2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Salvation comes with a cost. Judge us not by our methods, but by what we seek to accomplish.
Lauren és Graves
Magabiztos vigyor ül ki az arcomra, amikor a lány a hozzáértésemet firtatja. Igaz hogy kicsit segítettek a kiválasztás folyamatában felülről, de ettől még nem küldtek volna ide ha nem tudnák hogy jól végzem a dolgomat. Nem létezik az erdőben olyasmi amit ne lennék képes megállítani még a legrosszabb napomon is. Na persze, valószínűleg alaposab beleizzadnék... - Azt hiszem, hogy egyelőre jól végzem a dolgomat. Ha pedig valami történik, valószínűleg úgyis kirúgnak majd... Vidám a hangom, mert egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ez megtörténjen. Több szó nagyon nem is esik köztünk, csak némán baktatunk egymás mellett, egy igazán fura párost alkotva. Ahogy kiérünk az erdőből, megállok és egy intéssel köszönök el a lánytól, és egy darabig csak nézem a hátsóját ahogy nagyjából az iskola felé veszi az irányt. Megrázom a fejemet, aztán megfordulok hogy hazainduljak. Az éjszaka még hosszú, én meg továbbra sem tudok aludni. - Szar ügy... Sóhajtok fel, aztán elkezdek agyalni azon hogy hogyan végezhetném el a lehető leggyorsabban a feladatomat. Nem sok ötletem van, de előbb-utóbb sikerülni fog. Zsebre dugott kézzel battyogok a házikóm irányába, és beleveszek a sűrűsödő sötétségbe.
Egy halk morranással fejezem ki nem tetszésemet a szavai után. Nem tudom elfogadni, mégis szent kötelességem azt tenni, amit mondd, vagy rosszabbik esetben én húzom a rövidebbet. Maga a helyzet megköveteli tőlem, bármennyire is szófogadatlan vagyok. - Rendben, rendben, de ha holtan találom nem lesz kellemes fogadtatása, remélem megért. – figyelmeztetem így utólag. Elfogadom, hogy tiltott terület és rám nézve veszélyes lehet, de ez ugyanúgy vonatkozik Figarora is és bárki másra egyaránt. Ha bármi baja lenne, én lennék az első, aki a vadőr ajtaját berúgva jelenne meg hajnalok hajnalán, ha esetleg a macska elcsatangolna. A fegyver feltűnése nagyban fordít a dolgokon. Felkelti az érdeklődésemet, nem csak az, hogy miért tart magánál egyet, hanem hogy egyáltalán minek és honnan van. Ha mugli volnék egész biztosan beszereznék egy ilyet, hisz’ odahaza, Amerikában a fegyvertartás legális a mi államunkban. - Értsem úgy, hogy maga előre gondolkodik és felkészül minden helyzetre. Logikusnak hangzik. Engem nem igazán izgat, ha fegyver van magánál, amolyan adu ász. – bólintok egyet. – Nincs képben minden egyes itt lévő lény viselkedésével? Jól végzi a munkáját egyáltalán? – vonom összébb szemöldökömet az utolsó szavainál. Az addig oké, hogy alig ismert lényekről van szó, de nem a vadőr dolga kiismerni őket és megérteni a viselkedésüket? Vagy akkor én nagyon el vagyok tájolva ezen a téren. Nálunk nem voltak vadőrök, általában betonozott kiskertek voltak, így egy vadőr felesleges lett volna a sulink környékén. Ellenben itt, fel kell kötnöm a gatyámat, mielőtt valami cafatokra tépne. - Ha tudná hányszor hallottam ezt. Tudom, hogy így kéne lennie, mégis a sok düh nem tágít mellőlem, így a felejtés és túllépés dolgokon nálam nem egy-két pillanat. Nem rossz hely? Azt majd meglátjuk, amit eddig láttam belőle, nos… talán igaza van, de csak talán. – sóhajtok fel, már-már érezve a vereséget. Igaza van a fickónak, túlzottan is, a Roxfortról alkotott képem nem is egy rémálom, sokkal inkább egyfajta lehetőség, kapaszkodó. A néma csendet, mely közénk honol, csupán a macska fáradt nyávogása töri meg, ahogy egyre inkább közeledünk az erdő határához. Nem akarom beismerni, de egy kicsit a hideg kirázott ettől a helytől, ettől függetlenül még mindig kíváncsiságot táplálok a hely iránt. Immáron kiérünk az erdőből, végre elérjük azt a területet, amit úgy, ahogy ismerősnek nevezhetek. Egy biccentést ejtek a vadőr felé, végül egy szó nélkül trappolok vissza a kastély irányába. Vagyis… csak úgy teszek, hisz’ még előtte le kell pakolnom Figarot a csónakházhoz, mielőtt bárki gyanút fogna.
//Köszönöm a játékot! Ha a macsek legközelebb eltévedne, Graves számítson az ajtóberúgós jelenetre //
szószám: 395 ✪ zene: Those Who Play For Ghosts ✪ People don`t always get what they deserve in this world. ✪ [You must be registered and logged in to see this link.]✪
Salvation comes with a cost. Judge us not by our methods, but by what we seek to accomplish.
Lauren és Graves
Vállat vonok. - Teljesen mindegy hogy mit hiszel, ez a tényeken nem változtat. Ne gyere ide többet tanári felügyelet nélkül. Ha a szőrgombóc elcsatangol akkor szólsz nekem. Értve vagyok? Elhúzom a számat amikor a csaj kiszúrja a fegyveremet. Nehéz lesz kimagyarázni anélkül hogy ne keltsek nagyobb feltűnést. De legalább a többit nem látta, szóval van még esély arra hogy jól jöjjek ki a dologból. - Tudod vannak olyan lények amiket nehéz megállítani varázslattal. Viszont ez tapasztalataim szerint sokat tud segíteni. Egy muglitól vettem, még Londonban, pár éve. Persze sosem kellett használnom, de attól még jó érzés hogy ha a varázslatok csődöt mondanak, akkor van egy újabb lehetőségem arra hogy életben maradjak. Ha az ember alig ismert lényekkel dolgozik, ez rettenetesen sokat jelenthet. Persze halvány, szinte már kisfiús mosollyal beszélek, de közben veszettül koncentrálok, hogy meggyőző legyek. Remélhetőleg sikerül elaltatni a lány gyanúját, és felfogja ezt az egészet egy különc varázsló apró dilijének. Remélhetőleg. - Ami a régi iskoládat illeti.. ami történt, megtörtént. Hülyén fog hangzani, de dolgozd fel. Mindenkinek vannak problémái, démonai amikkel küzdenek. A trükk az, hogy milyen gyorsan lépsz tovább, és kezded élni a saját életedet. Ebből a szempontból jó helyre jöttél. A Roxfort nem is olyan rossz hely az újrakezdésre. Kivételesen komolyan is gondolom amit mondok. Gondok mindig voltak, mindig vannak, és mindig lesznek is. Az élet nagy varázslata az, hogy ezeket hogy tudjuk leküzdeni és magunk mögött hagyni. Van akinek sikerül. Van akinek nem. Nagyon remélem hogy nekem is sikerülni fog majd egyszer. A szavaim után hagyom kicsit nyúlni a csendet, és hallgatagon bandukolok a csaj mellett. Már közeledünk az erdő széléhez, de megállni még nem lehet. Még nem. Majd ha már tudom, hogy biztonságban visszajut.
A férfi nevetésére továbbra is duzzogó, dacos arckifejezést mutatok felé, szemeimmel hunyorogva, mintha csak ölni tudnék. Komolyan, most mi volt olyan röhejes? Szavaira ismét felmorranok, s tovább helyezgetem a cicát a karjaimban. - Például? – csillan fel szemem érdeklődést mutatva. Kíváncsi lennék, hogy mégis miféle lény lehet az, amitől még az állítólagos vadőr is fél. – Akkor sem hiszem el, hogy olyan para lenne ez a hely. Eddig ez a legjobb, amióta idekerültem. – pillantok körbe a tengelyem körül, ismét átpásztázva a körülöttem lévő sötét fákat, melyek nem rémisztenek meg, sokkal inkább megnyugtatnak, valahogy úgy érzem ez az én területem. - Szóval nem minden a mágia, azt mondja? Egyet értek. – helyeselek párat bólogatva. Nekem is megvannak a módszereim egyes személyek eltűntetéséhez, ami inkább pusztakezes dolog, mintsem pálcás. Többnyire nem bántok senkit, vissza tudom fogni magam, ám a Salemben tapasztalt bántalmazások nem tettek jót a lelkemnek. Azóta vagyok ilyen, aki mindenkinek a poklok poklát kívánja. A furcsa helyezkedése egy kissé gyanúsnak tűnik számomra, melyet Figaro csak egy halk nyávogással jelez. Gondolom kényelmetlen neki a karjaimban feküdni és nem is inkább a férfi furcsa viselkedését kommentálja. – Csak nem…? –sandítok a férfi mögé hunyorogva, hátha sikerül kivennem a mögötte lévő rejtegetnivalóját. Nem tehetek róla, felkeltette az érdeklődésemet az a valami, ami szép fokozatosan csillan meg a holdfényben, ezáltal tökéletes rálátást nyújtva a fegyverre. – Az igen. Ilyet merre lehet szerezni? – érdeklődök halál komoly arccal, de aztán mégis csak elnevetem magam. – Ugyan, ne vegyen komolyan. Néha jól jönne egy ilyen, de azt hiszem több bajt csinálnék, mint hasznot. – hát igen, a lövészi képességeim valahogy a nulla alatt helyezkednek. A káromkodására megpróbálom visszafojtani a nevetésemet. Tehát az idősebbeknek is megvan a maguk stílusa. Ez tetszik, legalább lesz kitől tanulni a jobbnál-jobb szavakat. Most úgyis olyan korban vagyok, hogy jól fog az agyam, egy egyszerű „picsába” nem lesz nagy falat. - Muszáj kimenni? – húzom el számat, ám egy könnyed sóhajjal adom be a derekam. – Feltétlenül el kell mondanom? Pf, remek. Jó, rövid leszek. Egyszerű boszisuli, tele cafkákkal, idiótákkal, a szokásos. Első naptól kezdve szívták a véremet, mert hogy „sárvérű” vagyok és pusztuljak el, amiért be merem szennyezni a kis territóriumukat. Aztán egy-két év után betelt a pohár, volt egy kisebb balhém, most pedig ide iratkoztam át. Nincs sok támogatásom, lévén, hogy a szüleim eldobtak mint egy koszos rongyot és inkább élnek a varázslóellenes kis világukban odahaza… - szusszantom ingerülten.
szószám: 389 ✪ zene: Those Who Play For Ghosts ✪ People don`t always get what they deserve in this world. ✪ [You must be registered and logged in to see this link.]✪
Salvation comes with a cost. Judge us not by our methods, but by what we seek to accomplish.
Lauren és Graves
Muszáj felnevetnem a lány dacosságán és szavain. Csak egy diák lehet ennyire magabiztos, ennyire pofátlan, ennyire önfejű. - Igen, pont az lenne a dolgod, hogy ne tedd be a lábad. Nem véletlenül vannak eltiltva a diákok, vannak itt olyan lények is amiktől még én is tartok. Na ja, és érdekes módon valahogy mindig Hagrid szerzi őket valahonnan. Engem meg kitör a frász, mert még a nevüket sem tudom, olyan furák. - Én egyébként nem hiszek a mágia mindenhatóságában. Abban hiszek, hogy mindenre van megfelelő eszköz, és ez sokszor nem egy pálca, vagy bájital, vagy varázsige. Nem akarom részletezni, hogy pontosan mire is gondolok, de ha a lány alaposan megnéz magának - erre azért a sötétben nem biztos hogy sor kerül -, akkor talán feltűnhet neki a mugli pisztoly hátul, az övembe dugva. Azért a biztonság kedvéért igyekszem úgy állni hogy ez ne tűnjön fel neki. Fura pletykákra adhat okot, és az most éppen nem hiányzik. Viszont ha a lány ennyire kötődik a szőrgombóchoz, akkor - ha minden kötél szakad - ezzel remekül meg lehet majd zsarolni. Csomót kötök a gondolatra, hogy nehogy elfelejtsem, aztán felszisszenek mert a cigi közben ráégett az ujjaimra. - Picsába. Csúszik ki a számon, és el is dobom a nyomorult csikket, majd indulatosan eltaposom. Közben azért fülelek, és fel is tűnik valami. - Mesélj csak, mi volt az előző iskolában? Közben pedig elindulhatnánk kifelé, mielőtt mindkettőnből éjszakai nasi lesz valami állatkának a gyomrában...
A fejcsóválásra kelletlenül húzom el számat. Valahogy sejthettem volna, hogy nem egy felnőtt együttértését kellene keresnem az éjszaka közepén. Valószínűleg még büntetést is róhatnak rám, amiért a macskám miatt kénytelen voltam belépni a kis tiltott területükre. - Eddig nem rémisztett el, ha az lett volna a cél. A ravaszság meg a legkevésbé sem érdekel, ez a hely nem tűnik egy pokoltanyának, de ha maga mondja. Az lenne a dolgom, hogy ne tegyem be ide a lábam? – már-már felháborodva húzom ki magam. Mi lehet olyan félelmetes és erős, hogy se perc alatt elijesszen vagy esetleg megöljön? Salemben tanultam egyet s mást, az itteni lények típusai mások, de nem hinném, hogy a pálcám társaságában félnem kéne bármitől is. - Szóval azt akarja mondani, hogy maga a vadőr? Egy személyben? Korábban még az ütötte meg a fülemet, hogy bármi letéphetné a fejemet, ezek szerint nem csak az enyémet. Hogy oldja meg? Használ valami mágiát vagy pusztán tapasztalt? – na igen, itt már inkább a kíváncsiság veszi át a szerepet. Még az sem zavar, hogy Figaro elkezd ficeregni a kezemben. Nyugtatóan simítok végig rajta, tekintetemet továbbra is a férfin tartva. Számomra nem ijesztő a külseje, sokkal inkább képviseli azt a stílust, amit nem vetek meg. - Néha tényleg jobb lenne meghalni… - morgom az orrom alatt félvállról. – Azt se tudja miért jöttem ide! – fakadok ki már-már duzzogva. Hiába voltam makacs és agresszív, egy felnőtt ellen képtelen voltam szembeszállni, ezért csak gyerekes nyavalygásnak tűnhet a próbálkozásom. – Másrészről, ha bárki megtudná, hogy ez a macska az enyém, nekem végem. Nem arról vagyok híres, hogy szeretetből befogadok sebzett kisállatokat, na nem. Ez a kis szőrös állat pedig simán odaveszhetett volna, ha már az erdő lényei olyannyira vérszomjasak, hogy varázslók és boszorkányok vérét ontják. Magától pedig nem félek, higgye el, az előző iskolámban magát a poklot éltem át, idős varázslók nem fognak ki rajtam. – szusszantom határozott szemekkel. Állom a fenyegetést, még akkor is, ha az ismeretlen vadőr valamelyest rám hozza a frászt. Maga az erdő sötétsége rá is tesz egy lapáttal a félelmemre. Idegen a hely, a fickó, minden. Talán ez a macska itt a kezemben az egyetlen, akit mindennél jobban ismerek ezen a borzasztó birtokon. - Ch… - húzom el számat. – Mindig csak a szabályok… Most se haltam meg, akkor meg? Ez a hely amúgy is messze jobb, mint a kastély vagy a tópart.
szószám: 386 ✪ zene: Those Who Play For Ghosts ✪ People don`t always get what they deserve in this world. ✪ [You must be registered and logged in to see this link.]✪
Salvation comes with a cost. Judge us not by our methods, but by what we seek to accomplish.
Lauren és Graves
Nem bírom ki hogy ne sóhajtsak egy világnagyot - úgy tűnik hogy a pofátlanság ebben a generációban már általános. Megcsóválom a fejem, aztán szippantok egy újabb adag "mocskos füstöt", és elmosolyodok. A lánynak gőze sincs, és ez bizony csodálatos érzés. - A Tiltott Rengeteg nem véletlenül kapta a nevét. Még én sem tudom összeszámolni hogy hány dolog tudja letépni a fejedet csak úgy hobbiból, az éjszaka közepén, és ez még a jobbik megoldás. Vannak sokkal ravaszabb lények is itt... Na igen. Amikor még diák voltam itt, egyszer egy bátrabb felsőbb évest szó szerint kettéharapott itt valami. Az ügyet eltemették, és valószínűleg a lényt is átszállították máshova, de ettől még a lehetőség aggasztó. - Én vagyok az, aki összeszedi az olyanokat, mint te. És aki odabent tartja azokat a lényeket, amik veszélyesek lehetnek. Ó, és persze még egy rakás más dologért, de persze ezt nem kötöm a lány orrára, elég ha azt hiszi hogy én vagyok a marcona vadőr, aki nem szereti a társaságot. Lepöccintek némi hamut a cigi végéről, aztán újra végigmérem a másikat, kicsit kutakodva. Úgy döntök hogy a türeltlen bunkót játszom meg, csak hogy kiderüljön milyen fából faragták a másikat. Ha van egy kis szerencsém akkor cserfes, visszaszól, és talán kihúzható belőle némi információ. - Nézd, részemről nem bánom ha meg akarsz halni az éjszaka közepén, de javaslok valami halálos varázslatot, vagy ugorj le egy toronyról, vagy ilyesmi. Csak ezt az elcseszett erdőt hagyd ki a számításból. Az én dolgom hogy ne haljon meg itt senki, és az hétszentség hogy nem te leszel az első. Remélem érthető voltam. Ha legközelebb a kis szőrös állat elkóborol, akkor majd nappal megkeresed, vagy szólsz nekem. Ha még egyszer itt talállak, akkor rájöhetsz hogy az erdőben nem csak a varázslények a veszélyesek.. Amint kimondom, rájövök hogy kicsit túltoltam a dolgot. Sebaj, most már mindegy, de azért nem állom meg hogy ne szúrjak még egyet oda a lánynak. - Ki is a házvezető tanárod? Örülni fog ha rájön hogy szabályt szegtél?
Legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy pont egy macskát fogok végigkergetni az erdőn az éjszaka közepén. Nevetséges látvány lehet, főleg egy külső szemlélőnek, ahogy egy szőke hajú idióta futkos egy szőrgombóc után. Néha tényleg elgondolkozok azon, vajon mikor fog megszűnni ez a kapcsolat köztem és a cica között, merthogy addig oké, tél van, hideg van, kell neki a kaja és a meleg szállás, de azért nem fogom tudni garantálni ezt az ellátást éveken keresztül. Ragaszkodom hozzá, hogyne, mivel az iskola balga népsége egy talpnyaló, undorító féreg, ez a macska meg legalább aranyos és hízelgő. Na igen… Végre elérem a kis szőröst, valahol itt könnyebbülök meg lelkileg, amiért nem a világvégéig kellett üldöznöm szerencsétlent. Aztán jön a fordulat és egy bumm, neki a fickónak. Kissé hátrébb hőkölök, közelebb húzva magamhoz a macskát. Oké, egy kicsit megijedek, na nem azért, mert olyan ijesztően festene ez a pasas, kicsit sem. Inkább azért, amiért itt tartom kezeimben a titkomat, talán az egyik legnagyobbat, amit egész életemben magamnak kreáltam. Basszus, nagyon ajánlom, hogy ez ne tudódjon ki. - Mint ahogy látja, dolgom volt – forgatom szemeimet egy kelletlen grimasszal. Nem tartozott rá, senkire sem tartozik, hogy mikor mit csinálok, vagy épp mit keresek itt az éjszaka közepén. De… Mit is jelent az az „itt”? Hol vagyok? – Tiltott Rengeteg? – vonom fel egyik szemöldökömet, majd teszek egy óvatos fordulatot a tengelyem körül, pusztán a terep megszemlélése végett. - Ja, hogy a Tiltott Rengeteg egy parás, veszélyekkel teli erdő volna… Máris rohanok anyuhoz. – cinikusan ejtem ki a szavakat, kicsit rá is játszva, mennyire megijedtem. Ugyan kérlek, egy erdő mit árthat? Salemnél rosszabb nem lehet. - Amúgy meg... Új vagyok, fogalmam sincs mi ez a hely, amit olyan nagyon eltiltanak a diákoktól, hogy már csak azért is „Tiltott” Rengetegnek hívják ezt a helyet. Maga talán tanár? Vagy mit keres itt? Összeszedi a kint kóborlókat, mialatt mocskos füsttel szennyezi a környezetet? – billentem oldalra fejemet, s kíváncsian pillantok fel rá. Sosem volt erősségem a tisztelet kimutatása az idősebbek felé. Amióta bekerültem abba a boszorkányiskolába valahogy nem voltam képes úgy tekinteni az idősebbekre, mintha ők lennének a világmegváltók és az istenek.
szószám: 348 ✪ zene: Those Who Play For Ghosts ✪ People don`t always get what they deserve in this world. ✪ [You must be registered and logged in to see this link.]✪
Salvation comes with a cost. Judge us not by our methods, but by what we seek to accomplish.
Lauren és Graves
A hideg, csendes erdő megnyugtat. Még mindig, pedig már ideje volna hozzászoknom az új környezethez és az ágyamhoz, az nem megoldás hogy minden éjjel pirkadatig mászkálok mint valami holdkóros. Persze ha már kószálok a sötétben, akkor ital is van nálam... újabb probléma, amire jobb volna odafigyelnem. Ez a megbízás még el sem kezdődött, de már kezd az agyamra menni. El is határozom magamban, hogy valami más módon vezetem le az idegességemet, lehetőleg már holnaptól. Még mielőtt lerobbanok. Persze az éjszaka most sem csendes - mi folyik itt, minden fiatal fruska elkószál éjszaka? Hát már senki sem figyel rájuk...? Némi tépelődés után azért elhatározom magam és csendesen követni kezdem. Nem okoz különösebb nehézséget, hiszen úgy csörtet át az aljnövényzeten mint aki megveszett. Ahogy lassít, előhalászok egy cigarettát a zsebemből és meggyújtom. Valamikor itt pördül meg és ütközik nekem. Higgadtan mérem végig, úgy tűnik hogy a fiatalok összehalászása a rengetegből éjszakánként már napi rutin lesz. - Hát te meg mi az úristent keresel itt az éjszaka közepén? A Tiltott Rengetegbe tilos a belépés éjszaka, kíséret és előkészület nélkül…. Nyugodt hangom már-már unalmasnak tűnhet, elvégre ő pár nap alatt már a második aki tilosban jár. Lesandítok a lányra, miközben szemügyre veszem a macskát. Neeeem, az nem lehet hogy valaki annyira lökött legyen hogy egy szőrgombóc miatt rohanjon be ész nélkül a Rengetegbe. Szívok egy slukkot, és csak nézem tovább. A kérdésre nem válaszolok, egyszerűen csak szeretnék tisztába kerülni azzal hogy mit keres itt, és utána talán értékesebb információkat is kihúzhatok belőle. A tájékozottság sosem árthat.
Közel egy hete már, hogy egy macskát találtam a tóparton, akit egyszerűen nem volt szívem magára hagyni. Ott fagyoskodott, reszketett, mi mást tehettem volna? Az volt a mázlim, hogy senki sem látott meg, vagy legalábbis abban a reményben pakolásztam el a cicát biztonságosabb helyre, hogy a végén senki sem fog észrevenni és leleplezni. Számomra ez egy olyan titok, ami ha kiderülne megváltozna a jelenlegi képem mások szemében, az pedig nagyon, de nagyon nem jó. Nehogy már egy gondoskodó lotyónak higgyenek, aki rögtön pattan, ha történik valami. Nem, kizárt dolog, hogy újra egy naiv, vidám kölyök legyek. Változtak az idők, a szüleimnek és a volt iskolámnak hála ilyenné formálódtam. Egy agresszív lánnyá, kihez akár csak egy rossz szó is kerül, máris nekiugrik a másiknak. Persze első időben nem tehetek semmit, el kell viselnem minden egyes fikázását a másiknak, holott legszívesebben egy szoborral vágnám fejbe az összes lenéző pillantású idiótát. Szerencsére nyugodni hagy a tudat, hogy a rég nem látott mostohatesóim is a kastélyban vannak. Valahol… Ritkán futok velük össze, de talán tudat alatt kerülöm őket. Hisz’ amilyenné váltam, abszolút nem az a kislány köszön vissza, mint aki akkor voltam. A macskán és a mostohatestvéreimen kívül igazából nincs semmi, ami képes lenne maradásra bírni. Olyan számomra ez az iskola, mint egy börtön, ahol megszabják, mit csinálj, és mit ne csinálj. Túlságosan le vagyunk korlátozva, nem kapunk elég teret. Én legalábbis nem… Ez az este is olyan, mint a többi. Kiosonok a kastély falain kívülre, köpenyem alatt a vacsorából maradt falatokkal, és egy vastagabb pokróccal. Hideg az éjszaka, a hó még nem olvadt el, hiába járunk január végén, a tél még mindig itt tombol. Érzem a csípős, hideg levegőt, amint lefújja fejemről a csuklyát és a korábbi takarásból lerántja kilétemről a leplet. Nem is érdekel, ha meglátnak. Csupán egy dologra összpontosítok: időben oda kell érnem. Ahogy megpillantom a távolban lévő csónakházat, máris szaporábban veszem a lépteimet, egész addig, míg nem meglátom a macsek kihűlt helyét. Falfehér arccal nézek körül, pálcámmal fényt varázsolva körém, hogy azért lássak is valamit. Körbevilágítom a kipárnázott kis zugot, de sehol semmi. - Cicaa, cic, merre vagy? Basszus, ne csináld ezt – még nem esek kétségbe, szimplán remeg a hangom, talán a hátam mögül jövő nyávogásra könnyebbülök meg egy kissé, ám megtéve a fordulatot, Figaro máris eliszkol, ki az ajtón. – Hé! Állj meg! – kiáltom utána, magasról tojva arra, hogy bárki meghallaná ezt. A macska nyomába eredek, egészen addig rohanok a kis szürke folt után, ameddig el nem érem az erdő határát. Egy pillanatra lefékezek és alaposan átgondolom, hogy egyáltalán betegyem e a lábamat oda, ám a macsekra pillantva kénytelen vagyok tovább rohanni. Egyik láb a másik után, már azt se nézem mennyire hagyom el az erdő határát, csak rohanok, egyre beljebb a sűrűbe. Pár gallyba beleakadok, ami egy kicsit szétszaggatja az egyenruhámat, de legfőképp a lábamat karcolja fel, ahogy a nagy lendülettel végigszáguldok a bokrokon. - Állj már meg! – fékezek le az egyik kanyarnál, ahol Figaro is megáll. Valamit szaglászni kezd, ezt az alkalmat kihasználva kapom fel a földről és csóválom meg fejemet ingerülten. – Komolyan, mennyi bajom van veled. Hallasz? Azt se tudom, hol a francban vagyunk. – nézek a macska szemeibe, mintha tőle várnám a megoldást, végül egy reményvesztett sóhajjal teszek egy száznyolcvan fokos fordulatot. Vagyis… Csak tennék, ugyanis szépen nekiütközök egy ismeretlen alaknak, akinek nem túl bizalomgerjesztő kinézete van, meg úgy amúgy is. Új nekem a környék, fene tudja mik vagy kik élnek itt. – Öhm… Elnézést, esetleg nem tudja merre van a suli iránya pontosan? – mutogatok körbe abban az esetben, ha nem kell előkapnom a pálcámat szimpla önvédelem végett.
szószám: 588 ✪ zene: Those Who Play For Ghosts ✪ People don`t always get what they deserve in this world. ✪ [You must be registered and logged in to see this link.]✪
//