2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Userinfo: Főkarakter Teljes név: Hannah Abbott Születési hely és dátum: 1980. szeptember 1. - Anglia, London Csoport: Hugrabug Patrónus: Vörösróka Évfolyam: Nyolcadik Képesség: Vélaszármazék Mágikus adottság: Vízmágus 1. szint Familiáris: - Kiemelkedő tudás: Sötét Varázslatok Kivédése - Kiemelkedő Gyógynövénytan - Kiemelkedő Kihez tartozol: Canon karakter
Jellem: Amikor még gyerek volt, szeretett valahova tartozni, ez az érzés pedig gyakran felülkerekedett a racionalitásán, hiszen képes volt a legátlátszóbb hazugságot is naivan elhinni, ha azzal az járt, hogy az emberek között lehet, beszélgetnek vele. Nem érezte soha, hogy a személyisége elég ahhoz, hogy csak azért barátkozzanak vele. Ez mostanában is előjön, de már legalább a hazugságokat fel-felismeri. Önbizalom hiányos, távolságtartó, sokat idegeskedő személy, hiszen a megfelelési kényszere mostanra már teljesen eluralkodott rajta. Elsőre nem az a személy, aki magára vonja mások figyelmét, ám ha valaki mégis szóba elegyedik vele, azonnal megláthatja báját és különleges kisugárzását. A saját problémáit nem tudja megoldani, de másoké iránt elkötelezett és kreatív. Okos, nagy elméleti tudással rendelkezik, azonban visszahúzódó magatartása, folyton riadt tekintete miatt nem hiszik ezt el róla, és amíg nem kezdenek el beszélgetni vele, ez nem is változik meg. Napjainkban keményen harcol az elismerésért, valaki szeretne lenni és arra törekszik, hogy az emberek felfigyeljenek rá. Már elkezdett kibontakozni, azonban a sok idegeskedés miatt ez megrekedt. Mostanában, ha valaki kicsit is csúnyábban néz rá megriad, elmenekül. Könnyei sokszor és önkéntelenül előtörnek olyan apróságok miatt is, mint egy dörgés. Ilyenkor a legeldugottabb helyekre menekül, hogy senki se lássa őt sebezhetőnek. Ha emberek között van igyekszik felszabadultnak tűnni. Szeretne kapcsolatokat kialakítani, pozitív irányba terelni az életét, új fejezetet nyitni és maga mögött hagyni a múltat.
Kinézet, megjelenés: Arca természetes rózsaszínes színe már csak orcáján van jelen. Az elmúlt évek során haja megnőtt, szőkesége kissé sötétedett, így most más szőkésbarna színekben játszik. Meg is nőtt, már ritkábban hordja összefogva a haját. Nem szeret kísérletezni vele, ellenben a normálisnál sokkal többször fésülködik. Körmei mindig rendezettek, aprók, átlátszó, maximum rózsaszínes körömlakkal díszítve. Az utóbbi időben a sok sírás teljesen kikészítette a szemét, ahogy az is, hogy nem alszik rendesen, így elkezdte sminkelni magát, de épp csak annyira, hogy egy részét elfedje a fájdalmának. Inkább szoknyás típus, főleg az egyberészes, virágos ruhákat szereti, és a balerina cipőket, amelyekben hangtalanul tud suhanni. Ruháján mindig megtalálható valahol legalább egy masni, mivel nagyon szereti a masnikat. Az utóbbi időben kinőtte magát, közel százhetven centi magas lett, ami az induláshoz képest szép fejlődés. Az utóbbi egy évben borzalmasan nézett ki testalkatilag, hiszen nagyon sokat fogyott, gyakorlatilag csont és bőr lett, ám mostanában legalább már az étvágya visszaállt és ez alakja normalizálódásán is látszik.
Előtörténet: Tétován, szinte már oldalazva lépsz közelebb a merengőhöz. A mellette pihenő üres fiola, az elgurult dugó, mind azt mutatják, hogy egy emlékfonal már el is helyezkedett benne. Nem lenne túl szép, ha belenéznél...és mégis. A kíváncsiság erősebb, mint bármi más, ami jelen pillanatban körbejár. Érzed, ahogy tenyered alatt kitapinthatóak a rúnák, miközben fejjel előre elindulsz az úton.
Születésem pillanata Hát ezt jól elszúrtam!
A folyosó, melyen járunk egyszerű, fehér, már-már ijesztő az energiatakarékos izzók megvilágításában. Sokan vagyunk a szűk kis folyosón, ijesztően sokan. Mindenki csendben van, feszült, várakozással teli, az arcok olykor elmosódnak, nem is csoda, hiszen erre nem emlékezhetek, csak mesélték nekem. A karodat megragadva húzlak közelebb a székekhez, miközben valaki elsuhan mellettünk. Az idős hölgy melletted, hosszú ezüstösfehér hajjal Hannah nagyi, későbbi névadóm. Úgy néz ki, mint aki épp egy sámántalálkozóról jött, de megnyugtatlak nem. Ő egyszerűen mindig így nézett ki. Mellette ül a nagypapám, töpörödött kis ember, amolyan papucsférj volt mindig, de szerette a mamámat, és mindig kaptam tőle csokit. Ő volt, aki a legjobban ismert. Csak rám nézett és tudta, mit kell mondani ahhoz, hogy újra elmosolyodjak. Talán legilimentor volt. Nem tudom. Kevés emlékem van róla, de később még szóba hozom, ígérem. A másik oldalon várakozó feszült, idős, kihúzott hátú páros a másik nagyszüleim voltak. Mivel félvér vagyok, így a családom másik fele muglikból állt, akik nem igazán mertek természetesen viselkedni a mágusok jelenlétében. Szerintem mindig reménykedtek benne, hogy nekem nem lesz varázserőm. A távolabb álló csoport a szüleim baráti köre. Kérlek bocsásd meg, hogy csak kevés vonást látsz teljesen, sokat közülük nem ismerek. Ők is bejöttek, amikor apának szóltak, hogy elindultam. Alig néhány perc múlva már nyílik is az ajtó, de nem, csalódást kell okoznom, nem én jöttem ki, csak édesapám, megviselten, falfehéren, remegő tagokkal. Férfi ember, aki számára a szülés hátborzongató jelenség. Nem bírta, hiába fogta édesanyám kezét, egyszerűen elájult, és jobbnak látták, ha ezt nem csinálja tovább odabent. Ezek után újabb feszült csend, apa a két társaság között mászkált, az biztos, hogy ha leül, menten agyvérzést kap. Nem szerettem volna, ha baja esik, hiszen akkor nem ismerhetem meg, pedig csodás apa volt. Nem a legjobb, de nekem tökéletes. Megszületni csak az éjjel születtem meg. Anyukám nagyon elfáradt. Nem jöttem ki sehogy, már majdnem császármetszésre adták a fejüket az orvosok, mikor végre megindult a dolog. A vállamra tekeredett a köldökzsinór, ami bent tartott, ezért kerültünk ilyen helyzetbe, és egyesek szerint ezért remeg kicsit a jobb kezem. Kislány lettem. Hannah. Édesapám a sarokban, egy széken ült. Senkinek sem tűnt még fel, hogy ő nem fogott meg, a többieket lefoglalta, hogy minél többet babusgassanak és ne hagyjanak aludni, pedig fáradt voltam gondolom, hiszen tizenhét órán keresztül próbáltam kibújni. Apa csalódott volt. Minden jósnő, akinél járt, fiút jósolt neki. Ő pedig erre is készült. Büszke volt, és hangos. Mindig a fiáról beszélt, mintha már ott lenne vele, elmesélte, hogy mikre tanítja majd, hogy igazán jó seprűlovas lesz, sárkányokkal vív majd és kiemelt helye lesz a minisztérium bestiakutatói között. Vágyott a fiúra, aki sosem jött el, és azon az estén valami óhatatlanul is elszakadt közöttünk, valami, amitől nem volt tökéletes a kapcsolatunk, valami, amiért kislányként nem az apámat szerettem volna a férjemnek, és amit egyikünk se tud megmagyarázni. Kislány lettem. Ötvenkét centivel, nagy kék szemekkel, szinte semmi hajjal. Szeptember elsején 3:23 perckor.
Első varázslat Milyen kár, hogy pont most!
A kép változik. A kórházi szoba eltűnt, ahogy az emberek is. Egy szépen feldíszített nappaliba érkezünk, ahol finom sütiillat száll. Anyukám szüleit nem volt alkalmam megismerni. Három éves voltam, amikor karácsonykor a csúszós utakon balesetet szenvedtek. Anya nagyon szomorú volt, emlékszem, mert ez a karácsony az első, amire emlékszem. Apával díszítettük fel a fát, és együtt sütöttünk a télapónak sütit. Emlékszem annyi tejet megittunk közben, hogy megfájdult a hasunk. Látjátok? Mondom én, hogy jó apa volt. Anya sírva jött haza, falfehéren. Emlékszem - és te is láthatod - hogy nem egyedül jött haza, két kollégája is jött vele, ők segítették ki a kocsiból és hozták be. Akkor tudta meg, hogy mi történt a nagyiékkal. Minden csendes volt, én pedig éreztem, hogy nem kellene zajonganom, ami amúgy se volt szokásom. Apa elmesélte nekem, hogy a nagymama és a nagypapa meglátogatták Istent, aki szerette volna, ha odaköltöznek, és a nagyinak megtetszett a hely. Értettem is és nem is. Nem a halált értettem meg konkrétan, hanem azt, hogy a nagyiék most máshol vannak, ahonnan nehezebb eljönni hozzánk, mint eddig. Ami ezután jött, az maga a boszorkányság kezdete. A fa díszeit pörgettem és azok egyszer csak feketévé változtak. Senki sem örült neki, sőt anya újra sírni kezdett, és ettől én is szomorú letten. Nem akartam megbántani, nem is akartam semmit sem csinálni. Azt még elmesélem, hogy anya kisbabát várt. Nem tudta, de annyira rosszul érezte magát, annyira összetört, hogy nem figyelt oda, és a kistestvérem elment. Nem beszéltünk róla soha, de apa néha álmában Michael-t hívta. Így hívtak volna, ha fiúnak születek.
Indul a móka Csokibéka kártyát elő
Tetszik a merengős megoldás is, nálam legalábbis elérted, hogy úgy érezzem, magával Hannah Abott-al járkálok az emlékekben 
