Saskia Lauwers

Tárgy: Saskia Lauwers 2015-03-23, 19:22

Saskia Lauwers

[You must be registered and logged in to see this image.]
"Kell a hiány, hogy hiányozz, kell, hogy félj, hogy lehess bátor."

Főkarakter: Saskia
Teljes név: Saskia Alyd Lauwers
Születési hely és dátum: Amszterdam - Hollandia; 1982. július 23.
Csoport: Hollóhát
Patrónus: Galamb
Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Negyedév
Képesség: Legilimentor - született - kijött: 0 8 -
Kiemelkedő tudás: - - - -

Jellemed kifejtése

Nem tudok fütyülni. És ez bosszant. A szüleim szerint engem minden bosszant, amit nem tudok, vagy nem értek. Ez nem is így van, hanem… hanem, piszkál, de csak ennyi. Nem is szoktam ideges lenni, vagy valami ilyesmi. De a fütyülés, az tényleg. Csak ragacsos nyálcsöppöket fújok kifele, vagy épp olyan hangot produkálok, mint egy fenék, semmi több. Pedig mindenki tud fütyülni!
Gyerekesnek mondanak, olyannak, aki megragadt egy szinten, és nem lép tovább. Ez tévedés, már kész nő vagyok, babákhoz sem nyúltam évek óta, szóval nem igaz. De talán mégsem vagyok olyan, mint a többi lány.. ezt elismerem. Egyedi vagyok. Ez sokkal jobb megfogalmazás! Nem érdekelnek a fiúk, vagyis egyelőre még nem, a csinos ruhák, meg az, hogy kenjek bármit is az arcomra. Engem a könyvek érdekelnek, a történetek, a híres, bátor emberek, és, hogy én legyek a legokosabb. Vagy a legbátrabb legokosabb, ha már nagyra nem nőhetek. Szeretem a zenét, de csak hallgatni, minden máshoz, tánc, hangszerek, vagy zenealkotás, nem értek, botfülem van. Persze, nem bot, rendes fül, de ez rá a szép kifejezés. A rajzolási technikám sem épp a legjobb, és a legszebb gyöngybetűk sem az enyémek. Néha összekeverek pár szót, de csak amikor messze járnak a gondolataim, és épp nem azon, amire figyelnem kellene. A figyelmetlenség egy átok, biztos valaki rám szórta! Viszont, nem mondhatom magam ügyetlennek. Annyira. Szerencsére nem esek orra semmiben, de néha leverek, és összetörök dolgokat, de nem szándékosan. Bocsánatot szoktam kérni, mert a jó modort megtanultam. Nemigen tudok szépen rendszerezni, és néha kicsapongok, és hamar eltérek a tárgytól, de csak azért, mert sok dolgot akarok egyszerre közölni, ami épp érdekel, vagy érdekes, és a befogadó is vevő rá. Néha úgy érzem, hogy a sok tudás, vagy ismeret, amiket olvasok, egyszer ki fognak folyni a fülemen, mert megtelik velük a fejem. Nem hiszek buta babonákban, meg ilyenekben, csak néha gondolkodom el dolgokon, és jutok ilyen végletekre. Szeretek beszélni, néha sokat, nagyon, és néha – mások szerint – akkor is, ha nem kellene, és nemigen tudok leállni. Mondhatni, hiperaktívnak titulálnak emiatt, meg, hogy sokat mozgok, de mit sem számít. Mi jó abban, ha egy helyben kell ücsörögni mindig, és semmit tenni? Nem tudok ilyenre jutni, így, ha lehet, megyek az orrom után, még akkor is, ha kicsit is veszélyes a terep. Azok a kedvenceim, de sosem vallom be. Ahogy azt sem, hogy sok dolog megrémiszt, és, hogy szoktam sírni. Erősnek mutatom magam, mert régen sokat piszkáltak, mondjuk előfordul, hogy mostanság is, de igyekszem nem figyelni egyre sem, és, ami mostanság szokásom, visszavágok. Vagy megütöm, vagy olyat mondok, hogy csak pislog. Nem tudom, ez miatt rossznak számítok-e, nem annak szánom, de nem tudok kuka lenni, ha ilyesmiket hallok…
Mit is mondhatnék még… nemigen jut eszembe már semmi. Talán az, hogy olyan érzésem van, hogy engem rossz házba osztott be a süveg. Mármint.. szeretek olvasni, de sok tárgyhoz néha nem érzem magam okosnak, de még hozzáértőnek sem. Vélhetőleg az egyik leggyengébb teljesítményű diák vagyok a házamban. Nem szégyellem, ez vagyok én, csak remélem, hogy nem suttognak a hátam mögött erről..
Azt nem tudom, hogy különleges vagyok-e mások számára, hisz a kissé nagyszájú, kalandvágyó lányok nem mindig azok, de aztán ki tudja, kinek mi számít annak. Én ilyen vagyok, és szeretek ilyen lenni. Nemigen hallgatok a véleményre, makacs tudok lenni, és haragos. Ne mondd el, hogy néha tök hamar leeresztem magam, és megbocsátok. Nem, ez titok. Ahogy sok minden, amit szeretek, és teszek. Igyekszem megbújni a nagyok között, egyelőre.

Megjelenés

Az egyik lábam egy kicsivel nagyobb, mint a másik. Igen, feltétlen meg kellett ezt osztanom. Sántikálni nem tudok tőle, mivel a lábfejemmel vannak a problémák, bár ezt sokszor nem mutogatom mert hát… túl hideg a kőpadló, hogy mezítláb mászkáljak. Na de, na.. a fontosabb dolgok.. Alacsony vagyok, nem tudom pontosan mennyi, olyan 152 centi körüli? Passzolom, nem szeretem mérni, vagy engedni azt, hogy mérjék. Nem szeretek kicsi lenni, magas szeretnék lenni, mint sok lány, és nem eltűnni a tömegben ezzel. Bosszantó. Barna kóctenger hajam van, hol rövidebb, hol hosszabb, és kusza, mivel magamnak nyirbálom. Sosem látott fodrász, valahogy nem bízok bennük. Sokak szerint ez meg is látszik, de engem nem érdekel. Így szeretem. A barnához kék szemeket, és kissé hosszúkás, de lényegében ovális arcot kaptam. Anyáék szerint csinos, mások szerint nem, szerintem pedig pont olyan, mint egy arc. Megfelel. A szám csak elméletben nagy, amúgy pici és keskeny, kiváló arra, hogy mindig megosszam azt, amit akarok. Alacsonyságom ellenére még ebben az „arányokban” is nyurga, karcsú alkatúvá váltam, a pocakos, kissé elhízott babakorom ellenére. Nem épp a legnőiesebb arányokkal rendelkezem, inkább fiús vagyok, mintsem lányos. Apró ujjaim döntik meg az előbbi tényt, meg a vékony karjaim, és lábaim. Hallottam már, amint azt szúrták felém, hogy gebe vagyok, de biztos csak irigyek voltak. Tény, hogy könnyű vagyok, bár a szél nem kap fel ugyan, de a magasabb, vagy erősebbek igen.
A ruházatomról nem jegyezhető meg sok minden. Nem követ semmilyen divatot, inkább káosz, mert szeretek kombinálni, még ha ez másoknak nem tetszik. Szeretem a színes holmikat, de az egyszínűeket is, a színek között talán a rózsaszínt nem leled meg. Iskolai egyenruhámat szeretem vicces harisnyákkal feldobni, bár tudom, hogy nemigen lehet, csak én így kedvelem. Nem épp a csinos lányka vagyok, akik után forognak a fiúk, de addig jó!

Életed fontosabb állomásai

Az első emlékem az volt, hogy fejjel lefele lógok egy fáról, és foghíjas vigyor villantok a családom felé. Nem emlékszem, anya mit mondott, de levett onnan, és én sírtam. Nincs több, kiskori emlékem, csak néha, amikor fényképeket nézegetek, beugrik egy-egy kép, szó, vagy bármi más, de semmi egyéb.
Nem születtem nagy, és neves családba, de még igazán máguscsaládba se. Anya egyszerű szabónő, apa viszont gyógyító, innen a mágusvér, ami bennem is megragadt. Nincs testvérem, vagyis, egyelőre nem, de elviekben tervben van. Csak azt nem tudom, mikor. a születésem óta – anya elbeszélése szerint – hangos, sírós, de emellett nagyon mosolyogós baba voltam. Erről árulkodnak a horror-fotók is, melyeken rózsaszín ruhácskákban nevetek. Lehet saját magam nevettem ki.. Mindig is Amszterdamban éltünk, egy kicsi, de színes házban a külvárosban. Mikor kicsi voltam, volt egy kutyánk, de azóta csak macskáink akadtak. De nem rohanok ennyire előre.
Szóval, megszülettem, és nőttem. Hamar megtanultam járni, de annál később beszélni, bár anya szerint már rég tudtam akkor, mikor először megszólaltam, csak nem akadt mondanivalóm addig. Váltig állítja, hogy azóta is a kiesett időt igyekszem pótolni. Nem is igaz.. Az viszont igen, hogy miután már egyedül játszhattam, kék-zöld foltokkal voltam tele, a szomszéd gyerekekkel lógtam, és semmiről sem riadtam vissza. Szedtek már le fáról, tetőről – persze, csak garázs -, kerítés, és még villanyoszlopról is. Szerettem ezeket a dolgokat, mókásak voltak, és nem is emlékszem arra, hogy valaha is megijedtem volna a magastól, vagy attól, hogy megütöm magam. Keveset ettem mindig is, vagyis akkoriban, anyáék sokszor vittek orvoshoz, mint mágus, mint mugli elé, de nem jutottak semmire, így vártak, hátha kinövöm. Mondjuk úgy, igazuk lett, nem annyira, mint várták, de azóta többet eszem.
Az óvodai emlékeim pocsékak, mivel sokszor csúfoltak, nem akartak velem játszani, mert nem az aranyhajú, hosszú, fonott copfú kiskirálylány voltam, hanem inkább a sárkány. Tény, és való, nagyon sok lányos játékot butaságnak tartottam, én inkább mozogni szerettem. Azt meg kell jegyeznem, hogy muglik közé jártam, amitől féltek azért otthon, mert néha produkáltam fura dolgokat, de semmi olyat, ami miatt gond lehetett volna. Egy fiú szerint állítólag lebegtem is egyszer, én nem emlékszem, csak arra, hogy anya nagyon riadt arccal vitt haza aznap, és napokig nem is mehettem. Pedig nem voltam beteg. Ezek után, persze otthon örültek, de nem történt semmi olyan, ami ne illene bele mások ovis életébe. Estem le csúszdáról, amit utána utáltam és szét akartam szerelni, és volt szerelmem is, persze nem sokáig, mert rájöttem, hogy a fiúk nem normálisak. Óvoda után jártam elemi iskolába, ahol közepes erővel tanultam, csúnyán írtam, és mindig maszatos volt a kezem, meg a füzetem. Ott is inkább kirohantam a lelkem az udvaron, mintsem a hintában nevetgéljek, kivéve, ha azt is fejjel lefele próbáltam ki. Nem kaptam érte dícséretet..
A mágusvér adta tehetséget uralni ugyan nem tudtam, de csak ritkán, és kis mértékben idéztem elő, talán azért, mert nem érdekelt, vagy mert túl nyugodt voltam, már megmondani nem bírnám. Ahhoz mégis elegendő volt, hogy megkapjam azt a bizonyos levelet. Az elemi tanulmányaim ott véget értek, sosem voltak fényesek, és inkább a rossz dolgaim miatt emlékeztek rám de nem érdekelt. Ahogy megtudtam, és megismertem, hogy hova megyek, már nem is akartam többé a fapados iskolába tovább járni akár egy napot is.

Az első évem volt maga a csoda. Persze, jártam már előtte párszor olyan helyen, ahol csak mágusok élnek, vagy csak mágusboltok voltak, de mégis, sokkalta másabb volt az, hogy most az én iskolai dolgaimat vásároljuk közösen. Persze, mindvégig csokit, meg cukorkát tömtem magamba, minden könyvet átlapoztam nagyvonalakban, és minden állatot végigbámultam amennyit csak lehetett. Végig fecsegtem, nem érdekelt, hogy más diákok, vagy akárkik furán néznek rám, túlságosan lefoglalt a varázs. Az első napig nehezen bírtam, és nemigen vettem rossz néven, hogy nagyon messze kell kerülnöm az otthonomtól. Nem azért, mert nem szeretek otthon lenni, vagy nem szeretem a családomat, hanem az új hely, új élmények, és kalandok dobtak fel ennyire. Persze, tudtam én, hogy tanulni jöttem ide, de be kell vallanom, miután beosztottak a házamba, minden adandó alkalmamat azzal töltöttem, hogy felfedezzem, amit csak lehet. Nem is voltam egy mintatanuló, de kalandozó annál inkább. A legjobban egyedül szerettem csatangolni, mivel itt sem voltam egy népszerű alkat, de annyira sem tudott zavarni, amennyire az egészséges lenne. Nem értem amúgy, hogy miért, viszont, aki akar az megtalál alapon léteztem. A vártnál ellentétben, nekem olyan gyorsan elment az első tanév, hogy csak na, nem úgy, mint az elemi iskolában. Nem voltam csalódott, eleget tudtam meg, de nem mindent, és pontosan tudtam, hogy nyár után folytatódik minden.
A második évem a csendes, kissé unalmas nyár után lassabban jött el, mint az egész tanév maga. Visszatérve már nem rohantam mindenfele, többet tanultam kicsivel, lassan pedig kirajzolódott, hogy a Mágiatörténet sosem lesz a kedvencem, és a bájitalok mestere se én leszek. Viszont, SVK-ból fogékony voltam, és ez pozitív volt, mivel valamiből én is lehetek jó. Annyira már nem piszkáltak, mint azelőtt, és több ember állt velem szóba, és ez tökéletesen kényelmes is volt nekem amellett, hogy kalandoztam – már amennyire lehetett, és megismertem a többi újat, amit előtte nem volt lehetőségem.
A harmadik év már csendesebb volt. Persze, a lelkesedés még mindig megvolt, az idő is, a tanulás kedve már annál kevésbé, de mindent megoldottam, amit csak lehetett. Persze, nem akartam elfecsérelni semmit, vagy épp azt, hogy a szüleim haragudjanak rám, vagy csalódottak legyenek, de.. valahogy meghazudtolni sem akartam magam. A szerelem nem talált meg, nem úgy volt, ahogy azt a nagy könyvekben szokták megírni. Még mindig sokszor volt maszatos a kezem, vagy egy beadandóm, és kint szerettem lenni, nem odabent. Valahogy.. nem tudok másképp gondolkodni, és tudom, hogy ez, ebben az új évben se lesz másképp. Én vagyok, és a leszek a kissé nagyszájú, apró lányka, aki úgy kilóg a sorból, amennyire csak lehet. de nem bánja.

Tárgy: Re: Saskia Lauwers 2015-03-24, 14:44

Elfogadva!

Írjak ennél többet is, vagy elég? Razz

Szóval eleve plusz pont, hogy Hollóhátas vagy és már el lennél fogadva, de valaki *Dracora sandít* elfelejtett, szóval jöttem, mint egy személyes felmentősereg rohamléptekben. ^^ A pb isteni választás, nem egy tucat darab és hát ki ne imádná a pici Starkot Tűvel? Remélem azét nincs kardod... Shocked

Az ET-d szuper lett, komolyan oda vagyok érte! Teljesen jól átjött egy 13 éves lányka, nagyon kis édes lett még a maga fiús módján is, vagy pont a miatt. Állati szépen fogalmazol, nagyon részletesen és összeszedetten, látszik, hogy nem most kezdted az írást. Élvezet volt olvasni a leírásaidat, részben mintha a mi lányukról lenne mintázva a karid, ő is eléggé vadóc és nem sokat eszik. Very Happy

És ne aggódj, hogy még nem talált meg a nagy szerelem, bőven ráérsz, és amúgy is a sablon nyafogós lányok uncsik, csak egy olyan kölyök kell, aki ezt szintén így gondolja. Razz

Nem ragozom tovább, engem megvettél kilóra, úgyhogy foglalózz, ha esetleg ez még nem történt meg, aztán vesd bele magad a játékba!

[You must be registered and logged in to see this image.]

A dolgok, amiket elvesztettünk, visszatalálnak hozzánk,

ha nem is mindig úgy, ahogy gondoljuk.