Főkarakter: Főkarakter
Teljes név: Everleigh Satin Eyre
Születési hely és dátum: 1969. 04. 01., London (Egyesült Királyság)
Csoport: Varázshasználó
Patrónus: Füles sün
Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Minisztériumi titkárnő
Képesség: [You must be registered and logged in to see this link.]
Kiemelkedő tudás: Jóslástan - Kiemelkedő, Számmisztika - Kiemelkedő, Repüléstan - Tehetségtelen
Jellemed kifejtése
Hazug egy boszorkány, így mondják a rossz nyelvek. Meg a jók is, ha már itt tartunk. Néha nevezik még butának is, vagy idegesítőnek, esetleg szemtelennek, de ezek ritkábban fordulnak elő.
Alapvetően nem rossz szándékú egyén, szereti a tréfát űzni is és bármily' meglepő, elszenvedni is. Humorérzékére legalább annyira büszke, mint szépségére, bár ahogy utóbbit sem kedveli mindenki, úgy előbbivel kapcsolatosan sem osztatlan a "de remek" vélekedés.
Gyakran mosolyog, szinte letörölhetetlen képéről mindez, s csak nagyon kevesek előtt engedi meg magának, hogy a mosolytalan, nevetésmentes oldala is előtérbe kússzon. Elég nehéz kihozni a sodrából, azzal bosszant inkább másokat, hogy meglehetősen hideg nyugalommal viseli el a vitás, forrongó helyzeteket is.
Neki is vannak álmai és céljai, de ezeket megtartotta eddig is magának, s eztán is így tesz majd. A tényekben hisz, annak ellenére is, hogy a jóslás és a számmisztika iránti rajongását nem vetkőzte még le iskolás évei óta sem.
A családjával jól kijön, minden nézeteltérésük ellenére is szereti őket, s úgy véli, hogy őt is szeretik. Hogy meglepné, ha tudná, hogy az anyja nem egyszer kívánta már, bár sose szülte volna meg.
Megjelenés
Fogalma sincs róla, hogy ki csinált mellé a családban, s hogy keveredett a felmenői közé egy véla, de megesett, s ez determinálta a kapcsolatait. Úgy nagyjából mindenkinek.
Túl szép, hogy igaz legyen. Ezt szokták rá mondani és ténynek is lehet vallani. Nem egy őszinte lény, s tényleg gyönyörű. Haját hol göndören hordja, hol teljesen kisimítva, volt már frufruja, de le is növesztette. Nincsen egy jól bevált megjelenése, szereti az arcait váltogatni. Nem a külvilág miatt, a férfiak akkor is megnézik a vére okán, hogyha zsákot vesz magára. Ő saját kedvére öltözködik.
Karcsú alkatú, átlagos magasságú nő, nem a testmérete az, amivel kitűnik a szürke tömegből. Sokkal inkább kisugárzása emeli ki, mely vérének különlegességétől eltekintve sem gyenge erejű. Kecsességével, gesztusaival tudatosan játszik annak érdekében, hogy az őt szemlélőkben azt a hatást érje el, amit csak akar.
Életed fontosabb állomásai
- Lehetne arról szó, hogy ne másszon ennyire a személyes terembe? Csiklandozza az aurám. - jegyzi meg nem kevés éllel hangjában.
Az íróasztal mögül már rég kilépett, s nem csak azért, mert az irodában álló szekrénynél volt keresni valója. Sosem szerette, hogyha úgy kellett beszélnie valakivel, aki fölé akart kerekedni, hogy egy tereptárgy húzódott közöttük. Az felesleges és kéretlen védvonal lett volna, márpedig ő, ha valamire nem volt rászorulva, azok a védvonalak voltak.
- Ugyan már! - ciccegett a másik, mitől Everleigh nyakán glédába álltak a pihék.
Keze ökölbe szorult, de nem nyúlt a pálcája után, már rég leszokott arról, hogy ilyen hirtelenségekre vetemedjen. Inkább felszegte fejét, felemelkedett, s csípőjével lökte be az irattároló szekrény fiókját, amiben eleddig kotort.
- Ugyan mit? - kérdezett vissza, hangját megtöltötte kihívó éllel, s ez volt az, ami egész tartását megülte. - Csak nem elfelejtett elmondani valamit?
A férfi kizökkent magabiztosságából, ezt biztosan látta. Élvezettel szalajtotta mosolyba csókra csábító ajkait. Ez a sajátja volt, ahogy szépsége is. Nem kellett rájátsszon, vonzotta a férfiakat, mint legyeket a légypapír. És amennyire ez a családi tulajdonság húgát idegesítette, s frusztrálta, ő annyira élvezte. Mert így elrejthette testének tökéletessége mögé a lelkét, s lehetett az, aki akart. A céljai érdekében, természetesen.
- Nem szokásom semmit elfelejteni. Amit kértem, azt teremtse elő még ma. Nem érdekel, hogy milyen módszerrel kell kicsikarja a főnökéből! - csattant a férfi hangja olyan hangosan, amilyen módon az ajtó is puffant utána, ahogy felcsapott farokkal távozott.
Elnevette magát.
- Ha tudná, miszter, hogy milyen módszereim vannak.. - jegyezte meg csak úgy magának, mintegy mementóul arra vonatkozón, mennyire büszke is magára. Mert az volt. Mindig - majdnem - és mindenkoron.
A családjában ő volt a legidősebb lány, nem is akartak utána több gyereket. A húga viszont megérkezett, négy évet váratott csak magára és jött, akár egy lavina. Nem tett semmit tönkre, tökéletesen olvadt bele a családi eszmeiségbe, kompenzált mindent, amit nővére kárán el kellett az aranyvérű Eyre családnak szenvednie. Mrs. Eyre fénykorában a Hollóhát sorait gyarapította, ahogy Mr. Eyre is. Ott ismerkedtek meg, az évfolyam álompárja voltak a maguk idejében, s valahogy azt várta el tőlük a varázsvilág - szerintük - hogy a gyermekük, aki egyébként a hetedik évükben fogant - kínos - is Hollóhátas legyen.
Nos, nem lett. Vagyis nem az elsőszülött.
Everleigh-t a Mardekárba osztotta a Süvegnek nevezett sors, s neki ez megfelelt. az anyjának kevésbé, de az meg őt nem tudta érdekelni. Pláne, hogy utána a kisebbik Eyre felvette a családi hagyomány fonalát, s így mindenkinek a lelke megnyugodott. Még azért sem húzták az orrukat, hogy nagyobbik lányuk jórészt csak bukdácsol a tantárgyaiból, s jóslástanon és számmisztikán kívül semmiből sincsen kiválósága.
- Majd lesz belőle valami. - hallotta sokszor apja hangját, ahogy anyját kívánta nyugtatgatni, s nem hogy ettől többet tanult volna a következő éveiben, hanem még lustábbá érlelte a látszólagos dac.
Valójában sosem volt buta, s minden egyes értékelése tudatos próbálkozás eredménye volt nála. Ha nem így lett volna, akkor nem kerülhetett volna épp a Minisztériumba. Pedig került. És nem véletlenül felelt meg neki a titkárnői pozíció. A vizuális élménynek csak ötvenegy százalék köze volt a választásához.
Nyílik az ajtó, s egy barna hajú boszorkány libben be rajta. Nem mondhatni, hogy baráti viszonyt ápolnak ők ketten, de Everleigh nem felejti el a mosolyát. Gyilkos fegyvernek is beillene, ez az ő kedvenc álcája, alkalmazza minduntalan. Aztán jön a "hoppá", hogyha valakivel mégis kitol, s az ráébred erre.
- Van valami új? - kérdi, mire a másik barna csak egy köszönésre méltatja és elcsattog mellette, egyenesen az emlegetett főnök irodájába vonulva.
Nos, igen. Kevés nő viseli el, mindegyikben benne van az irigység és így közelebb a harminchoz ez egyáltalán nem tudja már zavarni. Aki a kincset nem akarja kikaparni a sárból, az így járt. Jó neki a férfiak világában is.
Visszatelepszik az asztala mögé, kihajtogatja a pergament, amire azelőtt írt, hogy becsörtetett volna a személyes szféra megsértője. Bámulatosan rusnya egy varázsló, azt meg kell hagyni. De nem szabad ilyenek felé elkalandoznia, még munka van. Egészen addig figyelni is tud rá, amíg meg nem neszeli, hogy nyitva maradt az ajtó. Hm, és még csak telefül se kell ahhoz, hogy hallhassa a beszélgetést, mely a belső irodából jön, s mely kárörvendő mosolyra sarkallja. Nem véletlenül vallja örök szabadnak magát. A béklyók a tényleg ostobáknak valók..
