2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Főkarakter: Titkos Teljes név: Lucy Jun Harlow Születési hely és dátum: Liverpool, 1979. október 13. Csoport: Griffendél Patrónus: Hattyú Évfolyam (szak) / Foglalkozás: 8. évfolyam, szimbolisztikus Képesség: - Mágikus adottság:- Kiemelkedő tudás: Jóslástan - kiemelkedő, Rúnaismeret - kiemelkedő, Sötét varázslatok kivédése - tehetségtelen
Jellemed kifejtése
Nem lehet nem észrevenni engem. Na nem azért, mert direkt felhívom magamra a figyelmet, vagy mert feltűnési viszketegségben szenvedek, de még vélaszármazék sem vagyok, viszont cserébe hihetetlenül kétbalkezes. Ha valami a kezembe kerül, jó esetben csak leesik és eltörik. Ha órán valaki abban a pillanatban nevet fel hangosan a szomszédja poénján, amikor a tanár elhallgat, az én vagyok. Ha a kviddicsedzésen valaki a saját csapattagját löki le a seprűről, az is én vagyok. Persze ezt leszámítva annyira nem játszom rosszul, de csak tartalékos vagyok, ha a jobbak kidőlnének, azt hiszem, jó okuk van rá. Viszont a balszerencsés sorsomért cserébe kaptam pár jó tulajdonságot is. Gyakorlatilag bárkivel ki tudok jönni, még azokkal is, akikkel más nem, de ettől függetlenül én se kedvelek mindenkit, csak jól titkolom. Szeretek társaságban lenni, ha az nem túl nagy. Leginkább 3-4 emberrel érzem jól magam, de mindig változik, kik is azok, mert hangulatfüggő. Minden hangulatomhoz van pár ember, és olyankor velük lógok.
Megjelenés
Hosszú, barna haj, barna szemek, átlagos magasság. Ez az első, ami a külső szemlélőnek szembetűnik rajtam, illetve ott van még az a furcsa érzés, hogy mintha ázsiai lenne, de nem biztos… nos, anyukám japán volt, ezért tőle örököltem bizonyos jellegzetes külső jegyeket, de annyira nem feltűnő. Emiatt nem teljesen úgy nézek ki, mint a többi távol-keleti lány a suliban, én inkább egzotikus beütésű európai vagyok, és ez jobban is hangzik. Bőröm kicsit sötétebb, mint a többieké, de ez nem baj, mert nyáron sokkal normálisabban le tudok barnulni, mint azok, akiknek fehr bőrük van, és leégnek a napon. Sminkelni is szoktam magam, melyik lány nem? Na, jó, vannak olyanok is, és még csodálkoznak, hogy nem figyel fel rájuk senki. Szeretem a kényelmes, de nőies ruhákat, a magassarkút, és a kiegészítőket. Ha a sulin kívül találkozol velem, mindig ezek kombinációjában vagyok, mert szerintem fontos a jó megjelenés. Régen amúgyis csúnya voltam, de szerencsére a tinikorban előnyömre változott a külsőm, most már többnyire elégedett vagyok magammal.
Életed fontosabb állomásai
Nem mondhatnám, hogy különleges életem lett volna eddig. Nem vagyok elkényeztetett, sem balhés, túlságosan népszerű sem, nem történt a családban tragédia, legalábbis, amióta tudatomnál vagyok, mert az anyukám sajnos a születésemkor halt meg. Ez elég súlyos dolog lehetett, de azóta tényleg nem történt semmi rossz. A szüleim egy jótékonysági rendezvényen ismerkedtek meg egymással, apa a szervező cégnél dolgozott, anya pedig tolmácsként kísérte egy japán cég vezetőit. Részleteket nem tudok, mert apa nem igazán szokott erről beszélni, amit meg is értek. De gondolom egymásba szerettek, összeházasodtak, és megszülettem én. Anya elkapott valami fertőzést a kórházban, és már nem lehetett segíteni rajta. Ezt azóta sem értem, már nem a középkorban élünk, milyen fertőzést lehet elkapni egy kórházban? Mivel soha nem ismerhettem, ezért nem tudom teljességgel kijelenteni, hogy hiányzik. Sokkal rosszabb azoknak, akik úgy veszítik el valamelyik szülőjüket, hogy már ismerték. Persze, sokszor gondolok rá, hogy milyen jó lett volna, ha ő visz el az iskolába, vagy elmegyünk moziba, vásárolgatni, mindenféle ilyen anya-lánya programra, ami megadatott a barátnőimnek. Viszont apával nagyon jól kijövünk. Ő mindig igyekezett mindent megtenni, hogy ne érezzem egyedül magam, és egész jól helytállt. Ezért viszont sokat kellett dolgoznia, úgyhogy gyakran voltam rábízva a szomszédokra délutánonként, és az iskolából is egyedül jöttem haza. De egyáltalán nem bánom, tudom, hogy muszáj volt sokáig a munkahelyén lennie. Sosem házasodott meg újra, szerintem nem is járt senkivel, bár szoktam neki mondani, hogy nem élhet örökké egész életében… Szerintem attól fél, hogy nekem nem tetszene a dolog, pedig én már felnőtt vagyok, és csak a nyarat töltöm otthon, most már nem kellene azzal foglalkoznia, hogy én mit gondolnék. Pár évvel ezelőtt még biztos megőrültem volna, ha egy nő lépne be az életébe, de már nem bántana a dolog, az a fontos, hogy legyen valaki mellette is.
Egyébként mugli származású vagyok, ezért is volt nagyon meglepő, amikor megkaptam a levelet tizenegy éves koromban a Roxfortból. Emlékszem rá, július vége volt, otthon voltam, és ajándékot csomagoltam, mert este tartottuk a barátnőm, Alice szülinapi buliját. Kimentem a szobámból, mert nem találtam több csomagolópapírt, és meg akartam nézni, hogy van-e még a kamrában, amikor valami zajt hallottam bentről. Visszamentem, és először nagyon megijedtem, amikor láttam, hogy egy bagoly röpköd a szobámban, és valami levél van a lábán (vagy a csőrében? erre már nem emlékszem) Mikor megnyugodtam, és rájöttem, hogy nem bántani akar, és még egész barátságosan is néz, elvettem a levelet, és kibontottam. Nagyon különös dolgokat írtak benne, hogy boszorkány vagyok, felvesznek egy varázslóiskolába, meg hogy az iskola egyik tanára hamarosan felkeres, hogy mindent elmagyarázzon nekem. Persze egy szót sem hittem el, arra gondoltam, valami szekta vagy reklám lehet, úgyhogy félredobtam, nem foglalkoztam vele. Pár nappal később, amikor apa is otthon volt, egy idegen kopogtatott be. Flitwick professzor néven mutatkozott be, és tényleg szóbahozta azt az iskolát, amiről a levélben írtak. Egyikünk se hitt neki igazán, úgyhogy bemutatott pár igazi varázslatot, hogy meggyőzzön minket. Nekem persze leesett az állam, és nem hittem volna, hogy én valaha is képes lennék ilyesmire, mert nem emlékszem, hogy valaha is csináltam volna bármi olyat, ami mágiára utal. Aztán amikor este kutattam az emlékeimben, találtam pár dolgot, amit különösnek találtam, például amikor vágott szeműnek csúfolt az egyik fiú az osztályban, és ez engem dühített, elkezdett vérezni az orra csak úgy magától. Mármint, ezt akkor véletlen egybeesésnek gondoltam, de az benne a különös, hogy amikor rohant vele az orvoshoz, mire odaért, úgy elmúlt, hogy még csak nem is utalt rá semmi, hogy tényleg megtörtént, ezért büntetést kapott szimulálásért. Azért még mindig nehezen hittem el, hogy tényleg egy varázslóiskolába megyek tanulni, de Flitwick professzor megígérte, hogy másnap elkísér megvenni a szükséges dolgokat, ezért izgalmamban alig tudtam elaludni.
A Roxfort sokkal nagyobb és szebbnek tűnt, mint azt képzeltem. Nem egy klasszikus kastély jut az ember eszébe egy olyan helyről, ahol boszorkányok és varázslók tanulnak, valami erdei kunyhószerűségre számítottam, és persze az is izgalmas lett volna, de a kastély gyönyörű volt. Nagyon hangulatos, ahogy eljutottunk a tavon keresztül csónakban alá, mert onnan annyira hatalmasnak tűnt, hogy rögtön az jutott eszembe, el fogok tévedni. Ekkor már sokkal inkább elhittem, hogy tényleg léteznek varázslók, főleg, hogy voltak olyanok, akik már tudtak kicsit varázsolni, irigyeltem is őket érte. A beosztás volt a legizgalmasabb rész, mert nem tudtam, hova szeretnék kerülni. A vonaton sok mindent hallottam a házakról, jót is, rosszat is, igazán nem tudtam választani. Így hát csak ültem a széken, mikor a nevemet mondták, és izgatottan vártam, hogy megszülessen a döntés. Ami eléggé elhúzódott, vagy öt percig ültem ott, és már majdnem szívrohamot kaptam, mert attól féltem, véletlenül kerültem ide, és haza kell majd mennem, és leégek az egész suli előtt. Végül kimondta, hogy Griffendél, és én annyira megkönnyebbültem, hogy elfelejtettem, hogy a székről le se ér a lábam rendesen, úgyhogy jól előre esetem. Ezzel a bénázással be is írtam magam az iskola történetébe, mert az évfolyamom máig úgy emleget, hogy tudod, az a lány, aki elhasalt a beosztáson. Onnantól kezdve egyébként megállíthatatlan vagyok szerencsétlenkedés szempontjából, előtte is mindig elejtettem a ceruzáimat, vagy kiborítottam az innivalómat az órákig készített rajzomra még a mugli suliban, de itt igazán „kibontakoztam”. Nagyon szerettem egyébként az iskolát, bár elég sok furcsa és veszélyes dolog történt. Azokról apának sose számoltam be, mikor hazamentem, vagy levelet írtam. Azóta már ő is nagyon jól megszokta a baglyokat, és furcsán néz mindenkire, aki elhűlve megjegyzi, hogy egy bagoly ül az ablakunkban, csőrében egy levéllel. Idén kezdtem az egyetemet szimbolisztikus szakon, és biztos valami agybajom van, de nekem tényleg a jóslástan tetszett a legjobban a tárgyak közül. Pálcaforgatásban nem vagyok annyira jó, amihez nem kell, azokból annál inkább. A szimbolisztika épp ezért tökéletes nekem, de még nem tudom, mit fogok csinálni, ha végzek. Addig is, nem lesz unalmas az élet sem nekem, sem azoknak, akikkel éppen vagyok, mert amerre járok, mindenhol okozok egy kis bajt az ügyetlenségemmel. Legutóbb például a kviddicspályán alakítottam. Harmadikban jelentkeztem a csapatba, és akkor is elég szkeptikusan fogadtak, de tartalékosnak végül betettek. Azóta ott is folyton csinálok valamit, ami a nézőknek, főleg az ellenszurkolóknak nagyon jó. Persze igazi meccsen még nem játszhattam, csak az edzésen, de épp elég volt, hogy a múltkor is nekimentem az egyik karikának, és esés közben ráestem az őrzőre, aki nem vett észre. Na, de már így is túl sokat sztoriztam magamról, úgyhogy most fejezem be, mielőtt még kezdenék unalmas lenni.
Albus Dumbledore
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Lucy Jun Harlow 2016-02-14, 11:29
Elfogadva!
Sziaa! Egyrészt köszönöm, hogy megalkotod őt nekem! Mindig agyaltam rajta, hogy ezzel a PB-vel meghirdetek egy leányzót, mert maximálisan a kedvencem, viszont olyan tekintetben meg nem akartam csapásvonalat megadni, hogy milyen legyen, úgyhogy rád volt minden bízva, de meg kell mondanom, hogy nem csalódtam!! Nagyon szépen össze van rakva, olyan kis aranyosan esetlen, elsőre tisztára az X-Men ugrott be, ahogyan Flitwick megjelent a kislánynál, hogy viszik mutánsnak tanítani A külsejéhez nagyon passzol a jelleme, nem elrugaszkodott, látszik, hogy nem egy kitalált, hanem egy nagyon is játszható, életszerű csajsziról van szó. A bénázása biztosan sok érdekes sztorit von majd maga után, úgyhogy már alig várom, hogy életre keljen a hölgyemény. És meg kell jegyeznem, hogy még mindig nagyon szeretem az írási stílusodat^^
Nagyon szépen össze van rakva, olyan kis aranyosan esetlen, elsőre tisztára az X-Men ugrott be, ahogyan Flitwick megjelent a kislánynál, hogy viszik mutánsnak tanítani 
A külsejéhez nagyon passzol a jelleme, nem elrugaszkodott, látszik, hogy nem egy kitalált, hanem egy nagyon is játszható, életszerű csajsziról van szó. A bénázása biztosan sok érdekes sztorit von majd maga után, úgyhogy már alig várom, hogy életre keljen a hölgyemény. És meg kell jegyeznem, hogy még mindig nagyon szeretem az írási stílusodat^^ 
