2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Igazából fogalmam sincs mit tudnék csinálni, csak jöttem Charlene után mert azért ott állni, mint egy darab fa nem csak feltűnő,d e értelmetlen is, a másik meg azért nem tetszik nekem, hogy Charlene így kiborult, ráadásul egy mardekáros miatt, mert azért hát látom valamennyire mi a helyzet, nem kezd az ember ok nélkül elrohanni csak annyitól, hogy meg lát egy párt. Szóval na, helyén van az eszem még ha nem is látszik, mert a vörös haj eltakarja. Kiszaladok a folyosóra és meg is találom Charlene-t, nem nehéz, apró, szőke és komoylan letört. Próbálom valamelyest viccel vidítani, meg, hogy Friccs most talán éppen tűzoltóért kiált, de az a halovány mosoly féle nem igazán tud meggyőzni. És akkor voala, jön is a "felmentő" sereg. -Sziasztok! - A legnagyobb talány vagy kérdés miért érzek ekkora ellenszenvet a srác iránt azon kívül, hogy egy hazudozó, csaló, nagyravágyó, pökhendi, túlon-túl magabiztos, ferde szemű mardekáros. Azt hiszem azért, mert megbántotta Charlenet-t. Kicsit félre állok, hogy a lány, Abi, nyugtatgathassa Charlene-t bár nekem nem úgy jön le, hogy erre most pont szüksége volna és pont ettől a személytől. A bemutatkozás persze megtörténik és hát Leo..halvány fogalmam sincs kicsoda, de nem lehet olyan híres mert nem figyeltem fel a nevére. Charlene egész ramatyul fest és már-már szerintem azt fontolgatja, hogy mindegy a büszkeségének és elsírja magát. Hát nem tudom igazából miért tenné, elég csak erre a srácra ránézni és kb nem a sírás kerülget hanem valami más negatív dolog. Nem tudom Charlene mit lát ebben a srácban, mert én őszintén megvallom semmit sem. A lány, vélhetőleg Leo barátnője meg úgy látszik azt se tudja, hogy Ők ketten ismerik egymást. Akaratlanul is olyan helyzetbe kutyulódtam amihez semmi közöm. Hermione és a tanulásmániája meg a rendmániája is együttvéve jobbak ennél a helyzetnél, persze ilyenkor nincs itt Harry, már miért is lenne? Ron, legalább ne áll úgy, mint egy farönk. -Charlene ha gondolod elkísérlek a klubhelyiségedhez. - Ajánlkozom fel, mert látom rajta, hogy nem igazán van oda ezért az összegyűlt társaságért. Jobb lett volna enél az egésznél ha Friccs rajtakap a mustáros sütikészletemmel. Még azt a fajta büntetést is előbb eltudnám viselni, mint egy ilyen drámai helyzetben állni is lesni ki a fejemből.
Charlene Carols
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Charlene & Ron - Kiborulás a bál után 2015-02-12, 20:49
Nem fogok sírni, nem akarok sírni! Amúgy is mi okom lenne rá? Nem... nem csinált senki semmi rosszat és amúgy is jól éreztem magam a bálon, akkor mégis miért zavar az, hogy Leo Abivel jött el? Nem kéne, hogy zavarjon, hiszen a barátnőm és én jót akarok neki és az a baj, hogy csak még rosszabbul érzem magam azért, mert zavar, hogy eljöttek. Az kell, hogy a fontos legyen nekem, hogy a barátnőm boldog legyen, helyette meg... képes vagyok féltékenykedni és e miatt lelépni a bálról? Totál hülye vagyok és még Ronnal is elszúrom a bálját, ami miatt csak még rosszabbul érzem magam. Amikor leül mellém és átkarolja a vállamat megpróbálok egy gyenge kis mosolyt varázsolni az arcomra, de hát nem mondanám az igazinak, sőt... kimondottan pocsékra sikeredik, egy pillanat múlva pedig már le is gördül az első könnycsepp, aminek nem kellett volna, mert azt mondtam, hogy nem fogok sírni igaz? Mégis úgy fest, hogy most ez következik. - Ez... ez vicces, kár, hogy nem láttuk. - hát azt hiszem nem hatásosak annyira a szavaim ebben a formában, a nyöszörgő és sírós hangon... nagyon nem. Ezek után már csak hab a tortán az, hogy léptek zaja közeledik, én pedig meghallom az ismerős hangot. Viszonoznom kéne a mosolyát, de csak könnyes szemmel nézek fel, amikor végül megérkezik mellém. Na ezt nem kéne, nem akarom, hogy Abi bálját is elszúrni, ez... ez nem fair tőlem és nem is kéne, hogy érdekeljen ez az egész. Én nem is vagyok ilyen, engem... engem nem érdekelnek a fiúk és Leo sem érdekel, totál hidegen hagy! - Se... semmi. - rázom meg a fejemet, de hát tudom én, hogy ez cseppet átlátszó. Nem sír az ember akkor, ha semmi se történt, főleg én. Évente egyszer szoktam kb. sírni, akkor is, ha jó okom van rá, szóval... semmi miatt nem sírunk. A bemutatásra csak még jobban lebiggyed a szám. Igen az ő Leoja, én meg e miatt itatom az egereket, komolyan... tiszta hülye vagyok! És persze csak még inkább megered a könnyem, amikor megölel. Abba kéne hagynom ezt, főleg hallva Leo rezignált hangját. Tuti, hogy csak valami hisztis kis csajnak néz, de... tudtam, hogy nem érti meg, tudtam azt is, hogy nem szabadna vele egyáltalán foglalkoznom, hogy... nem is kellett volna vele még deszkáznom sem, mert neki érthetetlen, hogy ellopja az első csókomat, aztán meg a legjobb barátnőmmel megy a bálba, és mindezek után még én vagyok a hülye, hogy kiakadok? - Nem... nem lesz semmi baj Abi. Csak kiment a bokám ebben a hülye... hülye magassarkúban és megfájdult, de... ti menjetek csak Leoval. - a te Leoddal. Nem kell itt engem pátyolgatni. Itt van Ron és én nem fogom eljátszani a hisztis libát, mert nem olyan vagyok. Charlene Carols vagyok, apa lánya, aki erős és aki nem is akar semmit a fiúktól, maximum kosarazni velük, vagy sütiket kidíszíteni chilivel, hogy mindenkit jól megszívasson. Én... nem szoktam ilyesmi miatt bőgni, én... nem akarok senki miatt se bőgni, mert ez hatalmas hülyeség!
Azt gondoltam mára már nem lesz több esemény, semmi drámai vagy feleslegeen hisztérikus ám amint megpillantom a kis Charlenet egyszerűen belémhasít az érzés: lesz itt még baj. Abi ugyan nem veszi észre számomra azonban rögvest egyértelművé válik, hogy a lány sír. Abi megragadja a kezem és magával ránt a párocskához, csak ekkor jön rá, hogy valami nem stimmel. Legszívesebben azzal vágnám ki magam a dologból, hogy valószínűleg zavarunk és hagyjuk őket de rövidesen kiderül, hogy Abi túl közel áll Charlenehez. Az már eleve furcsa volt, hogy ismerik egymást de attól méginkább rosszul áll a szénám, hogy ennyire jól ismerik egymást. Szóval legjobb barátnő és Ron. Lehetne ennél cinkebb a helyzet? Talán... Abi most leguggol a barátnőjéhez és babusgatni kezdi kitúrva mellőle a vörös pulykatojást. Ron Weasley - ismerem. Ki ne ismerne egy olyan Griffendélest aki sokkal inkább a kelekótya Hugrabugosok közé illene? Bátor mint az oroszlán mi? Bizonyára rossz papírokat nézett át előtte a Teszlek süveg. - Ismerjük egymást Charleneal - jelentem ki kimondottan rezignált arckifejezéssel. Sosem voltam jó a hisztikezelésben, ilyenkor inkább elmenekülök de ezt most nem tehetem meg. Abi miatt... nem is tudom mit mondhatnék ezért csak állok ott miközben szabad kezem önkéntelenül a zsebembe csusszan. Charlene hátát máskor meg Abi arcát bámulom, a vörösről egyelőre nem nagyon veszek tudomást. Legszívesebben kettesben maradnék a lány duó legkevésbé hisztérikus tagjával vagy csak simán kimennék és elszívnék egy jó cigit. Bármit csak ehhez a feleslegesen szívvfacsaró, sírdogálós jelenethez ne kelljen asszisztálnom.
Azt hiszem mondhatni, hogy elfáradtunk már. Ott volt a tánc, maga a bál, és akkor még Marie-ről szót sem ejtettem. Az estében a legjobb pont, és amelyik egyáltalán nem merített ki, nem húzott fel, az Leo volt. Jó... Marie-nek sem ez volt a célja, ő csak próbált jó nővér lenni, ahogy szokott, csak meg akart védeni, de ezúttal tévesen, nem voltam veszélynek kitéve, nem kellett megvédeni... legalábbis nem tőle, most ezt már remélem ő is megérti. Kellőképpen kitomboltuk, szétszaggassuk a cipőnket a táncban - még ha ez erős túlzás is -, és kibeszélgettük magunkat - amire azért én annyira nem vennék mérget, mind az övére, mind a saját beszélőkémre nézve -, úgyhogy ideje volt elindulni - valószínűleg a sjagó tagjaink noszogatása miatt - a hálókörletek felé. Vagyis elindulni... ez még nem jelentette azt, hogy tényleg arra tartunk, és nem veszem rá Leot, hogy sétálgassunk erre-arra vele beszélgetve. Mert megpróbálom, az kétségtelen, még ha a végén már mezítláb lépkedek majd a suli kövén hajnali akárhánykor. Kit zavar majd? Már, ha sikerül meggyőzni, azonban reménykedhetek a saját sikeremben... Oké, egy egyszerű üldögélés is megteszi, viszont hiába vagyok fáradt, ez semmit nem von le abból, amennyire szeretek, vagy szeretnék vele lenni... csak lenni is. Rendben. Tudom, hogy ennek semmi értelme, tisztában vagyok vele. Neki is vágunk az útnak a hálókörletekig, és baktatunk, a kezeimmel magamhoz ölelve Leot, a fejemet annak a vállának döntve, amivel engem karolt át. Egyelőre még kissé csendesen battyogunk, legalábbis magunkhoz képest eléggé, hiszen a zene továbbra is üvölt odabentről. Aztán egy puszit nyom a fejemre, miközbem ráfordolunk a folyosóra, és elkapva az övéről a tekintetem, elpillantok a lépcsők irányába belepirulva a megnyugtató pusziba. Bár a "megnyugtató" szót lehet le kellene cserélnem, mert persze, megnyugtat, de egy pillanat alatt a szívem is hevesebb ütembe kezd tőle, én meg hiába mondom neki, hogy hagyja a dobszólót. Egy vörös fiú, és egy szőke lány tűnik szembe. Azonnal felkapom a fejem a jelenségre, már azt hittem ők nincsenek is a táncolók tömegében, azért nem találkoztunk velük, vagy már sokkal régebben leléptek, mielőtt összefuthattunk volna velük. - Charlene! - kiáltok fel mosollyal az arcomon, mikor meglátom a legjobb barátnőmet a lépcsőn ücsörögve. Egyből elengedem a partnerem, de megragadom az addig vállamon heverő kezét, és Ronék irányába sietek, nyomomban Leot húzva. Vigyorogva érünk oda hozzájuk, legalábbis részemről, azonban hamar lehervad a képemről. Miért csak közelebbérve tűnik fel, hogy könnyektől csillognak a szemei? Miért sírt? - Charlene... Mi... mi történt? - kapkodom a fejem aggódóan hol rá, hol Ronra nézve, majd végül Leo tekintetében akadok meg. - Igen, bocsánat faragatlan vagyok. Nos, ő itt Leo, ő az én Leom - utalok vissza a szobabeli beszélgetésünkre. - Ő pedig itt Charlene, a legjobb barátnőm. És Ron, akivel ő jött a bálra - mosolygok rájuk halványan - hátha ezzel eltereltem cseppnyit a gondolatait -, míg le nem guggolok elé, és meg nem ölelem, remélve, hogy addig Ron elhúzza a kezét - viszont díjazom, hogy nyugtatja, hogy próbálkozik vele, és remélem nem bánja, hogy el kell engednie őt egy pillanatra, hogy az én karjaimmal szorongathassam meg. Szinte csodaszámba megy, hogy az előbbi mozdulatsor hatására se nem esek el, se nem válik rajtam ketté a ruha. Ezaz Abi, legalább ez megy... legalább ma este. Azonban semmi depi, nem hagyom, hogy ez legyen. Leo nem hinném, hogy haragudni fog mindezért, elvégre Charlene szintén egy olyan valaki, aki fontos nekem... nagyon-nagyon fontos... nagyon. - Akármi is történt, nem lesz semmi baj - suttogom a fülébe magamhoz vonva. Majd kinyitom a szemeim és Leora pillantok, olyan értetlenül álldogál. Oké-oké, a legjobb barátnőmről van szó, nem fogom hagyni, hogy sírdogáljon, nem, nem, nem és nem. A tekintetemmel elkapom az övét, és először bocsánatkérően bámulok rá, ami egyre inkább kezd átváltani kérdőre, látva a Leoét, majd végül elengedem Charlene-t, hogy levegőt is kapjon, és az arcát fürkészem.
words: 621 note: Elnézést kérek mindenkitől, amiért pocsék lett... de itt van, és igyekszem, hogy ennél csak jobb legyen. music: -
Ron Weasley2
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Charlene & Ron - Kiborulás a bál után 2015-02-09, 16:14
Igazán nem tudom mi ütött Charlene-ba. Remekül mulattunk, legalábbis én így éreztem, erre felfigyel ara a párosra és elrohan..Vesszek meg ha megértem az okát. Vagyis, valamennyire világos, de Charlene nekem sose tűnt olyannak aki csak úgy elrohan, az inkább én vagyok. Igen, határozottan rám illik ez a dolog. Mikor jött Friccs én akartam eliszkolni, na meg a többi, megszámlálhatatlan eset is ezt bizonyítja. Charlene inkább az a típusú lány aki szemben áll a problémákkal..nem adja fel vagy menekül el. Talán nem éppen nem most kellene rákérdeznem mi bántja, de na, én hívtam el a bálba és azok ketten tönkre tették a mulatságunkat, van némi beleszólási jogom azt hiszem. Igazából még egy alkalommal se volt, hogy sikerült volna jól éreznem magam egy bálon, vagy unalmas volt vagy éppen a partnerem volt kiakadva azon, hogy én mennyire vagyok unalmas. Nem is tudom melyik a jobb. Charlene viszont nem tűnt unottnak, sőt, feldobta az estémet, még sose szórakoztam ilyen jól. Persze Harry-vel is meg Hermione-val is képesek vagyunk maradandót alkotni, de a ma este különlegesen klassz volt, kár, hogy McGalagony megjelent, túlságosan figyelmes tanár, már-már ijesztően, ha nem lépünk le megtalál és nekem akkor végem. Kissé talán ideges is vagyok, mert nem jó látni Charlene-t ilyen állapotban, én egy életvidám, vicces és igen trükkös lánynak ismertem meg, a jelenlegi állapotban nem is hasonlít önmagára. És ez valamiért, ki tudja miért borzalmasan zavar. Nem jó ilyennek látni. Ahogy kiszaladtam a folyosóra végig néztek rajtam a bálozók és ki ilyen ki olyan dolgot tett hozzá, de nem is érdekel, remélhetőleg Charlene-t még a közelben találom. Ahogy végig sietek a folyosón végül megpillantom a volt élettel teli Charline-t, elszontyolodom attól, hogy ilyen keservesen érzi magát. Odalépek és leguggolok elé. -Semmi gond nincs, tényleg. - Mosolyodom el hátha Őt is rátudom venni erre. Nem akarom én faggatni, dehogyis, ha akarja akkor elmondja ha nem akkor ennyi, nem csinálunk belőle nagy ügyet. -Ha ez kicsit jobb kedvre derít, akkor elmondom, hogy amikor kiléptem a bálteremből Friccs indult a mustáros sütik felé a kajla farkú macskával együtt, lesz meglepetésben részük. - Vigyorodtam el. Talán a próbálkozásaimmal semmire sem megyek, de senki nem mondhatja azt, hogy bele sem kezdtem. Mégis csak a karácsonyi bál van, nem szabad szomorúnak lenni még ha olyat is látunk ami erre ad okot. Csak egy ötletként lehuppanok Charlene mellé ás átkarolom a vállát. Jó volna újra mosolyogni látni, hogy miért? Csak.
Charlene Carols
Reveal your secrets
Tárgy: Charlene & Ron - Kiborulás a bál után 2015-01-27, 13:53
Lehet, hogy nem kéne ezen ennyire kiakadnom és... talán ha valaki ezt mondaná, akkor... Nem jelenleg nem igazán érdekelne senkinek sem a véleménye. Abi és Leo... Nem szabadna foglalkoznom vele, hiszen meg volt rá az esély, egyszerűen csak mégis valahol belül rosszul esik. Viszont végképp nem kellett volna e miatt Ront ott hagynom a bálon, hiszen ő rendes és jól is éreztem magam vele és nem érdemelte meg, hogy csak úgy faképnél hagyja, de attól még nem tudtam volna végignézni azt, hogy ők ketten... Most már biztos az, hogy az akiről Abi olyan lelkesen mesélt ugyanaz a Leo, akit én is ismerek. Ezek után komolyan... még mindig nem érti meg azt, hogy nem illik mást csak úgy megcsókolni, mert épp olyanja van. Egyszerűen... nem szabad, mert azzal a másikban végül rossz érzéseket kelthet, ha mással is ugyanezt teszi, aztán még Abit hívja el a bálba és ez... nem fair a részéről. De én végül is jól éreztem magam így is, szóval nem kellene fennakadnom a dolgom, de hát tud az ember mit tenni az érzéseivel? Még jó, hogy a szoknyám nem túlságosan hosszú és valami csoda folytán a bokámat sem töröm ki, amíg el nem érek az első lépcsőig, hogy ott szépen ledobjam magam és most már kibújjak a cipőből, ami már azért kellően ölte a lábamat és ez a futás még inkább kockázatos volt benne. A bálok... egyszerűen csak nem nekem valók semmilyen szempontból sem és most még csak azt sem tudom, hogy mit kéne éreznem. Csalódott vagyok, vagy dühös? De miért? Leora vagyok mérges és egyben... még sem, én nem is értem ezt az egészet. Összeszorítom a szememet, mert őszintén szólva nem igazán akarok sírni, de még se tudok tenni az ellen, hogy könny gyűlik belé. De ha elég ideig szorítom, akkor csak elmúlik és valahogy a torkomat szorító gombócot is le lehet tudni nem? Mennie kell! Felpillantok, amikor meghallom a közeledő lépteket. Na igen... én meg képes vagyok Ronnal kiszúrni, miközben ő aztán igazán nem érdemli meg és azt se nagyon tudja, ha jól sejtem, hogy mégis mi a frász van velem. Sóhajtok egy aprót, megtörlöm a szememet, aztán végül csak ráveszem magam, hogy rá is nézzek. - Bocs... Ron... én csak... - oké, ezt azt hiszem még nem tökéletes magyarázat, de mégis mit mondjak? Nem hiszem, hogy jól esne neki, de még igazából én magam sem tudom pontosan, hogy miért is léptem le, szóval akkor hogyan tudnám jól elmagyarázni egyáltalán?
//
