2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "Revenge is mine..."
Főkarakter neve: Draco Malfoy Teljes név: James Edward Daniel Anchev Születési hely és dátum: 1962.10.15 Szentpétervár
Csoport: Ex-Halálfaló Patrónus: Uralja a dementorokat Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Sárkánymester Képesség: Bejegyzett animágus (óriáskígyó) Kiemelkedő tudás: Bűbájtan - Kiemelkedő tudás, Legendás lények ismerete - Kiemelkedő tudás
Jellemed kifejtése
Arcom szögletes, mintha egy szobrász nem figyelt volna a csiszolásra, erőt, keménységet sugároz, holott legbelül vad harcok dúlnak, még ha úgy is próbálok tenni, mintha minden rendben volna, és elengedtem volna a múltamat. A családom ostoba félreértés áldozat lett, ám nem olyan módon, amit szó nélkül hagyhatnék. Sötét varázsló nevelt fel, aki a saját céljaira akart felhasználni, s mikor ráébredt, hogy ez nem lehetséges, el akart pusztítani. Elpusztítani, mert , mert rettegésében úgy vélte, én tenném azt vele. Mindig tudtam uralni a komor mélységet, ám vannak pillanatok, amikor minden elszabadul. Keménykezű vezetővé nőttem ki magam, aki nem csupán mézes-mázos ígéretekkel talál magának szövetségeseket, az erő az, amelyet képviselek, és amely másokat is inspirál. Kiváló szónok, és stratéga vagyok, hogy aztán ha úgy hozza a sors, megmutassam, hogy a harctéren sem igazán akad párom. Nem ismerek félelmet, mágiám segítségével még a rám rontó dementorok is szolgálatul szegődnek.
Megjelenés
Külsőleg olyannak tűnök, mint egy szigorú, kérlelhetetlen üzletember. Titokzatos idegen, aki hajlamos eltűnni a szórakozóhelyek sötét sarkaiban, hogy onnan figyelje meg az őt körülvevő világra. Nem szokásom másoknak segíteni, pusztán figyelem a rezdüléseiket, hiszen én is magam vagyok, terveimet a háttérből szövögetem, ám már közel a cél, amikor nem lesz előlem menekvés. Nincsen szükségem senkire, hogy mindent elvehessek, mégis úgy vélem, egyedül kiskirálykodni a szemétdomb tetején nem lenne az igazi. Nem válogatok az eszközökben, ha már egykor rám fogták, hogy a sötétség teremtménye vagyok, hát legyen, így, kapják meg, mint egy önbeteljesítő jóslatot. Ha voltak is az életemben nők, aligha tudtak megfogni, megnyitni a szívem kapuit, hiszen senkinek nincs rá szüksége, hogy a fájdalmak mocsarában süppedjen el velem. Hiszen mi mást tudnék adni? Azt tükrözöm vissza, amit a világban tapasztaltam. Szenvedést, veszteséget. Félelmetes kék szemeim mindenkinek a saját félelmét idézi fel. Végzet... ezt tudom nyújtani.
Életed fontosabb állomásai
Az eső kopog az arcomon, ahogyan az erdőszéli ház verandáról lépek le. Mögöttem ott a vezér, aki azt hitte, bármit megtehet. Most kifacsart tagokkal fekszik, egykori végtagjai véres masszát idéznek, beszélni már alig tud. - Ki... ki vagy te? – Köpködik a vért. Pillanatai lehetnek hátra. Ő, és a barátai ölték meg a szüleimet, csak mert fel akartak vágni a frissen szerzett diplomájukkal. Miután alkoholisttasan találtak rá az ereklyevadászokra, úgy gondolták, szórakoznak egy keveset. Halálos átkaikat azzal magyarázták hogy a kutató pár sötét mágia övezte birtokon kutatott. Soha, senki nem fogja őket visszaadni nekem. Halottak, visszavonhatatlanul. - Az nem fontos. – A bandavezér artikulálatlanul röhögni kezd, talán kínjában, valami olyat szörcsög, hogy rám találnak a barátai, és kegyetlenül fájdalmas halálom lesz. Nem mosolygok, felesleges lenne ironizálni. A vállamon át nézem őt, ahogyan lassan elhagyja az életerő. Ahogy sejtem, a roxfort még mindig ilyen gyengéket, nyámnyilákat tanít ki, akik onnantól a varázsvilág isteneinek képzelik magukat. Sötétmágus vadászok, akik lefizethetőek, és heccből ölnek. Medimágusok, akik életekről pénzért cserébe döntenek... és még sorolhatnám. A rendszerrel van a gond. Az öreg igazgató talán nem rosszindulatú, ám már lejárt az ideje. A szüleim gyilkosai ezzel ugyan végső nyugalomra leltek, ám még nincs vége, közel sem.
Az aurorparancsnok, aki kitanította őket, büszke, walesi várat véd. Arrafelé szárnyalok hát a vérvörös argentin tűzsárkánnyal, akik fióka kora óta gondozok, mélyítem a kapcsolatunkat. A vár fokán végül meglátom őt. Nem tudja, hogy ki vagyok, arcomat sárkánysisak takarja, fekete, szarva fajta, aranyszín páncélomon megcsillan a napsugár, ahogyan a hüllő oldalába mozdítom a csizmám szárát, az megbillen kissé, és emelkedő ívben magasodik az őszülő halántékú várúr fölé, aki, egyszerre ránt pálcát, és koboldkardot. A sárkány borostyán szemeibe nézve azonban urrá lesz rajta az iszony. Félelmetes az a mód, ahogyan elmosolyodok, és sújtásra emelem a lándzsát. Az öreg megnyikkan, ahogyan az áthatol páncélon, húson, csonton, felszegezve a fegyverre, mintha holmi bogár lenne. Ez sem fog már több érdemtelent kitanítani.
Nem vagyok gonosz, s nem vagyok jó. A tetteimnek mégis súlya van. Névtelen, arctalan szürke eminenciás vagyok, aki azonban hamarosan megmutatja, hogy milyen fából faragták. Komor fellegek gyülekeznek, az eső vadabbra vált, s tépkedik a köpenyemet. Mindez mit sem számít, a természet haragos. Hasítson hát belém a villám, amit megérdemlek már egy ideje. Mégis gond nélkül lépdelek az évezredes tölgyek között. Van még tennivalóm. Most következzen az a nő, aki még a segítségemre lehet... hogy is hívják? Ah, Sheska.
