáz? -Hát... még nem. Nappal voltam már itt, szétnézni de még este nem. Ott fent meg egyáltalán nem. Te már voltál, ugye? Milyen? - Kíváncsi tekintetemmel pillogok a fiú felé, mert valóban érdekel a dolog, de eddig még soha nem mertem ilyenkor feljönni ide. Egyedül egyébként is félek a sötétben és még varázsolni nem tudok fényt sem... de talán mire befejezzük ezt az évet már az menni fog! - Neeem! Neem. Írd csak te! - Egyébként sem valami szép az írásom lány létemre, és ha tehetném akkor megbűvölném azt a pennát, hogy írjon helyettem. Mert nem szeretek írni sem. Nem unatkozom, hiszen olvasom közben a jegyzetet, amit ír, de kicsit lóbálnom kell lábaim. Pár év múlva talán már le fognak itt érni, akkor nem tudom többet ezt megtenni! A kérdésén nem lepődöm meg, hiszen gondoltam, hogy ezért jövünk ide tanulni, de végignézek magamon. -Hát, szerintem nem. Itt van még a talárom is, de meglátjuk... - Húzom el a szám, hiszen most kicsit kétségek között vagyok, hogy mi lesz velem ha fázni fogok ott fent. Megfázom majd? Vagy nem tudom megnézni a csillagokat... Az rossz lenne. - Ezt a pokrócot te hoztad fel ide? - Milyen okos volt! Tudta, hogy mi lesz itt, milyen lesz az idő fent. Kár, hogy még nem voltam itt előtte, így nem tudtam mégsem rendesen felkészülni. Pedig reménykedtem, hogy sikerült...
a hozzászólás Adrinak készült, és írás közben a 27 év című számot hallgattam. Jöttem
Vagy úgy. Szóval akkor már készült egy kis utánaolvasással. Valamiért meglep, hisz az évfolyamunkban nem sok velem egykorún láom, hogy igazán sokat tenne a tanulásért. Ezek szerint ő elkerülte a figyelmem, vagy csak szimplán nem igazán volt vele semmi kontaktom. De a többséget nézve ér az általánosítás nem? A legtöbben játéknak fogják fel az órákat, vagy trécselőklubnak, vagy szimplán nincsenek túl jó tanulási képességeik. Sokakat talán ostobának tartok de nem az egó szól belőlem, magamat érzem túlképzettnek. Már a suli előtt rengeteget tanítottak nekem a testvéreim, amiért rettentően hálás is vagyok. De önszorgalomból is megteszem ugyanezt. - Helyes, legalább megspórolunk pár fölösleges kört. - értem ez alatt a magyarázást. Nem igazán zavartatom magam abban, hogy most ezzel mennyire vagyok udvarias. Vetek egy pillantást az irományaira és leemelem az első könyvet, lapozni kezdek. - Talán kezdhetnénk egy általános jegyzeteléssel, hogy mi is az űr, mik az összetevői, aztán kitérhetünk a csillagokra is. - mint valódi téma. Már pakolom is elő a pennát, tintát és a pergament. Magunk elé húzom az egyik lapját, majd elolvasom. - Talán ez jó is lenne... - majd némi kis hezitálás után megkérdezem - szerinted? Tudom magamról, hogy nem vagyok egy jó csapatjátékos. Túl maximalista vagyok ahhoz hogy azt gondoljam, előnyös mással osztozkodni. Na meg tudom magamról, hogy nem tetszene a javaslat. Nehéz szülés lesz ez így. - Voltál már ilyenkor itt? Vagy úgy egyáltalán fent a vizsgáló objektumnál? - kérdezem, miközben már vázlatot kezdek jegyzetelni. Szépen ívelten de nyújtom a betűket, Karen szerint ilyen kézírással írhatnék is könyvet. Most nem vagyok alapos, kicsit elaprózom a betűket, ezáltal kissé krix-kraxossá válik az egész szöveg. Ez úgyis csak egy vázlat. - Szeretnéd te leírni? Vagy... - minden apróságot megemlítek, ami csak az eszembe jut. Nem tudom, így kell valahogy összedolgozni? A könyvbe pillabtok, kilesve pár információt buzgón jegyzetelni kezdek. De vetek egy fél pillantást rá is. - Nem fogsz így fázni ha felmegyünk? - lesek végig rajta, ugyan nincs rajtam se több ruha de itt a pokróc. Bőven elég lesz ez nekem.
Lábaimat lóbálva meredek az előttem lévő papírkupacra. Nem is tudom, hol kellene kezdeni, lehet, hogy túl sok anyagot gyűjtöttem volna? Ha Adrian jön, majd megkérdezem már tőle, hogy melyen hosszúnak kell legyen a házi dolgozat, hiszen erre valahogy nem figyeltem fel óra közben. Persze még fiatalok vagyunk, és kicsit fegyelmezetlenek is, szóval legtöbbször a tanárok idegein szoktunk órán játszani. Mondjuk a legtöbbjüket nem is értem, hogy ilyen türelmesek hozzánk. Biztosan, a sok éves tapasztalat. Hiszen minden évben jönnek újabb és újabb generációk, de szerintem a miénk kifejezetten rossz. A tegnapi órán az egyik fiú egy trágyagránátot dobott be az egyik szekrénybe, és amikor az berobbant, olyan bűz terjengett a teremben, hogy a tanár kénytelen volt az udvaron megtartani az órát, mert elmondása szerint most egy hétig nem fog majd mást szagot érezni. Persze vicces volt, de amikor kiderült, ki volt a felbujtó, azonnal megkapta a méltó büntetését. Én is szeretnék sok mindent kipróbálni, de van amit már csak azért sem merek, mert nem szeretnék elmenni büntetőmunkára. Mesélte az egyik fiú, hogy valakinek abba a félemeletes, sötét erdőbe kellett mennie! Én oda ugyan be nem teszem a lábam... Elrendezgettem mindent az asztalon. Persze hagytam helyet a fiúnak, ha ő is ide akarna ülni. Nem kellett már olyan sokáig egyedül ücsörögnöm, hiszen nyílt az ajtó. Kicsit előre hajoltam, hogy megnézzem ki az, de rögtön megnyugodtam, hogy nem egy prefektus, esetleg tanár, hanem Adrian. Elmosolyodtam amikor közelebb ért. -Nem rég jöttem... - Válaszoltam vidáman. Nem zavar, hogy kicsit neveletlen, hogy nem köszön, ma már úgyis találkoztunk. De ha ő sem, akkor én sem! Tekintetem a könyvekre esik, amik a kezében vannak. Biztosan ő nem jegyzetelte ki belőlük a fontos részeket. Végig követem nézésemmel, hogy merre indul, egészen addig, még le nem ül mellém. Kicsit helyezkedem, és meglepődötten nézek rá, mikor megkérdezi, honnan szedtem ezeket a pergameneket. - Hogyhogy honnan? Hát jegyzeteltem a könyvekből, amiket a könyvtárba találtam! De volt, amit nem találtam meg bennük... - Lebiggyesztem egy pillanatra az ajkaimat, és kicsit helyezgetni kezdem a pergameneket, úgy, hogy a fiú is láthassa. -A te könyveidben biztos megtaláljuk azokat amik kellenek még! - Fordulok a fiú felé, és csak nézem őt, válaszra várva.
a hozzászólás Adrinak készült, és írás közben a 27 év című számot hallgattam. Jöttem
Könyvkupac, könyvkupac, könyvkupac és nincs több. Nincs több? Mi az hogy nincs több? Már más kivette? Felháborodott és egyben csalódott, elnyúlt képpel ölelem magamhoz azt a hat könyvből álló kupacot, amiket a házidolgozat mellé akarok felhasználni. Az én ötletem volt a csillagvizsgáló, ha már ilyen témában okoskodunk, akkor legyen valami tényleges vonzata is. Ezek a könyvek telis tele vannak olyan tájoló információval, amikkel most akár ki is nézhetünk a világűrbe. Ilyenkor már nem igazán lenne szabad elkóricálni, a legtöbb elsős visszamegy a klubhelyiségbe és ki sem teszi onnan a lábát. Ellenben én már jó alaposan felkészültem. Néhány falat vacsi után egyből a könyveimhez siettem a helyiségbe, majd szapora léptekkel a torony felé vettem az irányt. Jobb esetben még nincs ott, bár nem mernék megesküdni rá, mivel már futottam össze a vacsoráról végzett diákokkal. Bár ez nem igazán jelent semmit. Megemelem a nehéz fogantyút és betolom az ajtót. Az első, ami feltűnik, az a lány. Épp ücsörög és nagyban rámol. Vajon mennyire készült? Ahogy teszek beljebb pár lépést, lábbal rúgom be az ajtót, de csakis finoman, nem nagy puffanással. Most már csak mi ketten vagyunk idebent. - Mióta vagy itt? - kérdezem semmi köszönés nélkül, közben egy másik üres asztalra lepakolom a hozott könyveket. Majd a már sarokba készített pokrócért megyek és odaviszem magam mellé. Leülök a lánny mellé, vetek egy pillantást a halom pergamenre, amik előtte hevernek. - Te ezeket meg honnan szedted? - kérdezem felvont, kíváncsi szemöldökkel. Ma nem csak én vagyok az aki készült? Pedig úgy gondoltam majd idegesítően bugyuta lesz. Bár még lehet az, nem?
Már vége a napnak, a vacsora is megvolt. Legszívesebben visszamentem volna a klubhelyiségembe, a többiekkel, ahogy kellett volna, de hát nem tudtam, mert Adrian, akivel asztronómiából közös házi dolgozatot kaptam, persze most ért rá. Biztos vagyok benne, hogy jó lett volna ez máskor is! De nem, nekünk most kell, és csakis azért mentem bele, mert kell az a házi dolgozat, nem lehet, hogy nem készítem el ilyen badarságokért. Szerencsére már kutattam egy kicsit a téma után. Egész érdekesnek találtam. A csillagászat története. Ezt a címet kaptuk. Szeretek kutatni, főként a történelmi dolgok után, hiszen abban mindig lehet találni valami érdekességet. Amikor megkaptuk ezt a témakört, annyira rá voltam indulva a témára, hogy szinte az egész napomat a könyvtárban töltöttem utána. Jegyzetelgettem, különböző csillagászati könyveket kezdtem el olvasni esténként, csak hogy minél eredményesebben tudjam elvégezni a dolgozatot. Kíváncsi vagyok, Adrian mit tett ezért. Lassan, biztos léptekkel haladok fel a lépcsőkön. A csillagvizsgálóban találkozunk, bár kicsit félek. Nem túl kedves sötétedés után az iskola folyosója, úgy érzem, bármelyik pillanatban valami beránthat egy folyosóra, ahol ki tudja, mi történne velem. Ahogy ezeken a dolgokon morfondírozom, kicsit gyorsabbra veszem lépteimet, szinte már-már futva haladok fel. Amióta itt vagyok, nem igazán jártam este kint a folyosón, sőt, még prefektussal sem találkoztam szembe, szóval nem tudom, mennyire lehetnek szigorúak a kijárással kapcsolatban. Persze nem esne jól, ha a szüleim már rögtön azt hallanák vissza, hogy büntetést kaptam, amiért éjszaka kint lófráltam. Kicsit haragszom is most ez miatt a fiúra. Akit ha jobban belegondolok, még igazán nem is ismerek. Csak mindig együtt van óránk és most őt kaptam páromnak a dolgozathoz. Azt sem tudom, milyen másokkal együtt dolgozni, mert még nem igazán volt rá alkalmam. Szeretem egyedül elvégezni a dolgaim, egész életemben egyedül tanultam, anya csak leellenőrzött általában. Kicsit tovább tartott felérnem, mint gondoltam. Még elég ismeretlen számomra az iskola, sokszor a tömeggel együtt haladok, és csak ez az egy az, amiért nem tévedek el. Ha mindig egyedül kellene mászkálnom, biztosan elvesznék. Taláromat megigazítom mielőtt belépek a csillagvizsgálóba. Nem tudom, a fiú bent van e már, de gondolom nincs, mert én rögtön miután beszéltünk el is indultam ide fel. Be is léptem, és sehol egy árva lélek. Legalább nem fognak minket megzavarni, miközben csináljuk a dolgozatot. Táskámat leteszem az egyik padra, helyet foglalok és elkezdem szétrakosgatni a jegyzeteimet, miközben néha-néha az ajtó és az ablak felé pillantok. Egyedül azért félelmetes egy kicsit itt fent.
a hozzászólás Adrinak készült, és írás közben a 27 év című számot hallgattam. remélem tetszeni fog
