Főkarakter: Carmen Wilkes
Teljes név: Lincoln Mordrake
Születési hely és dátum: USA, Virginia, Richmond: 1978 február 20.
Csoport: Hollóhát
Patrónus: Keselyű
Évfolyam (szak) / Foglalkozás: 9. évfolyam (Elemista)
Képesség: -
Kiemelkedő tudás: Rúnaismeret - Kiemelkedő
Bűbájtan - Kiemelkedő
Jellemed kifejtése
Bizonyos magasabb rendű idegrendszeri működések agyi központjai egy félresikerült varázslat következtében sérültek ennek köszönhetően pedig hol túlműködést, hol pedig alulműködést produkálnak. Az agya bizonyos részei élénkebben működnek, ennek köszönhetően folyamatosan hallucinációk törnek rá, általában izomgörcsök, vagy remegés kíséretében. Eddig, az egyetlen biztos mód, amivel ezt meg tudta szüntetni, az az volt, hogy vagy saját magának, vagy másoknak fájdalmat okozott. Eredetileg mindig magában tett kárt, gyakran szúrt keresztül egy kést, vagy éppen egy villát a tenyerén, csak, hogy a rémképek eltűnjenek a szeme elől, viszont erről Lucas és Rowena leszoktatták. Emiatt viszont a körülötte lévő embereket kezdte el folyamatosan terrorizálni, hol azért, hogy eltűnjenek a rémképek, hol pedig azért, hogy ne is törjenek elő.
Meglepő mód a Süveg a Hollóhátba utalta. Ő maga sem értette, hogy miért, úgy gondolta, hogy az agressziója, a hallucinációi, és a sérült elméje miatt a Mardekárba kerül, viszont valamiért mégis a Hollóhátba osztották be. Bár tény, hogy majdhogynem egy zseni, mivel az egyetlen módja az őrültségének megfékezésére, ha olvasással tölti a szabadidejét, és kiszakadhat abból a valóvilágnak nevezett rémálomból, így nagyon művelt. Talán senki sem gondolná róla, de többször megfordul a Könyvtárban, mint a saját klubhelyiségében. Ha teheti, gyakran kiszökik, és még az éjszakát is ott tölti, ha az álmatlanság ismét rátör.
Valószínűleg a félresikerült varázslat utóhatása az alvászavara is. Van, hogy napokig virraszt, és egy szemhunyásnyit sem képes aludni. Ebből kifolyólag pedig igencsak ingerlékeny és agresszív lesz ismét csak. Ilyenkor a hallucinációk is gyakrabban jelentkeznek nála, amik megsokszorozzák az agressziójának a mértékét. Emiatt is sokan félnek tőle, de ő maga sem igyekszik kapcsolatba lépni a külvilággal. A testvérén, és a második nevelőszülein kívül a legtöbb embertől zsigeri szinten irtózik. Egyrészt, mintha gát lenne az elméjén, ami a szociális kapcsolatok kiépítését akadályozza, másrészt, jómaga is fél ismerkedni, mivel a hallucinációi gyakran olyan valóságosak, hogy nem tudja eldönteni, melyik is volt a valóság igazából, és a többiek tényleg ott vannak-e és azt teszik, amit látott.
A testvérét illetőleg… Már születésüktől fogva együtt vannak, sok mindenen kellett átvergődniük magukat, és időközben Lincoln került a vezető szerepébe. Bár, sohasem akartam irányítani a testvérét, de amikor bekerültek az elmegyógyintézetbe, sőt, már előtte is, igazából ő volt a dominánsabb fél. Mivel az erőszakra is hajlamosabb volt, és testvérével ellentétben rá a varázslat nem volt olyan durva hatással fizikailag, így gyakrabban is lépett kapcsolatban a külvilággal, még ha nem is a megfelelő módon. Alapvetően viszont szereti a testvérét, törődik vele, figyel rá, és a maga módján segíteni is próbál neki. Általában mindig vele is van, mert egyedül a hallucinációi, és a hallucinációk által kialakult tévképzetei teljesen megtévesztik, valamint, ha nincs mellette a fivére, akkor egyszerűen nem képes feldolgozni a környezetében történő dolgokat, és már csak kényszeresen is erőszakkal vezeti le a benne felgyülemlő stresszt, ami a limbikus rendszer sérülését feltételezi.
Megjelenés
Sötét barna haj, sötét barna szemek, egy kissé magas homlok, és egy kissé széles orr. Az arcberendezése teljesen átlagosnak mondható. Semmi különlegeset nem lehet rajta felfedezni. Az alkata is teljesen normális, semmilyen fizikai eltérés nem látható rajta az átlagostól, ellentétben a fivérével. Az egyetlen furcsaság rajta, egy vékony, de rendesen kivehető vágás, ami az ádámcsutkájától, egészen hátra, a tarkójáig halad, és fokozatosan eltűnik a hajában. A vágás, mint a testvérének is a mellkasán, ugyanúgy az átoknak köszönhetően keletkezett.
A testvérével ellentétben teljesen egészséges, a fizikai kondíciója megfelelő arányokat mutat a korosztályába tartozó többi gyerekével. Az átok valószínűleg nála az elméjét sokkal mélyebben sértette fel, mint a fivéréjét, de cserébe legalább fizikailag sokkal inkább terhelhető. Mégis, első ránézésre, nem mondható, hogy izmos lenne, ahogy az sem, hogy teljesen fitt. Néhanapján lilás-kékes karikák éktelenkednek a szeme alatt, ami a többnapos alváshiányoknak köszönhető.
Az öltözködése meglepő ellentétet mutat a pszichikai állapotával. Összeszedett, és elegánsnak nevezethető. Mindig ügyel a külsejére, ha társaságban mutatkozik, mintha valamennyire érdekelné az emberek megítélése. Mivel a szülők, akik örökbe fogadták gazdagok, ezért csakis minőségi ruhákban látni őt, de inkább csak az igényesség végett.
Életed fontosabb állomásai
Lucas
A kezdetektől fogva ketten voltunk. Azt tartják az ikrekről, hogy ők különlegesek, mivel egy lélek uralkodik két test felett. Hogy hasonlóak vagyunk-e, vagy voltunk, nem tudnám megmondani. Azt sem tudom, hogy vajon tényleg egy azon lelken osztozunk-e, de mindig együtt voltunk. Túléltünk egy félresikerült varázslatot, amit a szüleink eresztettek ránk. Túléltünk egy undorító árvaházat, ahonnét egy muglipár fogadott örökbe minket három év után. Túléltünk egy idióta muglipárt, akik igazán sohasem értettek meg minket, talán nem is szerettek. És végül túléltünk egy elmegyógyintézetet, ahol nap, mint nap kínoztak mindkettőnket az őrületünk miatt, ahol hiába lehettünk végre önmagunk, ezt gyógyszerekkel, és mindenféle terápiával kezelni próbálták, hiába. A vérünk kötelezett minket, együtt tanultunk meg varázsolni is, és még az elmegyógyintézet után is együtt mentünk tovább, egyenesen a varázslók világába.
A vér nem válik vízzé, még a mágia világában sem, bebizonyítsuk neked?
Anya és apa
Mindig is úgy gondoltam, hogy számomra a család a legelső, hogy semmi sem lehet fontosabb. Azt tanítottátok nekünk, hogy legyünk büszkék magunkra, mivel mi egy ősi druida vonal vérörökösei vagyunk. Mégis, ti sutba dobtátok a büszkeségeteket holmi hatalomvágy végett, és mi lett a vége? Nektek köszönhetően elfelejtettem, hogy ki is voltam akkor, hogy ki volt az a gyerek, aki képes volt kint az udvaron labdázni. Elvesztettem az igazi valómat, és a valóságot, amit ezek után már sohasem láttam tisztán. Tönkretettetek, Lincoln Dalais megszűnt létezni hat éves korában. Mostanra pedig mindig rémképek és hallucinációk köröznek az elmémben, elmossák a világomat, mindent eltörölnek, ami valaha íratlan-írt szabály volt a világban, egy stabil létezési alap. Lassan már talán engem is.
Az életünk minden egyes pillanata a pokol legmélyebb bugyraiból szedett kövekből van kirakva, miattatok.
Mr. Ashworth és Mrs. Ashworth
Egyenesen utáltalak titeket. Talán még akkor sem tudtalak volna titeket kedvelni, ha nem mosódott volna el a valóság, amit láttam, és egy normális kilencéves fiú lettem volna. Elvártátok, hogy olyan legyek-legyünk, amilyen nem tudtam-tudtunk lenni. Ha nem tudtam az elvárásaitokat teljesíteni, már pedig nem voltam egyszerű eset, akkor felpofoztatok. Ezzel egészen addig semmi bajom nem volt, amíg nem Lucassal is ezt kezdtétek tenni. Azután még jobban utáltalak titeket, nem akartam, hogy az egyetlen számomra fontos valakit bántani merjék. Anno Lucas védett meg engem, úgy éreztem, hogy most rajtam volt a sor. Gyakran megtévesztettelek titeket, hogy ne ő szenvedjen.
Elvárás, megfelelési kényszer és csalódás volt az, amik a mindennapjainkat felépítették.
Lauren
Ashworth-ék lánya, egy kedves, gyermekded, ártatlan kislány vagy. Valahogy sehogy sem illettél bele a világképembe, szinte kiríttál belőle. Te… Nem tudom, hogy ki vagy, nem tudom felfogni a létezésed. A szüleid pofonjai után nem tudtam, hogy a mosolyod üdítő-e, vagy inkább kiábrándító, de az biztos volt, hogy sohasem értettelek. Mosolyogtál, nevettél, törődést igényeltél. Én viszont nem tudok törődni másokkal. Azt sem tudtam felfogni, hogy a körülöttem lezajló rémképforgatagok között tényleg ott volt-e a mosolyod, hogy nem volt-e a kedvességed is csak egy újabb hallucináció. Hamvas szürke voltál a palettámon, amit főleg csak fekete fedett be. Mindig ott voltál a látóterem legszélén, figyeltelek. Érdekelt, hogy ki vagy, mi vagy és valóságos vagy-e, de tizenegy évesen, mielőtt megismertelek volna, elvittek minket. A paletta újra egyszínű lett.
Ami késik, nem múlik. Meg foglak ismerni, kiszíneznéd újra a mindennapjaimat?
Mr. Mordrake és Mrs. Mordrake
Nektek köszönhetően újjászülettem. Amikor tizenhat évesen megszöktünk a felrobbantott elmegyógyintézetből, az Amerikai Mágiaügyi Minisztériumtól ti vettetek át minket. Ha nem lennék ilyen hálás nektek, és nem tisztelnélek titeket tiszta szívemből, lehet, hogy képes lennék anyának és apának szólítani. Néha, ha Lucas-szal egymás között vagyunk, még elő is fordul. Nagyon sok mindent köszönhetek nektek, nem csak azt, hogy végre egy normális családba kerültünk, hanem azt is, hogy végre Lucas-nak is sokkal könnyebb, végre tanulhatunk, kiteljesedhetnek a mágikus képességeink. Végre normális emberekként élhetünk. Ti nem vertek, vagy büntettek meg minket, ti elfogadtok olyannak, amilyenek vagyunk. Az egyetlen, amit felrónék nektek, hogy örökbe fogadtátok azt az idióta libát is, Rowenát.
Azt hittem, az volt a sorsunk, hogy az idők végtelenségéig kergetőzzünk a kínzó őrülettel, de tizenhat év után a körforgás megszakadt.
Rowena
Ahogy már korábban írtam, egy idióta liba vagy. Az egyetlen oka, hogy elvisellek, hogy nem róhatom fel számodra se a személyiségedet, se semmit, mert elég csak tükörbe néznem. Alapvetően amúgy egyszerre kedvellek is és utállak is. Túl nagy a szád, nem tudod, hogy mikor kellene befogni, de szórakoztató dolog veled veszekedni. Valószínűleg nélküled tényleg halálra unnám magam néha. Túl sokat beszélsz, a poénjaidat gyakran nem értem, de talán jobb is bizonyos helyzetekben. Segítettél nekünk abban, hogy megtanuljunk rendesen varázsolni, amiért hálás vagyok neked, így, amikor meghaltak a szüleid, én is segíteni akartam neked. Valószínűleg kevesebb, mint több sikerrel, elvégre, a szociális képességeim továbbra is a béka segge alatt vannak, de talán értékelted a próbálkozásomat. Mondhatjuk, hogy egy fényfolt vagy az éjszakában számomra, megközelítőleg olyan vagy nekem, mint egy testvér. De csak megközelítőleg.
Egyedül lenni sohasem kellemes, kellenek az olyan emberek is, mint te, hogy feldobják a mindennapjainkat.