Főkarakter: Bon
Teljes név: Peyton Lianna Westfall
Születési hely és dátum:New York, 1979. december 31.
Csoport: Hollóhát
Patrónus: vombat
Évfolyam (szak) / Foglalkozás: szeptembertől 9. évfolyam (méregkeverő/bájitalkeverő)
Képesség: Bejegyzett animágus (sarki róka)
Kiemelkedő tudás: Bájitaltan- Kiemelkedő, Legendás lények gondozása - Tehetségtelen
Jellemed kifejtése
Az első, és legfontosabb dolog, amit meg kell értened, hogy nem én vagyok a sportos, furcsán őrült Hugrabugros lány, hanem én a kedves, mosolygós, humoros, és idősebb vagyok; ugyanis van egy ikertestvérem, Taly. Kiskorunkban mindent együtt csináltunk és olyanok voltunk, mint két tojás; aztán jött a Roxfort, ahol rá kellett jönnünk, hogy nem iy vagyunk annyira egyformák, mint gondoltuk. Én a Hollóhátba kerültem, míg ő a sárga egyenruhásokkal lógott. Az évek során rájöttem, hogy nem is muszáj az ikertesómtól függenem, és előjött a saját, véka alá rejtett énem. A tesóm imád sportolni, míg én inkább csak a lelátóról figyelem, és szurkolok neki. Nem vagyok az a kifejezetten sportember, talán ezért is meglepő, hogy régen mindketten benne voltunk a kviddicscsapatban, mint terelők, de amikor bekerültünk az egyetemre, abba kellett hagynunk. Sajnáltuk, és én azóta se voltam hajlandó rávenni magamat arra, hogy elkezdjek akármilyen sportot is űzni. Mivel én és a tesóm két külön szakot választottunk magunknak, máskor is vannak az óráink általában, ami azt eredményezi, hogy ha Taly nem túl eredményes valamilyen órán, és nincs is rá különösebben szüksége a jövőben (legalábbis ő ezt állítja), akkor én megyek be helyette, akkor is, ha épp lyukas órám van. Az ok elég egyszerű; imádok tanulni, és az sem riaszt vissza, hogy valamit kétszer hallok. „A tudás hatalom”, szokták mondani, amivel én teljesen egyetértek. A kedvenc tantárgyam a Bájitaltan, pont ezért választottam a Méregkeverő szakot, mivel nagyon érdekel ez a téma és az is, hogy ezt hogyan tudnám az emberiség javára fordítani. Bevallom, nekem is vannak olyan napjaim, amikor legszívesebben csak sétálgatnék az erdőben, és nem tanórákon ülnék, ezért néha a tesómmal ellógunk órákról, és csak élvezzük a friss levegőt. A legidegesítőbb tulajdonságunk talán, hogy befejezzük egymás mondatait; persze, ez nem tűnik idegesítőnek, de képzeld el azt a helyzetet, hogy velem beszélgetsz, és Taly ott áll mellettem. Állandóan befejezgetjük azt, amit a másik akar mondani, majd a végére talán még mi is összezavarodunk, hogy melyikünk Taly, és ki Peyton. Szegény tesómnak ez sokszor problémája, hogy azt hiszi, ő én vagyok, én pedig ő; én pedig próbálhatom megértettetni vele, hogy én bizony ki nem állhatom a focit és az állandó csokirohamokat, de mindig kevés sikerrel. Vegetáriánus vagyok. Rendben, ez hazugság, de mindenki úgy tudja, hogy nem eszek húst, csak azért, mert a tesóm valóban nem eszi meg az állatokat; csupán a legjobb barátom tud róla, hogy titokban odavagyok a szaftos csirkemellért, ami jó ropogósra van sütve, de a tesóm iránt érzett tiszteletemből ezt inkább nem kürtölöm világgá. Szeretem, ha valakinek jó a humora, és nem egy begyöpösödött valaki, de volt már olyan eset, hogy még a legdepisebb korszakából is kihúztam valakit, aki a mai napig boldogan és vidáman él. Mindezek mellett imádom, ha valaki benne vagy egy kis csínytevésben. Az élet túl rövid ahhoz, hogy unatkozzunk, így mindig megpróbálok valami érdekes és őrült dolgot csinálni, legtöbb esetben a tesómmal. Ő inkább az életveszélyes dolgokat szereti, míg én inkább csak a kisebb csínyeket, de mindig megtaláljuk az egyensúlyt, hogy még mindketten élvezzük azt, amit csinálunk, és ne is haljunk bele lehetőség szerint. Általában kedves, bizalmas és mosolygós vagyok, de akadnak alkalmak, például ha hajnalok hajnalán felkeltenek, amikor jobb, ha nem vagy a közelemben, mert képes vagyok még a Roxfort egyik tornyából is kilökni valakit, ha ideges vagyok és fáradt vagyok. De ez csak nagyon kevés alkalommal fordul elő, inkább csak a vicces oldalamról vagyok mindenki számára ismert, meg amiatt, hogy sokszor a rossz néven hívnak, én pedig nem győzöm magyarázni, hogy nem Taly a nevem, hanem Peyton.
Megjelenés
Szőke haj, kék szem, fehér bőr… és a tesómmal ellentétben nekem egyenes hajam van. Nem tudom, hogy besüti, vagy természetesen ilyen neki, ugyanis sosem szoktam azt nézni, hogyan készül el reggel. Szegény mindig is irigy volt arra, hogy nekem mennyivel jobban áll az egyenes haj, pedig a megoldás egyszerű: egy pár árnyalattal más sminket használok, igazából azért, mert így az, aki valóban ismer minket, meg tud különböztetni. Attól függetlenül, hogy kettőnk közül én vagyok az idősebb (és most ne firtassuk, hogy csak három perccel vagyok öregebb…), és Taly a bolond és őrült, inkább én szoktam flegmán nézni, és előszeretettel csücsörítek, csak mert így úgy gondolom, hogy jobban tudok gondolkodni; ami elég furán hangzik. Ez olyan, mint másoknál a nyelvnyújtás, nálam ez a csücsörítés. Ha arcjátékról van szó, akkor én profi vagyok belőle. Mindent le tudsz olvasni az arcomról, de csak akkor, ha szeretném, hogy megértsd, mit is akarok mondani vele. Ha valami ostobaságot mondasz, vagy csak meglepődök, vagy ha valami érdekes dolgot látok, vagy tetszik valami, na jó, mindig; felhúzom a szemöldökömet, és általában rángatom is, csak a hatás kedvéért. Imádom a virágos kis minirucikat, de igazából mindennel ki vagyok békülve, ami virágos, vagy legalábbis úgy nézek ki tőle, mint egy lány. Mindig mosolyogva járom a folyosókat, kissé talán túlságosan is felszegett állal. Emiatt sokan nem mernek odajönni hozzám, pedig igazán nem vagyok az a harapós fajta, szeretek barátkozni; persze, mint említettem már, ne kelts fel, ha korán reggel van, kérlek; a saját testi épséged érdekében.
Életed fontosabb állomásai
A szüleim nagyon szeretnek utazni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy ugyan Londonban élünk, mióta csak az eszemet tudom, mégis a születési anyakönyvi kivonatunkban születési helyhez ez van beírva: New York. Hát igen, anyunak az sem jelentett akadályt abban, hogy elutazzon egy másik földrészre, hogy közben vészesen közeledett a terhessége vége; aminek eredményeképpen mi egy két hetes nyaralás alatt jöttünk világra.
Sajnos ez semmilyen előnnyel nem jár, mármint ami engem illet. A tesóm mindenáron elnök akar lenni, amit még a szüleim is támogatnak, nekem viszont még a nyári kalandokat sem engedik meg, mert hogy attól félnek, hogy kint ragadok; ami persze badarság, de ezt most próbáld meg elmagyarázni a szüleimnek; segítek, esélytelen, de lehet, hogy a kétszázötvenháromezer-hatszázharminckettedik alkalommal beleegyeznek.
*
Féltem, ahogy ott ültem a vonaton, és azt vártam, hogy melyik házba fognak beosztani engem és a tesómat. Egész életünkben együtt csináltunk mindent, még a mugli iskolában is megoldottuk, hogy mindig együtt lehessünk. Anyáék felkészítettek minket arra az esetre, hogy nem biztos, hogy egy házba kerülünk, és közel sem biztos, hogy ugyanannyi időt fogunk együtt tölteni, mint eddig. Ránéztem a tesómra, Taly pedig rám mosolygott. Visszamosolyogtam rá, és megfogtam a kezét. Megszorította az ujjaimat, amit én viszonoztam, és mindketten vártuk, hogy kiderüljön, hova kerülünk.
Mikor végre megérkeztünk, már nagyon hevesen vert a szívem. Leszálltunk a vonatról, és követtük a nagy félóriást, aki Hagridként mutatkozott be egészen a kastélyig, ahova egy tavon keresztül jutottunk el, amin csónakokkal keltünk át. Egész idő alatt Taly kezét fogtam, és nem akartam elhinni, hogy van rá esély, hogy minket külön fognak választani. Partot értünk, könnyes szemmel megöleltük egymást, mert féltünk, talán ez lehet az utolsó az előtt, hogy más házba osztanának minket. Ma már tudom, hogy nem kellett volna ennyire félnünk attól, hogy mi történhet, ha nem kerülünk mindketten ugyanoda, de tizenegy éves fejjel ez teljesen máshogy nézett ki.
A terem, ahova az öreg boszorkány vezetett be minket hatalmas volt, és gyönyörű. Varázslatok között nőttem fel, mégis lenyűgözött a látvány. Összetömörödtünk, majd szép lassan, egyenként kihívták a diákokat, hogy elmondják nekik, melyik asztal társaságához kell majd csatlakozniuk. Mikor én következtem, rámosolyogtam a tesómra, és megpróbáltam magabiztos lenni. Én voltam az idősebb, ezért nekem is kellett az erősebbnek mutatkoznom. Megörültem, amikor a Süveg úgy határozott, hogy én a Hollóhátba fogok kerülni. Anyu is ide járt, és tényleg nagyon okos boszorkány, aki minden varázslatra képes. Büszkén libegtem oda új társaimhoz, majd feszülten figyeltem, ahogy a tesóm is leül a székre. Tátva maradt a szám, mikor a Süveg azt mondta, hogy rá kell jönnünk, mennyire mások vagyunk, és ez együtt sajnos nem megy. Taly nem a Hollóhátba került. Féltem, hogy egyedül maradok, és féltem, hogy így talán megszűnik majd köztünk az a kötelék, ami eddig kialakult, hiszen új barátokra tehet szert, akikkel sokkal több időt is eltölthet. Lógó orral hagytam el a termet, és alig vártam, hogy legközelebb találkozhassak a tesómmal, hiszen már most hiányzott.
A Hollóhát-torony hatalmas hely volt, ugyanúgy mint a terem, és ez is gyönyörű. Tetszett a díszítés, a klubhelyiség elrendezése, és a szoba is, ahol páran alszunk majd. Az este folyamán összegyűltünk a tűz körül, és megismerkedtem egy lánnyal, aki nagyon szimpatikusnak tűnt. Pár hét leforgása után kitaláltuk, hogyan tudjuk a legtöbb időt együtt tölteni a tesómmal, és rájöttünk, hogy együtt ugyan többre vagyunk képesek, külön megismerhetjük önmagunkat.
*
Feszülten figyelek Bájitaltan órán, attól függetlenül, hogy én ezt az anyagot már hallottam egyszer; ugyanis nem a saját órámon ülök, hanem beugrottam Taly helyett, mert neki épp javíthatatlan csoki-rohama támadt, és le kellett futnia Roxmortsba bevásárolni. Egy kezemen össze tudnám számolni, hány Bájitaltanon ült már itt az a lány, és figyelembe véve, hogy lassan év vége van, ez a szám elég csekély. Sose szeretett Bájitaltanra járni, de azért néha vehetné a fáradtságot, hogy látogatja a saját óráit; akkor is, ha ő teljesen más szakot választott magának. Néha azért örülök, hogy én járok be helyette, mivel így kevesebbet kell tanulnom, hiszen kétszeri hallásra már elég jól megjegyzi az ember, hogy mit mondott el a tanár.
A mai óra sajnos elméleti anyagról szól, és nem keverhetek kedvemre bájitalokat. Biztos vagyok benne, hogy Taly ezért nem akart bejönni; ha elmondom neki, hogy nem gyakorlati órája lesz, mindig ellógja; lehet, le kéne szoknom róla, hogy mindig előre szólok neki, ha szívni az órán. Attól függetlenül, hogy imádok tanulni, és éget a tanulásvágy, én is szeretek csak úgy a birtokon mászkálni, és nem gondolni az iskolára; mindenkinek kell egy kis pihenő.
Egyszer csak azt hallottam, hogy valaki pisszeg. Körbenéztem, és azt láttam, hogy a mellettem lévő padból a srác engem néz. Kezdett rossz előérzetem lenni; nem itt szoktam ülni, és igyekszek mindig olyan fejet vágni, mintha nem érdekelne az egész. Sajnos ma reggel egy Griffendéles srác elfoglalta a helyemet, azzal a címszóval, hogy az új barátnője mellett szeretne ülni, és megmutatta, hol van az ő helye; így kénytelen voltam odaülni, és reménykedni a csodában, hogy nem botlok bele Taly egyetlen haverjába sem. Mindig kisietek a teremből, ha vége van az órának, mert az emberek felét nem is ismerem, és nem is akarok a tesóm helyében ismerkedni velük; de ezt a helyzetet most jól megszívtam.
- Mi van? – suttogtam oda neki. Reméltem, hogy sikerült megütnöm azt a hangot, amit a tesóm szokott azokkal, akiket nem ismer. Ha az egyik legjobb haverjába botlottam bele, akkor ez van, úgy is észreveszi, hogy én nem a tesóm vagyok.
- Nem kell leharapni a fejemet, hé! – vágott vissza. – Dorian keresett téged. Menj a Karámokhoz ma este hétkor!
- Izé, majd megnézem a naptáramat, oké? – Nem tudtam, hogy kezeljem a helyzetet. Még soha nem kellett másokkal beszélgetnem, főleg olyanokkal nem, akikről fogalmam sem volt, hogy kik; és arról sem volt fogalmam, hogy kiről beszélnek. A srác elég furcsán nézett rám. – Akarom mondani, naná. – Már is jobb kedvre derült, én pedig kifújtam a levegőt, hogy nem buktam le.
Sajnos mivel aznap ez volt a tesóm utolsó órája, nem is számítottam rá, hogy sötétedés előtt visszaér. Ami sajnos azt jelentette, hogy nekem kell elmenni helyette, amiért nem voltam oda túlságosan.
Az ikreitek nagyon aranyosak, külön tetszik, hogy törekszenek a különbözőségre, hiszen ettől lesznek egyediek. Lényegében hasonló, de mégse hasonló karaktert hoztok össze, ez benne a kihívás. Nem tudnám megmondani, hogy melyik tetszik jobban, mert mindkettő másért, de majd szívesen meglesem őket "gyakorlatban". Vár titeket a foglaló, majd a játék. 
