2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "A nosztalgia egy kurva."
Főkarakter: Főkarakter neve: Draco Malfoy Teljes név: Declan Osbourne Születési hely és dátum: 1972.01.10. Párizs Csoport: Griffendél/ Hollóhát/ Hugrabug/ Mardekár/ Tanár/ Ex-Halálfaló/ Varázshasználó / Varázslény / Személyzet Patrónus: Róka Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Ügyvéd, önjelölt igazságosztó Képesség: - Kiemelkedő tudás: Bűbájtan - Kiemelkedő, Bájitaltan - Kiemelkedő
Jellemed kifejtése
Ravasz, igazán agyafúrt üzletember vagyok, akinek mindig vág az esze, hiszen a fő csapásvonalam a jog, ügyvéd a hivatásom. Pontosan tudok a bűnözők fejével gondolkozni, ez az oka, hogy akikkel én szállok szembe, hamarosan a rács mögött találhatják magukat, vagy akár még rosszabb is. Ügyvédként pusztán bejáratos vagyok a bíróságra, valójában közvetlenül nem szokásom senkin segíteni. Olykor megteszem ugyan, mégis az éjszakáé a főszerep, az az én világom. A nappal tapasztaltak alapján csapok le a sötétben, mert úgy vélem, túl enyhe büntetés lenne az, amit kaphatnak a jogrendszerünk alapján. Ha nem érek célt a tárgyalóteremben, simán belemegyek a fenyegetésbe, vagy akár a zsarolásba is. Nem félek senkitől, és semmitől, hiszen az éjszaka az enyém. Amit nappal oly jól leplezek, a sötét beálltakor bújik elő belőlem. Én vagyok Na’Kook, a valódi indián nevem az, amiben igazán jól érzem magam. A világ söpredékét, erőszaktevőket, gyilkosokat vadászok le, a törzs által adott erő az enyém. Ha ezt tudnák, azt hinnék, elment az ép eszem. Pedig erről szó sincsen. Úgy vélem, hogy ha nem menthettem meg az ikertestvéremet, akkor nem sok értelme van jónak lenni, pedig legbelül az vagyok.
Megjelenés
Olyannak festek, mintha egy spártait helyeztek volna a modern korba. Centikben mérve százkilencven felett akár egy modernkori gladiátor, sötéten villogó, karizmatikus szempárral. A magasságomon kívül páratlan izomzatom is érdekes lehet, hiszen külsőleg úgy festek, akár egy úriember. Mindig kifogástalan drága öltönyök, jól fésült haj, márkás órák, nyakkendők. Frissen vagyok borotválva, fogpaszta mosollyal kápráztatok el bárkit, főleg nőket persze. Ajkaimon sokszor játékos mosoly játszik, ám nagyon is komoly tudok lenni, ha sarokba akarok valakit szorítani. Az éj ellenben teljesen más. A csábos énem tör elő, hogy aztán vadállatiassá válva öljek, ha kell, a törvény, és a következmények itt már mit sem számítanak. Ez az én igazi utam. Csak akkor tudok igazán fürdeni az elégedettségben, ha leszámolok azokkal, aki úgy vélték, bármit megtehetnek. Az igazi arcomat ilyenkor nem félek megmutatni, erről szól az életem.
Életed fontosabb állomásai
Felpillantok a bőrönd mögül, mintha én lennék lázas pakolásban, de csak azért teszem, hogy helyet adjak a házvezetőnőmnek. Teresa az utóbbi tíz évben viseli a gondomat, korban igencsak felettem jár, kár, hogy egyszer el fogom veszíteni. Összevillan a tekintetünk, miközben a háttérben szipog a kis vöröshajú lány. Alig lehet több, mint húsz, pár hónapig nagyon is a kedvemre volt. Lent már hallom, hogy Lucas kiállt nekem a terepjáróval. - Nem teheted Declan... nem hagyhatsz most itt. – Tördeli a kezét, azon küszködik, hogy vajon felálljon a fotelből, amire felkucorodott, még a lábát is odahúzta maga alá. Már semmi illúzióm nincsen vele kapcsolatban, úgy viselkedik, mint egy ötéves. Karjaival átöleli a térdét, mintha saját magába kapaszkodva engem is itt tudna tartani. Nem fogok magyarázkodni. Félig felé fordulok, zafírkék pillantásom az ő világos, gyöngyházfényű szemeiben állapodik meg, nem fogom kerülni a tekintetét. - Kislány, miből gondolod, hogy parancsolhatsz nekem? Azt hiszed, hogy valaha is hatással voltál rám? – Teresa szótlanul lép ki a hálóból, vélhetően nem akarja hallani a hamarosan feltörő szívszaggató zokogást. Csípőre vágott kézzel állok a szoba közepén, a vöröske pedig felemelkedik, már rázkódik a könnyektől. Lassan odaoldalog hozzám, hogy a karjaimba zárjam, én hárítóan emelem fel a karomat. Ekkor a mellkasomat kezdi két kézzel ököllel ütni. - Te... szemét.... aljas... miattad halt meg a bátyám! – Ekkor azonban a földre lököm, és lehajolok hozzá, hogy a fülébe sziszegjem a válaszomat. – A bátyád egy ostoba, öntörvényű alak volt, aki a varázslatban is csak a hatalmat látta. Szívességet tettem neki, amivel nem élt. – Felegyenesedem, és az orromra biggyesztem a napszemüveget. Még egy pillanatra körbenézek a lefóliázott bútorokon, ezeket már nem viszem magammal, és különben is, az az otthon, amit a szívünkben annak tartunk, nem holmi fadarabok. – Ég veled Madlene. – Ő felnéz, ahogyan törölgeti könnyektől áztatott arcát. – Maddy... hát már nem is becézel? – Kérdezi, ahogyan cicamód még utoljára próbálkozik, hogy legalább a kezemet megfogja. Ettől már nem húzódom el. Mi értelme lenne porig alázni? – Boldogulni fogsz, nem féltelek. – Az embereim közül páran bejönnek, és elkezdik levinni a csomagjaimat. A háttérben Teresa is immár felöltözve, száraz mosollyal az ajkain a fejét csóválja. Nem tudja megérteni, hogy miért nem repülővel megyek, mint a társaság többi tagja. Lucas úgy tűnik, hogy korántsem olyan türelmes, mint én, és dudálásba kezd. Ha nem volna igen régi mentoráltam, akkor csak a sürgetésért felrúgnám, hogy tudja, mégiscsak én vagyok az úr a házban. Mégis, túl sok minden összeköt minket, hogy bizonyos engedményeket tegyek. Az utolsó, otthagyott sporttáskát a kezembe veszem, és a nappaliba lépek, hogy kitárjam az ajtót. Maddy még utánam siet, hogy megérintse a karomat. Kint az udvarom egy szépséges kertre néz, amelyet nem én kezeltem, járt a kúriához. - Visszajössz még... valamikor? – Rebegi, szinte félve a válaszomtól. Oldalt pillantva ránézek most már, ez ténylegesen a búcsú pillanatra. A tekintetemtől megretten, nem azt kapja, amire számított. A reménykedő mosoly, amely kiült fiatal arcára, szép lassan lehervad és már tudja, jó eséllyel nem látjuk többé egymást. Elfordítom az arcomat, sötét hallgatásba burkolózom, közel másfél perc múlva szólalok meg ismét. - Valamikor. – Lépek ki az ajtón, hogy neki csak az üres keret maradjon társául.
Bedobom a táskát hátulra, és átveszem a slusszkulcsot Lucastól. A fiatal férfi kurtán biccent a még mindig az ajtóban ácsorgó lány felé. - Vele mi legyen uram? – Hátra sem fordulva szállok be az autóba, és fordítom el el a gyújtást. – Hagyjátok futni. Ha elment, égessetek fel mindent. – Kisinasom megértően bólint, ezzel tudtára adtam, hogy a pincében raboskodó foglyomnak immár nem kegyelmezek. Maddy a bátyját halottnak hitte, úgy tudta, aurorok végeztek fel. Ám én sosem adom ki azokat, akiknek segíteni próbáltam, bármennyire is rossz vége lett. Adam túlbecsülte a hatalmát, vérengzővé vált, nem lehettem vele elnéző. Már az elején tudtam, hogy ez lesz a sorsa, de nem tudtam volna a lány szemébe nézni úgy, hogy már a bátyja vére tapad a kezemhez. Már nincsenek ilyen dilemmáim. - És miért éppen Roxmorts? – Kérdezi tanácsosom a lehúzott ablakú ajtóhoz támaszkodva. Olívaolaj illata árad a hajából. Valami kencefice. – Az álmos kisvárosok jobban a kedvemre valóak, mint London. – Felelem unottan, semmi kedvem a szigetország fővárosába tenni a lábamat. Sokat kaptam az indiánoktól. de egy milliós nagyvárosban ki tudja mikor akadok össze egy olyannal aki képes lehet örökre elintézni engem. Még csak az kéne. - De miért kocsival? – Kérdezi hitetlenkedve. A két órás repülőutat, vagy a hoppanálást tizenhat órás vezetésre cseréltem. Finom mosolyra húzódik a szám, ahogyan elkezdem túráztatni a motort. - Ígéretet tettem egy nagyon régi barátomnak, hogy meglátogatom. – Lépek a gázra, és csak porfelhő marad utánam.
