2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Péntek este van, szürke egyhangúság uralkodik odakint már órák óta, melyet még a megmaradt – bár a diákok által már bőven feltúrt – hó képe sem tud vidámabbá varázsolni. Odakint hűvös szél járja, vadul fodrozva a tó felszínét, meg-meglebbentve a növények leveleit – mert biza a rengeteg nem egy fájának elfelejtettek szólni, hogy itt a tél, s nem vetette le dicső lombozatát –, ágait, a gyengébbeknek még törzse is hajlong, mint a kútról érkező asszonyé. Az állatok java elbújt, s a kastélyból figyelő szemnek láthatatlan, a rengeteg mélyén járnak, vadásznak és menekülnek, vizslatják a csillagokat, melyek ma is új üzenettel fordulnak a földiek felé, vagy épp fészkük mélyén kucorogva várják, hogy eljöjjön az új nap. Van, ki már rég alszik, van, ki még csak most készül, s vannak, akik ki tudja, várják-e már egyáltalán az alvással töltött órákat. Az álom könnyed, mindenkinek megadatik, jön-megy, hol emléket hagyva magáról, hol még azt sem. Azonban vannak az iskolában páran, kiket immáron több, mint egy hete kísér(t) mindig ugyanaz. Múlt hét szerdán kezdődött: megszokott álmok, a szokásos medrükben, de valami furcsa, talán zümmögéshez hasonlatos hangtól kísérve. Az álmok homályosan maradtak meg, kuszaságban, de a hang... Az elkísérte őket, emlékeikben megőrződött. Másnap a helyzet fokozódott: a hang ismét megmutatkozott, s időnként a kép is hirtelen, gyorsan változott. Egy sötét, barlangszerű képződmény mélyén voltak, a fény ki tudja, honnét jött, de alig biztosított némi félhomályt. Nagydarab szikla hevert középen, az egyik sarokban valami mocorgott... Sokak számára az álom itt véget ért, nem volt folytatása: azonban akadtak, akik nem mondhatóak ilyen szerencsésnek. Öten immáron egy hete mindig ugyanazt látják: a barlangban állnak, teljesen egyedül; hogy e képet esetleg más is látná, arról tudomásuk nincsen. A barlang párás és viszonylag meleg levegővel telt, valahonnan vízcsobogás hallatszik, de csak tompán, kérdéses, el lehet-e a vízhez innen jutni. A középen heverő hatalmas szikla egy elpusztult sárkány teteme, oldalára borulva, mozdulatlanul hever. Pikkelyei fakóak, szeme fénytelen, oldala beesett. Hogy mi okozta halálát, nehéz lenne megmondani, ebből a szögből nem kínálkozik igazán jó rálátás sem, így az sem megmondható, akad-e valamilyen sérülése esetleg. A sarokból egy árny mozdul meg, majd egy, a döglötthöz képest kisebb sárkány suhan elő; ő úgy nagyjából ember méretű. Pikkelyei még fény nélkül is csillognak, hasi oldalán vöröslik, míg máshol fekete. A gerince mentén vörös csonttüskék sorakoznak, szárnyain vörös hártya feszül. Szemei aranylóak, leginkább egy-egy hatalmas tigrisszem ékkőre emlékeztetnek. Szeme alatt a pofájánál mint egy oroszlánnak, vöröses-fekete szőr alkot egyfajta foghíjas sörényt; hiszen esetében csak oldalt adatik ez meg. Karmai fehérek és már innen látható, hogy a borotvánál is élesebbek, ugyanez igaz fogaira is. ~ Segíts! ~ hangzik el újra és újra a kérlelés, mely csak fejben hallható, a sárkány szája nem mozdul, hang nem hagyja el torkát: de csak ő lehetett az, akitől e szó származik. Hangja egyébként mindenki számára más és más: mindenki olyannak hallja, amilyen számára a legkellemesebb lenne, így az sem kizárt, hogy akár napról napra változik a hangszín, vagy a nem, amit a hanghoz a legtöbben társítanának. Hogy nőstény, vagy hím, azt lehetetlenség lenne megmondani róla amúgy. ~ Segíts! ~ De ahányszor az ember meg akarna szólalni, az álom szertefoszlik, ő maga pedig felriad: de ha nem szól, nos, idővel akkor is elkerülhetetlen az ébredés pillanata, más információhoz pedig nem jutni, mozdulni nem tudnak. Esténként legalább egyszer előkerül eme álom... Most csütörtökre bővült a lény szókincse: már nem csupán segítséget akart kérni, de megmondta azt is, miben. Ki kell őt szabadítani. Szavai ezúttal már inkább hatnak könyörgésnek. Ezek után érkezik el tehát az éjszaka Alexander, Darius, Marietta, Sasha és Victoria számára. Szinte már várható az éjszakai alvással együtt járó álom, melyet, ha próbálták, akkor tudhatják, hogy még egy esetleges álomtalan alvást ígérő bájital fogyasztása sem képes száműzni, bár a képet fakóbbá, gyengébbé teszi, a hangot pedig távolivá és visszhangossá torzítja. Az álom ismét első, de ezúttal ismét változik, bővül is: a sárkány újra előjön, s ismét segítséget kér, de ezúttal van mód arra is, hogy megszólaljanak. Azonban a szavakat mintha más adná szájukba, csakúgy, mint egy valódi álom esetében. – Hol vagy? – hangzik tehát a kérdés. ~ Megmutatom. Csak gyere kérlek, siess! ~ így a felelet; majd az álom képei szertefoszlanak, helyette gyors egymásutánban képek száguldoznak az illetők elméjében, egy utat mutat, mely a rengetegen át vezet, a hegyek irányába. Mindenkinek más részlet marad meg erősebben vagy gyengébben, de egy bizonyos: a Rengeteg felé kell indulni. A képek halványodnak, az álom tova suhan, az ébredéskor azonban olyan, mintha az út egyfajta valós emlékként maradt volna meg, melyen egyszer már jártak: kiváltképp a rengeteg határának egy pontja, az, ahonnan az előttük álló út képekként levetített sora indult. ~ Gyere, engedj ki innen! Várlak titeket! ~ hangzik fel a hang ismét: most először éberen is hallható, de nem követi újabb hang, sem kép. Az ablakon kitekintve egy valami azért bizonyos: immáron szombat kora reggel van, a szél elült, a nap pedig kisütött, bár ennek ellenére is, a Rengeteg mélyén sötét uralkodik, mint mindig. Az út persze nyitva: útnak indulhatnak, vagy figyelmen kívül is hagyhatják a hívást... Ámbár az ablak túloldalán mintha visszavonhatatlanul meglátnák azt az ismerős pontot, ahol az álombéli út kezdődött: hiába tűnik olyan egyformának a rengeteg széle mindenhol, ott... Valahogyan más. Na meg ott van a kérdés is; vajh mégis kiket vár a hang gazdája még?
//Nos tehát, játékosok: Alexander, Darius, Marietta, Sasha és Victoria. Én heti egy reagot gondoltam reálisnak, ha nagyon nem megy, sikítani nálam, a sorrend egyelőre mindegy.//
Szerző
Üzenet
Darius J. Harrington
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Szabadítsátok ki Willyt 2015-03-04, 22:45
A nap még épphogy csak elődugja fejét a horizont takarása mögül ahogy ébredés után kipillantok az ablakon. Széles vigyor ül kúszik arcomra ahogy megpillantom a már álmomban is látott részt az erdő szélén mely nyilván utam kiindulási pontjaként szolgál majd... de mielőtt belevágnék a nagy kalandozásba, nem hagyhatom el a napi rutin főbb állomásait. Először is kikászálódok az ágyból, felkapok két törölközőt és megindulok a fürdő felé. Egy nagyjából tíz- tizenöt percet vesz csak el a reggeli frissítő tusolás, majd ahogy kilépek a még mindig lassan csöpögő víz alól és derekam köré tekerek egy törölközőt, mélyet szippantok a forró, pára miatt nehézzé vált levegőbe. Elégedetten állapítom meg, hogy új tusfürdőm illata, kellemes mégis férfias illattal borította be bőröm. Nem mintha ez olyan nagy dolog lenne, de jó ha az ember nem csak jóképű de remek illatú is. Ne mindegy, ezután visszatérek a szobámba, hogy nekikezdjek az öltözködésnek, s nagyjából pont ahogy fejem átdugtam a póló nyakán szemet szúrt valami. A kihalt, hideg udvaron, melyet még mindig a félhomály uralt és egy lélek nem járt, épp most szel át egy srác, elég határozottan haladva a pont felé, mely nekem is úti célomat képezi. Valahogy sem favágónak, sem annak a tipikus erdőjárónak nem nézném, így arra következtetek talán egyike lehet annak a kitudja hány fős kis csapatnak amit egy álomsárkány válogatott össze egy... valójában fogalmam sincs pontosan mire, de annyi éjszakámat zavarta már meg, hogy ezek után már muszáj utána járnom. Lássuk csak, ing, rajta pulóver, bőrdzseki, ehhez jön még egy sima nadrág és egy bakancs. Ennek gondolom elégnek kell lennie, hisz már nincs olyan hűvös mostanában, bár a biztonság kedvéért még bedobtam egy sapkát, egy pár vastag kesztyűt, nameg persze sálat a tatyómba. Közben nem sokkal a srác után egy kisebb termetű nőstényt is láttam sietősen az álmomban látott hely felé tartani, őt viszont ismertem is. Látásból legalábbis. Elsőre nem tűnt fel, de ahogy párszor majdnem elvágódott menet közben, nomeg a szőke hajkorona... mintha ez a két dolog a Hugrás lányok külön megkülönböztetőjeként szolgálna. Na mindegy is, miután összepakoltam még pár hasznosnak vélt holmit, megindultam a nagyterem felé, hogy harapjak valamit az indulás előtt. Gondolom a többiek is itt kezdhették a napot, hisz csak nem indulnak neki egy kitudja meddig húzódó kalandnak éhgyomorral. Ugye? Hamarosan elégedetten dőlök kicsit hátra, majd immár teli pocakkal készülnék távozni de egy utolsó sugallat hatására úgy döntök, talán nem árt megpakolni a tatyómat egy kevéske kajával és innivalóval is merthát valószínűnek tűnik, hogy nem érek vissza ebédre. Ahogy kilépek a kastélyból, hirtelen beleborzongok ahogy a hűvös reggeli levegő az arcomba vág, majd megindulok a hely irányába ahol tudomásom szerint már legalább két útitársam várhat rám. Ahogy megérkezek azonban csak hűlt helyüket találom... szó szerint merthát.. tél van. Na mindegy. Azonban hátrahagytak nekem egy szép kis adag láb nyomot melyekből úgy tűnik legalább... négyen- öten lehetnek és bár nem vagyok egy nyom szakértő, abból kiindulva, hogy kicsit elhúztam a reggelit már egy ideje elindulhattak. Egy megadó sóhajt követően, mérsékelt kocogásba kezdek, hogy beérjem a többséget... remélem nem járnak még túl messze.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Szabadítsátok ki Willyt 2015-02-27, 20:29
Szerencsére a fiú nem veszi zokon a nem épp zökkenőmentes érkezést... de hát, ha meggondoljuk, a lány jött ki belőle rosszabbul, így nagyon oka sincs rá. Szégyellős vigyor terül szét az arcán, ahogy elfogadja a segédkezet, és talpra húzza magát. - Köszi, á nem dehogy... bocs, csak nem számítottam rá, hogy... Ekkor elakad, egyrészt, mert valaki seprűn, s megint valaki gyalogosan érkezik.. másrészt, mert eszébe jutnak a sárkány szavai, amikor utoljára hallotta őket: "Várni foglak titeket" - Ó... szóval ti is..? Néz körül nagyra nyílt szemekkel, és hirtelen nagyon kicsinek érzi magát. Egy Mardekáros, egy Griffendéles, egy Hollóhátos, s jómaga a Hugrabugból - minthogy másik Hugrabugos társa úgy tűnik, még nem csatlakozott hozzájuk -. Milyen érdekes, hogy a sárkány így megválogatta, kiket szólít. Vajon a kétségbeesés szülte volna, vagy valami más áll e mögött? Túl sokat azonban nem rágódik rajta. - Sasha vagyok! Mutatkozik be, ha már így alakult. Hamar úrrá lesz rajta a gyermeki kalandvágy, a játékos izgatottság: tilosban jár, méghozzá a "nagyokkal", mindenféle házból! Ettől igazán fontosnak és felnőttesnek érzi magát. Zokszó nélkül veti hát magát a rengetegbe a többiek mellett, majd, amikor a neszezést hallva az emelkedőhöz érkeznek, bizony elfogadja újfent Alexander segítségét - nélküle is fel tudott volna ugyan vergődni, bár biztos, hogy kicsit több horzsolás és kosz árán. A szemei elé táruló látvány aztán egy pillanatra letaglózza. Sajnálja a macskafélét, akit azonnal elkábít a Griffendéles lány - már ha eltalálta az állatot az átok... mert ha nem, akkor talán mindenek előtt, futni illene -, ám a tündért még inkább sajnálja... az azonban nem igen fér a fejébe, hogy miért kérdezgetik ennyire, és főleg, hogy... utána meg csak úgy, faképnél hagyják? - Hé! Minek kérdezgetitek, hiszen nem tud beszélni? És ezek után képesek lennétek itt hagyni szegényt?! Bocsáss meg nekik, biztosan nem gondolták úgy... E szavakkal siet oda maga is a tündérhez, miután a Griffendéles és a Hollóhátos lány is, már indul is valami más neszezés felé, amit ő ugyan nem hall egyenlőre, ugyanis leguggolván a kis tündér felé tartja nyitott tenyerét, hogy ha szeretne, másszon rá nyugodtan... hisz itt úgy sem maradhat az alélt ragadozó mellett: ha magához tér, hamar utol fogja érni őt a sérült szárnya miatt.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Szabadítsátok ki Willyt 2015-02-27, 17:29
Egyszer fordult csak elő velem, hogy elkéstem az órámról az apámmal, de többet soha. Na nem azért, mert akkor verést kaptam volna, hogy egy életre megtanuljam, csak mint minden mást is, logikával alátámasztotta, így megértettem és onnantól észben tartottam. Ellenben mikor egy összejövetelre voltunk hivatalosak, rendszeresen később érkeztünk az esemény kezdeténél, stílusos késés címén, és ezt a szokást is igen hamar magamévá tettem, olykor még a személyes találkozók esetében is, pont ezért meglepő, hogy én érkeztem meg elsőként. Mivel egyedül semmiképp nem akartam neki indulni és nem is lett volna bölcs dolog, így neki döntöttem a hátam egy fának, a hátizsákom a lábamnak támasztottam és próbáltam rájönni mit is hagytam otthon, mert hogy valamit mindig sikerül. Egy plusz pulcsit, vizet, némi útravalót, amit a nagyteremből szereztem be és persze a pálcámat eltettem, ám hogy ezen kívül mire lehet szükségem, azt majd csak akkor tudom meg, mikor éppen kellene. Az elmélkedésből lépések zaja, a hó ropogása és enyhe zihálás zökkent ki, amelyekből egyik társam érkezésére következtetek. Felkapva a hátizsákom ki is lépek a fa árnyékából, ám azzal a lendülettel össze is ütközöm az idegennel, aki a koccanás hatására a földön landol, én pedig meglepő mód "csupán" megtántorodom. - Ne haragudj, remélem nem ütötted meg magad nagyon - szólítom meg miután kicsit magamhoz tértem, majd felém nyújtom a kezem, hogy felsegítsem. Ha ismét a két talpán áll visszafogottan végig mérem, és arra jutok, hogy kicsi, mármint tényleg nagyon kicsi, ami vagy abból adódik, hogy törpenövésű. vagy fiatal. Persze semmiképp sem adok ennek hangot és igyekszem elkerülni, hogy az arcomra kiüljön a meglepődés, de egy pillanatra eltűnődöm milyen alapon választotta ki a "kalandozókat" a sárkány. Magamban végül arra jutok, hogy jobban el van keseredve, mint azt elsőre gondoltam, hisz én is bekerültem valahogy a "kiválasztottak" közé. Nem sokkal később másik két útitársunk is csatlakozik a frissen alakult csapathoz, és egyikük kezébe veszi az irányítást. - Sziasztok, Alexander Spark - köszöntöm őket én is, majd további hozzáfűznivaló nélkül követem a csapatot, ha az indulás mellett döntenek. Beljebb érvén az erdőben örömmel látom, hogy a kissé zavaró félhomályon és a néhol csúszós talajon kívül egyenlőre nem nehéz terep áll előttünk, az első nagyobb akadályt a két méteres szintkülönbség okozza, ahonnan furcsa zajok hallatszanak, ám Victoria seprűvel, Marie pedig a gyökereket használva könnyen leküzdik azt. Én magam is megpróbálok felkapaszkodni, és ha a kis hölgynek igénye, őt is felsegítem, ám az eseményekbe nem folyok bele, csak az oldal vonalról figyelem. Bár én magam úgy tudom, hogy a tündérek nem képesek emberi beszédre, de feleslegesnek érzem, hogy ezt szóvá tegyem, ha tényleg így van, úgy is kiderül idővel. Amíg két társam a tündérrel van elfoglalva, én kartávolságnyira leguggolok az elkábított állathoz, már amennyiben még mindig mozdulatlan. Szegény flótásnak ma szerencsétlen napja volt, szinte biztos vagyok benne, hogy ha mi nem lépünk közbe elkapja a tündért. Elméletben nem kéne sokáig tartania a bénító átoknak, így biztos nem válik a vadász prédává. Mikor a többiek visszatérnek az eredeti útra én is követem példájuk, egészen az út elágazásáig, ahol is a lányok úgy döntenek kiderítik milyen lény fekszik előttünk. Egy pillanatra az az érzésem támad lény kutató körútra jöttünk, ami igaz is, csak épp a rossz lény után kutatunk. Végül arra jutok, hogy ketten elegek a feladatra, így bár én magam is előveszem a pálcám, nem követem őket azonnal.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Szabadítsátok ki Willyt 2015-02-25, 23:15
Az előbbi kis ütközés után sietősebbre veszem az ütemet. Van egy olyan érzésem, hogy az a fiú és az a lány lehetnek, akikre a sárkány célzott. Miközben feléjük haladok észreveszek egy növekvő pontot az égen. Ahogy egyre közeledik, úgy válik világossá, hogy az egy diák seprűn, aki szintén erre tart. Na, mégsem leszünk olyan kevesen, ez így még érdekesebbnek hangzik, mint gondoltam volna. - Sziasztok -köszönök a kislánynak és a vele ütközött srácnak, majd a negyedik személy felé terelem vissza a pillantásom. Megvárom, míg leszáll, majd én is üdvözlöm. - Szia Vic, Marie - mutatkozok be egy kis integetéssel kísérve, majd kérdésére bólintok. - Persze, menjünk! S ezzel a kis kalandunk elkezdődik, mikor betérünk a Rengetegbe, mely hozza a szokásos kinézetét. Félhomály telepedik ránk, melyhez gyorsan hozzászokik a szemem, miután beérünk és a kis ösvényen haladunk. A hó ropog a talpam alatt, kissé talán csúszik is az alatta lévő falevelek miatt, de nem vagyok az a típus, aki mindig eltanyál, tehát nem kell ezen aggódnom és nyugodtan lépkedek tovább Vic mögött. Ahogy az út egyre egyenetlenebbé válik, hangokat hallani a magasabban elhelyezkedő részről. Én talán hagynám anélkül, hogy megnézzem, mi az, de az előttem lévő leányzó hirtelen felszáll a seprűjével. Hát az is biztos, hogy ő alaposan átgondolta ezek szerint, hogy mikre is lehet majd szükség. A seprűje elég hasznos lehet számára a későbbiekben.
Ha már úgyis megtartjuk ezt a kis kitérőt, akkor már a gyökerekbe kapaszkodva följebb húzom magam a "falon", hogy én is megszemlélhessem a hang forrását. Egy kneazle vadászik egy kis tündérkére, akinek úgy nézem, megsérült a szárnya. Már készülnék tenni valamit, mikor Vic lesújt a macskafélére a kábítóátokkal. Igen, ez egy jó ötlet volt, majd leszáll a kis varázslényhez. Érdekel a picike jószág, meg ki tudja, talán segíteni is tudna nekünk, ha már a szőkeség megmentette az életét. - Nem fázol szépség? - kérdezem tőle viccelődve, mikor lehajolok hozzá, s figyelek társnőm kérdéseire is. A kis kitérő után visszatérünk az ösvényre, mely hamarosan kétfelé ágazik. Érzem, hogy balra kell mennünk, s szerintem ezzel nem csak én vagyok így. Viszont azt mind halljuk, hogy valami lehet előttünk. - Én is megnézném, de nincs ugye seprűm... Viszont, akkor én megyek a másik oldalon - mutatok az említett irányba, majd bokorról bokorra haladva közelítem meg a hangokat kiadó valamit kezemben a pálcámmal, készen állva bármilyen szituációra.
words: 385 tags: Victoria & Darius & Sasha & Alexander & Marietta music: Into the Woods (csak a refrén miatt)
♡
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Szabadítsátok ki Willyt 2015-02-21, 20:22
Szabadítsátok ki Willyt
[You must be registered and logged in to see this image.]Nem ismerem a jelenlévőket, így egyelőre a bemutatkozáson és az indulásra való felhíváson kívül nem nagyon kezdeményezek velük beszélgetést, ráérünk ezt menet közben is megtenni, de nem tudom, hogy ők hogy vannak vele, én viszont mindenképpen szeretnék már rálelni arra az édes sárkányra. Megindulok tehát és meg se lepődöm azon, hogy a rengeteg ilyen változatos, hol van hó, hol nincs, hol ilyen a föld, hol olyan és a Nap sugarai se jönnek át igazán a fák lombjainak hála. Bár félhomály van, a szemem mégis könnyen hozzászokik ehhez és mivel nem feltétlenül szeretném felkelteni a figyelmet, így még fényt se teremtek. Kíváncsian haladok, fülelve mindenféle neszre, amikor meghallom tőlünk jobbról, hogy furcsa hangokat hoz felénk a szél. Nincs kedvem feleslegesen mászni, nem véletlenül hoztam seprűt, így azt azonnal lábaim közé veszem és feljebb emelkedem, így nézem meg, hogy mi történik pontosan. Ahogy látom, egy kneazle vadászik, méghozzá egy édes kis tündérre, akikből túl sokat még nem láttam, így csak picit elgondolkodom azon, hogy mit kéne tennem, de mivel a tündéren, ha segítünk, akkor talán ő is hálás lesz érte és viszont segíthet, így nemsokára pálcámmal intek a cicus felé. - Stupor! – nincs kedvem bántani, így elég egy kábító átok, amely remélhetőleg el fogja találni, majd ez után repülök máris a tündérkéhez, kin aggódva végig is nézek, hogy jól van-e. Egyik szárnya igaz sérült, de majd meggyógyul, ebben biztos vagyok, hiszen ő is képes használni a mágiát, akár csak mi. - Jól vagy csöppség? – kérdezek rá kíváncsian, majd ha felel, utána lejjebb eresztem természetesen pálcám és a távolba meredek, arra, amerre folytatnunk kell majd utunkat és végül felteszem a nagy kérdést is. Máskor is segítettem volna, de most tényleg szükségem van rá. - Mondd csak, nem tudsz egy barlangról a közelben, ahol akad két sárkány is? Az egyik halott, a másik pedig veszélyben van… Örülnék, ha segítenél. – persze tudjuk elvileg az utat, de mindenféle plusz információ jól jöhet, egy erdei tündékre pedig sok mindenről tudhat, sok mindent láthat és még több mindenről hallhat. Így ha megkapom a választ, csak ez után térek vissza az ösvényre, vagy a többiekkel vagy nélkülük és bár tudom, hogy merre kellene mennünk, én mégis… nem, nem arra megyek. Hallom azt a furcsa hangot magunk előtt és mivel kíváncsi, kalandozó természetem van, így nem is állom meg azt, hogy ne használjam ki a lehetőségeimet. Itt a seprűm, így hang nélkül tudok közelebb kerülni ahhoz, ami nagyjából 50 méterre lehet előttünk. Mi lehet az? - Én… én megnézem, hogy mi van ott. – aki akar, gondolom velem tart, csak a földön, bár az igazából nekem hátrány lenne, lebuktathatna és ki tudja, még ellenségre is lelhetünk, nem hiszem, hogy Hagrid mászkálna most errefelé. Így hát lassan, óvatosan repülök és nem is az úton, hanem az út mellett, a fák és bokrok takarásában, így óhajtom kilesni, hogy ki vagy mi van az úton. Lehet, hogy még érdekes lehet, ha pedig nem az, akkor pillanatok múlva térek majd vissza a kis csapathoz.
Kalandmester
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Szabadítsátok ki Willyt 2015-02-16, 22:14
~ Szabadítsátok ki Willyt ~
Darius ha az ablak előtt marad, akkor néhány percig nem láthat semmit: semmi olyat, ami igazán érdemes lenne a figyelemre. A tegnap esti vad szél tombolásának eredményeképpen letört gallyak, a szél által felkapott, széthordott, s végül itt-ott felejtett apróbb kövek, megtépázott fák, bokrok. Egy-két magányosan álló példány törzse is kettétört, de a Rengeteg fái között ilyet már nem látni: ámbár igaz, Darius elég messziről szemléli őket, hogy talán csak a figyelmét kerüljék el az esetleges hajlott, vagy törött törzsek. Ellenben a távolban kiszúrhatja egy szétzúzott, jobb időket is megélt hóember maradványait. A nap magabiztosan hág egyre fentebb és fentebb az égbolton, s ahogyan egyre magasabbra hág, úgy sugarai a téli évszakhoz mérten is melengetően simulnak végig a makacsul ellenálló havon, majd hamarost feltűnhet neki még valami: jobban mondva valaki. A korai órára tekintettel nem sokan járják még a kinti tájat, sokan még épp csak, hogy ébredeznek, s a legelsőként kelők is inkább a reggelit részesítik előnyben, semmint a kint kóricálást. Illetve így tűnhetett elsőre, azonban most változást észlelhet, mozgást, melyet elsőre csak szeme sarkából szúrhat ki, egy mardekáros fiú szeli a métereket egymás után, látszólag igencsak célirányosan haladva: így tehát távolodik Dariustól és ezzel a kastélytól is, hogy egyre közelebb kerüljék a Rengeteghez: látszólag ama részhez igyekszik, melyre Darius maga is felfigyelhetett már korábban. A fiút hamarosan egy lány követi: egy egészen fiatal kislány, ha Darius nem is ismeri, talán még akkor is felismerheti, hiszen vele háztársak. Amit persze Darius már nem láthat, az a Rengeteg szélén e két diáknak egymásra akadása: mondhatni, szó szerint összefutnak, mely végén a kislány fenékre ül, bár a hó miatt nem üti meg magát igazán. A jelenetet talán pár méter távolságból még Marietta is láthatta, az a hollóhátas lány, aki harmadikként vágott át az udvaron, csakúgy, mint az előző két alak, úgy ő is egyenest a Rengeteg felé haladva. S van itt még valaki: egy griffendéles lány, aki seprűn szeli át a levegőt, így suhan a Rengeteg felé. Azonban más nem halad már arra, a birtok újra elcsendesedik, s néptelennek hat a szemlélő számára, már, ha Darius az ablak előtt van még persze, s nem indult el valamerre idő közben már. Abban az esetben a kastélyt kihaltnak láthatja: egy-két diák, tanár elhalad ugyan a folyosókon, mindegyikük tart valahova: méghozzá jellemzően a Nagyterem felé, hogy reggelijüket fogyasszák. A Nagyterem felé haladván a kitárt ajtóknak köszönhetően már kívülről is megállapítható, hogy a Nagyterem a korai óra ellenére is kezd megtelni. A reggeli látszólag szokásos mennyiségű, minőségű ételt vonultatja fel, a diákok csakúgy, mint mindig, úgy most is egymással társalogván teremtenek egy alap zsivajt, mely már a bejárati csarnokot is megtölti. Odakint ezzel szemben csend honol, talán gyanúsan is nagy csend. Igaz, az erdő szélén lévők hallhatják, ahogyan a távolban egy kutya mérgesen ugat, s bosszúsága nem is hagy alább még percekig eztán: azonban ő az egyetlen, aki igazán megtöri a csendet. Victoria – s, ha a többiek követik, akkor természetesen ez rájuk is érvényes – számára ez némileg változik persze, ahogyan bentebb hatol a rengetegbe. Egyfelől a kinti napsütést borús, egyhangú sötétségbe hajló félhomály váltja fel, melyet az erdőre jellemző neszezések egészítenek ki. Az út egyelőre egy vékony, már kitaposott ösvényen vezet. Itt-ott különös, furcsa lábnyomok látszódnak a lábuk alatt ropogó, itt valahogy frissnek tűnő hóban, máshol hó sincs: ki tudja, miért, de akad néhány tízen egynehány négyzetméternyi szakasz, ahol egyáltalán nincs jó, ámbár a talaj ott is fel van fagyva: de ott legalább nem csúszik. Az út egyenletlen, jobbról bő két méterrel magasabb a talajszint, mely az utat övezi, mely mögött újabb ösvény húzódhat, s mely felől időnként neszezést, hangokat hallani, de nehéz lenne megmondani, pontosan mi lehet odaát. Már persze, ha fel nem kapaszkodnak a kis vonulatra, mert akkor jól láthatóvá válik, mi is adja ki a neszeket: egy kneazle vadászik a hóban. A macskaszerű jószág füle hatalmas, farka egy oroszlánt idéző, bundája pedig fekete alapon hamuszürke foltos, lábain csíkos. Leendő prédájául pedig egy 10 centis, szőke hajzatú kis tündért választott, kin apró levelekből álló ruha van, szárnyai átlátszóak. Teste ettől eltekintve egy ember kicsinyített mása. A kis apróság keservesen igyekszik szabadulni a ragadozó elől, ámbár egyik szárnya sérült, így úgy tűnhet, hogy számára a menekülés igazából reménytelen, s valós kiutat már nem fog találni. Ha foglalkoznak vele, ha nem, egy dolog biztos: tovább haladván hamarosan az ösvény két felé ágazik, az egyik egyenest halad tovább, míg a másik balra lekanyarodik. A csapat útja balra vezet, azonban mintha valami neszezne előttük az úton, tőlük jó 50 méternyire: ámbár akármi is az, nem feléjük tart, így talán ki is várhatják, míg a lény odébb áll. Akárhogy is, ilyen távolságból nem lehet meghatározni, miféle lényről van szó, csak aaz bizonyos, hogy az út közepén tanyázik, s viszonylag nagy: ez már bizonyosan nem egy kneazle.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Szabadítsátok ki Willyt 2015-02-12, 20:58
Szabadítsátok ki Willyt
[You must be registered and logged in to see this image.]Napról napra ugyanaz az álom, eleinte halványan, szinte csak sejtetően, majd pedig egyre többet mutatva meg magából. Tisztában vagyok vele, hogy ennek oka van, olyan oka, amely kiderítésre vár, én pedig múlt hét csütörtök óta – tehát amióta másodszorra láthattam ugyanazt az álmot -, izgatottan fekszem be a puha párnák közé, várva, hogy az álom rám tör-e ismét. Ahogy harmadik éjjel is így történik, már nem lepődöm meg, vártam, számítottam rá. Mindig is érdekeltek az ilyen előjelek, így pedig csak izgatottan fordultam bal oldalamról a jobbra, miközben most már a zümmögés mellé képek is kerültek, képek, melyek még inkább fellobbantják bennem a kalandvágyat. Egy hatalmas szikla egy barlang közepén, nem sokkal arrébb valami megmoccan a sötétben, én viszont mindenféle félelem nélkül próbálom meg kivenni a képet, rájönni arra, hogy mi lehet az vagy éppen ki. Milyen mágiát űznek velem? De nem, nem szólok anyámnak, erre én szeretnék rájönni, hiszen értek a bűbájokhoz, hátha ez is egy ilyen varázslat. A barlangban állok, immáron sokadik este és végre a képek is kezdenek egyre több mindent mutatni. Középen nem egy hatalmas kő található, nem holmi szikla az, hanem egy egykor gyönyörű és bizonyára fenséges sárkány teteme, nem túl messze tőle pedig a sötétből egy kisebb méretű reppen elő. Csodálatos, akár csak az anyja volt egykoron, mert úgy hiszem, hogy egy családot alkottak, így nézem meg gyönyörű színeit, ragyogó szemeit, amelyek mintha beszélnének hozzám. Közelebb lépek, szeretném megérteni, jobb kezem felé is nyújtom, de ahogy meghallom fejemben a kellemes, bársonyos férfi hangot, visszaejtem magam mellé a mancsom. - S… - szólalnék meg, de ahogy az első betű elhagyja ajkam, hirtelen pattannak fel szemeim. Az álom véget ér, már nem először. Talán… talán gondolatban kellett volna kommunikálnom vele? Volt éjszaka, amikor azt próbáltam, de az álom véget ért, mindig véget ér úgy hiszem. De ahogy telnek az esték, úgy bővül az álom, derül ki számomra az, hogy ki kell szabadítanom. Bárkikor megtenném, szinte azonnal rohannék, mert tudom, hogy mindez nem álom, de hol van és mi történt vele? Hogy tudok segíteni rajta? Az álom ezen az éjszakán viszont mintha meghallgatná kérésemet, feltehetem a kérést, ő pedig felel… megmutatja. Ez után látom meg az utat, egy olyan utat, mely a hegyek felé vezet, át a tiltott rengetegen, vastag fák, ismerős bokrok, kitört rönkök, patanyomok… Mintha… mintha az eszembe vésődne. - Vársz minket? – suttogom halkan immáron magam elé. Kik lehetnek még, akik látták ezt az álmot? Logikus, hogy nem csak egy emberhez juttatta el a sárkány, ha képes volt erre, de akkor vajon kikhez még? Mindenesetre csak az ablakhoz lépek, majd a külön kis szobámból nézek ki a rengeteg felé és szinte ösztönösen szúrom ki azt a pontot, ahova mennem kell. Még pár másodpercet megengedek magamnak, de ez után már a szekrényemhez is sietek, hogy magamra kapjam a legmegfelelőbb ruháimat. Fekete bakancs és nadrág, testemre tapadó, sötétbarna színű pulóver, majd pedig némi bűbáj, hogy minden melegen tartson. Ez után kapom még fel a hátizsákomat, melybe belekerül mindenféle hasznos dolog, mint kötél – mert az sose árthat -, kisebb, de annál élesebb tőr, rongyok, némi ital és kevéske étel, stb-k. Hajam lófarokba fogom, hogy ne zavarjon, majd mindenféle további készülődés nélkül rejtem el pálcámat az övemnél lévő tokomba, majd lépek oda a falnál pihenő seprűmhöz. Nem óhajtom húzni az időt, repülve gyorsabb lesz, így nemsokára kinyitom az ablakot, majd már a tiltott rengeteg felé is száguldok, ahogy pedig odaérek, kiszúrom ám, hogy nem vagyok egyedül, ahogy ebben biztos voltam. - Sziasztok! – köszöntöm őket és ahogy én tudom, hogy kik ők, valószínűleg ez fordítva is így van. A kislány jelenléte meglep, oly fiatal még, hogy tudna hát segíteni? Mindenesetre nem jegyzem meg, csak lepattanok a seprűről, azt kezembe veszem, majd ez után nézek el a rengeteg felé. Az egész út nincs meg a fejemben, de… talán összedolgozhatunk. - Victoria vagyok és van egy olyan érzésem, hogy egy közös kaland elé nézünk. Indulunk? – bár kérdezek, mégse várom meg a választ, mivel én nem csak idáig jöttem és nem rettenek el attól, hogy a rengetegbe menjek, volt már rá alkalmam nem egyszer. Griffendéles vagyok, szóval a bátorságom nagy erény és nem kell érte a szomszédba se mennem, mindenesetre pálcám nemsokára kezem ügyébe kerül, szóval jobbomba, míg balomba a seprűt tartom továbbra is. Jobb felkészülni mindenre.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Szabadítsátok ki Willyt 2015-02-10, 23:42
Már megint a könyvtárban bújom a könyveket. Azonban az eddigiekkel ellentétben most nem a tananyaghoz, nem is Abi segítségére, nem is apu kórlapjai miatt, hanem egy teljesen más, egy új, furcsa dolog miatt. Hogy mi ez? Egy álom, ami már vagy négy napja folyamatosan ismétlődik. Eleinte nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, vagyis az első egy-két alkalommal. Akkor még nem voltak ennyire tiszták a dolgok, de később már többet láthattam, sőt hallhattam is. Ez utóbbi volt az a pont, ami nem hagyott békén. A sárkány apa hangján szólalt meg és segítséget kért tőlem. De mielőtt bármit is kérdezhettem volna tőle, az álom véget ért, én pedig felébredtem. Mikor ez először történt meg, próbáltam némileg kizárni, viszont másnap ugyanezt álmodtam A lény apu hangján kért tőlem segítséget és én nem tehettem semmit, mert az álom ugyanott ért véget, mint előtte. Mikor felébredtem, ott feküdtem a puha takaró alatt, a kezem remegett és kirázott a hideg. Apu! Mi van akkor, ha ez most...? Hiába akartam magamnak bemagyarázni, hogy semmi jelentősége, valahogy nem jártam sikerrel és bár egyáltalán nem hiszek a jóslásban, de most mégis megkerestem a Tanár Nőt, hogy ajánljon egy könyvet, ami segíthet megfejteni az álmomat. Szóval most itt vagyok a könyvtárban és bújom ezt a könyvet, kutatok olyan fogalmak, szavak, kifejezések után, amiknek köze lehet a képekhez. Az első ilyen, amit találok, az a barlang. Nem sokra megyek vele, így tovább lapozgatok. Hallottam vízcsobogást, talán folyó vagy vízesés? Utóbbiról semmit sem találok, de előbbinél annál inkább. A csendes folyó jelentése kiegyensúlyozott kapcsolat, a megáradt folyó családi viszályt, veszekedést szimbolizál. Csúcs! Talán jobb lett volna ezt kihagyni... Keressünk tovább! Sötétség, pára, szikla... Ezekben egy közös dolgot ír, mindegyiket a félelemmel kezdi. Most ez komoly? Apu hangja, félelem, folyó.... Kezdek parázni, mégis mi a szösz? Dühösen csapom össze a könyvet. Ekkora baromságot! Mintha azt jósolgatná nekem ez a vacak, hogy apu meghal... Nem, nem és nem! Az orvosok is mondták, hogy az még legalább két év. A klubhelyiségbe tartok vissza, mikor összefutok a Tanár Nővel. Kérdésére pedig csak egy bájos mosollyal az arcomon válaszolok. - Igen, mindent megtaláltam, amire kíváncsi voltam. Köszönöm a segítségét -aztán gyorsan elhúzom a csíkot. Na persze, jóslás, mi? Ekkora hülyeséget!
Nem tudom, most szórakozik valaki velem? Álombűbáj, hogy bűntudatom legyen? Először apu, most meg Abi. Ez rohadtul nem vicces. És mégis mi ez a hirtelen jött szereplőváltás? Már elfogadtam, hogy az álomfejtés hülyeség, erre felborul a rendszer. Talán ha beszélnék a húgommal... Lehet, hogy ez az egész a tudatalattim tanácsairól szól, arról, hogy meg kéne neki bocsájtanom, hiszen szüksége van rám. Meglehet, hogy igaza van, ma délután megkeresem.
Péntek. Minden próbálkozásom hiábavaló volt, még Abivel is megbeszéltem a dolgokat, apunak is minden nap írtam levelet, de semmi. Az álom csak nem szűnik meg, már felkészültem rá, hogy valószínűleg ez ma este sem lesz másként. Szorosan ölelem magamhoz Brumm Urat, akit húgom adott kölcsön néhány napra. Állítása szerint megkönnyíti az alvást, mert én idióta véletlen megemlítettem neki, hogy fura dolgokat álmodok. Megsérteni pedig nem akartam, így elfogadtam a macit. Olyan furának érzem magam, hogy egy plüsst szorongatok... Hát ez kész röhej! Lehunyom a szemem és hamar elnyom az álom. Megint a barlangban találom magam, minden ugyanolyan. A félhomályban látom a kővé dermedt sárkányt, hallom a közelben a víz csobogását és érzem a párát a levegőben. Ismerős a szituáció, mégis úgy élem át, mintha teljesen új helyzetbe kerültem volna. Előbújik a sárkány a sötétből. Külseje ijesztő, mégis gyönyörű példány annak ellenére, hogy számtalan társánál kisebb. Pikkelyeit megcsillogtatja az a kevéske fény, melynek az itteni félhomály köszönhető. Szája szeme megint mozdulatlan, mikor megszólal. Abi, ismét az ő hangját hívja segítségül. Igen, biztos ez történik, kell neki valaki, akinek a hangján megszólalhat. Talán ő nem is tud beszélni... Igaz is, a sárkányok nem beszélnek, hülyeség lenne, bár ez egy álom, szóval... - Hol vagy? -teszem fel a kérdést, bár olyan, mintha csak egy előre megírt drámából olvastam volna fel a mondatomat. Nem érzem magaménak a szavakat, de ezt normálisnak tűnik az álomban. A lény válaszol és hirtelen minden szertefoszlik. Hegyek, fák, bokrok, növények, rengeteg információ egy útról, mely hozzá vezet, a sárkányhoz. És van egy pont, ami olyan tisztán megmarad az emlékeimben, mintha naponta járnék arrafelé. A Rengeteg egy bizonyos része, ahonnan indulnom kell. Ekkor nyitom ki a szemem és fülemben még hallom a hangot. - Megyek -suttogom Brumm Úrnak, majd kimászok az ágyból, hogy kipillanthassak az ablakon. Ott van a pont, a Rengetegnek az a bizonyos része, mely olyan élénken virít a fejemben. Gyorsan belebújok egy kényelmes farmernadrágba, egy bordó pulóverbe és a fekete bakancsomba. Felkapom a táskámat, amibe beledobok az asztalról két könyvet, ami talán hasznomra lesz majd, egy zacskó gumicukrot, meg még egy üveg teát, amit este főztünk a csajokkal. Ez még mindig meleg... Fura, na mindegy, annál jobb. Felveszem a szürke kabátomat, a sálat és a kesztyűt pedig még begyömöm a táskámba a többi cucchoz. Így viharzok le a toronyból pálcám társaságában, hogy mielőbb elérhessem a helyszínt, mely megjelent álmomban. Vajon kikre célzott a sárkány, mikor azt mondta, hogy "titeket"? Lehet, hogy mást se hagyott aludni nyugodtan és rajtam kívül még lesz egy-két álmos diák ott a Rengetegnél. Majd kiderül... Ahogy közelítek a helyhez távolból észreveszek két személyt, egy magas és egy alacsony, utóbbi valószínűleg lány, előbbi fiú. Talán ők lesznek a társaim... Ahogy közelebb érek hozzájuk, ez is biztos ki fog derülni.
Tárgy: Re: Szabadítsátok ki Willyt 2015-02-10, 19:24
A gyermeki lélek mindig is könnyebben befogadta az álmok üzeneteit. Hozzájuk közelebb élnek még a csodák - még a boszorkányok és varázslók világában is-, a lelkük nyitott a megmagyarázhatatlanra. Nem keresnek okokat, sem miérteket, egyszerűen csak... felismerik, ha valami igaz. Így volt ez Sashaval is. Eleinte nem értette a különös zümmögést, a be-bevillanó képeket - halovány sejtés fészkelte csupán be magát mindennapi gondolatai közé. Azután az álom kikövetelte magának a figyelmét azon a napon, amikor a hajdan volt fenevad élettelen teteme mellett a fiatalabb lény - egy sárkányivadék - jajszava a szívébe szúrt: "Segíts!" A hang számára nem volt ismerős... s később, amikor a holt szülőnek látványától, a kölyök vélt vagy valós fájdalmától átjárva könnyektől ébredt, nem igazán tudta volna megmondani, hogy férfi vagy női hangot hallott volna... fiatalt avagy idősebbet? Csak egy hang volt... megfoghatatlan, behatárolhatatlan: amilyenek számára maguk a sárkányok is, hisz kicsi kora óta csodálja e félelmetes ragadozókat. Napokig a könyvtárat bújta. Egyre csak a sárkányokról kívánt olvasni, ám olyanról, hogy e misztikus lények beszélni, gondolati síkon üzenni volnának képesek, egyetlen könyvben sem talált feljegyzést. Az éj leszálltával a sárkány azonban újra és újra visszatért hozzá, és mindannyiszor elhangzott a panaszos segélykérés is... Nyugtalanná vált. Mi van, ha ez valóban nem csak egy álom? Ha olyasmi történik épp, amiről a könyvek nem tudnak? Ha egy sárkány valóban a segítségét kéri? A reggelen, amikor az álom mélyén végre lehullt róla a tehetetlenség béklyója, s a sárkány útmutatása még ébredése után is a fülében csengett, végül belé nyilallt az érzés, az érzés, amely kiparancsolta az ágyból, s amely még most is arra sarkallja, hogy pizsamában szaladjon ki a körletéből, fel, a földszinti folyosóra, ahonnét kibámulhat az udvarra, a rengeteg felé.. Kétségbeesetten kapkod az utolsó képfoszlányok után, amikre még emlékezik. Hogyan is volt? Merre is kellett menni? Elillan... eltűnik! Talán álom is marad.. ám amikor pillantása megakad az erdő egy pontján, mintha villám csapna belé. Ott... Több kérdése nincs is. Olyan igaznak hiszi, amilyennek lennie kell. Levegő után kapkodva szalad le a szobájába, s kapkodva keríti elő a hátizsákját. Váltó ruhát, s az összes megmaradt édességét belepakolja, ezután gyorsan magára rángatja a tegnapi öltözékét. Hótaposót, kabátot húz, sálat köt a nyakába, pálcáját mélyen a zsebébe süllyeszti, majd nyom egy puszit az álmosan hunyorgó fekete macska fejére, aki egyre kevéssé érti, mi üthetett korán reggel a gazdájába.. - Jó legyél! Ezzel lábujjhegyen kioson, fel ne ébressze a még jócskán szuszogó szobatársakat... s aztán úgy nyargal az erdő felé, mintha az élete múlna rajta. Az a hely... az pont! Oda kell érnie, mielőtt még elveszítené azt az ismerős érzést, ami az álmát megelevenítheti.. A nagy rohanásban nem néz se jobbra, se balra... talán látják is az ablakból, ahogy keresztülvágtat az udvaron. Ám azt, hogy nincs egyedül, csupán akkor veszi észre, amikor egy fa mögül kibukkanva, rögvest vissza is pattan az ellenkező irányból érkező mardekáros fiúról. Annak rendje és módja szerint fenékre ül. - Uhhh... !
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Szabadítsátok ki Willyt 2015-02-10, 08:58
Az első alkalmaknak mindenki olyan nagy jelentőséget tulajdonít, rákészülnök, aggodalmaskodnak, "mi lesz ha..." gondolják. Annyit rágódnak a dolgon, annyiszor elképzelik, hogy végül sosem olyan lesz, amire számítanak, legtöbbször csalódnak és előfordul, hogy kedvüket vesztik. Az én tegnap esti élményem is hasonló volt, persze most azt mondom első alkalom, de ez csak félig igaz, inkább úgy kéne fogalmaznom az első, amire emlékszem. Mármint az első álmom, mert ugye mi másról is diskurálnánk, ugyebár. Tudományosan bizonyított tény, hogy minden ember álmodik, más kérdés, hogy sokszor nem emlékszik a rá következő reggel, mint egy rossz másnaposság, nemde? Nos én sosem emlékszem rá, noha az a sejtésem, hogy nem is nagyon kár érte. Mikor mélyebben elgondolkoztam az okán arra jutottam, hogy az emberek boldog álmainak forrása a vágyaik, míg a kevésbé kellemeseké az, ha aggódnak, vagy félnek valami miatt. Forrás híján az én álmaimnak nincs alapja, nincs nyomatékuk, ami által és miatt képes lennék feleleveníteni őket. Ám ha az okát nem is tudom, ez múlt hét szerdán megváltozott. Hazudnék, ha azt mondanám sosem égett bennem apró lángként a kíváncsiság az álmokkal kapcsolatban, de mindig úgy éreztem nem létfontosságú eleme az életnek. Ennek ellenére kissé csalódott voltam: zűrzavaros képek és egy semmitmondó hang, ennyit hagyott maga után az a bizonyos "első". Másnap a "csoda" megismétlődött, tisztább képek sorával jött el ismét hozzám, de még így sem tudtam semmihez kötni a jelenséget, magyarázatot sem találva rá. A negyedik napra virradó reggel ragadtam pennát, pergament és körmöltem le mindent, amit láttam és módomban állt felidézni. Nem jegyzet volt saját magamnak, levél, az apámnak. Szigorúan a tényekhez ragaszkodtam, nem is értékelte volna, ha nem így teszek. Nem mondom, hogy nem fordult elő, mikor az édesapám az érzéseim felől érdeklődött, tisztán emlékszem arra a kevés alkalomra. Olyankor valahogy sokkal kedvesebb, szeretet teljesebb hangon szólít meg, mégis mindig emlékeztet, hogy az ilyesmi csak el vonja a figyelmet a lényegről, körítés, ami nélkülözhető. Mégis, miután ráerősítettem a gondosan összetekert írást a hírvivő lábára elmerengtem mit éreztem az álom közben. A hatalmas sárkány tetemének látványa némi szomorúsággal töltött el, kicsit mindig is csodáltam ezeket a teremtményeket, főleg kiállásuk és a szabadságuk miatt. Még így, élettelenül feküdve is mély benyomást tett a lény, de ez semmiképp sem volt fogható, a bár csak embernagyságú, de színpompás társához. Mikor először megláttam, annak ellenére, hogy a logika azt diktálta féljek, én mégis inkább ámulatot éreztem a varázslény láttán. Csak egy pillantás a karmaira elég volt, hogy rájöjjek egy csapással végezhetne velem, és a szárnyai keltette légvihar is könnyedén ledöntene a lábamról, mégis, az arany színnel fénylő szempár mondhatni megbabonázott, és a lábam földbe gyökerezett. A lebilincselő érzés csak fokozódott, mikor meghallottam a lágy, dallamos női hangot, amin megszólított. Az első alkalommal, mikor megpróbáltam szóra nyitni a szám, a kép szerte foszlott, miközben a szemeim felpattantak, és az ágyamban ébredtem. Hiába aludtam vissza, nem tudtam visszatérni a barlangba. Másnap már nem követtem el a hibát, és bár a kérlelő szavak után semmi nem visszhangzott a fejemben, sem mozdulni sem szólni nem tudtam, mégis addig álltam ott a sárkányt fürkészve, míg az ébredés ideje el nem jött. A válasz hamar érkezett, nem telt bele két napba, ugyan azzal a bagollyal, tömör, lényegre törő utasítások: ha bármi említésre méltó változás történik, informáljam. Ennek fényében írtam meg második levelem, mikor az álom célja napvilágra került, a feleletre még annyit sem kellett várnom. Már számomra is nyilvánvaló volt, hogy okkal látom amit, és nincs meg a lehetőségem arra, hogy figyelmen kívül hagyjam, főleg nem a kapott utasítások után. Ahogy szombatra virradt már tudtam hová kell menjek, mi a célom, talán még egy kis kíváncsiságot is éreztem ahogy felültem az ágyamban és a lény utolsó szavai visszhangoztak a fejemben. Hosszú idő óta először felkeltette valami az érdeklődésem, így nem is bántam, hogy útnak kell induljak. Rögvest menesztettem egy baglyot, majd rövid pakolás után a találkozó pontra indultam, ahol a megbízás kezdetét veszi, a még ismeretlen, de kétségkívül létező útitársakkal.
Darius J. Harrington
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Szabadítsátok ki Willyt 2015-02-10, 02:12
Az iskola folyosóit díszítő boltívek egyikénél állok, s jobb szó híján azt kell mondjam bujkálok. Lopva pillantok csak ki a hideg kő takarása mögül, hogy pár pillanatig szemügyre vehessem a lányt. A lányt akit már legalább három napja kerülök és tudom, hogy ezért nagyon pipa lesz, főleg a közelmúltban történtek után, de most jobbnak tartom tartani a távolságot, míg rá nem jövök mi folyik itt. Több mint egy hete kezdődött ez az egész szarság, s míg az első pár alkalommal nem tulajdonítottam neki túlzottan nagy jelentőséget, mostanra kezd nagyon az agyamra menni. Egy nyomorult kis álom. Ki hinné, hogy ennyi gondot tud okozni egy képhalmaz melyet az agyam dob össze, míg én az igazak álmát alszom? Általában nem is lenne vele gond, de múlt nagyjából múlthét szerda óta minden éjjel ugyan az. Őszintén szólva az első pár alkalomra még nem is igazán emlékeztem, hisz mint mindig ébredés után pár perccel már csak apró foszlányok maradtak meg, de igazából azok sem érdekeltek. Jobb szeretek a valóságban élni és azzal foglalkozni ami valójában fontos nekem, mintsem amúgy is foszladozó álmok darabkáit őrizgetni. Azonban eljött az a pont, ahol már kénytelen voltam nagyobb figyelmet szentelni az egésznek. Először is ott volt az a... hang. Vagy két napig fogalmam sem volt róla mi lehet az, de az agyam leg hátsóbb rejtekeiben szüntelenül duruzsolt, s sehogy nem sikerült elűznöm. Aztán egyik nap ahogy épp kezet mostam, a csapból lefolyóba ömlő víz moraja előrántott egy apró részletet tudatalattim mélyéről, melyet a másodperc tört része alatt megannyi társa követett, így felelevenítve bennem, a már akkor napok óta engem kísértő álom képeit. Barlang, sárkányok, egy folyó... azt kell mondjam, hogy bár elég ritkán tapasztal ilyet az ember... mármint hogy egy valós fizikai dolog, mint egy apróbb kép, hang, egy elejtett félmondat, vagy egy puszta szó eszébe juttat egy dolgot, melyre talán nem is szabadna emlékezni és meg is mosolyogtam, de még mindig nem különösebben érdekelt a dolog. Igen, gondolom talán pont ezért nem lettem Griffendéles. Nem épp az a fajta srác vagyok, aki kalandvágyát egy ilyesfajta dolog fel tudná tüzelni, sőt azt kell mondjam eléggé untat... azonban aznap este ismét eljött az álom. Ha egy szóval kellene jellemeznem az egész álmot azt mondanám, hogy idegesítő. Az egész olyan volt, mintha először tapasztalnám meg, mintha csak először élném át az egészet, holott közben végig tudtam az álom mely mozzanatát mi fogja követni, mégsem tudtam ezt a tudást időben alkalmazni, ami egyszerűen az agyamra ment. A barlang, a félhomáj, az először sziklának tűnő döglött sárkány... ez mind megvolt és egyik sem érdekelt különösebben. Azonban az álom ezt követő részletei csak homályosan voltak meg így abban sem voltam biztos, hogy nem e az ébredés következik, mikor is megmoccant valami az árnyékban. Jobbommal reflexszerűen pálcám után kaptam, de mire előrántottam, már előttem volt az a sárkány. Nagyjából akkora lehetett mint én, szóval azt mondanám, hogy sárkánynak talán kicsi... már ha tudtam volna, hogy miféle. Elismerem, hogy nem vagyok a legpengébb varázslényekből, de egy ilyen dögre tutira emlékeznék. Hiába fedték teste nagy részét fekete tüskék, még így is szinte csillogtak a félhomályban. Csinos kis sörénynek tűnő szőrzet az arcán, mely a hasát és tüskéit borító vörös, valamint az előbb említett fekete színekben tündököl, aranyló lélektükrök, na és persze az elmaradhatatlan fegyverzet, melyekkel pillanatok alatt képes lenne darabokra szaggatni. Pár pillanatig meg is feledkeztem róla, hogy az egész egy álom és támadni készültem mielőtt ő tehette volna ugyan ezt, de mielőtt belekezdhettem volna egy szóval elérte, hogy megdermedjek. Nem az volt az érdekes, hogy beszélt, sőt még arra is nagy ívben tojtam, hogy mindezt ajkai mozgatása nélkül tette. Segítséget kért, de mindezt Anne hangján tette! Pálcámat továbbra is rá szegezve pillantottam gyorsan körbe a barlangban de kettőnkön kívül senki nem volt ott és ahogy újból és újból visszhangzott fejemben a segélykérés úgy lettem én is egyre dühösebb. Mikor végül rá akartam ordítani, hogy hagyja abba, felébredtem... Ingerülten ültem fel az ágyamban, s ingerülten zihálva néztem magam elé, majd a következő pillanatban felpattantam ágyamból, s egy dühödt ordítással borítottam fel az ágy mellett pihenő kisebb szekrényt. Ezt követően a heves szuszogást egy mély lélegzettel szakítottam meg, s próbáltam normalizálni légzésem, miközben lassan hagytam az ingerültséget kiáramlani testemből. Nem voltam benne biztos, de úgy gondoltam, talán valaki akivel a közelmúltban elszórakoztam próbál bosszút állni, esetleg Anne egy titkos imádója szeretne eltántorítani a kibontakozó kapcsolattól, vagy kitudja... A lényeg, hogy úgy döntöttem kiderítem, és ha valóban a suliból áll mögötte valaki, ízekre szedem. Az elkövetkező napokban különórákat vettem pár úgynevezett baráttól akik jobban értettek ehhez, valamint a könyvtár tartalmát is alaposan átnéztem, olyan varázslatok és átkok után kutatva, melyekkel elérhetnek egy efajta álmot. Ezenfelül próbáltam minél több részletet megtudni, így bájitallal többször elaltattam magam napközben, de semmi. Az álom minden egyes nap, éjszaka érkezett és minden éjjel csupán egyszer... a sárkány pedig minden egyes alkalommal Anne hangján kérte, hogy segítsek.
Ember, még egy kibaszott naplóm is van, amibe ébredés után minden apró részletet leírok ami még eszembe jut, mielőtt az érzékeimet elöntő valóság tudatalattimba száműzné az álom nagyrészét. Rajzok, jegyzetek, a hangokat jellemző leírás, minden amitől remélem, hogy talán segíthet rájönnöm ki áll az egész mögött, vagy hogy miért látom ugyan ezt minden egyes éjjel... azonban eddig semmi. Ráadásul kezd teljesen az agyamra menni és úgy érzem mintha egy kis megszállottság kezdene kialakulni nálam ezzel kapcsolatban, aminek szintén nem túlzottan örülök. Mindenesetre úgy döntöttem talán nem árt ha kerülöm Annet egy pár napig amíg még rájövök mi is folyik itt, mert mikor velem van, folyamatosan eszembe jut az a sárkány és már olyan visszatérő rémálmaim is vannak, melyekben maga a lány könyörög segítségért és fogalmam sincs ezek összefüggenek e vagy... ki kell derítenem.
Füzet az ágy mellett a szekrényen, kinyitva, toll és ceruza oda készítve én pedig alvásra készen, hogy ismét átéljem az egészet. Minden a megszokott kerékvágásban halad én pedig próbálok arra koncentrálni, hogy eddig fel nem fedezett apróságokat találjak ebben a fejembe zárt rövidfilmben és megjegyezzem őket. Végül elérkezik a pont ahol általában az egész végződik ám most... más... - Hol vagy? - Kérdezem, de rögtön az a gondolatom követi, hogy ki nem szarja ezt le. A szavak maguktól hagyják el ajkaimat és semmit nem tehetek, hogy megállítsam, vagy megváltoztassam őket, viszont ez mindegy is, hisz ez egy eddig még sosem látott jelenet. A sárkány még mindig Anne hangján szól hozzám de végre a segélykérésen kívül mást is hallok tőle. A körülöttem lévő tér hirtelen darabjaira hullik, majd mintha félelmetes sebességgel száguldok keresztül egy útvonalon a rengetegtől a hegyekig, melynek ilyen tempó mellett, csak néhány részlet marad meg. Végül visszakerülök arra a bizonyos pontra ahonnan az előbbi kis körutam kezdetét vette, majd egy újabb Anne hangján csengő mondat után, lassan kinyitom szemeim, hogy újból a valóságban találjam magam. A füzetre, melyhez máskor sietősen kapok ébredés után most nincs szükségem, mert jól tudom, hogy a jelenlegi információknál többet úgysem tudok kibányászni a kobakomból, ami pedig megvan az szilárdan meg is marad. Arcommal széles vigyorral fordulok az ablak felé, melyen gyengéden szűrődnek be az épp felkelő nap sugarai és simogatják végig finoman bőröm felszínét. A jókedv oka többek közt, hogy most már szinte biztos vagyok benne, hogy nem a suliból szórakozott velem valaki, vagy ha mégis... sikerült annyira felkeltenie az érdeklődésem, hogy egy jó kis móka reményében belevágjak a sárkánymentésbe. - "Titeket" mi? - Ismételtem meg az előbb hallottakat, miközben vigyorom csak még szélesebbre húzódott ahogy az ablak üvegén keresztül megláttam azt a pontot ahonnan a kis túránk valószínűleg kezdetét veszi majd. - Alig várom a találkozást.
Kalandmester
Reveal your secrets
Tárgy: Szabadítsátok ki Willyt 2015-02-09, 23:38
~ Szabadítsátok ki Willyt ~
Péntek este van, szürke egyhangúság uralkodik odakint már órák óta, melyet még a megmaradt – bár a diákok által már bőven feltúrt – hó képe sem tud vidámabbá varázsolni. Odakint hűvös szél járja, vadul fodrozva a tó felszínét, meg-meglebbentve a növények leveleit – mert biza a rengeteg nem egy fájának elfelejtettek szólni, hogy itt a tél, s nem vetette le dicső lombozatát –, ágait, a gyengébbeknek még törzse is hajlong, mint a kútról érkező asszonyé. Az állatok java elbújt, s a kastélyból figyelő szemnek láthatatlan, a rengeteg mélyén járnak, vadásznak és menekülnek, vizslatják a csillagokat, melyek ma is új üzenettel fordulnak a földiek felé, vagy épp fészkük mélyén kucorogva várják, hogy eljöjjön az új nap. Van, ki már rég alszik, van, ki még csak most készül, s vannak, akik ki tudja, várják-e már egyáltalán az alvással töltött órákat. Az álom könnyed, mindenkinek megadatik, jön-megy, hol emléket hagyva magáról, hol még azt sem. Azonban vannak az iskolában páran, kiket immáron több, mint egy hete kísér(t) mindig ugyanaz. Múlt hét szerdán kezdődött: megszokott álmok, a szokásos medrükben, de valami furcsa, talán zümmögéshez hasonlatos hangtól kísérve. Az álmok homályosan maradtak meg, kuszaságban, de a hang... Az elkísérte őket, emlékeikben megőrződött. Másnap a helyzet fokozódott: a hang ismét megmutatkozott, s időnként a kép is hirtelen, gyorsan változott. Egy sötét, barlangszerű képződmény mélyén voltak, a fény ki tudja, honnét jött, de alig biztosított némi félhomályt. Nagydarab szikla hevert középen, az egyik sarokban valami mocorgott... Sokak számára az álom itt véget ért, nem volt folytatása: azonban akadtak, akik nem mondhatóak ilyen szerencsésnek. Öten immáron egy hete mindig ugyanazt látják: a barlangban állnak, teljesen egyedül; hogy e képet esetleg más is látná, arról tudomásuk nincsen. A barlang párás és viszonylag meleg levegővel telt, valahonnan vízcsobogás hallatszik, de csak tompán, kérdéses, el lehet-e a vízhez innen jutni. A középen heverő hatalmas szikla egy elpusztult sárkány teteme, oldalára borulva, mozdulatlanul hever. Pikkelyei fakóak, szeme fénytelen, oldala beesett. Hogy mi okozta halálát, nehéz lenne megmondani, ebből a szögből nem kínálkozik igazán jó rálátás sem, így az sem megmondható, akad-e valamilyen sérülése esetleg. A sarokból egy árny mozdul meg, majd egy, a döglötthöz képest kisebb sárkány suhan elő; ő úgy nagyjából ember méretű. Pikkelyei még fény nélkül is csillognak, hasi oldalán vöröslik, míg máshol fekete. A gerince mentén vörös csonttüskék sorakoznak, szárnyain vörös hártya feszül. Szemei aranylóak, leginkább egy-egy hatalmas tigrisszem ékkőre emlékeztetnek. Szeme alatt a pofájánál mint egy oroszlánnak, vöröses-fekete szőr alkot egyfajta foghíjas sörényt; hiszen esetében csak oldalt adatik ez meg. Karmai fehérek és már innen látható, hogy a borotvánál is élesebbek, ugyanez igaz fogaira is. ~ Segíts! ~ hangzik el újra és újra a kérlelés, mely csak fejben hallható, a sárkány szája nem mozdul, hang nem hagyja el torkát: de csak ő lehetett az, akitől e szó származik. Hangja egyébként mindenki számára más és más: mindenki olyannak hallja, amilyen számára a legkellemesebb lenne, így az sem kizárt, hogy akár napról napra változik a hangszín, vagy a nem, amit a hanghoz a legtöbben társítanának. Hogy nőstény, vagy hím, azt lehetetlenség lenne megmondani róla amúgy. ~ Segíts! ~ De ahányszor az ember meg akarna szólalni, az álom szertefoszlik, ő maga pedig felriad: de ha nem szól, nos, idővel akkor is elkerülhetetlen az ébredés pillanata, más információhoz pedig nem jutni, mozdulni nem tudnak. Esténként legalább egyszer előkerül eme álom... Most csütörtökre bővült a lény szókincse: már nem csupán segítséget akart kérni, de megmondta azt is, miben. Ki kell őt szabadítani. Szavai ezúttal már inkább hatnak könyörgésnek. Ezek után érkezik el tehát az éjszaka Alexander, Darius, Marietta, Sasha és Victoria számára. Szinte már várható az éjszakai alvással együtt járó álom, melyet, ha próbálták, akkor tudhatják, hogy még egy esetleges álomtalan alvást ígérő bájital fogyasztása sem képes száműzni, bár a képet fakóbbá, gyengébbé teszi, a hangot pedig távolivá és visszhangossá torzítja. Az álom ismét első, de ezúttal ismét változik, bővül is: a sárkány újra előjön, s ismét segítséget kér, de ezúttal van mód arra is, hogy megszólaljanak. Azonban a szavakat mintha más adná szájukba, csakúgy, mint egy valódi álom esetében. – Hol vagy? – hangzik tehát a kérdés. ~ Megmutatom. Csak gyere kérlek, siess! ~ így a felelet; majd az álom képei szertefoszlanak, helyette gyors egymásutánban képek száguldoznak az illetők elméjében, egy utat mutat, mely a rengetegen át vezet, a hegyek irányába. Mindenkinek más részlet marad meg erősebben vagy gyengébben, de egy bizonyos: a Rengeteg felé kell indulni. A képek halványodnak, az álom tova suhan, az ébredéskor azonban olyan, mintha az út egyfajta valós emlékként maradt volna meg, melyen egyszer már jártak: kiváltképp a rengeteg határának egy pontja, az, ahonnan az előttük álló út képekként levetített sora indult. ~ Gyere, engedj ki innen! Várlak titeket! ~ hangzik fel a hang ismét: most először éberen is hallható, de nem követi újabb hang, sem kép. Az ablakon kitekintve egy valami azért bizonyos: immáron szombat kora reggel van, a szél elült, a nap pedig kisütött, bár ennek ellenére is, a Rengeteg mélyén sötét uralkodik, mint mindig. Az út persze nyitva: útnak indulhatnak, vagy figyelmen kívül is hagyhatják a hívást... Ámbár az ablak túloldalán mintha visszavonhatatlanul meglátnák azt az ismerős pontot, ahol az álombéli út kezdődött: hiába tűnik olyan egyformának a rengeteg széle mindenhol, ott... Valahogyan más. Na meg ott van a kérdés is; vajh mégis kiket vár a hang gazdája még?
//Nos tehát, játékosok: Alexander, Darius, Marietta, Sasha és Victoria. Én heti egy reagot gondoltam reálisnak, ha nagyon nem megy, sikítani nálam, a sorrend egyelőre mindegy.//
♒ ©