2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "Az értelmes létezés legfőbb mozgatója a haszon."
Főkarakter: Carmen Wilkes Teljes név: Edward Ian Payne Születési hely és dátum: Genf, 1972. augusztus 24. (24 éves) Csoport: Mardekár Patrónus: hermelin Évfolyam (szak) / Foglalkozás: 9. évfolyam (méregkeverő) Képesség: Bejegyzett animágus (Banks-szigeti farkas) Kiemelkedő tudás: Bájitaltan: Kiemelkedő
Jellemed kifejtése
"A barátság nem egy létrehozott kapcsolat, a barátság magától jön létre, mert jó minden elvárás és indok nélkül együtt létezni." Nevetséges. A világ maga arra épül, hogy mindenkinek vannak elvárásai bizonyos dolgokkal szemben. A barátságban pedig csak úgy halmozódnak, nem? Ha valaki egy barátra tesz szert, akkor elvárja tőle, hogy ha már barátok, akkor értse meg őt, figyeljen rá, foglalkozzon vele, lógjanak együtt, beszélgessen vele stb... Na, akkor hol is nincsenek elvárások? "A béke ott kezdődik, ahol az elvárás megszűnik." Á-á-á-á-á. A béke ott kezdődik, ha meg tudsz felelni mások elvárásainak. Már csak azért is, mert minden emberben ott mozgolódik az, hogy megfeleljen, és, hogy az ő elvárásainak is megfeleljenek, mivel ebből lesz csak bármi haszna. Nincs olyan, hogy nincsenek elvárásai valakinek, csak olyan, aki nem ismeri be. "Aki kereskedik, más munkájából húz hasznot. A munka a paraszté, a haszon az úré." Hogy milyen bölcs megszólalás ez. Ilyenből kellene több. Én pedig egyértelműen úr vagyok, míg a körülöttem lévők java csak paraszt lehet, ezért is van, hogy mindenki az én javamra tesz. Egyértelmű következtetés, nem? Örülök, hogy egyetértünk. "Nagyon kellemes, ha egy szép lány szeret, de rájössz majd, hogy a csúnya lány barátsága meg hasznos, mert a csúnyák önzetlenek, és nem ismerik sem a haragot, sem a gyűlölködést." Tökéletes idézet, ha az életfilozófiámat akarom összefoglalni. Most miért nézel így rám, nem érted? Hát, nincs mit tenni, elmagyarázom: mindig az a jobb, amiből több hasznos húzhatsz. Miért értelmezném rosszul az idézetet? Ez csak az én szubjektív értelmezésem, nem hinném, hogy baj lenne vele. "Nincs ádázabb düh a pokolban sem, mint egy elhagyott nőé." Erről mindig azok a lányok jutnak eszembe, akiket dobtam. Viszont nem én tehetek róla, hogy nem feleltek meg nekem. Hol nem volt elég szép, hol kiderült, hogy csak egy egyszerű, semmi extra nincs benne, hol meg csak egyszerűen egy csóró kislány volt. Komolyan azt gondolták, hogy én majd pátyolgatni fogom őket? Nevetséges. Azt előbb ki kell érdemelniük valamivel.
A többit szívesen bíznám a képzeletedre, de hogy őszinte legyek, nem bízok benne, hogy az eredmény megfelelő lenne. Mond csak, mire jutottál az eddigiek alapján? Nem sok mindenre, mi? Nos, ez azért van, mert még én magam sem tudom, hogy milyennek kéne lennem. Régen mindig úgy jellemeztek, hogy a "nagytesó". Általában mindenki bírt, jól elhülyültem velük, vigyáztam a klubházam gyengébbjeire - már aki megérdemelte -, és valamiért felnéztek rám. Talán a kisugárzásom tette, talán az, hogy minden helyzetből jól tudtam kijönni, mert képes voltam kezelni a problémákat. Fogalmam sincs. Viszont, a RAVASZ után már semmi sem volt ugyanaz. Vége volt az iskolának, a régi banda széjjelszéledt, és én sem voltam már a "nagytesó". Kezdenem kellett valamit magammal, de nem találtam a pontos kiutat a gyerekkoromból a felnőtté váláshoz. Nevetséges, de pont az, akiből a legtöbbet kinézték, és akitől a legtöbbet elvárták, egyszerűen orra bukott az első lépésnél. Azt hiszem mondhatjuk, hogy depresszióba estem, de ez talán túlzás is már. Csak... Lehangolt lettem, nyomott, és az elmaradt kamasz korom éltem ki az elmúlt 7 évben, amíg rá nem döbbentem, hogy ez így nem állapot. Nem mondom, hogy megtaláltam az életem értelmét, de megjött az eszem, és végül is "visszatértem" a régi önmagamhoz, amíg ki nem találom, hogy ki is vagyok valójában...
Megjelenés
Na, ez máris egy könnyebb kérdés. Amikor elvégeztem a Roxfortot, 188 cm magas voltam, ez nem hinném, hogy változott volna bármennyit is, de azt mondják, hogy 24 éves korunkig még növünk, szóval talán elértem már a 190-et. Majd egyszer megméredzkedem. A súlyom mindig is ingadozó volt, bár tény, hogy sohasem érdekelt. 7. évfolyamban viszont 70 kg voltam, ha jól emlékszem. Azóta ez biztosan változott, mert rengeteget edzettem, bár nem tudom, hogy a plusz izom vajon mennyit dobhatott a súlyomon. Mindenesetre, a külsőmön elég sokat. Most már határozottan férfias lettem, azért volt valami haszna a válság korszakomnak is, külsőre biztosan összeszedtem magam: kockás has, szálkás karizmok, vállizmok, szépen kiépített hát. A box, és a parkour megtette a magáét. Bár, ha nem sikerült volna így kinéznem, talán vissza sem jövök. Valami újat muszáj felmutatnom. De, azt hiszem eltértem a tárgytól, a külsőmről volt szó. Az arcom azt hiszem inkább hosszúkás, a szemein kékek, pontosabban sötét kékek. Az orrom talán egy kicsit hosszabb, mint az átlag, de nem sokkal. A hajam tizenéves koromban szőkébe hajló volt, de mostanra már inkább sötét barna. A frizurám... Nos, változó. Jelenleg középen kicsit hosszabbra hagytam meg, és felzselézem, míg oldalt rövidre van nyírva, de nem olyan régen még egyenlően rövid volt mindenhol. Az elmúlt hét évben sok minden nem változott rajtam, de ha valami említésre méltót akarnék felhozni, akkor azok a tetoválásaim. Elsőre talán össze függetlenek lehetnek, de számomra mindegyiknek megvan a jelentése. Ha nem baj, akkor ebbe nem itt mennék bele.
Életed fontosabb állomásai
1972. augusztus 24-e is egy ugyanolyan nap volt, mint a többi, annyi különbséggel, hogy pont aznap születtem. Ez mondjuk nem sokban befolyásolt semmit, éppen csak annyi, hogy a családunkban új kedvenc gyerek lett. Azt hiszem felesleges lenne a szüleimre kitérni, az utóbbi években nem is tartottam velük a kapcsolatot, a Roxfortos éveim alatt pedig úgy ahogy megvoltunk. Igaz, hogy úgy születtem, mint a család első szeme fénye, de két évvel utánam már ott is volt a húgom a helyemre. Nem sokáig tartott a dicsfény. Persze, a húgomat ezért sohasem okoltam, a szüleim voltak azok, akik mindig a legújabbért rajongtak. Ugyanez volt az öcsém esetében is, csak szegény húgom rosszabbul fogadta, mint ahogy én. Ő talán már el is költözött otthonról. Viszont jól számoltad, hárman vagyunk testvérek, és mint mondtam, a szüleim nem mesterei a szeretet megosztásnak. Én, és a húgom voltunk a lefizetett gyerekek, amíg az öcsénk az, akiért majdhogynem megvesztek. A lefizetettet szó szerint kell értelmezned, a szüleink megtömtek minket pénzzel, hogy találjuk fel magunkat. Nem egy követendő szülői példa, de mit tehettem volna? Nos, mint egy elkényeztetett aranyvérű család első szülött fia, menőzhettem a barátaim előtt. Így legalább az ő "szeretetüket" kivívhattam magamnak.
Viszont, amint betöltöttem a 11. életévemet, vége szakadt a mindent szabad életemnek. Na, nem mintha 11 évesen túl sok mindent megtehettem volna, de tény, hogy sokkal több mindent, mint egy átlag varázsló gyerek. Persze, a "szabad életstílusom" miatt a Mardekárba kerültem. Pedig akkor még nem is voltam olyan nagy lázadó, mint most. Na mindegy, utólag bepótoltam. Az iskolás éveimet úgy tudnám jellemezni, hogy én voltam a legtöbb háztársam "nagytesója". Olyan 3-4. évfolyamban kaptam meg ezt a címet, mert egyszerre voltam jóban mindenkivel. Aki elesett, felsegítettem, de volt olyan is, akit én rúgtam fel először. Azért mégis csak bennem van a gőg, elvégre egy kis aranyvérű gazdag ficsúr voltam. Bár a múlt idő használata nem teljesen oké. Még mindig egy gazdag kis ficsúr vagyok, csak már nem annyira. Akkoriban durvább voltam. Talán ezért tiszteltek, fogalmam sincs, viszont jó érzés volt, hogy megvolt az erőm ahhoz, hogy eltiporjak egyeseket, és hogy felemeljek másikakat. Nagyon jól esett ez a helyzet azok után, hogy otthon sohasem lehettem első.
Viszont, minden széjjelesett, amikor vége lett az iskolának. A banda széjjel széledt, mindenki megtalálta a maga célját, én pedig a hatalommámor utolsó cseppjeit kiélvezve ácsorogtam egyedül. Pofára esés volt a javából. Ha hasonlattal kéne élnem, olyan volt számomra ez a hat év, mintha 18 éves koromig sütött volna a Nap, de hirtelen napfogyatkozás lett volna. Teljesen megvakultam. Ugyanabba az állapotba kerültem, mint mielőtt elkezdtem volna az iskolát. Megint csak a pénzünket kezdtem el kihasználni, hogy legyenek barátaim és "szeressenek". Hogy milyen mélyre is tud süllyedni az ember... Elképesztő. Így utólag visszanézve már szégyellem magam. Ha kérdezik is, hogy mit csináltam az elmúlt hat évben, csak kikerülő válaszokat adok, ez a korszak túl mocskos hozzám. Ha a roxfortos arcok közül bárki is megtudná, hogy milyen mélyre süllyedtem... Soha többé nem tudnék kilépni az ajtónkon. Inkább bezárkóznék a pincénkbe. Hogy mit is műveltem akkoriban? Inkább az a kérdés, hogy mit nem. Kihasználtak és kihasználtam. Lopás, szerencsejáték, szex, drog, pia és még sorolhatnám. Az a gazdag, elkényeztetett ficsúr, aki éppen csak kilépett a Roxfort kapuin, valószínűleg sírva fakadt volna, ha elmondta volna neki bárki is, hogy mi vár rá.
Hogy hogyan is sikerült kiszállnom ebből az egészből? Nevetséges, de egy teljesen haszontalan dolog volt az, ami kirángatott az egészből. Én, aki mindig is úgy gondoltam, hogy ha valaminek nincs haszna, akkor semmit sem ér, aki azt mondta, hogy csak addig igazán jó valami, vagy valaki, amíg hasznot tudsz belőle húzni... Egy olyan valaki, mint én, azért léptem a tettek mezejére, mert szerelmes lettem. Bár, milyen is szerelmesnek lenni... Hogy őszinte legyek, ez nem hiszem, hogy szerelem. Inkább csak, megtetszett az a bizonyos valaki. Hogy ki is? A szomszéd lány. Pedig még csak nem is meglepetésként pottyant az égből, régről ismerem. 6 évvel fiatalabb, mint én, és Genfben - amikor még ott éltünk - is szomszédok voltunk. Együtt játszottuk, pátyolgattam, ha elesett és lezúzta a térdét, meg a szokásos. Akkoriban nem is tűnt többnek a szomszéd lánynál, de most... Nos, most már igen. Sőt, a legtöbb lányt messze felülmúlja. Camrise Arogonte, azt hiszem elkaplak.
Hogy mivel is tengetem most az időmet? Tanulással. Leinformálódtam a kedves Arogonte apukánál - azért néha van haszna a szüleimnek is -, hogy még mindig a Roxfortban tanul-e a lánya, és jól sejtettem, még ott volt. Időm és pénzem, mint a tenger, különösebb céljaim még nem voltak, így tavaly beiratkoztam az egyetemre. Igaz, elő kellett állnom valami frappáns kis történettel, hogy mit csináltam az elmúlt 6 évben, de megérte. Hogy őszinte legyek, még jól is esett visszamenni oda. Igaz, már nem voltak ott a régi haverjaim, de tudtam újakat szerezni. Nem mintha ezzel megleptem volna magamat, mindig is szociális alkat voltam, inkább az lepett meg, hogy milyen könnyen visszarázódtam az iskolai életbe. Túl könnyen. Majdhogynem ugyanolyan volt az egész, mint amikor itt tanultam. Mintha csak egy kicseszett körforgásba kerültem volna, pénzhajhász élet - iskola - pénzhajhász élet - iskola... Ha megint ez fog megismétlődni, ha elvégzem az egyetemet, azt hiszem kitépem a hajamat. Éppen hogy csak összeszedtem magam, nem kéne visszasüllyedni.
A hozzászólást Edward Ian Payne összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2015-12-03, 09:18-kor.
Albus Dumbledore
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Edward Ian Payne 2015-08-17, 18:21
Elfogadva!
A PB és a méregkeverő alapján azt hinné az ember, hogy egy sablon rosszfiút hozol, de mégis olyan szépen kicsomagoltad a jellemleírásnál és az ET-ben, hogy nem feltétlenül csak erről van szó, úgyhogy megleptél! A rád jellemző alapossággal, igényességgel vágtál vele, és magával ragadott az egész sztori. Végre Cammy kap egy magához való pasit? Khm... Nem is állok utadba, foglalózz, és vár a játéktér!
Nem is állok utadba, foglalózz, és vár a játéktér!
