2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Oh, hát ez már nekem is az eszembe jutott, de… de ez ellen nem tudok tenni, hiába mondják, ez nem olyan könnyű. – oké, nyilvánvalóan nem valami jó érzés, hogy rávilágít a tényre, hogy az önbecsülésem valahol a föld középpontja körül lehet, de hiába nem esik jól, attól még igaz. Nem vagyok magabiztos, talán mások is látják ezt, és éppen ezért vagyok olyan elképesztően könnyedén elfelejthető jelenség. viszont ez ellen nem tehetek semmit, hiába mondják, hogy legyél magabiztos, attól még nem fog menni. Mondani könnyebb, mint csinálni. Van aki simán csak ilyennek születik, és vagyok én, nincs ez túl komplikálva, ennyire egyszerű a dolog. - Kilenc évesen? Az nem semmi, én kilencévesen azt sem tudtam eldönteni mit akarok enni. – na nem mintha most eltudnám, szóval ebből a szempontból nézve én akkor egy nagyra nőt kisgyerek maradtam. Ha hazalátogatunk, akkor rendre rábízom anyára a kaja csinálást, amúgy is jól főz, én pedig képtelen vagyok eldönteni, hogy mit akarok enni, mert mindent összeakarok egyszerre enni, aminek meg ugye soha nincs jó vége. Adamé persze a másik szavazat, de ő mostanában nem jött haza velem a szünetekben, szóval… nem tudom, erősen kétlem, hogy anya főztjével lenne baja, mert az még mindig elégé pöpec. - Hm… hát, remélem, hogy igazad van. – eddig még nem nagyon találkoztam olyannal, aki mondjuk a habzó számat tolerálni tudta, de akkor ezek szerint velük van a gond és nem velem, így kéne felfogni a dolgokat, igaz? Csak ez nem megy, akárcsak az önbizalom, ez nem ilyen egyszerű, egy magamfajta srác erre rágörcsöl, kész csoda, hogy még nem robbant fel a fejem a folytonos idegeskedéstől a semmi miatt. Talán csak tényleg hagyni kéne a dolgokat, nem keresni semmit, mert a legjobb dolgok mindig váratlanul érik az embert, igaz? Legalábbis mindenki ezt mondja, nagyon remélem, hogy van benne legalább egy pici igazság. - Szóval a csokibéka kártyák… oké, megjegyeztem. – talán még kisebb koromban én is gyűjtöttem őket, körül kéne néznem otthon a szobámban, hátha ott vannak még, és ha van valami értékesebb, vagy ritkább köztük, akkor azt odaadom Cho-nak, ha már úgyis gyűjti őket. Én már nem is emlékszem, hogy miért fejeztem be a gyűjtögetést, de erősen gyanítom, hogy valami másik szenvedélyem lehetett az oka, talán pont a kviddics, vagy esetleg a Roxfort… mintha egy előző életben lett volna, pedig ennek maximum olyan hat-hét éve lehet. Elég fura, hogy az ember néha nem tud visszaemlékezni azokra a dolgokra, amik régen történtek vele. Mintha… csak úgy eltűnnének a semmiben. - Aha, eddig sikerült megúsznom a sulit sérülések nélkül, de hát most utolért a végzet keze. – gyors vagyok, szóval ha azok elől kell menekülni, akik megakarnak verni, akkor király vagyok, és úgy nézhetek ki körülbelül, mint a mugliknál abban a fura mesében a gyalogkakukk. Sok mindent mondanak a muglikra, de a rajzfilmjeik nagyon ott vannak a szeren, mondhatni azokon nőttem fel, mert a szüleim észrevették, hogy tetszik nekem, ezért gondolták ennyit megengedhetnek maguknak, és milyen jól is tették! Bár ők nem voltak oda érte, Adamnek sem volt ínyére a helyzet, de én voltam a kisebb, szóval nyert ügyem volt. – Igen, az jó lesz, mert azt hiszem már érzem is az oldalamat. – és nem valami kellemes egy érzés, ha ilyen megsérülni, akkor nem akarok többet megsérülni. Nem vagyok én gyáva, csak hát… egyetlen embert mondjatok az őrülteken kívül, akik szeretnek megsérülni?
//Köszi a játékot, és naná, mindenképp legyen folytatás! Amiről meg Aman nem tud, az nem is fájhat neki //
Cho Chang
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kyle & Cho - Egy esős napon 2014-10-20, 16:37
Tény határozottan vicces srác és nem is értem, hogy miért van magáról ilyen rossz véleménnyel, vagy inkább mások miért vannak róla ilyen rosszal, mert egyértelműen így van. Nem jegyzik meg, és e miatt csak még kevesebbnek érzi magát, pedig ez akárhogy is nézzük fura. Nekem legalábbis nagyon fura. Nem értem, hogy miért... mintha pikkelnének rá. Valahogy van egy fura érzésem vele kapcsolatban. Nem biztos, hogy jól gondolom, de attól még így van, ezért pillantok rá picit talán bizonytalanul. Látszik rajtam, hogy mondani szeretnék valamit, hogy valami ott van a nyelvem hegyén, csak épp nem tudom, hogy mégis hogyan adjam a tudtára, amit gondolok. Főleg mert nem szeretném őt megbántani, én sosem szoktam semmit, de talán... haszna is lenne, ha kimondanám nem? - Figyelj... én... nem akarok semmi olyat, ami neked rossz, de tudod, szerintem... - kis szünet, amíg próbálom megrágni a saját szavaimat. - Nem akarom magamat ismételni, de kedves srác vagy és jó fej, szerintem... helyes is, csak valahogy nincs önbizalmad és ezt talán mások is érzik nem? Mármint... mint amikor valaki fél a kutyáktól, és hiába hogy amúgy a kutya nem bántaná, ezt érzi és e miatt ellenséges vele. - oké nem a legjobb példa, az emberek nem kutyák, és Kyle nem fél tőlük... remélem. De valahogy mégis így érzem, mert egyébként semmi baj sincs vele. Ismerek én Hugrabugosorokat is Cedric révén és vannak olyanok is, akik még nála is esetlenebbek, ügyetlenebbek, és még sem ilyen elveszettek. Ő valahogy ezt sugározza magából és ezért végül mindenki így is vélekedik róla. Mintha csak direkt taszítana másokat. - Mindent megteszek érte. Végül is kilenc évesen eldöntöttem, most már csak nem adhatom fel igaz? - már nagyon sok időt öltem bele, hogy kviddics játékos lehessek és eszem ágában sincs változtatni rajta. Nem akarok hirtelen mást kitalálni, nem akarok mondjuk... gyógyító lenni, sose voltam valami nagy hozzáértő a gyógynövényekhez, nem ment jól. A szüleim szerint pedig ki kéne találnom valami alternatívát, akármit, bármit, ami esetleg afféle B terv, de ha már B terved van, az olyan, mintha elkönyvelnéd, hogy az A úgy se sikerül. Nem szabad így hozzáállni. A vágyak akkor teljesülnek, ha minden erőddel teszel értük,a hogy Marietta is csinálja. Auror akar lenni és tudom is, hogy az lesz, mert elhatározta. Én is szeretnék ennyire határozott lenni. - Szerintem, ha valaki tényleg kedvel téged, akkor nem fogja zavarni, ha máshogy kezeled a dolgokat, vagy ha leblokkolsz. Akinek ez gond azzal kár vesződni. - bátorítóan mosolyodom el. Persze tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű, gondolom egyedül érzi magát, hogy nincs valakije, de az a baj, hogy attól még tényleg nem lesz jobb, hogy nagyon akarja, sőt talán pont ezzel görcsöl rá. Jó persze én beszélek, aki lényegében majdhogy nem kapcsolatfüggő vagyok... szóval azt hiszem neked ebbe igazán nem kéne beleszólnom. - Nekem ez csak jó, de ha nagyon akarod cserébe én is elárulok egyet, ami az enyém, és akkor kvittek leszünk. - rövid kis hatásszünet, mint ha olyan nagy dolog lenne. Amúgy sem fogok nekitámadni azzal, hogy majd akkor halálra csikizem, főleg nem a kviddics pályán esőben, amikor ma már feküdt szegény így is a sárban. - Fanatikus csokibéka gyűjtő vagyok. Mármint nem a békákat gyűjtöm, csak a kártyákat, de... iszonyú sok van már belőlük, szóval, ha egy ritka lapért nagyon sok mindenre rávehető vagyok. - szélesen mosolyodom el a végén. Tudom, nem olyan nagy titok ez, de szerintem hasonló, mint a csikissége, főleg hogy azért az emberek nagy részének csikis az oldala. - Még sose voltál a gyengélkedőn? Szerencsés vagy, tényleg szerencsés. - na akkor nem is értem miért gondolja úgy, hogy béna, vagy pancser, amikor még igazi nagy sérülése sem volt. - Na gyere akkor megmutatom és majd ott rendbe tesznek. - az egyik kezemben a seprű a másik pedig szabad, ha netán el találna esni, mert hát ki tudja, hogy nem csak úgy tesz, mintha annyira tökéletesen lenne.
//Köszönöm a játékot! ^^ Szerintem itt zárhatunk és remek volt, mint mindig, folytatás? Bár most Aman szerint nem szabad találkoznom veled. //
- Igen, akkor te leszel a kivétel. – mondom mosolyogva. Meglepődni nem fogok, elvégre nem tűnik olyan rosszindulatú lánynak, hogy csak úgy elfelejtsen, de tény, hogy a többségnek gyorsan kimegyek a fejéből, ezt pedig nem lehet igazán orvosolni. Ilyen külsővel meg jellemmel lettem megáldva, ebből kell gazdálkodnom, és gazdálkodok is, úgy, ahogyan én a legjobbnak látom, de nem valami könnyű, és már rég lemondtam arról, hogy mindenkinek megpróbáljak a kedvére tenni. Van aki kedvel, más ki nem állhat, megint mások pedig azt sem tudják ki vagyok, jól is van ez így, nem szerethet mindenki. Persze, azért jó lenne, ha a világon senkinek nem lennék a bögyébe, de lehetetlent nem kívánok. - Rendben, köszi, nem akarom szegényt megbántani. –jó, aligha bántódna meg, azt is erősen kétlem, hogy emlékezne rám, ami mondjuk az én saram is, hiszen nem igazán barátkoztam vele, úgymond lehetetlen volt. Felettem járt, voltak már haverjai, közkedvelt volt, tökéletesen esélytelen volt, hogy én olyan hű de jóban legyek vele, talán egyszer, ha beszéltünk pár percet, meg volt egy meccsem a csapatba, mikor még ő volt a fogó, de ennyi. A népszerű srácokkal általában csak a hasonló kaliberű emberek jönnek ki, én pedig nem voltam soha népszerű, kimondottan átlagos vagyok. - Aha… hát azért remélem, hogy sikerül valahogy. – nem hinném, hogy olyan nagy baj lenne az, ha fokozatosan kapcsol egyre feljebb, de ha nem így akarja, hát ne így csinálja. Az ő élete, az ő döntése, nekem, és másnak sincs beleszólása, éppen ezért nem is igazán értem ezt a dolgot közte és Cedric között. Ha már feladnak valamit, akkor mindketten tegyék, de inkább ne, csak éljenek a mának meg a pillanatnak és kész. Oké, abbahagyom, nem vagyok párkapcsolati terapeuta, csak… csak én így képzelem el a dolgot. Nem akarom, hogy lemondásokkal járjon, az senkinek sem jó, én azt szeretném, ha hozzám adna valami pluszt. - Nekem pont ezzel van a bajom, én nem tudom hagyni ezeket csak úgy megtörténni. – nem arról van szó, hogy bejelentem, hogy én most megcsókolom, vagy megakarom csókolni a lányt, csak a pillanat elúszik, elszalasztom, vagy ő szalasztja el, és nem lesz végül semmi az egészből, mert elillan a pillanat varázsa, ami egyben tartotta az egészet. Valakinek megy, nekem meg nem, ez az én keresztem, elbénázni a világ legegyszerűbb dolgait. Cho is úgy állítja be, hogy pofon egyszerű, és tényleg az, de attól még nekem nem igazán fog menni. A nagy pillanatoknál hajlamos vagyok leblokkolni. - Látod? Megint csak fecsegek, elárultam a gyenge pontomat! – mondom széles mosollyal. Oké, ez nem akkora baj, de ha úgy nézzük, akkor elárultam magamról a gyengémet, szóval hajlamos vagyok ilyenekre, csak nem éppen egy olyan lazább témában, mint mondjuk a csikizés. Tudok én titkot tartani, abban nagyon is jó vagyok, de néha csak úgy beszélek, mondom dolgokat, amiket nem kéne, és még csak észre sem veszem ezt, csak a másik meglepett arcát nézve döbbenek rá, hogy ez így nem jó, biztos mondtam valami megbotránkoztatót. A csikizés nem az, de ettől függetlenül, ez csak egy példa. Én meg csodálkozom azon, hogy ilyen könnyen a földre kerülök. - Nem kell félned, nem fogok velük együtt vacsorázni, becs’szó! – rakom a szívemre a kezemet. Na igen, olyan távol fogom magam tartani ezektől a golyóktól, amennyire csak lehet. – Ööö…. nem tudom merre van a Gyengélkedő. – tudom, elég ciki, mert régóta járok ide, de még soha nem kellett odamennem, eddig kibírtam sérülések nélkül, és soha senki nem mondja, hogy merre kell menni, csak azt, hogy a Gyengélkedőn volt, szóval… remélem Cho tudja az utat.
Cho Chang
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kyle & Cho - Egy esős napon 2014-10-18, 20:52
- Akkor, ha én nem felejtelek el, akkor én leszek a kivétel, vagy meg fogsz lepődni? - én nem szoktam senkit sem elfelejteni, mert szerintem mindenki pont ugyanannyira értékes, mint a többiek. Ő pedig kifejezetten kedves srác, szóval nem fogok úgy hozzáállni, hogy holnapra már az arcára sem emlékszem, vagy a nevére. Én megjegyzek mindenkit, azt hiszem e miatt is vagyok közkedvelt figura. Figyelek másokra, mert úgy gondolom, hogy mindenki pont ugyanannyira értékes, és megérdemlik. Persze ettől még sajnos vannak ugyanúgy undokok, olyanok is, akik vele se valami kedvesek, de én attól még nem leszek direkt ugyanolyan velük, nálam ez a bosszú dolog nem játszik. - Én nem, ez maximum neki eshet rosszul, de majd nem árulom el neki, hogy nem jön be neked. - szélesen mosolyodom el, ahogy válaszolok. Igen, tényleg vicces és az eredeti rossz kedvem már rég elszállt, annak pedig határozottan örülök, hogy az övé se ment el csak azért, mert kellemetlenebb témák is felmerültek. Egyet nem akarok, hogy esetleg tényleg valami komolyabb baja legyen, mert nem ment el időben az orvoshoz, akárhogy is, de az a gurkó állati nagyot ütött, én lentről legalábbis azt láttam és utána még le is zuhant, a kettő együtt azért már sok lehet. - Az is egy jó megoldás lehet, csak tudod gyakran van olyan, hogy valaki egy kis csapatnál kezd és aztán ott is ragad, mert valahogy... elfelejt tovább lépni. Én meg ezt nem akarok. Ha valamit csinálok, akkor csináljam igazán jól. - ezért járok ki ennyit edzeni, ezért vagyok kint esőben is ha arról van szó, mert nekem fontos az, hogy mindig minél többet hozzak ki magamból. Fontos az, hogy mindig száz százalékot nyújtsak és soha se hagyjam el magam. Nem akarok kis csapatnál kezdeni, félek tőle, hogy abból semmi jó se születne. - Képszakadás? De... ez akkor is fura. Az se biztos, hogy ki kell mindent mondani. Tudod néha jobb csak... hagyni a dolgokat megtörténni. - nem kell mindent túlmagyarázni. Eleve nem szeretek mindent kimondani. Cedric se kérdezte meg az első csók előtt, hogy járunk-e, egyszerűen csak megtörtént, aminek kellett és kész. Nem beszéltük meg, nem mondta, hogy tetszem, azzal jelezte, hogy elhívott a bálba és miért ne lehetne ő is annyira bátor, hogy elhív valakit a karácsony bálba? Ez olyan nagyon lehetetlen lenne? Legalább megpróbálhatná, azzal még igazán nem veszít semmit sem. - Akkor ezt megjegyzem és felhasználhatom ellened, ha valami rosszaságot művelsz. - mosolyodom el, de most nem annyira határozottan, mert mégis csak állati csúnyán fest az oldala és az akkor se jó hír, hogy nem is érez ott semmit sem. Igenis meg kell ezt mutatni egy orvosnak, vagy inkább már rég meg kellett volna. A kérdésére azonnal bólintok és szépen feltápászkodom. Ha kell akár még neki is segítek és persze hozom a seprűmet. - Azt hiszem az eső már így se engedné, hogy tovább folytassam, viszont a jövőben tényleg óvakodj a gurkóktól oké? - szóval irány az orvos, minél előbb, mert komolyan aggódni fogok itt érte.
- Oh, dehogynem, nem vagyok valami népszerű, elhiheted. Az emberek hajlamosak elfelejteni engem ez pedig nem lehet csak az ő hibájuk, igaz? – egy embernél még okés lett volna, de mikor már a tizenkilencedik ember kérdezte meg másnap, hogy ki vagyok… na akkor tényleg elment a kedvem mindentől, mert azért nem valami jó érzés az, mikor jót dumálsz valakivel, másnap odamész hozzá abban a hittben, hogy haverok lettek, és kiderül, hogy még csak egy felejtés átok sem kellett ahhoz, hogy teljesen elfelejtsen téged. Én nem vagyok népszerű, ez van, és oké, kevés az önbizalmam, de ha lenne, talán akkor is ugyanez lenne a helyzet. - Ne sértődj meg, de… de én a Cedric-nél azért legalább egy fokkal nőiesebb csajokra bukom. – mondom vigyorogva. Szívesen segítenék én neki, csak hát nem tudok. A profi kividdics nem az én asztalom, maximum vízhordónak férnék be egy nagycsapatba, a párkapcsolatok és én pedig… ég és föld, hogy a legfinomabban fejezem ki magamat. Soha nem voltam még senkivel sem együtt, nem tudom, hogyan működik egy jó kapcsolat, és azt sem, hogy mi a rossz a rosszban. Én csak figyelek, pedig tudom, hogy ezt a saját bőrömön tapasztalhatom majd csak meg, de az a pillanat még nem jött el. - Szerintem jó, hogy az álmaidnak élsz, és simán befogsz majd kerülni a Tornádókhoz. Be fog jönni, na meg… baj az, ha mondjuk nem egyből a Tornádókhoz mész? Hanem mondjuk fokozatosan jutsz oda? – nem mindig a könnyű út a helyes út. Na nem mintha ezt én olyan gyakran tapasztalnám, nincsen sok nehézség az életemben, sőt, semmi nincsen. A tesóm fafejűsége az egyetlen, meg a szerencsétlenségem, de ez nem olyan hatalmas gond, mint mondjuk az övé. Megértem, hogy így elkedvtelenítette őt a dolog, de semmi jó nincs abban, ha az ember búslakodik, ezért próbálom mindennek a jó oldalát nézni. - Hát ööö…. nem tudom, még soha senkivel nem alakultak csak úgy magától a dolgok. Főleg azért nem, mert… mert ha szóba akartam hozni, hogy… hogy mondjuk tetszik, akkor … képszakadás, aztán már egyedül állok. – a lényeg a lényeg, hogy szerencsétlen vagyok, és nem igazán értek a csajok nyelvén, ha csajozásról van szó, bár ez sem igaz, mert nekik meg sem kell szólalniuk ahhoz, hogy én tönkretegyek mindent, ami azért elég lehangoló, azt hinném, hogy mindkét félnek tennie kell a katasztrófáért, de én magamra vállalom a csaj és a srác szerepét is, egymagam elrontok mindent, ha ebből meglehetne élni, akkor már most milliomos lennék. - Nem, de jó is, mert csikis vagyok. – mondom neki mosolyogva. Semmit nem érzek, nem tudom, hogy ez jó vagy rossz-e, de… de inkább rossz, mert én szeretek érezni, még ha mondjuk fájdalomról is van szó, anya szerint az érzéseink tesznek minket azzá, akik vagyunk, ha elvesztjük ezt, akkor önmagunkat vesztjük el. Hogy ebből mi igaz, arról dunsztom sincsen. - Oké ,akkor… akkor elkísérsz mondjuk egy darabig? Nem haragszom, ha inkább maradsz és edzel, megértem én, a Tornádókhoz bekerülni nem könnyű. – mondom, ahogyan feltápászkodom ültemből. Nem kell azért támogatni ,tudok én menni, maximum kicsit lassabb leszek, ennyi.
Cho Chang
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kyle & Cho - Egy esős napon 2014-10-17, 13:58
- Azzal is segítettél, hogy meghallgattál. - mosolyodom el biztatóan. Látom én, hogy nincs igazán sokra magával, pedig szerintem sokkal többet ér, mint hiszi. Bár én aztán nem mondhatok egy szót sem, hiszen általában cseppet sem dúskálok az önbizalomban, sőt... erre ma is jó példát mutattam, pedig csak egy visszautasítást kaptam, ami lehet a fiatal korom miatt is, de már is vissza akartam adni a seprűmet is, amit a bátyám vett nekem. Nem így kéne kezelnem a dolgokat tudom én, csak hát... más hogy meg nem igazán megy. De fejlődhetek még, ahogyan neki is lehet egy kicsit több önbizalma. - Miért ne tudnák? Gondolom a háztársaid, meg kviddicsezel is. Szerintem nem vagyok annyira népszerűtlen, mint hiszed, csak még nálam is kevesebb az önbizalmad, pedig az nagy szó! - tényleg nem értem őt. Kedves srác, vicces is, és segítőkész, akkor miért van ennyire rossz véleménnyel önmagáról? Csak azért, mert a bátyja nem foglalkozik vele rendesen, vagy mert árva? Előfordul, sőt van amikor valaki jobb családba kerül, mint az eredeti lett volna. Nem evidens, hogy csak mert árva vagy, máris nem érsz eleget. - Mázlid van? Nem cserélünk gondokat? - bököm szórakozottan oldalba, mert értem én, hogy csak viccel. Mondjuk kétlem, hogy le akarná venni a vállamról a Cedric problémát, nem hiszem, hogy minden vágya az, hogy agyaljon, hogy működhet-e a kapcsolata egy... fiúval. De azért szerintem az ő dolgai se apró semmiségek, az enyémekhez képest, csak ő valahogy jobban kezeli őket, ami azért irigylésre méltó. - Látod, én meg tudom, hogy mi akarok lenni, csak a szüleim szerint butaság és nem is biztos, hogy sikerül, ez se jobb. De sejtésem sincs, hogy ha a kviddics nem jön be, akkor mihez kezdek. - az baj,hogy nincs alternatívám. Lehet, hogy kellene gondolkodnom ilyesmin is, de igazából még sose kezdtem bele. Az a baj, hogy ha elkezdek azon agyalni, hogy mit kezdjek magammal, ha a kviddics nem jön be, akkor azzal már szinte automatikusan fel is adtam nem? Szóval nem lenne valami jó, inkább maradok a meglévő álmomnál és ha már nem sikerült, na majd akkor megpróbálom kitalálni, hogy mi lehetne az alternatíva. - De miért? És mi az, hogy komolyabbra fordulnak a dolgok? Ha valakivel jól érzed magad, akkor... egyszerűen csak magától alakul nem? - na nem mintha esetemben lett volna így bármikor is, de valahogy az igazi az, ha a legjobb barátod egyben a szerelmed is, és akkor mondjuk egy barátságból alakul ki valami több, akkor viszont miért lenne más, ha komolyabbra fordulnak a dolgok, ha amúgy meg jól érzi magát valakivel? Mitől más akkor beszélgetni egy jó baráttal, ha közben időnként elcsattan mondjuk egy csók? Az oldalához csak óvatosan érek hozzá, tényleg nagyon finoman, csak hogy érez-e egyáltalán valamit. - Azt érzed, ha megnyomom? - nem látok mondjuk durva kitüremkedést, ami azért mindenképpen jó azt hiszem és remélem, hogy nem csikis, mert azért első körben nem merem ám erősen csinálni. - Mondjuk elég lilás már az egész, szerintem akkor is jobb lenne megnézetni legalább. - nem valami szép, bár nem értek annyira hozzá. Még sosem volt igazán komoly sérülésem.
- Ugyan, semmiség, segíteni azt nem tudtam viszont. – rántom meg a vállaimat, de még mindig mosolygok. Nem adok tanácsot, nem is tudok, nem is akarnék. A párkapcsolatokban nem éppen én vagyok a rangidős tiszt, szóval… azt meghagyom inkább azoknak, akiknek megy is a dolog, én meg addig a háttérbe húzódom, és úgy teszek, mintha valami módfeletten érdekes dolgot csinálnék, hogy ne kelljen azt hallgatnom, hogy csak én maradtam csaj nélkül eddig. Talán mégiscsak igaz, hogy néhány Hugrabugros kissé balfácán, elvannak bennük szúrva dolgok…legalábbis én ezt nem tudom mással magyarázni, mert genetikai hiba… igazából még az is lehetne, de erősen kétlem, hogy örököltem volna ezt. - Az a vicces, hogy a legtöbbeknek szerintem gőzük sincsen, hogy hívnak, szóval… talán felesleges is lenne elhíresztelni. – mosolygok rá. Na igen, nem éppen én vagyok a legnépszerűbb, sokan kérdezik meg tőlem azt, hogy mi a nevem, melyik házba vagyok ,aztán mikor választ kapnak, már le is lépnek. A végén még csak annyi lenne az egészből, hogy volt egy srác, akinek Kyle a neve, és megmentett egy vödörtől egy csajt, de azt már senki nem tudja, hogyan néz ki Kyle, mert… mert egyáltalán ki az a Kyle? Ez azért egy kicsit sértő, bántja a lelkem, de túlélem. - Hát… nem tudom, de neked azért nagyobb bajaid vannak, mint nekem, az enyémek eltörpülnek a tieid mellett. Szerencsére. – vigyorodom el, de azért úgy, hogy lássa rajtam: csak húzom őt, nem akarom, hogy magára vegye, mert sajnálom én azt, hogy így állnak Cedric-kel, meg a Tornádókat is sajnálom, hiszen nem tudják mit vesztettek, mikor ezt a levelet küldték Chonak. Az ő gondjai azért nagyobbak, mint az enyémek, ezért nem akarom őt traktálni ezzel, nehogy azt higgye, hogy én a szánalmára játszom, mert szó sincsen ilyesmiről, soha nem tenném, nem olyan srác vagyok. Én megbirkózom a bajaimmal, már van egyáltalán. - Ha te mondod, akkor elhiszem. – tudom én, hogy van még időm, de azért nem lenne rossz, ha már most tudnám, hogy mi akarok lenni. Anyámék is azt hiszik, hogy én olyan elképesztően magabiztos vagyok, csak meglepetésnek szánom a dolgot. Hát, jó kis meglepetés lesz, még magamat is meglepem majd vele, ha egyáltalán valaha is sikerülni fog kiválasztani a számomra legjobban fekvő szakirányt, mert azért szeretnék olyan munkát, amit élvezek is, semmi kedvem egy egész életen át olyan helyen robotolni, amit utálok. Talán maradok a Roxfortban, elvégre mindig kell… nem is tudom, tanárnak elég rossz lennék, takarítónak nem akarok elmenni, szóval… mindegy, majd kitalálom, ráér még. - Hát, ilyenkor még semmi gond nincsen, csak ha… komolyabbra fordul a dolog. Olyankor összevissza beszélek, nyáladzom, és néha még a szám is habzik, mint egy veszett kutyának. Hidd el nekem, nem valami szép látvány. – fogalmam sincsen milyen lány passzolna hozzám, én csak azt akarom, hogy legyen egy lány, de ennek úgy tűnik lőttek, vagy legalábbis jó sokat késik majd, de mindegy, addigra talán megtanulom szabályozni a nyáladzásomat, az soha nem árt, a végén még megfulladok álmomban, vagy valami,, ami azért elég kínos lenne, és még holtamban sem heverném ki, az tuti biztos. - Jól van doktornő… - mondom mosolyogva, ahogyan felhajtom a pólómat az oldalamnál, és inkább oda se nézek, majd ő kimondja a halálos ítéletemet. – Na, mennyire vészes?
Cho Chang
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kyle & Cho - Egy esős napon 2014-10-16, 12:18
- Köszönöm, kedves tőled. És azt is köszönöm, hogy meghallgattál. - nem lett volna köteles, de megtette, mert rendes srác. Pedig ő volt az, aki még meg is sérült, totál megértettem volna, ha e mellett nem pont még az én nyafogásomra is kíváncsi, de végig hallgatott és próbált tanácsot adni, meg még egy kis önbizalmat is plántálni belém, ami azért lássuk be, hogy tényleg ritka dolog. A legtöbben nem szeretnek más gondjaival foglalkozni, vagy ha netán sor is kerül rá, akkor igyekeznek gyorsan elodázni a dolgot, hogy ne kelljen feleslegesen sok időt pazarolni, ha talán úgy se tudnak segíteni, pedig néha jól esik az embernek csak elmondani, hogy mi nyomja a lelkét. Akkor is, ha a másik nem tehet semmit sem, hogy megoldódjon a probléma. - Majd elkezdem terjeszteni, és akkor hősi híred lesz. Bár leginkább Hollóhátasokat ismerek, de... ők biztosan ismernek másokat és és akkor elterjed a suliban. - mosolyodom el. Látom én, hogy nem igazán van önbizalma. Nekem sem, de valahogy ettől még úgy alakult, hogy azért vannak barátaim szép számmal, bár valahogy hiányoznak az igazi mély kapcsolatok, de hát nem lehet az életedben minden tökéletes igaz? Majd egyszer minden változik. Egyébként is, ahogy mondja mindig bátyám az életben az iskola csak egy ugródeszka, nem az lesz a valódi életed, úgyhogy kár azon agyalni, hogy itt mi hogy alakul. - Eddig én traktáltalak a hülye bajaimmal, tényleg azt hiszed, hogy zavar, ha elmeséled, hogy mi a gondod? Tudod néha csak jó az embernek kiadni magából, még ha nincs is rá megoldás. - bátorítóan mosolyodom el. Engem aztán igazán nem zavar, ha a testvéréről beszél, hiszen én is elmondtam neki a kviddicset, meg Cedricet és nem úgy tűnt, mintha annyira utálta volna, hogy beszéltem róla. Remélem, hogy így is van és nem magából indul ki, hogy untattam csak. - Jól van. Idővel mindenki rájön szerintem, hogy mit akar csinálni, csak nem biztos, hogy azonnal, ne aggódj. - szerintem neki is menni fog, csak talán még nem próbált ki elég dolgot, de majd minden bizonnyal arra is sor kerül idővel. Szerintem érdemes is, hogy időnként azért megnézzen ezt-azt, és nem vagyok benne biztos, hogy az a típus, aki olyan gyakran teszi ezt meg, pedig az élet csak úgy működik, ha sokat próbálkozol. - A magabiztos emberek néha beképzeltek is, szóval az se mindig hasznos. Neked olyan valaki kell, aki szereti a kevésbé magabiztos srácokat is. De... amúgy nem értem, hogy velem teljesen jól elbeszélgetsz, akkor mi a gond? - ezt a részét tényleg nem értem, mert a szavaiból úgy jön le, hogy nem igazán bátor a lányokkal szemben. Minden bizonnyal próbálkozik, bár erről azért nem tudok sokat, hiszen nem vagyunk régóta jóban és nem velem szokta megosztani a szerelmi életét, meg ilyesmi, de azért kíváncsi vagyok, hogy vajon miért ilyen kevés az önbizalma. Vajon a nevelőszülők teszik, vagy valami más? A szavaira végül csak lassan bólintok. Nem zavar, ha magáról beszél, de nem akarom direkt sem kihúzni belőle a szavakat, szóval rá bízom, hogy neki hogyan jobb. - Az nem biztos, hogy jó jel. Nem kéne mégis csak megnézetni? Megnézzem én? Nem mintha annyira értenék hozzá, de... nehogy valami bajod legyen. - aggódok, hát persze, mert ő nagyon lazán kezel mindent, én pedig azért mégis csak tartok tőle, hogy valami baja lesz és ez nem játék. Elég csúnyán eltalálta az a gurkó, azért lássuk be.
- Majd drukkolok, szép pár vagytok, remélem sikerülni fog a dolog. – bólintok egy aprót mosolyogva. Na nem mintha valami megszállott fanatikus lennék, de jól megvoltak, amíg Cedric idejárt, legalábbis én ezt vettem észre, de minden kapcsolatnak vannak hibái állítólag, de majd megoldják, legalábbis drukkolok, nem vagyok én rossz indulatú, hogy ne így tegyek. Biztosan megérdemlik egymást, ha már így összetalálkoztak és… tudja fene, hogy mégis miként jöttek össze, de gondolom volt ennek előzménye, vagy Cedric csak bedobta a ”Hello, Cedric vagyok” című irtó béna, mégis iszonyatosan sikeres szövegét. Mindenki oda volt érte, főleg mikor a Roxfort bajnoka is lett… talán mégiscsak jelentkezni kellett volna? - De csak ha kérdezik, bár… erősen kétlem, hogy kérdezné bárki is, de biztos, ami biztos. – nem vagyok én olyan fontos meg ismert, hogy bárki is érdeklődjön, de azért nem árt biztosra menni. A legtöbben csak úgy átnéznek rajtam, nincsenek legjobb barátaim, én csak úgy mindenkivel jó kapcsolatot ápolok és kész. A többség a haverjaival van, vagy a csajával, én nem, én egyedül szórakozom, mióta Adam úgy döntött, hogy seggfej lesz. Remélem azért majd kitisztul a feje, mert nem ártana az, ha vége újra lóghatnék vele, jó kis idők voltak azok, még ha ő nem is így látja. - Ja, azt hiszem igazad lehet, bár… bár mindegy, hagyjuk is, nem akarlak ezzel traktálni. – nem akarom minden bajomat elmondani neki, főleg azért nem, mert ez az egyetlen bajom. Nem akartam kifakadni, csak összefoglaltam neki a dolgot, és elégé szégyellem magamat, ha ez tényleg kifakadás volt, mert nem szabad kifakadni, abból csak rossz lesz majd, én inkább magamban tartom a dolgokat és nem foglalkozom velük, vagy viccként fogom fel, mert így nevetséges és nem valóságos lesz… valahogy mindenki megbirkózik a gondjaival, én ezt a megoldást választottam erre, mindenkinek szíve joga, hogy miként küzd a saját bajával meg, igaz? - De, van még két évem, hatodik évfolyamban vagyok, eggyel alattad. Megfogadom a tanácsod. – van ez, a következő év, aztán majd kiderül minden, nem szeretném elsiettetni a dolgokat, én amúgy is mindent az utolsó pillanatokra szoktam hagyni, majd hátha jön valami égi jel, vagy az univerzum szól hozzám, hogy legyél ez meg az, mert az való neked. Nem tudom mit akarok, a kviddics jó, de annyira nem köt le, nem vagyok az a nagy harcos alkat sem, én inkább… nem is tudom milyen vagyok, ez a legnagyobb baj, anyámékkal pedig nem beszélhetek erről, ők azt hiszik már kitaláltam ezt évek óta. - Köszi,ez… ez kedves tőled, de azért nem ártana, ha egy kicsit tudnék magabiztosabb lenni. – na igen, az soha nem árt. Fura, mert Cedric pont annak a pasasnak tűnik, aki megrögzött nőcsábász, én soha nem dumáltam vele olyan sokat, de állítólag azért jófej meg minden, szóval gondolom valahol a legmélyén ő is egy normális srác, az pedig azt jelenti, hogy Cho megfogta Isten lábát, igaz? Tanulhatnék Cedric-től, de semmi kedvem a dologhoz, majd… majd megoldom valahogy, hátha a korral együtt ez is kialakul majd… nagyon remélem, mert nem akarok én lenni az egyetlen srác a suliban, aki képtelen volt összejönni valakivel. Na nem mintha ez egy verseny lenne, de azért nem lenne rossz, ha valami nagyon jó dolog is megmaradna a Roxfortból, mert a tanulás és maga a suli nem olyan nagy dolog, ehhez mások kellenek, hogy jobbá tegyék. – Na de, ennyit rólam, nem vagyok olyan érdekes, nem is szeretek magamról beszélni. – bár gondolom ő sem, ki szereti ajnározni magát, vagy épp a gondjait ecsetelni hosszú perceken át? – Tudod, hazudtam egy kicsit. Nem is érzem az oldalamat, sokáig ülünk majd itt. – mondom vigyorogva. Na igen, minden bizonnyal elégé fájna, de szerencsére nem érzek semmit. Vannak még csodák!
Cho Chang
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kyle & Cho - Egy esős napon 2014-10-14, 18:07
- Semmi gond. Azt hiszem ezt nekem kell megoldani valahogy. - vonom meg a vállam egy félmosollyal. Tényleg semmi gond nincs, nem neki kell rendbe tenni igazából az életemet, nem az ő dolga. Ha én nem tudom megoldani, akkor senki sem fogja, hiszen nekem kell beszélnem majd Cedrickel, nekem kell ezt az egészet valahogy elintézni. Egyelőre még nem tudom, hogyan, mert még nem sikerült eldönteni, hogy pontosan mit is akarok. Az a baj, hogy ha megszoktál valamit, akkor elég nehéz aztán mégis eldönteni, hogy vége legyen, nekem legalábbis egyelőre nem ment, egész nyáron nem ment, most pedig még annyira sem. De... majd valahogy lesz. - Akkor hát igazi hős vagy, én is majd ezt terjesztem rólad, becs' szó. - mosolyodom el, és tényleg. Eszem ágában sincs rosszat tenni neki, hiszen rendes srác és még sérült is, nem kell, hogy még én is tetézzem a baját, amikor van így is pont elég neki. Ez főleg akkor amikor sikerült megnevettetnie, de kiderül, hogy ez annyira... nem egyszerű, mármint az ő élete. Jóval bonyolultabb, mint gondoltam, csak úgy játssza el, mintha nem lenne az. Pedig néha jobb az embernek, ha inkább kiadja magától azt, amit gondol, mintha magában tartja és csak úgy tesz, mintha minden rendben lenne, miközben nagyon nincs. Azért meglep a kifakadásával, már ha ezt egyáltalán annak lehet mondani. Nem biztos, lehet hogy túlzás, amit mondok, de akkor is... nem gondoltam volna, hogy ennyi minden nyomasztja. - Lehet, hogy csak van valami gondja, amit nem tud kivel megbeszélni és inkább keményen tartja magát, mert így egyszerűbb és majd megbékél. Ha eddig jóban voltatok, akkor biztos majd megint sikerül. - biztatóan mosolyodom el. Rossz lehet, hogy a testvérével van gondja, még ha nem is a vér szerinti testvére. Az fontos, hogy a család rendben legyen, ha már vannak az embernek más bajai. Én drukkolok neki mindenképpen. Azt mondom, hogy segítek, hiszen nem ismerem a bátyját, szóval félő, hogy nem sok mindent tehetek az ügy érdekében, hogy előrelépés legyen benne. Ez rajta múlik, mint ahogy rajtam Cedric. - Szerintem próbálj ki minél több mindent, aztán még itt maradhatsz a suliban, még van egy... vagy két éved nem? - nem vagyok benne biztos, hogy hányadikos, de csak ez a megoldás. Ha valakinek nincs valami fanatikus rajongási tárgya gyerekkorától, mint nekem a kviddics, akkor nem tehet mást, mint hogy megpróbál rájönni, mit szeret igazán, ezt pedig próbálkozással lehet csak elérni. Szerintem mindenki jó valamiben, csak sajnos nem mindenki találja meg azt az élete során, de feladni sem szabad és minél többet kutatni utána, hogy meglegyen. - Az nem feltétlenül baj, hogy nem vagy nőcsábász. Az olyan srácok... nem valami megbízhatóak. Te pedig kedves vagy, ez szerintem nagyobb előny. - én sosem gondoltam, hogy jó, ha valaki úgy hajtja a lányokat. Ezért is tartottam az elején Cedrictől, mert hát őt nagyon sokan kedvelik és elég sok lány sikítozott utána, amikor még a tusán is ő lett a Roxfort bajnoka. De ők nem tudják, hogy igazából kedves és melegszívű srác, aki nagyon jóban van az apukájával, aki egyáltalán nem egy beképzelt alak és rengeteg érzés van benne. Ezt a legtöbben nem tudják. Nem véletlenül segített Harry-nek a tojással, mert... ő nem olyan, aki direkt akadályozna másokat, mindig sportszerű és szerintem Kyle is ilyen, csak nincs túl sok önbizalma.
- Hát, bocs, de ebben nem fogok tudni tanácsot adni, a tökéletes kapcsolatok szakértője nem én vagyok. – nézek rá bocsánatkérően, mert segítenék én, ha tudnék, de fogalmam sincsen, hogy egész pontosan miként is működik egy kapcsolat, de rosszul hangzik az, hogy áldozatokat kell hozni. Én legalábbis nem így képzelem el, elvégre áldozatot hozni rossz, ha pedig valakit szeretsz az jó, szóval…nem igazán fér nekem össze a kettő, de nem akarok okoskodni, nekik legalább van kapcsolatuk, már ez is több annál, mint amit én elmondhatok magamról. Majd nézek valami könyvet, a mugliknak biztos vagy ezer ilyen könyve van, hátha lesz benne valami használható tanács Chonak. - Akkor ez lesz, mostantól nem kiütött a gurkó, hanem megmentettelek egy vödörtől. – vigyorodom el. Na igen, aligha kell ezt bárkinek is mondanom, mert a kutya se kíváncsi arra, hogy mi történt velem, Zacharias pedig minden bizonnyal tudni fogja, hogy mi történt, így meg a hazugságnak se lenne sok értelme… mondhatni, hogy ő nyert, de majd kitalálok valamit, amivel visszavághatok neki, mert ez a gurkós megoldás nem volt valami szép dolog tőle, és még csak meg sem hallgatta a bocsánatkérésemet, pedig én tényleg nem direkt trafáltam telibe őt az átkommal, meglöktek, ezért ment félre, de persze ezt ő nem értette meg. - Na jó, de csak a kedvedért. – pillantok rá mosolyogva. Örülök annak, hogy nevetni látom, senkinek sem áll jól a szomorúság, én meg alapból kötelességemnek érzem, hogy az embereket felvidítsam, és ha ez sikerül, akkor én is boldog leszek. Könnyebb elviccelni a dolgokat, így nem tűnnek olyan komolynak, olyan vészesen valóságosnak. Szeretek mások dolgaival foglalkozni, mert izgisebbek, mint az én gondjaim, meg hát nem is vagyok olyan rosszindulatú, hogy hagyjak csak úgy valakit magában szenvedni, akin látszik, hogy nincs jó passzban. Oké, itt kicsit másként alakultak a dolgok, mert Cho volt az, aki megmentett, de… de a lényeg attól még ugyanaz marad. - A bátyám… jófej, csak néha rájön az öt perc, és olyankor kiállhatatlan. Nem tudom mi baja van velem, régen jól megvoltunk, most pedig… valami van, majd beszélnem kéne vele. – nem akarom azt mondani, hogy egy igazi bunkó, mert nem az, tudom én, hogy rendes srác, csak kissé be van most kattanva, talán agyára ment az a sok mardekáros zagyvaság. Akárhogy is, muszáj lesz vele beszélnem, mert ez így nagyon nem jó, nekem szükségem van a tesómra, és nem valami jó érzés, hogy ilyen viszonyban vagyunk. – Hát… nem is tudom, pont ez a baj, hogy nem tudom mi az, amit csinálni szeretnék. De igen, van még időm, majd kitalálom valamikor. – bólintok egyet mosolyogva. Ha mást nem, hát akkor maradok a Roxfortban, és kiválasztom a hozzám legjobban passzoló szakot, aztán lesz, ami lesz. – Nem azt akartam mondani, hogy lehetetlen, csak azt, hogy… nehéz. Nem vagyok valami nagy nőcsábász, a tesóm persze az, szinte mindenki odáig van érte, ilyenkor sajnálom, hogy nem vagyunk vér szerinti rokonok. – mondom mosolyogva. Na igen, akkor hasonlítanánk egymásra, és akkor talán nekem is több esélyem lenne a csajoknál. Nem arról van szó, hogy nem próbálkozom… próbálkozom én nagyon is, csak nem akar ez sehogy sem összejönni.
Cho Chang
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kyle & Cho - Egy esős napon 2014-10-13, 15:52
Csak elmosolyodom a szavaira. Valahogy olyan bizonytalannak tűnik, mint aki mindent viccelődéssel kerül ki, csak hogy ne kelljen igazán átgondolnia. Most is egyedül gyakorolt itt, bár én nem szólhatok egy szót sem, mert pontosan ugyanezt tettem, szóval... Csak valahogy nekem nem megy, hogy leplezzem a bizonytalanságomat. Bennem meg van és kész, maximum egy-egy szolid mosollyal palástolom, de attól még látszik, rajta pedig egy felületes szemlélődő biztos, hogy nem venné észre, hogy bármi gondja is van. - Tudom, csak... nem nagyon tudom, hogy mit kéne tennem. - rántom meg a vállam egy sóhajjal. Minho mindig azt mondja, hogy túl sok mindenen agyalok folyamatosan, hogy megpróbálhatnék egy kicsit elszakadni néha a gondjaimtól, nem pedig folyton újakat felvenni a listára. A tanulás, a megfelelési kényszer, a kviddics, Cedric... valahogy nem tudom megoldani, hogy ne legyen folyton valami, ami miatt kínzom magamat, pedig nem lenne olyan nehéz megpróbálni túltenni magam ezeken, csak akarni kell... szerinte legalábbis. De nekem ez nem ilyen könnyű, mert túlságosan zűrös körülöttem minden és nem tudom, hogyan kéne megoldani a gondjaimat, más pedig sajnos nem igazán oldhatja meg helyettem, pedig milyen is lenne. - Ez határozottan jól hangzik, hősies! Biztos, hogy sokan kapnák fel a fejüket miatta. - nevetem el magam. Jól esik néha csak úgy gondtalanul nevetni, és most megy. Annak ellenére, hogy nem rég még a saját öltözőnkben itattam az egereket, most mégis sikerül ázottan nevetni azon, hogy neki rossz, mert végül is azon nevetünk, hogy lesérült az oldala, de... de nem érdekel. Majd felkísérem úgy is és azt mondta, hogy még nem fáj neki, szóval nincs nagy gond. - Hagy abba! - nem tudom abbahagyni, most nem. Van, amikor az emberből a nevetés csak úgy kiszakad és nehéz abbahagyni, most valahogy én is így vagyok vele, egy kicsit talán levezeti az eddigi bajokat is. Könnyebb elnevetni mindent, elképzelni, hogy pompomlányként ugrál és a pasik oda vannak érte, mint a valósággal foglalkozni. A végén még nekem is megfájdul az oldalam, pedig nem is támadott meg semmiféle gurkó, és még vödörrel se találtak el. A kérdésemre viszont olyan választ kapom, ami azonnal visszavarázsol az eredeti állapotomba. Azért kissé sikerül leesnie az államnak, mert hát lássuk be, hogy ez a válasz... nem valami kellemesen hangzik. - Oh! - igen, ez az első bő reakció, amit sikerül kinyögnöm. - Ez annyira nem hangzik jól, de.. a bátyád miért seggfej? És... végül is még ráérsz kitalálni, hogy mit akarsz az élettől nem? Mi érdekel igazán? - a végére már végképp nem tudom, hogy mit mondhatnék, hogy várja azt a bizonyos nagy szerelemet, hátha besétál a pályára. - Ez most esőben... tényleg nem annyira esélyes, de ki tudja. Kedves srác vagy és vicces, miért olyan lehetetlen, hogy megkedveljen valaki? - ezt a részét nem értem, mármint ezt sem. Tényleg tök normális, szóval nem értem, hogy miért olyan bonyolult neki meglelni azt a nagy szerelmet. Oké, nem lehet egyszerű, de... próbálkozni kell nem?
- Kyle Evans, a gurkó gyilkos… szinte már hallom a rajongók lányok zsivaját. – mondom vigyorogva. Nem vagyok valami népszerű, és valóban nem vagyok megbízhatatlan, nem rohannék én egyből sehova sem, hogy szétkürtöljem a hírt, jó eséllyel még Cho is péppé verne engem, ha ilyenre akarnék vetemedni, de mint mondtam, én nem ilyen srác vagyok, nálam a titkok és bajok biztonságban vannak, kivéve ha egy felfokozott idegállapotba kerülő gurkó támad rám, olyankor sok minden vagyok, csak nyugodt és biztonságos nem, bár ez talán érhető. Ő népszerű, ami érthető, nem csak azért, mert Cedric a pasija, nem mert… szóval szerintem mindenki tudja, hogy miért népszerű. - Aha, persze, teljesen megértem. – most jönne az, hogy levágok valami kitalált sztorit rólam meg a szintén kitalált csajomról, hogy mentsem a helyzetet és ne legyen ciki az, hogy soha nem volt senkim, de végül magamban tartom a pofás kis hazugságot. – De szerintem ez akkor sem jó így. – unalmas lesz egy kapcsolat így, ha valaki folyamatosan felad benne valamit, hogy megmaradjon a kötelék. A szerelem a lehetőségekről szól, és nem a feladásról. Mondom én, akinek még csaj egy épkézláb csókja sem volt soha az életében, de… de sok könyvet olvasok, főleg mugli könyveket, mert azok tele vannak a szerelemmel. - Mit szólnál ahhoz, hogy Friccs utánam dobott mondjuk egy vödröt, egy… jó nagy vödröt, de rosszul célzott, mert a vak is látja, hogy nem lát rendesen, és majdnem téged talált el, én viszont ott teremtem, és megmentettelek, feláldozva érted az oldalamat. – a végére azért már vigyorgok is, mint a tejbetök. Persze, nem akarom én ezt előadni így, maradok a jól bevált sztorinál, ami annyit jelent, hogy legyintek egyet és azt mondom: semmiség. És nem is kérdeznek rá, nem érdeklek senkit sem annyira, hogy foglalkozzon velem meg az oldalammal, másnak meg a csaja egész nap ott van mellette és még eteti is… mázlisták. - Már csak gyakorolni kéne, hogy hajlékonyabb legyek, és… én lennék minden pasi kedvence. – csak viccelek, remélem, hogy ezt ő is tudja, mert hát… muszáj tudnia, én a csajok iránt érdeklődök csapatát erősítem, még ha nem is érdemben, csak elméletben. De ami késik nem múlik, valahogy összefogok szedni egy csajt, csak meg kell tanulnom beszélni velük, mert mikor arra kerül a sor, hogy : szia, nagyon tetszel… akkor az E betűnél hirtelen beakadok és elkezdek nyáladzani meg dadogni, amit a legnagyobb jóindulattal sem lehet vonzónak mondani, a csajok pedig nem szeretik, ha a pasi úgy viselkedik, mint egy veszett kutya. - Mert nem is számít. Tizenhat éves vagyok, Hugrabugros, nem vagyok jó semmiben sem, fogalmam sincsen mit akarok, a diáktársaim inkább nevetnek, minthogy segítsenek, a legnagyobb bajom az életben, hogy a tesóm egy seggfej. Nem vér szerinti tesók vagyunk, mert örökbe vagyunk fogadva, de a lényeget érted. Nincs semmi olyan az életemben, amit komolyan kéne vennem. Örülnék neki, jó lenne, ha mondjuk életem szerelme hirtelen belibbenne a pályára, de erre elég kevés az esély, igaz? Szóval… mit kéne egyáltalán komolyan vennem? – rántom meg a vállamat. Nincs semmi az életemben, amit komoly dologként kéne kezelnem . Ez szerinte jó, szerintem meg siralmas.
Cho Chang
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kyle & Cho - Egy esős napon 2014-10-11, 21:59
- Igen, a gurkó gyilkos se rossz. - mosolyodom el. Én amúgy nem vagyok olyan, nem szoktam másokat csak úgy elfelejteni, azt hiszem azért is vagyok népszerű a suliban, mert általában megjegyzem azokat, akiket ismerek, megjegyzek róluk fontos apróságokat, ami miatt aztán már egyből úgy érzik, hogy fontosakká váltak nekem, hogy érdekesek, csak épp általában ez fordítva nincs meg. Ők nem tudnak rólam sokat, ők csak a mosolyomat látják és nem tekintenek mögé, nem kérdezik, hogy én hogy vagyok és talán nem is mondanám el, mert nem ismerem őket annyira. Én nem szoktam csak úgy kiteregetni a titkaimat. Most sem tudom, hogy pontosan miért is nyíltam meg ennyire, talán csak Kyle valahogy megbízhatónak tűnik. Túlságosan esetlen ahhoz, hogy menjen és egyből szétkürtölje a suliban, hogy gondjaim vannak Cedrickel, vagy hogy rossz híreket kaptam a Tornádóktól. Egyszerűen nem tudok ilyesmit kinézni belőle. - Ez igazából erről szól tudod, az ember igyekszik alkalmazkodni, megpróbál a másikkal... jól kijönni, még ha nem is egyszerű, és a másik is pont ezt teszi. - jó mondjuk esetünkben ez nem igaz, mert Cedric annyira sok mindent nem tett mostanában értünk, de... most sok neki az újdonság, sok mindenre kell figyelnie, és sok minden van, ami fontos számára, én pedig ezt megértem, legalábbis igyekszem. - Nem, ha kerekítesz elé valami jó kis izgalmas történetet, és végül a korlátnak szaladással együtt is győztesként hozod ki magad. Legalábbis... gondolom. - bizonytalanul mosolyodom csak el a végére. Az a helyzet, hogy sose voltam jó mondjuk kitalált sztorik előadásában, sose hazudtam jól, szóval nem hiszem, hogy nekem mondjuk ez menne, szóval tőle se várható el különösebben, hogy ügyesebb legyen benn azt hiszem, de persze nem tudhatom. Annyira nem ismerem, lehet hogy ő szeret történeteket mesélni, szépen előadni őket. Vannak olyan emberek, akik jól tudják ezt, egy meglévő sztorit felturbóznak kicsit, kiszíneznek és máris valami hatalmas kaland kerekedik egy szimpla sétából is. - Ha mellé még felveszel egy olyan rövid szoknyát is, akkor biztos, hogy nyert ügyed lenne... a pasiknál. - vigyorodom el. Azért nem rossz ez sem. Én mindig túl komoly vagyok, nem baj az, hogy ő inkább a komikus vonalat erősíti. Nekem se kéne folyton ennyit agyalnom a jövőn, az a baj, hogy tisztában vagyok ezzel, csak elég nehéz csak a mának élnem. Elég nehéz csak úgy tennem, amihez épp kedvem van, mert sokszor azt sem tudom mi az. Folyton azon jár az eszem, hogy mi lesz holnap, milyen feladatunk van, mire kell tanulni. Soha nem maradtam el egy házival sem, soha nem kapkodtam az utolsó pillanatban egy beadandó elkészítésénél. Soha... soha nem hibáztam. - Hogy csinálod? Hogyan tudsz mindent így... könnyedén kezelni? Mintha nem is számítana igazán. - talán tényleg nem számít neki annyira, vagy igen, csak könnyebb nem tervezni, mert akkor nem is csalódhat az ember, ha nem sikerül? Mondjuk ebben is van valami, én sokszor csalódom, ha valami még sem úgy alakul, ahogy elterveztem, ha nem olyan jegyet kapok, amire számítottam. Neki valahogy... könnyebbnek tűnik az élete és fogalmam sincs, hogy mégis hogy a fenében csinálja.
- Lehetnék gurkó gyilkos… - morfondírozom el mosolyogva. Ez csak vicc persze, mármint nem az a része, hogy híres lesz, mert miért ne lehetne? Az a vicc, hogy engem meg kell említsen. Én nem vagyok olyan kórosan sóvárgó a hírnévre, úgyhogy nem várom el, hogy emlékezzen, vagy beszéljen rólam akárkivel is. Kitudja, két nap múlva talán majd nem is emlékszik majd rám, sajnos erre is volt már példa, elég kínos egy beszélgetés volt az. Próbáld elmagyarázni a lánynak, hogy legjobb haverok voltatok még két nappal ezelőtt, ő pedig csak bambán néz rád, és a neved kezdő betűje se ugrik be neki. - Gondolom… nem vagyok valami gyakorlott a párkapcsolatokban. – én inkább itt hátrálok is, mert a párkapcsolati kérdésekben nem én vagyok az, aki igazán jó tanáccsal tudna neki szolgálni. Még nem is volt barátnőm, ami azért valljuk be, nem éppen valami biztató a jövőre nézve. Nem arról van szó, hogy ne szeretném a csajokat, csak … valahogy ez nem megy nekem. A sima beszélgetés még igen, de mikor komolyabbra fordulnak a dolgok… csak dadogok és a saját nyálamban fulladok meg kis híján. Na ja, és ezt folyamatosan az orrom alá dörgöli Adam is. Kéne valami tanfolyam, ahol megtanulhatsz csajozni, én tuti befizetnék rá. - De ha nekiszaladok egy korlátnak, az nem hangzik bénábbul, mint a gurkó? Mármint… ha választani kell a lépcső és a gurkó között, akkor inkább egy gurkó verjen laposra, érted. – kötve hinném, hogy bárkinek is feltűnne a sérülésem, azt pedig még kevésbé hiszem, hogy rákérdezne bárki is a dologra. Annyira azért nem foglalkoznak velem sajna, pedig én mindig odamegyek hozzájuk és megkérdezem, hogy mi a helyzet, segíthetek-e valamiben… mindegy is, majd maximum nem beszélek a dologról, gondolom a Gyengélkedőn amúgy is hamar helyrehoznak, és már kutyabajom sem lesz. Legalábbis nagyon remélem, semmi kedvem kihagyni a következő meccsünket. - Igen, ez igaz. – mondom halkan felnevetve a szavaira. Na jó, akkor nem fogom erőltetni ezt a jövővel való tervezgetést, mert ahogy látom, nem éppen a kedvenc témáihoz kapcsolódik. Mindegy is, így kell ezt csinálni, elviccelni a komoly dolgokat, és máris sokkal könnyebben kezelhetőnek tűnnek. Legalábbis az én szememben ez mindig is így volt, nem véletlen nem szeretek komoly dolgokról beszélni. Nincs ellenemre, ha kell, jó hallgatóság tudok lenni, de szívesebben szórakozom, mint drámázom, és ez nem féltétlen gond, ugye? Mármint ki az, aki szívesebben veszekedne és csevegne az élet dolgairól, semmint, hogy nevessen egy jót, és a barátaival töltse az idejét? - Hogy én? Hát… fogalmam sincsen. Az a baj, hogy én nem vagyok különösebben jó semmiben sem, szóval… majd leszek mondjuk az él szurkoló a Tornádóknál, mit szólsz? Tutin néznék ki azokkal a pomponokkal… - tényleg gőzöm sincsen arról, hogy mit akarok az életben. Valahogy nekem soha semmi nem akart összejönni, kezdve a csajoktól a jövő megtervezéséig. A szüleim azt hiszik, hogy olyan nagyon biztos vagyok a dolgomban, de valójában… ennél bizonytalanabb már nem is lehetnék. Nem hittem volna, hogy ilyen nehéz lesz kitalálni, mihez kezdjek majd magammal az életben. Van még időm, elvégre van még egy évem, és csak utána kell szakirányt választanom, de… de van egy olyan sejtésem, hogy ugyanilyen bizonytalan leszek egy évvel később is.
Cho Chang
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kyle & Cho - Egy esős napon 2014-10-10, 09:55
Igen, az már egyértelmű, hogy ő jellemzően az a vicces srác típus. Nincs ezzel baj, bár annyi tuti, hogy így azért nehéz igazán komolyan venni, de nem is biztos, hogy azt akarja, hogy bárki is túlságosan komolyan vegye. Tudom, hogy nekem meg egy kicsit talán kevésbé kéne komolynak lennem, de hát senki se lehet tökéletes, sajnos én sem vagyok az, nem is leszek szerintem sose, de talán nem is kell. Azt hiszem csak a szüleim várnák el tőlem, hogy tökéletes legyek, de akármennyire is szeretnék valahogy nekik nem tudok eléggé megfelelni, pedig tényleg jó lenne. - Jól van, majd megemlítelek pár interjúban, mint a gurkók legfőbb ellenségét. Vagy valami más jelzőre vágysz? - mosolyodom el. Amúgy miért ne jegyezném meg? Igazából tudom, hogy sokan mit gondolnak rólam. Népszerű vagyok, sokan vesznek körül, de ez valahogy... mulandó, illúzió csupán. Gyakori, amikor az ember sosincs egyedül és közben mégis mindig egyedül érzi magát. Kevés igazi barátom van, a többség inkább csak ismerős és nagyon ritka az, akivel igazán őszintén meg tudom osztani a kételyeimet. Nem is tudom, hogy miért pont neki mondom el azt, ami a szívemet nyomja. Azt hiszem talán az is közre játszik ebben, hogy nem ismerem annyira. Néha egy szinte idegennek könnyebb megnyílni, főleg ha az illető láthatóan jó indulatú is és jó eséllyel nem fog olyasmit mondani, hogy ne legyél már buta, hogy ilyeneken jár az eszed. - Nem is mindig érzem magamat magabiztosnak, de... egy kapcsolat erről szól nem? Elfogadásról és kompromisszumokról. - finoman vonom meg a vállam. Nem is tudom, talán rossz ez így, én is tudom, hogy rossz. Már megfordul a fejemben, hogy inkább hagyni kéne, de... valahogy még sem megy, amikor oda jutok. Az a baj, hogy nem tudom, hogy neki nem jutott-e még eszébe, vagy a sok teendője mellett, amúgy sincs ilyesmire ideje. Az a baj, hogy ez így egyikünknek se jó és még csak szinte el se kezdődött az év. Nem tudom még, hogy lesz. Könnyebb lenne szakítani, de közben nehezebb is, mert ha csak az illúziója van meg annak, hogy van valakid, de... attól még van valakid és azért mi jó egy évet együtt voltunk, azért azért az nem olyan rövid idő. - Ez sem a leghitelesebb, de elvethetnéd a gurkó témát és mondjuk kitalálsz valami egész mást. Nem is tudom... megtréfáltad Friccset, csak nekiszaladtál közben az egyik lépcsőkorlátnak, de megúsztad. - valami érdekes, mert az, hogy egy gurkó ellátta a baját annyira nem izgalmas. Viszont nem hiszem, hogy aztán bárki is megkérdezné mondjuk Friccset, hogy tényleg megtörtént-e a dolog. Jó eséllyel úgy se merné senki felhozni ezt neki, így aztán soha nem is derülne ki a turpisság. - Annyira nincs korán, lassan sötétedik. - szélesedik ki kicsit a mosolyom. Tudom, hogy én nem vagyok annyira vicces típus, de azért én is tudok, ha megpróbálom, ha nem is olyan jól megy, mint mondjuk neki. Egyébként annyira még nincs sötét, csak a csepergő eső miatt látszik az idő egy kicsit sötétebbnek, de még maradhatunk, persze, amíg tényleg nem kezd el fájni az oldala, mert igazán nem akarnám, hogy a végén még valami komolyabb baja legyen. Remélem, hogy ő sem, és oda figyel, szól, amikor érez valamit, ami nem kellemes. - De azért lássuk be, hogy a bátyámról van szó, persze, hogy támogat. De... nagyon igyekszem megfelelni neki. És te? Te mi szeretnél lenni? Csak rólam beszélünk, ez már lassan... ciki. - na igen, róla még kb. egy szót sem ejtettünk, csak a kis balesetét, amit nem mondott el, hogy pontosan miért is történt, maximum én sejtem, de amúgy csak én vagyok az, aki panaszkodik itt folyamatosan a kviddicsről, meg a pasijáról. Egy idő után ez tuti, hogy dög unalommá válhat számára.
- Na jó, akkor király vagyok, csak próbáltam szerény lenni. – viccelek, ezt láthatja is a mosolyomból. Nem vagyok én olyan jó, és még véletlenül se mondanám magamat a csapatunk sztárjának. Az Cedric volt, most pedig… nem is tudom ki az, gondolom a csapatkapitány, nem? Vagy akárki más, igazából teljesen mindegy, mert ahogyan Cho is mondta, a kviddics egy csapat játék, nem megy az úgy, ha közben az egyéni teljesítményre törekszel. Jó, azért más fogónak lenni mondjuk, mert ott igazából nem kell annyira törődni a másikkal, de ettől függetlenül még áll a dolog, csakis akkor nyerhetsz, ha csapatban játszol, és nem a csapatod ellen. - De aztán majd elvárom, hogy emlékezz rám, mikor híres leszel! – nem gondolom komolyan a dolgot, elégé nehezen hinném azt el, hogy megjegyezne, másrészt pedig csak vicc volt az egész, természetesen nem magamért segítenék neki, már ha ugye segítenék egyáltalán neki. Én nem akarok híres lenni, vagyis… nem feltétlenül akarok, de azért nem lehet rossz érzés ebben biztos vagyok, nem is értem, hogy a híres emberek miért panaszkodnak. Vegyük csak a kviddcsizőket! Ők akarták ezt, és azért jár a szájuk, hogy nincs nyugtuk az újságíróktól, mikor közben ezt az elismerést akarták mindig is, a körül rajongást. Oké, hogy valaki híres, de ne legyen példamutató. - Ez nem hangzott valami elképesztően magabiztosan. – jegyzem meg azért. Oké, hogy ezt mondja, de azért erősen kétlem, hogy így is gondolná, mert akármennyire is megérti a másikat, azért nem jó az, ha hiányzik neki? – De mindegy is, bocs, semmi közöm hozzá. – szeretek mások életében vájkálni, mert ezerszer érdekesebb, mint az enyém. Cho élete már csak azért is, mert van valakije, nekem meg ugye nincs, és ha így haladok, akkor minden bizonnyal soha nem is lesz. Viszont le kéne szokni erről a folytonos kíváncsiskodásról, mert semmire sem megyek vele, csak azt érem le, hogy mindenki elhajt a fenébe. - Hm… gondolom a kalandjaim a gurkóval című történet nem éppen valami izgis… majd azt mondjuk azt mondom, hogy kidoboztam a gurkóval. – ja, mert van olyan hülye, aki ezt elhinné, mi? Sajnos nekem be kell érnem azzal, hogy ez a sérülés nem mutat mást, csak egy újabb jelét annak, hogy miért is kerültem a Hugrabugba. Tudom én, hogy nem a balfácánok kerülnek oda, de biztos van valami jelentősége annak, hogy ide kerültem és nem máshova. A sérülésemet pedig inkább titokban tartom, nincs semmi szükségem arra, hogy bárki is rajtam nevessen, így is túl sokszor fordul elő sajna. - Na látod, ez a beszéd, még azért elég korán van, hogy eldöntsd mit akarsz, nem? – nem. Legalábbis ő most végzős, ha minden igaz, szóval elméletben jövőre már szakot kéne választania, úgyhogy… nem ártana azért, ha jövőre már bekerülne a Tornádókhoz, ha ez a nagy álma, de elmehetne valami gyengébb csapatba is, és maximum majd szépen fokozatosan átkerül a legjobbakhoz. Nem szégyen az, ha az embernek nem sikerül egyből megugrania az akadályt, remélem ő is így van ezzel. Ha kviddicsezni akar, akkor kviddicsezzen, de ne elérhetetlen álmokat kergessen, az úgy nem igazán fog összejönni. Na nem mintha a Tornádok elérhetetlen álom lenne, csak úgy mondtam a dolgot. - Minho, Minho… igen, azt hiszem tudom ki ő, láttam már, jó fej. – nem igazán beszéltem eddig vele sokat, de nem tűnik olyan bunkónak, itt nálunk a Hugrabugba amúgy sincsenek ilyenek, mindenki tökéletesen el van egymással és kész. – Biztos nem lesz felesleges, különben nem költötte volna el, igaz? – annyira azért nem, de ha a bátyja nem tartaná lehetségesnek a dolgot, akkor minden bizonnyal nem is vett volna neki seprűt, vagy inkább lebeszéli őt erről az egészről, nem? Akkor meg kell, hogy a tesója is lásson benne potenciált, gondolom azért ez számít neki valamennyit.
Cho Chang
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kyle & Cho - Egy esős napon 2014-10-07, 18:07
Röviden felnevetek. Azt hiszem ezért már megérte kijönni. Amíg más bajával foglalkozol a sajátod egy kicsit semmivé foszlik, és azért bőven volt ma gondom, de most valahogy mellette tényleg nem számít az egész. Van, amikor jobb a bajokról nem beszélni, hanem egyszerűen csak nem foglalkozni velük. Nem tudtam ugyan rendesen kiedzeni magamból a csalódottságot, de igazából így is jól sült el, mindkettőnk részéről a tetejében, mert így legalább ő se sérült meg ennél durvábban és nem filézte ki teljesen az a gurkó, pedig minden erejével azon volt. - Azért szerintem neked is ügyesen kell repülni és szépen szoktátok szórni a gólokat, az pedig nem megy magától. Egyébként is a kviddics egy csapat játék. - mosolyodom el. Nem hiszem, hogy csak a terelők érdeme, ha a gurkók nem okoznak nagy károkat, és nem gondolom, hogy csak a fogón múlik a győzelem. Ez olyasmi, amiben mindenkinek egyszerre kell aktívan részt venni. Ha csak a csapat fele jó, ha csak a csapat fele figyelmes, akkor az úgy nem működik. Épp ezért szeretem ezt a sportot, mert lényegében az ember csak akkor érhet el sikereket, ha a többiekkel együtt teszi. Ezért nem is értettem soha, hogy pl. az önző Mardekárosok hogy a fenébe érhetnek el bármit is a meccseken. - Köszönöm Kyle, kedves vagy. - bár a mosolyom azért nem az igazi, visszafogott és szomorkás, de kedves tőle, hogy biztat. Tudom, hogy még elég fiatal vagyok, tudom, lenne még mit gyakorolnom, és hogy nagyon ritka az, ha valaki ennyi idősen bekerülhet egy nagy csapatba, de én azért reménykedtem. Szeretnék kiemelkedni, mint... mint Victor. Ő úgy tudom már elég fiatalon nagy sikereket ért el, és mint Cedric. Azért nem véletlenül ő lett a Roxfort bajnoka, most pedig profi játékos lett, hát persze, hogy szeretnék én is olyan sikeres lenni, mint a nagyok, csak nekem valahogy nehezebben megy. - Igen, mi... együtt vagyunk. - bólintok egy aprót, bár számomra is valahogy rossz érzés, hogy ezt ennyire bizonytalanul sikerül kimondani. Tudom, hogy nem kéne, de... nem vagyok biztos magamban, bennünk, hiába kellene. - De tudod ez végül is most a munkája és akkor érthet el igazán sikereket, ha minél több energiát belefektet. - nem haragszom én rá, bár persze attól még nem esik jól, meg levelezni nem ugyanaz. Azt hiszem valahol ez is csak a büszkeségem miatt van meg, mert Marietta is azt mondta, hogy nem fog működni, ő is azt mondta, hogy a távkapcsolatok nem működőképesek és én valahogy be akarom bizonyítani neki, hogy nincs igaza, hogy esetünkben igenis működhet, csak akarnunk kell... azt hiszem. - Nem tudom. Menő egy sérülés, ha mondjuk valami menő munkád van gondolom, bár... én nem szívesen lennék olyan mellett, akit folyton félteni kell, az se lehet valami kellemes. Szóval... nem tudom, lehet hogy van akinek tetszeni fog, ha kerekítesz hozzá valami izgalmas történetet. - mert azért nem hiszem, hogy bármelyik lány attól indulna be, ha felvázolná, hogy leverte egy gurkó edzés közben a seprűről és hogy a sárban kötött ki utána és egy lány mentette meg, hogy ne legyenek még nagyobb sérülései. Ez nem pont a megfelelő sztori, de biztosan ki lehet találni olyat, ami izgalmas és érdekes, és elalélnak tőle a lányok, de ebben nem vagyok különösebben profi. - Igazad lehet, csak tudod örültem volna neki, de... nem baj, jövőre is megpróbálom, addig még úgy is itt van nekem a suli, meg a csapat és ha nem sikerül maximum... maradok még a Roxfortban. - az se rossz, bár még nem tudom, hogy milyen szakirályra mennék tovább. Egyelőre ezt még ki kell találnom, ha nem jön be a kviddics. A szüleim szerint több lábon kell állni, de mondjuk szerintük a kviddics eleve butaság és ki kéne már nőnöm végre. - Jól van, ebben kiegyezhetünk, de tényleg szólj. - bólintok egy aprót mosolyogva. A kérdésére az említett irányba siklik a tekintetem a seprűm felé. - A bátyámtól. Minho, talán ismered, ő is Hugrabugos, csak idősebb nálad. Rá költötte az össze spórolt pénzét. Csak... nem akarom, hogy felesleges legyen. - tényleg nem, mert költhette volna másra is, a saját álmaira mondjuk. Ez akárhogy is nézzük nagyon drága ajándék és én még mindig nem vagyok benne biztos, hogy megérdemeltem.
- Oké, ez igaz, tíz pont a Hollóhátnak! – csak viccelek persze, bár ezt szerintem az arcomra telepedő mosoly nélkül is tudná. Na igen, én csak gyűjtök és vesztek pontokat, de nem adok, és soha nem is fogok adni. Nem akarok prefektus lenni, tanár még annál inkább se, szóval… igazándiból fogalmam sincsen arról, hogy mégis mi a fenét akarok majd kezdeni magammal. Elég sok mindenen gondolkodtam már, de valahogy egyik se nyerte el a tetszésemet. Nem vagyok valami nagy harcos alkat, szóval az aurorok kapásból ki is vannak lőve, na meg a bestiamesterek is, nem akarok sárkánykajaként végezni, nem ilyen halált képzeltem el magamnak. - Áh, ez inkább Ginették érdeme, ha ők nem lennének, akkor engem már darabokba vittek volna haza. – nem vagyok rossz,de semmiképpen se profi. Jól manőverezek, meg cselezek, könnyű vagyok, így a seprűvel is egyszerűbb bánni, de ha nincsenek ilyen király terelőink, akkor én már rég halott lennék. Igaz, hogy sokszor céloznak be minket a gurkókkal, de engem nem igazán talált még el egy sem, talán jobb is így, hogy ”edzésen” taknyoltam el, és nem meccsen, mert akkor aztán valószínűleg közröhej tárgya lettem volna, már az is kicsit meglepett, hogy Cho nem nevetett ki, de nem tűnik rosszindulatú csajnak amúgy sem. - Majd veszek nekik akkor egy szemüveget, hogy lássanak a szemüktől. – mosolyodom el biztatóan. Való igaz, hogy nem értek a profi kviddicshez, és az igazat megvallva soha nem is érdekelt, hogy ott mi alapján mennek a dolgok, de azért gondolom elég magas a követelményi szint meg minden, de Cho még fiatal, 16-17 éves lehet, inkább 17, mert azt hiszem egy évfolyammal felettem van, szóval még bőven van ideje berobbanni a köztudatba. Bár… bár én nem értek ehhez, de nem hiszem, hogy a világvége az, ha valaki ilyen fiatalon nem profi kviddics játékos. Ahhoz tapasztalat kell meg minden, az pedig időbe telik. - Mármint fontosabb egy kviddics csapat neki, mint te? Bocs, nem értek én ehhez, de szerintem elég nagy hülye, ha inkább a levegőben repked és üldöz egy cikeszt, minthogy a barátnőjével legyen. Mert ti ugye együtt vagytok? – nem akarok hülyeséget mondani, ezért kérdezem meg, hogy biztosra menjek. Lehet, hogy csak azért vélem így, mert nem volt még barátnőm soha, de mégis milyen az, ha valaki a karriert választja a szíve helyett? Oké, értem én, hogy fiatalok meg minden, szóval korai lehet a szerelemről beszélni, de… de attól még szerintem elégé nagy hülye. Bírom Cedricet, meg minden, na nem mintha olyan jó haverok lettünk volna, jó ha két szót beszéltünk egymással, de elég nagy hülye, ha a barátnője helyett egy seprűvel szórakozik. - Ezt aláírom, de a csajok amúgy is szeretik az ilyen sérüléseket, igaz? Vagy nem? – nem igazán tudom eldönteni, mert rengetegszer látom, hogyan ugrálják körbe azokat a pasikat a lányok, akiknek valamilyen sérülésük van. Bár mondjuk azok jó pasik, én meg én vagyok, de… na mindegy. – A Hárpiákhoz? Azért az nem semmi… de figyelj csak, ez nem jelent semmit, gyakorolsz és edzel még egy kicsit, aztán következőleg tuti bevesznek. Talán csak így akarják tesztelni a kitartásod, vagy valami… semmi sem könnyű, lemerem fogadni, hogy a legtöbbeket sem elsőre vették fel. – már mondtam, hogy nem értek a profi kviddicshez, de erősen kétlem, hogy ne lenne második esély, vagy valami hasonló. Csak legyen kitartó, eddzen még, de azért nem kell túlzásba vinnie, és legközelebb már a fejüket ütik a gurkóval, hogy miért nem vették előbb észre Cho tehetségét. - Még nem, de amint fájni fog szólok, és akkor majd felcipelhetsz a Gyengélkedőre, rendben? – nem sietek én sehova sem, de igaz, ami igaz, nem szívesen hagynám ki a következő meccsünket. – Addig mondjuk elmesélhetnéd, hogy honnan van az a szépség. – bökök a fejemmel a seprűje irányába, mert azt már egy pillantás alatt megtudom mondani, hogy nem egy ronda darab.
Cho Chang
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kyle & Cho - Egy esős napon 2014-10-06, 18:30
- Látod minden rosszban van valami jó, legalább velem futottál össze, és nem olyannal, aki nem elég jó kódfejtő. - megmarad a mosoly az arcomon továbbra is, bár ettől sem gondolom azt, hogy balfácán lenne csak azért, mert Hugrabugos és azért sem mert megtámadta egy gurkó. Szerintem a legtöbbeket sárba tiporta volna - jelenleg szó szerint -, maximum abban hibázott, hogy nem hozott pálcát, annak pedig mégis csak mindig illik lenni egy jóra való roxforti diáknál. - Igazából akkor egész profi vagy és végképp nem balfácán, látod? - biztatóan bólintok egyet. A hajtókat azért elég szépen meg szokták szórni a gurkók. Hallottam már olyanról is, aki az első meccsén bordatöréssel végezte a földön, pedig aztán kiváló hajtó lett belőle, szóval úgy gondolom, hogy ha neki eddig sikerült elkerülni az efféle sérüléseket, akkor igazából egy árva szava sem lehet, nagyon is ügyesen repül. - Köszi, bár... ezt nem mindenki gondolja sajnos így. - vonom meg a vállam. Ő laikus, meg amúgy is egy kedves srác, nem is mondaná gondolom azt, hogy béna vagyok. Meg amúgy is más itt játszani egy iskolai csapatban, de a profik közé egyelőre még nem férek be. Egyáltalán valamikor fogok? Jó lenne, szeretném, ha sikerülne, de fogalmam sincs, hogy menni fog-e. Néha nagyon el tudok bizonytalanodni, és akkor jön a megszállott időszak, amikor alig csinálok más, mint hogy kimerülésig eddzek. Na nem mintha érne valamit, ha egyszer így se kerülhetek be még az utánpótlás csapatba sem. Még csak el se jött a Hárpiák edzője, hogy mondjuk megnézze a játékstílusomat, vagy... vagy valami, ez attól félek, hogy már önmagában is túl sokat jelent. - Igen, de az a fontosabb, hogy elérje az álmait és... ezt úgy teheti meg, ha mindent megtesz azért, hogy bekerülhessen az aktív játékos keretbe. - attól még a sóhajt nem tudom eltüntetni a mondat végéről, bármennyire is akarom. Nem akarok én rosszat senkinek, tudom, hogy Cedric így érheti el a céljait, de attól még nem valami jó érzés, hogy én meg közben itt maradtam és ez az egész távkapcsolat dolog... Most se tud jönni. Úgy volt, hogy találkozunk a roxmortsi hétvégén, de pont akkor mennek valami edzőtáborba, szóval az egész ugrott. Már vagy három hete nem találkoztunk és ez még tolódik, a levelezés pedig akárhogy is nézzük, de nem az igazi, főleg hogy olyan sok ideje nincs is nagyon hosszúakat írni. - Tényleg nem áll rosszul, de azért azt hiszem az átlagos alap színed mégis csak jobb. - nem néz ki ez így jól és nem is lehet tudni, hogy mondjuk nem repedt-e meg valamelyik bordája, az meg azért elég veszélyes dolog. De nem erőltetem, ha nem akar azonnal megmoccanni. Az a fontos, hogy majd ha már lesz ereje feltápászkodni mindenképpen megnézesse azt a sérülést, nehogy komolyabb baj legyen belőle. A kérdésére picit ugyan fészkelődöm és inkább a földet nézem, mint mondjuk a szemét, de végül mégis kissé lassan, de válaszolok. - Tudod... jelentkeztem a Hárpiákhoz utánpótlás csapatba, mert hogy jövőre amúgy is végezni fogok, és... nemleges választ kaptam, ami azért nem dobott fel túlságosan. - húzom el a számít. Na igen, nem vagyok valami boldog és ezért nem is érzem magam annyira fene nagy ásznak fogóság terén. Nem vagyok elég jó, vagy még fiatal... nem tudom, de attól még eléggé letörte a lelkesedésemet, meg a kedvemet a dolog, finoman szólva. Amúgy meg nem tudom kinek mondanám el. A szüleim szerint az egész marhaság, Minho tudom, hogy mondana pár megszokott bátorító szót, Mariettát meg az egész nem nagyon érdekli, nem köti le a kviddics. Bár nem hiszem, hogy Kyle tudna rá bármi olyat mondani, amitől majd sokkal jobban érzem magam, az most nehéz lenne. Végül aztán szépen mégis visszahuppanok mellé. - Még nem fáj? Talán csak, mert zsibbad, de... szólsz, ha fáj igaz? - értem én, hogy most kényelmesebb lehet neki itt, de akkor sem kéne sokáig húzni a dolgot, mert a végén még tényleg komolyabb következményei lesznek. Gondolom nem örülne, ha nem tudna játszani mondjuk a következő meccsén.
♫ Tears of an angel ♫
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kyle & Cho - Egy esős napon 2014-10-05, 20:46
- Igen, én meg a Hugrabugos. – ha már úgyis balfácánok vagyunk, akkor én vagyok az, aki összehord minden hülyeséget, Cho meg, aki megérti mindezt. Tökéletes kis csapat vagyunk, igaz? - Nekem eddig sikerült őket elkerülni, de ami késik nem múlik… - csóválom meg a fejemet, de ezt egyből meg is bánom, mert sikerül úgy megszédülnöm, hogy kis híján megint elesek. Elméletben a hajtók sokat találkoznak a gurkókkal, de eddig nekem szerencsém volt, mert a csapattársaim nagyon jól játszottak, vagy éppen én voltam jó, és sikerült őket kikerülnöm, egy-két kisebb ütközésem volt, de az még csak említésre sem méltó, nem úgy, mint ez. Oké, nem fogok vele dicsekedni, de nagyon remélem, hogy az a gurkó soha többet nem jön velem szembe. - Elég jó? Szerintem király vagy, a múltkor miattad nem tudtunk nyerni, szóval… értesz te ehhez. – mosolyodom el bátorítóan. Láttam őt repülni, még ha nem is ráfigyeltem a meccs közben a leginkább, de azt már abból a kevésből is láttam, hogy nagyon is jól kviddicsezik, a suli egyik, ha nem a legjobb fogója. Gondolom azért ő ennél többet akar, de senki sem lesz csak úgy egyik napról a másikra a világ legjobbja, egy kis gyakorlás és tapasztalat, aztán majd az ő nevét fogják skandálni a stadionban. - Igen, Cedric király volt…gondolom hiányzik neked, igaz? – láttam már őket együtt, meg az alapján, ahogy beszélt róla… kötve hiszem, hogy csak futólag ismerték egymást. Azzal viszont tökéletesen egyetértek, hogy nem a házunk miatt vagyunk azok, akik. Cedric egy jó példa, de sajnos nem lehet mindenki olyan, mint ő. Egyszerűen csak utálom, hogy mindenki így van ezzel, köztük az apám is. Emlékszem mennyire csalódott volt, mikor Hugrabugros lettem. Persze, anyám is jött azzal a szöveggel, hogy neki így is különleges vagyok de… de mi az, hogy így is? Ha valaki nem Griffendéles, akkor már nem is lehet bátor meg vakmerő? - Hát majd… reméljük tanult a dologból. – inkább én tanultam. Tartsd a pálcád a zsebedben, és csakis akkor vedd elő, ha Zachariastól legalább harminc méter távolságra vagy, különben megint találkozhatsz kedves gurkó haverjával. Nem volt szép, hogy ezt csinálta, és kap is tőlem majd a fejére, kitalálok valamit, hogy ”bosszút állhassak”, de beárulni azért nem fogom, nem vagyok én olyan, még akkor se, ha legszívesebben sárkányeledelként használnám őt fel a következő Trimágus Tusán, ami a fene se tudja mikor lesz, de nem is érdekes. Szerencsére itt volt Cho és közbelépett, erősen kétlem, hogy lenne még fejem, ha ő nincsen. Nem igazán zavartatom magamat, mikor felhúzom a pólómat. Nem vagyok valami izmos, meg amúgy se néz ki valami jól az oldalam. – Miről beszélsz? Szerintem illik hozzám a lila… - csak viccelek persze, majd amint lesz lehetőségem elnézek a Gyengélkedőre, hogy pofozanak helyre, mert bár még nem érzem a fájdalmat, biztos vagyok benne, hogy hamarosan az a pillanat is elérkezik, és nem igazán szeretnék magamnál lenni akkor. Persze, voltam én már sérült, kibírom, de azért nem szívesen kínoznám magamat, és mivel nem értek annyira a sérülésekhez, így azt sem tudom megmondani, hogy mennyire vészes a helyzet. – Miért, történt valami? Azaz… bocs, semmi közöm hozzá. – közvetlen természet vagyok, néha azért fegyelmezni kell magamat, mert nem mindenki örül annak, ha folyamatosan csak kérdezgeted őt, miközben semmi közöd sincsen a dolgokhoz. Ezt már Adamtől is sokszor megkaptam, illetve néhány Mardekárostól, akikkel még az első években ismerkedni próbáltam. Pedig én csak kíváncsi voltam, nem akartam ezzel rosszat, meg nem is vártam el tőlük, hogy elárulják nekem a családjuk minden egyes kis titkát. Én is meséltem magamról, azt hittem, hogy ők is fognak majd, aztán inkább csak egyszerűen kinevettek, bár akkor még ott volt Adam, és befogta a szájukat. Most már nincs, de… de megtudom magamat védeni! -Muszáj? Csak most ültem le… - mondom szomorúan, ahogy lehajtom a fejemet. – Mi lenne, ha inkább maradnánk, és csak akkor mennénk, ha már elkezdett fájni? – úgy mondom ezt, mintha neki nem lenne jobb dolga annál, hogy velem szórakozzon, de… de ebbe most nem is gondolok bele jobban.
Cho Chang
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kyle & Cho - Egy esős napon 2014-10-05, 18:11
- Akkor okkal vagyok én a Hollóhátas. - jó hát én se értettem azért száz százalékosan, hogy mit is akart, de azért próbáltam nagyjából kisejteni a lényeget, és amúgy se hiszem, hogy most az lett volna számára a leghasznosabb, ha még a szavait is magyaráznia kell, miközben épp próbálja összekapni magát, és túlélni azt, hogy ekkorát esett. Ilyenkor az ember inkább magával van elfoglalva, nem pedig a gondolataival, meg a magyarázkodással, főleg, hogy eddig még szédül is. - Ezért örülök, hogy nem vagyok hajtó, legalább ritkábban keveredem közelharcba a gurkókkal. - mosolyodom el. Na igen, nem valami kellemes élmény, bár volt már benne részem, de szerencsére nem olyan nagy gyakorisággal. Ő viszont hajtó, ezért hát értelemszerűen gyakrabban kénytelen ezt is elviselni. Lehet, hogy ezért akarta ezt gyakoroltatni vele az edzőjük, de akkor is azt mondom, hogy ez nem valami jó megoldás. Nem azzal kell edzeni, hogy leamortizáljuk az embert, mert akkor sokkal gyengébb teljesítményt nyújt majd a meccsen és az azért mégis csak kellemetlen az edzőnek is nem? Hiszen az a cél, hogy jók legyenek, nem az, hogy rettegjenek az ellenfél terelőitől. - Nekem már az is elég lenne néha, ha... elég jó lennék. - csúszik ki a számon egy röpke sóhaj kíséretében, de aztán megrázom kisit a fejem, mintha nem is mondtam volna semmit. Szeretnék ezzel foglalkozni, de még mindig úgy érzem, hogy nem biztos, hogy sikerülni fog. Tényleg jó lenne, de... az a baj, hogy sejtelmem sincs, hogy én elérhetek-e valamit. A bátyám valahogy sokkal határozottabb, sok mindenben jobb, én pedig folyton úgy érzem, hogy képtelen vagyok a nyomába érni és főként képtelen vagyok bármit is elérni. Nem tudom, hogy mikor adom fel, mondjuk a sokadik elutasítás után? Vagy vajon még sokáig kitartok? Sejtelmem sincs. - Nem vagy balfácán és senki sem, aki Hugrabugos. Ott van... Cedric nyerte volna meg a Tusát, ezt mindenki tudja, simán volt esélye. - kicsit talán még az elvártnál is hevesebben mondom ezt. Nem feltétlenül miatta, részben azért, mert Cedricről van szó, részben pedig mert nem szeretem, ha a háza miatt bárkit is megkülönböztetnek. Nem minden Hollóhátas unalmas okostojás és nem minden Mardekáros gonosz és sértő. Vannak mindig kivételek, az pedig főleg nem igaz, hogy a Hugrabugosok balfácánok lennének. Minden házban vannak olyanok, akik nem olyan ügyesek, ez nem ettől függ. De attól még valaki lehet más dolgokban kiemelkedő, hogy kissé kétbalkezesebb az átlagnál. Aztán persze olyan is van, aki csak időnként ügyetlenebb, amikor mondjuk rossz passzban van, ez még nálam is előfordul időnként. - Hát jól van, akkor nem ő volt, de akkor se valami jó tréfa ez, senkivel szemben sem. - mondom egészen komolyan. Nem hiszem, hogy ilyet bárkivel is szabadna csinálni, ez nem a legjobb edzési módszer, és főleg nem ösztönző, főleg akkor, ha az ember még meg is sérül közben, és igenis megsérülhetett volna, ha nem járok épp erre, vagy nem áll le az a gurkó magától, ha már túlságosan veszélyessé válik a helyzet. Amikor felhúzza a pólóját, először majdnem elkapom autmatikusan a tekintetemet, de aztán végül csak a sérülésre koncentrálok. - Ez azért nem túl szép, szerintem meg kéne mutatnod minél előbb. - tényleg csúnya, tuti véraláfutásos minimum, és szerintem jobb lenne lekezelni, mintha csak még rosszabb lenne a miatt, hogy halogatja a dolgot. Az soha sem túl hasznos. - Semmi gond, amúgy se voltam igazán a toppon, szóval majd... máskor, egyébként is esik az eső, egyre jobban. - mosolyogva rántom meg a vállam, aztán szépen feltápászkodom. Továbbra is ott tartok, hogy jó lenne megnézni azt a sérülést, mert nem hasznos ez a mostani állapot nála. - Gyere, elkísérlek, nehogy nekimenj egy oszlopnak, amiből három van. - vagy fának, lámpának, akárminek. Nem akarom, hogy komolyabb baja legyen, láthatóan már így sincs a toppon.
♫ Tears of an angel ♫
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kyle & Cho - Egy esős napon 2014-10-04, 16:42
- Hát akkor nem vagy semmi, még én magam sem értem mit mondtam. – eresztek meg felé egy mosolyt. Azt hiszem valami olyasmit akartam mondani, hogy éreztem az esést, mint fájdalmat, de … de mint magasságot úgy nem. Igen, mondjuk, hogy valami ilyesmire gondoltam, ez talán nem hangzik olyan nagyon hülyén. Mindegy is, igyekszem úgy megfogni a kezét, hogy ne legyen tiszta sár, mert értem én, hogy ez csak sár, simán lemosható vízzel, de gondolom edzeni jött ki ide, aligha velem van most kedve itt szórakozni, de azért én köszönöm neki ezt a szórakozást, ha ő nincs, akkor az a gurkó ugrálóvárnak használna. - Igen, Ginette nagyon érti a dolgát, olyan az ütővel, mint valami Jedi mester. – bólintok mosolyogva. A terelőink nagyon jók, és a mai naptól fogva minden meccs után megköszönöm majd nekik, hogy távol tartják tőlem a gurkókat, mert most már személyes tapasztalataim is vannak arról, hogy milyen mikor egy gurkó kiszemel téged magának. Nem valami kellemes azt kell, hogy mondjam. Szerencsére az én feladatom igen egyszerű, nincs benne semmi komplikáció. Valamelyik póznán átdobni a kvaffot, elég egyszerű, bár az igazán jó terelők és őrzők ezt elégé megtudják nehezíteni, de… de alapjaiban véve könnyű dolgunk van, csak össze kell játszani a másik két hajtó társammal, és szerencsére meg van az összhang köztünk. - Aha, te lennél a világ három legjobb fogója, nem kis bravúr lenne. – viszonzom a mosolyát, miközben feltápászkodom. Láttam már őt játszani, jó fogó, és a szavaiból azt szűröm le, hogy ő nem egy íróasztal mögött képzeli el a jövőjét, sokkal inkább egy seprűn, miközben folyamatosan a cikeszt üldözi. Mindenkinek szíve joga, hogy mit szeretne csinálni, hiszen ha nem lennének profi kviddicsezők, akkor nem is izgulhatnánk, mikor kedvenceinket nézzük. És ahogy mindenki más, én is imádom a kviddicset, nem csak játszani, de nézni is. - Igen, Hugrabugnak nyájas népe meg, békés, igazságos, odamész ha türelmes vagy s jámbor; ez világos. Vagy ha balfácán vagy. – rántom meg a vállamat mosolyogva. Na igen, egyesek szerint ide kerülnek azok, akik teljesen átlagosak, és semmi különleges nincsen bennünk. Ez pedig… rosszul esik. Mindenki különleges, nem? Meg amúgy is, Cedric ott volt a Trimágus Tusán, biztos nem választotta volna őt ki a Tűz Serlege, ha nem lett volna különleges. És ne jöjjön nekem senki azzal, hogy a kivétel erősíti a szabályt. Ha egyvalaki különleges, akkor miért ne lehetne mindenki az? Én a Griffendélben reménykedtem, a szüleim is odaakartak, de végül ide kerültem, és… és jó is itt nekem. - Áh, biztos, hogy neki semmi köze ehhez, talán másnak volt címezve ez a kis …tréfa, én meg elrontottam. – nem fogom én csak úgy beköpni Zachariast, de ahogy elnézem, Cho sejti, hogy mi is a helyzet. Zacharias nem egy gonosz ember csak hát… kicsit kiborult, pedig nem az én hibám volt, neki is vagy ezerszer elmondtam, de nem különösebben érdekelte őt a dolog. Gondolom mások is így tettek volna, de várja csak ki a végét, majd kitalálok valamit, hogy jól megleckéztessem őt, mert azért ez a mai nap túlzás volt, főleg az a hülye gurkó. - Most, hogy leültem igen, már nagyon hiányzott ez a jóleső érzés a hátsómnak. – bólintok egyet mosolyogva, a kérdésére viszont ráncolom a homlokom. – Nem is tudom, nem hinném, hogy eltört volna bármim is… - a végét már csak inkább motyogom, ahogyan felhúzom a pólómat, hogy jobban szemügyre vehessem az oldalamat. Nem fest valami jól. - … de azt hiszem majd meglátogatom Madam Pomfrey-t, meg a csinos segítőjét. – nem találkoztam vele, csak látásból ismerem, eddig ”szerencsére” nem kellett még megismerkednünk, de jobban szeretem azt, ha az oldalam emberien néz ki. – Amúgy bocs, hogy elrontottam az edzésed, de nem szándékos volt, becs’szó! – ha egy mardekáros talált volna rám… tuti, hogy azt hinné, hogy direkt estem le, bár… bár alighanem meg se mentett volna a gurkótól.
Cho Chang
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kyle & Cho - Egy esős napon 2014-10-04, 15:11
- Szóval nem érezted, de érezted... értem én. Na gyere, majd maximum kezet mosok. - szívesen felhúzom, nem félek egy kis sártól. Én is az esőben jöttem ki edzeni, szóval simán meg volt az esélye annak is, hogy esek egyet, de azért ez akkor is durva volt. Nem lehet így edzeni, mert a végén még a gyengélkedőn tölti az éjszakát, ha nem többet. Az a gurkó elég gorombán viselkedett, finoman szólva is és ha nem állítom le a végén, hogy egy kellemes karkötéssel, vagy egyéb töréssel végződik az eset, ami azért lássuk be, senkinek se lett volna hasznos. Madam Pomfrey is munkát kapott volna és szerintem Kyle se szeretne feltétlenül befeküdni a Gyengélkedőre. - Az majd a terelőitek dolga lesz, de úgy tudom, hogy az a szőke lány... Ginette azt hiszem elég ügyes, nem kell félned. - nekem meccseken amúgy is egy dolgom van... figyelni, legalábbis sokáig, amíg elő nem kerül a cikesz. Fent a magasból, várni, hogy mikor látom meg, vagy látja meg a másik fogó. A mi játékunk olyan, mintha egy egész külön világ lenne. Számít, hogy mit tesznek a többiek, de ez a döntő fordulat. Ha elkapod jó eséllyel győztök, ha nem, akkor... na erre nem szabad gondolni. El kell kapni és kész, bármi áron, mint ahogy Harry is tette egyszer, ha kell akkor sérüléssel. Persze közben figyelni kell a többi játékosra, meg a gurkókra, nem akadályozni a társaidat sem, szóval nem kifejezetten könnyű feladat. Ezért is akarok majd tanácsot kérni egy profitól, mint Victor. Nem tudom, hogy van-e rá esély, hogy sikerüljön, de azért... remélem, mert jó lenne még inkább fejlődni. Talán akkor jövőre lesz esélyem bekerülni a Tornódokhoz, vagy utána... valamikor. - Húha... izgalmas is lenne hárman lenni, akkor tuti, hogy én... vagyis mi lennénk a legjobb fogó a világon! - mosolyodom el, miközben segítek neki végre talpra állni. A seprűjét, ha kell, akkor hozom, ha már tud menni a saját lábán. Nekem az sem gond, ha belém karol, de csak ha szeretné, erőltetni azért nem fogom. Ha meg tud állni a lábán a nélkül is, akkor legyen így. Az a fő, hogy eljusson a padig és ne szédüljön. Tényleg nagyon nagyot esett, még ha szerinte állítólag nem is. - Tudod, a bölcs öreg Hollóhátban éles elmék várnak. Kiknek a tanulás kaland, oda azok járnak. - mosolyodom el újfent, miközben lehuppanok mellé a padra. Na igen, mégis csak vagyok, aki vagyok, nem is lenne az igazi, ha nem lennék jó megfigyelő, és az ilyen apró részletek nem szúrnának szemet. - A gurkók nem szoktak maguktól támadni, ez meg volt bűvölve Kyle, de... reméljük, hogy tényleg nem így akart a csapatkapitányod kemény edzést tartani. - azért az nem lenne szép, és... szerintem akár még a posztjába is kerülhetne, ha valaki elmondaná, hogy mi volt itt. Jó, nem én lennék, nem szokásom senki se csak úgy felnyomni. - Most már azért jobban vagy? Hol talált el? Nem lenne jobb megmutatni Madam Pomfrey-nak? - az lenne talán a legbiztosabb, ha megnézetné magát szerintem, hogy tuti nem tört-e el valamije, mert hát kit tudja. Az izgalom hevében az ember nem mindig érez mindent tökéletesen úgy, ahogy igazából van.
♫ Tears of an angel ♫
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Kyle & Cho - Egy esős napon 2014-10-03, 18:06
Nem mintha én oda lennék a kviddics edzésekért. Én csak játszom és kész, az edzéseket nem szeretem, miért jó az,ha kétnaponta a levegőben repkedek a semmiért? Ez olyan, mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni és kész. Oké, nem vagyok valami őstehetség, de nem fogok minőségi romlást mutatni, csak mert nem edzek folyamatosan. Nyilván ezt másként látják a többiek, de mindegy, a csapatban szeretnék lenni, szóval muszáj megtennem mindent, hogy benne is maradjak, ha azt mondják, hogy jöjjek is csináljak hülyét magamból, hát kijövök és hülyét csinálok magamból, már megszoktam a dolgot, bár Cho kedves, nem nevet ki, ezt pedig így kimondatlanul, de nagyon köszönöm neki. - Tényleg? Nem éreztem annak,vagyis… de, annak éreztem, csak… mindegy. – hadoválok itt össze vissza, ebből pedig nem szokott semmi jó kisülni, tanultam a hibáimból, szóval most inkább befogom a számat, mert a végén még ezzel fogom őt elijeszteni mindent. – Köszi, de csak óvatosan, tiszta sár vagyok, nem akarlak téged is megfürdetni benne. – mosolygok Chora, ahogyan megfogom a kezét, és nem hagyom azért azt, hogy csak úgy felhúzzon, de mindenképpen jó az, hogy van valami fogódzkodó, és nem kell ismét fenékre ülnöm a sárban. Az esőcseppek miatt nem aggódom, minden bizonnyal már órákkal ezelőtt sikerült megfáznom. - Ezt jó hallani, de azért akkor is nyugodtan megmenthetsz, ha meccsünk van, kedves… ellenfél. – csak viccelek, láthatja a mosolyomból is. Mindenki máshogy látja azt, ami meccs közben történik, de én speciel soha nem úgy voltam vele, hogy vérre menő küzdelem ez, én csak szórakozásként fogom fel ezt. Vannak persze mások, akik mindent megtesznek, hogy győzzenek, de ez olyan… hülyeség. Így elvész a játék izgalma, akkor lesz jó a meccs, ha a szabályok be vannak tartva, és nem megölni akarod a másikat, csak legyőzni. Én szeretek győzni, jó is a csapatunk, de eddig nem volt elég jó, hogy megelőzzük a Griffendélt. Talán majd most. Vagy nem, mindegy is, a lényeg a játék. - Hármat, de túl szép is lenne, hogy igaz legyen. – mosolygok rá. Kész csoda, hogy azt eltaláltam ki is az igazi Cho a három körül, ha még mellé is nyúltam volna… akkor személyesen őt kértem volna meg, hogy ássa itt meg helyben a síromat. A segítséget megköszönöm, de nem kell a karom alá nyúlnia, elbattyogok én az öltözőnk felé, még ha kicsit kábán is. Óvatosan ülök le a padra, nem akarok még innen is leesni, éppen elég volt a seprűmről lezúgni… tényleg a seprűm! Nagyon remélem, hogy nem tört el, mert már régóta megvan, és nincs pénzem újra. - Na jó Sherlock, most már értem miért olyan híres a csalhatatlan szimata. – mosolygok rá, és remélem nem sértésként veszi a szavaimat, mert nem annak szánom őket, csak viccnek, ártalmatlan viccnek. – Mondhatjuk úgy is, hogy összekaptunk, de… de semmi komoly, nem hiszem, hogy emiatt akart volna kinyírni az a gurkó, lehet, hogy csak… meg volt rám sértődve, vagy valami. A gurkók furák, és… kemények. – ezt most már személyes tapasztalatokból kifolyólag is bátran állíthatom. Eddig volt akkora szerencsém, hogy elkerültem őket, de ami késik az nem múlik, és most aztán bemutatkoztak… hát mit ne mondjak, nem valami szívesen várt vendég volt.
Amiről meg Aman nem tud, az nem is fájhat neki 
//
