2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "Sokáig azt gondoltam, hogy a két világ, amiről álmodunk, és ami valóban létezik, soha nem válik eggyé, és hosszú ideig úgy éreztem, lehetetlen az életben tartós örömöket találni, vagy azt kívánni, hogy a boldogság állandó és tökéletes legyen. De aznap... megértettem, hogy az akarat képes megváltoztatni a szokást, áthidalni a szakadékokat és valóra váltani az elfáradt álmokat. Balogh Boglárka"
Főkarakter: Főkarakter Teljes név: Carmen Dolores Wilkes Születési hely és dátum: USA, New York, 1978. október 27. Csoport: Mardekár Patrónus: Piton Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Diák, 7. évfolyam Képesség: - Kiemelkedő tudás: Jóslástan - Kiemelkedő, Rúnaismeret - Kiemelkedő, Legendás Lények Gondozása - Tehetségtelen, Mugliismeret - Tehetségtelen
Jellemed kifejtése
Makacs. Ha bárki is jellemezni akart engem egy szóval, mindig ezzel kezdte, én pedig teljes mértékben egyetértettem vele. Személy szerint ezt tartom a legjobb tulajdonságomnak az örök vidámságom és mugliutálatom után. Ha egy kicsit részletesebb jellemzést kérnek az emberektől, akkor itt megoszlanak vélemények. A barátaim mindig azt mondják, hogy a legjobb tulajdonságom, hogy megbízható vagyok, kitartó és alattomos. Ilyenkor mindig nevetnem kell, de biztos igazuk van, hisz már régóta ismernek. Viszont, ha bárki mást kérdeznének, akár csak a Mardekárból, vagy a Hugrásoktól, akkor talán a legelső, amit rá vágnának, hogy szadista. És hát be kell ismernem, hogy tényleg az vagyok, de csak egy kicsit, úgy egészségesen, a házamhoz híven. Hogy mit szoktak még mondani? A vidámságomat, a jó humoromat, és sokan azért szeretnek, mert könnyen alkalmazkodom másokhoz. Hogy miért van ekkora különbség a barátaim és a többiek véleménye között? Nos, ez egyszerű: a többiekkel nincsenek világuralomra törésről szóló terveim.
Megjelenés
Nos, talán egyszerűbb lenne erről mást megkérdezni, de ha nagyon kíváncsi vagy, akkor keríthetek egy tükröt. Nézzük csak... Azt hiszem magas vagyok, az utolsó mérésnél 176 cm voltam, és nem hiszem, hogy már nőnék bármennyit is. Persze szívesen kiegészítem a magasságomat egy pár centis sarkú cipővel, ha arról van szó. Az alakomat sportosnak mondanám, egy kis nőies kecsességgel meghintve. Nyaranta sokat szoktam úszni járni, futni, sőt, még lovagolni is megtanultam, még ha azért nem is rajongok igazán. A hajam barna, és 6 éves korom óta hosszú, soha nem vágatnám le senki kedvéért, mondhatjuk, hogy ez az én védjegyem. A szemem pedig, a változatosság kedvéért, szintén barna, abból az átlagos fajtából, se nem sötét, se nem világos, azt hiszem ez érthető. A sminkelés számomra egy ismeretlen univerzum. A szememen kívül soha nem festettem még ki semmit. Ebbe persze a henna tetoválások nem tartoznak bele, mivel azokat előszeretettel hordok. Az öltözködésem, az iskola szabályzat szerint az egyenruha, ami természetesen ugyanolyan, mint másoké. Talán csak egy ici-picit rövidebb, a stílusosság kedvéért. Viszont, amikor hétköznapi ruhában vagyok, akkor már kicsit gondban vagyok a jellemzéssel. Mindig a hangulatomhoz illő színben és stílusban jelenek meg, bár igyekszem koordinálni, hogy ne legyen túl kontrasztos.
Életed fontosabb állomásai
1996 június: A Roxfort Expressz egyenletes zakatolása könnyítette a gondolataimba való elmerülésemet. Még az egyetlen értelmesnek ítélt hugrás barátnőmmel sem voltam hajlandó társalogni. Ha megtehettem volna, akkor külön kabinba ültem volna, bár az kissé talán közveszélyes lett volna másokra nézve. A megszokott csapat már tudja, hogy ha nem beszélek, akkor ne is akarjanak beszéltetni. Hogy min is gondolkoztam el ennyire? Ezt talán ők is kérdezték tőlem, de nem állt szándékomban figyelni rájuk. Túlságosan is lekötött a levél, amit pár hete kaptam Norman bácsikámtól, és amiben leírja, hogy a szüleim meghaltak egy baleset során. Elképzelni nem tudtam, hogy mégis milyen balesetről lehetett szó. Netalán az annyira imádott mugli szerkentyűik robbantak rájuk? Erre tudtam egyedül gondolni. A vasútállomáson gyorsan elköszöntem Aaron-tól és a többiektől, majd a kocsihoz siettem, ami már ott várt rám - azt hiszem a kocsi azon ritka muglitalálmányok közé tartozik, amiket hajlandó vagyok hasznosként elkönyvelni-. Az út Norman bácsi házáig - mivel a temetés után már ott fogok lakni -, röpke 20 perc volt. A gondolataim továbbra is a szüleim halála körül forgott. Amikor megérkeztem, Norman bácsi már az előszobában ülve várt rám. Amikor beléptem a szobába, felállt, és elém sietett, hogy magához ölelhessen. - Olyan régen láttalak már darling. Annyira megnőttél ezalatt a két év alatt! - tolt el magától, hogy tüzetesebben végigmérhessen. - Mond csak, hogy vagy? Érdeklődött tovább, szinte le sem lehetett nyugtatni, annyira félt, hogy összetörtem lelkileg. Igaz, nem mondhattam, hogy jól vagyok, de azt sem, hogy rosszul. Majdnem fél óráig tartott, amíg meggyőztem felőle, hogy nincs semmi baj, de még így is talán kételkedett. Pedig tényleg jól voltam. Kicsit magamat is megleptem vele, hogy nem sírok, de erre az a legegyszerűbb magyarázat, hogy sosem ápoltam túl jó viszonyt az én drága szüleimmel. Természetesen hiányoznak, a magam lázadó módján ugyan, de szerettem őket. Még annak ellenére is, hogy 8 évesen átköltöztettek az én imádott napsütötte Amerikámból, majd bekényszerítettek egy muglikkal tömött porfészekbe. Méghozzá egy drága porfészekbe. Már 8 évesen sem szerettem a muglikat, túl nagy volt a felsőbbrendűség érzetem, és azt hiszem ez volt az az időszak, amikor már meg is utáltam őket. Elég csak arra az osztályképre gondolni, ami utolsó évünkben készült, és az egyetlen haverommal egyértelmű grimaszt vágunk. Kiről beszélek? Aaronról! Azt hiszem az egyetlen pozitívuma az ideköltözésünknek, hogy megismerhettem Aaront, akit szintén arra a sorsa ítéltek mint engem. A barátságunk ezzel az idiótával pedig azóta is tart, még az sem akadályozta, amikor a Teszlek Süveg engem a Mardekárba, őt pedig a Hollóhátba tette. Igaz, kissé ferde szemmel néztek a barátaim, amiért pont egy Hollóhátassal lógok, de azután kellett volna megnézni az képüket, miután a Hugrabugrás csaj, és a Griffendéles srác is csatlakozott hozzánk, na az volt ám a grimasz! Még ma is nevetnem kell, ha csak visszaemlékezek erre. Felsóhajtottam. Norman bácsi újabb sor sajnálkozása kizökkentett a nosztalgiázásból. Bár, amíg én az emlékeim között tévelyegtem, legalább hozatott a házimanójukkal valami rágcsálnivalót. - A vacsora nem sokára elkészül, addig be kell ezzel érned, darling. Addig viszont mesélhetnél nekem, hogy megy az iskola? - Mint ahogyan a leveleimben is megírtam, Legendás Lényeg Gondozásából és Mugliismeretből rémesen állok, de minden más jól megy. Feleltem elégedetten, mire Norman bácsi összeborzolta a hajam. "Kedvesen" rámorrantam, hogy már nem vagyok gyerek, de csak kinevetett. - Te mindig is az én drága kicsike unokahúgom maradsz Carmen. Viszont azokból a tantárgyakból is javíthatnál. Megértem, hogy nem szereted a muglikat, tudod, hogy mennyire osztozom a véleményeden, de az eredmények akkor is fontosabbak. Sóhajtott fel. Az LLG-t meg sem említette, mivel tudta, hogy rögtön a szemére vetném, hogy ő sem volt jobb nálam, ugyanis rémesen retteg tőlük. Régen nagyon csúnyán kinevettem érte, azóta nem is hajlandó felhozni a témát, ez pedig, nem tehetek róla, de megmosolyogtat. - Amúgy Carmen, mi a helyzet azzal a kedves kis szőke fiúval? Mi is volt a neve? - gondolkozott el, de csak azért sem jutott eszébe. Kénytelen voltam segíteni neki. - Áá, igen, Aaron! Na szóval, mi a helyzet vele? Jóban vagytok még? - Persze, Norman bácsi. Jól van, és tudod, hogy nem szereti, amikor így jellemzed. Nevettem fel. Ő mosolygott, de csak kisebb szünet után szólalt meg újra. - Drága Carmen-en... Komolyan gondoltad, amit a leveledben írtál? - újabb kis szünet következett, ami alatt kiolvashatta a tekintetemből a válaszomat. - Szóval tényleg megteszitek. Felsóhajtott. Egyszerre tűnt rémesen fáradtnak, és lelkesnek ez a sóhaj. Még csak a tekintetéből sem tudtam kiolvasni, hogy mire gondolhat, mivel a szemeit egyenesen a padlóra szegezte. Sosem volt még részem ilyen hosszú másodpercekben, mint most. Annyira izgultam, hogy még a szám szélét is rágni kezdtem, pedig ez rám egyáltalán nem volt jellemző. Mire pedig Norman bácsi megszólalt, már majdnem idegileg tönkrementem. Ez egy életbevágóan fontos döntés volt a számunkra. - Rendben van. Bízom benne, hogy a támogatásommal segíthetek rajtatok. Bár nem tudom, hogy képesek lesztek-e megvalósítani ezt a jövőt, de én bízom bennetek. Rám mosolygott, miközben megszorította a kezemet. Én is elmosolyodtam, és ki tudtam volna ugrani a bőrömből. Végre már nem csak álom lesz, végre tényleg felemelhetjük a varázslókat, hogy ne kelljen rejtőzködniük, végre igazság lesz a minisztérium helyett! Még aznap értesítettem bagolypostán Aaron-t a sikerünkről, bár a válaszra holnapig várnom kellett. Természetesen szűkszavú volt, mint mindig, de ezúttal meg is lettem dicsérve. Valahol büszke voltam magamra, de valahol kicsit mégsem. Azt hiszem teljesen elfeledkeztem a szüleimről. Felsóhajtottam. A temetés három nap múlva lesz, úgy döntöttem, hogy addig még lesz időm a lelkiismeretemmel viaskodni. 1996 július: A párnáimat igazgattam, amikor a tekintetem valamiért az éjjeliszekrény irányába tévedett. Elmosolyodtam. A fénykép is azon kevés muglitárgyak közé tartozik, amiket hasznosnak vélek, mint a kocsi, amit nem rég említettem. Hogy őszinte legyek, nem is emlékszem rá, hogy mikor raktam ide. A feledékenységemre pedig nem lehet magyarázat az elmúlt napok felfordulása. Még akkor sem, ha tényleg elég bonyodalmas volt az ideköltözés. Nem is értem, hogy miért nem Norman bácsi költözött a régi házban, az sokkal kényelmesebb volt. Mindenesetre, a kezembe vettem a képet, és egy kicsit megtörölgettem, mintha csak poros lenne. Természetesen, az én legféltettebb kincsemen egy porszemcse sem lehetett, elvégre ezen mind a négyen rajta vagyunk. Azt hiszem a varázsvilág még nem látott egy ilyen hatalomra törni készülő csapatot, mint a mienk: vezérnek egy hetedéves Hollóhátas srác, "behajtónak" én, egy Mardekáros hetedéves, szövetséges kerítőnek egy hetedéves Griffendéles srác, és a mi kis kabalánk, a hatodéves Hugrabugrás lányunk. Ez a mi kis csapatunk, és meg sem állunk a varázsvilág megreformálásáig!
A hozzászólást Carmen Wilkes összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2016-01-28, 18:01-kor.
Albus Dumbledore
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Carmen Wilkes 2015-06-06, 12:27
Elfogadva!
Hoppá, egy igazi mardekáros! A válaszottt fontos tárgyaid igazán egyediek, jóslástan egy ilyen karinak, igazán ötletes megoldás volt! A karakter valami fantasztikusan harmónikusan fel van építve, amikor elolvastam, máris írtam volna neked, hogy hol marad a többi? Szívesen olvastam volna többet is, gonosz tőled, hogy felkelted az érdeklődésemet, aztán sehol a folytatás Pontosan ilyen karakterekre szoktam azt mondani, hogy aww... tökéletes! Remélem, hogy fogunk majd játszani, mert kihagyhatatlan ziccernek bizonyulsz. Nem mondom, hogy mindenki imádni fog, de nem is ez volt a cél, és jól tetted, hogy ilyenre alkottad őt! Ha még nem tetted meg, avatárfoglalj, s a játéktér a tiéd
A válaszottt fontos tárgyaid igazán egyediek, jóslástan egy ilyen karinak, igazán ötletes megoldás volt! A karakter valami fantasztikusan harmónikusan fel van építve, amikor elolvastam, máris írtam volna neked, hogy hol marad a többi? Szívesen olvastam volna többet is, gonosz tőled, hogy felkelted az érdeklődésemet, aztán sehol a folytatás 
Pontosan ilyen karakterekre szoktam azt mondani, hogy aww... tökéletes! Remélem, hogy fogunk majd játszani, mert kihagyhatatlan ziccernek bizonyulsz. Nem mondom, hogy mindenki imádni fog, de nem is ez volt a cél, és jól tetted, hogy ilyenre alkottad őt! Ha még nem tetted meg, avatárfoglalj, s a játéktér a tiéd 
