2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nem gondoltam volna, hogy pont azzal bántom őt meg ennyire, hogy nem akarok tőle semmi komolyabban. Oh hát persze helyes fiú és emlékszem rá még diákkoromból is, sőt későbbről is, de most mégis csak furcsa lenne, hiszen én jelenleg már jóval idősebb vagyok nála. Nem hiszem, hogy tudnám kezelni ezt és egyébként is azért jöttem vissza, hogy segítsek neki. Azt se tudom, hogy a varázslat, amit használtam hogyan működik. Könnyen lehet, hogy hamarabb elmúlik, vagy ha sikeres a küldetés akkor és ebben az esetben már nem én leszek itt tovább, hanem az eredeti jelenkori én... legalábbis gondolom. Ezt még se mondhatom csak úgy el neki, hiszen jó eséllyel összezavarnám vele, arról már nem is beszélve, hogy valószínűleg kérdezgetni kezdene a jövőről, de nem mondhatnék el neki semmi fontosat, hiszen az nagyon rossz hatással lehet az idő szövetére. Én is tudom, hogy az idővel játszani nagyon nem szabad, de nekem nem volt más választásom, ha segíteni akartam Nicholasnak. - Igyekszem segíteni, amiben tudok, azért is vagyok itt. - ezt persze nem kell szó szerint értenie, hiszen itt is azért vagyok, itt vele hogy segítsek, de mellesleg ebben az időben is azért vagyok. Tényleg azt akarom, hogy az a jövő, amit én láttam, amit megéltem az ne úgy alakuljon, hanem igenis meg tudjam menteni az életét, jobbá tudjam tenni a családjáét is, mert olyan rémes dolgok történtek a jövőben, hogy... azoknak nem szabadna megtörténniük. Mindent megteszek azért, hogy ezen változtassak. Újra csak zavarba hoz, amikor a szoknyatémát emlegeti. Tudom, hogy igaza van, hogy ezen változtatnom kell, a jó ég tudja, hogy miért nem voltak ebben az időben értelmesebb ruháim. Alig emlékszem már, de ezek szerint ilyen korszakomat éltem, őrület! - Öhm... oké, teljesen jogos, holnap Roxmortsban körülnézek és beszerzek pár értelmesebb ruhadarabot. - és persze most is automatikusan lehúzkodom kicsit a szoknyát. Eddig is kellemetlen volt és kényelmetlen is, mert nem pont ehhez voltam szokva, de így csak még rosszabb. A jó ég gondolta, hogy ez ekkora gond lehet, no meg hogy ennyire odavonzza a tekintetet, ha nem húzkodom le folyamatosan. Mindenesetre most még irány a birtok, aztán holnap jön a folytatás, addig szerzek be egy-két plusz ruhát, vagy megkérek egy felsőst, hogy tegye meg helyettem, hiszen én még alapból nem mászkálhatok el csak úgy, maximum azért, mert tudok egy-két trükköt, amit a korombeliek a koruknál fogva még nem igazán ismernek.
Nem mondom vissza, hogy barátok, de megrázom a kezét, és ettől függetlenül azért sötéten pislogok. Nem egyszerű lenyelnem, hogy mennyire félreértettem. Tényleg azt hittem, hogy én, mint pasi jövök be neki, és erről úgy tűnik szó sincsen. Komolyan valami önzetlen kisangyal, aki a félresiklott életemet akarja ismét visszatéríteni a megfelelő vágányra, és ha belegondolok, ilyen emberekre is szükség van. Akár el is fogadhatom a segítségét, még akkor is, ha mindig egyedül nyomoztam, de valóban nem árt egy társ, még ha ennyire tapadós is, mint Chrissy. Legalább már régről ismerem, és megbízhatok benne. Olyan tekintetben, hogy kivel kavarok, rá nem számíthatok, de kérdés, hogy mennyire enged majd szabad kezet, ha arról van szó, hogy éppen belemennék valami izgalmas hempergésbe. Vagy már az is züllésnek számít az önjelölt szárnyas szemében? Vagy nem kellek neki, de puszta féltékenységből ezt azért tiltaná? Majd kiderül. Azért belőlem is ki tud csúszni valami bókféle, összességében úriembernek születtem, és ha már nem engem tesz boldoggá ez a tündér, kifejezetten bunkóság lenne direkt fújni rá. Szeretek flörtölni, két végről égetni a gyertyát, vele azonban nem lehet, nem célravezető, akkor gálánsan lemondok róla, és megjegyzem, hogy ha másé lesz, az illető nagyon jól jár vele. Tudom, hogy csak egy csók volt, annak viszont elég finom, és azok a feszes kis almák a feneke helyén. Hát szörnyű, hogy le kell mondanom róluk, hiszen mellé még aranyos benső is párosul, de ez van.. - Komolyan mondtam, és szót se róla többet. Nekem meg társként, útmutatóul itt vagy. Az is valami. – Nem akarom én zavarba hozni, inkább zárni kéne mára a sorainkat, hiszen jó késő van, és ha visszaráncigált a sötét negyedből, akár aludhatnék is, hogy holnap ne nézzek ki olyan pocsékul. Úgy tűnik, hogy számára még fiatal az este, mert máris kapja elő a jegyzetfüzetét, és darálja az infókat. Hát rajtam aztán ne múljon, akár most is mehetünk. De tényleg kellene neki valami hosszabb szoknya, mert odatévedt már párszor a tekintetem, és bárhova megyünk, mindenhol olyan gondolatokat ébreszt majd, ami nem feltétlenül illik a nyomozáshoz. Mivel nála ott a jegyzetfüzet, én nem is írok fel semmit, próbálom megjegyezni. - Akkor menjünk vissza. És legközelebb húzz már egy hosszabb szoknyát Chrissy, mert ne csodálkozz, ha egyfolytában a popódat bámulom, ha ennyire kirakod. Ez nem bántás, tényleg. És.. kösz.. – Bólintok, most elfogadom magyarázatként, és megindulunk vissza az iskolába, ennek a mai kártyázásnak annyi. Lehet, hogy megiszok valami forró tejet, hogy jobban tudjak aludni, és holnap majd nekikezdünk a nyomozásnak. Ha ez az Isaac tényleg érintett, akkor az a minimum, hogy jól pofánverem. Remélem azért kihúzunk belőle valami lényegi infót.
//Köszönöm szépen a játékot, nagyon tetszett^^//
♫ I could fly ♫ ♠ Kétes környéken ♠ To my beautiful stanger
Azt azért kár lenne tagadni, hogy nagyon is volt rám hatása, de az mégis csak furcsa lenne nem? Nicolas a család barátja, azért jöttem, hogy megmentsem és ne ölesse meg magát végül. Ismerem már régóta, de ő sose nézett rám úgy és azóta felnőttem, még ha ez jelenleg nem is nagyon látszik rajtam. viszont... mégis csak nagyon furcsa lenne, ha ezek után valami történne közöttünk, főleg hogy bármikor visszakerülhetek a saját időmbe. Muszáj gondolkodnom és nem csak úgy belekapnom dolgokba, amikből ki tudja, hogy mi sülhet ki. - Semmi baj, tovább lépünk és megoldjuk rendben? Barátok? - halvány mosollyal nyújtom felé a kezemet, ha már nem akar épp megölni a pillantásával. Azt hiszem azért sikerült mégis csak egészen jó irányban haladni és talán tényleg meg fogjuk tudni oldani ezt az egészet közös erővel. Szeretnék neki segíteni, de az már mostanra egyértelmű, hogy ehhez rá is szükség van. A nélkül nem esélyes, hogy megoldjuk, ha ő nem vesz benne részt és folyton csak utána kell szaladgálnom, hogy megelőzzem a bajt. Azzal nem segítek neki, inkább csak kergetem és nem fogok tudni változtatni a hozzáállásán. Viszont, ha eleve velem akar tartani, mert lehetőséget ajánlok neki, akkor... talán nagyobb eséllyel érhetünk el valamit. - Ez... nagyon kedves tőled, köszönöm Nick. - igen azért sikerül kicsit zavarba hoznia, ez jól látszik rajtam. Egyértelműen bók volt és nem gondoltam volna, hogy idáig eljutunk és szó se róla nagyon jól esik. Az elmúlt hosszú években őszintén szólva nagyon elkerültem mindenféle kapcsolatot. Már-már megszállottá váltam, de hát abban a világban, amiben éltem ez nem is csoda. Megpróbáltam változtatni rajta, valamit jobbá tenni, segíteni, ahogyan most is akarok, ezért is jutottam egy ilyen drasztikus döntésre, hogy a múltba térek vissza a saját időmből. Pár éve még nem gondoltam volna, hogy ilyesmit megteszek és mégis. Most pedig itt vagyok és jól esik a bátorítás és a támogatás, a bók pedig még inkább, hiszen egy ideje már nem nagyon volt részem effélében. Inkább előkapom a jegyzetfüzetemet és legalább egy nevet és egy címet mondok neki, hogy több legyen a támpont. Még én sem tudom, hogy mit fogunk tudni kihozni ebből az egészből, de remélem, hogy valamit azért sikerül. Már az is jó, ha időt nyerek és elvonom a figyelmét addig is az önpusztításról. Az is valami, ha egy kicsit sikerül e téren előrébb lépni. Ha nem is jutunk semmire, már talán ezzel is érek el legalább valamelyest célt, legalábbis nagyon remélem. - Igen, azt hiszem így jó lenne, aztán... meglátjuk, hogy mit sikerül intézni rendben? - bátorítóan elmosolyodom, ahogyan el is indulok a cél felé. Az iskola, aztán majd holnap London. Addig még ki kell találnom, hogy ott pontosan mit is fogunk csinálni, de a cél, hogy minél inkább ne foglalkozzon ivászattal és kártyázással. - Aurornak készülök és másoknak is segítek szívesen, de számít, hogy a családjainknak köze volt egymáshoz és... láttam már olyat, aki lecsúszott a lejtőn és rossz vége lett. Nem szeretném, ha veled is ez történne. - ha rákérdez hát majd kitalálok valamit. Valami sztorit egy rokonról, akit ő nem ismer természetesen. Elő tudok rukkolni ilyesmivel, nem jelent gondot. Azt még se mondhatom, hogy a jövőben tudom, hogy ki fogja készíteni magát és e miatt esett rá a választásom, sőt eleve miatta vagyok itt. Őrültségnek tűnne.
Igen, valahol tényleg bánt, hogy semmilyen hatással nem voltam rá. Úgy gondolom, hogy már lemondtam mindenről, és nekem nem volt az elég, hogy csak meg akarjon menteni. Nem látok motivációkat az életemben, néhány felszínes kapcsolatot leszámítva egyedül vagyok, és nem számítok. Ott vannak a hugaim, akikre figyelnem kéne, de rám nem figyel senki. Én nem vagyok olyan erős, mint Astrid, vagy akár Lioneah. Ha legalább azért akart volna Chrissy velem lenni, mert kifejezetten érdeklem... De így. - Megértelek. Akkor nem számít. Az én hibám, én értettem félre. Nem akarom, hogy úgy kelljen rám nézned, hogy ez mindig eszedbe jut. – Már arra értem, hogy felesleges lelkiismeretfurdalást okoznom. Abban igaza van, hogy teljesen lerombolom mindazt, amit egykor a szüleim árnyékában felépítettem, és ebből ki kéne lépnem, de hogyan? Pusztán a bosszú meg a nyomozás nem elég, de kezdetnek megteheti, viszont azt nem a lánnyal kéne, mert engem is zavarna, hogy ennyire bakot lőttem. Vagy ő csak azt akarná, hogy barátként segít? Talán ha gyorsak vagyunk, pár nap alatt végezhetünk, és ismét megszakíthatjuk a kapcsolatot, akkor könnyebben kiverhetem a fejemből, hiszen ahhoz már elég józan voltam, hogy érezzem a csókot, amire ő teljesen érzékeltlen volt. Ha eddig magam alatt voltam, akkor ezzel végképp mélyre ástam az önbizalmamat. És azt is félreérti, hogy miért vakartam le olyan könnyen róla őket a molesztálókat. Nem arrogáns vagyok, csak éppen nem szánok időt a védekezésre, ezért vagyok olyan hatékony a támadásban. Hiába veszekszünk, végül bocsánatot kérek, mert ennyire vagyok úriember, mindig a férfinek kell ezt megtennie, mert a nőé a gyengébbik nem, és mindegy, hogy ki hibázott. Ráadásul még értem is a nézőpontját, ezért is maradok, bár kissé azért bizonytalan vagyok, hogy is csináljuk. - Oh, nem, felesleges bizonygatnod, hogy milyen volt. Felejtsük el. Te valóban segítőkész vagy, akkor bunkó dolog lenne tőlem, ha azt várnám, hogy ha már segítesz, akkor így is dobj fel. Valaki átkozottul szerencsés alak lesz, ha majd te teszed boldoggá. Biztosan eljön az az illető is. – Bólintok, akkor koncentráljunk a munkára, de még emésztenem kell, hogy ennyire csapongunk, néha egymást győzködjük. Holott nem is tudom, hogy mit akarok. Teljesen céltalan vagyok, és ő most ad valamit a kezembe, ami valami semleges dolog lehet, mégis leköthet. Mellé lépek, mintha a jegyzetfüzetét nézném, de még nehéz róla elszakítani a tekintemet. Még ha le is járattam magamat előtte félig részegen, egy röpke pillanatig volt értelme mindennek. Ha most le is akartam koptatni a sötét negyedben, az csak azért volt, mert butaságnak tartottam, hogy miattam kockáztatja azt, hogy megtámadják. - Tényleg nem rémlik. Akkor holnap megyünk Londonba? Most visszasétálunk a Roxfortba? Másoknak is így szoktál segíteni, vagy csak a családjaink miatt esett rám a választásod? – Nem fogok belekérdezni, hogy miért is olyan biztos benne, hogy mi lenne a sorsom. Vélhetően jó emberismerő, és már látott züllött alakokat. Akik nem változtak meg a kedvéért. Én talán meg tudnék? Elindulunk az ösvényen fel az iskola felé.
♫ I could fly ♫ ♠ Kétes környéken ♠ To my beautiful stanger
Nem gondoltam volna, hogy ennyire bántani fogja az, hogy nem akarok úgy tőle semmit. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt rám semmilyen hatással a csókja, de hát milyen dolog lenne már ez? Mégis csak idősebb vagyok nála, még hozzá nem is kevéssel. Attól, hogy ez nem látszik még így van és nagyon furcsa lenne, ha komolyabban is érdekelne, főleg mert azért vagyok itt, hogy segítsek neki. Mi van, akkor ha teszem azt valami történik, aztán én visszamegyek a jövőbe, de az itteni kori énem itt marad és azt se tudja mi ez az egész? Túlságosan zavaros lenne. Már így is az, nem bonyolíthatom meg még ennél is jobban. - Sajnálom, ha ezzel... megbántottalak Nick, nem akartam, csak... segíteni. - nem vagyok azért vak, látom rajta, hogy megbántódott, amiért nem érdekel úgy, ahogyan szeretné, bár nem is értem pontosan, hogy miért akarja annyira. Gyanítom, hogy ez az egész inkább csak az egojáról szól semmi másról, hiszen emlékeznék rá, ha valaha olyan módon jóban lettünk volna, vagy érdeklődött volna irántam fiatal koromban, azaz... most ebben az időszakban, de nem vett úgy észre. Persze már akkor is el volt foglalva az önmarcangolással és önpusztítással, de akkor sem, csak most azért tűntem fel neki, mert sokat járok a nyomában és pont azért, amiért teszem nem szabad ezt megbonyolítani. - Ne légy ilyen. Pont, hogy nem kellene mindent egyedül... - még sem fogom itt tartani erővel, ha menni akar. Azt hiszem arra már amúgy is rájött, hogy nem fogom békén hagyni és nem is fogok tágítani mellőle, szóval ha most el is menne, akkor megint megtalálnám. Egy iskolába járunk, még ha nem is ugyanabba a házba, ettől még nem kerülhet el teljesen. Az viszont meglep, hogy végül mégis marad és nem hagy faképnél, pedig szinte biztos voltam benne, hogy ez következik és mégis maradt. Meglepetten nézek rá, főleg amikor még a fejét is lehorgasztja és végül... bocsánatot kér? Nem tudom eltüntetni az arcomról a meglepettséget, ha akarnám se menne. - Nincs baj, én tényleg nem akartalak megbántani. Az a csók... remek volt, de nem lehet és nem ezért vagyok itt, én... Ez nagyon bonyolult, csak ki akarlak rángatni ebből, de azt neked is hagynod kell és talán egy kicsit akarni is. - végül a kabátom zsebébe nyúlok, hogy elővegyem a kis jegyzetfüzetet. Sok info van benne, de természetesen nem fogok neki mindent megmutatni, csak ott lapozom most fel, amit direkt végszükség esetére írtam fel, mert számítottam rá, hogy idővel kell majd neki valami magyarázat, hogy miért is nem szállok le róla. - Isaac St. Jones, London, Baker street 23. A fickó tud a szüleidről, sok mindent, a család régi barátja, de már te sem ismerheted, mert kicsi voltál még, amikor köze volt hozzátok. Vele kell beszélünk először. - felolvasom neki az infokat, és hozzáteszem azt, ami nincs a papíron, mert hogy azon csak a név és a cím szerepel, de talán ez is elég arra, hogy kicsit elvonjam a figyelmét. Nem az a célom, hogy bosszút állhasson, tudom, hogy azt részben már megtette a húga, de kell valami, ami leköti és ha az egy kis nyomozás, még ha vakvágányra vezet is, az is valami. Talán, ha többet megtud a szüleiről, ha jobban megismeri őket, akkor másképp áll majd az életéhez.
Azért kicsit valahol mérges is vagyok magamra, hogy csak így a képembe vágja, hogy mekkorát tévedtem vele kapcsolatban. Nagyon úgy tűnik, hogy tényleg nem én érdeklem, mint pasi, csak mint ismerős, barát akar segíteni. Szimplán csak jólelkű lány, de így az egészben nincsen semmi izgalmas. Vállat rántok, és még fintorogni is sikerül hozzá. - Oké, akkor csak segíts. Legyen akkor így, megbeszéltük. – Azért belegondolhat, hogy kicsit bántja az egómat, hogy így történt, én tényleg elhittem, hogy valamit tényleg akar tőlem. Csinos lánynak tűnik, és nem túlzottan érdekel, hogy holnap mi lesz velem, elszórakozhattunk volna, most pedig kiderül, hogy ennek az egésznek semmi értelme. Akkor majd szépen elmondja, hogy mit tud, én meg felgyöngyölítem a szálakat, aztán nem kell egymás közelében lennünk, ha ennyire szűk látókörű, hogy csak ez érdekli. Azért, mert a szüleink jóban voltak, igaza van, nem kell még nekünk is követnünk a példájukat. Miután semmit nem tudok a valódi céljairól, meg hogy honnan jött, egy szeszélyes kislánynak látom, aki a fejébe vett valamit, és rámerőlteti, ha törik, ha szakad, de köszönöm, én ebből nem kérek. - Hagyjuk már ezeket a ködös intelmeket. Úgy csinálsz, mintha mindent jobban tudnál nálam. Hát nem Chrissy. Majd ha méltóztatsz elmondani, hogy milyen nyomot találtál, akkor majd elindulok rajta én, egyedül, és nem kell a segítséged. Majd élem az életemet úgy, ahogyan az nekem tetszik. – Nem mondom, hogy ráförmedek, inkább hideg vagyok, amolyan leszarom kategória. Látszik rajtam, hogy meg vagyok bántva. Már koncentrálok is a hoppanálásra, hogy jól itt hagyjam a francba, amikor valami mégiscsak megmoccan bennem, és nem teszem meg. Az aztán igazán menekülés volna. Hátrahagyni őt, azok után, hogy segíteni akar, az nem lenne túl elegáns. Maradok, lehorgasztott fejjel, hogy mégiscsak motyogjak valamit. - Bocsáss meg. Sajnálom. Már unom az életemet, és elszoktam ettől az egésztől. Izgalmas volt, hogy megjelentél, de nem akartalak szar helyzetbe hozni. Ha segítenél, akkor azt csinálom, amit mondasz. – Kicsit el vagyok anyátlanodva, és téved velem kapcsolatban, amikor azt hiszi, hogy bunkó módon azt hiszem, hogy legyőzhetetlen vagyok. Pontosan tudom, hogy mik a hátrányaim, éppen ezért vágytam annyira a halált, mert nem érzem azt, hogy kicsit is erősebb lennék, mint a szüleim.
♫ I could fly ♫ ♠ Kétes környéken ♠ To my beautiful stanger
Valahogy meg kell győznöm, vagy kell mutatnom neki valami más célt, mint az, hogy elébe megy a halálnak, ahogyan ő mondta. Nem mondhatom el neki az igazat, az az, ami lehetetlen, úgyhogy kénytelen vagyok ha más nem hát valami fals utat mutatni neki. Vagyok elég ötletes hozzá, hogy úgy érzem, hogy menni fog, csak előbb le kell nyugodnia, mert most még nincs kimondottan oda a helyzettől, hogy követtem... megint. De legalább volt, amikor nem tudott róla. - Soha se mindegy. A szüleid nem akarnák, hogy elébe menj. - és ez a lényeg, én sem akarom, hogy bárminek is elébe menjen. Szeretném, ha megértené, hogy nem is fogom hagyni neki. Nem, addig megyek a nyomában, amíg el nem fogadja, hogy nem leszek hajlandó eltűnni úgy sem a közeléből. Meg fogom akadályozni, hogy elébe menjen a halálnak. - Én csak segíteni akarok, nem akartam, hogy megcsókolj, de erre rájöhettél magadtól is. Úgy sem tudsz lebeszélni róla, hogy segítsek. - megvonom a vállamat, bár erre már magától is rájöhetett. A fenyegetés nem sokat hat rám, és az sem hogy megpróbál lebeszélni. Segíteni fogok neki, ha akarja ha nem. Eddig úgy fest, hogy nem, de lehet hogy idővel rájön, hogy mégis csak hálás lehet nekem. A szülei miatt és a jövő miatt. Tudom, hogy mi lesz vele és azt is, hogy végső soron jó ember, akivel rossz dolgok történtek és képtelen volt kezelni őket, de ha segítek neki, akkor képes lesz majd rá, legalábbis remélem. Arra nem is gondolok, hogy a rövid szoknya és a külsőm vonzó lehet számára, hiszen hozzám képes fiatal. Legalábbis ez a mostani énje, én már nem diák vagyok, csak a testemben, de lelkileg nem és furcsa lenne, ha mi... És amúgy sem azért vagyok itt. - Elvonom! Megkeressük a szüleid gyilkosait és meglátod, hogy miért kell jobban odafigyelned arra, hogy mit csinálsz. Meglátod... megérted majd. - a szülei gyilkosai részben meghaltak már, de ő arról még nem tud, hogy a húga miket tett én viszont igen. Tudom, hiszen a jövőben élve az ember sok mindent kideríthet, amit előtte nem tudott, és én már tisztában vagyok azzal, hogy mi vár rá és a családjára. Tudom, hogy megakadályozhatom, de ehhez sok mindent kell megtennem és sok lépés van még előttünk. Ha mindezt úgy teszem, hogy ő is velem tart, de azt hiszi, hogy főleg a szülei gyilkosai után nyomozunk, akkor... könnyebb dolgom lesz. Egyszerre oldhatok meg mindent és akkor majd jobb jövőbe kerülök vissza, már ha egyáltalán visszakerülök, mert erről egyelőre még fogalmam sincsen.
Le kéne higgadnom, mert most éppen az őrületbe kerget. Itt koslat utánam, és arra hivatkozik, hogy ő csak segíteni akar. Én meg nem tudom eldönteni, hogy valóban csak ilyen önzetlen, vagy tényleg tetszem neki, ezért nem akarja hagyni, hogy bármi is történjen velem. Talán mindegy is. Itt van, és törődik velem, de nem úgy teszi, mint a testvéreim. Barátkozni akar, nem pedig belenyugodni az elkerülhetetlenbe. Mivel most kevesebbet ittam, mérgesebb is vagyok, viszont józanabbul fel tudom mérni, hogy valahol nagyon mélyen igaza van. - Az aurorok többsége erre jut. Nem járhatsz örökké a nyomomban Chrissy. Kisangyal vagy, ez tény, de nem mindegy, hogy elébe megyek a halálnak, vagy megvárom? – Most nem csábítóan, flörtölve beszélek vele, csak kiváncsian, értetlenkedve, szerinte teljesen lehiggadva, mert lassan kezdek megbarátkozni a dologgal, hogy úgysem tudom lerázni őt. Különös, mert eddig mindig egymagam jártam az útjaimat, Chrissy nem tűnik egy nyomozó alkatnak, mégis tisztára pitbull, ha rólam van szó, nem ereszt. - Meglepett? Azt hittem, hogy ezt akarod. Ha csak szimplán őrangyal lennél, azzal is meg tudok barátkozni, ugyanis pocsék pár lennénk. Főleg miattam persze. – Vonom meg a vállamat, az egy dolog, hogy talán le tud beszélni róla, hogy fejjel menjek a falnak, de hogy figyeljek is rá, meg az érzéseire, netán gyengéd legyek, az már túlságosan komoly erőfeszítést igényelne tőlem. A rövid szoknyáit látva könnyedén el tudok csábulni, de hogy igazi, figyelmes pasiként viselkedjek, azt nem tudom elképzelni. Lehet, hogy előbb-utóbb ő is rájön, hogy nem az én társaságomra vágyik. És akkor nekem lesz igazam. Most sem értem, hogy milyen van ilyen zavarban. Kicsit azért magamban kajánkodok, hogy ha azt akarja, hogy jól legyek, akkor mindent meg kéne tennie értem. Áh, de azért annyira mégiscsak aranyvérű úriember vagyok, hogy ne használjam ki, csak mert csinos, és akár irányíthatnám is őt. Erre semmi esély nincsen, mert bármit mondok, úgysem hallgat rám. Elhallgatok egy pár pillanatra, mert nagyon magabiztosnak tűnik, szinte nem is tűr ellentmondást, ezért bólintok hát végül, nem lehet vele mit kezdeni. - Jól van... és hogyan képzeled? Már túlzottan mélyen benne vagyok, nem tudok csak úgy leállni. Nagyon el kell vonnod a figyelmemet. – Nem, ezúttal tényleg nem célozgatás. Mondja meg, hogy mi a nyom, göngyölítsük fel, és addig sem a zülléssel foglalkozom. Aztán majd meglátjuk, hogy tudok-e más célt találni az életemben. Viszont a hugaimnak egyenlőre már csak babonából sem szólok, nem kell hitegetni őket. Elsőre legjobb lenne elhúzni innen valami értelmes helyre, ahol leülhetünk beszélgetni. Lehet felőlem akár a roxmortsi kávézó, vagy akár vissza az iskolába is. Kérdés, hogy nyilvánosságot akar, vagy elbújást.
♫ I could fly ♫ ♠ Kétes környéken ♠ To my beautiful stanger
Próbálok nem úgy beszélni vele, mintha az anyja lennék, de sajnos elég nehézkesen megy, főleg ilyen feszült helyzetben. Meg kell győznöm valahogyan, hogy elfogadja, hogy megértse, hogy túlságosan veszélyes életet él, hogy abba kell hagynia, vagy valahogy rá kell vennem arra, hogy mással foglalkozzon, ne pedig azzal, hogy leépíti magát, ahogyan azt most teszi, hiszen végül úgyis meghal majd és épp azért vagyok itt, hogy megakadályozzam. - Én csak nem akarom, hogy meghalj és ha nem foglalkozol a következményekkel, akkor ez lesz a vége, hiába hogy nem akarsz meghalni. - igenis úgy látom, hogy nem gondolkodik, hogy nem látja át reálisan a dolgokat és az életét, hogy... elszúrja, mert nem hajlandó elfogadni, hogy lassítania kell, hogy vissza kell fognia magát. Ennek csak rossz vége lehet. Én nem hiszem, hogy bármi jóra viheti így, és nem is akarja láthatóan. Nem néz előre, de én láttam, hogy mi van ott és nem akarom végignézni még egyszer. Meg akarom akadályozni, bármit is okoz ez a jövőben. - Én csak... csak aggódom. A csók pedig meglepett és azért nem tudtam mit enni ellene. - magyarázom... legalábbis próbálom. Talán igen hatással volt rám, de hát ez a legnagyobb butaság, ami csak lehet, hiszen mégis csak róla van szó és rólam. Most egy idősek vagyunk szinte, én még fiatalabb is, de valójában nem így van, hiszen ő hozzám képest komolytalan és fiatalabb még és mégis csak furcsa lenne. Azért vagyok itt, hogy segítsek neki és nem azért, hogy jelentsen valamit a csókja. Azzal nem szabadba foglalkoznom, arra nem szabadna figyelnem és... Egyébként sem tudom, hogy meddig leszek itt. Nem tudom pontosan hogyan működik ez a varázslat, bármikor eltűnhetek és visszatérhetek a saját testembe, a saját időmbe és fogalmam sincs róla, hogy ott mi vár majd rám, hogy sikerül-e, amit el akarok érni és ha igen akkor az miféle hatással lesz majd a jövőre, amit én eddig ismertem. - Ez nem számít, mert most téged kell. Szeretném, ha rendes életet élnél, ha nem balhéznál és... nem akarom, hogy folyton rossz társaságba keveredj. - mert jelenleg ezt teszi és ő is tudja jól, hogy ennek rossz vége lesz majd, hogy végül valaki tényleg komoly bajba keveri, halálos bajba és abból már nem lehet majd csak úgy könnyedén kihátrálni. Tudom, láttam hogy milyen úton csúszott le, hogy milyen rossz dolgokba keveredett, mik zajlottak körülötte és szeretném, ha ezektől meg tudnám menteni, de ez csak akkor működik, ha már most abbahagyja azt, amit művel. - Járjunk utána együtt annak, hogy mi történik és segíts nekem. Akkor mással foglalkozol, mint ezek a fura alakok a fura helyeken. Elvonja a figyelmedet. Kérlek... - tudom nem kellene még hozzátennem, de mégis úgy érzem, hogy kell, hogy lássa tényleg szeretném. Szeretnék segíteni, szeretném, ha mással foglalkozna. Teljesen mindegy mi az, amivel le tudom kötni az jó, amíg nem kártyázni jár, rossz arcokkal kikezdeni, addig ez is jó. Úgy se vinném túlzottan veszélyes dolgok közelébe, csak óvatosan mértékkel, hogy ne legyen komoly baj.
Láthatóan nagyon nem vagyunk egy hullámhosszon, ő úgy győzköd, mintha minimum az anyám lenne. De hát az anyám halott, nincsen aki helyretegyen, nem értem, hogy számomra szinte teljesen idegen lánynak miért kéne átvenni a helyét, amikor még nálam is tapasztalatlanabb. Bár ahogy beszél, furcsán válogatja meg a szavait, mint aki már átérzi a helyzetemet, és már bőven sok keserűség áll mögötte. - Akkor vannak, na és...? Úgy állítasz be, mintha valami hülye lennék, aki úgy szarik bele a világba. Mit gondolsz? Meg akarok halni? Arra nem gondolsz, hogy nekem úgy jó, hogy nem rettegek mindig a következményektől? Nem szabadab élet ez így? – Na jó, most már tényleg kezd felhúzni, mint valami önjelölt mentőangyal, aki lassan már felpofoz az életem miatt, amihez semmi köze nincsen. Pedig ha így folytatja, én fogom megtenni. Nem értem, hogy miért jó az neki, hogy törődik velem. Hiszen láthatóan ki akar húzni a gödörből. Így kissé enyhültebben folytatom, mert láthatóan nem áll le, és hát lássuk be, a törődés azért valahol mélyen, nagyon mélyen megindít. - Nem tudom, ezen még nem gondolkoztam. Csak arra jutottam, hogy ha valaki ennyire figyel rám, azt biztosan okkal teszi. Ezért is gondoltam, hogy bejövök neked, ezért vagy úgy rámkattanva. Nem túlzottan ellenkeztél a múltkor, amikor megcsókoltalak. Vagy talán nem így van? – Nem akarok infantilis lenni, csak túlzottan leegyszerűsítem a dolgokat. Mert egyszerűen nem tudok hitelt adni annak, hogy ő csak valami jótét lélek. Hát istenem, legalább beismerhetné, hogy engem akar, akkor legalább nem lenne ilyen álszent. Nem szégyen az, végülis miért ellenkeznék, hiszen nagyon is jó csaj, csak ködösít ezzel a megvédős dumával. De mégsem vallja be, hanem kardoskodik a saját álláspontja mellett, így bizonytalanul letörlöm magamról a mosolyt. - Aha... csak megvédeni a fiatal lányokat szokták, ez így kicsit furcsa. Ezért nehéz elhinnem. Miért Chrissy, akkor szerinted mit kéne tennem? Mivel lennél elégedett? És ugye tudod, hogy ez nem úgy megy, hogy egyik pillanatról a másikra? – Rázom a fejemet, tudom, hogy túl sokat iszom, olykor még cigizek is, mint valami nyolcvanas évekbeli rosszarcú kiégett muglizsaru, ezt most mind hogyan hagyjam abban? Megspékelve a vakmerőséggel, amely régen túlmegy azon a szinten, amit a griffendélnél bátorságként jellemeznek. A lány azonban hollóhátas, az okos fajtából való, és mintha jobban átlátná az életemet, mint én magam. Viszont ahogyan feldobja a lehetőséget, hogy tudja, hogyan haltak meg a szüleim, egyből komollyá válok, és ki akarom faggatni. - De... ha tudod, akkor hogyan tudnék utánajárni? Elhiszem, hogy nem akarod, és még azt is elfogadom, hogy segítenél. Az indokat hagyjuk, én ezt úgysem értem. Hogyan tovább? – Kérdezem az arcát fürkészve. Még mindig nem tudom eldönteni, hogy miért teszi, vajon kellek neki, vagy csak valami önjelölt szamaritánus? Bár tudnám...?
♫ I’ll be missing you ♫ ♠ Kétes környéken ♠ To my beautiful stanger
Nem értem őt. Hogyan tud egy ember ennyire megváltozni, ilyen felelőtlenné válni, mint akit tényleg nem érdekel semmi, semminek a következményei és senki, hiszen a családja, a testvérei maradnak nélküle, ha mégis meghal. Képtelen vagyok felfogni a szavait... így érdekesebb az egész? Hogy nincsenek következményei? Legszívesebben közelebb lépnék és megráznám, vagy lekevernék neki egy pofont, hogy észhez térjen, hátha valamelyik hatni lenne képes rá, bár nehezen hiszem el, hogy tényleg így lenne, de akkor is... ilyesmit mondani valami rettenetes. - Te nem vagy magadnál, komolyan mondod? Következmények mindig vannak! Csak te nem foglalkozol velük, de attól még vannak. - fel nem foghatom, amiket mond. Igen is ott a családja, kiakadnak, a testvérei, a barátai... én. Nem teheti ezt, egyszerűen nem így működik az élet, hogy nincsenek következmények. Azok aztán mindig vannak, csak épp ha meghal, akkor nem kell törődnie velük, ez igaz. - És ez jól van így, szerinted ez rendben van így és normális dolog? - úgy beszél róla, mintha már tényleg lemondott volna az életéről, neki már mindegy. Majd Astrid intézi a család ügyeit és vajon vele ezt egyeztette, hogyan segít a húgaiknak, ha meghalt, vagy meghaltak mindketten? Annyira nem tudom felfogni, mégis hogyan képzeli ezt az egészet, mégis hogyan tehet ilyet egyáltalán, hiszen azokról van szó, akik fontosak neki nem? Mégis csak így hagyná, hogy szenvedjenek, elveszítsék őt is, csak mert neki így egyszerűbb kezelni ezt, meg úgy általában az életét? Rettenetes! És azt is tudom, hogy az indulat már olyan dolgokat lök ki a számon, amiket nem kellene kimondanom, de még sem tudom visszafogni magamat, nem megy... annyira felkavaró ez az egész, hogy képtelen vagyok most józanul gondolkodni. - Én csak nem akarom, hogy meghalj, ez miért olyan képtelenség? Miért tűnik neked olyan lehetetlennek, hogy valaki tényleg aggódik érted és meg akar védeni? - nem érti, én viszont igen, tudom, hogy mit akarok, hogy segíteni akarok, hogy nem akarom azt, ami vár rá, mert tudom, hogy mi lesz a jövőben. Nem szabad elmondanom neki, ezzel is tisztában vagyok, de akkor mégis mi a fenét tehetnék, ha nem akarja megérteni? A nyomában járok a végtelenségig, de az összességében nem lesz elég... attól tartok, hogy biztosan nem lesz elég. Amikor a falhoz von azért meglepődöm, most kell valami okosat mondani, ami hihető, de azért nem az igazság, mert azt úgy se hinné el tudom sajnos. - Tudom és kész. Én... én hiszek a jósmágiában és mostanában a birtokon is olyan dolgokról suttognak... csak hallottad. A leégett ház az udvaron és ezek a dolgok. A saját sírodat ásod Nick és... én nem akarom, hogy meghalj és a testvéreid sem akarnák. - el kellene fogadnia, meg kellene értenie, hogy ez így nincs rendben, hogy segíteni akarok, hogy segíthetek is, csak hagynia kellene, csak... jó lenne, ha abbahagyná ezt az önpusztító életet, mert úgy sem hagyom békén addig, amíg nem áll le végre.
Én az egészet nem értem, hogy egykor kifejezetten ügyes nyomozónak vallottam magamat, és most itt van ez a lány, aki koslat utánam, mert nem akarja, hogy bajom essen. Soha senkitől nem kaptam ilyen odafigyelést, ez még zavar is. Még Astrid sem menekített ki McGalagony karmaiból, s fel sem merült volna benne, hogy az éjszaka közepén London sötét negyedében utánam oson. Nem, Chrissy mintha valamit tényleg akarna, valamiért mégiscsak védelmez, csak mert nem akarja, hogy bajom essen. Őrjítő bizonytalanság, és jól kéne esnie, hogy törődik velem, csak éppen a miértet nem értem. Viszont most józan vagyok, és idegesítene, ha őt támadnák meg, miattam másnak ne essen baja. Állandóan arról beszél, hogy mi vár majd rám, mintha olyan nagyon tudná, hogy mi lesz a sorsom. Ez nevetséges, nem hiszek a jövőbelátás tudományában. Be kéne látnia, hogy odavan értem, és máris egyszerűbb lenne. Akkor sem tudom, hogy mit tennék, ha kinyögné, de akkor legalább tudnám. Így csak meghökkent dühvel veszem tudomásul, hogy nem tud leszakadni rólam. Marad hát az, hogy elviszem innen, ugyanis azt nem nézném tétlenül hogy példának okáért letépik a baromira provokatív ruhát. - Egy szóval sem mondtam ezt Chrissy. Csak azt, hogy már nem érdekelnek a szabályok. Nem vagyok öngyilkos hangulatomban, csak így már érdekesebb az egész, ha nincsenek következmények... – Mormolom, bár már sötétebb a hangulatom, ahogyan arról faggat, hogy kire milyen hatással vannak a tetteim. Lényegében megkérdőjelezi a tetteim létjogosultságát, mintha valami kis hülye lennék, akinek, nem is lehetnek önálló döntései. - Úgy gondolom, hogy igen, már mindent elintéztem. Astrid intézi a család ügyeid. De.. melyik hugom halálára gondoltál? Lioneah? Nem, azt nem akarnám, hogy baja legyen, de úgysem engedi meg, hogy vigyázzak rá. Ő is önálló, mint én. – Rázom a fejemet. Lioneah pont azért kedvel talán engem egyedül, mert én vagyok, aki nem akarok beleszólni az életébe. Igen, benne van a pakliban, hogy ő sem él makulátlan életetet, de talán nem fog belehalni. Viszont egyre jobban ráncolom a homlokomat, hogy ennyire a szívén viseli nem csak az én sorsomat, hanem mintha az egész családra gondolna. - Nem fogod hagyni? Mert? Mintha valami kisangyalnak hinnéd magadat. Rászolgáltam egyátalán, hogy ennyire védj? Nem tettem érted semmit, hogy így hálálkodj. – Azt már nem is teszem hozzá, hogy oké, McGalagony elől meg utd menteni, de tovább már nem tudom, hogyan terjedhetne a tudománya. Egy igen csinos, de fiatal kis szösziről van szó, aki még mágikusan sem biztos, hogy kiteljesedett, és ezekben a merész kis szoknyákban lejt, amiről inkább más jutna az ember eszébe, nem az, hogy testőr. Éppen ezért kerekedik el a szemem, ahogyan arébb lépdelünk, immár Roxmort utcáin, itt már nem vagyunk veszélyben, az iskolához közeli faluban tökéletes a közbiztonság. Átfogom a vállát, és az egyik ház falához vonom. – Mi...? Azt meg honnan tudhatnád? Nem tudsz te semmit, csak találgatsz. Na de ki vele, mi az, amit elhallgatsz előlem?
♫ I’ll be missing you ♫ ♠ Kétes környéken ♠ To my beautiful stanger
Nem tudom, hogyan is magyarázhatnám el neki, vagy ha elmondanám az igazat egyáltalán megértené-e, hogy mik az indokaim erre az egészre. Segíteni akarok neki, mert tudom, hogy mi vár rá, ha nem teszem, de ezt még se mondhatom csak úgy ki, annak biztosan komolyan következményei lennének. Teszem azt... simán őrültnek gondolna és azt őszintén szóval nem igazán szeretném. Akkor viszont mit tegyek, hogy megértse végre változtatnia kell? Mert muszáj, különben vége, meghal és a testvérei közül is van, aki hasonlóan rossz sorsra jut. De ha ő változtat, ha ő hajlandó tenni valamit, akkor talán körülötte mindenkinek változik a sorsa, talán tényleg minden alakulhat jobban. Bár megértené! Bár elmagyarázhatnám neki rendesen! - Szóval azt mondod, hogy meg akarsz halni Nick? És nem érdekel ez kire milyen hatással van? Szerinted ez ilyen egyszerű, hogy mindent elrendeztél és kész? Nem mondhatod komolyan... - csóválom sóhajtva a fejemet. Ezt ős se gondolhatja komolyan. Ott vannak a testvérei, miért hiszi, hogy rájuk a halála nem lenne hatással? Miért gondolja, hogy nem akadnának ki, nem törnének össze, ha meghalna? És vajon számolt-e azzal, hogy ennek milyen következményei lehetnek? Mert itt most nem csak arról van szó, hogy neki vége és kéz. Ez ennél sokkal több, sokkal komolyabb. Ha meghal az kihatással lesz másokra is, az szakadékba taszíthat mást is, erre vajon gondolt? Ezt vajon tudja? Vagy ez sem érdekli? - Azt szeretném, hogy gondolj a következményekre is. Én... én tudom, hogy ennek csak rossz vége lehet és nem csak rád nézve. Mi van, ha másnak is rosszat okozol ezzel? Ezzel számoltál? A testvéreid gyászával, a... a húgod halálával? - kimondom, mert tudnia kell! Persze nem tudhatja, hogy én honnan tudom, mondhat vészmadárnak is, aki nem tudhat semmit, csak tippelget és rémeket lát, de én tudom! Láttam az egészet és nem akarom, hogy egy olyan jövő következzen be. Ennyivel tartozom neki, a családjának, mert nem akarom, hogy vége legyen és kész. Szeretném, ha az élete másképp alakulna, ha normálisan képes lenne átlátni azt mit művel most. - Nem szabad felemésztened magadat... és én nem is fogom hagyni! - jól van, ki mondom, most már határozottan. Nem fogom engedni neki, hogy teljesen kivégezze magát. Igenis addig fogok a nyomában járni, amígy nem áll le, amíg nem hagyja abba, amit most művel és amíg nem fogja fel, hogy másképp kell csinálnia. Találnia kell okot, ami miatt élhet, találnia kell valamit, ami miatt... - Mi van akkor, ha tudom, hogy ki okozta a szüleitek halálát? - az aduász. Nem akartam én felhasználni, csak ha nincs más választás, de nagyon úgy néz ki, hogy nincsen. Nagyon úgy fest, hogy nem tehetek mást, mint hogy ezt is bedobjam. Akkor talán figyel rám, akkor talán hallgat rám és felkeltem az érdeklődését és hajlandó lesz változtatni, vagy legalább másra figyel és nem arra, hogy kártyázzon, meg rossz társaságba keveredjen.
Nehéz elfogadni, hogy a testvéreimen kívül bárkit érdekel a sorsom, mert nem ez a megszokott. Már idejekorán tudatosult bennem, hogy az emberek önzőek, és nem foglalkoznak egymással, akkor miért pont az én lelkivilágom lenne a lényeges? Chrissy egy távoli ismerős még az őskorból, s valahogy nem tudom megérteni a miérteket. Az ember a barátaival törődik leginkább, ám nem emlékszem rá, hogy a két család olyan szoros kapcsolatot ápolt volna, így csak arra tudok tippelni kizárásos alapon, hogy érez valamit irántam, viszont úgy meglepődött, amikor megcsókoltam, hogy csak na. Ettől még lehet igazam, elképzelhető, hogy plátói volt a vonzalom, és amikor dacból léptem felé, akkor nem tudott mit kezdeni a helyzettel. - Aha. Még mindig nem értem, hogy miért éppen neked Chrissy. De legyen, ha ennyire te akarsz lenni az a valaki. – Nem mondom, hogy ezzel beleegyezek, csak elfogadom az indokait, válaszok nélkül. S fogalmam sincsen, hogy csak mert figyel rám valaki, miért kéne rögtön megváltoztatnom az élethez való hozzáállásomat. Jelenleg élem világomat, a nyomozásokba már nem nagyon folyok bele, a húgaim Astrid felügyelete alatt teljesen jól elvannak, talán csak Lioneah lóg ki a sorból, talán rá kéne figyelnem, mert a legidősebb testvérem nem tud rá hatni. Na igen, mi ketten máshogyan dolgozzuk fel a történteket. - Akkor legyen így, elfogadom. Meg azt is, hogy akkora látnok vagy, hogy így kilogikázod, hogy mi lesz majd velem. Csak arra nem gondolsz, hogy én ezzel már talán számoltam. Hogy elrendeztem mindent. Mi van, ha én ezt az utat választottam, és nem akarom, hogy bárkinek fontos legyek. – Rázom meg a fejemet, pontosan tudom, hogy régen minden más volt, de már nem tudom elviselni a történtek súlyát. Igaz ugyan, hogy most védelemezem Chrissyt a ránk támadó hármastól, de elképzelhető, hogy ha nem volnának annyira elkábulva, nem biztos, hogy volna esélyem ellenük. És hogy még semmivel nem tudom boldoggá tenni Chrissyt, arról már végképp nem tehetek. - Önelégült? Akkor lennék önelégült, ha azt hinném, hogy legyőzhetetlen vagyok. De tudod mit? Pont leszarom. Pont azért siránkozol, hogy már nem akarom ezt. Akkor meg tényleg nem tudom, hogy mit szeretnél. – Vonom meg a vállamat most már ridegebben. Tényleg elhoztam idáig, Roxmortsban vagyunk, nem Londonban, de még egy jót inni sincsen kedvem, csak zsebrevágott kézzel nézem, tökéletesen elbizonytalanított még a céljaimmal kapcsolatban is. A mai kártyázásból nem lesz semmi. Talán azt akarja, hogy visszamenjek a suliba, aludni egyet? Nem kell nekem az őrző démon, aki folyamatosan a nyakamba liheg. Kissé még megbántva is érzem magamat, így csak karbafont kézzel figyelem őt, valamiért még a lélegzetemet is visszatartom. Ki a fene ő, hogy megmondja, hogy mi a jó nekem?
♫ I’ll be missing you ♫ ♠ Kétes környéken ♠ To my beautiful stanger
Nem is értem, hogy miért olyan lehetetlen és hihetetlen neki, hogy valaki egyszerűen csak érdeklődik utána és nem szeretné, hogy teljesen leamortizálja és tönkre tegye magát. Ez olyan esélytelennek tűnik? Én pedig tényleg csak ezt akarom. Nem jó látni, hogy így kikészíti magát, főleg úgy, hogy tudom, hogy ennek mi lesz a következménye, hogy tudom, hogy milyen hatással lesz majd az életére az, amit most csinál magával. Nem akarom még egyszer látni azt, ami lesz belőle és a testvéreiből, mert az valami rettenetes volt. Szeretném ettől megóvni őket, ha tudom és ehhez most is itt kell ennek az egésznek gátat szabnom, már csak azért is, mert nem tudhatom azt sem, hogy a mágia, amit használtam egyáltalán hogyan működik. Mi van, ha hirtelen vissza kerülök az én időmbe, és nem értem el semmit? Ezért nem várhatok a végtelenségig, nem lehet. - Ha más nem teszi meg, akkor nekem kell Nicolas. - és most szándékosan ejtem ki rendesen a nevét, csak utólag esik le, hogy ez már megint kicsit túlságosan felnőttes volt, olyan anyáskodó, pedig nekem hozni kellene ugyanúgy a fiatal diáklány szerepét. De, ha egyszer ez nem elég és nem hat rá, akkor... valami más taktikát kellene kitalálnom nem igaz? Az biztos, hogy ha elmondanám neki az igazat, azt úgy se hinné el, szóval ez nem jó megoldás, de akkor... vajon mi a fene lenne a jó megoldás egyáltalán? - Erre miért kellene magyarázat? Nem elég, hogy nem akarom? A szüleink barátok voltak és... ismerek gyerekkorodból. Te nem ilyen vagy Nicolas és nem akarom, hogy az legyen, ami vár rád majd... - elharapom a mondatot, és nagyjából itt jön a három alak is, akikkel gond nélkül sikerül elbánni, bár nekem ebben most nem igen van szerepem, mert úgy védelmez, ahogyan mondhatni kell, ahogyan az elvárható egy aurortól. Pontosan azt teszi, amit tennie kell és én meg sem lepődöm rajta, hogy így tesz, hiszen mégis csak róla van szó. A lelke mélyén nem változott, csak ezt neki is fel kellene fognia végre és el kellene fogadnia. Persze tudom, hogy nem fog könnyen menni, de azért reménykedem, hogy idővel azért mégis csak jobb lesz majd és képes leszek hatni rá. Bár a nagy önbizalommal telt mosolya nem igazán tetszik. Segített igen, de nem kellene így állnia a kérdéshez, az már sokkal kevésbé tetszik nekem. Önelégült és... nem ilyennek kellene lennie. - Pár éve biztosan nem így viselkedtél volna. Öntelt lettél... te tisztában vagy egyáltalán azzal mennyire megváltoztál? - halkan sóhajtok csak egyet és ha tudok akkor ellépek azért mellőle. Igen legalább elráncigáltam onnan, de a hozzáállása ettől még nem tetszik, mert olyan lett, mint valami felfuvalkodott hólyag. Valamit jól csinált, de csak mert én hatottam rá és elértem, hogy muszáj legyen és ne kártyázni menjen el, most meg úgy áll hozzá, mintha csodát tett volna. Régen nem figyeltem rá, nem emlékszem, hogy ennyire megváltozott, már csak a következménnyel szembesültem, hogy teljesen kicsinálta magát.
Az elmúlt napokban egészen józannak vagyok mondható, amikor italhoz nyúltam volna a szimpla sörön felül, valahogy eszembe jutott a szőke lány Chrissy, valamiért nagyon a szívére vette, hogy így pusztítom magamat. Azt a balgaságot igen gyorsan elvetettem, hogy csak azért készült ki ennyire miattam, mert tetszem neki. Való igaz, a lányok egy komoly hányadának bejövök, borostával, vagy anélkül, de mégis, az összes butácska szépség szarik rám, ha éppen a kuka alatt fetrengek, csak akkor kellek nekik, ha éppen jól vagyok. Chrissy pedig mintha a nyomomban járna, mint egy kicseszett őrangyal. Talán a régi családi kapcsolatok miatt? Ugyan, én már arra sem emlékeztem kifejezetten hogy a világon van. És most mégis itt van, már nem először, a lépteimet figyeli, mintha nem fordítva kéne csinálni. Hiszen elvileg ez lenne a lényeg, én vagyok a pasi, én vagyok az auror, és talán kicsit teátrális voltam múltkor annál a csóknál, kicsit talán az iróniának szólt. - Miért, azt hiszed, hogy neked? Te akartál a múltkor is... – Papolni, mondanám még hozzá, de a szőkeség már rongyol is tovább, a döbbentettől tajtékozva lépek utána, nem fogok én erőszakoskodni vele, de azért van bennem annyi betyárbecsület, hogy megvédem, ha már ilyen buta, hogy a sötét negyedbe merészkedni a kedvemért. Most ugyan nem látom, hogy bárki rosszarcú közeledne, de a hosszúcombú és rövidszoknyás gyönyörű lány egyébiránt komoly gerjedelemforrást jelenthet bárkinek, így tök feleslegesen kockáztatunk... - Mert nem magyaráztad meg még mindig, hogy mi a francért nem... Különben meg az a megoldásod, hogy tönkreteszed a sajátodat? – Kérdezem visszavágva, mégis fojtott hangon, nem akarok vele kiabálni, mert csak magunkra hozzuk a jónépet, de máris gallyra kezd menni ezen elhatározásom, mert három igen koszosnak tűnő alak, akiknek cilinder van a fején, mintha holmi elmegyógyintézeti mutatványosok lennének, felénk kezdenek el orientálódni, félkörben kitárt karokkal, mint a zombik. Nem tűnik komolynak a fenyegetés, de jobb félni, mint megijedni. Pálcát előkapva szórok mindháromra egy tarolást nonverbálisan, gyakorlott mozdulataim egykori dicső önmagamat idézik. Majd ráfogok a lány derekára, remélve, hogy nem kapálózik túlzottan, és elhoppanálok vele Roxmortsba. Ott azért nem kell ilyesmire számítani. Durcásan, elégedetten (sármos szemöldökfelhúzással) nézek rá oldalt. - Na ennyit a kártyázásról... most örülsz? – Kérdezem, van a hangomban valami kötekedés, de vidámság is, végtére is miért ne tetszeleghetnék én a megmentő szerepében. Ezzel legalább leróttam a tartozást. A derekát naná, hogy nem engedem el. Ha ilyen combjai vannak, akkor vajon milyen lehet a popója?
♫ I’ll be missing you ♫ ♠ Kétes környéken ♠ To my beautiful stanger
Azért én megpróbálom meggyőzni, még ha nincs is értelme, hogy nem azért vagyok itt, mert szándékosan követném, miközben jó eséllyel mindketten tisztában vagyunk azzal, hogy nem igazán mondok igazat. Ez van, ettől még nem fogom beismerni. A fene se gondolta volna, hogy ez majd ennyire nehéz lesz. Tényleg azt hittem, hogy könnyebben a jó útra téríthetem majd, erre kiderül, hogy ez egyáltalán nem olyan egyszerű, mint ahogyan szerettem volna. Nicolas makacs és nem csak makacs, kifejezetten nehéz eset, akit meggyőzni a magad igazáról nagyjából lehetetlen, főleg ha már ő eldöntötte, hogy elpusztítja önmagát. Még sem mondhatom el neki, hogy a jövőből jöttem... legalábbis a lelkem és nagyon csúnya dolgokat láttam ott és azt akarom megakadályozni. Nem akarom látni a hulláját és ő sem akar végképp összeroppanni, amikor a húga meghal, mert meghal, hiszen ez az élet egyiküknek sem kedvez. És hogy én miért Nicolast akarom megmenteni? Egyszerű, neki kellene megmenteni a testvérét, ő lenne képes összefogni a családjukat úgy, hogy ne hulljon szét az egész, de nem hajlandó rá és talán nem is hiszi el, hogy képes rá. - Mert csak neked lehet igazad. - húzom el a számat, aztán lendülök is. Kirántom a kezemet az ujjai közül és elindulok szándékosan az ellenkező irányba. Nem fogom megvárni azt, amíg visszakísér a kastélyba, hogy aztán visszajöjjön ide egyedül és megint csak ne nézhessek utána, hogy mit is művel és csak még nagyobb bajba keveredjen, mint amibe eddig is sikerült neki. Nem szabad folyton rossz arcokkal körülvennie magát, az csak egyenes út ahhoz, hogy valami komolyabb baja legyen, azt pedig nem akarjuk igaz? - Miért, nem erre kell menni? - pillantok oldalra, de nem megy jól az ártatlan tekintet mutatása, látszik rajtam, hogy sokkal inkább mérges vagyok, ami miatt nem hajlandó elfogadni azt, hogy nem én vagyok itt a rossz, meg az ellenség, hanem ő az, aki baromságot akar művelni és ezt akkor sem hagyom. - Nem értetted meg, de nem hagyom, hogy tönkre tedd az életedet... és kész. - most már kifejezetten eltökélt az arckifejezésem. Ha kell akkor bemegyek én a sötét negyedbe is, ha az az ára, hogy ne jöjjön ide egyedül és kész. Majd meglátjuk, hogy megérti-e, hogy nem fogom annyiban hagyni. Azért mert az elmúlt napokban úgy tűnt, hogy leszálltam róla még nem volt így és egyáltalán nem áll szándékomban végignézni, ahogyan kivégzi a saját jövőjét és teljesen tönkretesz mindent, ami rá várhatna, és a családjára. Kétlem, hogy tényleg ezt akarja, csak még nem értette meg, hogy van más út is, mint ez a keserű semmibesodródás. Majd én megértetem vele... valahogy. Tudom, hogy nehéz fába vágtam a fejszémet, de nem vagyok az a típus, aki egy könnyen feladja, szóval eszem ágában sincs visszahátrálni, akkor sem, ha netán igaza van és tényleg kockázatos itt szambáznom rövid szoknyában. Elmegyek ruhát venni... ez már biztos.
Természetesen nem vagyok egy vadállat, aki lányokat bántana. Még részegen sem, annyi önkontroll mindig volt bennem, hogy tudjam, velük nem ez az elintézési mód. Ellenben mintha pont az ugrana be róla, hogy annak idején volt egy tahó pasija, aki igen arrogáns volt, hát az meg hova tűnt? Hm... na mindegy, érdekel a halált. Lefékezem előtte, és gyorsan moderálom magam, rendezve az arcvonásaimat, különben úgy ráripakodnék, hogy az nem tűrné el a nyomdafestéket. Veszek pár nagy levegőt, hogy értelmezhető legyen amit mondok, és átfordítsam a magam javára, kajánkodva megnézve a hosszú és formás combokat. Ha nem ilyen idegesítő körülmények között találkoznánk állandóan, akkor igenis szemrevaló kiscsajnak tartanám, habár bosszantóan fiatal, olyan Lioneah korú lehet, és hát az ember csak nem kezd ki az huga évfolyamtársával? Ugye nem? Az elég perverz lenne. Szerencse, hogy Chrissy nem mardekáros, Lioneah meg nem egy pletyagép, nem akarom, hogy ezek ketten engem beszéljenek ki. - Aha. Nem kell. Én meg nem aurornak tanultam egykor, nézz csak nyugodtan hülyének. Te dinka. – Felelem végül lenyugodva, és már fognám karon, hogy meginduljunk az iskola felé toronyiránt, amikor kihúzná a karját a fogásomból. Amit elsőre nem is engedek, de bántani sem akarom, így csak másodszorra sikerülhet neki, mert dulakodunk egy gyorsat. Nem, csakazért sem fogom felképelni, engem nem így neveltek. Bár pont a szüleim miatt vagyok olykor ebben a deliriumos állapotban. Visszás helyzet ez így, mégis engedem, hogy elrántsa a kezét. Néhány pillanatig az égre nézve hagyok neki egérutat, lesújtva érzem magamat, hogy úgy beszél velem, mint egy darab szarral. Mondhatnám, hogy kvittek vagyunk, ám én nem menthetem meg őt, nem engedi el leróni a tartozást. Így aztán elnyomok néhány érthetetlen szitokszót a fogaim között, és utána pattanva sorolok be melléd. - Ebben a rövid szoknyában nem lenne semmi nézelődés, legalábbis részedről. Most meg hova... mész? Direkt keresed a bajt? – Kérdezem felnézve a sötét negyed felé. Azt adja az úristen, hogy valami rosszarcú erre jár. Engem itt ismernek, én is sokakat, na de egy csinos szőke szüzike fő fogás lenne, darabokra szednék az istenadták, mint valami zombihorda. A pálcát nem engedem el a kezemből, mert előhúztam, ha valaki közelít, hát istenbizony kérdezés nélkül felküldöm a szélkakasra.
♫ I’ll be missing you ♫ ♠ Kétes környéken ♠ To my beautiful stanger
Lehet, hogy csinálhatnám ezt ügyesebben is, de az a baj, hogy így iskolásként azért nagyban megnehezedik ez az egész. Nem mehetek bárhová, főleg hogy még egyetemista sem vagyok. Kénytelen vagyok úgy a nyomában járni, hogy nem járok a nyomában. Ahogyan most is technikailag csak lejöttem Roxmortsba. Nem kerestem szándékosa na társaságát, mert úgy voltam vele, hogy talán tanult a legutóbbiból és egy ideje nem került bajba, akkor talán észhez tér és megpróbálja visszafogni magát, vagy valami. Butaság volt ilyesmiben reménykedni igaz? Nem is értem, hogy miért csinálom, hiszen ennyiből nem változtathatom meg a világot egyszerre, az sajnos teljes képtelenség. Muszáj lesz továbbra is próbálkoznom és tenni azért, hogy változzon a helyzet, a nyomában járni, ha kell akkor még gyakrabban és többet, mert úgyis folyton csak bajba keveredik, én pedig nem nézem végig még egyszer a halálát annyi biztos! Persze észre vesz, de ez jelen helyzetben nem is zavar olyan vészesen, hiszen legalább nem folytatja tovább azt, amit elkezdett és azt most biztosan nem nézném jó szemmel. Kihúzom magamat és nem nézek körbe riadtan, mint aki nem tudja, hogy mit kezdjen a jelenlegi helyzettel, hanem inkább állom a szúrós tekintetét, amivel rám néz és persze tudom jól, hogy jönni fog majd valami kiadós leszúrás is. Azért egy egészen leheletnyit hátra hőkölök, mert látszik rajta a lendület és hogy jó eséllyel legszívesebben leordítaná a fejemet, vagy akár valami csúnyábbat is tenne, de végül csak megáll előttem és az agresszívabb tevékenységek elmaradnak. Azért ezt határozottan értékelem, nem voltam benne biztos, hogy nem akar majd a torkomnak ugrani, pedig most még csak nem is tettem látványosan rosszat, hiszen nem látványosan követem. - Csak erre jártam, nem kell azt hinni, mintha eleve a nyomodban járnék, mert... erről szó sincsen! - hát na ne feltételezzen már eleve rosszat rólam, mert ez határozottan nem tetszik, még ha egyébként igaza is van. Ettől még meg kell védenem magamat és amúgy sem vagyok olyan elvezett, hogy aztán meg ne tudjak mit kezdeni magammal. Amikor megfogja a karomat lendületből húzom el tőle, hogy csak azért is másfelé induljak el. Nem rángathat vissza a kastélyba, ezt nem fogom engedni neki, amúgy is akkor ahogy mondja visszajönne, amit pedig nem akarok. Az a lényeg, hogy ne legyen itt, azt pedig úgy érhetem el, ha segíteni akar nekem és... van egy olyan érzésem, ha már a szemében szinte aggodalmat látok, akkor nem hagyná, hogy a rövid szoknyámban flangáljak az utcán. Még bajom eshet. - Nem megyek veled, a faluba jöttem nézelődni, nincs jogod rángatni. - kitépem a karomat az övéből és szándékosan az ellenkező irányba indulok el. Nem érdekel, hogy arra sötétebb van és nem egy kivilágított utca szakasz, vagy ilyesmi, sőt talán ez esetben majd sokkal inkább követni akar majd, hogy ne essen bajom, hiszen egy idegesítő kis csajnak gondol és azt hiszem most erre is van szükségem, pont erre.
Megdöbbenve vágok át az utcán, közel sem vagyunk olyan környezetben, hogy egy fiatal, csinos lány ne keltse fel bárki figyelmét, így nem tehetem meg, hogy ezek után az utcán hagyjam. Nem érzem azt, hogy hálásnak kéne lennem, mégis kiált értem a régi ismeretségre való tekintettel, így felmordulok, még sikerül káromkodnom is egy nagyot, úgy látom, hogy ebből a mai pókerpartiból aligha lesz bármi is, ezért úgy döntök, hogy kész, legalább leordítom a haját, hogy mi a francért kell itt kelletnie magát a sötét negyed környékén. Talán az az álcája, hogy luxusprostit játszik, hogy a közelemben lehessen? Azt elvetettem, hogy bejövök neki, csak hülyéskedtem ezzel, a csók is csak egy teátrális megmozdulás volt, semmi több, inkább úgy gondolom, hogy tényleg valamiért a családjaink miatt akar segíteni, megszánt engem. Most nincsen bennem túl sok alkohol, így igencsak felhúzom magamat, hogy kéretlen társaságként csatlakozna. Most kísérhetem vissza, mert hoppanálni nem akarok, még a végén elvétem az egy sör miatt az irányt, és elvesztem az egyik nemes testrészemet. Átvágok hát az utcán, és igen durván morgolódva érek oda elé, látszik rajtam, hogy ha elé kerülök, minimum meg fogom ragadni a karját, vagy rárivalni. És mégis, amikor ott vagyok, győz az úriemberek eleganciája, és a fejemet csóválva lépek oda elé, letörölve a bunkó ábrázatot. - Chrissy... nekem most dolgom van. Most szépen hátraarc, és visszamegyünk az iskolába, aztán megint eljövök. Neked köszönhetően jelentős késéssel. Megmondtam már, nekem nem kell dajka néni. Bár igaz ami igaz, értékelem a rövid szoknyát, csak attól félek mások még jobban. – Vigyorogok rá sokat sejtetően, hiszen ezzel a múltkor is betalált nálam, amikor olyan zavarban volt. Nem értem a dolgot, minek vesz fel ilyesmit, ha amúgy nem akarja játszani a kihívó dominát? Fura egy lány, annyi biztos. Megfogom a karját, hogy lássák, hogy összetartozunk, majd megindulok vele az egyik utcán, ami jól ki van világítva. Már ha hajlandó ő is jönni, ha nem, akkor érdekes szópárbajba fogunk merülni. Megint...
♫ I’ll be missing you ♫ ♠ Kétes környéken ♠ To my beautiful stanger
Szerencsére sokkal több varázsigét ismerek, mint egy korombeli és ezt ki is használom. Muszáj, különben sokkal könnyebben lebuknék és tudom, hogy a legutóbbi után nem hívhatom fel magamra megint a figyelmet. Ügyesebb vagyok, nem vette észre, hogy figyelem és követem is időnként. Azt hiszem menni fog ez nekem, ha így folytatom kiváló titkos ügynök lesz belőlem, bár nem annak készültem, de azt tudom, hogy Nicolasnak csak így segíthetek. Ha nyíltan járnék a nyomában abból csak gond lenne, főleg azok után, hogy legutóbb simán megcsókolt. Na az állati zavarba ejtő volt, még is csak van közöttünk nem kevés korkülönbség. Mármint... most nincs, de egyébként van és ez számomra eléggé zavarba ejtő és elég rendesen össze is zavar. Nem is akarok gondolni rá, csak ügyesen járok most is a nyomában. A fejemen sapka, melegen vagyok öltözve, csak a lábam fázik veszettül. Az a baj, hogy a ruhatáramat nem cseréltethetem le teljesen, pedig legszívesebben ezt tenném. Nem is emlékeztem rá, hogy volt ilyen folyton szoknyás korszakom. Örülök, ha találok valami értelmes nadrágot, de általában azoknak is iszonyat rövid a csípőrészük, szóval nem az igazi. Komolyan kiborító a helyzet. Az egy dolog, hogy fázom, de állandóan kint van a lábam és idegesít az is, hogy rövid a szoknya. Karácsonyra kértem pár értelmesebb ruhadarabot is, de az még nem most lesz, addig még ki kell bírnom ebben és persze már így is rendesen meglepődtek a szüleim. Most is igyekszem ügyesen járni a nyomában, az egyik szobatársammal jöttem le Roxmortsba, az aktuális hétvégén, csak aztán tőle szakadtam le, amikor láttam, hogy Nic megint olyan helyre megy, ahol bajba keveredhet. Aztán kiszúr, én pedig kissé elkerekedett szemekkel dermedek le. Oké... nem jó indítás, pedig milyen jól ment az elmúlt napokban. Zavartan intek neki egyet, mintha csak most venném észre és eddig nem is tudtam volna róla, hogy ő is erre van, aztán tétován nézek jobbra-balra, mint aki szimplán csak eltévedt és nem tudja, hogy merre kellene visszakeverednie a főutcára.
Befordulok a roxmortsi főutcán, és a sötétebb negyed felé veszem az utamat. Kivételesen nem ittam, éppen csak egy sört az egyik fogadóban, most kártyázni igyekszem. Nem szerencsejáték, annyira még nyomtam be, csak haveri kör az iskolán kívül. Főleg egyetemisták, akik nem akarják, hogy seftelésen kapján őket a Roxfortban. Van nálam pár galleon, meg egy erszénnyi sarló és knút, ezek mind elveszthetőek, nem a pénz a lényeg, hanem a közös időtöltés. Eszembe sem jut már Chrissy, akivel pár nappal ezelőtt érdekes élményem volt, na jó, egyszer azért láttam a folyosón, de betudtam annak, hogy a régi ismeretségre való tekintettel állt ki mellettem, s nem mentem oda megköszönni még józanul sem. S mivel azóta nem volt semmi, így annyiban is maradt a dolog, nem örültem volna, ha állandóan a nyomomban van. Tudat alatt mégis kevesebbet iszom, csak egyszer voltam spicces, de ennek a hirtelen támadt józanságnak az lett a következménye, hogy unalmamban még az auror parancsnokságon is jelentkeztem, mindenki legnagyobb meglepődésére, de munkát nem adtak, csak határidőt, hogy ha rendbe hozom magam, akkor visszatérhetek. Ez így enyhén zsarolásnak tűnik, de mindegy. Most frissen borotvált vagyok, és a hajamat is megmostam, pedig úgyis cigifüstös lesz. Nem randira megyek, mégis összekaptam magam annyira, hogy ne nézzek ki annyira zűllött alaknak. Továbbra is leszögezem, nem azért, amit a lány mondott, csak a testvéreimnek nem akarok bajt. Megállok az utcasarkon, amely a sötét negyedbe vezet, és előkapok egy cigit, s rágyújtok. Körülnézve csupa kétes alak, de engem nem mernek bántani, mondhatni jó ismerős vagyok a környéken, aztán ki tudja, lehet, hogy a vagyon miatt egyszer mégiscsak elvágnák a torkomat. Végülis oly mindegy, mi a francért kéne aggódnom? Beleszívok a cigibe, és jóleső érzéssel támasztom meg a lámpaoszlopot, ami előtt állok. Hogy aztán a másik oldalon észrevegyem ismét a szőkét. Talán követne? Megint.. Na neee...
♫ I’ll be missing you ♫ ♠ Kétes környéken ♠ To my beautiful stanger
//
