Szabadítsátok ki Willyt

Tárgy: Re: Szabadítsátok ki Willyt 2015-06-21, 21:42

A mostani szituációmra annyi klisé mondás jut eszembe gyerekkoromból, hogy megszámolni sem tudom, talán a legaktuálisabb a csöbörből vödörbe lenne. Eddig azt nehezményeztem, hogy elviselhetetlen csönd ölel körül, ám a hirtelen támadt nesz sincs épp a kedvemre. Ahogy elkezd körülöttem mozogni az erdő, egyre nő bennem az az érzés, mintha valaminek a gyomrában lennék és éppen leküzdene, mint valami nehéz ebédet. Ezzel egy időben kezdem átérezni a zsákmány helyzetét, akiket üldöznek, még ha engem nem is puskával kergetnek végig az erdőn, de maga a rengeteg az, ami hajszol és a növényzet lenne a terelő kutyája, ami a megfelelő irányba hajtja a vadat.
Mikor megjelenik a három új ösvény előttünk csak még mindig a gyerekkori vadászatok hangulatát idézi fel bennem a helyzet. Nem tudom eldönteni, hogy a választás lehetősége valós-e, vagy csak illúzió és mind vágóhídra vezet. Na nem mintha sok választásunk lenne, hisz ha nem vissza, - ami nyilvánvalóan nem járható út - akkor előre. Úgy sem az a fajta ember vagyok, aki meghátrál, vagy visszavonja a szavát, ez sosem volt elfogadható a mi családunkban. Mint apám minden tanítása, ez is élénken izzik az elmémben, hála az aktív tanítási módszereinek, és a gyakorlatias módszereknek, amin keresztül megértette velem a dolgokat. Emlékszem alig voltam még hat éves, már korán felültettek a lóra, így karámban biztosan ültem a nyeregben és épp vadász szezon volt, én pedig felbátorodván eddigi sikereimen elhintettem az ötletet, hogy én is kimenjek terepre. Nem lettem leteremtve, nem ordibáltak velem, apám csak egy kérdést tett fel: "Tudod majd tartani a tempót?" én pedig, szinte sértőnek éreztem a kérdést, így pökhendi mód bólintottam. Már a felkelés is nehezemre esett aznap, hisz kora hajnalban kellett indulnunk, és az időjárás sem kedvezett, hisz szeles és esős volt, persze nem volt választásom. Akkor megtanultam, hogy nem szabad ilyen elhamarkodottan ítélkeznem, ha nem tudok semmit a szituációról. Miután kilovagoltunk az első fél órában háromszor estem le a lóról, és nem csak, hogy senki nem segített vissza szállnom, még éreztették is velem, hogy csak lelassítom őket. A nap végére több helyen kék lila foltokkal, egy-két repedt csonttal és hulla fáradtan értem haza, majd egy napra rá ágyba kényszerültem tüdőgyulladással.
Az elől haladók egyöntetűen egy ösvényre mutatnak, és bár személy szerint én azt követném, amin a mókusok áthaladtak és belátható, mivel egyenesen halad úgy érzem jobb, ha ennek nem adok hangot és nem erőltetem az akaratom. Egyrészt nem érzem úgy, hogy tényleges választási lehetőségünk lenne, másrészt nem akarok rossz érzést gerjeszteni a csapatban, ami széthúzást eredményezne, és megbontaná az amúgy is igen ingatag csapatmunkát. Végül csak bólintok egyet a két lány javaslatára, majd ha elindulnak én magam is követem őket a választott úton.

Tárgy: Re: Szabadítsátok ki Willyt 2015-05-26, 15:37

[You must be registered and logged in to see this image.]

Nem tagadom, hogy tényleg más az ösvény mint szokott. De mint az már megfordult a fejemben, lehetséges, hogy irányt változtatott picit, mert a Tiltott Rengetegben erre is számtalan példát lehetne találni. Alex is erre célozgat, bár érzem, hogy némileg csak viccnek szánja.
- Én is erre az útra emlékszem, de attól még mindig úgy gondolom, hogy változott mióta legutóbb voltam erre. Talán irányt váltott vagy ilyesmi - állapítom meg én is, majd részemről akár lezártnak is tekinthetjük a témát. Másik ösvényt nem látok, tehát csak ez lehet a megfelelő irány, nem kellett álmomban sem letérni róla, így én is csak bólogatok Alex ötletére. Jobb ha maradunk az ösvényen, nem kéne ténylegesen eltévednünk. Ha együtt maradunk, akkor úgysem kerülhetünk nagy bajba. Igaz, hogy ez a Tiltott Rengeteg, de itt vagyunk négyen, azt hiszem már kiderült, hogy tudunk mit kezdeni, ha valami gond van. Ott volt mondjuk a kneazle, azt is sikerült elintézni...
Ahogy továbbindulunk, újra néma csönd telepedik ránk. Sétálunk és sétálunk, nem történik semmi és ez kezd furcsa lenni. De nem csak nekem, látom, hogy ez az egész másnak is feltűnik rajtam kívül, s ez megnyugtat afelől, hogy nem csak képzelem ezt az egészet. Mármint azt, hogy ekkora a nyugalom. Már-már talán túlságosan is furcsa ez, ha belegondolunk, hogy hol vagyunk.
Alig gondolom végig ezt az egészet, az erdő mozgásba lendül. De még milyen mozgásba! Kissé váratlanul ér mondjuk az, hogy Vic hirtelen megáll előttem, így picit még neki is megyek. - Bocsi - motyogom és körbepillantok. Még nem volt szerencsém végignézni a Tiltott Rengeteg ezen tevékenységét. Érdekes és talán picit ijesztő is, mert egy teljesen új ösvényen találjuk magunkat. Visszajutni nem lenne könnyű, az út csak előre vezet, pontosabban ott is három irányba. Egyik sem tűnik ismerősnek. Ugyan miért tűnnének? Most alakultak ki vagy hogyan is mondjam ezt... Újak, bár lábnyomok mindegyiken vannak, lehet, hogy az erdő egy másik pontjáról került ide ez az ösvény. Talán végül még le is rövidíthetjük az utat az egyikkel. De melyik lehet az a bizonyos helyes út? Álldogálok és vizslatom őket, a bal oldali nem tetszik, sosem választom elágazásoknál a bal oldali ösvényt... Lehet, hogy hülyeség, de valahogy én mindig inkább a jobb oldalit szoktam követni.
- Szerintem jobbra menjünk - bököm ki végül, pont mikor Vic is megszólal. Na, úgy tűnik azért egy rugóra jár az agyunk, s ezért el is mosolyodom.

Szabadítsátok ki Willyt

•• béna

•• zene •• xxx ••

•• credit ••

Tárgy: Re: Szabadítsátok ki Willyt 2015-05-25, 19:17

Szabadítsátok ki Willyt

[You must be registered and logged in to see this image.]Marie szavai némileg elgondolkodtatnak, fogalmam sincs róla, hogy ez az ösvény így nézett-e ki eddig vagy sem, mert én személy szerint nem szoktam használni, de abban biztos vagyok, hogy az álmomban ezt láttam, ott így nézett ki, de hogy ennyire csendes és kihalt volt-e, nos... arra már nem emlékszem.
- Szerintem jó felé járunk. Viszont az ösvények megváltozhatnak Alex, ezt már tapasztaltam. - pillantok hátra a srácra, jelezve, hogy bár most talán nincs erről szó, de én már voltam részese ilyesminek, szóval Marie se mond hülyeséget. Nem csak a fák változtathatják meg a helyüket. Mindenesetre az ötletem úgy tűnik, hogy senkinek se kedvez, én pedig bár mennék, de nem mondok ellent saját magamnak, hogy maradjunk együtt. Legyen hát, ha ők maradni szándékoznak ezen az úton, akkor maradunk.
- Ahogy gondoljátok. Én nem értek egyet veletek, de az elválás még rosszabb ötlet lenne. Akkor azért figyeljünk! - nem fogok magánakcióba kezdeni, nem lenne sok értelme, legalábbis egyelőre, de ha úgy hozza a helyzet, akkor fogok. Az viszont megnyugtató, hogy az út tényleg úgy néz ki, mint eddig és ahogy érzékelem, semmi se akar megtámadni minket. Bár csendes a hely és nem túl bizalomgerjesztő, egy idő után inkább unalmassá válik a helyzet. Sétálunk és sétálunk, de semmi se történik... És nagyjából pont amikor az egyhangúságot szeretném megjegyezni a kis társaságnak, akkor erősödik fel a szél, majd kezd el minden megváltozni. Hirtelen torpanok meg, majd nézek körbe, hogy mi történik, az erdő pedig életre kel. Az ösvény, amelyen jöttünk, eltűnik, akár csak az, amit követni szándékoztunk és szinte pillanatok alatt megy végbe ez az egész.
- Ahogy mondtam, átalakulhat. - pillantok Alexre, még az előző témára utalva, majd ez után nézek ismét körbe. Oké, visszajutni kissé nehézkesebb lenne, de nem lehetetlen főleg, hogy a seprűm is még mindig nálam van, de nem az a cél, hogy megfutamodjunk, ilyesmitől pedig egyébként se fogok máris megijedni, a Tiltott rengeteg már csak ilyen. Inkább az előttünk lévő három ösvényre tekintek, de valahogy... egyik se rémlik az álmokból.
- Én továbbra is azt mondom, hogy maradjunk együtt. - egyelőre megindulok a középső ösvényen, mivel láthatóan mindhárom egy irányba tart, de amikor a másik kettő elágazik, akkor egy pillanatra ismét megállok és azokat vizsgálgatom. Vajon melyik lenne a jó út?
- Szerintem ne arra menjünk, amerre sok a lábnyom, én inkább a jobb oldalit választanám, az emelkedőt... - megérzés. Lehet, hogy rossz, de én így gondolom, szóval én személy szerint átsétálok arra az ösvényre, hogy jobbra tartva folytassam utamat, de továbbra is lebeszélhető vagyok a dologról, mert mint mondtam, maradjunk együtt, de valamerre csak el kell indulni, az egy helyben ácsorgással semmit se érnénk el. A pajzsom továbbra is fennáll, szóval a biztonságra nem felejtek el ügyelni.

Tárgy: Re: Szabadítsátok ki Willyt 2015-05-06, 21:13

~ Szabadítsátok ki Willyt ~

Nem közeledik semmi, sőt, sokáig nem is változik semmi sem az előzőekhez képest. Az erdő csendes - legalábbis a természetesnek mondható, megszokott hangokat nélkülözi. És mindemellett ismeretlen is, még azok számára is, akiknek pedig ismerniük kellene eme útvonalat: ennek ellenére is, az álomban látott útvonalat követik, ebben bizonyosak lehetnek - már, ha emlékeik nem csalnak.
Eztán azonban az eleddig szél hatásának mondható neszek hirtelen felerősödnek, a fák, bokrok mintha megmozdulnának - de nem közvetlenül mellettük. Sőt - jó pár méterrel mögöttük, az utolsó kanyar táján: az út szinte villámsebesen tűnik el mögöttük, ahogy a fák mintha odébb csusszannának, sőt, mintha újak is sarjadnának, a bokrok, indák pedig a köztük lévő csekély területet is ellepik, szinte teljesen ellehetetlenítve, hogy ezen az úton visszajuthassanak a kastélyhoz, vagy egyáltalán az erdő egy ismerősebb részére. Visszapillantva előre a helyzet hasonló: az erdő drámaian átrendeződött, az eddigi széles ösvény eltűnt, helyette három, a mostaninál jóval keskenyebb kínálkozik előttük; egyszerre egymás mellett legfeljebb kettesével haladhatnak bármelyiken. Az újonnan nyílt lehetőségek egy darabon párhuzamosan futnak, de úgy 2-300 méter múlva láthatóan eltérő irányt vesznek: a bal oldali balra kanyarodik el, a jobb oldali egy kisebb emelkedő után lefelé veszi az irányt, innen nem látható be, azután merre tart, a jobb oldali viszont jól láthatóan még sokáig fut egyenesen tovább: mozgást ezen se igen látni viszont, egy-két mókus fut át rajta, sietősen, de jelentősebb állatot, pláne varázslényt nem látni.
Az eddig sűrű, nyomott levegő enyhül (ámbár ettől még hideg van), sőt, a hallótávolság is ismét normális - de a látási viszonyok nem javulnak különösebben. A neszezések kezdenek visszatérni - de csak szép lassan, mintha az állatok messze elkerülték volna hirtelen e helyet, s most kezdenének újra közelebb merészkedni. Akárhogy erőltetik is szemüket, közeledő veszélyt nem látni: a fák elcsendesedtek, közeledő (nagy)vadat nem látni. Csupán a három ösvény, melyek hívogatnak - s melyek egyike sem lehet igazán ismerős az álomból.
Közelebb lépdelve hozzájuk mindegyik esetében találhatnak viszont lábnyomokat: a bal oldalin sokat, a középsőn és a jobb oldalin csupán egy-kettőt, már, ami az emberi nyomokat illeti. Egyéb, állattól származó nyom ugyanis akad mindhármon, ámbár jobb oldalon talán kevesebb: de lehet, hogy csak a fagyott talaj csalóka, hiszen ki tudja, mikor fagytak bele a talajba ezen nyomok? Sejthetően nem most - hiszen a talajt érintve bár egyáltalán nem havas, és nem is jegesedik, még megfagyott tócsákat sem látni rajta, de maga a föld fagyott, kemény.

Tárgy: Re: Szabadítsátok ki Willyt 2015-04-26, 16:52

Baromira nem fűlik a fogam ahhoz, hogy egyedül ott maradjak a Tiltott rengetegben és habár ez az ösvényrész már kevésbé ijesztő és talán kifelé vezet az erdőből, mégsem akaródzik egyedül elindulnom rajta arra, amerről a többiek jöttek. Akkor már inkább a társaság és az ismeretlen ösvény, bár egy kicsit megremeg a szívem, ahogy belegondolok, hogy hova is tartanak a többiek. Belekarolok a srácba, aki totál ismeretlen számomra, és mivel nem ráz le magáról, ezért kicsit szorosabban húzódok hozzá és úgy veszem fel az ő ritmusát, ami azért picit lassabb, mint a lányoké. Gyorsan utol érjük őket, miközben elengedem Alex kezét és néhány egyszerű(nek tűnő) kérdést teszek fel. De úgy tűnik, hogy a történet közel sem olyan egyszerű, mint ahogy várom. Néhány félmondatból, nem túl bő magyarázatból megtudom, hogy a diákok ugyan azt álmodták, amiben egy sárkány kért segítséget tőlük, hogy mentsék meg. Hogy mitől, az egyelőre kérdéses, és ezért ismét átfut rajtam egyfajta félelem. Kicsit cikinek tartom, hogy itt én vagyok egyedül bepánikolva, mert habár a többiek is biztosan félnek, ők azért határozottan mennek tovább, nekik van konkrét céljuk. Én nem igazán tudom, hogy miről is van szó, így inkább csak félősen vánszorgok Alex mellett.
Az ösvényen elfordulva én is érzem azt a hatalmas csendet, ami ránk telepszik, és érzem, hogy valami nagyon nincs itt rendben. Vajon mikor erre futottam, akkor is ilyen csend volt, csak a zenétől nem figyeltem rá? Nem sok értelme van ezen gondolkozni, hiszen most itt vagyunk, és most ez a helyzet. A többiek is megemlítik, hogy nekik is furcsa ez az egész. Nyelek egy nagyot és ismét kicsit közelebb lépdelek Alex-hez, a karom hozzáér az övéhez. Afféle megnyugvással tölt el, miközben jobb kezembe csúsztatom a pálcámat. Fogalmam sincs, hogy miért, mert jelen pillanatban az agyam totál üres, talán egy lefegyverző bűbájt tudnék csak ellőni, amivel nem biztos, hogy sokra mennénk. Mikor Vic megjegyzi, hogy térjünk le az ösvényről és menjünk az erdőben, megtorpanok és döbbenten pislogok a lányra. Aztán Marie-re, majd a srácra, aki azt mondja ki, amit én is gondolok.
- Egyet értek Alex-szel. Nem hiszem, hogy le kéne mennünk az ösvényről. Az erdőben nagyobb veszélyben vagyunk, mint egy ösvényen. - adok hangot a félelmeimnek, és habár nekem van itt a legkevesebb szavam a társaságban, a srác ötletét jobbnak - és ami fontosabb: biztonságosabbnak - tartom, mint Vic-ét. Persze ha mindenki lesétál az ösvényről, nem maradok ott egyedül, de remélem, hogy erre nem kerül sor. Hogyha Alex megindul tovább az ösvényen, akkor követem őt, miközben figyelem, hogy a lányok vajon letérnek-e az útról. Hogyha igen, akkor aggodalmasan pislogok utánuk és igyekszem a tekintetemmel követni őket a fák között, miközben az ösvényre is figyelek, hogy vajon közeledik-e valami felénk.

Tárgy: Re: Szabadítsátok ki Willyt 2015-04-23, 04:01

Már megszoktam, hogy másoknak teljesen más hatósugarú személyes terük van, jobban igénylik az érintkezést vagy épp irtóznak tőle, így nem alakítottam ki stabil személyes teret, mindig adaptálódom az adott szituációhoz. Én magam nem szoktam közeledni, de ahogy máskor sem, most sem húzódom el Isabella-tól, annyira semmiképp sem zavaró egyenlőre, hogy ezzel negatív irányba lendítsem az amúgy is komor hangulatot, amit a táj idéz elő.
A lány kérdéseire egy ideig csak töprengve meredek magam elé, ahogy társaim nyomában haladunk, hisz igen jó kérdéseket tett fel. Felidézem az álomból megmaradt részleteket, de semmi olyan nem ugrik be, amely közelebb vinne a válaszokhoz.
- A magam részéről remélem, hogy csak az éhen halástól és nem valamiféle szörnyetegtől, a honlétéről pedig, ahogy Marie mondja, egy álomban kaptunk üzenetet - felelek tudásomnak megfelelően, majd ahogy a körülöttünk lévő erdő, úgy egyenlőre én is csöndbe burkolózom, amennyiben a lány nem tesz fel több kérdést vagy kezdeményez társalgást.
Az egész szituáció azt a hatás kelti számomra, mintha egy hangszigetelt szobába zártak volna, ahol csak a saját lélegzetem és szívdobogásom hallatszik, egyre hangosabbá téve a saját gondolataim, egy idő után őrjítően hangossá. Ezt az egészet még megspékeli a furcsa növényzet, ami látszólag ok nélkül mozog, hisz ahogy Victoria is kimondta, semmi fajta légmozgás nincs, ami okot adna a helyváltoztatásra.
Miután a lányok bevárnak és a távolság közöttünk a minimumra csökken és igyekszem, hogy ez így is maradjon és ne szakadjunk le tőlük. Marie megjegyzésére elgondolkodom, mivel mind azt éreztük ez a helyes út, így kétlem, hogy az rossz ösvényen haladnánk, ám azt sem állítom, hogy az ő memóriája vacakolna.
- Szerintem jó úton haladunk, az ösvény pedig biztos nem változott egyik napról a másikra, ha más nem, esetleg a fák változtattak helyet időközben... - mondom félig komolyan félig viccelődve, ám nem tartom kizártnak a dolgot.
- Én nem szívesen térnék le az ösvényről, "Maradj a sárga köves úton" vagy hogy is volt a tanács - mondom el a meglátásom a felvetéssel kapcsolatban, majd várok a többiek reakciójára, lévén a többség akarata dönt.

Tárgy: Re: Szabadítsátok ki Willyt 2015-04-20, 23:11

Szabadítsátok ki Willyt

[You must be registered and logged in to see this image.]

Sejthető volt, hogy Isabella nem marad egyedül, s inkább velünk tart majd. Aranyos, ahogy rácsimpaszkodik Alexre, mintha csak magamat látnám, amint Abi csüng rajtam, mert fél. Mindig is én voltam az ő mentsvára, talán éppen ezért ütöttem annyira apura az aurori érdeklődésemmel. A húgomra folyton vigyáznom kellett és ez nagyon bennem maradt, nem telik el nap anélkül, hogy ne aggódnék érte valami miatt. Ez a dolga egy időseb testvérnek úgyis, nem igaz?
Szépen lassan el haladunk, balra fordulunk az elágazásnál és csend. Olyan, mintha az erdő kihalt volna, semmi zörej, semmi mozgás, még a szél se fúj, a madarak sem csicseregnek és bogarakat sem látok sehol.
- Ugyanazt álmodtuk - fordulok hátra és válaszolom meg Isabella kérdését, bár nem hiszem, hogy pont tőlem kérdezte, így lehet, hogy éppen közbeszólok a beszélgetésükbe, de ez a kérdés hirtelen megragadta a fülemet és nem tudtam válasz nélkül hagyni. Honnan tudjuk, hogy merre van... De volt ott egy másik kérdés is, amire azonban nem tudom a választ, bár szerintem a többiek sem. Mitől is kell megmentenünk a sárkányt? Ötletem sincs, csak azt érzem, hogy mennünk kell hozzá és segítenünk kell neki, mert ő ezt kérte tőlünk. A hangja pedig... Igen, tudni akarom, miért éppen olyan hangja volt, amilyen.
Viszont, ahogy ez a kis beszélgetés is kudarcba fullad, megint ránk telepedik a már-már ijesztően néma csönd, amit ár perc után mégis megtör a szél, ahogy megzörgeti a faleveleket. Azonban ebből a titokzatos szélből én semmit sem érzékelek, nem hiszem, hogy fáznék, vagy a hajamat fújná valamilyen szögben. Az erdő kisugárzása egyre nyomasztóbb és nyugtalanítóbb. Mégis mi lehet készülőben?
Victorianak igaza van, együtt kell maradnunk. Valami nagyon nincs rendben, a levegő mintha sűrűbb lenne, a színek nem olyan élénkek mint eddig és mintha még a hangunk is halkabb lenne. - Szerintem meg eltévedtünk - bököm ki határozottan miután már mind hallótávolságon belül vagyunk és Victoria is felvetette az ötletét, hogy haladjunk inkább az ösvény mellett. Vagyis inkább az új hallótávolságon belül, mert eddig is jól hallottuk egymást, de most tényleg muszáj közelebb lennünk. - Mármint... Mondtam, hogy erre szoktam néha futni és bevallom... Cseppet sem ismerős a helyszín... - adok magyarázatot, hogy mégis miért gondolom azt, amit. Vagy az erdő szórakozik velünk, vagy sikerült tényleg eltévednünk. Vagy az is lehetséges, hogy az ösvény iránya megváltozott, mert hát a Tiltott Rengetegről beszélünk, itt z is lehetséges.

words: 385
tags: Victoria & Isabella & Alexander & Marietta
music: Into the Woods (csak a refrén miatt)
notes: bocsesz, hogy csak most... bounce

♡

Tárgy: Re: Szabadítsátok ki Willyt 2015-04-18, 21:58

Szabadítsátok ki Willyt

[You must be registered and logged in to see this image.]Igazából én nem vagyok ám ilyen komoly, tanárnak készülök és szoktam bűbájtan órákat tartani a fiatalabbaknak, így igazán közlékeny és kedves teremtésnek ismernek, de ez az erdő, ez az álom és feladat egyszerűen most elkomolyít, így képtelen vagyok úgy viselkedni Bell-el, ahogy kéne. Majd talán a kalandunk végén vagy ha legközelebb találkozunk, elmagyarázom ezt neki, bár talán ő is megérti, hiszen vele semmi bajom. Marie-t is féltettem, nehogy baja essen és mivel bizalmatlan vagyok egy ilyen helyen, így csak természetes, hogy ellenőriztem Isabellát is, de most már látom, hogy nincs gond, azon kívül, hogy szegény lány eltévedt. Sejtem, hogy hozzánk fog csapódni, de ez vajon jó ötlet? Nem kéne, hogy baja essen... talán éppen ezért se mondok el neki több információt arról, hogy mit keresünk itt, ha a többiek akarnak, akkor majd beszélnek ők, úgyse csak én vagyok itt, nem vagyok én feltétlen a vezetőjük, bár néha nem úgy tűnik. Most is előre megyek, ők pedig jönnek utánam, megerősítve, hogy jó úton haladunk és mint hallom, a srác már el is árulja, hogy mi célból vagyunk itt. Hátra is sandítok felé egy pillanatra, így tűnik fel a lány csüngése is rajta, amelyet most már egy apró mosollyal jutalmazok.
- Ne aggódj Bell, nem lesz gond. - nem kell félnie, azért talán tudunk rá vigyázni, ha kell. Abban viszont téved, hogy az én pajzsom őt is megvédené, csak engem véd, de talán ez nem fog kiderülni, bár ez a csend egy picit se kedvező. Mi Marie-vel előre sétálunk, de azért odafigyelek a mögöttünk lépkedőkre is, nehogy elhagyjuk egymást. Nem csak nekem furcsa ez a csend, ez a... túlzott nyugalom, ez nem szokványos a Tiltott rengetegben, még egy rovarzümmögést se hallok, a fák se mozdulnak. Nincs kedvem most beszélgetni, feszült vagyok, így jobb kezemben fogom a pálcámat, úgy készülve arra, hogyha gond lesz, használjam. Figyelek mindenre, várva valamiféle neszt, de csak a szél erősödik fel nemsokára... Vagyis, ez biztosan a szél?
- Nem érzem, hogy fújna... - szólalok meg halkan, de bizonyára mindenki hallhatja, miközben megállok egy pillanatra. A növényzet mintha mozogna és ez picit se kedvező a számomra, mi folyik itt? Nemsokára tovább indulok, nem biztos, hogy itt kéne ragadnunk, akár csapda is lehet... a színek mintha már nem lennének olyan élénkek, mint eddig és a hangok.
- Maradjunk együtt! - pillantok hátra és most bizony teljesen bevárom Alexéket, jobb lenne, hogyha nem tévednénk el. De vajon mennyire vagyunk már bent az erdőben? Hol lehetünk pontosan? És milyen messze lehet az a bizonyos barlang?
- Szerintem lehet, hogy le kéne térnünk az ösvényről és mellette haladni... Mit gondoltok? - most rájuk bízom a döntést, hogy megszavazzák. Eddig nem látszik úgy, hogy bármi veszély fenyegetne minket, de ezt nem tudhatjuk, itt pedig remek célpontok vagyunk, a fák között talán biztonságosabb... A növények ellen könnyebb védekezni, mint valami erős ellenfél ellen és ki tudja, hogy mi zárja el azt a sárkányt. Én tehát elindulok azért le az ösvényről, de csak akkor hagyom azt el, ha a többiek is jönnek, hiszen mint mondtam, fontos, hogy együtt maradjunk.

Tárgy: Re: Szabadítsátok ki Willyt 2015-04-15, 23:45

~ Szabadítsátok ki Willyt ~

Patanyomok nincsenek - Alexék szerencséjére -, az az egyenes úton lett volna, de ők lefordultak balra. Az ösvény viszonylag széles, és egy darabon még egyenesen halad tovább: ketten elférnek egymás mellett, szűkösen talán hárman is elférnének, négyen már biztosan nem.
Ahogyan haladnak azonban, szinte érezhetően a csend kezd elmélyülni. A varázslat, melyet a két lány, Victoria és Marietta végrehajt, látszólag működik, hogy valójában is igaz-e ez, az egyelőre nem derül ki. Az út kihalt, az apróbb neszek, melyek egy erdőre jellemzően, elhalnak - de látszólag nem csak a hangok, ez nem egy silenció bűvige hatása: az állatok maguk tűntek el, sőt, hiszen feltekintve madarakat sem látni, de épp úgy hiányoznak a rovarok is, mint a kisebb rágcsálók, a nagyobb növényevők, vagy a ragadozók. Hátratekintve sem láthatnak semmi jelet sem arra, hogy lenne élet eme részen, hiszen a kanyar miatt már nem láthatnak rá arra a részre, ahol a kneazle-t maguk mögött hagyták. Így látszólag hosszas néma baktatás vár majd rájuk, s az első tíz perc így is telik - így van idejük beszélgetni, megvitatni Isabellel, mit is csinálnak erre, ha akarják -, mire egyértelmű: teljes némaság öleli körbe őket, saját lépteik zaján kívül sehol semmi. További öt perc múlva azonban feltámad a szél: legalábbis ez lehet a magyarázat, noha ők maguk nem érezhetnek légmozgást, mégis, mintha a fák ágai recsegne, mintha időnként az ágak, a lomb megmoccanna, a fák törzsére tekeredő indák rándulnának, vagy egy-egy gyökér mintha megsüllyedne, vagy megemelkedne a talajból... Mindemellett a lomboztat persze zárt, így az őket körülölelő félhomályban nehéz lenne megmondani, valójában valami külső erő hat-e rájuk? Megeshet, csak a képzeletük játszik velük persze, próbálja valahogy a halotti csendet és mozdulatlanságot feloldani. Támadás mindenesetre nem érkezik, sőt: látszólag nincs is, ami támadást indíthatna ellenük, mégis van valami nyomasztó - valami, ami szinte rátelepszik tudatukra, és nem engedi, hogy biztonságban érezzék magukat.
A levegő maga is mintha sűrűbb lenne, hangjuk, lépteik nesze bár áthatol rajta, szemük is átlát rajta gond nélkül, de mintha tompábbak lennének a színek, a körvonalak, és távolabbi saját hangjuk is - nem, hogy a többieké.
Marietta talán láthat még valami furát: a jól ismert, jellegzetes fák, melyek alapján tájékozódni szokott, mikor erre jön futni: nos, azok bizony nincsenek itt...

Tárgy: Re: Szabadítsátok ki Willyt 2015-04-11, 17:50

Hamarosan elhárul a veszély, és szép lassan mindenki bemutatkozik. Biccentek a két másik diáktársamnak is, és még vetek egy utolsó elgondolkozó pillantást Vic-re. Elmesélem, hogy mit is keresek itt, kénytelen-kelletlen bevallom, hogy bizony eltévedtem a Tiltott Rengetegben és már szinte hallom a pletykákat az iskolában: "Hallottátok, hogy volt egy griffendéles csaj, aki eltévedt? Mennyire béna..." Bár nagyon remélem, hogy az itt lévők közül senki nem olyan rosszmájú, hogy ezzel kezdi a napját, ha visszaérünk a kastélyba. Mármint amikor...
Elég hátborzongató ez az egész szituáció, pláne, hogy úgy tűnik a diáktársaim okkal jöttek ide, valamit keresnek itt. Nem hiszem, hogy egyszerű kalandtúráról lenne szó. Nem sok információt kapok, csak a srác, Alexander említi meg fél mondatban hogy...
- Egy sárkányt kerestek? - tátom el a számat, és értetlenül meredek a srácra. A lányok szép lassan nekiindulnak a bal oldali ösvény felé, ahonnan én is jöttek. Nyelek egyet, majd ahogy figyelem a távolodó lépteiket, megcsóválom a fejemet.
- Várjatok, ne hagyjatok itt! - szedem a lépteimet utánuk és belekapaszkodok a srác kezébe, aki hátramarad velem. A két lány határozottan törnek előre, látom, hogy Vic varázsol is valamit és legbelül remélem, hogy valami pajzsot, ami esetleg minket is megvéd, hogyha mögötte maradunk. Előveszem én is a pálcámat, és igyekszem azt mutatni, hogy frankón érzem magam és nem sz*rtam be a kapott fél-információról.
- És mitől kell megmenteni a sárkányt? És honnan tudjátok, hogy merre van? - nézek fel a srácra, aki mellett sétálok és szép lassan elengedem a karját. Én nyílt vagyok és szeretem az érintéseket, ő közel sem biztos, úgyhogy kicsit távolabb húzódok tőle, de várakozóan nézek rá. Talán ő a legközlékenyebb hármójuk közül.

Tárgy: Re: Szabadítsátok ki Willyt 2015-04-09, 18:01

Szabadítsátok ki Willyt

[You must be registered and logged in to see this image.]

Jól esik Victoria segítsége. Főleg úgy, hogy alig pár órája találkoztunk. Félreértés ne essék, jól mondja, én is megtettem volna ugyanezt fordított esetben, s ezért el is mosolyodom, de a kedvesség az mégis csak nagy dolognak számít még a világunkban. Annyi háború volt már a varázslóvilágban és a muglivilágban is, hogy az emberek néha elfelejtenek törődni a másikkal, vagy éppen elfelejtik értékelni a kedvességet. Én nem ezen személyek közé tartozom. Nem éreztem, hogy bármi komolyabb sérülésem lenne, ami nélkül nem tudnám folytatni az utat a többiekkel, de bevallom, azért fáj néhány részem. Emiatt lehet, hogy mégiscsak hátráltató tényező lettem volna, de Victorianak köszönhetően ez szerencsére nem lesz így.
Az ápolgatásom közben pedig megjelenik egy leányzó, s szavaiból egyből leveszem, hogy eltévedt, hiszen ezt nyíltan ki is jelenti. - Én is erre szoktam futni, nem nézted a fákat? Van egy két érdekes formájú vagy színű, én azok segítségével szoktam eligazodni - árulok el neki egy jó kiindulópontot, majd természetesen bemutatkozom, amit mindenki más is megtesz. Isabella kérdésén elmosolyodok. - Nincs még korán egy tiltott futáshoz? - kérdezek vissza vigyorogva, s inkább átpasszolom a válaszadást társaimnak. De úgy tűnik, Vic is inkább ezt az opciót választja, s Alexre marad a válaszadás, bár ő sem részletezi túl a dolgot.
Isabella akár velünk tart, akár nem, én is elindulok az ismerős ösvény felé szaporázott léptekkel, hogy utolérjem a seprűn repkedő társamat. Szerencsére az elágazásnál leszáll, s helyeslőn bólogatok, mikor visszakérdez, mi is erre az útra emlékszünk-e.
Így tehát a bal oldali úton haladunk tovább, melyen haladva az erdő egyre nyugodtabb és csendesebb. Furcsa, nem ilyen szokott lenni. Általában hallani a madarak csicsergését, a szél zúgását és a levelek susmogását, mikor megrezegteti őket egy lágy szellő. Most azonban ezek közül egyiket sem hallom, s ez arra késztet, hogy siessek.
- Pont mondani akartam... Túl... Csendes... - keresem a megfelelő szavakat, majd az előttem sétáló lányra pillantok, aki ha jól sejtem, most végzett el magán egy védőbűbájt. Ez jó ötlet, nem kéne megint bajba kerülni, igaz? Példáját követve tehát én is elvégzek egy ilyen varázslatot.

words: 335
tags: Victoria & Isabella & Alexander & Marietta
music: Into the Woods (csak a refrén miatt)
notes: meg is vagyok, bocsesz, hogy csak most... bounce

♡

Tárgy: Re: Szabadítsátok ki Willyt 2015-04-09, 02:42

Csak messziről látom a zuhanást, az érkezést magát nem, de a hang elengedő számomra, hogy én magam is szinte érezzem a fájdalmat, amit a földdel való találkozás okozhatott. Sosem volt túl magas a fájdalom küszöböm, nem tudom, hogy természetemből adódva, vagy mert sosem voltam annyira eleven gyerek, legalábbis nem a fára mászó, ugrálós fajta, így nem gyakran szereztem be komolyabb sérüléseket, törést pedig egyszer sem. Talán le kéne kopognom, főleg így a "küldetés" közben, noha persze nem vagyok babonás. Ahogy olyasmiben sem hiszek, mint a sors, vagy az előre elrendelt út, szerintem vannak véletlenek. Persze minden ok okozat, de ahogy ezernyi kezdete, úgy ugyan ennyi végkimenetele is lehet valaminek. A tény, hogy Isabella pont erre tévedt, és pont ekkor puszta véletlen, ám hogy ő maga is látta-e az álmot, az még eldöntendő kérdés. Nekem személy szerint mindegy lenne, hogy eggyel több vagy kevesebb útitárssal folytatjuk az utat, ellenben ezt indulás előtt jó lenne tisztázni. Már csak azért is, mert egy dolog itt hagyni, egy magát megvédeni képes ragadozót az otthona közepén, ám egészen más egy iskolatárssal ugyan ezt tenni, akinek a jelek szerint nem a tájékozódás a legerősebb pontja. Na persze nem a bűntudat vagy a jóságom hajt, inkább kellemetlen lenne, meg macerás, ha itt elválnánk, majd történne vele valami a kastélyba menet, amit még túl is él, majd beszámolója közben megemlíteni, hogy velünk is találkozott az úton. A dolog átgondolása után végül döntésre jutok, és mivel Victoria ezúttal nem veszi kezébe az irányítást, én kénytelen kelletlen megteszem.
- Az a valami egy barlangban van és ha minden igaz egy megmentésre váró sárkány. Velünk tartasz? - intézem tömör mondandóm a lány felé.
Amennyiben egyáltalán komolyan vesz, és úgy dönt velünk tart úgy is ezernyi kérdése lesz, amire ráérünk út közbe válaszolni, ám ha elutasítja az ajánlatot, felesleges időpazarlása lenne.
Válaszától függően vele, vagy nélküle társaim után indulok az általuk kiválasztott útvonalon, kezemben még mindig a pálcával, amelyet a nagy sietségben elfelejtettem eltenni, ám a hirtelen környezet változás miatt egyenlőre ezt elhalasztom.
A csönd és a kihaltság van, hogy megnyugtató, ám ez nem az a fajta békés erdő, inkább a síri csönd és hulla szag kategória. A csapatunk előrehaladásával a terep is egyre nehézkesebb, a látásviszonyok is romlanak és kezdek visszaemlékezni mennyire nem az én ízlésemnek való a természet. Ezen a váratlan patanyomok csak rontanak, főleg mikor elképzelem, ahogy azok a paták találkoznak teszem azt gyomorszájammal. Nem kellemes elképzelés. Bár eddig sem laza szorításom még szorosabbra veszem és igyekszem az eddiginél is jobban figyelni hova lépek illetve a környezetemre. Persze realista vagyok, ha valami le akar gyilkolni, úgy is legyilkol.

Tárgy: Re: Szabadítsátok ki Willyt 2015-04-08, 20:31

Szabadítsátok ki Willyt

[You must be registered and logged in to see this image.]Szerencsére nem történik túl nagy baja Marie-nek, így amikor engedi, hogy segítsek neki, akkor nemsokára meggyógyítom a sérüléseit, bár talán mindet nem veszem észre, fogalmam sincs, de szeretnék segíteni neki. Bár még nem ismerem, de igazán szimpatikus lánynak tartom és talán ez a közös kaland után majd a viszonyunk is változni fog, én mindig is szerettem új barátokra szert tenni.
- Ugyan, nincs mit. Te is megtetted volna fordított helyzetben. - mosolyodom el, mivel tényleg úgy érzem, hogy ez így van és hát nekem is bajom eshetett volna, főleg, hogy az előbb az átkom nem találta el a kneazlet. Viszont a kis társaságunk nemsokára bővül, így jelenik meg Isabella, aki számomra így ránézésre nem tűnik igazán ismerősnek, de talán... talán láttam már. Mindenesetre eleinte bizalmatlanul fogadom, ami egy ilyen álom után talán bocsánatos bűn, de letámadni se szeretném ám, bár érzem én, hogy félreérthető lehetek. Mindenesetre azért rákérdezek arra, hogy ő mit keres itt, majd elvégzem a varázslatot is, így derítve ki, hogy valóban egy emberi lénnyel van dolgom és még illúzió sincsen rajta, tehát hamarosan némileg sikerül felengednem.
- Igazából csak meg szeretnénk nézni valamit. - felelek kitérően, miközben azért elgondolkodok némileg azon, hogy lehet nem figyelni azt, hogy merre megyünk pont a Tiltott rengetegbe, de nem mondom ezt ki hangosan, inkább csak meghagyom a többieknek, hogy elárulják-e Bell-nek, amiről szó van valójában, én magam pedig visszatérek végre az ösvényre, mert az a sárkány már nagyon vár minket, tudom... érzem minden porcikámban.
A bal oldali ösvényt választom természetesen, amikor sikerül visszatérnem, majd ez után szállok le a seprűről, hogy mégis csak normálisan sétáljak a többiek mellett, de pár lépés után azért a másik ösvényre is vetek egy pillantást, de csak így, távolról. Nem, nem választom azt, egyelőre inkább nem, hiszen a sárkányhoz errefelé kell menni.
- Ti is erre az útvonalra emlékeztek, ugye? - kérdezek rá azért útitársaimnál, majd ez után indulok csak meg, az pedig nem kerüli el figyelmemet, hogy nagyon... nyugodt ez a hely. Csendes, iszonyatosan, ez pedig szerintem nem feltétlen jó jel, így nemsokára ismét előveszem a pálcám, felkészülve mindenre.
- Nekem valahogy furcsa most az erdő, szerintem siessünk picit. - rászorítok bal kezemmel a seprűmre, miközben a jobbal egy pajzsot hozok létre magam körül, hogyha véletlenül valami támadás érjen, ne történjen meg a baj. A pajzsnak tehát ha nekiütközik egy átok, azt felfogja, ahogy fizikálisan is tart, így ha valami nekem jön, akkor mint valami falat, úgy fogja érzékelni. Megszaporázom lépteimet és igen csak igyekszem mielőbb most már mielőbb átjutni ezen a részen, hiszen ki tudja, hogy milyen messze van még a barlang.

Tárgy: Re: Szabadítsátok ki Willyt 2015-04-02, 01:02

~ Szabadítsátok ki Willyt ~

A lény ugrik, majd megdermed, végül becsapódik: ezutóbbit pedig megismétli Mariettával együtt is, épp csak egy szinttel lentebb. A néhol még meglévő hó tompít, és a lány egyébként is szerencsésen esik, bár a becsapódást magát megérzi, de az adrenalin alighanem kellően tompítja a hirtelen rátörő fájdalmat. Nem kell sokáig: Victoria varázslatai ezúttal pontosak és hatásosak, így nehézség nélkül gyógyíthatja meg a lány sebeit, egyúttal nyugtázhatja, hogy semmi komoly, legalábbis semmi látható - ha a ruhák alatt is átnézné, ott sincs semmi durva. Ami a ruhákat illeti, itt-ott elszakadtak, vagy csak meggyengült az agyag, de nem durván, így talán ebből még nem lesz nagy gond, lefoszlani egyik darab sem fog a lányról.
S ennek a jelenetnek lehet tehát szemtanúja az újonnan érkező Isabella is - aki a kislányt nem láthatja, de a többieket immáron igen -, illetve Alexander is persze, aki szép lassan leereszkedik tehát a többiek közé. Ha Sasha nem siet, alighanem itt marad: a többiek láthatóan nem kívánják megvárni, indulásra készek ugyanis.
Az erdő egyébként szépen elcsendesedett eztán, az ösvény pedig nyugodtnak, kihaltnak hat: így akadhat tehát idő, hogy átbeszéljék, hova is tartanak, és miért. Vagy épp, hogy felállítsanak egy tervet, bármire vonatkozóan is, amit a jövőben várhatnak - hiszen az előbbiek példázata szerint effélékre nem készültek fel.
Mindenesetre ahogy megindulnak, a tehetetlen kneazlet maguk mögött hagyják szép lassan, s ha az előttük lévő elágazásnál az emlékezetükre hagyatkozván a bal oldali lehetőséget választják, akkor útjuk egy darabon eseménytelen marad a továbbiakban is: ámbár ez a kellemes békesség talán már-már gyanús is lehet, tudván, hogy hol is járnak... Jobban megfigyelve a korábbiakhoz képest mintha még madárszóból is kevesebb lenne, és az erdő alapneszei is csendesebbek lennének, még, ha nem is tűntek el teljesen azért. Isabella pedig tudhatja: mikor ezen az útvonalon jött az előbb, ennél talán valamivel "beszédesebb" volt az erdő, habár hasonlóan barátságos.
Ami azonban azt illeti, ha egyenesen tartanának tovább, akkor azt tapasztalhatják, hogy az ösvény idővel szűkülni kezd, lassan már csak egy ember fér el rajta, és gyakorta kell fákat, bokrokat kerülgetni is, így a haladás nehézkes. Bő negyed óra múlva pedig a fák között valami patás lény lábnyomát is meglelhetik: ez még friss, legalábbis a hó miatt joggal feltételezhető, hogy az.

Tárgy: Re: Szabadítsátok ki Willyt 2015-04-02, 00:15

Nem mondanám magam lassú felfogásúnak, általában hamar felveszem az események fonalát és követem azt, de hogy őszinte legyek most nem érzem, hogy így lenne. Mintha mindenről egy pillanattal lemaradnék, és az agyamnak plusz idő kéne, hogy feldolgozza a látottakat. Talán túl sok az új információ, arc, túl sok minden történik egyszerre, ráadásul kissé kaotikus, és szervezetlen a csapat mozgása is, ami nem csoda, hisz alig ismerjük egymást, nem volt még időnk összeszokni. Azt pedig csak remélni tudom, hogy ez a közeljövőben legalább kicsit javult, mert abban biztos vagyok, hogy a nap nem lesz kevésbé eseménydús.
Ezt az is igazolja, hogy Marie esése után új versenyző csatlakozik sorainkhoz, ám láthatólag nem ugyanazon célból érkezett, amiért mi, legalábbis kiállásából és a beszélgetésükből, amit egyenlőre a magaslatból szemlélek, erre következtetek.
- Alexander, örvendek - mutatkozom be magam is tömören, egyenlőre más nem fűzök hozzá a társalgáshoz.
Miközben csatlakozom társaimhoz, elgondolkozom a lány szavain, vajon a ritka alkalmak közül mikor futásra vetemedtem, sikerült-e már elvonatkoztatom a fejemben tomboló folyamatos kérdésektől, mint: "Miért is csinálom ezt?", "Még mindig utálok futni", "Legyen már vége" illetve ezeknek variánsa, főleg annyira, hogy megfeledkezzek róla mit csinálok és merre tartok. Végül arra jutok, hogy erre nem volt precedens, és magamban elismerem a lány kitartását, illetve a kondícióját, amiért erre képes. Ha csatlakozna hozzánk nem lenne hátráltató tényező, ám előbb el kéne magyarázni neki a szituációt, ami valljuk be nem egyszerű feladat, én magam nem kezdenék bele, hisz a fejemben még nem állt teljesen össze a kép a hogyan-okkal és miértekkel kapcsolatban.

Tárgy: Re: Szabadítsátok ki Willyt 2015-03-30, 14:50

Örülök a hangoknak, amiket a szál sodor felém, és a kanyar után hamarosan meg is látom, hogy kiktől származnak. Ám elég furcsa szituáció tárul a szemeim elé, és habár köszönök nekik és rákérdezek, hogy mit is keresnek itt, a pálcámat a kezembe fogom, hiszen a kneazle elég ijesztőnek hat. Egészen addig, amíg rá nem jövök, hogy sóbálvány-átokkal sújtották. Akkor kicsit kifújom a levegőt és igyekszem tényleg arra koncentrálni, ami előttem van. Vagyis néhány diáktársamra, akik reggel - túl korán - a Tiltott rengetegben kódorognak. No, nem mintha én nem ezt tenném. Vic szólít meg először és ahogy ránézek, felismerés villan a tekintetemben. Én ismerem őt, láttam már és a kereszt nevét is tudom (a vezetéknevét nem, de azt hiszem ez nem olyan nagy probléma), no meg azt, hogy idősebb nálunk, ami nem feltétlen jó dolog... Rá is kérdez arra, amitől a legjobban félek: hogy ÉN mit is keresek itt a rengetegben. Beharapom az ajkamat és a többiekre nézek, majd vissza a Griffendéles lányra, és a szemem a mellére siklik - prefektusi jelvényt keresve. Egy gyors pillantással végigfutom a többieket is, és örömmel konstatálom, hogy nincs jelvény. Vagy senki nem prefektus, vagy nem hordják. Nagyon remélem, hogy az előbbi van érvényben, így halkan, de érthetően válaszolok:
- Eltévedtem. Futottam, közben zenét hallgattam és nem nagyon figyeltem... az utat. - jelentem ki és szégyenlősen elmosolyodva vonom meg a vállamat. Csak én lehetek ilyen idióta, és még be is vallom, eszméletlen. Szép lassan mindenki bemutatkozik, ahogy én is.
- Bella vagyok, Griffendél. - mondom hozzá a házamat is, és egy fél pillantást vetek Victoria-ra, ezzel jelezve neki, hogy én tudom, hogy ő is a pirosak házához tartozik. A többiek felé is biccentek, majd ahogy az idősebb lány megindul, Marie-ra nézek.
- Merre mentek? Nincs még korán egy tiltott sétához? - ejtek meg egy poént vigyorogva, bár a tekintetemben enyhe félelem és értetlenség is csillan. Szívesen velük tartanék, de a helyzet az, hogy ki is szeretnék jutni az erődből, ami egyedül nem biztos, hogy menni fog.
Pech.

//Bocsi, írtam most, mert szerdától szombatig megint nem leszek.//

Tárgy: Re: Szabadítsátok ki Willyt 2015-03-29, 23:37

Szabadítsátok ki Willyt

[You must be registered and logged in to see this image.]

Az átkom eltalálja a kneazle-t, s ez megnyugtat. Nem leszek vacsi, vagyis inkább reggeli, hiszen még csak most kezdődött el a nap. De hiába örülök úgy tűnik, mert a fizika törvényei bizony nem engednek, s a szoborszerű állat még mindig tart felém a földön vett lendülete miatt. Ezt azonban nem veszem észre időben, így kikerülni sem tudom, tehát nekem esik a nehéz behemót, aminek következtében lejjebb esünk egy szintet. S mivel én kerülök alulra és még a dermedt kneazle is rám esik, tudom, hogy ez később mennyire fájni fog, s talán néhány kék meg zöld foltot is sikerült összeszednem, de az majd elmúlik. Bekenem "csodakenőccsel", ami mindenre jó, és akkor majd hamarabb eltűnnek foltok.
- Igen, igen. Nem hiszem, hogy bármi komoly lenne - nézek ki Victoriara a dermedt állat alól. - Köszönöm - mondom megkönnyebbülve, mikor leszedi rólam a mégiscsak nehéz kneazlet. Hiába lett olyan mint egy szobor, a tömegéből nem veszített semmit, így elég nagy súllyal nehezedett rám. Hálás vagyok a Griffendéles lánynak, mikor segítséget nyújt, s gyorsan rendbe hozza az enyhe sérüléseimet. Kibírtam volna velük is, nem törött el semmim, nem szakadt el egy szalag sem mondjuk a bokámban, tehát semmi komoly.

[You must be registered and logged in to see this image.]

Néhány horzsolás és zúzódás, inkább zavart volna a fájdalom út közben, mint az, hogy éppen bekékül valamim vagy hasonló. De hála a segítőkész Victoria-nak, erre sem lesz gondom. - Köszönöm, ezt is... Sokkal jobb - mosolygok rá, majd vele együtt kapom tekintetem az új jövevény felé. - Szia? - köszönök neki bénán, hiszen épp most nézhette végig a csodálatos jelenetemet, ahogy leestem a macskafélével.
Amíg Victoria a lány kérdésére válaszol, s felteszi azt a bizonyos nagy kérdést, hogy ő mit csinál errefelé, én feltápászkodom a földről, hiszen eleget ültem már ott. Jelképesen lesöpröm a port a ruhámról, meg ha van raja némi hó, akkor azt is, de valójában nem igazán érdekel, hogy koszos-e. Azért ezt vettem fel, mert úgyis mindegy neki, tehát nem zavar, ha most éppen néhány sárfolt lett rajta.
- Marietta, de csak Marie - integetek hátulról az új lánynak, majd Victoria példáját követve én is visszatérek az ösvényre, hogy folytathassuk végre az utat. Okkal indultunk arra, nem kellett volna megállnunk, ezzel csak az időt vesztegettük, a sárkánynak szüksége van ránk, vár ránk, ne várassuk hát meg!

words: 374
tags: Victoria & Darius & Sasha & Alexander & Marietta
music: Into the Woods (csak a refrén miatt)
notes: lehet röhögni, de épp akkor akartam írni mint Vic, és úgy tűnik ő volt a gyorsabb, s nekem kellett ezt azt átírkálnom, de itt az én részem is Very Happy

♡

Tárgy: Re: Szabadítsátok ki Willyt 2015-03-29, 22:58

Szabadítsátok ki Willyt

[You must be registered and logged in to see this image.]Úgy tűnik, hogy az események némileg máshogy alakulnak, mint ahogy azt én elképzeltem, ugyanis meglepő módon az átkom nem talál be. Elég tapasztalt varázshasználó vagyok, így nem is nagyon értem, hogy hol volt a hiba, meglep, hogy lassúnak mutatkoztam, de mindenesetre túl nagy gond nem történik, Marie is képes vigyázni magára, én pedig nemsokára ismét a seprűmet használom, ha már magammal hoztam és igazán jó szolgálatot tesz jelenleg is, úgy nézem meg, miként is van a Hollóhátas lány, majd a közelébe is repülök, amikor látom, hogy a nagy állat rajta pihen, immáron szoborként meredve.
- Jól vagy? - kérdezem kissé aggódva, majd nemsokára lepattanok a seprűről és most már egy elegáns bűbájjal repítem arrébb a macskát. Nem messze és óvatosan teszem le, nem óhajtok kárt tenni benne, ez után lépek oda a lányhoz, ki ha engedi, meg is nézem sérüléseit és hogyha szükséges, némi gyógyító varázslatot is bevetek ott, ahol kell, hogy jobban legyen. Nagyjából ezzel egy időben hallom meg az ismeretlen lány hangját, így fordítom felé a fejem, majd ha Mari már jól van - már ha elfogadta egyáltalán a segítségemet -, és nézem meg így távolabbról az érkezőt. Nem igazán ismerős, bár talán a suliban láttam már, de most még a háza se ugrik be hirtelen.
- Szia! Igazából keresünk valamit. Te talán eltévedtél? - teszem fel a nagy kérdést, miközben a fiatal arcot fürkészem. - Bár a Tiltott rengetegbe tilos csak úgy bejönni, szóval, te miért vagy itt? - gyanús, még szép, hiszen akár illúzió is lehet vagy akármilyen csapda, nem biztos, hogy valóság, így nemsokára el is végzek egy bűbájt, amely kideríti, hogy valóságos személy-e vagy sem, ha pedig megbizonyosodom róla, hogy igen, akkor már egy picit elmosolyodva közelítem meg, ismét a seprűre szállva közben.
- Egyébként Victoria vagyok, Téged hogy hívnak? - a bemutatkozás után viszont nekem szándékomban áll folytatni az utamat, nem itt akarom tölteni egy helyben az egész napot, így én személy szerint vissza fogok repülni az ösvényre, hogy kövessem azt az utat, amelyet az álomban is láttam, ideje megtalálni azt az édes sárkányt és segíteni neki.

Tárgy: Re: Szabadítsátok ki Willyt 2015-03-24, 23:14

~ Szabadítsátok ki Willyt ~

Az úton lévő nesz forrása, bár a csapat nem vehette így észre, hála a közjátéknak, közeledik feléjük. Olybá tűnhet, hogy akármi is az, ő viszont nagyon is kiszúrta a pillanatnyi felfordulást, de ez talán nem is olyan meglepő, így hamarosan fel is bukkan a kanyarban.
Marie úgy tűnik, senkitől sem kap segítséget, vagy legalábbis nem idejében, így csakugyan kénytelen lesz maga cselekedni, hiszen a többiek túlságosan is hezitálnak, vagy mással foglalatoskodnak: az átka viszont, ahogyan a lény éppen az utolsó ugrás közben száguld feléje, szelve a levegőt, talál, így Marie fellélegezhet: legalábbis egy pillanatra. Ugyanis a kneazle nem hagy fel a támadással; bár engedelmesen szoborszerűvé merevedik, kimeresztett karmokkal, előrecsapott mellső lábakkal, eltátott, ádáz pofával, megtoldva ezt a kivicsorított fogsorral, de lendületéből nem veszít, vagy csak nem eleget: így ha a lány nem lép elég gyorsan - s talán a meglepettség miatt nem tesz így -, akkor a következő pillanatban már érezheti is az ütközés erejét, mely miatt pedig hamarosan már zuhannak: ő, és a szoborszerű macskaféle vele együtt. A landolás pedig nem lesz kellemes, noha a lény nem fog rá, nem akaszkodik belé karmaival, vagy próbálkozik a landolást optimalizálni, és odalent sem lendül támadásba: vele, látszólag nincs több dolguk: már, ami az ártalmatlanná tételt illeti, mert, hogy ez után mit kezdjenek vele, az azért kérdéses. Isabelle - a kanyarban balról érkező, s rövidesen felbukkanó alak, ki eleddig a csapat által észre nem vett neszezés forrása volt - pedig elsősorban pont ezt a jelenetet láthatja, hiszen ahonnan érkezik, az egy szinttel a többiek alatt van, így őket bár jól hallhatja, Sashát például nem láthatja, de Marietta esése alighanem megragadja a tekintetet. Ha ennek ellenére is felpillantana, Victoria felemelkedését kiszúrhatja, ahogyan Alexander sem ment messzire, így az emelkedő szélén jól kivehető alakja. Ha bárki is közelebb sietne Mariettához, akkor láthatja, hogy a lány jól van, de azért megütötte magát több helyen is, nem egy zúzódást szedve össze magának. Szerencsére törés, szakadás nincs, csak zúzódás, horzsolás, na meg a tisztességes adrenalin-löket, ami egy pár pillanatra még alighanem elfed minden fájdalmat. Na meg persze a kneazle, ami ott trónol rajta, de könnyedén odébb pakolható akár - mint egy szobanövény.
A tündérke eközben megpróbálja tehát menekülőre fogni, eme opciót, mint az ésszerű megoldások egyikét alkalmazva. De persze azzal nem kalkulál, vagy legalábbis nem eléggé, hogy megmentőit nem a puszta baráti együttérzés és jószándék vezérli, hanem ezek után még akarnak tőle bármit is, így marad tehát a visítás, mint megoldás, mely közben persze gyűjtögeti erejét is: szükség esetén nem lenne rest bevetni mágiáját, mert aki megsérti őt, az viselje is következményeit! Na persze, hogy ez a valóságban is azt jelenti-e, hogy félni kell tőle, vagy csak az ő saját szótárában, arról már lehetne épp vitákat folytatni. Azonban mivel Sasha befogja szemeit, Victoria pedig felemelkedik, így újfent a diszkrét távozást jelöli meg, mint legcélravezetőbb opciót: egyelőre az egyik bokor mögötti rejtőzködést választja, hogy ha végleg elterelődne róla a figyelem, próbáljon meg odébb állni. Na persze, mivel lábon teszi meg az utat, így nyomokat is hagy: ha szeretnék követni, megtehetik.

Tárgy: Re: Szabadítsátok ki Willyt 2015-03-24, 18:57

A nagyok úgy tűnik, nem nagyon ijednek meg a támadó kneazletől, vagy csak nem olvasgatják olyan lelkesen a Legendás Lények Gondozása könyvet, és az egyéb, ilyen lényekről szóló irományokat, mint Sasha... a kislányban azonban még élénken él a leírás, hogy bár a kneazle szelidíthető, és kitűnő társává válhat annak, aki magához szoktatta, ha felhergelik, bizony még egy felnőtt mágusnak is fájdalmas sebeket okozhat, amennyiben az illető nem képes hamar leteríteni... márpedig itt és most elillant a meglepetés ereje. Így hát, bár rögvest a tündérkéhez szaladt, s levonhatja a konzekvenciát is, mi szerint nem sikerült elég hízelgő hangot megütnie a pöttöm felé, hirtelenjében kisebb gondja is nagyobb lesz a tündérnél.. Hiszen a hátuk mögött egy nem éppen ártalmatlan ragadozó fúj, köpköd, és kimeresztett karmokkal iramodik egyenest Marietta felé! A lány elsüt ugyan valamiféle varázslatot, de hogy talál-e, vagy a következő pillanatban a macska már a nyakára próbál rászorítani a Hollóhátosnak, nem tudja... Sasha minden esetre nem talál rá időt, hogy válaszoljon Victoriának, hanem csak felsikít, és eltakarja a szemeit.
- Jaj, jaj, megeszi!
És a rút véget ő pedig nem akarja látni. Talán e pillanatban fut be Isabella is, talán e pillanatban röppen a másik két pálcából is egy-egy átok, hogy Marietta segítségére siessen... de hogy Sasha nem ragad pálcát, az biztos. Ő most tisztességesen megijed, ahogy a gyerekek szoktak.

Tárgy: Re: Szabadítsátok ki Willyt 2015-03-24, 12:10

Mint általában, ma is igen korán dobott ki az ágy. Tegnap este elég hamar lefeküdtem - ami viszont nem szokásom, ellentétben a korán keléssel. Mivel a házijaimmal készen voltam, és amúgy sem volt semmihez kedvem, lesétáltam a Birtokra, hogy fussak egy kicsit. Általában este szoktam, vagy késődélután. Nagyon ritkán van időm reggel futni néhány kört. Most viszont időm mint a tenger, úgyhogy egyszerű melegítőt, sportcipőt húzok magamra, egy fehér garbót, sálat, kesztyűt és így indulok neki a Birtoknak. A pálcámat az övembe tűzöm,mert hát k tudja, és átsietek a még kihalt kastélyon, hogy aztán odakint a Birtokon átvágó ösvényen kezdjek neki a kocogásnak. Fülembe zenelejátszót dugok, ami persze egy spéci bűbájjal van elvarázsolva és üvöltetve a zenét lassan kocogni kezdek. Élvezem a friss, csípős levegőt, ami szerencsére a réteges öltözködésemnek hála nem jut be a bőrömhöz, de az arcomat pirosra csípi a hideg. Teszek néhány kört és észre sem veszem, hogy lassan a Rengetegbe kóborolok,csak mikor már nem igazán érzem a havat ropogni a talpam alatt. Megállok, és ahogy körbejártatom a tekintetemet a komor fák néznek vissza rám. A hátam mögé nézve látom az ösvényt, amin befelé jöttem és igyekszem visszaemlékezni, hogy vajon merről is.
~A francba...~morgom magamban és sóhajtva veszem elő a pálcámat. Elsuttogok egy Tájolj! igét, majd a tenyeremre fektetem a pálcámat, ami szépen be is áll észak felé. Ami azt jelenti, hogy a jobb oldali ösvényt kellene követnem ahhoz, hogy a kastély felé jussak. Kikapcsolom a zenelejátszómat, és enyhén megborzongva indulok el az ösvényen. Furcsa neszeket hallok innen-onnan, és egész picire húzom össze magam. Megszorítom a jobb kezemben a pálcámat, veszek egy mély lélegzetet, és halkan dúdolva az egyik kedvenc számomat indulok el az ösvényen - remélve, hogy a jó irányba haladok.
Ahogy egyre gyorsabban haladok az ösvényen, egyre hangosabb neszezést hallok, és mintha beszélgetés is felém sodorna a hideg szél. Első gondolatom az, hogy "Megmenekültem, emberek!", a második ez, hogy "Nem is biztos, hogy emberek.", a harmadik pedig "Hogyha emberek is, valószínű büntetést fogok kapni." Minden esetre - habár picit megtorpanok - folytatom az utamat, mert még mindig jobb büntetést kapva kijutni az erdőből, mint itt kóborolni egész nap. A hangok egyre közelebb hallatszódnak, és ahogy beveszek egy apró kanyart, néhány diáktársamat pillantom meg.
- Oh, hál'isten! - sóhajtok fel megkönnyebbülten és sietek oda hozzájuk.
- Már azt hittem, hogy soha nem jutok k a Rengetegből. Ti mit... - nézek körbe a társaságon és látom meg a támadó kneazle-t és a kis tündért.
- ... csináltok itt? - fejezem be a döbbent mondatot, és ha még fenn áll a veszély, akkor én s védekező állást veszek fel, pálcámat magam elé tartom és egy védekező bűbájon gondolkozom és gyűjtöm össze hozzá az erőmet.

Tárgy: Re: Szabadítsátok ki Willyt 2015-03-18, 15:59

Ahogy a kissé csúszós emelkedőn mászunk fel az a gondolat suhan át a fejemen, hogy mindig így kezdődik, mármint a baj. Minden valamire való szülő olvasott, de legalább nézetett a gyerekével meséket, például Oz, a nagy varázsló-t vagy Piroska és a farkas-t, persze ezek nem olyan izgalmasak, mint a varázslóvilág történetei, de ki tudja, ha létezik mágia, ezek a mesék miért ne lehetnének igazak? Ám valóság vagy nem, azért sokuk rendelkezik tanító célzattal, köztünk olyannal is, ami hasznos lehet, például: Ne térj le az útról. Persze ha észben tartod ezt lehet, hogy nem keveredsz nagyobb kalandba, mint egyébként, és nem fenyeget a boka törés veszélye - ami egy pillanatra megkísértett az egyik óvatlan lépésem okán - de a kevesebb kockázat kevesebb bajjal jár, és én ezzel ki tudnék egyezni.
Mire sikerül feljutni a magaslat tetejére igazi akció jelenet alakul ki, elég alacsony költségvetésű, de azért akció jelenet. Mint kiderült a kneazle a magasabb intelligenciája ellenére nem vesztette el a macskákra jellemző fürgeséget sem, és így az elsütött átok nem talált célba, ám felbőszíteni sikerült vele. A fenyegetést észlelve a lény maga is támadásba lendül, ellenben a célpont a mi kis csapatunk, azon belül is Marietta. Én magam úgy döntök, nem avatkozom közbe, amíg nem feltétlen muszáj, elég felkészültnek ítélem meg a lányt, így csak előveszem a pálcám, szükség esetére, miután sikerül stabil talajra érkeznem, és kisebbik útitársunk közelében maradok.

Tárgy: Re: Szabadítsátok ki Willyt 2015-03-16, 11:07

Szabadítsátok ki Willyt

[You must be registered and logged in to see this image.]Ahogy túlesünk a bemutatkozáson, végre megkezdhetjük közös kis túrázásunkat, kalandunkat, amelynek izgatottan állok neki. Biztos vagyok benne, hogy jó lesz, így kíváncsian haladok előre, a seprűmmel a kezemben természetesen, hiszen az még bármikor jól jöhet és az első hangra már fel is figyelek, így látom meg a macskafélét, amely először egy kábító átkot kap tőlem, miután megküzdöttem az ágakkal és sikeresen kellő magasságba emelkedtem, de sajnos az átok most nem ér célt. Szeretem a macskákat, sőt, ezt a lényt is, de némi alvástól nem lesz semmi baja, ezt mindenki tudhatja, de mivel gyorsabbnak tűnik most nálam, így megússza a csicsikálást és mint látom, Mariet veszi célba. Nem érzem úgy, hogy feltétlenül védelemre szorulna, ha pedig mégis, akkor itt vagyunk a közelben, de a tündérrel azért megpróbálkozom, még hasznunkra lehet, de amikor Sasha megszólal, csak aprókat pislogva nézek felé.
- Ebben a világban már bármi megtörténhet, én nem lepődnék meg, ha tudna. – ő is látta az álmokat, az se a véletlen műve volt, szóval bármi lehet úgy hiszem, ezért soha se árt próbálkozni. De hát ő még kicsike, bizonyára amit tanult, azt veszi kézpénznek, velem ellentétben, de nincs gond ezzel, én azért próbálkozom, bár érzékelem, hogy nem érek vele sikert.
- Sasha, az erdőben él, ez az otthona. Ha elvinnénk, nem lesz boldog… - csóválom meg a fejem, de már érzem, hogy egy kislány nem lesz a legjobb segítség a mai napra, mégis, én türelmesen állok hozzá, hiszen kedvelem a gyerekeket, talán már nála is voltam bent helyettesíteni bűbájtanon, hmm, fene tudja. Mindenesetre nem akarok most itt leragadni a lánynál, inkább csak a kis lényt fürkészem, aki úgy tűnik, jelenleg tényleg nem beszél. Hát jó…
- Ha gondolod, próbálkozz meg összebarátkozni vele, hátha veled jobban kijön majd. – végülis egy kislányról van szó, aki mint kiderült számomra, kedvelheti a tündéreket, így én ismét a magasba emelkedem, majd a Hollóhátas lány után nézek, hátha kell segítség. Ha kell, akkor egy kötöző ártással támadok a macskára, ha pedig nem, akkor inkább az út felé sandítok, amerre haladnunk kéne, nem szándékozom ugyanis sokáig itt leragadni.

Tárgy: Re: Szabadítsátok ki Willyt 2015-03-10, 22:22

Szabadítsátok ki Willyt

[You must be registered and logged in to see this image.]

Vic, Alex, Sasha... Memorizálom gyorsan útitársaim neveit, miközben készülünk meghódítani az erdőt. A Rengeteg olyan titokzatos, mint mindig. Szoktam erre futni, persze nem merészkedek túlságosan mélyre a rejtélyes fatengerbe, de azt már megszoktam, hogy sosem volt eddig egyforma. Úgy értem, valami mindig változik, és nem, nem állítanám azt, hogy éjjel a fák felkelnek és odébbállnak, hogy átrendeződjenek - bár ez is elképzelhető -, hanem azt, hogy az erdő mindig tartogat valami újat a látogatói számára.
Itt van például ez a nagy szintkülönbség, valószínűleg egy kisebb omlás, eső okozhatta, de azt sem zárom ki, hogy valami lénynek a műve. Lehet, hogy errefelé járt mondjuk egy óriáshernyó... Na jó, ez elég nagy hülyeségnek tűnik tőlem... Hernyó? Komolyan? Ez meg honnan jött?
Normál tempóban haladunk előre, majd az előbb említett magaslatról neszezés zaja üti meg fülünket. Igaz, én nem biztos, hogy önszántamból is foglalkoznék vele, de úgy tűnik, seprűs társamnak felkeltette az érdeklődését a zaj. Ha már így a levegőbe szökkent, akkor talán nekünk is meg kéne lesnünk, hogy mi van odafent. Viszonylag könnyen fel lehet mászni a gyökerek segítségével, bár némelyikük csúszik még a reggeli dértől, de ez ellen semmit sem lehet tenni. A ruhám is nagy eséllyel összekoszolódik, de ez sem tud érdekelni, hiszen ez várható volt.

[You must be registered and logged in to see this image.]

Mikor végre felpillanthatok a fal mögül, hogy mégis mire ez a nagy felhajtás, meglátom a kneazlet, amint épp a sérült szárnyű szépséges tündérkére vadászik. Feljebb tornászom magam, hogy végre teljes valómban egy szinten lehessek, de korán örülök úgy tűnik. A kneazle épp felém tart.
- Petrificus totalus! - sújtok le az állatra a sóbálvány átokkal, s remélem nekem sikerül eltalálnom, különben nekem annyi. Vagy mégsem? Mármint... Ha nem járok sikerrel, s az én átkom is mellémegy, akkor valószínűleg rám ugrik, de ez esetben meg azt hiszem, hogy a lendület miatt egyből lepottyannánk egy szinttel alacsonyabbra. Talán megúsznám néhány zúzódással, s esés közben csak sikerülne már eltalálnom egy átokkal, nem? Merlinre, aurornak készülök, ne már, hogy egy idióta kneazle fogjon ki rajtam! El is léphetnék, mikor már kellően közel került, ugye? Ez is egy megoldás... Hmm... Most van számomra a lassított idő, csak úgy kattog az agyam, hogy mégis mi legyen. Végül ez utóbbinál maradok. Ha olyan bénán célzok, hogy nem találja el az átkom, akkor kivárom a megfelelő pillanatot és elugrok előle, ezzel esélyt adva neki a repülés érzetének megtapasztalására. Na, mi lesz?
Mivel a macskaféle túlságosan is leköt, így én nem megyek oda a tündérkéhez. Az időm kevés most és nem kéne még azt az ártatlan kis csöppséget is újra belekeverni a vadászatba, nem igaz?

words: 417
tags: Victoria & Darius & Sasha & Alexander & Marietta
music: Into the Woods (csak a refrén miatt)
notes: naaaaa, én mondtam, hogy ma érkezik veryhappy

remélem nem olyan szörnyű, mint amilyennek érzem... próbáltam minden lehetőségre gondolni a végén... Embarassed

♡

Tárgy: Re: Szabadítsátok ki Willyt 2015-03-06, 00:56

~ Szabadítsátok ki Willyt ~

Ahogy az erdő szélénél összeverbuválódott csapat megindul, hamarost félhomály borul rájuk. Bár hó akad itt is, a fáknak senki sem szólt, hogy tél van, így lomjukkal eltakarják a beszűrődni vágyó fényt.
De nem csak a fényviszonyok változnak, a hangok is: az erdőre jellemző, állandó neszezés veszi őket körül, s kérdéses, hogy tekinthető-e ez kellemesnek, megnyugtatónak, vagy éppen, hogy végletekig idegőrlő, olyan, ami folyamatosan élesen tartja az érzékeket, s nem hagyja megpihenni az idegrendszert?
Akárhogyan is, egy dolog bizonyos: a látszólagos egyhangúságot hamarosan megzavarja valami. Ez a nesz másabb, mint amit eddig hallhattak, ha mást nem, hát azért, mert elég közelről jön. Csatazajnak talán még kevés, de az bizonyos, hogy nem egy egér kapar.
Victoria gond nélkül emelkedhet a magasba a seprűvel, ámbár néhány ággal meg kell küzdenie, kézzel odébb sepernie őket, vagy elviselni, hogy azok kicsit megszúrják, karcolják ők, vagy ruháját, de komolyabb kárt egyik sem tesz benne. Szerencséjére errefelé egyik sem mérgező, vagy legalábbis aligha rémlik az órákról efféle. A többiek gond nélkül indulhatnak neki a mászásnak, nem olyan nehéz a terep szerencséjükre: bár a hó miatt itt-ott csúszik, de több ponton is kínál kapaszkodót egy-egy kiálló gyökér, és a talaj sem olyan egyenletes, így találni rajta elég pontot, melybe lehet kapaszkodni, vagy melyre lépni érdemes. Mivel Alexander és Sashát is felsegíti, így az első, aki feljut, az Marietta. Így ő még talán éppen láthatja is, ahogyan a kneazle szeme feléjük villan. Nem véletlen, hiszen az általuk csapott zaj magára vonta a figyelmet: így lehetséges az is, hogy Victoria kábítóátka sem talált célba, berogyasztva lábait hirtelen löki el magát a talajtól, s tér ki a támadás elől, jobbra szökkenve. Füleit hátrasunyítva morgásban tör ki, s bár egy röpke pillanatra megcsúszik a havon, hamarost már el is löki magát a talajtól: az elsőként felbukkanó, s elérhető közelségben lévő ellenfél ellen indulva meg, aki nem más így, mint Marietta, aki ha nem vigyáz, hamarost azt tapasztalhatja, hogy a lény lendületből rohan neki. Így tehát ha nem elég elővigyázatos, már zuhannak is lefelé...
Ha kis tündérke faggatása így elmarad, akkor ő odébb fut, hogy egy bokor takarásában leljen átmeneti fedezéket egyelőre: azonban ha Victoria, és/vagy két másik társa - Sasha és Alexander - nem törődik Mariettával, akkor éppenséggel megállíthatja nagy menekülése közepette a tündérkét, aki akkor nagy, kerekre nyílt, ijedt szemekkel pislog fel reá. Alexander és Sasha jól sejti: beszélni nem képes, így a lány szavai inkább csak felbosszantják, mert sértőnek véli ezeket: így hát csak fülsiketítő, hisztire hasonló sipító hangot hallat, kicsit még toporzékol is lábaival: ő szép, sőt, gyönyörű, dicsérni kéne, s akkor talán, de csak talán a csapattal tartana, na de így? Nem, ó, még mit nem...! S esze ágában sincs hálát mutatni, hogy megmentették; nem, a felgyülemlett stresszt le kell vezetni.
Eközben akármi van is az úton, az alighanem egyelőre elkerüli figyelmüket: de hogy a zajokkal ők is elkerülik-e a lény figyelmét, na az már kérdéses, de alighanem hamarosan kiderül majd.

Darius számára a reggeli zuhany üdítő frissessége után bár a többiek feltűnése látványos jelzés, a reggeli vonzóbban hat. Nem meglepő, hogy a többiek nem várták hát meg, hiszen nem is tudtak jöttéről. Ámbár ami bizonyos, hogy a reggeli a szokott medrében zajlik: többnyire jókedvű csivitelés ad egyfajta alap morajlást, melyben az étkezés zajlik, mert biza a Nagyteremben akadnak épp emberek azért, így akár Dariusnak megvan a lehetősége arra is, hogy beszédbe elegyedjen egy-két emberrel, tetszőleges témákat illetően. Az idő pedig repül közben, ahogyan a laktató, finom ételek is szép lassan fogynak a tányérról eközben.
De az idő szép lassan halad: így Dariusnál is eljön az idő, amikor úgy véli, ideje indulni. Ahogyan kilép az udvarra, fél szemmel talán kiszúrhat egy, a vihart valami csoda folytán túlélt, művésznek tetsző hóembert. Tovább haladva a kevésbé szélvédett helyen állók már nem voltak ilyen szerencsések... S ahogyan elér a látott indulási pontra, hamarosan kiderül, hogy ezúttal ő sem volt túl szerencsés: senki sem vár rá ugyanis. Ahogyan megindul, azért mégiscsak szerencsés helyzetben találja magát: a lábnyomokat még nem fedte el semmi - látszólag. Azonban valami zavaróra lehet hamarost figyelmes: egy ponton mintha társai letértek volna az ösvényről, és teljesen másfelé vették volna az irányt. Vagy ez csupán egy gonosz tréfa? Hiszen eme erdőben sok minden megtörténhet, ez tudható.
Valahonnan furcsa neszeket hallhat - s mintha mindkét irányból jönnének -, egyiknek sem lehet a forrása túl messzire, de nehéz lenne pontosan megmondani.

//Az egy hetes tartamot tatsuk a továbbiakban, ha kérhetném, vagy gyorsan lefeleződik a bagázs! Razz

//

Tárgy: Re: Szabadítsátok ki Willyt