Eric Carpenter

Tárgy: Eric Carpenter 2014-12-14, 00:22

Eric Carpenter

[You must be registered and logged in to see this image.]
"Karakteredre jellemző idézet"

Főkarakter: Astrid McCaine
Teljes név: Eric Carpenter
Születési hely és dátum: London, Anglia, 1977. 02.28.
Csoport: Griffendél
Patrónus: Farkas
Évfolyam (szak): 9. évfolyam (látványmágus szak)
Képesség: -
Kiemelkedő tudás:Bűbájtan - kiemelkedő, Legendás lények gondozása - kiemelkedő

Jellemed kifejtése

Bár kishúgom halála óta belül összetörtem és a gyászom úgy érzem, hogy örökké fog tartani, mégis, ezt nem mutatom ki senkinek sem. Nem vagyok lelki nyomorék, sőt, inkább Liára emlékezve egy életvidám, kedves és barátságos srác vagyok, hiszen tudom, hogy húgom se akarná azt, hogy magamba omoljak. Ő azt akarná, hogy olyan lennék, amilyen akkor voltam, mikor ő még élt, így próbálok ennek megfelelően élni. Szeretek társaságban lenni, főleg a barátaimmal, akikből azért jó sokan vannak az intézményben, de ahogy mindenkinek, úgy nekem is akad néhány ellenségem, de ez csak természetes. Szeretem élni az életemet, és fontosnak tartom azt, hogy folyamatosan fejlődjek. A kitűzött céljaimat igyekszem mindenáron elérni, de azért nem vagyok túlságosan akaratos, vannak dolgok, amiknél engedek, ha szükséges. Az édesanyám nagyon fontos a számomra, hiszen ő nevelt fel és eszem ágában sincs hibáztatni őt Lia haláláért. Éppen eleget szenved így is, amióta apám már nincs mellette. És hogy vele mi a helyzet? Nos… azóta se láttam őt, de úgy érzem, hogy lassan ideje lesz megismerkednem vele, mégis csak az apám, bár tudom, hogy többé nem rángathatom majd bele ebbe a világba, amiben élek. Szeretek sportolni, és itt nincs kizárva a mugli sport se, hiszen eléggé hiperaktívnak mondhatom magam, így amibe lehet, abba belevágok és nem is hagyom félbe a dolgokat, általában.

Megjelenés

Külsőre szerintem eléggé átlagos vagyok, nincs bennem igazán különleges. Szemem színe barna, akár csak hajamé és úgy 180 cm magas vagyok. Átlagosan öltözködöm, így szeretem a farmerokat és a sötétebb színeket, de nem szoktam gyászruhába öltözni, tehát bírom a mintás felsőket és a sportos dolgokat is. Kedvelem az ékszereket, a különféle kiegészítőket, de azért nem szoktam itt se túlzásokba esni. Ja és igen, akad valamim, ami azért nem olyan gyakori a Roxfortban, ez pedig egy gyönyörű, kék színű motor, mely úgy hasítja az eget, ahogy nem szégyelli. Igen, jól érted, van egy repülő motorom, mely bár a Roxfortban konkrétan nem működik, de ahogy kilépek a kapun, már igen. Egyébként természetesen muglik módjára is lehet használni, az utakat is szereti, én pedig folyamatosan bütykölgetem, újítgatom. Értek hozzá, egyik szenvedélyem a motorom szerelése, az az én igazi büszkeségem. Nem vagyok gazdag, mégse sajnálom a pénzt ettől a drágaságtól.

Életed fontosabb állomásai

Nem is tudom hirtelen, hogy hol kezdjem a történetemet… Talán a szüleimnél? Végülis, az is érdekes egy történet. Rólam azt kell tudni, hogy bizony félvér vagyok, nem olyan előkelő, tiszta vérű, mint sokan mások, mégis, engem ez soha se zavart, nem éreztem ez miatt kívülállónak magam, inkább szerencsésnek, ugyanis ezen két vérnek hála ismerem mind a varázsvilágot, mind pedig a muglik világát. Ugye, most már érzed te is, hogy ez milyen jó dolog? Mert bár a mágia csúcs, de azért vannak dolgok, amikben a mugliknak se kell elbújniuk, ilyen például a foci… A kviddicset is szeretem, ne érts félre, de azért a mugli sportok is királyak.
Na de akkor a szüleim. Szóval anya auror volt, de néhány veszélyes küldetés után úgy döntött, hogy visszavonul és nyugodt életet keres magának a muglik között. Ő is félvér volt, tehát könnyedén feltalálta magát Londonban, akadt normális, átlagos munkája is az egyik cégnél és mivel pénze volt bőven, így egy lakást is tudott venni magának. Az élete tehát kellemesen telt és a mágiát egyre inkább elnyomta magában. Ide menekült, reménykedve, hogy több baj nem érheti, hogy normális élete lehet majd, hogy rátalál az ő hercegére és így tovább. Nos, rá is talált apámra, Robertre, aki utána pár évvel érkezett meg ahhoz a céghez. Ahogy ez lenni szokott, szinte első látásra egymásba szerettek, majd nemsokára összeköltöztek és megszülettem én.
Szóval minden simán ment, az apám nem tudta, hogy anyám boszorkány, hiszen ő csak egy egyszerű, átlagos férfi volt, de éppen ezért is imádta őt annyira anyám. Átlagos volt, nem veszélyes és rettentően kedves. Ami pedig fontos, hogy ő is családot akart és bármit megtett volna érte. Nem kellett sokáig várniuk, megjöttem, majd ahogy egy átlagos mugli fiút, úgy kezdtek el felnevelni, anyám pedig igyekezett minden aprócska jelét eltitkolni annak, hogy különleges vagyok és… hát nem vagyok átlagos. Mivel apám is sokat dolgozott, így ezzel nem volt gond, lassan elkezdtem felnőni és utánam négy évvel megszületett a kishúgom is, Lia. Imádtam azt a csöppséget, életvidám volt és rettentően aranyos, bearanyozta a családunk mindennapjait és ahogy teltek az évek, egyre szeretnivalóbb lett. A családunk tehát boldog volt, tényleg idilli volt minden, nem is akarhattunk ennél többet.
Eltelt három év Lia születését követően, én már hét éves voltam, iskolába jártam, de amikor tehettem, a legtöbb időben a hugicámmal töltöttem, de voltak kötelező iskolai programok, amiken részt kellett vennem, így egy késő esti színház is. A nap nagy részét tehát külön töltöttem a családomtól, de este vidáman sétáltam haza a kivilágított utcákon, várva, hogy végre hazaérjek, leüljek a hatalmas ebédlőasztalhoz és megvacsorázzak, az után pedig még adjak egy jóéjt puszit imádott húgomnak. A gond csak az, hogy amikor a házhoz értem (mivel addigra már egy kellemes családi házban éltünk), pontosabban az ajtó elé, azt betörve találtam, odabentről pedig sikítozás hallatszott. Nem tudtam, hogy mi történik, így hirtelen kapott el a bánik, majd remegő testtel sétáltam be a házba, hogy megtudjam, mi zajlik odabent. Az alsó szinten semmit se láttam, így hát elindultam a lépcső felé, majd fel az emeletre, de ott, amikor a nappalihoz értem, hirtelen dermedtem meg. Arcom elfehéredett a jelenettől… Apámat és anyámat a falhoz kötözték valami furcsa, fekete dologgal, amiről a mai napig nem tudom, hogy mi volt, de testük több helyen vérzett. Apám nem hitt a szemének, míg anyámon azt láttam, hogy pontosan tudja, hogy mi történik… Három köpenyes alak állt a nappalin közepén, közöttük pedig édes kisúgom nyújtogatta feléjük kezeit, mintha csak játszani szeretett volna velük. Kedves kislány volt, mondtam én, mindenkiben a jót látta, egy kicsinyke angyal…
- Most megfizetsz mindazért, amit ellenünk tettél! – azt a hangot soha életemben nem fogom elfelejteni, de a férfi anyámat nézte, ő pedig egy sikoly kíséretében próbált szabadulni, miközben szemeiből csak úgy záporoztak a könnyek. Nem mertem közbelépni, mégis mit tehettem volna? Engem is valószínűleg megölnek, ha így teszek, de azóta is kísért a múlt, hogy nem léptem közbe. Hátha… hátha mégis tehettem volna valamit. Tehát igen, jól érzed, magamat hibáztatom a kis angyal haláláért. Tudod jól, hogy mi történt, egy pillanat volt csupán, zöld fény, a kicsinyke test pedig mozdulatlanul, üveges szemekkel hullott rá a puha, szüleink által már beborított, véres szőnyegre. A szüleim könyörgése nem hatott meg a halálfalókat, de ahogy Lia meghalt, úgy már én se tudtam volna nyugton maradni, hangot akartam adni, de nem tudtam, ahogy mozdulni se, mintha csak egy szoborrá változtam volna. Részben ez történt, megjelent mögöttem néhány másik személy, már nem emlékszem rájuk, agyam akkor már nehezen fogta fel a történteket, de tettek róla, hogy én ne kerüljek be a nappaliba, hogy én véletlenül se veszítsem el életemet. A harcra se emlékszem már igazán, de azt tudom, hogy mi hárman életben maradtunk… életben, de hatalmas veszteséggel szívünkben.
Ez az éjszaka után már semmi se volt olyan, mint az előtt, apám rájött anyám titkára, ahogy arra is, hogy annak idején az ilyen embereket üldözte… az ilyen varázslókat, kik ártani akarnak a világnak. Mégis, őt hibáztatta, nem tudott megbocsátani neki, így a család széthullott, én pedig… mivel szintén mágikus vér csörgedezett ereimben, anyámmal maradtam. Apám tudni se akart soha többet arról, hogy létezik ez a másik világ, el akart felejteni mindent, így a szétköltözés után anyám megadta neki azt, amit szeretett volna. Bár a szíve belesajdult, mégis, megszabadította apámat a szenvedésektől, kitörölt minket az emlékeiből.
Azóta egyedül nevel engem, én pedig képtelen vagyok elfelejteni azt, ami történt, nem is akarom. Eleinte nehezen dolgoztam fel mindezt, pszichológusokhoz jártam, de valahogy… valahogy sikerült elzárni a múltat. Mostanra már rendben vagyok, teljesen és talán azért vagyok mindig ilyen vidám és segítőkész, mert ezzel leplezem belül fájdalmamat, hogy még mindig gyászolom Liát és ez soha se változik meg.
Anyám tehát beavatott abba, hogy ki és mi vagyok én valójában, ahogy pedig betöltöttem a 11. életévemet, a Roxfortba kerültem, méghozzá a Griffendél házba. Megszerettem azt a helyet, ezért se léptem le onnan hét év után, a szakválasztás pedig egy újabb kihívással kecsegtetett. A bosszú még mindig bennem él szeretett húgom iránt, mégse tehettem meg azt anyámmal, hogy az aurori pályán követni fogom, így hát egy egyszerű, de szerintem nagyon is hasznos szak felé fordultam, ami a látványmágus szak volt. Vicces, kellemes dolgokat lehet tanulni, de aki tudja, hogy ezeket hogyan használja fel akár támadásokra is, az erősebb lehet. Ez illik hozzám igazán, hiszen mindenki egy jó humorú, kedves srácnak tart, miért törném hát össze bennük ezt a képet?

Tárgy: Re: Eric Carpenter 2014-12-14, 18:21

Elfogadva!

Te vagy az a kivétel, akinél még egy számomra nem bejövős PB-ből is szuper karit tudsz varázsolni, mert most is ez történt^^ Nagyon tetszik, szépen átgondolt kari, nem túlspilázva oda nem illő elemekkel, viszont egy nagyon komoly háttérrel, ami enyhén szólva is tragikus, ebből lehet aztán szépen épitkezni, ügyes vagy^^ Foglalózz, és vár a játéktér^^

***

» Sabrina Carpenter
» Eric & Zoë
» Eric Dragneel
» Eric Taylor
» Eric Dane