Darius & Anne III. - A bál

Érzem, ahogy Darius teste kissé megfeszül a suttogásomtól és az az érzésem van, hogy most éppen őt járja át a bizonyos bizsergés, mely szinte minden érintését követően átszalad rajtam. De persze nem is én lennék, ha nem próbálnám meg felcsigázni a srácot, és a számat sem tudom gyakran befogni és így akár a semmiről is biztos nagyon jót csevegnék vele, de inkább egy enyhe utalást kap tőlem az estét illetően. Értse, ahogy akarja. Tulajdonképpen még én sem nagyon gondoltam át, hogy mit értek a később alatt, mert még mindig nem sikerült rájönnöm, milyen kimenetele lesz az estének. A későbbi táncokra céloztam? Vagy ara, hogy már képesek vagyunk egymást egy-egy csókkal is feltüzelni? Vagy esetleg arra, hogy a mai este együtt kötünk ki valahol, hogy most megadjam neki, azt, amit a parton nem? Egyik lehetőségre sem mondanék nemet, még az utolsónak sem ellenkeznék, ha éppen úgy hozná a pillanat, szóval az már csak Dariuson múlik, hogy ő mégis mit gondol e mögé a bizonyos "később" szó mögé...
- Én úgy emlékszem, hogy nem zavart... Sőt, biztos vagyok benne - válaszolom kapásból, s közben viszonzásul az én arcomra is csak kiül az a kissé gonoszkás mosoly. Vagy inkább az elégedett mosolyom? Vagy talán a flörtölős? Pillanatnyilag gőzöm sincs melyik és ez megint csak fura. Kerültem már hasonló helyzetekbe, csak akkor épp én semmit sem éreztem a srác iránt. Lehet, hogy a másik igen, de én nem és most meg talán, azt hiszem... Meglehet, hogy... Hogy van valami. Ez pedig még inkább arra ösztönöz, hogy mielőbb kiderítsem, mi ez. Talán éppen ezért találom ki, hogy vele is eljátszom ezt a fura flörtölgetős szituációt?
Váratlanul ér a következő pillanat, de mégis tetszik a helyzet. A határozott mozdulat, mellyel magához húzott, a közelsége és az illata, amivel sosem lehet betelni... Mind csak még inkább meggyőz arról, hogy akarom én ezt a pasit. Nem tudom miért és hogyan, de akarom őt és ez megint csak fura. Mégis mikor volt az, hogy én nem azt mondtam, hogy kell nekem ez a srác, hanem azt hogy akarom őt? Öm... Soha?...
A mellkasomban lévő kis pumpa ismét gyorsabban kezd el dolgozni, mikor Darius a fülembe suttog. Versenyezni? Azt hiszem, eddig én állok nyerésre és... Vagy mégsem... Egy pillanatig levegőt venni sem tudok, mikor nyakamat nyelvével érinti, átjár az a jóleső bizsergés és fel sem tűnik, de talán mintha hirtelen picit megszorítanám a bal kezét. Ennyire győzni akarna most ellenem ebben a játékban? Nem hagyhatom, most nem. A múltkor én maradtam alul és álltam előtte hiányos öltözékben, ma ez nem történhet meg... Mármint az nem, hogy én veszítsek és adjam be a derekam. - Kíváncsi vagyok, még mit tudnál kitalálni, szóval... - egy apró csókot hintek akaira, majd csak pár milliméternyire távolodok el tőle, hogy befejezhessem a mondatot. - ...mutasd meg. - pillantok fel, s tekintetemmel sikerül újra elvesznem abban az éjsötét szempárban. Még sosem volt rám ilyen hatással senki pillantása sem, de mégis ez annyira megnyugtató. Belenézek azokba az imádni való szemekbe és mintha most rögtön képes lennék elolvadni és aztán elpárologni. Furcsa, mégis jó érzés, szóval most ezt utálnom kéne, de nem megy, nem tudok ilyen csodálatos dolgot utálni...

Múltkor Evangeline egy olyan érzésről beszélt nekem, amiről tudom, hogy nem lehet... Miért? Mert én azt mondom és kész, a ma estéhez viszont próbálok úgy hozzáállni, ahogy valószínűleg nem tenném. Utat engedek a fejemben kavargó furcsaságoknak és megcsókolom Dariust mindenféle ok nélkül, aztán elindulok, hogy bemehessünk, de előbb még akar valamit.. Adni? Képes volt ajándékot venni nekem, pedig... Pedig már kétszer is lekoptattam és még alig ismer, de vett nekem egy csinos láncot. Túl váratlan számomra ez az egész, nem tudom, mit kéne csinálnom. Valószínűleg eléggé leolvasható az arcomról a döbbenet, mert Darius nevet, vagy mosolyog... Olyan édes mosolya van, te jó ég, milyen szexi! Most én tényleg képes vagyok még jobban elolvadni attól, hogy mosolyog? Hát ez kész röhej, honnan ez a sok hülyeségem? Inkább csak enyhén bólintok neki, hogy nyugodtan felteheti rám a nyakláncot. Ez se vall rám... Általában jár a szám és mindenről van véleményem, de a bókoktól és az érintésétől ez valahogy most nem megy. Belém folytja a szót, mert nem tudom, mégis hogyan kéne ilyen esetben reagálni. Merlinre, hiszen még senki sem bókolt nekem ennyire őszintén! Erre jön Darius és szó szerint mindent felbolygat körülöttem, mert néha azt sem tudom, hogy mit miért teszek mellette, csak cselekszem és kész. Talán ez a csók is ilyesmi, bár inkább köszönetnek is szánom, mert tényleg meglepett a kis ajándékával. Én meg semmit sem hoztam neki, mert az nem vallana rám. De most komolyan, ötletem sincs, hogy mikor adtam utoljára valakinek ajándékot... Oké, ott van Eva, de ő más, mert ő a legjobb barátnőm, de azt hiszem rajta kívül senkit sem szoktam megajándékozni. Minek? Fölösleges, ha tudom, hogy úgysem lesz tartós kapcsolat és akkor valószínűleg a kukában vagy a padláson végzi a tőlem kapott kis dolog, ennek pedig semmi értelme se lenne...
Egy ideig belefeledkezem csókjának varázsába, ajkainak lágy de mégis vad játékába, majd pár másodperig csak figyeljük egymást. Tudom, hogy ő is érzi. Gőzöm sincs mi ez, de biztos vagyok benne, hogy érzi, különben nem így nézne rám. A csendet megszakítva - valószínűleg elég bénán, hiszen ez az ajándékozósdi nagyon nem az én műfajom - köszönöm meg a láncot, majd végre táncolni hívom Dariust. Ezért jöttünk, nemde? Táncolni, mert ez egy olyan valami, amiből elég sok mindent ki lehet hozni, bár ez nagyban függ attól is, hogy ki a partnered. Mellesleg megjegezném, hogy Dar arcán már egy ideje ott feszít az a bizonyos mosoly, amitől arcán megjelennek a kis gödröcskék is és ettől csak még imádni valóbb az összhatás. Most komolyan képes voltam így jellemezni? Inkább maradjunk abban, hogy a mosolya szexi és kész...
- Úgy beszélsz, mint valami jó kisfiú, aki először tapizott le - jegyzem meg egy csíntalan mosollyal a arcomon. - És mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz - teszem hozzá a füléhez hajolva, suttogva, azon a hangnemen amiről tudom, hogy a parton is sikerült kivernem nála a biztosítékot, mikor visszautasítottam. Lassú keringőbe kezdünk és egy picit hátrébb húzom a fejemet, hogy újra belenézek azokba a sötétbarna szemekbe. Hogy mi a tervem? Azt hiszem, talán húzom egy kicsit az agyát, ha már odakint hagytam úgy elcsavarni a fejem... Közelebb hajolok az arcához és továbbra is suttogva beszélek hozzá, mintha olyan nagy titkot osztanék meg vele. - Mellesleg... Ha már most ennyire beindultál, akkor mi lesz később? - kérdezem és pillantásom akaratlanul is ajkaira irányulnak, melyek képesek egy szempillantás alatt elvenni az eszem. Tekintetem visszaterelem lélektürkreibe, melyek az itteni fények hatására még sötétebbnek tűnnek, mint valójában.
Szeretek keringőzni, apu tanított meg otthon, mikor kicsi voltam. Úgy gondolja, hogy az aranyvérűeknél elengedhetetlen, hogy ismerjék a keringőket. Eleinte nem értettem, hogy miért csak élveztem, hogy úgy táncoltat, mint egy hercegnőt. Aztán rájöttem, mikor ilyen meg olyan partikra mentünk, ahol mindenki így táncolt. Viszont hiába kedvelem ezt a táncstílust, azért remélem, hogy lesznek majd bulizósabb számok is később és megmutathatom Dariusnak, hogy mire céloztam, mikor azt mondtam, később...

- Köszönöm, bár nem én választottam a ruhát - mosolygok Dariusra miután megemlíti, hogy gyönyörű vagyok. Lehet furcsa, de ilyen őszinte hangsúllyal ezt még senki sem mondta nekem és ahogy ezt most ő említette az tényleg jól esett. Igazából kicsit paráztam, hogy nem fog neki tetszeni a ruha, mert anyunak tényleg más az ízlése, mint nekem, de most hálás vagyok ezért. Külön meg kell neki köszönnöm a ruhaválasztást és jelezni, hogy legközelebb rakasson rá egy cipzárt is, mert ezt így kínhalál volt felvenni... De rajtam van és Dariusnak tetszik, szóval nem panaszkodhatok.
Gyorsan belebújok a cipőmbe, hogy ne legyen olyan hatalmas köztünk a magasságkülönbség és egy gyors csók után megköszönöm, hogy megvárt. Váratlanul ér, hogy ennyire őszinte velem. De nem a bók, hanem az lep meg, ahogy azt mondja, hiszen hangjában érzékelhető és arcán is látszik, hogy mennyire komolyan gondolja a kiejtett szavakat, én pedig ere nem voltam felkészülve. Csak egy mosollyal reagálok, majd mikor már készülnék indulni óvatosan visszahúz a karomnál fogva. Hozott nekem valamit? Meglepetten pillantok rá, majd észreveszem a láncot, amit előhúzott és megdöbbenek. Vett nekem egy nyakláncot? Nekem? Nem is emlékszem rá, hogy egyáltalán mikor kaptam én fiútól ilyen komoly ajándékot. Nem tudom, mégis mit mondhatnék, hiszen ez a nyaklánc gyönyörű és nem tudom elképzelni, mégis miért kapom. Amint meghallom kérdését hirtelen pislogok egy párat aztán enyhén bólintok.
Megszólalni sem tudok, annyira nem számítottam erre. Látom, hogy nem lehetett olcsó ez a nyaklánc. Igen, még én is látom, akinek mindent megvesznek a szülei. De az, hogy ezt most Dariustól kapom és az, hogy egyáltalán ő ajándékot vett nekem, egy olyan gesztus, amit nem fogok elfelejteni. Két kezemmel óvatosan összefogom a hajamat, hogy feltehesse nekem a nyakláncot, majd ha úgy érékelem, hogy ezzel megvan leeresztem őket és megpróbálom összeszedni gondolataimat, hogy erre most mégis mit mondhatnék. Azt hiszem meg kéne köszönnöm és elmondani neki, hogy mennyire szép, de ahogy Darius végigsimít nyakamon, vállaimon és kezemen, szívem megint elkezdi a kis játékát, amihez már kezdek hozzászokni a fiú közelében. Enyhén megremegek az érintésétől és szinte biztos vagyok benne, hogy ezt ő is érzékeli, majd amikor megpuszil, picit megszorítom kezét és arcomon megjelenik egy mosoly, melyhez enyhe pír társul amikor egy újabb bókot súg a fülembe. Erre tényleg nem tudtam felkészülni. Túl őszintén mondja nekem ezeket a szavakat és emiatt az egész annyira váratlanul ér, hogy nem tudom kizárni a pillanatot, de azt hiszem nem is akarom. Lassan felé fordítom a fejem és óvatosan megcsókolom, aztán elengedem kezeit és teljesen szembefordulok vele, majd így folytatom a csókot. Jobb kezemmel átölelem a nyakát, bal kezemet pedig összekulcsolom az övével, majd a csók után lassan nyitom ki szemeimet, de nem húzódok távolabb tőle. Azt akarom, hogy mindig ilyen közel legyünk egymáshoz.
- Köszönöm. Nagyon tetszik - célzok ezzel a nyakláncra, majd mégis kicsit eltávolodom tőle, hogy feltegyem a kérdést, amit már annyira akartam. - Megyünk táncolni? - mosolygok rá és ha beleegyezik, akkor együtt lépünk be a Nagyterembe, ahol hagyom, hogy ő irányítson. Had döntse el ő, hogy merre menjünk, én még mindig alig fogtam fel, hogy vele jöttem ide, azt meg még kevésbé, hogy ilyen szép ajándékot hozott nekem.

Nagyon úgy készültem, hogy nem lesz partnerem és bevallom, meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg valaki - ráadásul pont Darius - el fog hívni. Ebből persze egyből következett, hogy a ruha, amit terveztem felvenni, nem jó, mert túl kurvás. Időm viszont nem igazán volt már, hogy elmenjek venni egy új ruhát, szóval írtam egy levelet anyunak, hogy csináljon valamit vagy mit tudom én, de kell egy új ruha. Ma reggel meg is érkezett és hát nem nagyon néztem meg, mert gondoltam úgyis gyorsan fel tudom majd venni, de tévedtem. Időben nekiálltam készülődni, de megállt a tudomány, mikor nem találtam a cipzárt a ruhán. Fél órámba telt, mire kiderült, hogy nincs is rajta, mert még a szobatársaimmal is megnézettem. Mondanom sem kell, hogy egy ilyen csúszás miatt már rendesen késni fogok a megbeszélt időponthoz képest, de a hajamat hiába csináltam meg előtte, ahogy felvetem a ruhát, az is tökre ment és csinálhattam újra. A kontaktlencséről meg se is beszéljünk, hogy sikerült azzal is bénáznom, de csak be tudtam rakni. Még szerencse, hogy a sminkem nem kenődött el mindeközben.
Mielőtt kilépek a szobából még megpillantom magam a tükörben és hirtelen nem tudom mit mondjak. Ez nagyon durván furcsa! Anya tud ruhát választani, jó ízlése van, csak eléggé eltér az enyémtől... Életemben nem viseltem szerintem még egy hasonló ruhát és ha belegondolok abba, hogy nincs rajta cipzár, szerintem többet nem is fogok. Kész kínhalál felvenni egy ilyen ruhát, azt sem tudod, hogy mégis melyik feléről érdemesebb belebújni... Ránézek az órára és meglátom, hogy Darius már vagy negyed órája várat rám, ha nem több. Csak én lehetek ennyire béna, igaz? Ha sietek, akkor talán nem kések annyit, szóval a magassarkúmat inkább felkapom a kezembe, mert bár hiába vagyok miatta tíz centivel magasabb, simán orra eshetek benne. Ahogy szedem a lábam érzem, hogy hideg a kő a lábam alatt és ettől teljesen kiráz a hideg, de nem tud érdekelni, mert ha mázlim van, akkor Darius megérti, hogy kések... Ha egyáltalán még vár rám... Oké, mikor is kezdtem el én ilyen negatívan gondolkodni? És mégis mióta aggódok én a pasiügyek miatt? Ahogy az Előcsarnokba érek, egyből kiszúrom és... öltönyben van... és tök nyugodtan vár rám... Hirtelen megállok a terem másik végében és megdöbbenten mérem végig, hogy ez biztos ő-e, mert én tényleg azt hittem, hogy mostanra már lekoptatott... Most már lassabban közeledek felé, és van egy olyan érzésem, hogy már észre vett, de inkább nem nézek oda, mert tudom, hogy késtem és ez most tök ciki.
- Szia - köszönök, ahogy odaérek, aztán érzékelem, hogy valami nem stimmel, mert rohadt magas hozzám képest. Ja igen a cipő, még mindig nem vettem vissza. - Bocs, hogy késtem, de... Nem igazán szoktam ilyen ruhát hordani és még így is siettem, szóval... - bököm ki gyorsan az indokot, majd egy picit megtámaszkodom rajta, hogy vissza tudjam venni a cipőmet. - Nem könnyű ezekben sietni - mosolygok rá közben, mielőtt még bármit kérdezhetne, majd egy gyors csókot nyomok a szájára. - Én... Köszönöm, hogy megvártál - teszem hozzá, majd ha ő is úgy érzi, akkor akár be is mehetünk a Nagyterembe, mert nekem mindegy, hogy még itt álldogálunk, vagy inkább bemegyünk a bálra.