Szido & Jim

Sose mondtam, hogy egyszerű dolog Jim Morris barátjának lenni, de az igazság az, hogy sokszor az enyémnek lenni sem az. Persze tény, hogy néha fárasztó dolog tud lenni, hogy az ember állandóan igyekszik rugdosni őt, hogy kezdjen végre valamit, és ne csak lebegjen itt nekem az éterben. Sajnos a komolyabb hangvételű beszélgetéseink - amelyek amúgy is meglehetősen ritkának mondhatóak - hatása nem szokott túlzottan tartós lenni a legnagyobb bánatomra. Én viszont nem tudok mindig mellette lenni és unszolni arra, hogy legalább próbáljon meg tanulni vagy valami, és ne mindig csak az ökörködésen járjon az esze. Abból is meg lehet élni ha komolyan gondolja az ember, de ahhoz is érteni kell legalább pár dologhoz arról nem is beszélve, hogy a varázsvicc biznisz is nagyon kemény szakma, és rengeteg munkát kell belefektetni mire az ember egyáltalán jut valamit Jim viszont lusta, és nem olyannak ismerem mint akinek olyan hatalmas kitartása lenne bármihez is. Mindenesetre ilyennek is kedvelem, és ettől még mindig Ő az egyik hozzám legközelebb álló ember, aki sokat jelent nekem. Nem azt nem mondtam el neki, hogy mi vagyok, és nem is tervezem, de ezt amúgy sem tudja rólam senki a tanárokon és Carmen-en kívül. Jobb ez így igazából, így nem kell neki viselnie a terhet, hogy ezt titokban tartsa.
- A macskákkal tudod, hogy semmi bajom, szeretem őket. Ráadásul nekem is macskám van itt az iskolában. Nem hozza-viszi ugyan a leveleket össze-vissza, de szerintem még így is hasznos, szeretetre méltó állat. - vonom meg a vállamat egy fél-mosollyal. - Igen tartok tőle, hogy mennyire megszedném magamat. Kivágnának vele, mint a macskát, amikor a nagy dolgát kell végeznie. Ráadásul a veséddel sem járnék sokkal jobban tekintve az egészséges életmódodat, és főleg, hogy csak az egyiket ajánlottad fel. - mutatok rá a tényekre. - Na nem mintha az én szerveim sokkal többet érének a piacon, de én legalább nem bagózom szóval egy fokkal jobban állok ebből a szempontból. - tárom szét a karjaimat. Igen teljesen ránk jellemző, hogy ismételten egy ilyen magasröptű témánál tartunk szokásunkhoz híven. Na de persze, azért ilyenre is szüksége van az embernek néha napján. Nem lehet mindig komolykodni hisz akkor teljesen besavanyodnánk, a legrosszabb esetben még akár prefektust is csinálnának belőlünk. Azt hiszem bele is halnánk, ha pont nekünk kellene rendet tartanunk az iskola területén. Valószínűleg talán még mi csinálnánk nagyobb felfordulást, és nem biztos, hogy szépen megköszönnénk az általunk végzett munkát. Nem-nem jobb ez így, ahogy most vannak a dolgok...
- Feltéve, hogy hozzád merne nyúlni. Én a magam részéről megfelelő távolságból locsolnálak szenteltvízzel, meg dobálnálak keresztekkel, amíg össze nem esel, és a démon magától el nem hagyja a testedet. - vonom fel a szemöldökömet. - Persze lehet, hogy inkább csak föléd lebegtetnék egy egész oltárt és rád ejteném. - vakarom meg elgondolkozva az államat némi töprengés után. - Vagy addig itatlak miseborral, amíg ki nem hányod a démont, vagyis azt, amit én annak gondolok. - vigyorodom el végül. Néha még én is elborzadok azon, hogy a hozzám hasonló emberi elmék képesek ilyen irreális, és beteg dolgokat megalkotni. Egyáltalán honnan jön ez a sok baromság? Az agyunk melyik féltekéje felel a hasonló debilségek létrejöttéért? Hmm lehet, hogy a mágia helyett inkább agysebészetet kéne tanulnom, hogy rájöhessek ennek a dolognak a nyitjára. - A versenyek nem nekem valók. - mosolyodom el haloványan. - Amiből tudom, hogy jó vagyok, abból tudom, hogy jó vagyok, amiből meg nem azt tudom, hogy felesleges erőltetni. Márpedig a lányokkal való ismerkedés nem az erősségem szóval passzolom a verseny ajánlatot. - vonom meg a vállamat. - Ha pedig eleve elfutnának előled, akkor pedig értelmetlen lenne a verseny maga is nemde? - nevetem el magamat. Nos a lányokkal való ismerkedés tényleg nem éppen az a terület, ahol a legjobban tudok produkálni a nagyszüleim legnagyobb bánatára, mert nem hajlandóak beletörődni, hogy az ilyesmire még rengeteg időm lesz később is, most viszont inkább a "tanulásra" kell koncentrálnom. Na jó mindenki tudja, hogy minimális időt fordítok a tanulásra, arra viszont nem érzek késztetést, hogy lányok előtt süljek fel, vagy kitudódjon az,a mit nagyon nem szeretnék, hogy kitudódjon szóval ezt a témát egyenlőre passzolom is. A nagyszüleimnek még egy kicsit várnia kell...
- Nem őt ismerve sajnos nem mérte el hanem pontosan ennyit akart beletenni. - csóválom meg rosszallóan a fejemet. - Egek, néha tényleg olyan érzésem van, mintha csak kísérleti patkánynak tartana, vagy rosszabbik esetben csak simán ki akar nyírni. Bár akkor nem inná ugyanezt Ő is... - vakarom meg tanácstalanul a kis buksimat. - Nos azt hiszem alkalmanként én is jobban járnák, hogy ha nagyapám whiskey helyett inkább lekvárt csinálna vagy kenyeret sütne. Ha abban elmér valamit, akkor az legalább nem vakítana meg. - mosolyodom el. Na jó attól azért nem tartok, hogy nagyapám valamely gabona illetve kukorica alapú kreálmánya egyszer tényleg megvakítana, mert azért az öregemnek van x év tapasztalta az ilyesmiben, és számomra ez elégséges garancia, hogy nyugodtan ihatom, amit elém rak, de tény, hogy azok a cuccok nagyon durva másnaposságot tudnak okozni alkalmanként. Tényleg jobb lenne, ha alkalmanként inkább kenyeret sütne vagy lekvárt csinálna, vagy csak szimplán hallgatna a nagyira és nem főzne minden évben, mert egyszer tényleg úgy fog járni, hogy felrobbantja az egész sufnit.
- Köszönöm, nem kell rá emlékeztetned. - rándul meg a szám széle kelletlenül. - Igen pedig kereshetnél helyette valaki mást is. Mindenesetre ez a te dolgod én ebbe nem szólok bele. De szerintem magaddal tennél jót, hogy has megpróbálnál valaki más könnyebben becserkészhetőt megközelíteni. - vonom meg a vállamat. - Ki kell, hogy ábrándítsalak, semmi sem nyomja a lelkecskémet. - felelek neki egy fél-mosollyal. - Kedves felajánlás, és én igazán értékelem, de semmi szükség rá. Majd megkapja az élettől, ami jár neki, csak ki kell várni türelemmel. Márpedig ismersz annyira, hogy tudd én egy nagyon is türelmes ember vagyok. - terül szét egy ragadozó-vigyor az arcomon egy fél pillanat erejéig. Tudom, hogy Jim elég hülye, ahhoz, hogy tényleg megcsináljon valami ilyesmit, de nem örülnék neki, mert csak nagy bajt hozna a saját fejére. Én türelmesen megvárom, amíg én tehetek valamit, vagy amíg valaki más tesz valamit helyettem, és élvezkedhetem a végeredményben. - Ördögi tervek kovácsolása helyett inkább koncentrálj a tanulásra, és, hogy valami emberi eredményt érjél el a vizsgáidon - hívom fel Jim figyelmét egy lényegesebb dologra.
- Igen mindjárt gondoltam, hogy az öreg valami ilyet akar majd kérni cserébe. - kezdek el nevetni. - Az a hely utoljára akkor volt tiszta, amikor felhúzták, és átadták, de az elmúlt 30-401 évben biztosan nem volt sűrűn takarítva, szóval mindent bele, hogy rendbe tud rázni. - kacsintok rá. - Sajnos még nem tudtam szemre vételezni, mert mire én el szoktam jutni addig a helyig addigra már meg van alapozva a hangulatom, és nem nagyon ügyelek az ilyesfajta részletekre. - felelek neki ártatlan arccal. - Mindenesetre majd a saját esteden szakítok rá időt, hogy szemrevételezem ígérem. - emelem fel a kezemet mintha csak esküdnék valamire. Nos igen azon a helyen még sose láttam tiszta poharakat szóval egész biztosan szemre fogom vételezni őket. - És csak, hogy tudd természetesen VIP belépőt szeretnék majd. És legalább egy "Welcome Drink"-et. - egészítem ki a mondanivalómat egy halovány vigyorral. Nos azért ez már valami haladás ahhoz képest, hogy eddig a füle botját sem mozgatta Jim nem csak, hogy ez ügyben, de semmilyen más ügyben sem. Még a végén tényleg lesz belőle valami. Az biztos, hogy akkor nagyon büszke leszek rá. - Eszembe sincs ilyesmire kényszeríteni téged. Mindössze próbáltam felhívni rá a figyelmedet, hogy szerény ismereteim szerint ez is egyike egy varázshumorista kelléktárában szereplő alapdolgoknak. Persze javíts ki, ha tévedek, nem vagyok otthon a témában. - emelem fel védekezően a kezeimet. - Piával, amit gondolom, tőlem akarsz majd beszerezni. - vonom fel rosszallóan a szemöldökömet.
- Ami azt illeti én is előszeretettel turkáltatnálak sárkányszarban, és kapartatnék veled minden lehetséges helyen futóférgeket, de szigorúan ügyelnék rá, hogy még véletlenül se legyen rajtad kesztyű, mert különben mi lenne benne a poén? - pislogok rá ártatlanul. Na jó azt hiszem nekem sem kellene tanárnak mennem. Még a végén pont annyira szeretnének, mint Piton-t az iskola háromnegyede körülbelül. A maradék egynegyedet úgyis a saját háza diákjai teszik ki.
- Örülök, hogy egyre gondolunk, csak maradj is ennél az álláspontodnál. - mosolyodok el halványan. - Ha megkísérelnéd óhatatlanul is a "Túl a barátságon" című film jutna az eszembe, é félő lenne, hogy leütnélek. Vagy rosszabb esetben kipróbálnék rajtad valami bizonytalan eredetű átkot, amire csak úgy nagyjából emlékszem. - vonom fel a szemöldökömet, mielőtt elnevetem magamat. - Na jó. Elég az érzelgősködéből. Tudod, hogy szívesen segítek. - viszonozom a vállon veregetést. Mint már mondtam fárasztó dolog Jim Morris barátjának lenni, és állandóan noszogatni, de néha úgy érzem, hogy talán azért van valamiféle foganatja is a dolognak. Mint például most.

Emlékszem, hogy anno még eljönni sem akartam. Tudtam, hogy a varázslóvilág mit gondol a vérfarkasokról, és hogy a többiek valószínűleg hogyan is állnának hozzám, amikor megtudnák, hogy mi is vagyok valójában. De a nagyiék erősködtek, hogy jöjjek. ~ Ez a te világod! Nem a miénk. - mindig ezt mondták, amikor én elkeseredetten próbáltam velük vitatkozni, hogy miért nem akarok jönni. Túlságosan emlékeztem a tekintetekre: a szüleimére, az orvosokéra, a varázslókéra, és boszorkányokéra, akiknek a felügyeletére lettem bízva az átváltozás alatt. Mindig ugyanazt suttogják még a mai napig is ha eszembe jutnak: gyűlölet, undor, félelem, megvetés...De valamilyen szinten talán pont ez ad erőt, és ez segít rá mindig emlékeznem, hogy egy pillanatra sem felejthetem el, hogy ki is vagyok, és honnan is jöttem, hol kezdtem el anno. Persze ahhoz képest, hogy úgy számoltam, hogy nem is lesznek barátaim csak ellenségeim végül is nem áll rosszul a szénám. Az iskolában titokban tartják, hogy mi a helyzet, és bár a pletyka mindig terjengeni fog, de amíg nincs rá közvetlen bizonyíték addig a pletyka is csak pletyka marad semmi több. Persze Carmen-t például nem érdekli a dolog. Ő már azóta tudja, hogy megtörtént és ennek ellenére megmaradt a legjobb barátomnak. Ezért mindig is hálás leszek neki. Talán Jim-et sem érdekelné, de minél kevesebb ember tud erről az egészről annál jobb. Carmen egyetlen emberként pontosan remekül megteszi.
- Isten ments, hogy hozzányúljak a hajadhoz. Ki tudja, hogy mi mászna elő belőle. Ráadásul a hajad eltávolítása a hulládról kimeríteni a hullagyalázás fogalmát...Szóval mindent egybevetve úgy hiszem, eltekintenék a hajad értékesítésétől a piacon. - felelek neki egy mosollyal, felhúzva a szemöldökömet az okfejtésére. Nos igen a hajat hallom, hogy a mugli világban sok pénzért szokták megvenni parókának meg én már olyat is hallottam, hogy a szarvasokat meg az őzeket elijeszti ha kiakasztják, mert azok meg nem bírják a szagát, és inkább olajra lépnek így viszont nem nyúzzák meg a kis fákat a télen vagy valami hasonló. De persze meg se lepődöm, hogy Jim-el beszélgetek és a végén itt kötöttünk ki ennél a komolysági szintnél. Valahogy úgy érzem, hogy egymással nagyon nem tudunk komolyan beszélgetni. Akárhányszor megpróbálok normálisan beszélni vele, hogy végre szedje magát össze meg hasonlók a vége úgyis mindig az, hogy ilyen, és ehhez hasonló magas szintű elmefuttatásokat végzünk, amelyeknek természetesen semmi értelme, és sokszor bármely jóérzésű ember elborzadna ezeken, de mi viszont remekül szórakozunk rajta.
- A pap biztosan örülne neked ezzel a frizurával. - felelek egy vállrándítással, e megtoldom azért egy fél-mosollyal. - A papné meg a lánya pedig úgyis engem választanának. - emelem fel a mutatóujjamat, mintha csak ezzel akarnám igazolni magamat. Amikor Jim végül végez az üveg tartalmával, elégedetten elemzem szenvedő arckifejezését. Ez nem szadista hajlam pusztán tudományos alapú megfigyelés, a nagyobb jóért. Ezt az információt majd továbbítom a nagyapám felé, hogy ezzel is segítsek neki abban, hogy legközelebb minél pontosabban tudja belőni a megfelelő cukormennyiséget. - Igazából kísérletezett, hogy mennyivel lesz erősebb, ha egy "kicsivel" több cukrot rak bele. - felelek a srácnak ujjaim hegyét közelítve egymáshoz, hogy imitáljam a kicsi szócskát, amiről a nagyapámnak valószínűleg merőben más felfogása van, mint az átlagemberek többségének. Ez valamikor jó, de bizonyos esetekben, mint például ebben annyira már nem...
- Nekem pedig Justice Simmons még mindig szívja a véremet. - nevetek együtt Jim-el. Mondjuk az én helyzetemben ezen inkább sírnom kellene azt hiszem, de szerencsére az a hárpia előbb fog végezni, mint én hisz idősebb egy évvel, és jó eséllyel soha többé nem keresztezi egymást az utunk. De amilyen az én szerencsém a végén vagy a munkám miatt kötnék ki mellette -a mire szerencsére igen kicsi az esély, mert azt hiszem Ő talán látványmágus - vagy, hogy ha még jobban pofára akarok esni akkor a szomszédom lenne vagy valami hasonló. - Értem mire célzol. És szerintem elkezdhetnél végre a gyakorlatban is foglalkozni a témával. - folytatom én is immár komoly hangon. - Ha másból nem ehhez legalább bűbájtanból jónak kéne lenned, de ha nagyon ütős cuccokat akarnál összehozni talán egy-két poénosabb bájital sem ártana. - felelek neki elgondolkodva, majd ránézek Jim-re és megcsóválom a fejemet. - Tudod mit a bájitalos rész nálad reménytelen. Felejtsd el inkább, amit mondtam. - teszem hozzá komoly hangon, de a végére azért elvigyorodom. Ha akarná, össze tudná magát szedni annyira, hogy az is összejöjjön neki.
- Nem az öreg Bimba inkább azt gondolja, hogy ha valaki a hét minden napján sárkányszarban turkál könyékig egy fél napot, akkor az talán rávezeti arra az útra, hogy javuljanak a jegyei. Javíts ki ha tévedek. - bámulok a haveromra felvont szemöldökkel, a hangom ismét komolyabb sávot ütött meg, de ezt tényleg az Ő érdekében teszem, hátha egyszer végre megvilágosodik. - A hülyeségből is csak akkor lehet megélni, hogy ha komolyan veszi az ember, és öl bele némi erőt. Javaslom, hogy te is tedd ezt. És igen valószínűleg anyád is jobban örülne, ha végre a saját lábadra állnál...az iskola után legalábbis. - fejezem be végül a mondókámat egy fél-mosollyal.

Az ostoba, hülye, ökör emberek, akikben a komolyságnak sokszor a szikrája sincs meg, vagy csak erősen korlátozott mértékben a mondá szerint vonzzák egymást, ahogy a többi hasonló személyiségű ember is az életben. Ez rám fokozottan igaz, és igazából, ha úgy veszem, minden személyiségjegyemre van egy ahhoz tökéletesen passzoló jó barátom. Íme a komolytalan, gyökér, viccelődő, tréfás kedvű, ökörködős oldalam tökéletes kiegészítése: Jim Morris. Persze kettőnk közül a hülyeség mágikus gyémántszobrát valószínűleg inkább neki emelnék, de sajnos sok esetben én sem maradok le sokkal mögötte az ilyen dolgokban, és ez alaposan rányomja a bélyegét a megítélésemre bizonyos körökben. Mondjuk ez annyira nem tud érdekelni, mert ha nem ezért akkor bármi másért nagyon tudnak utálni az emberek hisz indok mindig van: gyökér vagy, tuskó vagy, úgy hallottam vérfarkas vagy stb. Kettőnk között pedig a hülyeség nem akadály hanem inkább elvárás, bár lehetséges, hogy ha Jim egy kicsit több figyelmet fordítana a tanulmányaira a hülyéskedés, és ökörködés helyett/mellett akkor nem lennének olyan ótvarékos eredményei a tárgyak többségéből, mint vannak. De hát ez az Ő dolga nem az enyém.
- Erősen esélyes, amit felvázoltál. - mosolyodom el. - Mindenesetre a fejedhez nem nyúlnék hozzá, viszont szórnék rá pár lapát földet, mielőtt elkezdesz szaglani meg, hogy ne köpjenek be a legyek. - felelek neki egy vigyorral. Nos igen az előbb elhangzott mondatok pontosan tükrözik a kettőnk között lefolyó magasröptű eszmecserék színvonalát. Úgy érzem, tökéletesen megérdemeljük egymást. Felvonom a szemöldökét, amikor vágyakozva szemléli a kezemben manifesztálódó üveget. Én kicsit még mindig viszolygok ránézni a múltkori este után, de hát kinek mi tartja ugye a mondás. - Inkább nevezném pokolinak, de nem vagyunk egyformák.- Miután iszik, és kínál udvarias mozdulattal hárítom azt. - Igyál nyugodtan. Nekem már elég volt belőle. - felelek neki halkan nevetve. Na igen múltkor Carmen-el elég szépen megcsapoltuk az állományt arról nem is beszélve, hogy most még Hagrid-al is kellet innom. Úgy vélem, hogy egyenlőre elég volt ennyi a szervezetemnek nagyapa "mesterművéből".
Kedvtelve nézegetem Jim reakcióját miközben a nagyfater főztjét iszogatja, kóstolgatja. Bár itt a kóstolgatás kifejezést nehezen lehet használatba venni, mert olyan erősre főzte az öreg, hogy alig lehet abból valamit érezni, hogy ha azelőtt szeretné lenyelni az ember, hogy magától kikívánkozna a szájüregéből. Asszem otthon szólok majd a nagyapámnak, hogy kicsit csínyábban kéne bánni azzal a cukorral legközelebb. Az alkoholfokot ugyan szépen megnyomja, de minden mást pedig szépen lehúz, és inkább vallatásra teszi alkalmassá a cuccot, mint élvezeti célokra.
- Ide Krummtól kezdve az összes világhírű kviddicsező kevés lenne. A tehetségedet ebben a sportágban nem lehet szavakkal kifejezni. Sajnos ismerlek. - nevetem el magamat. - De egyszer valamibe tényleg végre belefeccöhetnél némi energiát, hogy legalább egyvalami jól menjen az ökörködésen kívül. Bár egy mágikus stand-up comedy-ben lehet, hogy jól megállnád a helyedet. - vonom meg végül a vállamat egy vigyor kíséretében. Nos igen kevés mást tudnék elképzelni Jim-nek, amiben esetleg jó is lehetne, és talán még élvezné is. Mellesleg a muglikat elnézve sok ember megél a hülyeségből. Nálunk ez miért ne jöhetne össze valakinek?
- Kevés ember van szerintem ebben az iskolában, aki névről ismeri az összes diákját. Pechedre pont Ő az egyik szóval a válaszom határozottan Igen. Bimba pedig csak a növényeivel van elfoglalva, ezért hálás lehetsz neki. - válaszolok nevetve a cimborámnak egyszersmind így jutalmazva látványos bemutatóját mások utánzásából. Igen ez is szerencsére olyasmi, ami úgy tűnik elég jól megy neki. - Ha egy kicsit is komolyan vennéd magadat, és az életedet, akkor akár még sokra is vihetnéd ezzel a művi szinten űzött ökörködéssel. - felelek neki vidáman, de komoly hangnemben. Annyira már ismerhet, hogy tudja tényleg így gondolom a dolgot.

Nem volt valami túlzottan eseménydús napom ma sem. A múltkori csillagvizsgálós partit Carmen-el már azért kihevertem - azért nem olyan fából faragtak minket, hogy egy ilyen kis este megártson nekünk - és ma a legnagyobb lelki nyugalommal ültem be a legunalmasabb, és legocsmányabb óráimra is. Binns óráján ma is kiolvastam vagy egy fél mangát ráadásul még aludni is maradt időm szóval Átváltoztatástanra, már viszonylag frissen mentem, így legalább tudtam koncentrálnia az öreg McGalagony-ra. Tudom, hogy igazságos, és mindössze eléggé szigorú, de néha a hideg futkos a hátamon attól a nőtől. Mindezek ellenére tudom, hogy hatalmas koponya, és egyike azoknak a tanároknak, akiket a legjobban tisztelek. Az animágia engem is érdekelne, de nekem vérfarkasként már nem nagyon kell ilyennel foglalkoznom, legalábbis az átváltozás fejezettel semmiképpen sem. Mindenesetre már elfelejtettem, hogy milyen kimerítő tud lenni, hogy ha az ember tényleg figyel egy órán így az ebéd életmentőként jött, és szó szerint farkasétvággyal ültem le enni. Az utána következő számmisztika megint lelkes manga olvasással telt el a részemről...Jesszus még jó, hogy eszembe jutott, hogy kell írnom a nagyapámnak, hogy postázzon pár új mangát, mert vészesen fogy az olvasnivalóm, amivel az általam érdektelennek tűnő tanórákon elszórakoztatom magamat. De a legjobban egész nap az utolsó órámat vártam: a Legendás Lények Gondozását. Az amiben a legjobb vagyok, és az amelyik a legjobban érdekel.
Jó kedélyűen caflattam tehát le Hagrid-hoz az órára, ahol ma megint előkerültek az unikornisok amolyan ismétlésszerűen. A magam részéről legalább annyira élveztem az órát, mint mondjuk a lányok, akik rajonganak ezért a varázslényért, ami nem is csoda. Még engem is megbabonáz a szinte izzó módjára fénylő szőrzete, és természetesen a homlokán helyet foglaló szarv is,a mely az állat névadó tulajdonsága. Mindenesetre ez az óra hamarabb eltelt, mint szerettem volna, és míg a többiek a nap végével szétoszoltak hisz nem volt több órája a többségnek, ahogy nekem se, én még egy kicsit lent maradtam Hagrid-nál beszélgetni. Természetesen nem jöttem üres kézzel, mert a múltkori görbe esténkről még maradt egy kevés szíverősítő, amit majdnem egész nap a táskámban rejtegettem. Ezt vettük elő Hagrid-al, miközben egy tea, és néhány meglehetősen "nehezen fogyasztható" teasütemény mellett mély, és átfogó eszmecserébe mélyedtünk az olyan mágikus úton keresztezéssel vagy egyéb fondorlattal létrehozott élőlényekről, mint a Baziliszkusz, a Kokatrisz vagy az Akromantulák, de azért csak szóba kerültek az olyan talán még ezeknél is halálosabb lények, mint a Nundu vagy a Mantikór. Miután észbe kaptunk, hogy kicsit (nagyon) elszállt az idő "könnyes" búcsút vettem Hagrid-tól, majd a Tiltott Rengeteg mentén elindultam vissza a kastélyhoz...
Legalábbis így terveztem, amíg meg nem éreztem az átható bagószagot, ami a rengeteg felől csapta meg az orromat. Tudtommal nem sok ember bagózik a Roxfortban, de egyről tudok, aki egész biztosan, és akinek van annyi esze, hogy az erdő szélén gyújtson rá...Jim a barátom volt ráadásul egy igazi ökör. Szemlátomást megvolt az a különös aurám, hogy vonzottam a problémás, és idióta embereket magam köré, bár valószínűleg mindössze annyi az igazság, hogy én is egy voltam közülük. Persze, hogy elmosolyodtam a gondolatra, hogy ez az állat mit csinált vagy csinál már megint, így elindultam abba az irányba, ahonnan a szagot sejtettem, hogy jön. Véletlenül ráléptem egy ágra hisz meg se kíséreltem lopózni. Nemsokára ágak recsegése, majd tompa puffanás ütötte meg a fülemet, és még éppen el tudtam kapni Jim seprű nélküli Vronszkij-műbukásnak is beillő mozdulatsorát, és a hibátlan landolását. - A ráktú rokizzál egy lápmező közepén, és egy Bicegóc legyen a diszkó gömb feletted. - felelek neki egy fél-mosollyal. Már éppen odalépnék hozzá, hogy felsegítsem, de addigra már magától is feltápászkodik a jómadár.
- Mély fájdalom, de maximum két kortyra elég van nálam. - tudatom vele miután vigasztalóan megpaskolom én is az Ő vállát. - Múltkor a nagy részét eldurrantottam Carmen-el a Csillagvizsgálóban, a maradék nagy részét pedig most Hagrid-nál. Éppen tőle jövök. - felelek neki, de azért közben előhúzom az üveget annak csekély tartalmával együtt, és ha elfogadja, átnyújtom neki utólagos bevizsgálás céljából. - Mellesleg szép esés volt. Ha még seprű is lett volna nálad, tutira bekerülsz a Kviddics Évszázadaiba, mint a legtehetségesebb Vronszkij-műbukó, Vronszkij óta. - teszem még hozzá egy vigyorral.