2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Én sem, ellenben olvastam az eredetit, érdekes lesz majd színpadon is látni. Köszönjük. – Többesszámban mondom, hiszen a lány elfogadta a meghívást, még ha ilyen spontán, hirtelen érkezett a nyakába. Na igen, naivitásom nagyfokú romantikával párosul, még ha én magam nem is tudnám, hogyan lenne érdemes közelednem egy lányhoz. Valahogy a sok vihogós, és félszeg teremtés között sosem alakult ez ki. Szégyen, vagy nem szégyen, de így van. Ismét találkozik a pillantásom újkeletű lány barátoméval, aki afféle háromszögként egész ki minket, pajkos mosolyt kap válaszul. Igaz, amerikai vagyok, de mégiscsak itt vannak a gyökereim, azért ennyi műveltséget igazán szedhet magára az ember. És igaz, ami igaz, társaság híjján az edzéseken túl az olvasásba sikerült menekülnöm. - Oh, volt egy bájitaltanárom az Államokban, aki sokak életét tönkretette. Az egyik évfolyamtársamra is állandóan ráfogta, hogy úgysem lesz belőle semmi. Aztán most karácsonykor az illető küldött neki egy üdvözlőlapot, hogy kellemes ünnepeket kíván. Az aláírás alatt egy pecsét, miszerint aurorparancsnok. Azért megnéztem volna a tanárnő arcát, amikor ezt olvasta. – Nevetgélek egy kicsit. Lehet, hogy kicsinyes bosszú, nekem mégis szivet melengető fordulat volt ezt hallani. Ezt is csak bíztatásként mondom, hátha Piton is majd kész lesz szembesülni vele, hogy egykori tanítványai mit értek el. Végülis mindenkinek ez az életcélja; kitörni a mentorok árnyékából. Nekem sem ártana már magam mögött hagyni Jont, csak éppen fiatal vagyok, ő meg borzasztó nagyképű. Még bőven van mit tanulnom.
- Ugye? Hát szerintem is. Lehet, hogy ez a mi kiváltságunk? – Nyújtom pacsira a kezemet Harrynek, és a szemem sarkából Hermionét figyelem, alaposan sikerült ráhoznom a frászt, meg a rosszullétet, majd megrázom a fejemet, nincsen semmi gond, hogy még nem tud rólam túl sok mindent a srác. Végülis még csak most lettünk bemuatva egymásnak. - Én sem akartam, de a vezető tanárom szerint azért nem túl gyakori lehetőség, hogy mágusegyetem nyílik, és lehet még tanulni, üljek csak vissza, és préseljek bele a gyermeki agyamba némi plusz tudást. Így mondta. Tud azért bántó lenni. Jól kijönne a bájitaltanároddal. – Most mindkettőjük véleményét meghallgatom, a trollnál azért erőteljesen elakad a lélegzetem, azért elsősként az nagyon nem semmi. De mindenek előtt látni akarom, hogy mire képes. Ezért is jó, hogy Hermione eljött. Külső szemlélőként fogom magamnak megnézni Harryt. - Akkor megnézzük a szerencsén túl az érzéket is. Álljatok fel, párbajozni fogtok. – Én már emelkedem is lelkesen, és elkezdem arébb tologatni a foteleket, s közben várakozóan nézek rájuk, hogy elővetik a pálcájukat, kiváncsi vagyok a mozdulatokra, tartásokra, azért más, mintha csak beszélnénk róla. Azért remélem, hogy Hermione ügyesen védekezik, nem akarnám lemondani a mai színházat. Meg hát azért aggódom is cseppet érte, de ez most nem lehet olyan komoly, mintha élesen kéne párbajozni. - Harry elsőként te támadsz, Hermione pedig pajzsot húz fel. A varázslat típusa mindegy, csak ne elemi legyen, ne gyújtsuk fel a helységet. – Fonom karba a kezemet, és várom a páros működését.
Shakespeare... Vízkereszt... Nagyon jó választás, még úgy is, hogy Ryan igazából nem is ismer. És különösen meglepő, hogy amerikai révén egy ilyen igazán angol darabot választ. Ugyanakkor értékelem is. Egy pillanatra elkalandozva próbálom felidézni a komédiát. Olvastam, igen, arra egyértelműen emlékszem, hogy olvastam, ahogy a fő szálra, a félreértésekre, a különös szerelmi sokszögre is emlékszem. De elég rég volt már, itt lefoglalnak a mágiaismeretek, csupán a nyári szünetekben engedek meg magamnak néhány mugli olvasmányt, így a részletek homályba vesznek már. Sebaj, annál érdekes lesz mindezt színdarabban megszemlélni, felfedezni az elfeledett részeket. A fiúk közben szerencsére haladnak, bár mintha nem tudnának tőlem elszakadni, újfent rám pillantanak, ki így, ki úgy. Mindegy, én újfent csak elpirulok, noha ez már lassan kezdhet gyanússá válni Harry szemében. Szerencsére ő tapintatosabb, mint mondjuk Ron, és nem is annyira szókimondó, mint a bolondos Luna. Talán megúszom majd néhány vidám pillantással. - Én jobb szeretek a földön maradni - fűzöm közbe, csak hogy a saját álláspontom is képviselve legyen. De aztán ismét próbálom átadni nekik a terepet, hadd jussanak dűlőre abban, amiért végül is összehoztam őket. Az aurorság. Persze én is fülelek, hisz Ryan nekem is csupán címszavakban említette a saját dolgát, ne részletezte, nem mintha én firtattam volna. De hiába vagyok kutakodó jellem a tudomány terén, az emberekkel ez nem áll fent. - Szerintem nagyon is nagy dolog, hogy a gyakorlat után még visszajöttél. Mert tanulni sose késő és nem is felesleges - dobom be, szinte már bókként mosolyogva, mi szinte már anyáskodóvá, lággyá szelídül Harry mentegetőzését hallva. - Ne kicsinyelld le magad! - pirítok rá a közöttünk már megszokott baráti hangsúllyal, majd Ryan felé fordulok. - Harry elég sok varázslatot és védést ismer, olyat is, mit egyébként nem feltétlenül tanítanak. És azért az első néhány évben megjártuk mi itt a magunk hadak útját. Elsőben például alig néhány pálcamozdulat ismeretében Ron-nal levertek egy troll-t. Azt hiszem, a huss és pöcc azóta is benne van a kezünkbe - nevetek fel halkan az emlékek hatására. Persze akkor nem nagyon kacagtunk, sőt kifejezetten meg voltunk rémülve. De az az esemény kovácsolt miket hármunkat baráttá. - Persze azért a tanárok nem nagyon dicsérgettek minket...
- Az jó, nem láttam még soha, de állítólag az egy jó darab, szóval… jó szórakozást hozzá. – mosolygok rá először Hermione-ra majd Ryan-re. Nem voltam soha ilyen darabokon, mert nem vittek el, ha el is mentek Dursley-ék akkor én maradtam a gardróban és vártam, hogy hazaérjenek. Vagyis igazából nem vártam, de… a lényeg az, hogy nem vittek el soha. - Megoldom, nem olyan nagy dolog ez, Piton stílusát már megszoktam. – rántom meg a vállamat. Volt rá hat évem, és hát meg is tettem, hozzászoktam, nem változik ez, sem ő, sem én, sem a helyzet, semmi, szóval nem tehetek mást, mint beletörődöm. – Nem állok olyan rosszul, csak többet kell tanulnom, mint a többieknek, hogy ugyanazt kapjam nála. – nem azt mondom, hogy velem kivételez, mert nem teszi ezt jó értelemben véve. Egyszerűen csak már az első órán is olyan kérdésekkel bombázott, amikről szerintem tudta, hogy semmi tudtom nincsen. Ezek után….dupla tanulás van nekem bájitaltanra. - Igen, a griffek tényleg nagyon szép állatok és… és jó is rajtuk repülni. – azért mosolyogva Hermione felé sandítok. Ő is ült Csikócsőr hátán, és nem hinném, hogy azért ne élvezte volna egy picit se a dolgot, mert… mert elképzelhetetlennek tartom a dolgot, én nagyon élveztem legalábbis. - Oh, bocs, nem tudtam, hogy… - hogy nem tanul már. Nem ismerek azért mindenkit a házból, szóval ezt nem is nagyon tudhattam volna azt hiszem meg őt se látom azért olyan gyakran. De értem, az információt pedig egyből le is jegyzem már, hogy következőleg ezt véletlenül se kövessem el újra. – Szóval akkor te… fura, én nem hinném, hogy visszajöttem volna ezek után. – ha már auror vagyok és csinálom is rendesen, akkor nem hinném, hogy visszajöttem volna iskolába tanulni. Nem mintha nem lenne jó hely a Roxfort, de annyira nem jó, hogy otthagyjam a munkát, amit amúgy nagyon szeretnék. Érdekes ez. – Én… nem igen tartok még sehol .Tanulok még csak, nem volt semmiféle auror küldetésem, szóval.. elég tapasztalatlan vagyok. Nekem leginkább csak szerencsém szokott lenni. – rántom meg a vállam mosolyogva. Mert jó barátaim vannak, mint Hermione és Ron. A Tusánál is csak az vitt előre, hogy segítettek nekem folyton, a saját erőmből nem jutok addig.
Harry azon kevesek egyike, akik nem utálnak zsigerből már az első bemutatkozásnál. Bár tudnám, hogy mitől alakulhat ki így, vagy mitől más valaki, merthogy a srácok nagy része herótot kap tőlem. Ahogyan Hermione sincsen elalélva, lehet, hogy a britek kiegyensúlyozottabbak, mint az amerikaiak? De nem, a roxfortban is megvolt ez a furcsa kettősség, a lányok állandóan zavarba jönnek, a srácok pedig határozottan ellenségesek, ez a kettő minden tekintetben kivétel. Szerencsémre. Lazán átsiklok felette, hogy a lányt ismét kellemetlen helyzetbe hozhatom vele, hogy mesélek magunkról Harrynek, számomra nincsen benne semmi titkolnivaló, hogy elmegyünk megnézni egy színdarabot, ha engem is meg akar ismertetni a másik barátjával, akkor nem hinném, hogy ez gond lenne. Aztán lehet, hogy ha a későbbiekben jobban belegondolok, akkor fel fog merülni bennem, hogy valójában lehet, hogy mégis más a viszony, hiszen a három seprűben mintha szorongattuk volna egymás kezét úgy teljesen véletlenül, de hogy az jelent valamit, az még nem jutott el a tudatomig, tudjuk be a sorsnak, már annak is örülök, hogy van társaságom, és nem vagyok örökké egyedül. - Köszi. Egy Shakespeare darab lesz, vígjáték a javából, a Vízkereszt. – Fűzöm még hozzá, aztán visszaülök a helyemre, hogy Hermione is helyet foglalhasson valahol a háromszögben, hiszen most főleg Harryn lesz a hangsúly, mégis boldogító, hogy ő is marad, attól függetlenül, hogy nem feszengünk. El is sikerül mosolyodnom amikor kiderül, hogy a srác nem szívleli a bájitaltanárt, s ez kölcsönösnek bizonyul. - Oh, hát az gond, főleg, ha az előmeneteled függ tőle. Egy tanár alaposan be tud tenni. – Tapasztalatból mondom, a mentorommal az elején kifejezetten utáltuk egymást, vagyis ő engem, de végül meggyőzte a teljesítményem arról hogy foglalkozzon velem. Talán itt is csak erről van szó. - Repülni én is szeretek, nem seprűn, griffeken. Van egy bájos példány a karámoknál. – Vigyorgok a lányra, őt már sikerült alaposan kiakasztanom vele, hogy magam mögé kaptam, persze semmit nem tudok róla, hogy ők ketten már voltak hasonló sztoriban évekkel ezelőtt. - Pontosan. Már űzöm az ipart egy ideje, Jon-nal járjuk a világot, és ha feladatot kapunk az ottani auror tárcától, akkor menni kell. Mostanság azt mondta, hogy itt egyetem is van, és amilyen gyengeelméjű vagyok szerinte, nem árt, ha a fejembe vernek némi megfontoltságot. Így... Nem tudom, hogy megfelelő leszek e a tapasztalatcseréhez, de csak tessék. Te most hol tartasz? – Kezdem kicsit darálni, ez most mindkettőjüknek szól, járattam a tekintetemet két új barátom között, de Harry jól látja, a szokásosnál gyakrabban tekingetek Hermione felé.
Annak határozottan örülök, hogy Ryan és Harry ilyen közvetlenül és barátságosan viselkednek egymással. Bár igazából ebben nem is kételkedtem, hisz elég jól és elég régóta ismerem már Harry-t, nem véletlenül hoztam fel őt első kapocsként. Tudom, hogy alapjában véve mindenki felé barátságosan fordul, legfeljebb bizonyos illetők ezt eljátszák. De még nem nagyon láttam olyat, hogy bárkit is zsigerből utált volna. Legfeljebb Piton-t, bár talán az első órákon még vele szemben is próbált szorgalmas lenni. Csak ez félresikerült és azóta is így van. Annak viszont nem örülök, hogy eme rögtön-hangszín és közvetlenség mindkét oldalról rajtam csattan. Érzem, ahogy elvörösödik az arcom, miközben Ryan a színházat említi, és ez csak mélyül, ahogy Harry a McGalagony hozzáállását említi. Meglehet, a professzor tényleg kedvel, de van olyan professzionális, hogy sose érzékeltette senkivel, még velem se, hogy kivételezne. Persze akadtak apró ajándékok, mint az időnyerő, de az is inkább azért volt, hogy tudásvágyamat könnyebben kielégíthessem. - Hát azt hiszem, Harry és Piton közötti is szemléyi kérdés áll fenn - mosolyodom el, szinte már megkönnyebbülten, hogy elterelődik rólam a szó és a figyelem is. Harry megjegyzésére is csak bólintok, igen, volt ideje megszokni már a bájitalóráűk hangulatát. És nem szeretném azért őt se kibeszélni, még előtte sem. Sem pedig mélyebben boncolgatni a kínjait, amit évek óta átél Pitonnak hála. - Tuti átmész, ott már más. Mármint a vizsgákon - teszem még hozzá bíztatva, majd egy apró kézmozdulattal szinte átadom a terepet a fiúknak. nehezen állom meg, hogy ne szóljak hozzá mindenhez, de végül is, nem én akarok auror lenni, engem annyira nem érdekel aza pálya. Persze meg van a maga szépsége, de nekem elég volt az iskola első éveiben a "harc", nem óhajtok életem végig effélével foglalkozni. - Ha jól értettem, akkor Ryan már auror, csak folytatni akarta a tanulmányait és egyben világot is lát náluk... Hát csak enm bírtam ki, csak bele kellett kotyognom. persze Harry már ismer, tudja, hogy mindenről van véleményem és elgondolásom, de valamiért nem szeretném, ha Ryan okostojásnak tatana. De miért is? Miért is zavarna?
Nem is lenne szerencsés, ha erősen szorítaná meg a kezemet, amúgy sem vagyok egy erős gyerek, nem is tudnám viszonozni az erős kézfogást meg hát… nem is igazán akarnám azt hiszem. – Határozott kézfogás. - mosolygok rá. Na igen, ez nekem soha ne volt meg, de kézfogásra gyakorolni…fura lenne, igaz? - Szóval színház…hát, érezzétek akkor jól magatokat, McGalagony pedig biztos engedi, mégis csak Hermione-ról van szó, igaz? – mosolygok rájuk. Kedveli őt, legalábbis nekem ez jött le, de persze a professzor van olyan rendes, hogy nem mutatja ki azt, ha kivételezne valakivel. Van egy olyan halovány sejtésem, hogy engem is kedvel, de azon kívül, hogy a kviddics csapatba bejutott, szerintem nem igazán történt eset, hogy kivételezett volna velem. És ez jó,már csak az kéne, hogy ezt tegye, elégé kellemetlenül érintene, nem bírom valami jól azt, ha kilógok a sorból. Főleg úgy, ha nem tettem érte semmit. Ezért volt rossz az, hogy sokan egy sebhely alapján ítéltek meg. – Velem minden rendben, kissé fáradt vagyok, a tanulás meg a kviddics… egyik a másik rovására megy, ennyi. – rántom meg a vállam. Nem szerepelünk valami jól eddig, de igazából ez az egész Griffendélre igaz, de mivel én vagyok a csapatkapitány, így elsősorban azt hiszem az én hibám, hogy nem sikerül úgy teljesítenünk, ahogy mondjuk tavaly tettük azt. - Csak a szokásos, semmi olyan, amit ne élnék túl. - mosolygok rá Hermione-ra. Piton hozta a formáját, de volt már hat évem megszokni ezt, szóval nem mondom, hogy különösebben zavart volna azért most ez. Vártam az óra végét, és előre rettegek a vizsga miatt. – Valahogy én is átfogom tudni vergődni magamat, de… Pitonnál igen nagyon az elvárások, és azt hiszem az én esetemben az a léc kicsit magasabban lesz, mint kéne. – nem azért, mert olyan jó vagyok, vagy különleges. Nem, azért mert valamilyen érthetetlen okból kifolyólag nagyon nem kedvel engem. Persze, én se őt, szóval a dolog azért kölcsönös. – Szóval akkor te is… aurornak készülsz? – igazából tudom, hogy annak készül, hallottam már róla, meg hát azért nem vagyok olyan nagyon vak, szerintem ki lehet találni, hogy minek készül, ha csak úgy ránéz az ember. Auror beütése van.
Már előre lelkes vagyok ettől a mai naptól, hiszen Hermione aztán tényleg az a lány, aki nem vihog idétlenül, és nem néz rám olyan furcsán, hanem normálisan kezel, figyelmesen végighallgat, sőt, még nevetgél is, amikor valami vicceset mondok. Pedig nem szánok én viccesnek semmit, egyszerűen naívnak gondolhat, ahogyan annak idején Jonathan is sokat jellemzett. Kaptam a nyakamaban egy újabb szigort, ezúttal lányban. Sebaj, legalább van kivel beszélgetni egy kicsit, sőt, külsőleg nagyon... De most Harry miatt találkozunk, ami szintén felvillanyoz, végre nem én leszek az oktalan tanítvány, akit csak leszólni érdemes, akihez a mesteremnek csak szökőévenként volt egy-egy jó szava. Nem, én nem leszek ilyen zord, próbálom baráti megközelítésből előadni a dolgot, és különben is, én nem vagyok tanár, ez csak beszélgetés lesz, főleg, hogy Hermione is ott lesz, amolyan tapasztalatcserének foghatjuk fel, főleg, mert mint kiderült az utolsó egy-két napban, Harrynek is van már tapasztalata egy itteni sötét varázslóval szemben, akitől sokan rettegtek. Hát nem tudom, ennek a Voldemortnak a híre hozzánk nem jutott el, Amerikában másféle bajaink voltak, de ha a srác ilyen kis túlélő, akkor még én is tanulhatok tőle. Miután megejtettem a köszönést, amely végül mégsem hoz túlzott zavart, leülök, és az ajtóra nézek, hátha pont utánam jött a srác, csak nem néztem magam mögé. De még nem, így van pár percünk megejteni azt a bizonyos témát. - Bízom benne, hogy meg tudom beszélni vele. A professzor asszony komoly szabályokat fektet le, de ha tisztességesen eléállnak, úgy vettem észre hajlamos megfontolni bizonyos témákat. – Mosolyodom el kisfiúsan, a házvezető meglepetten kezelte, hogy milyen eredményeim voltak, csodálkozott is, hogy vissza akarok ülni az iskolapadba, és ha két ilyen eminens kulturára vágyik, talán nem tagadja meg tőlünk, végülis ha nyolctól tízig tart a darab, egy gyors beülős átbeszélést követően még éjfél előtt tudom szállítani Hamupipőkét. Még barátságosan bólintok, nem véve észre a fészkelődését, aztán meg is jelenik a mai szeánsz harmadik résztvevője, a főszereplő. Felállok, és kezet nyújtok. Nem szorítom meg amolyan istenesen, mert nem attól férfi a férfi, csak egyszerűen határozottan. Hagyom, hogy köszöntség egymást, aztán visszaülök a helyemre, kezeimet a térdemre ejtve. - Jól, tettrekészen. – Ők egyértelműen barátok, ez látszik is, meg Hermione is ezt mondta, és végre ha jól mennek a dolgok, akkor nekem is megnőhet kettőre ez a szám. – Képzeld, Hermione eljön színházba még ma este, már csak McGalagonyt kell kicsit... kérlelni. Na de te hogy vagy? – Vezetem fel a dolgot kissé túl őszintén, fel sem merül, hogy netán a mi dolgunk lenne, végülis nem nagyon hiszek én a titkokban. Egyátalán nem érzem magam kínos hangulatban, már csak az a kérdés, miről is kéne beszélgetnünk az aurorság kapcsán? Egyenlőre egyszerűbb ismerkedni, a jellemeinket csiszolni, abból úgyis sok kiderül. - Bájitaltan? Azt de utáltam... Látod máris van közös pont. Ellenben valahogy mégis átmentem belőle, úgyhogy nem lehetetlen. Bár azt hiszem nálam inkább személyi kérdés volt, a férfi tanárok többsége nem igazán szívlelt. – Nem teszem hozzá, hogy ez a vélaságomból fakadhat, még mindig nem vagyok tisztában a dolog hátterével.
Igazság szerint azt hittem, Harry fog előbb ideérni, bár nem is tudom miért. Talán mert az ő érkezése kiszámíthatóbb volt, illetve azt be tudtam lőni, mikor van vége az órájának. Ryan persze ettől függetlenül van, gondolom az egyetemi órák másféle rendben zajlanak, na meg az se biztos, hogy ugyanakkor vannak óráik, mint nekünk. Szóval nem is tudom, miért hittem, mindenesetre kissé meglepődöm, mikor az újabb lapozást követően ő lép be az ajtón. És ez a meglepődés csak fokozódik, ahogy ültő helyemben kissé sután de megölel és megpuszil. Persze nem húzódom el, a világért se bántanám meg, de azért kissé fura. Engem nem igazán szoktak csak így ölelgetni. Talán Viktor volt az egyetlen, na persze leszámítva néhány kölykös bohóckodást a fiúkkal vagy néhány házbeli lánnyal. De szóvá nem teszem, még csak meg sem meredek, nehogy elvegyem azt a csipet önbizalmát, ami úgy tűnik a vajsörözés által kialakult. - Szia! - köszönök én is azért, némi spéttel, miközben ő már a folytatást hadarja. Ez a srác olyan, mint az úthenger, ha egyszer belendül, akkor aztán... - Egy színdarabra? - hökkenek meg, megszokásból inkább, mintsem tudatosan csúsztatva a könyvjelzőt a lapok közé, mielőtt összezárnám a fedelet. - Hát.. holnap még vannak óráim... De ha McGalagoy professzor elenged, és persze nem érünk vissza túl későn, akkor szívesen. Szinte magam se hiszem el, hogy beleegyeztem. Holnap suli van! És óráim! Mégis.. talán még mindig a túlzott kedvességem okán nem tudok neki nemet mondani? Mint ahogy Roxmorts-ban se szóltam, hogy azonnal hozzon vissza. Túlzott kedvesség? Hermione Granger-ben? Mi van velem? A további élve boncolástól és kínlódástól Harry megjelenése ment meg, de még mindig eléggé elbambult vagyok, így a kölcsönös bemutatkozást lekésem, pedig nekem illett volna. Szerencsére Harry elég talpraesett ilyen téren, nem kell féltenem. A további társalgás viszont akaratlan mosolyra fakaszt. Hisz hozok neki egy aurort, és az a legfőbb kérdése, hogy vagyunk? - Piton megint rád szállt? - kérdem szinte már anyáskodón. Bár tudom, hogy Harry és Ron nem egy tanárnál húzta ki a gyufát saját hülyeségük okán, az is tény, hogy Piton ellenszenve nem ebből fakad, és teljesen mindegy, mit is tesz Harry. - Harry-nek karácsony lenne, ha nem kellene Bájitalból vizsgázni - fordulok Ryan felé mosolyogva. Szeretném valahogy közös síkba terelni őket, hogy ne legyen olyan zavart és akadozó a társalgás.
Jó átlagosnak lenni. Jó mindennap úgy felkelni az ágyból, hogy semmivel sem hisznek rólam többet, mint mondjuk valamelyik másik háztársamról. Soha nem voltam az a hírnév után epedező típus, nem is kértem azt, hogy ismerjenek, azért lettem ismert, mert megölték a szüleimet és valamilyen okból kifolyólag engem nem tudtak. Szívesen cserélnék bárkivel, aki vágyná a hírnevet. De most, hogy vége, hogy Voldemort meghalt, nincs többé a Kis túlélő, csak Harry Potter, egy teljesen átlagos diák a Griffendélből, aki vért izzad, hogy valamilyen úton módon átmenjen a Bájitaltan vizsgán. Bájitaltan…ha ez nem kéne ahhoz, hogy auror legyek, akkor szerintem az itteni életem maga lenne a földi paradicsom. Persze, amúgy sem olyan rossz, mert sok dolgom nincsen. Általában szabadidőmben kviddicsezem, néha beülök a könyvtárba, hogy a fejembe verjek némi plusz tudást és… kész, ennyi. A kviddiccsel jövőre mindenképpen többet kell foglalkozni, ami azért lesz fura, mert most is nagyon sokat foglalkoztam vele, de nem állunk valami túl fényesen, és ez már nem is valószínű, hogy fog változni. A Házkupa egyenesen elúszott előttünk, azt már biztosan elbuktuk, és mivel jövőre lesz az utolsó olyan évem, hogy a kviddcs csapatban szerepelek,szeretnék… szóval szeretnék méltóképpen elbúcsúzni a Griffendél kviddics csapatától. Nem akarok híres kviddicsező lenni, annyira nem is tartom magamat jónak, de mindenképp jó lenne egy olyan utolsó év, mikor mindenkit sikerül megvernünk. Ez a nap is nagyjából ugyanígy telt volna el, ha nem jön Hermione, én pedig boldogan mondtam igent, bár előtte még túl kellett, hogy éljek egy igazán nehéz órát Pitonnal, de élek, úgyhogy örömmel szedem a lábaimat a klubhelyiség felé, még ha egy kicsit fáradtan is. A lépcsőkkel sincsen már bajom, hat év alatt sikerült őket megfejtenem, de mindig sajnálom szegény elsősöket mikor meglátom, hogy próbálnak rájönni a titok nyitjára. Az első évben nekem is sok bajom volt, nem egyszer el is tévedtem. - Hé, szia Hermione! – köszönök rá a lányra mosolyogva, majd a srácra nézek mellette.– Ryan, igaz? Harry vagyok! – nyújtom a kezemet mosolyogva Ryan felé. Megölelném Hermione-t, de… van egy olyan érzésem, hogy talán most jobb, ha nem teszem meg. – Szóval… hogy vagytok? – rendben,tudom, hogy ez egy elégé… sablonos kérdés, de így hirtelen jobb nem jutott az eszembe.
Jön! Tényleg ide fog jönni! Tegnap kaptam a baglyot, hogy Jon átszeli az óceánt, hogy megnézze, mi van velem. Hirtelen azt sem tudom, hogy hogyan is készüljek fel. Még alig vagyok itt pár hete, nem nagyon illeszkedtem be, mit tudnék felmutatni? Igaz, már az elutazásom előtti fél évben is alig láttuk egymást, lesz mint megbeszélnünk, ha jól emlékszem Dél-amerikába utazott, mert ott formás a csajok segge, legalábbis így mondta. Csak ezért képes máshova utazni, mert sosem tud betelni a gyengébbik nemmel. Amikor ilyesmikről beszéltünk, nem egyszer zavarba hozott vele, nekem az ilyen hozzáállás kissé sok, már az is csoda volt, hogy képes volt velem megbarátkozni, hiszen már nagyon ritkán vállal tanítványokat. Állandóan lekisfiamozott, pedig már tizenhét voltam. Mégsem kaptam fel a vizet, lelkesen loholtam a nyomában, amíg bele nem törődött. Ám most magamra vagyok utalva, már felnőttként várhatom, hogy mi lesz a véleménye rólam. A mai nap viszont nem róla szól, hanem a másik oldalról, nekem kell majd ügyes gyakorlati tanácsokat adni. Hát csak azt tudom átadni, amit Jontól tanultam, de nem fogom Harryt lekisfiamozni, az eléggé nevetséges is lenne, főleg mert nem vagyok olyan, másrészt alig lehet köztünk öt-hat év, míg Jon azért tizenhárommal volt mindig is idősebb nálam. Hermione kérését pedig lehetetlen volt visszautasítani, hiszen ő egyszerűen fantasztikus, a föld felett pár centivel, szinte felhőcskéken lépdelve váltam el tőle, miután visszakisértem az iskolába. Nekem még volt némi dolgom, nem hoztam el mindent a faluból, az átköltözés lassabb folyamat, de amikor megjött a levele, akkor máris agyaltam rajta, hogy melyik köpenyemet akasszam a nyakamba, de miután mind fekete, teljesen mindegy, és végülis most csak beszélgetni fogunk hármasban. Legalábbis az elején. Maradtam végül egy vékonyabb pulcsi és farmernadrág összeállításnál, ezúttal még a kardot sem hoztam, valahogy egy megbeszélésre nem illik fegyverrel érkezni. A varázspálca logikus, hogy mindig nálam van, de az nem csak sebzésre alkalmatos. Ezúttal nem töröm be az ajtót, mint a könyvtár esetén, csak hűvös kimértséggel érkezem, legalábbis ez a cél, hogy aztán szélesen elvigyorodjak, amikor meglátom. Ennyit a távolságtartásról. - Szia Hermione! – Okosan nem Miozom, attól mintha irtózna. Odalépek, és sután félig ölelve félig puszilva valahogy odaköszönök, nem is tudom, hogy mit illik, barátaim nincsenek, valahogy még ez sem jön össze. Leülök a közelébe egy székre, és közte meg a bejárat között járatom a tekintemet. - Szívesen beszélek ezzel a te Harry barátoddal, utána.. van kedved ismételni a múltkorit tinta nélkül? Nem is feltétlenül inni, hanem... mondjuk elmenni egy színdarabra? Este lenne egy ilyen, és... a házvezetődtől kérnélek el, ha lehet. - Lélegzetvisszafojtva várom a választ, igazából nem vagyok lemondó, hogy úgyis nemet mond, arcomon csak a megszokott kisfiús derű foglal helyet.
Szeretem ilyenkor a klubhelyiséget. Mikor a többiek jórészt kint vannak, vagy épp a saját szobájukban pihennek. Úgymondottan szabad-foglalkozás van, legalább is a mugli iskolákban ezt így hívják. Kényelmesen lapozok egyet a könyvemben, most épp az Átváltoztatástan-ban. Nem is tudom miért, de nagyon szeretem McGalagony óráit. És nem csak azért, mert ő a Házunk vezetője, vagy mert épp az Átváltoztatástant gondolnám a legfontosabbnak. Csak hát, élvezem, mert az iskola keretein belül talán ez az egyik olyan óra, ahol leglátványosabban engedhetjük szabadjára a képességeinket. Közben persze olykor-olykor felpislantok a lapokról, többnyire a Kövér Dáma által rejtett ajtó felé. Nehéz beismernem még magam előtt is, de első különös találkozásunk óta kicsit többet jut eszembe Ryan, mint szeretném. Persze makacsul ráfogom arra, hogy megígértem neki valamit, és csak tartani akarom maga az ígéretemhez. Hát, talán ma sikerül összehoznom a dolgot, és aztán letudva eme kötelességem, rá se fogok többet gondolni, mint bármely háztársamra. Nem volt nehéz megtudnom, melyik a szobája, bár legnagyobb szerencsémre nem volt ott. Így csak egy pergament csúsztattam az ajtó alá, hogy jöjjön majd a klubhelyiségbe. Őszintén szólva nem is bántam, hogy nem találom meg személyesen. Még megint olyan idétlenül habognék, mint Roxmorts-ban. Harry-t pedig még Piton órája előtt megkérdeztem, hogy ma ráér-e. Tudtommal nincs kviddics-edzés, és nem hinném, hogy az egész délutánját tanulással akarná tölteni. Persze biztos akadna másabb elfoglaltsága, de mivel megemlítettem neki az aurorságot, remélhetőleg nem feledkezik meg. Talán még Piton se verte ki a fejéből. Újabb oldal, újabb sorok, újabb lapozás. És újabb pillantás az ajtó felé, akárhányszor csak megnyikordul, hogy egy griffendéles átlépjen rajta. Vajon melyikük lesz a gyorsabb?,
