2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "Nem te választod az életedet: ő választ téged. Nem értheted meg, miért jut neked több öröm vagy több szomorúság. Csak fogadd el és menj tovább. Az életünket nem választhatjuk meg, de azt mi döntjük el, hogy mit kezdünk a kapott örömökkel és bánatokkal."
Főkarakter: Főkarakter Teljes név: Peter O'Brian Születési hely és dátum: London, 1977. 07. 15. Csoport: Griffendél Patrónus: Jegesmedve Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Nyolcadik (auror) Képesség: - Kiemelkedő tudás: sötét varázslatok kivédése – kiemelkedő, mugliismeret – kiemelkedő
Jellemed kifejtése
Átlagos srácnak gondolom magamat. Nyitott vagyok majdnem mindenre – még a családomat ért szörnyűségek ellenére is. A tragédia és apám nevelése megerősítette a határozottságomat. Nem szeretem, ha valaki nem tudja helyén kezelni a dolgokat. Utálom, ha amiatt kivételeznek velem, hogy miken kellett keresztülmennem. És azt sem kedvelem, ha „túlsajnálnak”. Apám arra tanított, hogy éljem az életemet, és nézzek mindig előre, bármi rossz is történik. Mert ha megállok sajnálkozni egy pillanatra is, az élet nem áll meg velem együtt. És ha nem állok fel, akkor eltipornak. Persze, nagyon ritkán előjön a múlt, és elgondolkozom a történteken, de mindig arra jutok, hogy így is szép életem van, és ezért apámnak nagyon hálás vagyok. Szóval határozott egy ember lettem, aki nem fél senkitől és semmitől. Nem gázolok át senkin, de nem is hagyom magam megalázni és eltaposni. Azt teszem az emberekkel, amit szeretnék, hogy velem tegyenek. Például sohasem ítélek elsőre, sőt. Próbálom az emberben a jót meglátni és nem elítélni, ugyanis én is azt várom el, hogy egyenrangú félként tekintsenek rám. A sportnak nagy szerepe van az életemben, emiatt leginkább ésszerűen lehet meggyőzni. Szeretem a jól és logikusan megszervezett dolgokat, de a spontaneitást sem vetem meg. Például: a heti három edzést nem adom alább, de el lehet halasztani későbbre – mondjuk, egy másfajta kikapcsolódás (teszem azt, kis italozás, beszélgetés a haverokkal) miatt, ha van hozzá jó társaság. Amint mondtam, nyitott vagyok mindenre, de ha már valahova meghívnak, akkor az – teszem azt – buli legyen jól megszervezve. Azt gondolhatja mindenki, hogy legbelül mélységesen szomorú, magányos, végtelenül elkeseredett és kiégett lehetek. Ez számomra is furcsa, de nincs teljesen így. Szomorúnak szomorú vagyok, nem is volt könnyű anya nélkül felnőni. Nem kívánom senkinek, komolyan. Inkább arra gondolok, hogy milyen kúl apám van. Nagy hatással van rám, ahogy eddig is említettem, és ahogy ezután is fogom. Miért is ne említeném, ha egyszer ő az egyetlen biztos pont az életemben? Kicsit fura lehetek annak is, aki nem szokta meg a bókokat, ugyanis egyszerűen kimondom, ha valami megtetszik valakin. Apám szavaival élve, csak úgy hajtom a lányokat. Az igazat megvallva, várok az igazira. Erre is ugyanúgy nyitott vagyok. Ezért is bókolok, és adom meg mindenkinek az esélyt, az elutasítást meg nem veszem nagyon a szívemre. Nehéz megbántani. Na de, lapozzunk! Amit még fontosnak tartok: Ugyebár 11 évet muglik között éltem. Meg kell mondanom, ők ugyanolyanok, mint mi (varázslók). Tudnak jól viselkedni, kevésbé rosszul viselkedni, ők is járnak iskolába, tanulnak, lehetnek gyerekeik, stb.. A különbség csak az, hogy ők nem tudnak rólunk. Szóval csak annyi… hogy a varázsló is és a mugli is ember. Már a 21. századot írjuk, nincsenek boszorkányüldözések. Nem azt mondom, hogy tudassuk velük a jelenlétünket, csak ne utáljuk őket azért, akik. De ez csak a filozófiai nézeteim közé tartozik. Mindenesetre jó fegyver azok ellen, akik csak az „aranyvérűségükre” lehetnek büszkék.
Megjelenés
185 cm magas vagyok, aranybarna színű a hajam és világoskék színű a szemem. A heti három edzésemnek köszönhetően elégedett vagyok a testemmel. Az öltözködésre is odafigyelek. Mindig az alkalomhoz legmegfelelőbben szeretek felöltözni. Úgy, hogy kényelmes, de elegáns is legyen. Ezeken kívül ápolt fogak, ápolt körmök, ápolt test. „Ép testben ép lélek.” Valamint szeretek kiegészítőket hordani, ilyen például az egyik kedvenc karkötőm, melyet – ki mástól – apámtól kaptam, a 11. születésnapomra, amikor felvettek a Roxfortba. Sokat jelent nekem, emiatt mindig rajtam van.
Életed fontosabb állomásai
A születésem velős története:
Kicsit nyers leszek, és nem fogom csűrni-csavarni a dolgot. 1977 nyarán vagyunk. Anyám épp a munkahelye felé vezetett, amikor a reggeli csúcsforgalomban egy barom áthajtott a piroson, és az anyám kocsijába csapódott. Nyolchónapos várandós volt velem. A St Bart’s kórházba szállították, ahol őt már nem tudták megmenteni. A nagyszüleim is elég korán meghaltak. Másféléves voltam. Csak pár fotó maradt meg róluk emlékül. De még a fotók alapján is idegeneknek tűnnek, nem emlékszem rájuk.
Az érdekes gyerekkor:
Az apám egyedül nevelt fel. Mondhatni, csak ő volt nekem. Na, jó, talán még Kate nénikém, de vele csak karácsonykor találkoztam, azt mondta, elég elfoglalt. Azért mindig is nehezteltem rá, mert szerintem nem kifogás az, ha azt mondja, elfoglalt. Szerintem apának szüksége lett volna rá is – talán nekem is. No, de mindegy, ő már csak ilyen. Visszatérve, apámmal eléggé kötődtünk egymáshoz. Nagyon sokat foglalkozott velem. Nem volt varázsló a családunkban, nem tudtunk a varázserőmről, így kviddics helyett főként futballoztam, úsztam és sakkoztam. Habár az anyát nem lehet pótolni, az apám mindent megtett azért, hogy jól érezzem magam, nem hagyta, hogy unatkozzam, amiért nagyon hálás vagyok neki. A komoly és fárasztó munkájából viszonylag sok pénzünk volt – ami persze nem pótolja anyut. De így legalább sokat láthattam a világból. Egyszerűen imádtunk kirándulni és utazni. Nemcsak tengerpartokra és híres-neves nagyvárosokba mentünk el nyaralni és telelni, hanem az Északi-sarkra is elmentünk, ami hihetetlen élmény volt. Még jegesmedvéket is tudtunk megfigyelni a zord időjárás ellenére. A sarki fény pedig még csodálatosabbá és felejthetetlenebbé tette az utazást. A sok kirándulás miatt néha még a magániskolából is hiányoztam, aminek csak én szívtam meg a levét. Sokat kellett pótolnom, de a tanáraim „valamiért” elnézőek voltak velem, amit ki nem állhattam. Viszont még így is elég jól teljesítettem a suliban – legalábbis apám szerint –, csak nehéz volt. Mindenesetre a sporttal ellensúlyoztam a lemaradásomat. Imádtam úszni, egyszerűen kikapcsolt, és nem gondoltam a szörnyűségekre. Otthon pedig várt Bob, a kutyám. Volt még egy háziállatnak nem nevezhető lakónk. Egy bagoly. Sosem értettem, hogy apám miért tart baglyot. Egyrészt a szabadban, például egy erődben kellett volna lennie, ehelyett ott volt nálunk. Másrészt mire kellhet apámnak egy bagoly? Amikor rákérdeztem, mindig azt mondta, a húgától kapta, és fontos a számára. Nem győzött meg. Ki a rosseb ad „ajándékba” baglyot? No, mindegy. Azért jól elvoltak Bobbal. Csodáltam, hogy sosem akarta felfalni vagy ilyesmi.
Felvétel a Roxfortba:
1988 nyarán kaptam egy levelet, melyben az állt, hogy felvételt nyertem a varázslóképzőbe. Nagyon összetett reakcióm volt. Egyrészt mindig is tudtam, hogy nem egy egyszerű ember vagyok, de azért a varázslókban mégsem hittem nagyon, inkább csak reménykedtem, hogy egyszer majd valami jó is történik velem. Másrészt az járt a fejemben, hogy mi lesz az apámmal. Mármint…azt gondoltam, boldogulni fog a jól menő vállalatának köszönhetően, de magányosak leszünk. Azt sem tudtam, hol van ez a Roxfort, arról nem is beszélve, hogy ez nem kamu-e, és csak az osztálytársaim szívatnak-e ezzel. Végül annyira hiteles volt a levél, hogy kezdtem elhinni a dolgot – mondván, ilyet azért senki nem tud csak úgy kitalálni. Aztán, mikor apám hazaért, elújságoltam neki a hírt. Először nem értette a dolgot, majd kezébe vette a levelet, és higgadtan – az arcán egy kis mosollyal – közölte, hogy tényleg igaz. Nem hittem a fülemnek, amikor azt állította, hogy tud a varázsvilág létezéséről. Kiderült, hogy a húga boszorkány – ezért volt hát távol, ami azért még mindig nem jó mentség arra, hogy miért csak évente egyszer jött el hozzánk. Sejtették, hogy varázsló vagyok, de nem tudták biztosra. (Történtek velem furcsa dolgok, de nem hittem volna ezt el, meg nem is nagyon emlékszem ezekre a dolgokra.) Az apám meg nem szerette volna, hogy nagyon beleéljem magam a dologba, mert nagyot csalódhattam volna, ha mégsem vagyok az. Szóval vártak, hogy jön-e levél vagy sem. Aztán apám rögvest levelet küldött a húgomnak azzal a bagollyal, amelyről már oly sokat meséltem. Akkor vált világossá a dolog az állatról, a húgáról és a levelemről – egyszóval mindenről. Egy hét múlva már itt is volt a nénikém. Elmesélt egy csomó mindent a varázslásról, a Roxfortról, aztán indultunk is az Abszol útra beszerezni a tanszereket. Utunk során sokat beszélgettünk. Elmondta, hogy nagyon sajnálja, hogy keveset volt velünk, de annyit dolgozott, amennyit csak lehet – méghozzá miattam. Azt mondta, csak az apám nem volt biztos abban, hogy varázsló vagyok. A nénikém viszont tudta. Hogyan függ össze ez a sok munkával? Elmondása szerint sok pénzt tett félre nekem, hogy legyen miből tanulnom majd, mert a „muglipénzt” nem fogadják el. És noha sokaknak segítenek beszerezni ingyen (támogatással) a szükséges könyveket, stb., a nénikém azt szerette volna, ha biztos lábakon állok majd. Így hát megvettünk mindent, ami kellett, lett egy baglyom is. Carlosnak neveztem el egy spanyol utunk során megismert bikáról. Hasonló a tekintetük és a barna színük.
A roxforti évek:
Ez a korszak nagy változást hozott az életembe. Szerencsére jól vettem az akadályt, meglepően könnyen ismerkedtem, barátokat is szereztem. Jól éreztem és most is jól érzem magam itt. Az apámmal is tudtam tartani a kapcsolatot, a szünetekben sokszor együtt lógtunk. Három éve megismert egy doktornőt. Tavaly volt az esküvőjük. Nagyon boldogok, aminek én is örülök természetesen. A tanulással nincs gond, mindent imádok a jóslástan kivételével, az valahogy nem igazán megy nekem. Harmadikos koromban bekerültem a kviddicscsapatba, hajtó lettem. Így még több embert ismertem meg. Belegondolva mindenkivel jóban vagyok. Ha tudok, segítek mindenkinek. Kevesebbet gondolok anyámra is meg minden. Hiába nem ismertem, a hiánya akkor is előjön néha… Most nyolcadikos vagy, és auror szeretnék lenni.
Albus Dumbledore
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Peter O'Brian 2015-02-01, 19:32
Elfogadva!
Egyrészt köszönöm szépen a tagoltságot, nekem akinek az óvódában is excel tábla volt a jelem, fontos az áttekinthetőség Az különösen tetszik, hogy nagyon is rowlingi világ jegyében írtad meg az ET-det, nem valami játékbatekintéses modern huszárvágással oldottad meg, úgyhogy ez alapján elhiszem, hogy a magadénak érzed mindezt. A jegesmedve patrónus különösen vicces, az pedig külön fontos, hogy még a kviddicscsapatba is jelentkeztél, csak éppen azzal az a gond, hogy egyetemistaként sajnos már nem lehetséges. Ezen kívül mindent rendben találtam, várnak a foglalók és persze a játék!
Az különösen tetszik, hogy nagyon is rowlingi világ jegyében írtad meg az ET-det, nem valami játékbatekintéses modern huszárvágással oldottad meg, úgyhogy ez alapján elhiszem, hogy a magadénak érzed mindezt. A jegesmedve patrónus különösen vicces, az pedig külön fontos, hogy még a kviddicscsapatba is jelentkeztél, csak éppen azzal az a gond, hogy egyetemistaként sajnos már nem lehetséges. Ezen kívül mindent rendben találtam, várnak a foglalók és persze a játék! 
