2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "Bennem megvan a lehetőség arra is, hogy lusta, semmirekellő és ahhoz is, hogy egészen derék, munkabíró fickó legyek! ‒ Sir Arthur Conan Doyle"
Főkarakter: Titkos karakter Teljes név: Jordan Lloyd Parrish Születési hely és dátum: Lancaster és 1969. dec. 24. Csoport: Varázshasználó Patrónus: Sakál Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Mágiaügyi Minisztériumban dolgozik Varázsbűn-üldözési Kommandónál Képesség: Bejegyzett animágus (sakál) Kiemelkedő tudás: ‒
Jellemed kifejtése
„Ha vakmerő vagy s hősi lelkű, / Házad Griffendél. / Oda csak az kerül, ki / Semmitől se fél.” Nos, a griffendélesek leírása tökéletesen passzol hozzám. Néha fejjel rohanok a falnak, ha másokról nem szó, és sokkal jobban érdekel a közjó, minthogy én jól járjak. Épp ezért nem félek veszélyeztetni az életemet, ha másokéról van szó. Most lehet mondani, hogy igencsak ostoba és naiv vagyok, amiért kész lennék másokért eldobni az életemet, de… Basszus! Ez a munkám! Az emberiségért, a gyengék védelméért dolgozom. Mivel a Varázsbűn-üldözési Kommandó tagja vagyok, nem is lehetnék gyáva, vagy önző. Nem szabad félnem, vagy megijednem bármitől, mindig azt kell szem előtt tartanom, amit elvárnak tőlem. Engem csak az érdekel, hogy betartsák a törvényeket, és senkinek ne essen baja, épp ezért nagyon erős igazságérzettel rendelkezem. De talán nem árt leszögezni, hogy csakis a munkám kapcsán vagyok ilyen komoly. Ha civilként találkozol velem először, akkor nyilván hiheted azt, hogy egy léhűtő vagyok, egy link alak, aki esténként a haverjaival piál. Nem tehetek róla, ha lejár a munkaidőm, akkor muszáj felöntenem a garatra megünnepelni, hogy ezt a napot is túléltem. Bár… Néha talán kicsit elvetem a sulykot, és olyankor másnap nem találkoznak velem a Minisztériumban, mert az unokatestvérem éppen próbál kijózanítani. Hogy miért éppen az unokatestvérem? Egy földszinti lakáson osztozunk. Nagyon örülhet neki. Általában igyekszem udvarias lenni mindenkivel, bár ez néha nem sikerül. A barátaim pedig szájhősnek tartanak, mert velük ellentétben én meg merem mondani a véleményemet egy dagadt csókának, akivel végül a Minisztériumban kötöttünk ki. Vicces sztori, majd egyszer elmesélem. Szóval, mit is akartam mondani? Ja, igen. Csak, hogy ne fényezzem magam: Gyűlölöm a papírmunkát, épp ezért mindig tologatom az aktákat, hogy minél később kelljen foglalkoznom velük. Jobban szeretem, ha kiküldenek terepre. Szétszórtnak és rendetlennek is lehet nevezni, ezért nem csak a kollégáim, de az unokatestvérem is folyton panaszkodik, de nem tehetek róla, ha csak a káoszban találom meg a dolgaimat. Ráadásul, ha nem kell dolgoznom kifejezetten lusta vagyok. A házimunka például teljesen távol áll tőlem, a kanapén való fetrengés viszont az egyik kedvenc otthoni szabadidős tevékenységem. Azt hiszem, hirtelen így tudnám lefesteni magam. Ha valami még érdekel velem kapcsolatban, akkor ismerj meg.
Megjelenés
Mit is mondhatnék? Barna dús haj, barna szemek, hosszúkás arc, szögletes állkapocs, és némi borosta. Az arcomon található néhány anyajegy, bár a legfeltűnőbb a jobb szemem alatt található, a többi sokkal kisebb. A testalkatom épp annyira edzett, amennyire egy olyan személynek kell, aki a rendfenntartásban dolgozik, bár az embereket letartóztatásánál gyakran nem a testi erő számít, de néhanapján legyűröm a lustaságom, és elmászok kondizni, vagy kocogok. Nem vagyok kifejezetten magas, talán 170-180 cm között mozgok, de őszintén szólva nem érdekel ez annyira, hogy tudjam. Nem szokásom gesztikulálni, bár az is lehetséges, hogy csak nekem nem tűnt fel eddig. A kisugárzásomról meg aztán pláne nem tudnék nyilatkozni. Nem erősségem mások és saját magam bemutatása. Szóval, nem hinném, hogy élvezetes lenne ez, sajnálom, ezzel még akkor is gondom adódik, amikor másokról személyleírást kellene adnom. Viszont azt elárulhatom, hogy van egy hatalmas szekrényem tele különféle ruhákkal, sőt mivel összeköttetésben vagyok a mugli hatóságokkal, ezért poénból a varázstalanok eszközeivel is elmaszkírozom magam, ha éppen nekik segítek be. (Valóban könnyebb lenne a Százfűlé-főzet, de azért nem rajongok, viszont el tudom pepecselni az időt azzal, hogy egy új személyiséget hozok létre. A színészkedés valamiért mindig élvezettel töltött el, és csak itt tudom kiélni ‒ ezt a talán kissé beteges ‒ vágyat. De visszatérve az öltözködésemre: elég változó, attól függ, milyen szerepet játszok. Szeretem az ingeket, a bőrkabátokat, viszont a bőrcipőket utálom, nem tudok bennük futni. Szóval, minél kevésbé akadályoz valami a mozgásban, annál jobban szeretem. Elnézést ezért a vállalhatatlan leírásért, de valóban nem vagyok kimagasló ebben. Örülök, hogy ennyit ki tudtam nyögni.
Életed fontosabb állomásai
1969 karácsonyán születtem a lancasteri kórházban. A nővérem kivételével az egész család örömmel fogadott – Jessie is csak azért volt dühös, mert „tönkretettem” a karácsonyát, és nem ő volt a rivaldafényben, de a későbbiekben ő is megbékélt. Ha pedig már említettem, akkor fontos megjegyezni, hogy a drága nővérem nagyjából hat évvel idősebb nálam, és a teljes neve Jessamine, de apám kivételével mindenki csak Jessie-nek hívja. Édesapám egyébként egy nagyon szigorú és komoly ember, bár nem csodálom, hogy ilyen, hiszen a Wizengamot egyik tiszteletre méltó tagja. Édesanyám pedig aurorként azon dolgozott, hogy minél több halálfalót az Azkabanba jutasson, azonban, amikor nyolc éves voltam, meghalt. Állítólag az autójának nekicsapódott egy kamion, gyakorlatilag szerintem megölték a halálfalók. Ezért is utálom annyira őket, és a családom sose fog lesüllyedni az ő szintjükre. Sőt, a drága nővérem követi anyám példáját, és a férjével aurorként megpróbálnak fényt deríteni anyám gyilkosaira. Szóval így állunk: apám elég elfoglalt ember, szinte alig volt otthon; Jessie pedig már kiskora óta dédelgette magában, hogy egyszer nyomozó lesz, így aztán nem is volt kérdés számára, hogy a történtek után aurornak fog tanulni. S mivel apám meg a nővérem nem ért rá velem foglalkozni, kaptam egy nevelőnőt, aki megpróbálta betölteni anyám helyét – sikertelenül. Mellesleg azt elfelejtettem említeni, hogy három évvel anya halála után apám elvett egy gazdag nőt, akit valahol Amerikában szedhetett fel. Gyűlölöm azt a nőcit, mert egy ostoba tyúk és láthatóan csak azért teszi a fejét apámnak, mert nagyon gazdagok vagyunk, de ha nem lenne pénzünk, tuti egyből otthagyná. Az volt a szerencsém, hogy az esküvőt pont arra az évre időzítették, amikor én a Roxfortba készültem, így se nekem, se Jessie-nek nem kellett részt vennie a rémes szertartáson – amit amúgyis igyekeztünk megakadályozni különféle csínyekkel. Lényegében ennyit kell tudni a családi hátteremről. Most pedig a fontosabb eseményeket említeném. Aztán hét éves voltam, amikor az egyik barátomat elkísértem egy kisállat-kereskedésbe, mert venni akart magának egy teknőst. Nem értettem a választását, de oké. Egy teknőst akart. Én minimum egy pókkal, vagy kígyóval távoztam volna, de hát kinek mi. És akkor az egyik terráriumban megláttam az én drágaságomat. Emlékszem milyen érdeklődőn figyelt engem, én pedig milyen ámulattal figyeltem mintázatát. Szóval így találtam rá az én kincsemre, Balthazarra. Balthazar amúgy királypiton létére baromi engedelmes és nyugodt. Mondjuk, apám eleinte nem repesett az örömtől, hogy hazaállítottam vele, de végül csak megkedvelte az én drága barátomat. Hm. Édesanyám halálát és a némber megérkezését már említettem… Akkor szerintem jöhet az, hogy megkaptam a levelet. Nagyon örültem neki. Inkább beszélek kicsit az Abszol úton történt kis kalandjaimról. A Czikornyai és Patzában járva találkoztam az egyik unokatestvéremmel, aki úgy volt, a Durmstrangban fog tanulni, de végül mégis csak a Roxforttól kapott levelet, így nagyon megörültem, amikor megtudtam, hogy velem tart. Aztán Ollivandernél elsőre rátaláltunk a pálcámra: tiszafa ezüst lakkal bekenve, és gyönyörű faragások díszítik. Meseszép. Majd ismét összefutottam a haverommal, és ügyesen betévedtünk a Zsebpiszok közbe, a nővéremnek meg a pasijának úgy kellett összevakarnia minket. Azonnal indulni akartam a Roxfortba, hogy minél messzebb kerüljek apámtól meg a drága mostohámtól. Épp ezért nem is tudom leírni azt az érzést, amikor az unokatestvéremmel ott álltunk a peronon, és csodáltuk a vonatot, majd felpattantunk az egyik kocsira, és elfoglaltuk az egyik kabint. Legnagyobb meglepetésemre, a talárszabászatban korábban látott csaj meg a barátja is csatlakozott hozzánk, így irtó jó hangulatban telt az út. Még a gólyák között is ott sugdolóztunk, amíg ki nem hívtak minket. Amikor meghallottam a nevemet, kiléptem a sorból, majd büszkén odavonultam a süveghez, leültem, és alig ért a fejemhez, már mondta is a házamat. Én szinte biztos voltam benne, hogy a Griffendélbe kerülök, elvégre a családom nagy része abba a házba került, vagy a Hollóhátba. De adta magát, hogy griffendéles legyek. Vidáman felpattantam a helyemről, és csatlakoztam a társaimhoz. A többieket is a Griffendélbe osztotta be, így egyből kialakult egy haveri köröm, ami az évek során sokat változott. A roxfortos éveimről még annyit, hogy hébe-hóba kviddicsiztem, de annyira nem kötött le, a rendbontás annál inkább. A tanulás… Nos, abban olyan átlagos voltam, bár nem is fektettem bele sok energiát. Az évek múlásával rájöttem, hogy akárcsak a testvéremet, engem is vonz magához a nyomozás, bár én nem anyám gyilkosát akarom megtalálni, csupán a rendet kívánom fenntartani. Így miután elvégeztem a hetedik évemet a Roxfortban, és letettem a RAVASZ-okat, meg is pályáztam egy állást a Varázsbűn-üldözési Kommandónál. Meg is kaptam a munkát, azonban két évre kiküldtek Amerikába, hogy ott segítsek egy nyomozást. Azt hiszem, a testvérem párjának a keze lehetett benne, hogy oda kikerültem, de nem bántam meg. Rajtam kívül még egy külföldi volt a csapatban: egy gyönyörű francia nő, aki bár tagadta, de véleményem szerint vélák leszármazottja lehetett. Mindenesetre, beleszerettem, csak sajnálatos módon nem viszonozta az érzéseimet, bármennyit is küzdöttem érte. Mióta visszatértem Angliába azóta se telik el úgy nap, hogy ne jutna eszembe. Ki tudja… Hátha egyszer… Majd lesz valami. Mellesleg az amerikai után során az animágiát is elsajátítottam, bár valóban sok idő kellett hozzá, hogy valóban jól menjen, de végül sikerült felöltenem egy sakál alakját. Miután elvégeztük az ottani munkát végre elkezdhettem a munkámat Londonban. Bár akkor kellett szembesülnöm vele, hogy tulajdonképpen sose éltem még egyedül, sőt, hogy nem is rendelkeztem lakással. Apámékhoz viszont nem óhajtottam visszamenni, szóval összeköltöztem az unokatestvéremmel. Biztos nagyon örül nekem, ugyanis igen rendetlen vagyok, és mindent neki kell csinálnia. De néha hasznot is húz belőlem, mert rajtam keresztül olyan információkat is meg tud szerezni, amiket felhasznál cikkjeihez. Dióhéjban ennyi lenne a történetem.
Keith Waldemard
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Jordan L. Parrish 2015-07-02, 11:35
Elfogadva!
Üdvözletem! Nos a varázslóvilágnak szüksége volt már egy ilyen lelkes személyre aki nem fél az életét kockáztatni az ártatlanokért. Az életed bonyodalmasan indult, de talán szép lassan egyenesbe lép és a munka meghozza a várt eredményét. Az előtörténeted tartalmas volt, érdekes és helyenkét meg is mosolyogtam. Ha foglalóztál akkor már csak annyi a dolgod, hogy birtokba vedd a játékteret és halálra rémiszd az ex-halálfalók csapatait
Nos a varázslóvilágnak szüksége volt már egy ilyen lelkes személyre aki nem fél az életét kockáztatni az ártatlanokért. Az életed bonyodalmasan indult, de talán szép lassan egyenesbe lép és a munka meghozza a várt eredményét. Az előtörténeted tartalmas volt, érdekes és helyenkét meg is mosolyogtam. 
