2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Főkarakter: Főkarakter neve: Draco Malfoy Teljes név: Andrew Calver Születési hely és dátum: 1976. január 25. Manchester, Anglia Csoport: Mardekár Patrónus: Örvösmedve Évfolyam (szak) / Foglalkozás: 9. (elemista) Képesség: - Kiemelkedő tudás: Bűbájtan - Kiemelkedő, Sötét Varázslatok Kivédése - Kiemelkedő
Jellemed kifejtése
Ki az aki úgy igazából ismer? Zoë biztosan nem, bármennyire is azt hiszi magáról. Mostohahugom próbálja mindenkiben meglátni azt, ami vezérelheti abban, hogy megtalálja benne az, hogy miért is él, velem folytonosan zsákutcába jut, s azt kell mondanom, élvezem a táncot. Beteg vonzódásom bizonyára ideiglenes a szőkeség irányába, mégis ott bántom, ahol csak tudom, vele szemben különös módon úgy hiszem, azzal hívhatom fel magamra a figyelmet, ha zaklatom. Bizonyos, hogy mindez tiszavirág életű, csupán játék, amíg nem találok egy másik célpontot, akinek megkeseríthetem az életét. Mit érdemes tudni rólam? Nem sokat. A múltam ködbe vész, ám történnie kellett valaminek, amiért ilyen vagyok, s erről senkinek nem beszélek. Senki nem születik ennyire taplónak, s vajon mi a háttér, amely így alakított? Talán senki nem tudja meg. Jelenlegi stílusom szinte bicskanyitogató, és ennek kapcsán jegyzem meg, hogy mindenem a kések. Míg mások pálcával, én pengékkel okozok fájdalmat, hogy ha szükséges, elnyújtsam a szenvedést. Nem, gyilkos nem vagyok, ám az az igazi nagy rohadék, akitől a szülők bizony féltik a lányaikat. Ha a rosszfiús szenvedélybetegségeket nézzük, nem divatozom. Vagyok annyira önző, hogy nem pusztítom a testemet alkohollal, vagy cigivel, sokkal inkább karban tartom. Kempózom, és önsúlyos ezdéseket nyomok úgy napi szinten több órát, úgy vélem csak így őrizhetem meg a józan eszemet. Ami a mentalitásomat illeti, igencsak kötekedő, arrogáns vagyok, aki a kákán is csomót keres, nem hajlandó kérdésekre válaszolni, ám a másét boncolgatja igen idegörlően. Ám a külsőmhöz ezt oly mértékben párosítom, hogy lány legyen a talpán akinek nem fut át valami bugyiáztató gondolat a fejecskéjén.
Megjelenés
Tökéletesen szálkásra gyúrt testem makulátlan, minden izom kirajzolódik rajta, ahogyan egy katonának kell. Mindig magamat fejlesztettem, úgy véltem, hogy ellenfeleimet nem csupán a mágia adta lehetőségekkel gyűrhetem le, a testem a legfőbb fegyverem. Ruganyos vagyok, minden ütésem halálos. A távolkeleti harcművészetekből nem ragadtam le egynél, mint ahogyan nem érdekel a filozófiai hátterük sem. Egy érdekel: hogyan varázsoljak magamból élő halált. Az arcomat illetően igazán csinosnak teremtett a sors, amellyel pofátlan módon vissza is élek. Acélkék pillantásomtól sokan úgy érzik, beléjük látok, minden gesztusom arról árulkodik, hogy nem ismerek lehetetlent. Pontosan tudom, hogy mi kell a nőknek, ám válogatós vagyok, ritkán van olyan, hogy valakire igazán felfigyelek, ám akkor nem válogatok az eszközökben, legyen szó csábításról, vagy durva lehengerlésről. Ekkor a testbeszédem is a birtoklásról árulkodik, miszerint esélytelen, hogy a kiszemelt fél ellent mondjon. Megteheti, csúnya fájdalmai lesznek. Igaz, ez akkor is bekövetkezhet, ha megadja magát...
Életed fontosabb állomásai
- Andrew ... Andrew, állj már meg. – A szőke kis ribanc szinte sikolt utánam. Magam sem tudom, hogy amikor végre magam alá gyűröm, melyikünk fogja jobban élvezni. Őszintén teszek rá, hogy a szüleink kavarják a szart, a csinike mindentől függetlenül az én saját bejáratú kabalám, akit oly módon használok fel a saját örömömre, ahogyan jóesik. - Mit akarsz Macyka? – Kérdezem szinte unottan, mintha nem is érdekelne. Pontosan tudom, hogy bántja tétlenségem. Mintha én kelletném, kéretném magam. Nem veszem észre a fájdalmasan szép szemeket, a vad csókokra termett ajkakat. Meg fogom dolgoztatni, ha eljön az ideje. - Nem vagyok Macyka. Nem vagyok már gyerek. – Vág vissza, már kezdi a dacosságot. Mint holmi hercegnő, aki azt kívánja a lovászfiútól, hogy tisztelje, mégis alaposan lássa el a baját egyszerre. Érdekesek a nők, ez az én mostohahugom pláne. Maga sem tudja mit akar, leginkább mindent egyszerre. Meg fogja kapni, nem sajnálom majd tőle sem a szenvedélyt, sem az odaadást. Csupán az út az, amely fájdalmas kövekkel van kirakva. Érzem benne a vívódást, ajkaimon továbbra is a lekezelő fintor játszik. - Tök mindegy. Mit akarsz? – Mennék már törölközni, átöltözni. Szálkásan kidolgozottt testem akár egy katonáé, feszesen bizsereg a bőröm alatt. Ilyen közelről testem minden pontjából érezheti a férfierő illatát. Ha akarnám, egyetlen mozdulattal taszíthatnám a földre, még csak ellenkezni sem tudna. Talán nem is akarna. Az első pár pillanat bizonyára a fájdalomé lenne, hogy aztán megadja magát. Megtöröm a távolságot, hogy ezzel fokozzam zavarát, hiszen már nem is néz rá. Ő szökött utánam, most elzárom az egérutat. Erős, férfias ujjaimat a derekára csúsztatom, ahogyan szelíd erőszakkal a falnak préseem a hátsóját. Formás csípője szinte lángol a tenyeremben. Tudja, hogy bármi ellen is küzdött; elbukott. - Drew.. – Nem mondom, bizsergető, ahogyan hozzám ér, mégsem veszek róla tudomást. Én irányítok. Ajkaira téved a tekintetem, hogy aztán a nyaka hajlatát vegyem szemügyre. Érzem kicsiny ujjai alatt életrekelő mellizmaimat, amitől bizonyosan az ágyéka is forrón lángolhat. Nem, nem szokásom mindenkinek tenni a szépet. Ám ez itt.. kedvemre való. - Zoë, meg sem tudsz szólalni a közelemben. – Finoman közelebb hajolok, éppen annyira, hogy tudja, bármikor megharaphatnám mézízű ajkait, mégsem teszem, csupán hatásvadászat, és bársonyosan férfias hangomon nevetek fel. Látni akarom a kéjtől eltorzult arcot, ám nem most. Most csupán játszom vele. Van más dolgom is, addig fogom húzni az idegeit, amíg már megőrül tőlem, hogy aztán eldobhassam. Mert ez érdemli. - Mitől vagy ilyen zavarban? – A kérdés szinte egyértelmű, ám azt akarom, hogy mondja ki, kiván engem. Szinte remeg már attól is, ahogyan hozzámér, küzd a saját érzései ellen, s attól, hogy jókislánynak nevelték. A való élet azonban nem ilyen. Ott a saját démonaink szaggatnak darabokra. Érzem, hogy a törölköző alatt látványosan megkeményedem, mosolyom ennek megfelelően lehengerlő, már csak be kéne csúsztatom alá a kezét. - Miért csinálod ezt? – Szinte rekedt, mert tudja, hogy valami történni fog. Valami mocskos. Amire ha a szüleink rájönnek, komoly következményekkel járhat. Pont ettől izgalmas. - Mert élvezem, hogy zavarba hozhatlak vele és ... mert tudom, hogy te is akarod. - Feljebb csúsztatom a kezem a derekáról az oldalára, hogy keményen magamhoz rántsam, így már szinte érezheti, hogy egész testemben rá vagyok hangolódva. Az egyik combja alá fogok, hogy felhúzzam magamhoz, s vadnak indított, ám lágy csókkal illetem. Ellentmondást nem tűrően hatolok az ajkai közé, hogy pár pillanattal később figyelmeztetés nélkül szakadjak el, és már ott se legyek. Lesz min gondolkoznia...
(mivel eredetileg keresett karakter volt, és a keresője gyorsan el is tűnt, PB csere volt, és át is írtam az ET-jét, csak éppen ez a játékán látszott, de érdemi ET nem volt, ezért az update)
A szüleim London befektetői, támogatói voltak. Nem kifejezetten aurorok, de befolyásos házaspár, akik a Calver-dinasztia több száz éves múltra visszatekintő nevét, és vagyonát felhaszálva tovább öregbítették mindezt. Én egyke gyerekként nőttem fel, mágikus burokban, nem is tudván arról, hogy ők maguk már nem dolgoztak meg annyira a pénzért, megbecsülésért, mint az őseink. A nagyszüleim még harcoltak a háborúban, ám a szüleim már inkább csak kihasználták, hogy mennyi pénz van a számlán, mennyien ismerik őket. Rengeteg jót tettek, adakoztak, ám nem gondoltak rá, hogy mennyi ellenséget szerezhetnek az ismertség által. Nem volt makulátlan a becsületük, mert azt hitték bárki felett állnak, ezért a sok jót olykor bizony rossz is ellensúlyozott. Csempészet, hamis tanuzás, halálfalókkal való üzletelgetés, noha a külvilág felé mindig is az álomházaspár látszatát keltették, akik minden erejükkel támogatják Londont. Én magántanulóként kerültem be a Roxfortba, hiszen előtte dajkám volt végig, majd tanító, végül magántanárom, ezért aztán amikor negyedikes lettem, akkor kerültem csak igazán társaságba, ahol egyből a mélyvízbe ugrottam, elképedve láttam, hogy milyen teljesítmények vannak, főleg egy lány, Gemma esetében vettem észre, hogy nem tud hibázni, ezért gyorsan megutáltam. Irigykedtem a tudására, de egyben ő inspirált, hogy szedjem össze magam, rázzam le az úrifiú szerepét, ezért hajtottam, mígnem fel nem értem az ő szintjére, hogy riválisok legyünk. Láttam, hogy milyen ellenszenvvel viseltet ellenem, hiszen amolyan trónkövetelőt látott bennem. Sokszor veszekedtünk, egyre élesebb lett az ellentét, hogy aztán mégis olykor összenézzünk, és legalább egy pillantás erejéig méltassuk a másik sikerét. Lassan ez az elmérgesedő harc barátságot élesztett, kezdtünk emberként is odafigyelni egymásra, hogy aztán egy terepmunkán olyan sötét bestia csapdájába essünk, ami által a sebesüléseink végzetesek voltak. Már tudtam hoppanálni, amikor elvittem a birtokunk alagsorába Gemmát, hogy a könyvtárunk egyik sötét könyvéből feketemágiát alkalmazzak. Külön-külön meghaltunk volna, ezt gyorsan átláttuk a sérüléseink immár nem voltak visszafordíthatóak. Ám a közös szív sötét varázslata átjárt minket, lelkileg is összekötött, így megmenekültünk. Ám ha az egyikünk meghal, akkor vele együtt a másik is. Átadtam neki ezek után a terepet, hiszen már nem kellett legyőzni a másikat, én pedig rájöttem, hogy más utat kell keresnem. Ekkor ölték meg a szüleimet. Hogy ki lehetett, ezt már nem fogom megtudni, ám bosszút esküdtem, mert az én szememben a szerető családom volt. Gemmát elsőként avattam be, hiszen a közös szív miatt nem is tudtam volna előtte elrejteni, hogy mire készülök. Az éjszakát választottam, s őt hívtam segítségül, hogy ártsak azoknak, akik a bűnös utat választják. Magányos út ez, mert ha lehetne is köztünk valami, az csak gondhoz vezetne, közben viszont tudom, hogy nagyon is hasonlítunk.
