2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Szóval csak ennyin múlik, ne tegye az ember bonyolulttá. - még hümmögök is kicsit hozzá, de őszintén szólva azért érezni lehet azt a leheletnyi cinizmust is a hangomból, ami amúgy megbújik benne. Azt hiszem mondjuk ez teljesen érthető, nem értek vele egyet... egyáltalán nem értek vele egyet, mert az élet nem azért lesz bonyolult, mert azzá tesszük, rosszabb esetben inkább mások teszik nekünk azzá, nem pedig mi magunknak. Az én életemet például most ő teszi bonyolulttá azzal, hogy nem engedi, hogy visszamenjek a klubhelyiségbe és itt kell kint ücsörögnöm, mert ő azt hiszi, hogy csupán szavakkal meggyőzhet egy lányt arról, hogy nem kell kiakadnia, mert átment rajta és ennyi volt. A megjegyzésére már inkább csak felszökik a szemöldököm, mert hát ez a duma... azért finoman szólva is érdekes volt. Még hogy aggódok érte... a fenéket, csak nem értem meg a gondolkodásmódját, azért ez két nagyon különböző dolog. - Kedvesen vélekedsz a nőkről és akkor ezek szerint neked nincs akadály igaz? Bárkit simán meg lehet fejteni. - szökik fel a szemöldököm finoman szólva is kétkedve. Nem velem mondjuk nem menne semmire, főleg mert tudom, hogy milyen, így pedig nem érnének semmit se a kis trükkjei. Én nem dőlök be az ilyesminek, szóval bármennyire is egyszerűnek gondol minket, akkor sem biztos, hogy ha csak úgy ráböknék valakire, akkor simán meg tudnál oldani, annyira még ő se tökéletes. - Sose leszel olyan, mint én, de... attól még történhet olyasmi, amire nem számítasz. - mert miért ne? Értem én, nem hisz benne, nem gondolja, hogy valaha is szerelmes lehet, de majd meglátjuk. Szerintem attól még van rá esély, hogy nem hisz benne. Ez nem úgy működik, hogy csak akkor érzed, ha hiszel benne, de ez nem tudnám neki megmagyarázni és pont e miatt nem is nagyon próbálkoznék vele. - Végül is így is mondhatjuk... kegyetlenül őszinte, undok, nagyjából egyre megy. - rántom meg a vállamat. Ezzel a taktikával veszi le a lábukról a lányokat? Nem tudom elképzelni, bár gondolom abban az esetben szerepet játszik és olyannak mutatja magát, amilyet a másik látni akar. Gondolom a nehéz gyerekkor miatt ilyen a jelleme, de hát ezt nem fogom tudni csak úgy megváltoztatni, no meg nem is az én dolgom. Van épp elég bajom, nem hiszem, hogy ez az én dolgom lenne igaz? A megjegyzésére azért határozottan csúnyán nézek rá. - Nem azért írok naplót, mondtam, hogy van egy bátyám és vannak barátaim is. - akik kedvelnek és kész, nem csak olyanok vesznek körbe, akik szórakozni szeretnek velem, de nem jegyzem meg, hogy neki vajon hány igazi barátja van, mert az lenne a jó, ha végre lelépne, nem pedig az, hogy tovább folytassuk ezt az értelmetlen beszélgetést. Úgy fest, hogy nagy nehezen végre csak felfogja, hogy miről is van szó, hogy nem a legjobb nekem, hogy itt kell ücsörögnöm... azt hiszem már ez is haladásnak számít. - Legalább máskor tudom, hogy mivel lehet téged meggyőzni. - sóhajtok egyet, amikor végre sikerül elérnem, hogy felálljon, úgy értem a lépcsőről, és elinduljon. A kérdésre csak bólintok, a nevemet megjegyezte kész csoda... én meg akarom jegyezni az övét? - Igen... remek volt, kész élmény! - még nem tudom, estig eldöntöm, hogy vajon akarok-e írni róla, esetleg elrettentésképpen.
//Köszönöm szééépen az újabb élménydús játékot, tiéd a kezdő joga. //
- Hülyeség. Nem bonyolult semmi, ha nem teszed azzá. – de ehhez kell egyfajta született tehetség, ami úgy tűnik benne nincs meg, de hát nem is lep meg a dolog, nem olyan csajnak tűnik, mint aki szeretné egyáltalán az egyszerű dolgokat. Lemerem fogadni, hogy suttyomban rejtvényeket old meg folyamatosan… - Ez nem jelent bonyodalmat. Simán elsimítom a dolgot, de azért kösz, hogy aggódsz értem, jólesik. – nem zavar ez az egész, mármint nem veszem én ezt bonyodalomnak, mert egy hisztis liba nem az, mondok neki pár sablon nyugtató mondatot és kész, le van tudva már is a dolog, csakhogy a pici törékeny is szíve össze ne törjön. - Nem egyformák vagytok, csak… olyanok, mint valami egyenlet. Megtalálom a megoldó kulcsot, és onnantól már nem vagytok kihívás. – rántom meg a vállamat egyszerűen. Nem azt mondom, hogy egyformák, csak azt, hogy… ha az evolúciót néznénk, akkor ők a… szivacsok, mert egyszerűek, de mégis nagyszerűek. - Persze, mélységek… a szerelem, mi? – nevetek fel. Ne hülyéskedjen már velem, ennél azért okosabb lánynak tűnik, nem tudom elhinni, hogy tényleg képes hitelt adni egy olyan baromságnak,mint a szerelem. Nem létezik, ámítás, csalás, hazugság, amit önmagunkkal hitetünk el, hogy ne érezzük rosszul magunkat, ha nem annak kellünk, akinek akarjuk, hogy kelljünk. - Majd levideózom, de félek soha nem fogod megérni, hogy olyan legyek, mint te. – naiv és hülye. Mert, aki képes hinni a szerelemben és annak a megváltó tüzében meg minden hasonló baromságban, az megérdemel bizony egy jó alapos tökön rúgást, mert nem hiszem el, hogy a huszadik században nem vagyunk képesek nem hinni a mesékben. - Csak kegyetlenül őszinte vagyok.– húzom mosolyra a számat a szavait hallva. Ugyan, nem vagyok én undok, legalábbis nem annyira, mint amennyire mondják, vagy nem hiszek nekik, mert csak irigyek. Én így látom a világot, mert a világ ilyen, és senki nem magyarázza nekem azt, hogy tévedek. – Dehogy érted. – csóválom meg a fejemet. Mégis, hogy érthetné? Nem ő volt a helyemben, nem tudhatja milyen volt, de rohadtul mindegy is, mert nem számít, túléltem, és most már a saját életemet élem, senki és semmi nem szólhat bele, és én ezt nagyon is szeretem, már épp itt volt az ideje. – Csak nem azért, mert nincs aki meghallgasson? – ezért írnak a legtöbben, nem? Mert nincs kinek elmondani mindazt a sok baromságot, amit éreznek, ezért inkább leírják egy könyvnek, mert attól olyan rohadt jó lesz. De kérdem én, hogy mégis miért jó ez? A könyv nem válaszol, sőt, magasból tesz rád. – Oh, na várj, az már komoly gond, el ne üld miattam a hátsód, nagy kár lenne érte. - vigyorodom el, mielőtt még feltápászkodnék a földről és pár pillanatra megállok mielőtt még lenéznék rá. – Majd vigasztald meg a csajt. Barna haja van azt hiszem és… sír, megfogod találni. – rántom meg a vállamat és elindulok visszafele a klubhelyiségem felé. – Ja, és örültem… Liesel, igaz? – nézek még hátra mosolyogva utoljára, mielőtt eltűnnék a szeme elől.
- Vannak dolgok... amik maguktól bonyolultak. - nem mindent lehet csak úgy lazán venni, de ezt gondolom neki teljesen felesleges lenne magyaráznom igaz? Ő nem az a típus, aki tényleg felfogná ezt. Az én életem sem egyszerű, de nem azért, mert én tettem direkt azzá, nem azért mert mindent túlgondolok. Egyszerűen csak ilyen lett és kész. - Egyébként meg most épp te bonyolítod meg a saját életedet ezzel az egésszel nem? - hogy itt ül az ajtóban, mintha muszáj lenne, szóval ne magyarázza nekem azt, hogy ez így normális, mert nem veszem be és kész. Szerintem igenis furán áll ehhez az egészhez. Nem hiszem, hogy megtudja győzni azt a lányt, hogy ne legyen szomorú, vagy ne legyen rossz kedve, csak pár szóval. Az esetek nagy részében az emberek nem győzhetőek meg csak úgy, és nem azért mert mindent túlbonyolítanak, azért mert az élet elég zűrös tud lenni, az érzéseket meg nem lehet indokokkal megváltoztatni. Bármennyire próbál majd érvelni az a lány nem fogja magát hirtelen jobban érezni és kész. - Te komolyan azt hiszed, hogy minden nő egyforma és mindegyiküket ugyanúgy le lehet venni a lábáról? Ez... eléggé degradáló. - nem azt mondom, hogy én vagyok a csodaember, de szerintem az akkor sem így megy. Nem mindenki egyforma és nem mindenkire hatnak ugyanazok a dolgok, annyira pedig ő se lehet tökéletes, vagy rugalmas, hogy mindig tudja, hogy mi a tökéletes nyitóbeszéd. Rám se tudna hatni, ha akarna sem. - Mert... az élet nem csak ebből áll, hogy kivel bújsz ágyba, vannak mélységei, de gondolom ezt neked hiába magyarázom. - rántom meg végül a vállamat. Neki aztán gondolom halál mindegy az egész, nem fogja fel, hogy az élet nem csak a szórakozásból áll, hogy van amikor más a fontos és hogy neki is eljöhet még olyan időszak az életében, amikor igenis örülne neki, ha lenne valaki mellette, aki tényleg törődik vele. - Azért ez... vicces, mindent hülyeségnek tartasz, aminek az érzésekhez van köze igaz? Ott akarok lenni, amikor először érezni fogsz valamit! - igen talán az utolsó mondatnál már egy kicsit cinikus hangot ütök meg, de még én is képes vagyok ilyesmire, még ha nem is túl gyakran művelem a dolgot, de... egyszerűen idegesít. Persze még hatvan évesen is majd tökéletesen fog kinézni és mindenkit lazán levesz a lábáról, akkor is tökéletes lesz... ezt ő se gondolhatja komolyan. Egyszer eljön majd az idő, amikor baromira egyedül fogja majd érezni magát és akkor majd talán eszébe jut, hogy egyszer régen volt egy szőke lány, aki erre megpróbált rávilágítani neki, de ő persze képtelen volt ezt megérteni. - Baromi undok tudsz lenni, mondták már? - gondolom már akadt aki említette-e ezt neki, kétlem, hogy én vagyok az egyetlen, de gondolom amúgy se érdekli, hogy ki mit gondol róla. Igazából engem se kéne, hogy érdekeljen, hogy milyen, vagy miért viselkedik így és igazából nem is érdekel különösebben a dolog, csak... tűnne már el innen, hogy be tudjak menni. Nem úgy akartam tölteni az estémet, hogy elülöm a hátsómat a lépcsőn. - Aham... szóval... értem. - bólintok egy aprót és most az egyszer csak visszafogom azt, hogy ne kössek bele a dolgaiba. Legalább már meg van a válasz, hogy miért ilyen a helyzete és miért ennyire... ilyen. Nem volt se szerető családja, se semmi túl jó az életében és ezért nem is képes másra csak a felületes kapcsolatokra. Azért ez... akkor is szomorú, komolyan szomorú. - Nincs közöd hozzá, hogy miért írok naplót. - elég határozottan mondom ezt, hogy sejthesse, hogy nem fogom egy könnyen az orrára kötni a magyarázatot. - Igen... nagyon jól eldumálunk, csak épp tudod lenne más dolgom is, és éppenséggel a kemény lépcső se a legkényelmesebb. Neked... nincs más dolgod? - de most komolyan, ez volt a ma esti terve? És ha a Dáma nem jön akkor itt éjszakázunk, mert ő képtelen megmoccanni és lelépni? Igazán fel nem foghatom, hogy miért nem tud legalább egy kicsit... nem is tudom, tényleg feladhatná, mert ez az egész teljesen értelmetlen és csak az időmet rabolja vele.
- Nem, de megkímélné magát az ember. Nem kell mindent túlbonyolítani. – az élet nem nehéz, csak szeretjük mi emberek az egészet mindig túlbonyolítani. Ez van, ilyen az ember, és én ennek mondok ellent ,mert nem bonyolult az életem, egyszerű és nagyszerű, mások meg hiába szólják le, csak irigyek, mert olya tudok, amit ők nem. – Hát, talán egyszer majd neked is elfogom mondani. – az élet útjai ugyanis kifürkészhetetlenek, igaz? Kitudja, egyszer talán majd vele is lefekszem, és majd neki készülök elmondani a sablon szöveget, hogy kevésbé utáljon engem és saját magát. Mert az a lány nem engem utál, hanem saját magát, ez az igazság. – Ő is csak egy nő. Még ha festmény is. Nem lenne nehéz meggyőzni, hogy engedjen be. Csak ugye ez a kis liba előbb jött ide… - és így az ő történetét veszi igaznak, nem pedig az enyémet. Nem mintha én hazudnék, mert az igazat mondom, csak más szempontból. - Miért, neked miért jó az, hogy nem feküdsz le senkivel? – nézek rá kérdőn, és pár pillanatig nem is mondok semmit. – Szeretem a nőket, és nem érem be eggyel. Persze ezt te nem értheted meg. – nem, mert ő várja a lovagját, aki majd fehér lovon jön és elviszi őt messze… - Te aztán idegesítő vagy. Biztos létezik, csak azoknak találták ki, akik képtelenek mit kezdeni magukkal. – így volt, volt két ember, egy nő és egy férfi, akik nem kellettek senkinek sem, ezért kitalálták a szerelmet, és rövid időn belül mindenki ezt tette, mert jól hangzott és volt benne valami több, valami meseszerű… de már nem bunkósbotokkal harcolunk ,szóval rájöhetne az ember, hogy a szerelem egy baromság. – Nem igazán foglalkozom azzal, hogy mi lesz évek múlva, de biztos hatvanévesen is rohadt jól fogok kinézni. – mit tudom én mi lesz később, nem foglalkozom vele, a mával,a mosttal foglalkozom, mert ez az, ami számít. - Az egóm nélküle is egész nagy. A népszerűségemnek sem ártana, de az ember azt hiszi el, amit lát. – rántom meg a vállamat. Na igen, a csaj nem érdekel túlzottan, felőlem aztán azt csinál, amit akar, csak ne bőgjön egész nap, és ne úgy nézzen rám, mint valami szellemre. - Hát persze hercegnő, senkinek sincs. – mosolygok rá. Hagyjuk, nem érdekel milyen az élete, de engem hagyjon békén ezzel a szentszöveggel, mert nem ér el semmit. Az én életem sem valaki jó, de megoldottam, én egyedül oldottam meg, ő ezt soha nem értheti meg, mert nekik ott vannak a szülei meg minden hülye rokon. – Nem, messze nem. Fattyú vagyok, törvénytelen gyerek, akinek azonnal ki is adták az útját, amint tizennyolc lett. – de nem bánom, jobb így, utáltam ott lenni, utáltam a fickót, akivel anyám volt, és anyámat sem igazán kedveltem ami azt illeti. Soha nem védett meg, szégyellt engem. – Ne, ne hagyjuk mondd csak, miért írsz naplót? – ha már belekezdet, akkor ne hagyja félbe a mondatot. – Miért ennyire zavarlak? Egész jól eldumálunk, nem? – legalábbis eddig igen, erre elakar küldeni, engem? És még ő papolt nekem az illemről… nem szép dolog az, ha valaki képmutató.
- Nem kötelező mindenkinek olyan lazán venni mindent, mint neked igaz? - nem vagyok szentfazék, csak ő mintha csupán végletekben tudna gondolkodni, ami nem igazán tetszik. Szerintem az élet nem így működik, nem csak szentfazék lehetsz, vagy olyan, aki csapodár módon bárkire rámászik. Vannak átmenetek is, de ezt gondolom nem tudnám neki megmagyarázni, ha nagyon erőlködnék, akkor sem. De talán nem is akarom. Nem az én dolgom, hogy helyre rázzak valakit, igazából az sem az én dolgom lenne, hogy megpróbáljam rábeszélni, hagyja békén azt a szegény lányt... egyszerűen csak nem igazán mehetek be, amíg fel nem adja és láthatóan nem akarja feladni, ami határozottan kiborító. - Csak azért érdekel, hogy mit akarsz mondani neki, mert nem tudom, hogy mégis mi a fenével érhetnéd el, hogy ne utáljon. - komolyan csak e miatt vagyok kíváncsi, amúgy hidegen hagy, mit csinál. Egyszerűen csak nem tudom elképzelni, hogy mégis mit mondhatna egy lánynak, akivel lefeküdt, aztán meg lelépett gondolom, ami ezen a helyzeten javíthat. Szerintem az ég világon semmi se érne el célt, de ő nagyon bizonygatja, hogy mennyire okos... hát nem igazán hiszek a dologban. - Nem fogja, mert az a dolga, hogy téged ne engedjen be. - és a Kövér Dáma nagyon makacs tud lenni, mint általában a legtöbb nő, csak mintha ezzel Pat nem számolt volna. De most komolyan... azt hitte, hogy bejuthat a klubhelyiségünkbe Mardekárosként? ennek konkrétan semmi esélye sem volt. - És ez mire jó? Mármint... miért jó átverni másokat azért, hogy lefeküdjenek veled? Csak simán folyton... kanos vagy? Vagy ez valami célkitűzés, hogy elérj valami rekordot? - nem, ezúttal nincs se gúny, se semmi a hangomban, egyszerűen csak kíváncsi vagyok és érdekel, hogy tényleg mi ennek az oka, hogy miért csinálja ő, vagy akárki más, aki nőket fektet meg. Valami oka kell, hogy legyen, bár nem lepne meg, ha valami olyan lenne, amit ő maga sem tud, vagy hát inkább tagadna legszívesebben saját maga előtt is. - Szóval a szerelem nem létezik, szeretet sem? Semmiféle kötődés igaz? - gondolom számára legalábbis így lehet. Na igen ilyenkor szokták mondani, hogy minden bizonnyal nem volt gyerekszobája, vagy a szülei nem ölelgették eleget gyerekkorában, vagy tudom is én. - És mit fogsz csinálni mondjuk hatvan évesen? - csak úgy kíváncsiságból. Bár gondolom ő az élj a mának típus, szóval nem izgatja, hogy mi lesz évek múlva, amikor már nem csajozhat, amikor majd tök egyedül lesz és arra vágyna, hogy talán valaki mégis rá nyisssa az ajtót és ne legyen olyan baromira egyedül. - Szóval az egod és a népszerűséged miatt akarsz beszélni vele. - legalább eljutottunk oda, hogy kimondta ezt végre, mert eddig nem igazán sikerült, csak hajtogatta a mindenféle mellébeszéléseket. A lényeg, hogy nem a lány miatt akar beszélni vele, ez csak duma... maga miatt, szimpla önző érdekből, hogy ne terjedjen futótűzszerűen a pletyka, hogy mit művel. - Nincs tökéletes életem. - rántom meg a vállamat. A tökéletes élet az enyémtől nagyon távol áll ,de miért is várnám, hogy ezt felfogja? - De ezek szerint a tiéd sem tökéletes? - mert hát na eddig úgy tűnt nem, hogy nála minden tökéletesen klappol, akkor meg most mégis miről van szó? - Írok naplót, de nem pont azért, amiért mások... hagyjuk. Komolyan nem akart lelépni? - rázom meg a fejemet. Késő van, az sem biztos, hogy jár még erre egyáltalán valaki, a Dáma pedig nem fog visszajönni, amíg ő itt van. Ez az egész... eléggé patthelyzetnek tűnik.
- Ne legyél már ilyen, komolyan, úgy viselkedsz,mint valami szentfazék. – nevetséges, mégis ki ő, hogy engem cseszegessen minden hülyeségért, amit képtelen megérteni? Én ilyen vagyok, és megkapom azt, akit megakarok kapni, ennyire egyszerű a dolog, ő meg ha ennyire nem szereti ezt, akkor majd nézze az oldal vonalról végig, ahogyan senkije nem marad, mert ahhoz kéne egy kis kockázat is, az élet nem egy biztonsági játék. Itt kockáztatni kell, mert aki mer, az nyer is, mindig így működött az élet, és holnap sem fog ez megváltozni, mindig így marad, az ember is ilyen lesz, és ha ő képtelen ezt belátni, akkor… így járt. – Persze. Azért hazudni még nem tudsz valami jól. – ne mondja nekem, hogy nem érdekli, nagyon is hallani akarja azt, hogy mégis mit akarok mondani a csajnak, és nem hibáztatom, piszok unalmas egy élete lehet, valamivel fel kell dobnia a hétköznapjait, és ezért vagyok itt én, hogy ezzel szolgálhassak neki. – Ide vonszolhatná azt a hatalmas festék seggét már. – na igen, most a Kövér Dámára tettem ezt a megjegyzést, gondolom azért ez elég tisztán érthető volt. Kezdem unni ezeket a rohadt festményeket. Úgy viselkednének, mintha komolyan kéne őket venni, pedig ezek csak festmények és kész, nekik is rá kéne már jönniük. - Ne legyél hülye, persze, hogy nem, jól játszok szerepet. – rántom meg a vállam mosolyogva. Ebben jó vagyok, nem kell nekem leitatni egy csajt, hogy jól járjunk mindketten, tudom én ám a hős, szerelmes lovagot is tenni, ha arról van szó, de nem teszem, mert elvi kérdés, hogy ilyen baromságokat nem játszok el. - A szerelem nem létezik. Csak bemeséli magának a sok szerencsétlen. – mert valamiért ugye élni kell, képtelenek elfogadni, hogy talán az életnek nincs is értelme, csak élünk és egy nap meghalunk. Miért is ne? Mi van, ha nincsen semmi nagy dolog az életben, csak mi hazudjuk magunknak? – Nem leszek szerelmes, mert nem létezik a szerelem, és annyira nem vagyok hülye, hogy magamnak bemeséljem ezt. – nem fogom és kész, ő meg higgyen, amit akar, de az élete nem lesz több attól, hogy a szőke hercegre vár majd, aki legyőzi a sárkányt és kiszabadítja őt a toronyból. Nőjön fel. – Nem érdekelnek a barátai, igazából a csajra is teszek, csak ne mondja senki, hogy nem viselem a … szívemen a sorsát. – rántom meg a vállamat. Na igen, felőlem aztán csinálhat, amit akar, csak oda megyek, mondok neki pár szót és kész, lássák az emberek, hogy nem teszek rá magas ívben. - Nem lehet mindenkinek olyan tökéletes kis élete, mint neked angyalom. – rántom meg a vállam mosolyogva a szavai hallatán. Család… na persze, nem ismeri őket, nem tud rólam semmit sem, szóval maradjon csendbe és kész, hagyja abba a szentbeszédet, mert nem áll neki jól, sokkal jobban díjaznám, ha nem cseszegetne. – Lemerem fogadni, hogy naplót író típus vagy, mi? – a nagy érzés mániás, biztos, hogy éjszakánként egyetlen nyüves, unalmas napjáról képes egy egész kisregény tele nyálazni. Szánalmas, nevetséges az egész, és még engem mondanak egyesek bolondnak. Én szabadon élek, nem fogatom be magam mindenféle hülye hálóval a szerelem nevében, ami a világ legnagyobb hülyesége.
Végül csak bólintok, ebben igazat adhatok neki, hiszen jogos mindenki alkot véleményt másokról, ha akarjuk, ha nem. Csak akkor ne tegyen úgy, mintha ő nem pont ugyanilyen lenne, mert hát így van nem? Ő is alkotott rólam véleményt és pedig hogy ne alkottam volna, ha egyszer úgy jöttem ide, hogy itt állt az ajtó előtt és arra vár, hogy beengedjék oda, ahová nem szabadna mennie, és valami lánnyal azt beszélje meg, hogy nem szándékosan vette el a szüzességét, vagy is hülyeség, véletlenül ezt nem lehet megtenni. Tényleg nem tudom, hogy mivel akarja jobb belátásra bírni. - Csak egoista... oké. Azon a jelzőn már aztán egyáltalán nem múlik. - nem arról van szó, hogy nekem nincs semmi önbizalmam. Nekem is van, nem vagyok rá irigy, hogy neki esetleg több van, vagy bármi ilyesmi, egyszerűen csak más vagyok, mint ő és épp ezért nekem nincs rá szükségem, hogy kiengesztelni próbáljak másokat, mint ahogy esetében ez fennáll, de igazából nekem valahol mindegy mit csinál. Csak az nem tetszik, hogy ennek én iszom meg a levét, hogy nekem kell itt kint várnom, mert ő nem volt képes rá, hogy normálisan intézze az ügyeit. - Nem rajtam múlik, hanem a Kövér Dámán, és... tudod annyira nem érdekel. - érdekel persze, hogy mi az a nagy dolog, amivel el tudná érni, hogy egy kiakadt lány ne legyen kiakadva. Nem hiszem, hogy ezt tényleg megoldhatja csak úgy, de attól még ez nem rajtam múlik. Ha itt áll, akkora Dáma nem fog nekik ajtót nyitni, ha viszont lelép, amíg engem beenged, akkor eléggé esélyes, hogy nem fogom neki kinyitni a bejáratot, hogy beengedjem, úgyhogy ebből nehezen jöhet ki jól. - Remek véleménnyel vagy a nőkről és... így vetted le őt a lábáról? Érdekes... gondolom jó sokat ihatott előtte. - jó gondolom, ha oka van rá, vagy ha akarja, akkor tudja tenni a szépet, de azért megmondom őszintén nekem nem jön be a stílusa, és tuti, hogy nem tenném szét a lábam neki, csak mert szépen mosolyog, de igazából azoknak a lányoknak a baja, akik ezt megteszik egy ilyen alaknak. - Sejtettem és gondolom még nem láttál sosem igazán szerelmes párt sem. - és gondolom a szülei sem élnek boldog házasságban, és még nem látott példát értelmes kapcsolatra. Már meg sem lep ezek után a kis szkeptikus megjegyzése. Pár pillanatig csak hallgatok és elpillantok a távolba végig a lépcső mentén. - Tudod... szívesen megnézném, ha egyszer szerelmes lennél és éreznél valamit... hogy akkor majd ugyanezt állítod-e. - bemeséli magának, aki szerelmes, szóval ez az érzés nem számít. Miért ne lehetne a szerelem pont ugyanolyan érzés, mint amikor szeretsz valakit, testvért, szülőt, barátot, vagy amikor fáj valakinek a hiánya. Ezeket nem lehet megmagyarázni, ezek mind olyan dolgok, amik egyszerűen csak vannak. Nem kézzelfoghatóak és attól, hogy nem hisz bennük még igenis léteznek, majd... egyszer talán ő is megérti ezt. - Ha nem lennél önző, akkor békén hagynád azt a lányt. Vannak barátai, vannak olyanok, akiknek fontos és majd ők segítenek neki túllépni rajtad. - nem az ő dolga ez. Én kétlem, hogy egy ilyen esetben szeretném viszont látni azt, aki megbántott. Nem hiszem, hogy olyat tudna mondani, amitől jobban érezném magam egy ilyen helyzetben, szóval... nem, nem látom értelmét annak, hogy bemenjen a klubhelyiségünkbe. - Oké, meg van mindened, nem is értem, hogy miért feltételeztem, hogy neked is vannak érzéseid. Gondolom azok is csak kitalált hülyeségek, amik nem számítanak. Karácsonykor tuti biztos vagyok benne, hogy bulizni jársz és nem a családoddal vagy, vagy ha mégis hát az is csak kényszer igaz? - az ő dolga, de fel nem foghatom valaki, hogy lehet ennyire érzelemmentes. Nem számít neki semmi és senki... és ez azért valahol szomorú. Biztos nem kapott elég figyelmet gyerekként, vagy tudom is én.
- Mindenki alkot, csak nem merik beismerni. – rántom meg a vállamat egyszerűen. Na igen, teljesen felesleges mit csinálsz, mint mondasz, mások úgy is egyből véleményt alkotnak rólad, teljesen mindegy, hogy nem ismernek, vagy nem szép dolog másokat elítélni…megteszik, mert az ember ilyen, ösztönösen alkotunk a másikról egy képet a fejünkben. - Csak egoista, nem végtelenül. – csóválom meg a fejemet mosolyogva. Na igen, ezt már párszor megkaptam, de mégis mi a rossz abban, ha több az önbizalmam mint a legtöbbeknek? Na ugye, hogy semmi, sőt inkább csak jó, csak a hozzá hasonló kevés önbizalommal rendelkező embereknek nem tetszik ez, pedig inkább irigyelnek valójában ezért. – Soha nem fogod megtudni, ha nem engedsz be a klubhelyiségedbe. – mondom, ahogy szét tárom a kezeimet. Felőlem aztán jegyzetelhet is miközben végighallgatja, hogyan dumálok a csajjal, most csak az számít, hogy bejussak és végre tudjak beszélni azzal a libával, mert amilyen hülye még képes valami hatalmas baromságot csinálni. - Ne vedd magadra, nem tehetsz róla, hogy nő vagy. – rántok egyet a vállaimon. Nem igazán érdekel, hogy mennyire látja ő ezt igazságtalannak és mennyire tart engem taplónak. Tegye, ami jólesik, de nekem beszélnem kell a lány fejével, hogy kicsit észhez térítsem, mert az úgy nagyon nem okés, hogy fogja magát és csak úgy elszalad. - Nos, doktornő ez végül is igaz. Rémesen szar családom van. – adok neki igazat bólogatva. Komolyan, mintha csak az agyamra akarna menni egyfolytában, játssza itt az agyturkászt, aki mindent tud és minden szarságot visszavezet valami rohadt gyerekkori traumára, ehhez viszont nekem nincs kedvem, nekem nincsenek ilyen bajaim. – Akik azt hiszik, hogy szerelmesek, azok a leghülyébbek a világon. Azért mesélik magunknak ezt be, mert azt hiszik így van valami az életükben, ami számít. – ennyi, és pont, nem kell ezt túlragozni, semmi olyan nincsen ezen a világon, mint a szerelem. Ez csak mese, amiből a normális ember már rég kinőtt. – Szóval már önző is vagyok, hát ez remek. – komolyan, kész pszichológiai profilt állíthatna már fel rólam, amennyit itt egész végig elemezgetett engem, meg a szar gyerekkoromat és családomat. Nem is volt soha családom, csak egy megtűrt hozadék voltam és kész. Mindegy, ő ezt nem értheti, olyan, mint aki rózsaszín felhők közt nőt fel. - Erről beszélek. – bár ő ezt nem érheti. Neki biztos van valami, vagy valaki támasza, aki segít a bajban és megvédi… na nekem soha nem volt ilyen, és már nem is kell, tökéletesen elvagyok így, működött eddig is, működni fog ezután is, ezt garantálhatom. – Ja, hogy így állunk. – nevetek fel. Ne mondja már nekem, hogy nem akarja bemesélni magának a szerelmet, hogy az élete végén majd teljesnek érez mindent. Amíg az ilyen ábrándos emberek, mint ő, meg nem találják a nem létező szerelmet, örökké… érezni fogják a csalódottságot, és ebből kéne végre kigyógyulniuk. A hülyeségből. – Nekem is vannak testvéreim. Féltestvérek. Bár egyikükre sincsen szükségem, nem kell nekem semmi és senki, ez a lényeg. Meg van mindenem. – nők, pia minden, ami kell, és ő ezt nem értheti meg. Nekem nincsen szükségem az órákon át tartó lelkizésre, én nem ilyen vagyok, felőlem aztán dumálgathat a bátyjával, csak halálra ne unja magát.
- Ez jól hangzik, de attól még alkottál nem igaz? De megteheted... nem zavar. - rántom meg a vállamat, mert amúgy is miért számítana egyáltalán a dolog. Nem hiszem, hogy hamar legjobb barátokká válnánk, akkor meg nem mindegy, hogy milyen véleménye van rólam? Szerintem igen, ahogy neki az se nagyon számíthat, hogy az én véleményem mi róla. Azzal a lánnyal akar beszélni, hát akkor próbálkozzon, bár attól még szerintem úgyis értelmetlen lesz az egész, mert nem fog egyről a kettőre jutni sosem. Az a lány kiakadt, megbántódott és nem hiszem el, hogy olyasmit tudna mondani neki, amitől tényleg igazán jól érezné magát. Valahogy... esélytelennek látom a dolgot teljes mértékben, és persze ezért idegesítő, hogy e miatt nekem is itt kint kell ücsörögnöm vele, és nem mehetek be, mert várjuk... a csodát. - Oké, butaság volt azt hinni, hogy nem vagy végtelenül egoista. - csóválom meg a fejemet egy aprócska sóhajjal. Na igen, nem is értem, hogy miért hittem azt, hogy esetleg nem gondolja magáról azt, hogy ő a világon a legcsodálatosabb ember, de megint csak nem az én dolgom az, hogy megváltoztassam, vagy hogy megpróbáljak jobban kihozni belőle, mert... miért? Mindenki legyen olyan, ahogyan jól érzi magát, maximum ha valakivel nem jössz ki, vagy nagyon más a stílusotok, akkor majd elkerülöd és kész, azt hiszem én is így vagyok vele. - De most komolyan, hogyan tudnád meggyőzni? - olyan baromi magabiztos és ez valahol idegesít, mert mire fel? Miért hiszi, hogy tényleg olyan könnyen megoldja majd a dolgot? Ez... nem reális akkor sem. Nem fogja csak úgy simán megváltoztatni annak a lánynak a gondolkodásmódját. Megbántotta és ez tény, szóval csak simán elmagyarázza majd neki, hogy rosszul gondolkodik és már nyert ügye is van? Nem létezik! - Kösz... hát baromi kedves vagy, és így akarod majd őt is meggyőzni? - szóval egyszerűek vagyunk, tehát csak mond neki pár sablonmondatot, a lány hirtelen megvilágosodik és máris nincs sírás? Egyszerűen nem tudom elképzelni a dolgot, de komolyan nem. Nem így működik ez és mi sem vagyunk annyira unalmasan egyszerűek, ahogyan ő beállít. Nem mondom, hogy mindenki baromi bonyolult, vagy nehéz jellem, de akkor se kéne így leszólnia másokat, mert ez az. Honnan tudná, hogy mi jár szegény lány fejében? Szerintem most baromira meg van bántva és attól, hogy úgy állítja be az egészet, mintha nem így lenne... még így van és pár szóval erről nem fogja lebeszélni. - Nem tudok róla többet, mint te, de attól még nem vagyok ilyen baromi szkeptikus. Gondolom szerinted a szerelem hülyeség, akkor... mit éreznek azok, akiknél meg van? Hülyeséget? Hadd tippelje... rémes gyerekkorod volt és a szüleidnél nem láttál példát boldog házasságra igaz? - nem mondom, hogy az élet csodás, nem voltam még szerelemes és nem biztos, hogy leszek. Talán olyan is van, hogy valaki sose találja meg a szerelmet, de... legalább nem úgy állok hozzá, mint ő, hogy semmi esély sincs rá. Szerintem igenis van, szerintem létezik a szerelem, még ha nehéz is, vagy bonyolult, de akkor is létezhet. - Hihetetlen... végül is nem, inkább önző dolog. - hogy nem ragad le sehol, csak mindenkit ki akar próbálni. Mint valami rossz gyerek, akit ha beengednek a csokiboltba, akkor nem tud választani egyet, ami igazán ízlik neki, hanem addig válogat mindenből, amíg degeszre nem zabálta magát és rosszul nem lesz... de az ő baja, komolyan nem érdekel. - Oké, megoldasz egyedül mindent. - rántom meg a vállamat. Szóval soha nincs semmi gond az életében, és neki így jó, egyedül... hát akkor legyen így. Az utolsó mondatára viszont elmosolyodom. - Talán nem létezik, de nem zavarna az sem, van egy bátyám, nekem van valakim, neked senkid. - szóval tőlem dobálózhat mindenfélével, nem izgat nagyon a dolog. Magyarázza csak ez be magának, de mindenki életében eljön az a perc, amikor szüksége lenne valakire, amikor rájön, hogy egyedül igenis rossz, egyedül igenis sokkal nehezebb. Lesz majd olyan, hogy valami fájni fog neki, hogy ott lesz valami kis űr a lelkében és nem beszélheti meg senkivel sem a dolgot és majd akkor megérti, hogy miről beszéltem.
- De nem úgy van, hogy faragatlanság elítélni a másikat úgy, hogy nem is ismered? Én most nem leszek faragatlan. Amilyen te is voltál. – na igen, jött nekem itt azzal, hogy mennyire fontos az illem, de az senkit sem érdekel, az illem egy baromság, ember nincs aki betartaná, az nem egy törvény, csak egy választás, ami teljesen felesleges. Senkit nem érdekel mennyire vagy illemtudó, mert az illem manapság semmit nem ér, senki nem tartja be. Ő állítólag igen, mégis véleményt alkotott rólam, ami nem baj, legalább van mivel foglalkoznia, ez is valami, inkább örüljön annak, hogy nem hagyom, hogy halálra unja itt magát nekem. - Nincs még egy olyan, mint én, el kell, hogy szomorítsalak. – mosolygok rá, főleg azért, mert hát a hallgatás is egyfajta válasz szóval ezek szerint a szűz lányok védelmezője maga sem volt még soha férfival, ez aztán szép, komolyan, nem is értem, miért jön nekem itt a hülyeségeivel, ha azt se tudja miről van szó. – Kit érdekel, hogy mi lesz vele, a lényeg, hogy ne sírja át az egész évet, én meg nagyon meggyőző tudok lenni. – nem értem, hogy miért beszélek ezzel a lánnyal, tökéletesen látszik rajta, hogy semmit nem ért abból, amit teszek, így meg elég nehéz beszélgetni vele. - Azért tűnik így, mert ezt is mondom. Ti nők roppant egyszerűen tudok működni. – hiába mondják, hogy a női lélek így meg úgy megfejthetetlen, valójában nagyon is könnyen rálehet lelni a titok nyitjára .Egy nőnek a szívét kell célba venni, máshogy működnek, mint mi férfiak, és ha ezt tudod, nyert ügyed van. – Azért drágám,mert az ilyen libák képesek egy évet átbőgni egy ilyen hülyeség miatt. – én csak megakarom a győzni a csajt, hogy nem a világvége az, ha már nem szűz, sőt, most kezdődik az élete, a nemi élete legalábbis, szóval inkább örüljön, hogy megnyitottam előtte a kapukat. - Akkor ne beszélj nekem olyan hülyeségekről, hogy szerelem, meg az a fontos első alkalom… röhejes, mit tudsz te erről egyáltalán? – a szerelemről, ami még csak nem is létezik, csak a sok hülye ábrándozó baromnak lett kitalálva, hogy ne érezzék magukat rosszul, mert nem kellenek senkinek sem ezen a rohadt világon. – Mi van, ez olyan hihetetlen? – én csak nem horgonyzok le egy helyen, hanem inkább körbeadom magamat, hogy mindenkinek jusson belőlem, nem vagyok én önző, a közjót szolgálom, inkább hősnek kéne, hogy lásson engem Liesel, de persze erről meggyőzhetetlen, mert a szerelem és az összes többi dajka mese létezik, mi? - Megoldok egyedül mindent, nem kell senki sem. – soha nem kellett, mindig megvoltam egyedül, mindig kibírtam egyedül mindent, soha nem volt szükségem mások segítségére vagy sajnálatára. Megoldottam saját erőmből eddig is mindent, most is így fogok tenni, és egy lány, aki életében nem is látott még engem, ne mondja meg nekem, hogy mi a jó és a rossz a számomra. – Inkább nőj fel, mert hatalmasat fogsz csalódni, mikor rájössz arra, hogy a herceged nem is létezett soha. – nem rétem miért hiszik azt, hogy majd jön valaki, akivel boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Ez egy baromság, nem jön senki, nincs semmi az életben, ami ilyen lenne.
- Nem ismersz, de bátran alkoss csak rólam véleményt, végül is én is megtettem. - rántom meg a vállam. Nem érdekel, azt mond, amit akar és azt gondol, amit akar, nem kell nekem ezzel foglalkoznom, meg úgy általában vele sem kell foglalkoznom, mert csak egy srác, aki ágyból-ágyba ugrál. Az ő dolga, neki nem lesz senkije majd akkor, ha esetleg mégis szüksége van rá, mert egyszer mindenkinek eljön az a pillanat az életében, amikor igenis örülne neki, ha lenne mellette valaki. Valaki, aki ad egy pohár vizet, vagy csak megveregeti a hátát, hogy ne legyen bánatos. Kétlem, hogy ő érzéketlen lenne és neki minden mindegy, csak könnyebb így állnia az élethez. Az első kérdésre természetesen nem is vagyok hajlandó válaszolni, semmi köze hozzá, hogy szűz vagyok, vagy sem... baromira semmi köze hozzá. - Gondolj, amit akarsz, attól még nem lesz mindenki olyan, mint te, és nem mindenki így áll másokhoz. - én igenis emlékezni fogok rá. Na jó... az én esetemben ez máshogy működik, de eleve olyan valakivel történhet csak meg, aki tényleg érdekel, aki tényleg fontos, aki kezelni tudja a betegségemet is és akit igenis érdemes megjegyeznem. Az más kérdés, hogy vannak, akik olyan buták, hogy hagyják magukat egy ilyen srácnak... de én tuti, hogy sose leszek ilyen. - Aha, és szerinted ezzel majd ki lesz segítve? Teljesen megértem, hogy nem akar szóba állni veled... - komolyan milyen duma ez, hogy egyszer úgyis meg kellett volna történnie, meg hogy majd drukkol, hogy megtalálja az igazit. El tudom képzelni, hogy ezt milyen szkeptikus hangnemben mondaná szegény lánynak. A helyében minimum lekevernék neki egyet és csak aztán rugdostatnám ki a klubhelyiségből pár felsőbb éves Griffendélessel. - Ez... ez totál hülyeség, nagyon is számít, hogy mit mondasz a másiknak. Ha annyira baromi profi vagy, akkor ezzel azt mondod bárkit le tudnál venni a lábáról, én meg nem hiszem el. - ne hogy már azt magyarázza be nekem, hogy bárkit meg tud nyugtatni bármivel. Az a lány okkal nem akar beszélni vele és nem is érne el vele semmit sem azzal, ha megpróbálna neki a fentiek fényében magyarázni valamit. - Nem értem, hogy ha jót akarsz annak a lánynak, akkor miért nem hagyod egyszerűen csak békén. - tényleg nem értem a dolgot. Azért van itt, mert neki jó, vagy mert annak a lánynak? Ha utóbbi, akkor pont akkor lenne szegénynek jó, ha lekattanna róla, vagy ezt még nem sikerült felfognia? A nevetésére nem reagálok, maximum kissé szúrósan nézek rá. Nem vagyok naiv, szimplán csak én ilyen vagyok és kész, ha valaki fontos, akkor teszünk érte, gondolunk rá, ne adj isten költünk rá, de neki kétlem, hogy bárki is valaha fontos lenne. - Nem, nem vagyok naiv és nem hiszek a mesékben, nem csak a tökéletes jó létezik. - rázom meg a fejemet. Mindent lesarkít, de gondolom az ilyen emberek így szokták, mintha csak számára az átlagos nem is nagyon létezhetne, pedig nem minden fekete és fehér. Igenis lehet olyan, hogy valaki nem tökéletes, de mégis a te szemedben azzá válik, hogy vannak hiába, de nem foglalkozol vele, sőt olyan is lehet, hogy valaki változni próbál, mert egyszerűen csak akar. Lehet, hogy naiv vagyok, de attól még reális világképem van. - Minden nő érdekel... - újabb fejrázás. Nem lep meg a válasza, de komolyan, kicsit sem, látszik rajta, hogy ilyen és el se tudja képzelni, hogy milyen lehet máshogy igaz? - Kösz nem, a te életed, úgy éled, ahogy akarod, csak máshogy látjuk a dolgokat, de nekem mindegy, te hogy csinálod. Nekem fontos, hogy ha valakivel vagyok, annak tényleg fontos legyek, de neked gondolom soha sincs az életben semmi rossz, amikor támaszkodnod kéne valakire és nincs ott senki. - gondolom neki minden baromi tökéletes. Az én életem más, vannak nehézségek és buktatók, ez van, nem lehet mindenkinek egyforma. Majd egyszer lehet hogy ő is megtapasztalja milyen az, amikor tényleg szüksége lenne valakire.
- Dehogynem érdekel. Ezekkel dobod fel az unalmas életed, nem? – mert ne mondja nekem, hogy a folytonos tanulás és le-fel sétálgatás olyan baromi élvezetes. Nem, az élete unalmas, az enyém pedig elég sok élményben gazdag, és nem fogom mindezt veszni hagyni csak mert a nőknek van lelke, és a szívüket könnyű összetörni. Kössenek rá biztosítást. - Te is szűz vagy még, igaz? Elárulok egy titkot, oké? Most még azt hiszed számít az, hogy kivel veszted el, de később, pár év múlva már emlékezni sem fogsz a srácra. – na igen, ha valamit, akkor ezt már rég megtanultam. Nem csak neki vettem én el, voltak mások is, és érdekes módon nem gondoltak bele többet, mint az átlag. Ők a normális csajok. – Csak a szokásosat. Megnyugtatom, hogy nincs semmi gond, ezen egyszer túlesett volna, aztán elmondom milyen szép és kedves, na meg, hogy drukkolok neki, hogy megtalálna az igazit. – nem bírom ki mosolygás nélkül. Komolyan, létezik olyan ember ezen az elcseszett világon, aki képes hinni abban, hogy a szerelem majd helyrehozz mindent? Mert ha igen, megérdemli, hogy pofán vágják. - Tényleg azt hiszed, hogy az számít amit mondasz? Az számít hogyan adod elő. A pávák párzási szokásairól is beszélhetek neki ,ha jól adom elő, megnyugszik tőle. – komolyan, ez a csaj eddig egy burokban élt, vagy mi? Mégis miért hiszi mindenki azt, hogy virágot kell hozni egy csajnak meg csokit? Itt vagyok én, ennél többet aligha kérhetne magának, értje be ezzel, többet és kevesebbet nem kaphat. Költsek pénzt egy nőre, jó vicc… - Te szívatsz igaz? Nem létezik, hogy ennyire naiv legyél. – nevetek fel halkan. Haragszik rám a semmiért. Pont azt kaptam tőlem, amire vágyott, most mégis én vagyok a seggfej, de mindegy, ebbe már beletörődtem, és pontosan tudom, hogy az ilyen hülye hisztis libákat hogyan kell elkussoltatni. Nem valami okosak, olyanok, mint a kutyák. - Mit vélsz te egyáltalán jónak? Azt hiszed majd jön álmaid hercege fehér lovon és együtt lovagoltok el a naplementébe? – mert ha igen, akkor rohadt nagyot fog csalódni, és én ettől megóvhatom őt, ha nagyon akarja. Komolyan, szerelem? Mégis melyik tökkelütött barom hisz az ilyesmiben? Szerintem egyik se, amelyiknek van egy kis esze. – Érdekel is. Minden nő érdekel. De nem mondtam én egy szóval sem, hogy feleségül fogom venni. – nem érti a lényegét ennek az egésznek ez a csaj. Komolyan, mintha a nők védőszentjével beszélgetnék, akinek azt próbálom elmagyarázni, mennyire igazságtalan a szerelem nélküli szex. Nem is létezik ilyen! – Erre én is, de ilyen időszak még nem volt, és nem is lesz. De ha esetleg mégis, te leszel az első, akinek elküldöm a kiértékelést arról az időszakról, oké? – villantok felé egy kedves mosolyt. Nem értem minek így hozzáállni a dolgokhoz. Mintha szörnyeteg lennék, pedig én csak egy srác vagyok, aki szereti a nőket, jobban, mint az átlag, nincs ezzel semmi baj, mégis úgy állítja be Liesel, mintha ez valami halálos betegség lenne, és én terjesztem. Röhejes. Tudná, hogy miről beszélek, ha mondjuk megpróbálna egy kicsit élni és kimozdulni a könyvei mögül, mert onnan igazán nehéz látni bármit is.
- Oké, akkor nem érdekel. - rántom meg a vállamat. Nekem aztán mindegy, akkor ne érdekelje a véleményem, nem is kötelező ez. Nem azért mondtam, mert komolyan azt hittem, hogy elkezd majd nekem itt magyarázkodni, vagy ilyesmi. Amúgy is mindegy, azt csinál, amit akar tőlem. Ő az, aki itt rostokol, mert megbántott valami csajt, nem én. Én maximum a miatt szívok, mert közben én se juthatok be, és nem igazán szeretném itt kint tölteni az egész estét, csak mert ő túlságosan konok, meg persze a dáma is az. Nem hiszem el, hogy nem lehet ezt valahogy értelmesebben is megoldani. - Ezt nem mondhatod komolyan. Azért mégis csak számít, hogy kivel veszíti el, nem csak úgy valakivel, akit... totál hidegen hagy az egész. - mert ez itt legnagyobb gond, hogy így áll az egészhez, hogy neki aztán tök mindegy, és gondolom annak a leányzónak meg egyáltalán nem mindegy, hogy kivel veszíti el. Talán ő többet látott az egészbe, és arról meg nem fogja meggyőzni, hogy rosszul gondolkodott igaz? - Amúgy is mit akarsz mondani neki egyáltalán? - mert nem hiszem, hogy bármi olyat tudna, amitől az a lány jobban érezné magát, hiszen a virág szóba se jöhet és gondolom nem fog tőle elnézést kérni, vagy ilyesmi. - Látod pont erről beszélek, akkor meg mégis mi értelme beszélned vele? - virágot nem hozott és nem is akar, tényleg nem értem a dolgot. Értelmetlen itt várnia, meg váratnia engem is csak azért, mert... mert mit tudom én. Nem hiszem hogy a lelkiismeretével van gond, de akkor meg tényleg értelmetlen teljesen az egész. Egyszerűen annyiban hagyhatná és kész nem? Nem hiszem, hogy az a lány keresztbe fog neki tenni, meg amúgy is azt mondta, hogy nem zavarja a dolog, tényleg nem értem az indokot erre a nagy akaratosságra. - Talán, ha normálisat írsz benne elolvassa, de ha eleve széttépné, akkor miért nem hagyod békén? - ha szemtől szembe állna vele, nem vágná rá az ajtót? És kétlem, hogy ne lenne ott még másik pár lány, aki megvédi. Ha nem akarja meghallgatni őt, akkor nem fogja és ha nincs szerencséje még valami átkot is kap a képébe, hiába, hogy az elvileg tilos. - Nem vagyok naiv, nem kell egyből rám sütni, de attól még nem fogom jónak venni, amit csinálsz. - nem, persze nem csak a szerelem és a Mikulás létezik és minden bizonnyal van abban is ráció, ha az ember következmények nélkül érzi jól magát, de csak akkor, ha mindkét fél így gondolja és ha előre minden tisztázva van. - És nem gondoltál rá, hogy azért mászott rád, mert azt hitte, hogy érdekel téged? Te meg gondolom nem ellenkeztél kézzel-lábbal. - naná, hogy nem. És ennek az a vége, hogy a leányzó csalódott, mert többet képzelt a dologba. Ha pedig simán csak mondjuk túl sokat ivott, akkor Pat simán kihasználta a dolgot és kész, ez se sokkal jobb. Szóval nem, nem tudom őt megérteni és ezek miatt végképp nem fogom fel, hogy miért is van itt. Ő tett olyat, amit nem kéne, nem fogja tudni az ellenkezőjéről meggyőzni azt lányt és szerintem mást sem. - Kíváncsi vagyok, hogy az olyanok, mint te kibírnának-e egyáltalán egy hosszabb időszakot úgy, hogy nem akarnak minden áron lefektetni valakit. - rázom meg a fejem, de csak költői megjegyzés ez. Nem gondolom komolyan, úgyse lenne képes az efféle önmegtartóztatásra.
- Minek? Nem izgat a véleményed. – rántom meg a vállam. Na igen, nem különösebben érdekel, hogy mit gondol rólam, nem foglalkoztam soha sem mások véleményével, ha így tettem volna, akkor most nem ilyen lennék és nem is itt lennék, szóval… jó, hogy így alakultak a dolgok, ideje volt már, hogy az életem jóra forduljon, mert rohadtul utáltam, semmi élvezet nem volt benne, a nyarak szinte kínzóan rosszak voltak, jobban szerettem itt lenni, mint ”otthon”. Na igen, mert soha nem igazi otthonom, hiába volt ott anyám, az apám sehol sem volt, ő…eltűnt, nem tudom hova, de nem is érdekel, elhagyott, én is őt. – Nem igazán, előbb-utóbb el kellett, hogy vessze a szüzességét, nem? És amúgy is, erős gyerek vagyok, megtudom magamat védeni, a pletykák meg nem igazán érdekelnek. – tényleg csak a csajjal akarok beszélni, mert szüzekkel általában soha nem kezdek, szóval… jó lenne neki elmondani néhány dolgot és kész, mert szegény valószínűleg ott tart, hogy kiugorjon az ablakon, én pedig biztosan nem fogom fellapátolni a maradványait, szóval zárják be addig az ablakokat, amíg be nem jutok a klubhelyiségbe, mert bejutok, az biztos. Elérem mindig, amit akarok, most is elfogom, a Dáma talán elment, de visszajön, és én is befogok menni. - Mindenki ezt mondja. – mosolygok rá. Na igen, azt hiszik, hogy olyan nagyon különlegesek, mert két perc alatt teszik csak szét a lábukat, de valójában mindegyik ugyanaz a buta liba, mint az előző, csak ők ezt képtelenek felfogni, de nem baj, jóval nehezebb dolgom lenne, ha a legtöbb nő okos volna, szóval… jó ez így. – Holnapra már el is felejted, kialszod és kész, ne rimánkodj! – ezt nem bírom, mégis mi baja van? Ha ennyire be akar menni, csak hajrá, de megyek vele én is, máskülönben ne jöjjön nekem itt azzal, hogy én vagyok a megtestesült gonosz, aki miatt nem tud bejutni szegény a klubhelyiségébe. - Virágot? Egyetlen nőnek sem vettem még virágot, teljesen felesleges. – az elhervad, mégis mit kezdenek vele? Megeszik? Ennyire még egy nő sem lehet hülye, szóval akkor már inkább valami csoki, de azt sem, nem költöm rájuk a pénzem, főleg nem ilyen baromságok miatt. – Levelet… amit széttép, és ugyanott vagyok, mint most, igaz? – azzal sem lennék előrébb, szóval ne játssza itt nekem a szűzlányok védőszentjét, mert nagyon nem bejövős, abbahagyhatja egész nyugodtan. Az a lány akarta, arról már nem tehetek, hogy elfelejtette, hogy még nem volt együtt pasival, ez egy ilyen dolog, most már volt, méghozzá nem is akárkivel, szívesen. – Persze, mert csak a szerelem és a Mikulás létezik, igaz? – mosolygok rá, ahogyan ellőkm magam a faltól és lehuppanok mellé, persze nem messze, miért is tenném, szeretek a nők közelébe lenni. – Amúgy meg ő mászott rám. – és ez igaz, ő akarta jobban, én nem voltam rá annyira vevő, de amilyen nagylelkű vagyok… na jó, azért akartam is, de nem ez volt a tervem, én nem úgy terveztem az estét, hogy a végén megszabadulok a ruháimtól, de így alakult, ez van, és most ezt kell rendbe rakni.
- Hát cáfolj meg, hogy nem ilyen vagy. - rántom meg a vállamat, mert igen eléggé könnyű a Dámával lejátszott beszélgetése után elképzelni, hogy milyen ember is lehet valójában. Abból nekem nem az jött le, hogy valami rendes srác, mert akkor jó eséllyel nem is jutott volna el valakivel addig, hogy meg kell próbálnia kiengesztelni, és ha amúgy valami olyan lányhoz jött volna, akit kedvel, netán tetszik is neki, akkor meg főleg legalább hozott volna virágot, vagy nem bejutni akarna, hanem üzenne neki, de ez az erőszakos hozzáállás semmi jót sem feltételez róla számomra. És igenis kétlem, hogy tévednék. - Csak tippelek, de jobb lenne, ha azt feltételezném, hogy csak félted az irhádat egy mérges testvére, apa, vagy valami rossz pletyka terjedésétől? - igazából, ha azt nézzük, akkor örülnie kéne, hogy jót feltételezek róla, hogy van valami rejtett lelkiismerete, de nem igazán látom, hogy ezt képes lenne így felfogni, de nekem aztán édes mindegy, nem az én dolgom. - Nekem aztán mindegy. - hogy most melyik kapura játszik, nem azért merült fel, mert annyira én is bele akarnék esni egy ilyen valaki csapdájába, fel sem merült. Sejtem én, hogy milyen srác és tuti,hogy nem én leszek a következő a listáján. - Miután miattad kell idekint szobroznom, nem hiszem, hogy még szívességgel is jövök neked. - eresztek meg egy halvány mosolyt, mert hát nagyon úgy fest, hogy kénytelen leszek itt maradni, amíg ő makacs módon várja, hogy bejusson, pedig továbbra is úgy gondolom, hogy kb. semmi esélye sincs. Persze csak visszavág mindenre, én pedig végül csak sóhajtok egyet és úgy döntök, hogy nem fogok itt ácsorogni. Lehuppanok szépen pár lépéssel arrébb a lépcső tetejére, a holmimat pedig lepakolom magam mellé. Ha jól sejtem, akkor itt ragadtunk, ha már azt magyarázza, hogy milyen nagyon makacs és a Dáma is makacs, én meg... így jártam. Kéne valami titkos hátsó bejárat, komolyan. - Én csak az alapján tippelek, amit mondasz és ahogy ehhez az egészhez hozzáállsz. Ha miatta érdekelne, hogy mi van vele, akkor nem lennél erőszakos, hanem... mit tudom én, hoztál volna virágot, vagy írnál egy értelmes levelet, ami miatt majd tényleg ki akar jönni. De gondolom nem érdekel az a lány, csak nem akarod, hogy kellemetlen helyzetbe hozzon nem? - pillantok fel rá, ha ő még nem döntött úgy, hogy leül. Ácsoroghat tőlem, de akkor az sokáig fog tartani, mert mint mondtam a Dáma is elég makacs tud lenni, ha nagyon igyekszik. - Nem vagyok én ellenséges, csak... nem szeretem, ha valaki kihasznál másokat, vagy ha csak azért mászik rá a másikra, hogy... tudod te azt. - mert gondolom neki jó, de nálam valahogy a dolgok nem így működnek. Nem arról van szó, hogy végtelenül romantikus vagyok, vagy ilyesmi. Az én esetem így is úgyis baromi bonyolult, nem is biztos, hogy szükségem van bármiféle kapcsolatra. Az milyen lenne már, ha mondjuk megszeretek valakit, de másnapra nem emlékszem rá? Vagy végül családom lesz és úgy kelek fel reggel, hogy egy idegen fekszik mellettem az ágyban és nem ismerem meg a saját gyerekeimet, amíg nem idézek fel mindent a naplómnak hála? Ez... nem valami kellemes kilátás.
- Tipikus ítélkező pillantásod. Mintha ismernél. – pedig nem ismer, fogalma sincsen milyen vagyok és ki vagyok, szóval nem kéne első látásra elítélni engem, nem igaz? Bár, az ő fajtája ilyen. Gondolom nem az a fajta lány, aki gyakran cserélgeti a pasijait, sőt, meglepne, ha kiderülne, hogy volt már egyáltalán pasija, de a meglepetések akkor a legjobbak, ha váratlanak ugye. Idegesítő, mikor elítélsz másokat, és én is ezt tettem éppen, de hát ha ő is, akkor… én miért fognám vissza magamat? Amúgy is, nem hinném, hogy holnapra ne felejtené el ezt a találkozást. Kialussza magát és már nem is emlékszik majd arra, hogy mi itt összefutottunk. – Ki vagy te, a pszichológusom? – már miért hibáztam volna? Az a lány hibázott mikor elfutott, mert ha ilyen bajod van, akkor nem elfutni, hanem megbeszélni kéne a dolgokat, de persze az ilyen agyatlan libáknak ezt aztán mondhatom. Ha ennyire féltette a szüzességét, akkor nem kellett volna ilyen könnyen adnia. - Nyugodj meg, én a ti kaputokra játszom. – a nők kapujára, szóval nem kell félnie, bár gondolom nem is tette, de pont nem érdekel a dolog. Elegem van abból, hogy mindenki csak ítélkezik, és bár nem mutatom ki, de attól még így van. Ne szóljanak bele a dolgomba. – Majd kitalálok valamit a lépcsőtök ellen. Mondjuk felvihetnél a hátadon. – mosolyodom el szélesen. Na igen, aligha menne ez, nem hinném, hogy elbír engem, és nem is fogom hagyni, hogy egy csaj cipeljen. Előbb azonban be kéne jutnom ide, aztán már bőven ráér eldöntenem azt, hogy hogyan fogom a következő lépésemet megtervezni. Egyenként egyet, soha nem szabad túlságosan előre gondolkodni,mert mindig sok a változó, soha nem lehet tudni, hogy mit hoz az élet. Ha a Griffendélesek lépcsője ennyire… férfiutáló, akkor majd kitalálok valamit, hogy átverjem, elvégre ebben jó vagyok. Mindent meglehet oldani, lehetetlenek csak akkor léteznek, ha hitelt adsz nekik. - Meg azt, aki elvárja másoktól, hogy betéve tudják az illemszabályokat. – mintha olyan rohadtul kötelező lenne... Előre engedem én a nőt az ajtóban meg minden, de nehogy már még a köszönésre és a bemutatkozásra is ilyen baromságok legyenek. Az illemszabályok is csak szabályok, én pedig nagyon nem tudok a szabályokat betartani. – Látod, nem ismersz engem. Én nem adok fel semmit. –nem szokásom, mindig nyerek, és a versenyszellem éltet, szóval… nem, nem fogom feladni, ha kell itt szobrozok reggelig és megszenvedem, hogy ne aludjak el, de nem fogok innen elmenni, míg nem beszéltem azzal a hülye libával. Nők… az agyam eldobom miattuk néha. - Látom szeretsz analizálgatni… de ha tényleg nőfaló típus lennék, akkor pont nem érdekel, hogy mit akar a lány, nem? És nem is szobroznék itt miatta. Elég ellenséges vagy, tudsz róla? – legalábbis velem szemben elégé ellenségesen viselkedik, mintha bűn lenne az, hogy szeretem a nőket. Inkább örüljön neki, talán egyszer ő is sorra kerülhet.
- Ítélkező pillantásom volt? Vagy csak azért gondolod, mert... úgy érzed a lelked mélyén, hogy hibáztál? - nem mondom, hogy nincs meg róla a véleményem, de azt sem, hogy kifejezetten úgy néztem volna rá. Végül is az ő dolga, és ha azt nézem akkor azé is akinél ilyesmit el tud érni, mert igenis naivitás, és egy lány naiv, ha azt hiszi, hogy egy ilyen srác csak úgy simán ráveti magát és nincsenek mögöttes szándékai. Szerintem ez csak egy buta vágyálom és majd meglátja végül minden ilyen lány, hogy rosszul gondolkodott és rosszban reménykedett, de nem az én dolgom bárkinek is tanácsokat osztogatni. Butaság túl gyorsan belemenni bármibe is. Ha nem teszed, akkor nem jöhetsz ki belőle rosszul, ez a lényeg igaz? - Nem tudom, nem feltétlenül van az a srácok homlokára írva, hogy melyik nemet kedvelik. - rántom meg a vállamat. Én pedig nem ítélkezem különösebben, szóval igenis miért ne lehetne akár erről szó. Csak azért, mert valaki jól néz ki, nem evidens, hogy a lányokra bukik. - Nem tudom, hogy ez máshol hogy van, de a Griffendél klubhelyiségben konkrétan a lépcső nem engedi, hogy felgyere. Hidd el volt már aki megpróbálta és nem kicsit törte össze magát. - de persze ő minden bizonnyal sokkal ügyesebb és ha bejut, akkor simán fel is tud majd menni. Nem mondom, hogy elhiszem, de... nekem aztán mindegy, ringathatja magát ebben a hitben. De úgy látom, hogy nagyon ragaszkodik az elméletéhez és tényleg nem fog innen elmozdulni, még akkor sem, ha én hívom le azt a valakit. Eléggé a lelkébe gázolhatott, ha még akkor sem hajlandó lejönni, ha kifejezetten meg kéri valaki, de nem az én posztom ebbe beleszólni igaz? Legalábbis az előbb még nagyon úgy tűnt a kérdéséből, hogy nem különösebben érdekli a véleményem, maximum azért, mert épp én vagyok az, aki hozzájuttathatom az áhított célhoz. - Mondjuk azt, aki egy kicsit is ismeri az illemszabályokat, de ezek szerint ez nálad nincs meg. - nem vagyok én kifejezetten bántó, ez igazából egy szimpla tény. Úgy fest, hogy az alapvető illemszabályokat nem ismeri, vagy csak elég ideges ahhoz, hogy most ezekkel ne foglalkozzon. Végül is nem az én posztom, hogy ezen filozofáljak, csak be szeretnék jutni és az tényleg határozottan zavaró, hogy láthatóan tényleg esze ágában sincs beengedni. - Egy idő után... csak feladod nem? Reggelig nem ülsz itt a bajárat előtt. - legalábbis nagyon remélem, mert most is áll, de gondolom ha elfárad kénytelen lesz leülni, de idővel csak feladja, vagy maximum ha elalszik, akkor majd én szépen besurranok, vagy tudom is én. Tényleg nem hiszem el ezt. Elég fárasztó volt a napom és most még várhatok tovább itt kint, mert ő beszélni akar valami lánnyal. - Gondolom az a nőfaló típus vagy. Vagy, mert valaki egyszer nagyon megbántott, vagy... rossz a családi háttered, vagy ilyesmi. Csak az a kérdés, hogy azért vagy most itt, mert neked fontos, vagy mert... esetleg neki? - bökök az állammal az ajtó felé. Bár kétlem, hogy ha azért lenne itt, mert tényleg úgy érzi, hogy hiba volt megbántani egy lányt, akkor azt csak így simán bevallaná nekem. Őszintén szólva nem olyan srácnak tűnik. Ha vannak is pozitív gondolatai, azokat minden bizonnyal szívesen tartja magában.
- Csak kímélj meg az ítélkező pillantásaidtól, oké? – tudom én, hogy mit gondol, de attól még nem lesz jogos. Részeg voltam, nem igazán emlékszem a tegnapra, így hát arra sem, hogy mondott volna ilyet, de ha jól emlékszem, pont annyira akarta a dolgot, mint, és én meg is adtam neki azt, amire vágyott, arról már nem tehetek, hogy reggelre úgy viselkedett, mint valami törvényt szegő apáca. Soha nem fogom megérteni az ilyet, de nem is igazán akarom megérteni, csak beszélni akarok a lánnyal, megnyugtatom és már itt sem vagyok. Semmi kedvem dühös apáktól leveleket kapni, amiben átkokkal dobálóznak felém. - Úgy nézek ki? – komolyan, ne mondja már nekem, hogy ezt nézi ki belőlem. – Amúgy meg voltam már a csajok hálószobájában, nem nagy tudomány bejutni oda. – csak egy kis pia, egy-két megfelelő alany és máris kész is a terv, illetve rögtön meg is van valósítva. Ha bejutottam, onnan már könnyű dolgom van, a lány gondolom a klubhelyiség közepén állt neki sírni, teljesen feleslegesen ráadásul, mert mégis miért sír valami olyan miatt, amit ő is akart? Sőt, úgy emlékszem még ő erőltette, de hát az van, hülye egy világban élünk és sajnos a lányok is egyre furábbak lesznek benne. – Nem fogok itt szobrozni, amíg le nem jön. Amúgy is, nem jön ide, ha üzenek neki. – rántom meg a vállaim. Nem jön le, mert zokog, és ismerve ezt, napokig ott még sírni a semmiért, éppen ezért kell vele beszélnem. Biztos nem jönne le ide, ha meghallaná, hogy itt vagyok és csak rá várok, elvégre most úgy érzi én tettem tönkre, pedig ő tette tönkre saját magát, csak könnyű rám fogni mindent, ezt már megszoktam, és az igazat megvallva nem is különösebben érdekel a dolog, miért izgatnám magamat, miatta? Csak egy hülye csaj, aki azt hiszi, hogy a szüzességét a nászéjszakáján kellett volna elvesztenie. - Lehet, de kit érdekel? Patrick vagyok, de hívj csak Pat-nek. – mosolygok rá. Ezek szerint ő is ilyen elképesztően hagyománytisztelő lenne, hogy mindenféle őskori hülyeséget elvárjon egy férfitől? Ezt sajnálattal hallom, bár… tudhattam volna, nem éppen annak az elképesztően vadóc csajnak tűnik, aki ne így gondolkodna, de hát kell a változatosság. – Nem, együtt fogunk itt megöregedni, ha a Dáma képtelen beengedni minket. – rántom meg a vállam. Na igen, gondolom, hogy mennyire kellemetlen ez neki, de nekem épp annyira szórakoztató is, szóval… miért is kéne akkor most bűntudatot éreznem? Be fog jutni, én pedig beszélni fogok a lánnyal, és mindenki mehet utána a dolgára. – Na mesélj, mit szűrtél le eddig rólam? – döntöm oldalra a fejem mosolyogva. Erre kíváncsi vagyok, bár talán a választ pont előre sejtem is, hiszen szinte majdnem mindig ezt mondják nekem. De sebaj, azért kíváncsi vagyok mire jutott.
Oké, azért az nem túl gyakori, hogy valaki ennyire be akar jutni a klubhelyiségünkbe. Igazából nem is tudom, hogy ez egyáltalán lehetséges-e. Amúgy is, ha bejut még mindig nem juthat be egy lány szobájába sem, az már lehetetlen, a védővarázslatok nem engednék, szóval nem hiszem, hogy sokat elérne a dologgal, bár ezt most még nem adom a tudtára, az is lehet, hogy tisztában van vele, bár nem hiszem. Ha így lenne, akkor tudná, hogy akár itt is várhat, mindegy, hogy bent teszi a klubhelyiségben, vagy a bejárata előtt, ha már ennyire fontos neki ez az egész. - A világmindenség igaza az, hogy nem tudtad valakiről, hogy... még szűz? - ennyit sikerült elkapnom abból, amit a Dámának magyarázott és hát őszintén szólva ez nem tünteti fel túlságosa jó színben, azért ezt neki is be kell látnia és kicsit sem indokolja, hogy én legyek az, aki beengedi. Amúgy se tudom, ha egyszer nincs itt a festményünk szereplője, mert sikeresen elüldözte. Gondolom már percek óta próbálta meggyőzni és ezt a Dáma nem igazán díjazta. Végül is azt hiszem meg tudom őt érteni. Nem jó dolog az, ha az ember első szóra nem ért abból a bizonyos nemből. Én viszont értem a nemet, csak eléggé meglep, hogy egyszerűen elém áll, nekidőlve a festménynek teljesen elzárva az utat. És ha valaki épp ki akar jönni? Oké, eléggé meglepetten pislogok rá. - Azt ugye tudod, hogy a lányok hálóiba nem mehetsz fel? És... gondolom nem egy fiúhoz jöttél. - bár persze ki tudja, de azért nehezen képzelem el róla, hogy esetleg erről van szó. Akkor viszont tényleg nem tehet semmit sem, hiába engedi be bárki két percre, ha az a lány nem akar beszélni vele, akkor nem fog eljutni hozzá és ez már nem a Dámán, vagy rajtam múlik. - Szóval szerintem egyszerűbb, ha itt vársz, amíg le nem jön, vagy üzenj neki. - átadhatom akár én is. Ha nem ismerem azt a lányt... fiút személyesen, akkor maximum megkérdezem mástól, hogy kicsoda és kész. Nem olyan bonyolult ez, de amit nagyon akar kb. kizárt, hogy elérje. Nem fog tudni felmenni a lányok hálóiba, még ha belegebed sem. - Liesel vagyok, de ezt nem úgy kéne kezdeni, hogy te mutatkozol be először? És most komolyan nem akarsz beengedni? - na ilyen esetekben nehéz eldönteni, hogy vajon este le akarom jegyezni, hogy mi történt, vagy sem. Néha olyan is előfordul, hogy egy élmény kellemetlenül érint annyira, hogy inkább ne is akarjak emlékezni rá és akkor úgy mehetek el egy idegesítő alak mellett, mintha nem is ismerném és végül is ez így is van technikailag, az agyam nem ismeri fel, nem is rémlik róla majd semmi holnapra, legalábbis ennek elég nagy az esélye. - És mi van, ha én nem akarlak megismerni azok alapján, amit leszűrtem rólad? - egy leheletnyit azért hátrébb lépek, mert az előbb eléggé beállt elém és ez nem kifejezetten tetszett és még most sem tetszik. Ha tényleg igaz, amit gondolok, akkor őszintén szólva nem vagyok róla a legjobb véleménnyel, már így látatlanban sem.
Talán nekem is volt órám, nem tudom, ha volt, akkor nem mentem be rá, minek, egy kihagyott óra még nem a világ vége, tegnap pedig kissé elfáradtam, és ez az egész reggel is elég zavaros egyelőre, köszönhetően annak a hülye csajnak, meg ennek az akaratos képnek. Olyan, mintha a szűz lányok védelmezőjének hinné magát, pedig csak egy kép, aligha jön át hozza valamelyik másik festményalak, hogy megizzasszák egy kicsit a másikat. Szóval minekután a festménynek gőze sincsen arról, hogy mi folyik itt, nem ártana ha beengedne,mert fontos megbeszélnivalóm van a csajjal, jobb lenne minél előbb megnyugtatni, de persze a Dáma nem segít. - Igen, erre már magamtól is sikerült rájönnöm. – sóhajtok fel, ahogyan a hang forrása felé fordulok. – De ha már itt tartunk, ez nem az én igazam. Ez a… világmindenség igaza. – életemben talán egyszer nincsen mögöttes szándékom azzal, hogy beszélgetni akarok egy csajjal, de még ilyenkor is csak a rosszat nézik ki belőlem egy festmény. Elég idegesítő. Nem mintha magamat a jóságlovagjának tartanám. Tény, hogy néha elég bunkó tudok lenni, de most egész normálisan kértem meg a Dámát, két percet kértem, és még ezt a két percet sem képes nekem megadni, szörnyű. Vagy minden kép ennyire utál, vagy csak a Dáma. És nem tudom ennek az okát. - Nem. – rázom meg mosolyogva a fejemet, majd ahelyett, hogy félreállnék, simán csak neki dőlök inkább a festménynek. Ha én nem tudok bemenni, akkor ő se menjen be, és ha ő bemegy, akkor én is beakarok menni. Mindössze két perc, ennél többet nem kérek! – De ha szólsz a Dámának, hogy engedjen be két percre… mindketten jól járunk. – komolyan, nem kérek sokat se tőle, se a Dámától. Megértést kérek, ennyi, nem vagyok én olyan szörnyen rossz ember, egyszerűen csak hülyén jöttek ki a dolgok tegnap, és ezt most helyre fogom rakni. Amúgy sem értettem soha ezt a nagy szüzességi hisztériát, amit letolnak néha a nők. Előbb-utóbb úgyis elvesztik, minek kiakadni rajta, ha előző este még ezt akarták? – Hogy hívnak? – azt tudom, hogy évfolyamtársam, ismerős így ránézésre, a nevét nem tudnám megmondani, ahogy azt sem, hogy ismerem-e. Talán csak van rajta ruha. Bár… nem is tűnik olyan lánynak, aki oda lenne azért, amit én kínálok, de ez soha nem jelentett gondot, amit akarok azt meg is kapom, mindegy, hogy mennyire ellene vannak, végül ők is akarják majd. – Úgy tűnik sokáig itt leszünk kettesben, nem ártana egy kicsit jobban megismerni a másikat. – hacsak ki nem nyílik az ajtó, és meg nem kapom azt, amit akarok.
Órám volt, egészen érdekes. És még a mai napig sem értem, hogy miért tudom megjegyezni a tananyagot, ha más nem megy. Azt hiszem ez talán még az orvosok számára is örök rejtély lesz, vagy egyszer csak megoldódik magától és kész. Sose lehet tudni. Azt hiszem nem is számít, nem agyalok már annyit ezen, mint mondjuk a legelején, nem sok értelme lenne és nem is lesz semmi sem jobb tőle, ha folyton csak pörgetem a lehetséges megoldásokat az életem zavaros kérdéseire. Amúgy se nagyon vannak válaszok mindenre, akkor meg nem kell őket feleslegesen keresni. A Nagyteremből azért lenyúltam magamnak egy szendvicset, mert hát kicsit már az ebéd kihagyása miatt kezdett kopogni a szemem, szóval most annak a társaságában, meg persze a cuccaimmal haladok felfelé a lépcsőn. Eléggé meglep az az utolsó elkapott pár szó, amit a szőke sráctól hallok, aki láthatóan a Kövér dámával vitatkozik. - Őt elég nehéz meggyőzni az igazadról. - vetem oda kissé sután, mikor pár lépés, vagy inkább lépcsőnyi távolságban végül megállok tőle. Próbálkozhat, de a dáma nem szokott senkit sem beengedni, aki nem oda való és ezt a srác nem rémlik nekem. Jó, hát lássuk be ez nem sokat jelent, mert attól, hogy nekem nem ismerős még mindig lehet ide való, lehet Griffendéles, háttal állva pedig még csak azt sem látom, hogy van-e rajta jelvény, vagy akármi, hogy be tudjam lőni a házát. Persze pár másodperc késéssel a számat is megtörlöm gyorsan, mert hát sose lehet tudni, hogy a majonéz mennyire okozott maszatokat, mert azzal úgy istenesen megrakták a manók a szendvicset, szerintem amelyik ezt készítette tuti, hogy majonéz mániás, vagy csak meglendült a keze, amikor belepakolta. Kész csoda, hogy nem gányoltam el felfelé jövet a ruhámon, vagy épp a padlón. Mindenesetre a srácra kissé bizonytalanul pillantgatok, mert én épp bemennék, de közben most üldözte le a dámát és amúgy se nagyon szeretnék én lenni az, aki beengedi, hogy beszéljen valakivel... aki még szűz volt. Nem hangzik jól a dolog. Ha jól tippelek, akkor valami nőfalóról lehet szó, akinek sikerült valakit levenni a lábáról és az illető ezt annyira nem értékelte? Vagy csak utólag nem? Fogalmam sincs igazából, jó eséllyel nem is rám tartozik, de mindettől függetlenül még ugyanúgy nem kellene beengednem. - Ha megtennéd, hogy kicsit... - lépdelek végül mellé. Szóval, hogy félre állna, hogy átjussak. Köszörülöm kicsit a torkomat, mert hát be kéne mennem, meg egyébként is kéne a dáma, akit sikerült elüldöznie. Remek... akkor most ehetem a szendvicsemet itt a folyosón ácsorogva?
- Komolyan nem akarsz beengedni? – kérdezem már kínomban mosolyogva. Mindig is utáltam a Kövér Dámát, de nem létezik, hogy az ő festékszívére ne lehessen hatni, pedig szépen előadtam itt a hattyúhálát. Csak néz rám dühösen, mintha én tehetnék arról, hogy szegény lány szűz…volt. Most komolyan, ha ezt mondja, akkor nem csinálok semmit, de csendben maradt, aztán egyszer csak úgy reggel eszébe jut, hogy szűz volt még az este? Azért ez egy kicsit meredek. Én meg elégé sokat ittam, szóval igazából még csak a történtekre sem emlékszem rendesen, már csak azért is beszélnem kéne … a lánnyal, a neve nem jut eszembe, talán… Diana. Talán. Sokan azt hiszik, hogy csak mert külön szobákra vagyunk osztva, már együtt sem lehet lenni a másikkal, de ez egy hatalmas tévedés. Elég egy kihalt folyosó, vagy vécé, esetleg két pokróc meg néhány párna és máris lemész a csónakházba…. könnyebb együtt lenni a másikkal, mint hinnéd, de nem fér a fejemben, hogy miért olyan hülye valaki, hogy csak úgy lazán elfut és szóba sem áll velem. Ez nem old meg semmit, sőt, csak bonyolítja a dolgokat. Azt mondta, hogy az anyja megöli, ha kiderül ez, de hát miért kéne kiderülnie? Az anyjának pedig szerintem van jobb dolga, mint a lánya szexuális életét figyelemmel követni. - Egy üzenetet sem adsz át neki? Persze, hogy nem. – válaszolok a saját kérdésemre, mikor már egyre morcosabban néz rám ez a bűn ronda képalak. Most komolyan, mégis mit kell tennem azért, hogy beengedjen? Mert itt addig Griffendéles nem megy át, amíg én be nem jutottam hogy beszéljek a lánnyal. Nem fontos, csak megmondom neki, hogy nyugodjon meg, egyszer úgyis megtörtént volna és kész. Komolyan, azt hittem már vége annak a korszaknak, hogy felelőséget kelljen vállalnom a tetteimért, amit részegen csinálok. De abban még biztos vagyok, hogy ezt az egészet ő is akarta, ennyire még emlékszem, aztán valahol ott volt képszakadás, mikor lekerült rólam a póló. - Mondtam már, hogy nem tudtam, hogy szűz! Engedj be, hadd beszéljem meg vele és utána már nem is látsz többet, oké? – persze választ nem kapok, egyszerűen csak elsétál és… azt hiszem most jönne el az a pillanat, hogy darabokra szedem ezt a rohadt képet, de mivel ez egy iskola, és kontrollálni kell magamat…inkább csak egy hatalmasat sóhajtok és karba tett kézzel várok. Előbb-utóbb ki kell nyitnia azt a nyavalyás ajtót.
//
