2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
No igen ennek pont ez a lényege elérem, amit akarok és szerencsére ő is ezt akarja, persze főleg azért, mert én elértem, hogy ezt akarja. Nem véletlenül úsztam meg sokáig a sötét kis ügyeimet és e miatt is jutottam ki az Azkabanból. Szerencsére manapság az urak még mindig a férfiak, a férfiakat pedig nagyon könnyű irányítani, legalábbis a legtöbbjüket. Általában nem tudnak nemet mondani, ha tudod hogyan kell őket elszédíteni és ez alól Brady sem kivétel. Persze azért van egy apróság, amit fontos. Nem mindegy, hogy én mennyire élvezem ezeket a játszmákat és vele kifejezetten élvezem is. Tettem már persze olyat is, ami annyira azért nem volt élvezetes, de jelen esetben erről szó sincs, vele tényleg jó és nem csak azért, mert hatni tudok rá... igazából magam sem tudom megmagyarázni az okokat, talán nem is akarom. - Látod milyen... mázlisták vagyunk mi ketten. - ugyan még válaszolok, de már egyre nehezebb, egyre elfúlóbb hangon sikerül bármit is kinyögni, ami talán érthető, hiszen mégis csak jól csinálja, amit csinál. Talán pont e miatt keveredem vissza újra és újra a közelébe, mert hiába volt valaki, aki letörte a lelkesedését és az egoját, ettől még nagyon jól megy neki a huncutkodás és hajlandó még az izgalmakat is bevállalni a kedvemért, hogy akár le is bukhassunk, bár kicsi az esélye, de mégis az izgalom attól még meg van, sőt csak egyre inkább fokozódik, ahogyan egyre vadabb tempóra váltunk. Nem hiszem, hogy az a kis leányzó, akihez előttem volt köze bármikor is kihozott volna belőle ilyen ösztönöket, amiket nekem sikerült, sőt biztos, hogy nem. Legutóbb is még szinte magán is meglepődött, ahogyan most is így sejtem. Engem viszont csak még jobban feltüzel, ahogyan a hajamba kapaszkodik, ezzel is növeli a már egyébként is egekbe szárnyaló élvezetet. Ha nem kellene legalább valamelyest visszafogni magamat, akkor most utcákkal arrébb is hallanák a hangomat, ez nem is kérdés, de valamelyest visszafogom, mert nem akarom őt nagyon kellemetlen helyzetbe hozni, hiszen mégis csak ő a tanárbácsi, neki lehet rosszabb, ha esetleg valaki mégis csak belénk botlik. - Ez egy jó hír. Kihozom belőled a szunnyadó... vadat, amit az a balga lány sose tudott volna nem igaz? - széles mosolyra húzódik a szám, ahogyan megfordulok, hogy immár szembe kerüljek vele. Jó szorosan feszülök neki szándékosan, hogy még így is érezzem a jó eséllyel majd csak lassan alaphelyzetbe álló férfiasságát, ami most is még feszül a lábaim között hála a szoknyás megoldásnak. Csak aztán hajolok közelebb, hogy átfonva a két karomat a nyaka körül hosszan megcsókoljam. - El tudnék viselni egy ismétlést, de te... nem biztos és a végén még tényleg valaki belénk botlana, de... annak is eljön az ideje. - mosolyogva lehelek csókot immár csak az arcára, csak aztán kezdem el rendezgetni kicsit a ruhámat, hogy aztán még egyszer lecsúsztassam a kezemet a lába közé és finoman ráfogjak a legújabb játékszeremre. - Találkozunk még, te pedig iszonyatosan fogod várni a pillanatot igaz? - újra közelebb lépek és kap még tőlem a füléhez hajolva egy kényes nyögést, ahogyan a férfiasságát még egyszer a lábam közé dörgölöm. Csak aztán lépek el tőle és igazítom meg most már rendesen a szoknyát és a ruhámat is. Szándékosan nem váltok vissza nadrágra, maximum majd ha kiértem a látóteréből, de maradjon csak meg maga az izgató gondolat, ahogyan elsétálok, hogy tudja nincs rajtam a szoknya alatt az ég világon semmi sem és képes lennék így akár végig is grasszálni a főutcán.
Túlságosan sokáig voltam jófiú, aki mindenkivel kedves, de Hazel olyan szinten magára gondolt, amikor elköltözött, hogy talán az volt az a pont, amikor úgy éreztem, hogy szakítok Terrivel, és új életet kezdek. Ha az ember mindig csak kedves, akkor pofára ejtik, nekem pedig abból elegem volt. Na teljesen megváltozni nem fogok, hiszen nem vagyok egy született ősgonosz, vagy manipulátor, de ki akarom nyitni a szememet a világra. Chantal igazi vadóc, aki mellett mindez sikerülhet, és ha a múlt alkalommal nem akartam még lekötni magamat, vagy őt elkötelezni. Viszont most, hogy ismét látom, és eljátsza nekem az ártatlan, szinte naív teremtést azokkal a szempillarebegtetéseivel, úgy érzem, hogy ha bárki más hozzá merne nyúlni, azon mód belemártanék valami éles pengét. Nem tudom, hogy miért hat rám ez a lány, de hogy van benne valami, ahhoz kétség sem férhet. Született csábító, és megvan benne az a különös sokszínűség, hogy egyik pillanatról a másikra tud váltani, és a naívából átmegy egy tapasztalt kurtizánba, aki teljesen ura a testének. - Szívesen behódolok, amíg megkapom, amit akarok. Szerencsére ez összefügg azzal, amit te akarsz. – Engem aztán nem érdekel, hogy ő is papucsot akar belőlem csinálni, mert számomra nagyon is élvezetes módon teszi. Nem parancsol, hanem szinte könyörög, és olyan keménnyé válok tőle, hogy megéri, bármit is kell érte tennem. Valahogy mindkettőtől férfiasabbnak érzem magam. Azt, hogy ölnék érte, komolyan gondoltam, már túl régi nóta az, hogy jófej tanár bácsi vagyok, de azért valahol ezt meg kell tartani, hiszen állítása szerint pont a cukiságomat imádja annyira. Érdekes átmenetnek kell bekötvetkeznie, hogy mindkét véglet teljesüljön. És képes vagyok felfedni magunkat, hiszen annak jegyében, hogy tényleg fokozzuk az izgalmakat, kell a kockázat. Na nem hiszem, hogy bárki meglátna, de nem is akarok most ezen aggódni. Inkább átváltoztatom a nadrágját, és már bele is megyünk keményebben abba, hogy egymásban találjuk meg a gyönyört. A lány szorításából érzem, hogy ez sem lesz egy elhúzódó aktus, számomra is szokatlan még az ilyen kemény igénybevétel, mégis amennyire csak tőlem telik, túlteljesítek, főleg, hogy igazoltnak látom a városi legendát, hogy a női nyögések csakis azért hangosak, hogy elősegítsék a férfi kitörését. Chantal tökéletesen csinálja, felszakadó kiáltása folytán be kell hunynom a szememet, hogy még csak ne is lássam magam előtt ívben megfeszülő tökéletes testét, mert a végén még az a szégyen érne, hogy kielégületlenül hagyom őt a saját javamra eldőlni a játékot. Ahogyan helyezkedik, megtalálom azt a legbelső pontot, amelynél már nincsen tovább, számomra is maga a mámor, ahogyan ilyen behatóan ismerhetem meg, s ahogyan felsikolt, pár pillanattal később érem be, hiszen tudom, hogy nála sokkal elnyújtottabban érhet be ez az egész, így ha utolsó lökéseim már nekem is hasonlóan mennybe repítőek, megszólalalni azonban nem tudok, mert így is minden erőmet kiveszi, csupán a hajára markolok rá, és észre sem veszem, ahogyan erőteljesen rántok egyet rajta, és zihálva eresztem szabadjára mindazt, ami a találkozásunk óta feszült bennem. - Azt hiszem, jó úton haladok, hogy teljesen a rabod legyek.. – Mormolom nagy nehezen megszólalva végül, sejthetően neki más tervei vannak mára, tehát azt kár is lenne erőltetnem, hogy maradjon. Remélem, hogy azért találkozunk még.
Ha tudnám mi jár a fejében, akkor most széles mosoly terülne el az arcomon, mert tökéletesen elértem a célomat. Pontosan azt teszi, amit akarok és pontosan úgy, ahogyan akarom és bármit megtenne értem, ez a lényeg. Kell a védelem, még ha többnyire nem is tudom védeni magamat, de azért jó, ha nem vagyok teljesen egyedül a világ ellen. Az azért még nekem is érvágás. Elég ügyes vagyok, jól forgatom a szavakat és a pálcát is, de ettől még óvatosnak kell lennem és nem rossz, ha van aki védi a hátamat, vagy akár... komoly bajba is kerülne miattam. Kár lenne tagadni nagyon is élvezem a helyzetet, főleg mert egyébként is élvezetes az, amit nyújtani tud és élvezetes az is, ahogyan nyújtja, de e mellett még óvni és védeni is fog, ami pluszban megint csak nagyon is kedvemre való. - Nem tudhatod előre, hogy mivel tudsz majd megvédeni... Azt már jól sejted... vannak ellenségeim. - és lesz rá példa, hogy akár hazudnia is kell majd azért, hogy ne kerüljek vissza oda. Erről még fogalma sincsen, ahogyan az életemről sem, hogy miken mentem keresztül és mi formált olyanná, amilyen lettem. A férfiak álma vagyok, de az apáké már nem annyira. Na persze ha nem a saját apámról beszélünk, mert neki nagyon is kedvére való voltam, amikor már nem volt az anyám és most ennek ellenére mégis egy hozzám képes fiatal kölyökkel szórakozom, de szó se róla nagyon tetszik, ahogyan néz rám és amennyire oda van értem. Bármelyik nőt feltüzelné az a lelkesedés, ami meg van benne, az a pillantás, ahogyan szinte már a tekintetével magáévá tesz és aztán persze nem is csak úgy. Cseppet sem fogja vissza magát, ahogyan én sem és még a kockáztatást is bevállalja. Így halkabbnak kell lennünk, de több benne az izgalom, hiszen erre is járhat valaki akár és az biztosan kellemetlenséget szülne neki, hiszen mégis csak ő készül tanárnak. - Igen... igen! - képtelen vagyok teljesen csendben maradni, de legalább nem kiabálok, de csak csak kiszalad a számon pár szó és a nyögések is egyre hangosabbak, ahogyan egyre erősebben szorítom a kezét is, amikor elérem. Csak az egyiket szigorúan, hogy a másikkal bátran nyúlhasson oda, ahová csak szeretne. A lökései egyre erőteljesebbek, én pedig egyre nehezebben fogom vissza magamat. Ügyesen helyezkedem, hogy minél mélyebbre juthasson, hiszen mindkettőnk számára úgy lesz még hevesebb az érzés. Nem kell sok idő, de itt most is nem is az volt a cél, hogy sokáig tartson, amíg szinte már kiszorítom a kezéből a vért és az egész testem megfeszül, a kéjes sikolyt pedig nehezen fogom vissza. Össze kell szorítanom a számat, hogy ne legyen olyan hangos, ahogyan az kikívánkozna. - Most... most... igen! - préselem, szinte csak szűröm a szavakat a fogaim között, mert ha most többet tennék abból biztos, hogy sikítás lenne és nagyon remélem, hogy már tudja hogyan működöm és ezen a ponton csak még erősebbre vált, sőt amilyen jól összehangolódtunk legutóbb is minden bizonnyal a testem reakciói rá is hatással vannak és ő is hamarosan vadul megfeszül bennem, ami csak még jobban fokozza az élvezetemet
Az hogy okos vagyok, vagy hogy engedem neki hogy ezt tegye velem, az két különböző dolog. Az egyik az ész részéről fontos, a másik az ösztönökről szól. Nekem pedig mára már nagyon elegem van belőle, hogy lekezeljenek. Terri teljesen papuccsá változtatott, és bár Chantal is eléri amit akar, mintha feltérképezne, hogy mi a jó nekem, mitől gerjedek be, és úgy szórakozik mindkettőnk érzékeivel. Ez igenis gondoskodást jelent. Nem csak megszerez magának, engem is a fellegekbe juttat. Azt kell mondanom, hogy bármennyire is jó, vagy felelősségteljes vagyok, nem tud érdekelni az esetleges priusza, megváltoztatni pedig pláne nem akarom. Vonz a rosszasága, az incselkedése, és történjen köztünk bármi is a jövőben, nem fogom hagyni, hogy bántsák őt. Ezzel nyilvánvalóan az jár, hogy magamnak akarom őt, bezsongatott már annyira, hogy elsőre még elengedtem volna, mondván éljük a saját életünket, és csak alkami szeretők lehetnénk, de most, hogy előttem feszül ez a finom, szűk járat, nem tudok másra gondolni, csak hogy más ugyanezt nem teheti meg vele. Féltékeny vagyok? Ez újdonság. Terri esetében nem volt rá szükség, nem csak engem mellőzött, mindenki mást is, és most is csak azért keresne egy utódot helyettem, hogy legyen kin uralkodni. - Nem szokásom mellébeszélni, kivéve ha pont ez lenne a lényeg. – Érte megtenném, de azt hiszem állati rosszul hazudok. Ám igenis kell a változatosság, hogy valami kaland legyen az életemben. Lehetünk egymásra hatással, de főleg ő rám, hiszen neki már most teljesértékű minden, aminek a része, nekem vannak hiányosságaim. Azért a múltkori fekete lábát látva azért még most is aggódok, hogy túlságosan sokak útjában van, de ha eddig tudott magára vigyázni, talán a jövőben sem lesz baj. Nem is tudom, hogy mit tudunk kihozni ebből a jelenlegi helyzetből, mert nem úgy tűnik, mintha le akarná kötni magát, én pedig mégiscsak ismétlést kapok. Nekem sem lenne jó, ha máris fejest ugranék valamibe, de nem tudok lemondani róla, és kezdek rákapni az ízére, mintha valami bódítószer lenne. Lényegében az. Játszik velem, incselkedik, eljátssza a szende szüzikét, aki azt se tudja, hogy mi merre, hogy én legyek az erősebb. Ez pedig csak egyet jelent, a későbbiekben, már ha lesz rá alkalom, játszhatunk különféle játékokat. Meglódul a fantáziám, ahogyan mélyre nyomakodom belé, és tudom, hogy most még annyira se leszünk elnyújtva, mint a legutóbb. Pedig igazán tartalma lenne mondjuk órákra bezárkózni valahova, és kiélni azokat az eltitkolt vágyakat. Újra és újra. Csókban forrunk össze, még rá is harap a számra, elfúló zihálással markolok rá a hajára, a másik kezemmel a csipőjét fogom, és a feladatomra koncentrálok, immár nem érdekelve, hogy ki jár arra. Ezúttal még szerencsém van, egy kevésbé forgalmas kapulaljat fogtunk ki. - Igenis. – Dörrenek rá hátulról, odahajolva a meztelen bőréhez, hogy beszívjam a nyakát, és kemény, szinte fájdalmas lökésekkel rohamozom meg az ágyékát. Az ilyen parancs zene füleimnek, Terri mindig azt mondta, hogy „most ne”, vagy hogy „hagyj békén”. Végre révbe értem, és immár behunyt szemmel teszem a dolgomat, mert tudom, hogy kéz a kézben fogunk célba érni. Előrehajolva figyelem most mégis az arcát, valahogy még az is izgató, ha a kéjt látom rajta.
Jól sejti, még nem ismer eléggé és nem tudja, hogy távol kellene tartania magát tőlem, de képtelen és ez így van rendjén. Ha képes lenne rá na az zavarna csak igazán. Biztosan zokon venném, és sokkal jobban jár vele, ha érdeklődőm iránta, nem pedig mérges vagyok rá, mert ha elutasítana, vagy elutasított volna legutóbb, akkor biztos, hogy elég nagy haraggal csaptam volna le rá. Persze tény és való, hogy a véla bájoknak olyan könnyen így se úgy se lehet ellenállni, de épp ez a lényege ennek, viszont vannak helyzetek, amikor szeretem, ha én magam lehetek valakire hatással és nem kell hozzá valami plusz, mint a képességem. - Úgy tetszik, hogy ilyen okos vagy. Biztos az iskola teszi. - évődve döntöm kicsit oldalra a fejemet, pont amikor támad, mondhatni utat adok neki, hogy a nyakamra tapadjon, mint valami vad vérszívó. Oh cseppet sem zavar engem, hogy nyomot hagy rajtam, sőt határozottan élvezem a vadságát. Pont ezt akartam kihozni belőle, azt akartam, hogy ilyen vad legyen és képtelen legyen nemet mondani. Tény, hogy még izgatóbb lenne a helyzet, ha óvatosnak kellene lennünk, de nem zavar vészesen, hogy varázslattal óv meg minket, hogy senki se vegyen észre. Majd úgyis lesz olyan, hogy nem lesz alkalma rá, hogy gondolkozzon. Persze értem én, hogy félti a kis életét, a tanári állásnak nem lenne jó ómen, ha valaki rajta kapna az utcán, ahogyan nyilvánosan élvezkedik, pedig lenne abban izgalom számára is, ebben biztos vagyok. - Oh, hogy milyen őszinte vagy, de szeretem az ilyesmit hallani. - nevetek, csak halkan, de annál kacérabban. Tudom én, hogy mire lenne képes értem, ha bajba kerülnék. Nem hiszem, hogy elgondolkodna rajta, hogy vajon jogosan akar-e nekem ártani valaki, vagy sem. Azt hiszem eljutott arra a pontra, hogy vége. A mocsár szépen lassan lehúzza majd és a mocsár jelen esetben én vagyok. Ha ellenkezni próbálna csak még gyorsabban süllyedne, de szerencsére neki esze ágában sincs ellenkezni és így a jobb, így mindketten sokkal inkább élvezzük a dolgot. Persze, ha nem akarna részt venni a szórakozásban, akkor is elérném, hogy akarja, de... így sokkal jobban tetszik. - Színt viszek az életedbe, örülök, hogy rájöttél és... ennek is. - szélesedik a mosolyom, amikor a varázslat megszűnik és már nem fed el minket semmi sem. Persze így óvatosabbnak kell lenni, viszont az izgalom még inkább bizsergetőn járja át minden egyes porcikámat, főleg amikor eltűnik végre a nadrág és ő okosan nem teketóriázik, eleve pőrén kerül rám a szoknya, hogy semmi se akadályozza a végcélt. A beszéd pedig lassan érvényét veszíti, nincs szükség szavakra. Ezt szeretem, amikor tényleg előjön belőle a vadember, amiről úgy vélem ő se tudta, hogy ott van. Felnyögök, amikor miután megfordított belém hatol. Hátra tudok annyira fordulni, hogy elérjem az ajkait és csókolhassam, épp annyira, hogy még egy apró harapás is belefér, talán a vére is kiserken, de ez nem érdekel, sőt csak még izgatóbbá teszi számomra a helyzetet. Aztán már megkapaszkodom, hogy ne legyek túlságosan hangos, így is kéjes nyögések törik meg a kis sikátor csendjét. Szerencse, hogy az utca elég hangos és nagy a forgatag ahhoz, hogy ne nagyon tűnjünk fel senkinek sem. - Ez az... keményen... keményebben! - utasítom, mert pont ez ennek a lényege. Én vagyok a domináns fél, de hagyom, hogy időnként úgy érezhesse, hogy felülkerekedik. Így mindenki megkapja azt, amitől teljesnek érzi magát.
Minden józan ész szerint menekülnöm kéne a boszorkánytól, akinek az oldalán csakis veszíthetek, ha mást nem, az emberségemet. És mégis, mit teszek? Vágytól elfúló sóhajokkal veszem birtokba, feszítem szét a combjait, na nem mintha nagyon ellenkezne. Az elmúlt évek sótlan kapcsolatát illetően ez olyannyira újdonság, hogy nem is csak kockáztatok, tudom, hogy nekem is muszáj némiképpen a cinkosául szegődnöm, mert ha körözik őt, vagy rosszat tett, vagy feladom, vagy társulok vele. Nem vagyok rossz ember, sőt, nagyon is a helyes ösvényen szoktam járni, de ez a lány teljesen magába bolondít. Nem mondom, hogy szeretem, ahhoz még túl friss Terri bunkósága, a fizikai vágy viszont tagadhatatlan. Ahogyan rezegteti a szempilláit, csak feltüzel, előhozza belőlem a férfit, azt, ahogyan meg akarom feszíteni a testemet, hogy minél nagyobb nyomást gyakoroljak rá. Nem akartam volna kötődni hozzá, hogy ne verjen át, most meg úgy érzem, hogy beverném a képét, aki csak ránéz. Terri mellett nem kellett féltékenynek lennem, de Chantal... csak az enyém legyen, és senki másé. Ennyire egoista lennék? Úgy tűnik mélyen elrejtve nagyonis! - Tudom, hogy manipulálsz, de nem érdekel. Az csak azt jelenti, hogy akarsz tőlem valamit, és ez.. Nem rossz dolog. – Igenis erősnek érzem magam mellette, ahogyan pakolgatom ide-oda, felhúzom a lábát, ahogyan ívben meghajlítom a testét. Szinte alig használt izmaim is üvöltenek azért, hogy minél inkább lépjek ki a magam emelte burokból, és veszítsem el a fejemet. Odahajolva a nyakára beszívom a finom bőrt, mellőzve a gondolatot, hogy milyen nyomot hagyhatok. Tudom, hogy ha akarja, úgyis eltűnteti, de ha megtartja, győzelmi trófeaként üdvözli majd, ha csak ránéz. Úgy érzem, mindjárt szétrobbanok, ha nem szabadítja ki ágaskodó fegyveremet a rejtekéből, de csak azért, hogy egy újfajta kelepcébe kerüljön, de igen gyorsan. Most még annyi időnk sincsen, hogy annyira játszunk egymással, mint legutóbb az ágyban, holott az sem volt nevezhető szeretkezésnek, gyors és vad egymásra találás volt, és mindkettőnk részéről fülledt kielégülésben csúcsosodott ki. - Nem szokásom ilyet mondani, de ölnék is érted. Amit ne használj ki, ha megkérhetlek. – Harapom össze a fülcimpáját az ajkaimmal, jelezve, hogy a vadságom lényegében neki szól. Egyedül neki, másokkal azért továbbra is jámbor, kedves maradok, de ha bántani akarják, még olyan miatt is, amiben nyilvánvalóan bűnös, hát szörnyű dolog a férfiúi vágy, de a puszta létéért is megvédem. Kissé mintha legyezgetné is a hiúságomat, hogy valakiért van értelme harcolni. Ugyan Chantal húzza az idegeimet, mintha eljátszaná, hogy ellenkezik, fenntartásai vannak, de ezt csak azért teszi, hogy minél inkább ráhangolódjunk a dologra. Ezek után merne valóban ellökni. Ahogyan a fülembe sugdos, úgy vélem, hogy nagyon gyorsan el kell merülnünk egymás testében, vagy szegény pára itt marad kielégítetlenül, én pedig egész egyszerűen nélküle jutok a csúcsra. Miatta, de nélküle. - Ah, azért nem leszünk még polgárpukkasztóak. De ez változhat, új fejezetet nyitsz már így is az életemben. Ha ennyire akarod.. hát.. legyen... – Oldom fel a káprázatot. A kis mellékutca kapulaljába egyébként sem sokan néznek be, de így megvan az esély, hogy erre jár valaki, és a szája elé kapja a kezét. Átváltoztatom a nadrágját szokványá, ami alá a bugyi is eltűnik, így már szabad a pálya. Nem finomkodom, érzem, hogy már így is tökéletesen befogadóképes. Azért eljátszadozom vele annyira, hogy utólérjen, és felnyögök, amint hozzámér, nem is bírom sokáig, így gyorsan megfordítom, hogy a kapualjnak tudjon támaszkodni, és mellőzve a szerelmes romantikázást, feltárom az édes húst, ezt már az ágaskodó, forró lándzsával. Kiszáradó torokkkal lökök ismét egyet, hogy odahajolva mégiscsak megcsókoljam az arcát. A francba, mégiscsak tetszik nekem, jobban, mint gondoltam volna. Az arca után azért az ajkára is lehelek egy csókot, ha hátra tud kicsit fordulni, és a durvább kezdeti lökések után közepesebb ritmus következik, hogy össze tudjunk hangolódni. Bármennyire is próbálom visszafogni a hangomat, kezdek nagyon átmenni grizzlybe.
A magabiztosságommal már jó ideje nincs problémám. Tudom, hogy mit akarok és azt is, hogyan szerezzem meg magamnak. Lássuk be nem olyan régen szabadultam az Azkabanból, hetekkel korábban csak, pedig onnan nem lehet megszökni, és most így a semmire építve kell új életet kezdenem, miközben jó eséllyel még keresnek is. És látszik rajtam, hogy félnék, vagy nem tudnám, hogy mit tegyek? Dehogy! Véla vagyok és ha kell, akkor ezt be is vetem mások előtt. Bár szerencsére jelen helyzetben nem kell levennem a gyűrűt ahhoz, hogy felfedjem a valódi kilétemet. Rá e nélkül is épp elég nagy hatással vagyok, amit kár lenne tagadni, felettébb élvezek is és ő is akármit is mond. Az a lány, akivel előttem volna talán nem is tudja, hogy mit hagyott ki, amikor úgy döntött, hogy mást keres magának, vagy csak szimplán túlságosan prűd volt és száraz... na nálam ilyen gondja nem lesz a kis tanár ifjoncnak. - Tudom... hát persze, hogy tudom. - a széles mosoly ezúttal is magabiztosságról árulkodok és hogy képes lenne-e ellenállni nekem... nem hiszem. Annyira azért nem erős jellem és nem is hagynám. Ha akarok valamit azt megkapom és a csókjaival, azzal hogy mennyire akar már feltüzelt annyira, hogy ne hagyjam neki, ha netán mégis ellenállni akarna. Nem, én elveszem azt, amit akarok és ahhoz, hogy ebben a rémes világban túléljen az ember szüksége van szórakozásra és nekem ő adja jelenleg a szórakozást. Megkaphatnám szinte bárkitől, de ha már válogathatok, akkor válasszak olyat, akit értelme van nem igaz? - Szóval te döntesz... milyen édesen naiv gondolat. - igenis időnként átcsusszanok azon a vékonyka határvonalon. Játszom vele, kíváncsi vagyok, hogy meddig bírja, hogy mikortól nem tetszik neki, ha esetleg túlzásba viszem, vagy egyértelműen rávilágítok, hogy a kezemben van és nem szó szerint vett értelemben. Úgyis igazam van, megpróbálhat úgy tenni, mint aki képes lenne kihátrálni, de biztos vagyok benne, hogy ez esélytelen. - Szóval megvédenél... bármitől és bárkitől? - finoman suttogom csak a szavakat egyenesen a fülébe. Vadul présel a falhoz, ilyenkor lehet az igazán remek ígéreteket kicsikarni, bár kétlem, hogy olyan nagyon kérnem kellene, kimondja ezt ő magától is. A szavakat így is épp elég finoman súgom a fülébe, a leheletemmel lágyan cirógatva a fülcimpáját, csak aztán kap néhány apró harapást és csókot is, hogy még jobban feltüzeljem, hogy képtelen legyen nemet mondani. - Engem nem érdekel ki mit gondol, úgy csak még izgalmasabb, ha valaki meglát... a te jó hírednek jobban ártana. - mert neki biztosan van, nekem viszont már úgy sem igazán. Amúgy is sötét alakok között szoktam mozogni, az pedig nem érdekel, hogy ők mit gondolnak rólam. Ha ellenben őt meglátná az egyik évfolyamtársa, tanára abból biztosan hamar szóbeszéd lenne az iskolában. - Nem tudhattam, hogy beléd botlom majd, ebben igazad van, de legalább édes a meglepetés. - sokáig viszont már nem igen tudok beszélni, mert nem kell sok, hogy eltűnjön rólam a nadrág, ami jelenleg nagyon is akadályozó tényező. Elmosolyodom, amikor egyértelművé válik, hogy okosan megoldott, nem maradt semmi sem, amit még le kellene venni pluszban. - Ügyes... az ügyes fiúknak pedig jutalom... - jár, de már nem tudom befejezni a mondatot, mert abban a pillanatban megérzem, ahogyan az ujja akadálymentesen utat tör magának. A vad csók csak még jobban feltüzel, ha egyáltalán ez még lehetséges. Ölelem a nyakát, ahogyan ügyesen manőverezget odalent, és az első halk nyögések is elhagyják az ajkaimat, hogy egy pillanat múlva már félkézzel a sliccét oldjam meg. Biztos vagyok benne, hogy már rendkívül kényelmetlen módon szoríthatja a nadrág.
Hihetetlenül nehéz eldönteni, hogy valójában tényleg ilyen édes, kedves lány, és a sötét boszorkány csak az álcája, vagy éppen fordítva; igazából gonosz, és csak az én kedvemért adja fel kissé az igazi sötét oldalát, hogy a csábítás helyett inkább belőlem hozza ki az igazi férfit. Ha jobban belegondolunk, már így is bele vagyok bolondulva, lássuk be erről nem Terri tehet. Ha tisztességesebb lett volna velem, de találkozom egy igazi nővel, akkor most alaposan főhetne a fejem, hogyan szerezzem meg magamnak Chantalt, így viszont cseppnyi lelkiismeretfurdalásom sincsen. Egy viszont biztos, ő irányít, teljes mértékben, és azt akarja, hogy ismét gyűrjem le. Nem is lehet kérdés, hogy én is ezt akarom. Bőven elég lett volna nekem, ha Hazellel kialakul valami a barátságból, Chantallal ezt bőszen átugorjuk, és tulajdonképpen most ezt akarom. Nem tudom, hogy fel kéne-e merülnie, hogy majd a későbbiekben látjuk-e egymást, mit is akarunk egymástól, mert ez most nagyon távoli. - Mondanám, hogy szemétség, hogy ezt kihasználod, de most hidegen hagy, hogy mi a szemétség, meg mi nem. Ahogy mondod, nagyon tetszik. – Zihálom elfúló hangon, valahogy még arra sem lesz időnk, hogy keressünk magunknak egy szobát, és talán ez a veszélyes izgalom is benne van, hogy bárki megláthat minket. Igen, rémesen sokat veszítenék vele, de ki tud most ilyen helyzetben gondolkozni, amikor ilyen ingerlően markolnivaló comb van az ujjai között. - Egyik sem, legalább ebben én döntök, hogy mit akarok tőled. Most csak azt, hogy játszd tovább ezt az ártatlan szerepet. – Ha arról lenne szó, hogy nem sajnálnám a ruháját, egyetlen mozdulattal tépném le róla, viszont azért mégiscsak vagyok annyira úriember, hogy akkor nem tudna miben mutatkozni a faluban, így némi türelmet muszáj vagyok magamra erőltetni, de ez a fránya nadrág.. - Ha azt akarnád, akár párbajhős is.. – Bólintok, végülis nem kell játszanom az alfahímet, nem vagyok az. Csak egy magányos, elhagyatott pasi vagyok, akinek most pont arra van szüksége, hogy értékeljék, hogy elcsábítsák, és ebben Chantal tökéletesen vezet. Nem mondom, hogy az orromnál fogva, mert nem érzem magam átverve, az első perctől kezdve nyilvánvaló volt, hogy nem átlagos lány. A nyakára hajolva préselem magamat a testéhez, hogy ezzel őt is feltüzeljem, a legutóbb ugyanis nagyon tudta élvezni azt, hogy nem kell neki a dominánsnak lennie. Ugyan más esetben én sem lennék az, de ahogyan játszani a védtelen kislányt, az olyan őserőt ébreszt fel bennem, amiről nem is tudtam, hogy a sajátom. - Mindkettőnkét. Neked talán jó lenne, ha felfigyelnének rád? – Kérdezem két csók között, attól félek nem lesz itt túl hosszú előjáték, és nem feltétlenül azért, mert gyorsnak kell lennünk, nehogy valaki átlásson a varázson, sokkal inkább azért, ha véletlenül hozzám ér ott lent, nem fogom túlságosan sokáig húzni a dolgot. – Na látod, te sem készültél arra, hogy ma találkozunk. – A kérdésén picit tűnődök csak el, Penny azért jobb nálam az átváltoztatástanból, de szerencsére most nem ő van ebben a helyzetben. A pálca még a kezem ügyében, gyorsan pöccintek vele a nadrágra, amiből egy félhosszú szoknya lesz hirtelen, kétlem, hogy fázna. De vagyok olyan galád, hogy a bugyira is gondoltam útközben, és a nadrággal együtt eltűnt. Így most már szabad az út. Ha netán neki akarna állni kigombolni a sliccemet, nem fogok ellenkezni, ellenben a felhúzott lábai keresztezésénél gyorsan benyúlok, finomságot mellőzve csippentek rá az ékére, és a minden bizonnyal nagyon is tág, forró járatba illesztem az ujjamat, hogy előfutáraként majdani ostromomnak legalább megízleltessem a gyönyört. Eközben az ajkára harapok rá, komolyan vadállatot csinál belőlem.
Játék igen, de vajon még mindig csak játék, vagy nem vallanám be magamnak sem, hogy más, netán több is ez már annál? Jól szórakozom a társaságában ez tény és láthatóan ő is. Az első alkalommal is talán, ha elküldöm se ment volna el és nem csak a vélaság miatt, hiszen nem vettem le a gyűrűt, nem érezte meg az igazi erőmet, az igazi képességeimet, szimplán csak azt láthatta, ahogyan kinézek, bár tény, hogy ez is átlagon felüli a származásom okán. Egyébként is ezt élvezem igen, jól sejti, ha én irányítok, ha játszadozom, ha addig húzom az idegszálait, amíg már nem bír magával és képtelen visszafogni a vágyait, ahogyan most is érzem rajta, hogy egyre inkább így van ezzel. Nehezen mond nemet... rám, pedig megtehetné. Kereshetne valami békés lányt, mint az előző nője volt, vagy nem olyan... hárpiának hat az alapján, amit mondott volna, de ő nem valami kedves lánya vágyik. Nem, őt pont az tüzeli fel, amilyen vagyok. Ha nem így viselkednék vele kétlem, hogy ennyire tapadna rám. - Badarság, ha nem olyan lennék, amilyen, akkor nem lennék rád hatással. Pont ez tetszik neked.. tudom. - finoman simítok végig kacér pillantással az arcélén. Tisztában vagyok azzal, hogy tetszik neki a viselkedésem, hogy nagyon is hatással van rám, hogy minden porcikája meg van most is feszülve csak mert itt vagyok, mert játszom vele. Alig tudja visszafogni magát és tudom, hogy már nem is bírja sokáig és nem is kell... hiszen pont ezt élvezem annyira. Ezért is mosolyodom el szélesen, amikor a combom alá nyúl. Igen, pont erről beszélek. - Szóval se pincsikutya... se párbajhős? Oh... milyen kár. - sejtelmesen búgó hangon suttogok csak. Nem azért ,mert bárki meghallhat minket, hiszen nincs itt az ég világon senki sem rajtunk kívül és erre nem is igen jár senki. Egyszerűen csak így is hatással vagyok rá, és persze az ártatlan tekintet is hozzácsapódik a dologhoz és a szempilla rebegtetés, csak az összhatás kedvéért. - Ha azt akarnám, akkor pincsikutya lennél... - egészen közel hajolva a füléhez súgom a szavakat, így aztán amikor lehajol, hogy a nyakamat ingerelje, amikor a mellemmel játszik, akkor jól hallhatja, ahogyan belesóhajtok épp a fülébe. Tudom, hogy nem tudná már visszafogni magát és ha mégis megpróbálná... úgy se lenne esélye. Erről szól ez, én megkapom, amit akarok és tetszett, amit legutóbb művelt, ha pedig azt akarom, akkor meg is fogom kapni. - Hát mondhatnám, hogy sajnálom, de... nem igazán. - kihasználom talán igen, de a fenébe is remek érzés, hogy azt teszi, amit akarok. Olyan sok évig voltam szinte szolga az apám alatt, a bátyám mellett, már nem vagyok az. Ki tudom használni azt, aki vagyok és tudok uralkodni mások felett és ezt határtalanul élvezem is. - Szóval elrejtőzünk? Hogy kevésbé legyen izgalmas, mégis csak félted a hírnevedet. - ha nem érezném rajta annyira, hogy milyen szinten akar, akkor talán még el is nevetném magamat, de már ezen a ponton ez nekem sem megy. Felnyögök, amikor nekem törleszkedik és még inkább a falnak présel. Nincs más út, én sem akarok mást, eltüntetni róla a ruhát, az inget első körben, aztán jöhet majd a többi. - Szoknyát kellett volna vennem, így... macerásabb. - nehezebben találom már a szavakat, hiszen én is ugyanúgy érzem, hogy akarom őt, ahogyan ő engem, még ha nálam nincsenek is ilyen látványos jelek. - Változtasd át... tanár úr... - tanár lesz, biztosan elég jó varázsló, csinálhat nekem a nadrágból szoknyát és akkor egyből sokkal könnyebb dolgunk lesz.
A sötét múltjáról és a börtönévekről sem tudok semmit, csakis abból tudok kindulni, amit sugall felém. Lehetnék féltékeny, hogy bizonyosan mással is ezt teszi, ám a Terrivel töltött érdektelen időszak alatt megtanultam azt a keveset is értékelni, ami jutott. Most azonban az a kisugárzás, az az erő, amit lövel felém, feltámasztja a régen elnyomott férfi mentalitást, uralni vágyom, eltörölni azt a manipulációt, amellyel körbezsong. Egyszerre éltet, s dühít, kezdem úgy vélni, hogy nem bírok magammal, érzéki játéka arra irányul, hogy ismételjük meg a múltkori szenvedélyes éjszakát, vagy csak hogy ne unatozzon ennyire? A kettő talán összefonódik, utána ha úgy alakul, tölthetünk több időt is egymás társaságában, most igen nehéz másra gondolni, mint a szűken sikamlós érzésre, amely körbevett, a buja illatra, a szinte fájdalmasan harapós csókokra, amellyel falt, és magába fogadott. - Na igen, ezt ismerem. – Suhan át egy sötét árny az arcomon, de ingerülten legyintek, nem fogok a múltba temetkezni. Ezúttal nem. – Ám esetedben tudom, hogy rá fogok találni arra a megoldásra hogy megkapd, ami jár neked. – Hördülök fel, minden idegszálam pattanásig feszül, ahogyan finomkodik velem, mintha direkt húzná az agyamat. Valahol erről is van szó, csak míg Terri sótlanul, ígérgetve tette, addig Chantal esetében a vágy fokozása a cél, amelynek ha minden jól megy, beteljesülés a vége. Annak kell lennie, mert bár jófiúnak nevelt az édes anyukám, de ha addig feszíti azt a bizonyos húrt, istenemre mondom, nem lesz köszönet abban, ahogyan a ruhát is leszaggatom róla. Mintha azt várná komolyan mondom, hogy mennyire változtathat meg, nem tűnik olyan lánynak, aki a romantikus, gyengéd összebújások híve, és talán én csak vagyok olyan férfi, csak eddig vakvágányon futottam. Nem, most eszembe sem jut hogy egy kellemes szeretkezést követően suttogva beszélgessünk, amely a mi stílusunk, abban szinte ájultan zuhan a másik karjaiba, miután már azért nyöszörgött, hogy ne többet. [i][b][color=#999999]- Chantal ez baromság. Te is tudod, hogy oda vagyok érted. Csak nem fogom hagyni, hogy pincsikutyaként kezelj másokkal egyetemben. Vagy ha az a lényeg, hogy semmi komoly, akkor majd én is úgy kezelem. Ki fogok nőni abból, amiben eddig éltem. [i][b][color=#999999]– Nyúlok a combja alá a félreeső kapualjban. Sokkal kényelmesebb lenne valahova elvonulni, mert abban igaza van, hogy leendő tanárként csúfos hírem lehet, de most őszintén nehéz visszavonulót fújni, van élő ember, aki ezt meg tudná tenni. [i][b][color=#999999]- Nem kell rivalizálnod. Nincsen senki, aki ilyen hatással lenne rám. Viszont azt ne várd, hogy párbajhős leszek a kedvedért. Nem szándékozom többet kapcarongynak lenni. De... megvédelek, ha az kell.. [i][b][color=#999999]– Nyögök fel, ahogyan hozzámér, már tudom, hogy elvesztem. Nem tudom, hogy mennyire van kiéhezve, vagy milyen bejáratott tapasztalattal rendelkezik, de hogy meg kell őt kapnom ezúttal is, az már egészen bizonyos, különben itt őrülök meg. Előrehajolva nyalok bele a nyakába, keményen ráfogva a mellére, két ujjam közé morzsolva még ruhán keresztül is a rózsaszín éket, amely talán már van olyan ágaskodó, mint az én faltörő kosom lent. [i][b][color=#999999]- Igen, van egy cuki, szerethető oldalam is, amit te állandóan kihasználsz. [i][b][color=#999999]– Mordulok fel az igéző kék szempárba pillantva, már van egy olyan érzésem, hogy van benne némi véla vér is, amit ha másokkal szemben is ilyen nyíltan használ, akkor képes lennék érte ölni, bármennyire is távol áll tőlem az erőszak. Megbabonázott, már az erdőben, ahogyan a karjaimba vettem, tudtam, hogy legyen bár szó arról, hogy a szeretőm legyen, vagy csak alkalmilag találkozzunk, nem tudnék tőle elszakadni. Most, hogy egyre keményebb, és forróbb a helyzet, már nincsen visszaút. [i][b][color=#999999]- Mert ezt élvezed ugye? Az állandó veszélyt, mi? Igen, félhetnék, de tudod mit? Valahol... most ez is izgat . [i][b][color=#999999]- De annyira nem, hogy mindent egy lapra tegyek fel. Gyors mozdulattal kárpázatbűbájt varázsolok körénk, s a járókelők ha akarnák se látnánek minket, jelentétketlenné válunk, mintha csak egy kaktusz lenne a sarokban. Előrehajolva dörzsölöm az ágyékomat a széttárt combok közé, és zihálva kezdem megoldani a blúza gombjait.
Játék az élet? Hát persze, hogy az! Ha túlzottan komolyan venném, ha magamat is túlságosan komolyan venném az nem jelentene rám nézve semmi jót, csak annál nehezebb lenne kezelnem a múltamat és a jelenlegi életemet. Lássuk be az anyám meghalt, az apám nem volt éppenséggel jó ember, ahogyan a testvérem sem. Nekem pedig mi maradt? Ez az élet, ami most van, az Azkabanban töltött hónapok emléke, az hogy most is ha összefutnék egy aurorral, akkor visszatuszkolna oda, vagy valami rosszabb, bár a jó ég tudja, hogy mi is a rosszabb igazából. Mindenesetre nem, ezek mind olyan dolgok, amik miatt nem éri meg komolyan gondolkodnom, vagy gondolnom a múltamra, mert azt talán nem is lennék képes elviselni. Inkább játszom, kezelem úgy ezt az egészet, mintha nem lenne semmi más, csak laza szórakozás és kész. Sokkal-sokkal egyszerűbb és lássuk be jóval kellemesebb is. - Ki tudja... Tudod mi nők fenntartjuk a jogot arra, hogy ne tudjuk, hogy mit akarunk, de elvárjuk, hogy megkapjuk. Puszta szeszély, neked pedig kihívás. - szélesen elmosolyodom, miközben finoman végigsimítok az arcán, csak aztán paskolom meg finoman. Oh tudom, hogy a viselkedésemnek vannak azért határai és azokat a határokat isten bizony csak nagyon óvatosan lépem át, de komolyan. Most sem akarom túlzásba vinni, valahol talán láthatja rajtam, érezheti, hogy élvezem ezt és végül is egyszer sem mondtam neki, még csak nem is céloztam rá, hogy nem akarok vele lenni. Egyébként is nagyon úgy tűnik, hogy az, ahogyan viszonyulok hozzá újdonság számára, még hozzá izgalmas és érdekes újdonság, különben nem lenne most is ennyire feltüzelve. Pont ezért csinálom, húzom kicsit, hogy aztán kihozzam belőle az állatot, amiről valószínűleg eddig nem is nagyon tudta, hogy ott van, de legalább már tudja, vagy legalábbis sejti, hiszen elég vadul támad le a félreeső kis utcában. - Erre pedig neked kell rájönnöd Brady és arra is, hogy neked ki kell. - bár ez már elég egyértelmű, hiszen az előző unalmas kis nője biztosan nem pezsdítette fel ennyire a vérét. Az ajakharapásra visszacsókolok, ezúttal jóval erőteljesebben és szenvedélyesebben, mint az utcán. Hosszan és elnyújtva élvezem ki ezt a pár pillanatot úgy, hogy még csak fel se merüljön benne, hogy netán el akarjon hátrálni. Úgy sem fog, ennyi magabiztosság azért bőven van bennem. - Reméltem, hogy ezt mondod, nem szeretek rivalizálni, vagyis... másoknak nem tesz jót, ha rivalizálnak velem. Én megszerezem, amit akarok... vagy épp akit. - talán tényleg a rossz lányokhoz vonzódik, de ki tudja ezzel lehet hogy mások is vannak így. Épp ezért simulok hozzá még inkább, hogy érezze minden porcikámat még a ruharéted alatt is. A kezem szándékosan csúszik kicsit lejjebb, hogy rámarkoljak egy pillanatra persze csak finoman és érzékien a legnemesebb szervére. És mégis megpróbálok ártatlan csevejt kezdeményezni vele, bár jó eséllyel sejti, hogy ez is csak a játék része, hogy vajon meddig bírja a jó fiú szerepet. - Musicalt gyerekeknek? - felkacagok, hiszen tényleg mulattató a tanárbácsi, aki a gyerekek nagy kedvence biztosan a kedves hozzáállásával... miközben milyen kis pajkos és kemény tud lenni velem. A kollégái bizonyára lehidalnának. - Folyton, erről szól az életem. Nem félsz, hogy nem tesz jót a hírnevednek, ha bárki meglát minket? - mégis csak tanár, bár rólam még nem tud sokat és talán még nem jelent meg a képem az újságokban, vagy nem olvas újságot, nem tudom, hogy melyik lehet, de valószínűleg hamarosan már lesz egy-egy kisebb cikk majd arról, hogy megszöktem az Azkabanból. Az ilyesmiről szeretnek írni, hosszan és kifejtősen, hogy mindenki felkészüljön, maximum én nem vagyok annyira hírhedt és veszélyes, hogy mondjuk címlapot kapjak. Pedig milyen jól mutatnék ott!
Chantal mintha tökéletesen tudatában van hogy milyen a hatása a férfiakra. Vagyis... ezúttal csak rám. Sosem voltam féltékeny Terrire, talán tudat alatt azért nem, mert nekem sem adott túl sok mindent, lehet hogy úgy voltam vele, hogy már sem járna vele jobban. De az igéző tekintet, a sokat sejtető gesztusok, és az a csókos száj... A naív felfogásomból hirtelen éledő férfiút varázsol, aki akár ölne is érte, és állatként viselkedne bárkivel, aki csak rá pillant. Nem tudom hogy miben rejlik a varázsa, az nem merül fel bennem hogy netán véla lenne. Sokkal inkább a közvetlenségének tudom be, hogy nagyon ügyesen játszik a törékeny szexualitással, hiszen most hiába próbálnám visszafogni magamat, hogy legalább tartsuk a távolságot, vagy netán csak beszélgetve ismerjük meg egymást, ahogyan sóhajtozva szólít a nevemen, szinte lekoptatva, máris felötlik bennem a szűk járat, amelyet minden tapasztaltsága ellenére úgy kezel, mintha szinte még mindig szűz lenne, ettől még izgatóbb a dolog. - Gondolod, hogy tagadnám? Csak nem akartam, hogy úgy érezd, hogy máris a nyomodban loholok. Vagy.. pont ezt akarod? – Döntöm oldalra a fejemet őt vizslató mosollyal, hát persze, hogy nehezen veszem a levegőt, hiszen tudom, hogy milyen megkapni őt. Mégis benne lettem volna abban, hogy lemondok róla, mondván egyikünknek sem lenne most jó a kötődés, vagy találkozunk, talán lassíthatnánk, ám oly módon évődik velem, hálóz be, hogy esélyt sem ad, hogy ellenálljak. Így aztán nem érdemes meghátrálnom, csak azt kéne elkerülni, hogy unalmassá váljak a számára. Ám ezt hogyan tudnám? Hiszen sosem volt túl sok ötletem rá, hogyan tegyem mozgalmassá egy nő életét, pláne ha még sötét utakon is jár. Szinte állandó életveszély lehet az élete, miért kellenék neki én? Azt viszont nem hagyhatom, hogy faképnél hagyjon, így gyorsan utánanyúlok, és kisutcában támadom le. Nem tudom, hogy hosszútávon mire megy ki a játék, de félre kell tennem az aggályaimat, és a pillanatnak élni. Még akkor is, ha mellette testileg-lelkileg megsérülhetek. Pedig nem vagyok egy túl bátor alak, de mégiscsak griffendéles vagyok, szembeszálltam volna a kedvéért az erdőben is az állítólagos üldözővel. - Azt elhiszem. Csak azt nem tudom eldönteni, hogy én kellek, vagy valaki... aki ilyen... – Harapom meg az ajkát. Végeredményben nem csinálja rosszul, hihetetlen önbizalmat ad azzal hogy eljátsza a törékeny kislányt, és csupán sugalja, hogy mennyire késél hegyén táncolok. Lényegében mégiscsak vérpezsdítő, hogy azzal kecsegtet, hogy innentől izgalmasabb lehet az életem. Fényévekre vagyok most az unalmas hétköznapoktól, amit Chantal valóban olyanra vált át, amiről csak ábrándoztam. Tanárember vagyok, aki sokat olvas, most végre én lehetek a saját történetem főszereplője. – Van az a mondás, hogy jobb félni, mint megijedni... Különben pedig ha tudom, hogy veszélyes vagy, az egyrészt izgalmasabbá teszi a dolgot, másrészt nem lepsz meg vele, így nem riadok el. Vagy még nem tudtam róla, de a rossz nőkhöz vonzódom? Igazából csak hozzád... – Ráfogom a kezemet az arcára, a másikkal a combja alá nyúlok, hiszen itt a kapualjban aligha láthat minket valaki. Nem húzom fel túlzottan, csak érzékeltetem, hogy kész vagyok szembenézni a csábításával, tartogasson ám bármilyen veszélyt. Azért remélem, hogy nem teszi ezt meg másokkal is, azért ennyire nem akarok pofára esni. Elfogadtam volna, hogy ha sosem látom többé, egy kellemes éjszaka emléke maradt volna. Erre most itt van, és ismét engem akar... Végül a csókunk után némi szusszanásnyi idő után elengedem, bár a távolság marad. - Vélhetően utánad vágyakoznék... És egy musicalt rendeznék. Rengeteg a pici az iskolában, tehetségesek, őket tanítom énekelni, táncolni. Eddig ez töltötte ki az életemet, mert a magánügyeim nem voltak túl rózsásak. S te? Menekülőben megint?
Én inkább ezt úgy mondanám, hogy nem is nagyon tudná eltitkolni, ha akarná sem, hogy hatással vagyok rá. Csalódnék is, ha így lenne. A bájaim ne csak egyszer vegyenek le egy pasit a lábáról, akkor az már azt jelentené, hogy valamit nem csinálok jól, és én szeretek mindent jól csinálni, hiszen ha mással futok össze, akivel nem kéne, aki veszélyesebb, akkor is el kell érnem hasonló hatást. Persze vannak más megoldások is, hiszen legyőztem egy aurort is nem olyan rég, bár kellett a segítség, hogy jobban legyek, kellett Brady gyógyító ereje, hogy a sebeim megszűnjenek. - Hát persze, hogy élvezed te is... kár lenne tagadnod. - oh nem hiszem én azt, hogy ez a kis nyafogás most komoly lenne. Neki is tetszik, hogy játszom vele, neki is tetszik, hogy egy kicsit szórakoztatom és nem olyan unalmas az élete, mint az előző lány mellett. Azért lássuk be én nem vagyok egy unalmas típus és velem nem lehet csak úgy vásárolgatni és flangálni, az én életem egészen más. Ezzel szerintem már ő is tisztában van, hiába tesz úgy, mintha egyébként nem így lenne és azt is tudom, hogy élvezi a helyzetet. Ha nem így lenne, akkor már lelépett volna és inkább keresne magának valaki mást, akivel jobban érezheti magát, de nem, ő itt van és nem hagy faképnél, mert pont a tetszik neki, ami és ahogyan történik, hogy felpezsdítem a kis állóvizet körülötte és szórakoztatom és persze húzom az időt mielőtt még engedném neki, hogy megcsókoljon, mert biztos vagyok benne, hogy nem sok mindenre vágyik most ennél jobban. - Oh szóval határozott is tudsz lenni, ez már tetszik. - elmosolyodom sokat sejtetően. Hát azért na legutóbb is játszott, hogy ha akar, akkor tud rámenősebb is lenni, határozottabb. Talán épp ez az, amit ki akarok hozni belőle, talán épp e miatt játszom vele, hogy lássa, hogy többet is tud, mint amit abban a lanyha kapcsolatban hozott ki magából, csak erre neki is rá kell jönnie szépen. Az élet sokkal többet is rejthet, mint amiben eddig volt része, sokkal izgalmasabb is lehet. - És még mindig nem félsz, hogy ha olyan valakit akarsz követni, aki veszélyes... az rád is veszélyes lehet. - nem mondom ki ugyan nyíltan, e célzok arra, amire már igazából magától is rájött, hogy veszélyes vagyok, hogy ahogyan sejtette nem vagyok az a jó kislány, akinek kiadtam magamat talán az első percekben, mert aztán már nem titkoltam annyira. Az újabb szavaira már nem tudok azonnal reagálni, mert elkapja az oldalamat és magához húz. Belemosolygok a csókba az első pillanatban, aztán átadom magamat neki, hogy kicsit kiélvezzem ezt a vehemens viselkedést. Láthatóan kifejezetten tetszik. Csak aztán indulunk el kéz a kézben sétálva, az én arcomról pedig nagyjából lehetetlen lenne most letörölni a széles mosolyt. - Ezt már szeretem, van benned erő csak eddig mások még nem igazán hozták ki belőled igaz? Na mesélj mivel töltenéd a napodat, ha nem lennék most itt? Milyen a hétköznapi élet? - nem igen emlékszem már rá, főleg hogy nagyon régen volt az életem hétköznapi. Sok minden változott azóta, hogy gyerek voltam, nem igazán emlékszem rá, hogy milyen voltam még akkoriban, vagy hogy milyen csak úgy lézengeni. Most is óvatosnak kell azért lennem, hiszen mégis belefuthatok akár olyan aurorba is, aki mondjuk veszélyt jelent rám.
Miért kéne eltitkolnom, hogy hatással van rám? Ugyan.. mindig is őszinte ember voltam, nem szeretem az ámítást. Való igaz, hogy a sötétlelkű boszorkány némi riadalmat keltett bennem az elején, ahogyan felépítettem magamban, hogy vélhetően nem csak egy megmentendő hölgyről van szó, hanem nagyon is veszélyes lehet. És mégis, neki én kellettem, s ahogyan elnézem, ismét a játékszeréül használna, ha hagyom. És miért ne hagynám? Végtére is már szabad ember vagyok, fellélegezvén, hogy megszabadultam Terri láncaiból. Ha ezt korábban is tudom, már megtettem volna. Csak éppen nem biztos, hogy akkor Chantallal akadok össze. Lehet, hogy ismét valami sótlan nőcskével, aki csak rontott volna a helyzeten. - Már megint csinálod... – Ismét arra apellál, hogy eljátsza itt nekem a törékeny, ártatlan kislányt, akit meg kell menteni, át kell ölelni, és végső soron mintha az lenne a végcél, hogy egymás karjaiban kössünk ki. Nem mintha lenne kifogásom ellene, összességében úgy érzem, hogy arra apellál, hogy kiszabadítsa a bennem rejlő állatot. Valahogy teljesen más, mint mondjuk Hazel, akivel barátkoztam, és csak nagyon lassan jutottunk volna el oda, hogy átvegye Terri helyét, hiszen mindketten túl félénkek, passzívak voltunk, Chantal ellenben csak eljátsza a félénket, de ahogyan magához ér, ahogyan megnedvesíti az ajkát, már önmagában borzongató, s ösztönösen felkelti a vágyaimat. Pontosan tudom, hogy sosem fog a védelmemre szorul, kivágja magát a szorult helyzetekből is, csak úgy tesz, mintha lenne lehetőségem férfinek lenni mellette. Édes játékot űz, s csak remélni merem, hogy ezúttal nem mindenkivel, csakis engem halászott ki. - Még ha igaz lenne... ha nekem tetszik valaki, vagyok olyan ostoba, hogy őt követem a világ végére, tapasztalatlanul. Remélve, hogy az ösztöneim elegek lesznek arra, hogy ne tudjon ellenállni. Ne is akarjon. – Nem akarok én ráakaszkodni, ahogyan nézem, most számára mindennél többet jelent a szabadság, ahogyan nekem sem kéne fejest ugranom ismét valami komolyba, mégis, ez a lány annyira más, mint az ex. Tele van tűzzel, veszélllyel, szenvedéllyel, ha csak rá pillantok, minden porcikám bizsereg, és ami még ennél is különlegesebb, ki tudok törni az átlagos tanárbácsi szerepéből, erősnek érzem magam, aki mellett tényleg lehet nő. Még ha be is vagyok alaposan rosdásodva. Habár az utóbbi alkalom jelentőset lendített a dolgon. Nem cél, hogy csak akkor találjunk egymásra, ha a fehérneműjétől szabadítom meg. Érdekel ő, a története, a háttere, és ha úgy alakul, hogy közben mégiscsak lehetőség nyílna az ismétlésre, hát legyen. De nem csak az a lényeg, bármennyire is kapkodom a levegőt, miközben megperdítem őt felmordulva. Ahogyan megnyalja az ajkát, nem azt feltételezi, hogy csupán beszélgetni akarna. Vagy csak játszik velem? Azt nem hagyom, már meguntam, hogy balek legyek. Kimondom, amit gondolok, hogy tisztázzuk a dolgot. Elképzelhető, hogy a nők a titokzatos pasikat kedvelik, de ez most nem érdekel. - Akkor csak hogy tisztázzuk Chantal.. Megmentelek, ahányszor csak ingerünk van rá, de nem hagyom, hogy a játékszeredként bánj velem. Kettőn áll a vásár.. – Lépek utána, miután csak odalehelt egy csöppet, és jó keményen megcsókolom. Most egy kisutcába fordultunk be a vásár szélén, de egyébként se zavartatna a dolog, hogy ki lát minket? Felnőtt vagyok, azt csinálok, amit csak akarok. És ha most éppen vadabb csókot küldök az ajkai közé, hát legyen az az én döntésem. Ellenben oly mértékben kellett nélkülöznöm a vágyat, az érintést Terri mellett, hogy Chantal csábítása ellenére is képes vagyok urrá lenni a gerjedelmemen, és nem játszani a kanos kisiskolást. Fújtatok párat, majd ráfogva a kezére bólintok. Végülis a kéz a kézben sétának is megvan a maga varázsa, sőt.
Látom én a reakcióit, nem igen tudja eltitkolni előttem, nem is nagyon engedném neki, hogy megtegye és zokon is venném. Nem szeretem, ha nem hozok ki semmiféle reakciót sem az emberekből, főleg akkor, ha még kifejezetten igyekszem is, hogy elérjem a célomat és esetében ez nagyon is így van. Én jól éreztem magamat a legutóbb is, bár persze látom rajta, hogy nem akarja hagyni, hogy ez eluralkodjon rajta, mert hát az biztos, hogy ő is. Azt nem lehet csak úgy megjátszani, hogy mennyire élvezte a helyzetet és a mi kis szórakozásunkat. - Oh szóval csak a délután? Milyen szomorú, estére már egyedül maradok? - ártatlan pislogás következik, mert így is látom, hogy milyen jó hatással van rá minden egyes szavam és mozdulatom. Most is figyeli a gesztusaimat, bármennyire is próbál úgy tenni, mintha egyébként nem így lenne. Persze próbálkozni szabad, de tudjuk mindketten hogy nem sokat ér a dolog. Úgy sincs elég erős akarata ahhoz, hogy ellenálljon nekem, ha pedig mégis sikerülne neki, hát elég lenne csak levennem a gyűrűt és onnantól már esélye se lenne, de persze itt a nyílt utcán nem igen művelek ilyesmit. - Sejtettem, de nem baj az. Tapasztalatokat szerzel, új ötleteket, amikre még akár kíváncsi is lehetek. - sokat sejtető mosollyal pillantok rá, de persze azért nem hagyom magamat olyan könnyen, vagy is hát nem csábítom most olyan nyíltan, inkább játszom el a másféle megoldást, mintha csak el akarnék menni és persze, hogy azt várom, hogy utánam jön majd, mert ez nem is lehet kérdés, úgyse tudja megállni. Ebben azért biztos vagyok, nagyon csalódnék magamban és benne is, ha tényleg engedne csak úgy elsétálni. A megkezdett kérdésre nem válaszolok, csak a szemébe nézek jó mélyen és hosszan, amikor megperdít. Kicsit még érdeklődve oldalra is döntöm a fejemet, csak hogy kiderüljön mit akar mondani. Remélhetőleg nem így akarja bővebben elmagyarázni miért nem akar velem lenni, azt azért nem igen hinném el úgy sem. - Oh, tényleg? - ártatlan pillantás, ebben jó vagyok, de ő már nagyon jól tudja, hogy az ártatlantól nagyon távol állok. Nem csókolom meg, csak azért sem, de megnyalom az ajkaimat, ingerlően, ha már ilyen nagy küzdelemmel próbál erőkifejtést véghez vinni és ellenállni nekem, de tartom végig a szemkontaktust, amikor legalábbis ő bírja. - Te is tetszel nekem Brady... - szinte lehelem a nevét, egyre közelebb hajolok, de ha csak ő nem adja fel, akkor nem csókolom meg, csak hirtelen elhajolok mellette, hogy az arcára leheljek csókot, és csak aztán nyúlok a kezéért, hogy magammal vonjam. - Sétálunk? - vajon tényleg vissza tudja fogni magát? Érdekel, az is hogy milyen akaratereje van. Azért mégis csak kíváncsi típus vagyok.
Nem akarok túl büszkén visszagondolni az együtt töltött éjszakára, még ha fantasztikus is volt. Nem az én érdemem, ez egyértelmű. Ha jól is csináltam valamit, ő tette, felébresztett bennem valami szunnyadó fenevadat, amit úgy éreztem, már régen kiöltem magamból. Megmutatta, hogy nem kell görcsösen ragaszkodni a berögzött dolgokhoz, lehetünk spontánok is, hiszen erről szól az egész, ha egy férfi és egy nő egymásra talál. Van benne valami pikáns játék, amit Terrivel az unalmassá váló évek alatt már elvesztettünk, talán sosem volt a miénk. Chantal izgalmas, vad, még ha nyilvánvalóan valami rosszat tett, ez csak növeli a vágyakozás ízét iránta. S most, hogy ismét látom, természetes, hogy ismétlést akarnék, csak éppen úgy tűnt, hogy ha képes ilyen csábításra, nem biztos, hogy le akarná kötni magát velem. Lehet, hogy nekem is korai lenne megint fejest ugrani. Viszont ahogyan évődik ismét, megint felkorbácsolja az indulataimat, meg is feszítem az álkapcsomat, ettől csak jobban láttatom, hogy mi dúl bennem. - Nem egész nap. A megmentésre szoruló hölgyért a délutánom szabad. – Nem teszem hozzá, hogy az estém, az éjszakám is. Magától értetődik. Akinek egy kicsit van hozzá szeme, az nem is tudná őt visszautasítani, én sem akarom. Tetszik az a fajta újdonság, miszerint végre szabad lehet, oda megyek, ahova csak akarok, nem irányít senki. Chantal úgy kéreti magát, hogy tudatja, hogy nem ellenállni akar, pusztán cicázik velem. Ettől féloldalasra csúszik a mosolyom, és a lebiggyedt ajkak láttán kifésülök egy tincset az arcából, valahogy ösztönös védőbástyát képzek körülötte, s a világ között. Bicepszem befeszül, mintha máris ugranom kéne az üldözőire. - Valóban... amióta sikerült kiszabadulnom, virágról virágra járok... – Felelem bújkáló mosollyal, egyértelműsítve, hogy csak viccelek. Nem akarom megsérteni, vagy a büszkeségébe gázolni, viszont azt vettem észre, hogy szereti az arany középutat a naivitásom, meg a férfiúi kezdeményezésem között, így most mindkettőből kap egy szeletet. Abból, ahogy nézek rá, pontosan tudhatja, hogy hülye lennék csakis a tanulással foglalkozni, de élnem kell az életemet, nem várhatok állandóan rá. Amikor elfordul, és arébb szökken, azért mégiscsak megakasztja bennem a levegőt, s megborzongva érzem magamon a lehelletét, még onnan messziről is. Nem érzem azt, hogy direkt el akarna csábítani, magától megtörténik, s lábaim önálló életre kelve indulnak utána. - Te.. most... direkt...? – Kapkodom a levegőt, szándékosan húzza az agyamat, ami érdekes játéknak bizonyul, és csak bizonyosságot akar szerezni, hogy bármikor kéznél vagyok. Ez azért felvethetne bennem némi büszkeségi kérdést, de a francba is, hát nem tetszik? Dehogynem... Akkor engedni kell a női szeszélynek. Így mögé pattanok, és megperdítem a derekánál fogva. – Na csak hogy tisztázzuk... Tetszel. Na nem mintha nem tudnád, ugye? – Hajolok közelebb, de csakazért sem csókolom meg, ha már játék, akkor legyen játék. Persze minden porcikám majd szétpattan a visszafojtástól, de nem érdekel, ebben most ez a lényeg. Az ajkát vizslatom, és gigantikus erőfeszítéseket téve mégiscsak a szemébe nézek.
Lehet, hogy az egy másik pasas volt? Na jó nem, talán csak szimplán nem tiszták az emlékeim, mégis csak kába voltak. Épp hogy felnéztem, amikor lelépett. Ez van, ha sokáig nem alszol rendes ágyban, ez van, ha sokáig nem is alszol rendesen, előtte meg még meg is sérülsz, aztán huncutkodsz is egy jót. Rendesen ki tudja ütni az embert, hogy aztán már élvezettel hódolhasson a pihenésnek és én ezt is tettem, ezért dőltem ki úgy, hogy alig lestem fel, amikor lelépett. Nem olyan nagy bűn ez, egyébként bírom a strapát, csak akkor épp nem volt a helyzet magaslatán, de egy következő alkalommal... Viszont most mintha visszafogottabban viselkedne, ami meglep. Persze tény legutóbb is így indított, talán csak ügyesen meg kell törni a jeget megint, bár őszintén szólva nem erre számítottam, de majd meglátjuk, hogy hová jutunk még. Most nehezebb helyzetben van, hiszen nézőközönségünk is van, biztosan e miatt is kellemetlenebbül érzi magát... szegény. - Oh... szóval holnap tanítasz és akkor már meg se mentesz? Ez ettől függ? - látványosan lebiggyesztem az ajkaimat, de el nem húzódom tőle. Nem, ezt az egérutat nem adom meg neki, nem vagyok én olyan egyszerű eset, erre majd rájön, ha még nem volt neki eddig egyértelmű. Kicsit oldalra döntöm a fejemet és igen ártatlan tekintetet vetek rá, még a pilláimat is megremegtetem kicsit. Persze szándékosan csinálom, ha akarnék akkor vethetnék rá jóval csábítóbbat is, de azt már próbáltuk, most megközelíthetem a dolgot más irányból is. - Szóval már el is felejtettel, ez igazán szomorú, már csak a könyveken jár az eszed... Csak duma volt az a lány, aki átvert, kihasználtad a helyzetet és kész igaz? - már-már sértetten fordulok el tőle, nem is igen válaszolok a kérdésére azzal kapcsolatban, hogy megint menekülőben vagyok-e. Ezúttal sokkal inkább a szomorúság tükröződik az arcomról, pedig látom én a pillantásait, amiket vet rám. Nagyon nehezen fogja vissza magát és biztos vagyok benne, hogy ha megtehetné, akkor már most azonnal rám vetné magát. Ennyire már ismerem a férfiakat, nem hiszem el, hogy ne lennék rá hatással, még ha jobban próbálná is álcázni azt, amit gondol és érez. - Sajnálom, hogy zavartalak... Brady. - még visszapillantok azért, de pár lépésre már vagyok tőle. Az ártalan tekintetem szinte már teljesen hiteles, de a nevét mégis úgy lehelem, hogy szinte magán érezheti a leheletemet még úgy is, hogy lépések választanak el minket egymástól. Aljas egy perszóna vagyok tudom, de ezt szeretem és az a nagy helyzet, hogy láthatóan neki is pont ez tetszett legutóbb.
A lány biztosan rosszul emlékszik, én ugyan nem surrantam ki, amikor már kezdett álmosodni, akkor a sebére való tekintettel pihenést irányoztam elő neki, ezért elköszöntem tisztességesen, csak éppen nem kezdtem el komolyan búcsúzkodni, mert felmérve, hogy nem lenne rá igénye, az maradt ki. Nem állapodtunk meg újabb találkában, csak hogy jó volt. Ha a sors is úgy akarja, akkor összefutunk még, tudja, hogy hol tanulok, ha pedig mázlim van, akkor a falu közelében mászkálva mégiscsak összefutok vele. Ahogyan megtettem Terrivel is a Roxfortban. Hát mit ne mondjak, úgy nézett rám, mint a véres rongyra. Azt hittem, hogy majd megpróbálhatunk barátok lenni, hogy számít a több mint négy év együtt. Ehhez képest mintha tömeggyilkos lennék, ez volt a benyomásom, abóbl, ahogyan kezelt. Sajnálom a dolgot, valaha szerettem, hallgatnom kellett volna Averyre már sokkal korábban. Most már ez veszett fejsze nyele, jobb később mint soha. Ebonyval végül elválunk, ő is megy a dolgára, míg én a könyvek felé fordítanám a tekintetemet, ám nem megy a dolog, mert a piac másik oldalán meglátom őt, Chantalt. Nem mondom, hogy nem fut végig rajtam a feltörő vágy, amit gyorsan el is nyomok. Bármennyire is nélkülöznöm kellett az ilyesmit, mostanság nem vezethet csakis ez. A lány veszélyes, ez látszik rajta, nem bízhatok benne. Mégis felé lépdelek, és megszólítom, valahogy olyan jó nő, hogy önként dugom hurokba a nyakamat. - Köszönöm kérdésedet, most már igen. Egy baráttal jöttem, ő másfele indult. – Felelem, a ragozás szerint az angolban egyértelműsíthető, hogy nőnemű az illető, a hangsúlyomból pedig érezhető, hogy a nőnemű barát valóban csak az, és nem több. A bájos pillantásnak már nem dőlök be, tudom, hogy mekkora egy vadmacska, eljátsza a cuki szendét, aztán amikor ketten voltunk, már alig várta, hogy vad, állatias erővel mindent kipréseljünk magunkból. De akkor most miért ilyen édes már megint? A színdarab másoknak szól, engem meg csak rávezet a mocskos kis játékaira? Hm... - Ah, már megint ez a kétértelműség... Nagyon jól csinálod, de ha lehet, ne... Holnap tanítok, hogy néznék ki kelésekkel az arcomon? – Érezhetően elpirulok, ahogyan hozzám simul, holott már megkaptam őt, ám a felállás nem változott, imád játszani, uralkodni rajtam, számomra mindez még újdonság. Az ajkait nézve oly erős a késztetés, hogy itt mindenki előtt ragadjam magamhoz, ám már kezdem annyira kiismerni, hogy nem hagyná magát, a külsőségek nála mindenkihez szólnak, nem kötné le magát a kedvemért. Kezdem ezt elfogadni, s meg is menteném ha arról van szó. S a féltékenység? Nem tudom, Terri annyira nyomás alatt tartott, hogy úgy vélem ha én tenném mással, az nem is lenne fair dolog. Mindenesetre jól esik, hogy kellemes emlékeket őriz rólam. - Dehogynem. Pont azért jöttem. Egy komoly vizsgám lesz pár héten belül, és kiegészítő könyvet keresek. – Bólogatok rekedten, az incselkedő pillantástól enyhén megrezzenek, így gyorsan vissza is kérdezek, hogy ne keltsem ismét a bénázó félszeg tanárbácsi álcáját. – És te? Megint menekülőben? – Nem vagyok rosszalló, végtére is képesek lehetünk elfogadni a másik motivációit. De jéézusom, olyan szinten árad belőle a dögösség, automatikusan a csókolnivaló vállaira téved a pillantásom, na ennyit a pókerarcról, nem mintha vele kapcsolatban ez bármikor ment volna.
Nem mentem még el a faluból, magam sem tudom, hogy miért, valahogy nem vitt rá a lélek, meg hát amúgy sem igen van hová mennem. Gondolkodtam rajta, hogy megteszem, mert végül is miért ne, de amúgy sincsenek olyan régi ismerőseim, akik miatt érdemes lenne lelépni és van miért maradnom. Nem mondom, hogy nem maradt meg bennem semennyire sem annak a kellemes kis éjszakának az emléke, mert hogy remek volt, annak ellenére is, hogy a delikvens aztán kisurrant, pedig ez inkább az én reszortom... Megbocsátható bűn, főleg mert nem ébresztett fel, azért így sokkal könnyebben elnézem neki. Erre kiszúrom őt most... ami nem kell, hogy meglepjen, az már inkább, hogy valami lánnyal van. Kíváncsian pillantok arra, amerre ők ácsorognak, de egyelőre még nem moccanok és nem megyek oda én, hogy köszönjek, sőt úgy teszek mintha észre sem vettem volna, amikor ő az, aki végül megközelít. Csak elmosolyodom, mint aki nagyon el volt foglalva, épp csak most felkapva a fejemet és kíváncsian pillantok el a háta mögé. - Oh hát csak így egyedül már megint? - újra csak elnézek a távolba, hátha kiszúrok valakit, pedig tudom hogy eredetileg nem volt egyedül, de erről neki nem kell tudnia. Aztán rá pillantok újra, bájos mosolyt villantok és kicsit körbenézek, mintha csak keresgélnék, hogy van-e még itt olyan, aki esetleg zavaró tényező lehet számomra, vagy számunkra, csak aztán lépek közelebb hozzá, egészen oda simulva. - Szeretnéd, ha megmentésre szorulnék? Kikezdjek valakivel, akivel meg kell küzdened a becsületemért? - incselkedő pillantással lesek el újra a válla felett, mintha csak keresném azt a valakit, akibe beleköthetek, hogy megint meg kelljen mentenie, de aztán vissza is hajolok hozzá. Már az előbbi szavaimat is szinte az ajkaira mondtam, érezhette a leheletemet. Nem, nem teszek ennél többet, ez is épp elég lehet arra, hogy ne álljon előttem nyugodtan és olyan kis visszafogottan, ahogyan azt eddig tette... vagy épp próbálta tenni. - No és te? Sétálgatsz? Kimenőd van? Nem kell tanulnod? - fiatal, diák és nekem pont ez tetszik benne annyira és ha már tetszik, akkor naná, hogy szóvá is teszem. Őszintén szólva, ha tanulnia kellene a mellől is szíves örömest elrabolnám egy kicsit. Nem hosszan, de legalább egy időre... amíg egy kicsit elengedi magát. Ha jól sejtem jót tett neki a legutóbbi kis légyottunk, már most is jóval lazábban viselkedik és ez azért mindenképpen haladás. Már biztosan nem gondol arra a nőszemélyre, aki olyan csúnyán viselkedett vele.
Nem akartam ráerőltetni magamat, ezért amikor azt láttam, hogy kezdene bepilledni, akkor szépen felöltöztem, hogy elbúcsúzzak. Nem úgy tűnt, mint akinek akkor is szüksége van rám. Ráadásul így egy kapcsolat után nem akarnék én sem magyarázkodni. Azt végülis tudta, hogy a Roxfortban tanulok, ha nagyon úgy hozza a helyzet, akkor úgyis össze tudunk futni. Itt az ideje, hogy én is úgy képzeljem a nőkről alkotott véleményemet, hogy ne görcsöljek nagyon rá. Ha kellek majd valakinek, akkor fogok tudni lépni, és kiállni magamért. A téli szünet már javában dúl, a gyerekekkkel a valentin-napi musicalre készülünk, ám miután most sok a hiányzó a megfázások miatt, nem erőltetem, hogy mindenki különleges bájitalokkal hozza magát csúcsformába, mert függőséget okoz. A legtöbb betegséget természetes módon kell kifeküdni, ezért lemondtam már az idei próbákat, lassan a többség úgyis hazautazik, én viszont maradok a Roxfortban, a következő szemeszter ugyanis állati nehéz lesz, most nem tanítanom kell, hanem tanulni, a RAVASZ-hoz képest még sosem voltak ilyen követelmények. Ezért döntök úgy, hogy Ebonyval lemegyek a faluba, hogy körülnézzek a könyvvásáron. Míg mások ajándékba veszik, én magamnak, hogy bele tudjam magamat ásni, rengeteg olyan fogást tartalmaz amelyet a kötelező tankönyvek nem. Egy ilyet néztem ki magamnak, hogy amikor majd eljön a január felkészültebb lehessek. Ebony tökéletesen át tudta venni Hazel helyét a legjobb barát fronton, velem nem olyan gúnyos, mint sok mardekáros, meg tudtuk találni azt a közös nevezőt, ami a barátsághoz szükséges. Nem mentem bele részletekbe menően, hogy mi volt Chantal kapcsán, csak érintőlegesen, amikor látta, hogy mekkorákat vigyorgok. Egymásba karolva lépdelünk az utcán a standok között, aztán ő felmentést kér, még valami varázsszer után kell néznie, így kibújunk egymás karjából, s ő másfelé indul el. Pár pillanattal később a „piac” szemközti oldalán látom meg őt, a sötét boszit. Na persze szebb, mint amilyen emlékeztem, tehát esetében nem az idő szépített meg az emlékét. Sokkal inkább elhalványította. Hirtelen átfut rajtam a vágy, amelyet felidéz a kisugárzása, ám értésemre adta, ez csupán szórakozás, semmi több. Így lassacskán lépdelek felé, hogy megadjam a lehetőséget, hogy elszökjön, ha most a terhére lennék. Ha mégis el tudnám érni, természetes derűvel mosolyogva rá köszöntöm. - Nocsak... ezúttal nem szorulsz megmentésre? Mi járatban? – Kérdezek rá, tartva annyira a távolságot, hogy ne érezze magát letámadva. Nekem nem is menne az olyasmi, nem az én stílusom, noha ez még változhat, legutóbb eléggé kihozta belőlem a pasit, szinte bombázott a jelekkel, de volt annyira nőies, hogy ne magától lépjen, hanem szinte a képembe tolja, hogy nekem kell megtennem.
