Eva & Matie -> Eva & Ashton

Mattie & Eva

- Ezután már csak egy lépcső, hogy az első alkalmat is túlértékelik, mi? Na mindegy, mindenesetre ne aggódj, egy csóktól még nem fogok elájulni reményeim szerint.
Pislogok némileg zavartan, mert ennyire tán csak nem súlyos a helyzetem, de sosem lehet tudni, mivel még nem csókolóztam, az is lehet, hogy tényleg kikészülök tőle, de bíztam benne, hogy erről szó sincs.
- Na jó, ha nem akarod, hogy beszéljek róla, csak szólj, és ígérem, befogom a szám, majd zaklatom vele Annet, bár, lehet, hogy ő sem értékelné, nem az a szerelmes típus, esetleg keresek egy házimanót, hogy bólogasson nagyokat, amíg beszélek. Tökéletes megoldás lenne.
Bólogatok én is, ez járható útnak tűnik, még akkor is, ha Mattie nem gondolta komolyan, ám ez nem jelenti azt, hogy később sem fogja esetleg mérhetetlenül unni a banánt.
- Ugyan, maximum pár mínusz pont, és némi büntetőmunka. Barátságépítő jelleggel. Ehh, elment az eszem, ne is figyelj rám. Nyilvánvaló, hogy én nem vagyok ilyen rendbontó személyiség.
Belőle még csak-csak kinézné az ember többek között én is, de fura módon most mégis ő az, aki nem vevő a dologra.
- És téged hogyhogy nem vittek magukkal? Érthetetlen…
Nevetek fel, természetesen én is csak ugratom, hiszen imádom, de a kölcsönkenyér visszajár ugyebár, sosem fogom megunni, az is biztos.
- Jóóóó, ne már Mattie, azért apáca nem vagyok, nem akarok én addig várni. Meg aztán, mi van, ha senki nem vesz el feleségül? Akkor örök életemre aggszűz maradok? Szánalmas lenne. Meg aztán, mi van, ha mondjuk esküvő után derül ki, hogy nem működik a téma? Az azért nagyon kínos, áhh, elképzelni sem akarom.
Épp ezért nem vagyok híve semminek, ami megrendezett, anyáék szerencsére rendkívül modernek, és mivel ők is szerelemből házasodtak, egyik lányuktól sem várják el, hogy másként tegyenek. Hála a magasságosnak, mert a falnak mennék valami hasonlótól, az is biztos. Sok mindent elviselek, de hogy eldöntsék helyettem, kivel éljem le az életem, na azt tutira nem.

- Jól van, hiszek neked.
Más választásom úgy sincs, bár sejtésem szerint azért mélyebben gyökereznek itt a problémák, de ha nem szeretne beszélni róla, én nem fogom zaklatni, egyszer majdcsak megnyílik nekem ezzel kapcsolatban is, tudok várni. De még milyen jól tudok.
- Simán. Esetleg egyenesen pankrátornak, de csak azért nem szumó birkózónak, mert annyit képtelen lennék magamra szedni.
Játszok rá a helyezte, abszolút nem zavar, hogy megint a bolondját járatja velem, már rég megtanultam poénra venni.
- Nem, hanem hogy a te estéd is jó legyen. Beszélni majd akkor beszélsz a bánatod tárgyáról, ha te úgy akarod.
Sóhajtok fel, ez most eszembe sem jutott, én azt szeretném, ha nem kellene felfeszegetnem a konzervdobozt, amibe belebújt. Eddig mindent elmondott, és zavar, hogy most nem osztja meg velem, hogy mi a valódi probléma, de előbb-utóbb majdcsak átszakad a gát, én csak annyit tehetek, hogy ott leszek, és segítő jobbot nyújtok, mint mindig.

//Bocsánat a késlekedésért! Részemről vehetjük úgy, hogy megléptünk iszogatni, és köszönöm szépen a játékot! Persze, ha színt vallasz, még folytathatjuk, de ha nem, akkor majd máskor! ^^ //

Mattie & Eva

- Hát, Mattie, ez sem volt túl szép, mintha nem tudnád, hogy olyasmire még sosem használtam a nyelvemet.
Vágom csípőre a kezeimet látszólagos dühvel, áhh, ki érti ezt, csak szívja itt a vérem. Persze, nagyon szeretném, ha egyszer, na jó, inkább sokszor megcsókolna Ashton, és fogalmam sincs, hogy képes leszek-e türtőztetni magam, de azért bosszantó, hogy Mattie így a vesémbe lát. Jó, nem hiába a legjobb barátom.
- Hé, nem azt mondtam, hogy soha többé, hanem hogy most sem.
Éppen ezért nincsen benne semmi hamis, mert tényleg nem tervezem, hogy az este további részében Ashtont fényezzem, vagy ömlengjek róla, ha Mattievel jöttem, megtisztelem azzal, hogy vele foglalkozom, pláne úgy, hogy egy tánc erejéig megváltam tőle, bár tudta előre, mert elmondtam neki, szóval nem okozhatott túlságosan nagy meglepetést a dolog számára.
- Úristen, hát azt meg kell inni, már csak azért is, hogy bosszantsuk az apádat. Meg kéne keresni Frics macskáját, és itatni vele is. Vajon milyen lehet egy macska részegen?
Kuncogom el magam, na jó, lehet, hogy már attól a kevéstől sem vagyok teljesen magamnál, amit eddig megittam, de szerencsére ez még bőven belefér a szeles kis személyiségembe.
- Megnyugtató. Miről maradtam még le? Mondjuk ember a Marson? Ilyenek?
Ismét csak kénytelen vagyok bosszúságom jeléül nyelvet ölteni rá, majd se szó, se beszéd, megölelem, mert ilyenem van, és mert hihetetlenül szeretem, és olyan vicces, még úgy is, hogy állandóan vérszívó üzemmódban van.
- Értettem, mester, hát, erről én nem tudok nyilatkozni, meglepő módon semmilyen téren pikáns éjszakám sem volt még, nem mintha ne tudnád.
Azért itt egy halovány pír kúszik az arcomra, bár Mattie előtt nincsenek titkaim, miért is lennének.
- Azért remélem, jól fog telni a Karácsonyod, már a helyzethez mérten.
Zárom össze egészen ajkaimat, elvégre nem rég halt meg az anyukája, bizonyosan nem lesz épp lélekemelő az a pár nap, meg úgy egyáltalán. Kicsit aggódom érte, hisz sosem beszél róla, talán még fel sem dolgozta igazán.
- Hogyne, sőt, felviszlek én, sima ügy.
Nevetek fel, szóval részemről jöhet a tánc, és engem aztán hullára az sem fog zavarni, hogyha ő megáll, én meg körbepörgöm, ugrálom, mint valami hülye szöcske, na jó, igazából jól táncolok, egyszerűen csak valóban fel vagyok húzva, mint valami búgócsiga.
- Ha meguntad a lötyögést, csak szólj, és áldozhatunk a whisky istenének oltárán.
Nem mintha olyan nagy alkesz lennék, vagy kellene bármi, amitől jobb lesz a kedvem, haha, ennél biztos nem lehet már jobb, de azt szeretném, hogy neki is jó estéje legyen.

Mattie & Eva

- Haaaaa… haaa… ha.
Öltök nyelvet rá, ki tudja már hányadik alkalommal, tudom én azt, hogy sokáig tartott, sőt, maratoni dolog volt, de mostanra legalább már sikerült ennyit elérni, aminek őszintén örülök, sosem hittem volna. Megértem, hogy ugrat vele, tulajdonképpen tök jogos, és most már nevetni is könnyebb rajta, mint eddig.
- Azt hiszem, az elmúlt három évben magasztaltam már eleget, ne aggódj, most nem fogom.
Hogy később sem, na azt nem ígérhetem, a Holdon meg csak azért nem hallhatták az örömujjongásomat, mert nem akartam elijeszteni Ashtont. Kellemetlen lett volna ám nagyon, ha már fel is veszi rögtön a nyúlcipőt.
- Na itt olyan nem lesz, már azon is csodálkozom, hogy McGalagony nem kobozta el ezt is.
Aztán közelebb lépkedek, hogy sutyorgásra váltsak.
- De, ha a szobádban van valami dugipia, én ma este bármire rávehető vagyok.
Kuncogtam a fülébe, majd ismét eltávolodtam, a kérdésre meg már szaladt is fel a szemöldököm.
- Én valami mutáns vagyok, vagy mi, hogy csak nekem új ez az előrandi dolog?
Ezzel mintegy meg is válaszoltam a kérdését, előrandi kérem. Nem mintha hallottam volna már ilyesmiről, vagy tudnám, hogy megy ez, de nekem már annyi is elég, hogy egyel többször látom. Aztán megcsíp, én meg vigyorogva konstatálom, hogy még mindig a bálon vagyunk, és még mindig vigyorgok, mint a tejbetök. Hát ez csodálatos! Van abban valami határozottan lélekbizsergető, ha valakinek teljesülni látszik egy hőn áhított vágya.
- Hú, na, nem álmodom!
Aztán nem vagyok rest kérdezni, mert nagyon is érdekel, hogy mi van Mattievel meg azzal a lánnyal.
- Már hogy olyan pikáns módon jó éjszaka, vagy szórakozás ügyileg jó éjszaka?
Én tutibiztos nem fogom megkérdezni, hogy összetették-e amijük van, ott süllyednék el de menten, ám így talán a lényeg átjön. Nem mintha a lényeg szempontjából túl sokat változtatna bármin is. Elvégre, Mattie azért már jóval tapasztaltabb ilyen téren, és ahogy hallottam, ez az Ice hívta meg Ashtont a bálba, talán ő sem az a tapasztalatlan fruska, mint én.
- Jah, hogy ja. Igen? Hát akkor biztos több, mint a semmi érdekes, mert tutira nem karácsonyoztál még lánynál. Kár, hogy nem jutott eszembe hamarabb, jöhettél volna hozzánk is. Bár, az tuti, hogy a hat húgom mellett egy perc nyugtod sem lenne, úgyhogy mégiscsak jobban jársz így.
Vigyorodom el, nem vagyok féltékeny, semmi ilyesmi, ha Mattienek jó, annak én csak örülni tudok.
- Igen, kétségkívül szobrot kellene emeltetnem neked.
Kacagok fel, s aztán irány a parkett, részemről legalább addig, amíg bírom szusszal, bár, amennyire fel vagyok pörögve, inkább addig, ameddig ő bírja…

Mattie & Eva

- Na… gonosz vagy.
Bököm vállon nevetve, és csak bólogatok közben, meg vigyorgok, és még mindig, mintha le sem lehetne lőni, egész egyszerűen hihetetlenül felvillanyozott ez az egész, sosem gondoltam volna, hogy lehetséges, pedig nem vagyok épp pesszimista jellem. Úgy tűnik, vannak még csodák.
- Látod, nem is kellett nekem elhívnom, tök jó!
Nekem meg sem fordul a fejemben az, hogy esetleg kiborulna rajta, mert hát, azt maximum akkor tehetné meg, ha belém lenne zúgva, de az már tutira kiderült volna ennyi év után, úgyhogy biztos szó sincs róla. Meg aztán, szerintem nem is vagyok épp olyan csajszi, aki megfelelne az ízlésének, ő valahogy sokkal bevállalósabb nálam.
- Vaú, vaú…
Öltök rá nyelvet nevetve. Ez persze még nem jelent semmit, lehet, hogy nem vagyunk egymáshoz valók, de így legalább van esély arra, hogy kiderüljön a dolog, és esetleg, ha nem, legalább el fogom tudni felejteni. Ha meg igen – ó te jó ég -, akkor Ashton lesz a párom. Az én párom. Hihetetlen. Nem bírok nem vigyorogni, szerintem abba sem fogom tudni hagyni még egy jó ideig.
- Köszi!
Ütöm a poharam az övéhez, és kortyolok bele, most már akár be is csiccsenthetek, már táncoltam Ashtonnal, az meg nem baj, ha Mattie előtt cikiben maradok, ő azért már sokkal jobban ismer, és jó párszor látott már kínos helyzetben, nem sok meglepetéssel szolgálhatnék neki ilyen téren. Az én poharam is gyorsan kifogy, a kérdésére pedig megcsóválom a fejemet.
- Azt még nem beszéltük meg, majd szünet után sort kerítünk arra is, szóval egyel többször láthatom, és ez tök jó. Jah, tényleg, csípj már meg légyszi, hogy ez tényleg igaz.
Oké, tudom, ciki vagyok, hogy ennyire lelkesedem, de nem hibáztathat, három év után végre jut nekem egy randi, és ez most elég, a többi majd elválik utána.
- Na de mesélj te is, mi a helyzet azzal a lánnyal? Justice? Jól emlékszem, hogy már említetted valamiféle ferde estével kapcsolatban?
Vonom fel a szemöldököm, amolyan ki vele, mi az, amit nem tudok stílusban, mert bár tök boldog vagyok jelen pillanatban, de ő azért mégiscsak nagyon fontos a számomra, és szeretném tudni, hogy mi van vele, meg azzal a lánnyal, mert ki tudja, talán tetszik is neki, csak eddig nem bukott ki a téma. Mondjuk, ha valakivel csapunk egy görbe estét, az már azért elég beszédes tud lenni.
- De most már tutira táncoltass meg, mert a végén kiszárad a torkunk a sok beszédtől, és nem marad az erőnk rá.
Ez persze részemről esélytelen, azt nem tudom, ő hogy van vele, de remélem, nem kell nagyon rágnom a fülét. Jó, ha nem akar táncolni, nem fogok erőszakoskodni, ismer, ezt tudhatja jól.
Közben még azért pislogok, hátha kiszúrhatom Anne-t, és Dariust, nagyon is kíváncsi vagyok, hogy végül el merészelt-e jönni vele, s ha igen, miként érzik magukat.

Ashton & Evangeline

- Nem baj, mindez már úgysem számít. Egy tánc is lehet nagyon szuper, én így is örülök.
Azért be kell valljam, nagyon is jól esik a kis lelkemnek, hogy őrlődött, hogy egyáltalán mindez megfordult a fejében. Nem hittem volna sose, hogy ez lehetséges, pedig… te szent ég. Jaj mennyire jó, talán mégsem reménytelen, talán lehet belőlünk valami olyasmire, amire olyan régóta vágyom. Meglehet, hogy nem is volt fölösleges ez a három évnyi érzelemtúltengés részemről az irányába. Csak ki kellett várnom a tökéletes időzítést. Türelem Ashtont terem. Na jó, ez még tőlem is rendkívüli módon gyenge volt.
A tánc pont olyan, amilyennek már oly sokszor elképzeltem, hibátlan, és imádom minden mozdulatát, akkor és ott nem létezik más, s te jó isten, az a pillantás. Jól látom, amit látok? Ha én ilyesmit vélek felfedezni lelkének tükreiben, akkor vajon ő is látja az enyéimből visszaköszönő szerelmes csillogást? S vajon megriasztanám vele? A világért sem vallanám egyelőre be neki, hogy mit érzek, azt pláne nem, hogy mióta, de előbb utóbb meg kell majd tennem, nem szeretnék hazugságban élni. Ám, ha nem történik semmi komolyabb köztünk, nem lesz szükség őszinteségi kirohanásra. Szeretném még sokáig ezt látni a szemében, kicsit olyan érzés, mintha kiszabadítanám a komorságából, mintha valami gyógyír lehetnék a számára, s őszintén, szeretem annyira, hogy még akkor is megtenném, ha esetleg csak kihasználna, ám nem feltételezek róla ilyet.
- A múlt, de olyan múlt, ami még hatással van rád, máskülönben… nem lennél egyedül.
Utalom finoman arra, hogy szerintem igenis magányos, bármennyire nem akarja ezt bevallani, de talán a szíve mélyén ő is tudja. Ám sokáig nem tudok ezen tanakodni, mert felteszi azt a kérdést, amire szerintem a legtöbb lány a suliban sikító rohamot kapja, én jobbára csak nem hiszem el, hogy ez tényleg megtörténik, ám kétségkívül oda meg vissza vagyok az örömtől, magamban legalábbis, igyekszem ebből nem túl sokat a felszínre engedni, nem célom a frászt hozni rá.
- Szeretném, persze, nagyon jó lenne.
Feleltem könnyednek szánt lelkesedéssel, bár kicsit nehéz volt uralkodni magamon úgy, hogy legszívesebben kiugrottam volna a bőrömből, komolyan el sem hiszem, hogy ez tényleg megtörténik, s mégis igaz, meg kéne csípnem magam, de az nagyon gyermeteg gesztus lenne. Talán a puszi is az, amivel az arcát illetem, nem tudom, mindenesetre valahogy ideillőnek tűnik, könnyedén jön, s szeretném is megtenni. Közel sem jelenti ez azt, hogy minden lépést előtte akarok megtenni, egyszerűen csak elragad kicsit a hév, és három év után nem szeretném visszafogni magamat.
- Hát, igen, úgy gondoltam, felteszek mindent egy lapra, mert nem voltam benne biztos, hogy valaha túl fogsz lépni ezen a lányoktól távol tartod magad dolgon.
Vallom be töredelmesen, de azt még mindig nem kötöm az orrára, hogy három éve próbálom megtenni ezt a lehetetlennek tűnő lépést, de még azt sem sikerült soha elérnem, hogy nemes egyszerűséggel megszólítsam. A konyhás eset totális, és a jelek szerint nagyon is szerencsés véletlen volt.
- Miii? Félelmetes?
Kuncogok egyet, mert ezt képtelen vagyok komolyan venni, s mikor végigsimít az arcomon, önkéntelenül lehunyom a szemem, hogy a lehető legjobban érezhessem a mozdulatot. Én mindjárt elájulok, a szó legpozitívabb értelmében persze, de ez egyszerűen nem létezik. Meg kell kérnem majd Mattiet, hogy csípjen meg, el akarom hinni, hogy ez valóságos.
- Ohh, nem lehetne a szünet után? Tudod, karácsonyra hazautazom, és olyankor mindig az egész szünetet otthon töltjük a tesóimmal.
Ez tök gáz, olyan, mintha máris kifogásokat keresnék, bár ez mindig így van nálunk, soha senkivel nem csináltam programot a téli szünetben, a nyári az más, akkor sokkal több idő van rá, de ilyenkor már négy hónapja nem láttam a szüleimet, és muszáj feltöltődnöm belőlük.
- Sosem hallottam még előrandiról, de egyértelműen benne vagyok.
Elvégre, akkor minimum egyel többször láthatom, nemde? Teljesen jól hangzik a dolog, sosem lehet elég belőle szerintem, és biztos vagyok benne, hogy szuper lesz, nem is lehet másmilyen. Apró pillantások, érintések, mind annyira jó, hogy nem is tudom elképzelni, hogy esetleg nagyon balul sülnének el a dolgok.
Aztán már megyünk is a másik pároshoz, és nagy a kísértés, hogy örömömben Mattie nyakába vessem magam, de végül nem teszem meg, csak nyugodtan kivárom, míg kettesben maradunk újra a barátommal, és az este további részét együtt tölthetjük, ahogy tervben is volt.
- Mattie… te ezt elhiszed? Elhívott… randizni.
Ecsetelem vigyorogva, és tutira madarat lehetne velem fogatni, mert ez tényleg fantasztikus, és úgy örülök, és olyan jó, hogy Mattie is itt van, azt hiszem, ennyire boldognak még sosem éreztem magam.

Ashton & Evangeline

- Ezt jól esik hallani, még így is, hogy nem engem hívtál el.
Nem zavar annyira, hogy nem így alakult, örültem volna neki nagyon, de tisztában vagyok vele, hogy a világ nem tökéletes, és nem lehet minden könnyű. Nem mintha eddig bármi is az lett volna vele kapcsolatban, de igazság szerint, ha megtette volna, sosem lett volna elég bátorságom még a gondolatra sem, hogy esetleg elhívhatnám valahová én magam.
Hú, tényleg azt mondta, hogy az ő estéjének is ez lesz a fénypontja? Lehetek még annál is szerelmesebb belé, mint amennyire már vagyok? Hogy lehet ennyire… édes? Ez kétségkívül jobb válasz, mint a múltkori tudom, lehet nem viseltem volna jól, ha megint valami olyasmit kapok cserébe, de nem kell ettől tartanom.
Én nem pillogok arra, amerre Mattie elment, nem féltem, biztos, hogy így vagy úgy, de feltalálja magát, őt is nagyon szeretik a lányok, szóval biztos akad táncpartnere, nem mindenki jött párosan. Ha más nem is, talán ez már végleg meggyőzi arról, hogy Mattie nem a párom, hanem valóban arról van szó, hogy barátok vagyunk, akik közül az egyik kölcsönösen kisegítette a másikat.
A rumba egészen kellemes, bár némileg zavarba ejtő, hogy a szerelem táncaként emlegetik, és pont eközben sikerült egymásra akadnunk. Vagy inkább jel? Sorsszerű? Örülnék neki, de az is biztos, hogy holnap sikítva ugrálnék Anne orra előtt, hogy úristen, úristen, nem hiszem el. Miért sietek ennyire előre? Lehet csak félreértem az apró kis utalásokat, talán ostobaság belelátnom bármit is, el is hessegetem gyorsan a vágyálmaim kis rózsaszín felhőcskéit, és a jelenre koncentrálok.
- Ez kölcsönös.
Elvégre én sem nézek mást, miért is tenném, ha a srác, akit szeretek, felkért táncolni, a derekamat fogja, és úgy néz azokkal a szép kék szemeivel, hogy képes lennék magam alá olvadni. A döntést megkönnyítendő, felemelem az egyik lábamat, mi csupán pár pillanat erejéig simul az ő lábának, majd helyezem vissza a súlypontom a földre, és folytatódhat a lépések garmadája. Hála a magasságosnak, hogy már állok, mikor elárulja, hogy miért nézett, tuti, hogy a padlón kötnék ki annak okán, hogy elengedem meglepettségemben. Így is megállok, nem hiszem el, mozdulni és megszólalni sem bírok, csak tátogok, mint egy hal, aztán inkább nem is próbálkozom, becsukom a számat, zavartan félretűröm a tincseimet a füleim mögé. Mondj már valamit, te dinka....
- Hogy… randit? Ez.... komoly?
Idióta. Nem is értem magamat, miért nem mondok egyből igent? Eszméletlen, talán azért nem, mert el sem hiszem, hogy ezt mondta, hogy eszébe jutott, hogy engem, most, itt, és úristen. Legszívesebben kiugranék a bőrömből, de az izgatottságomról annyi árulkodik csak, hogy egyik lábamról lépkedek a másikra, és teljesen kipirult az arcom. Próbálom összeszedni magam, és nagy nehezen felnézek az arcába, majd úgy döntök, szavak helyett, amiknek hiánya az esetemben egészen meglepő lehet, lábujjhegyre állva hajolok közelebb, és nyomok egy puszit az arcára. Szende, kicsit félős, az igaz, de ez is egyfajta válasz szerintem. Azért utána próbálok kinyögni valami értelmeset is.
- Ez elég muris… tudod, én is el szeretnélek hívni randizni.
Huhh, na legalább most már tutira nem fogja azt hinni, hogy vissza szeretném utasítani. Ettől még egészen furán megállt körülöttünk minden, legalábbis én nem érzékelem, hogy közben elindult egy másik szám, azt sem, hogy olykor útban vagyunk másoknak, csak őt látom, és boldogan mosolygok rá. Hihetetlen, és csodálatos, és fantasztikus, ésés… minden, ami jó. Egyszerűen nem értem, hogyan változhatott meg minden szinte egyik pillanatról a másikra.
- És… mikor gondoltad?
Kérdezem kissé félszegen, mert nem akarok még most sem nyomulni, de ennyivel talán nem ártok a helyzetnek.
Mattienek csinálnom kell valami szuper karácsonyi ajándékot még pluszba, vagy inkább már újévi lesz, mert amúgy már kész vagyok vele. Tutira kibulizom anyáéknál, hogy nyáron jöhessen majd hozzánk, és megismerje az őrült családomat, hogy ne kelljen egyedül lennie, épp itt van már az ideje.

Ashton & Evangeline

- Nincs ezzel semmi baj, úgy értem, én nem is reméltem olyasmit, hogy egyáltalán megfordul a fejedben az, hogy elhívj.
Nem tudom, ez mennyire tűnik nevetségesnek, mindenesetre azért igyekeztem finoman beleszőni, hogy szerettem volna, de fogalmam sincsen, hogy leszűri-e belőle. Kicsit olyan érzésem van vele kapcsolatban mindig, hogy egész egyszerűen mindenről azt hisz, amit akar, és nem nagyon számít, hogy mit mond, vagy érez a másik. Talán tévedek, de persze, lehetséges, hogy túl sokat gyötörték már lelkileg, és nem bízik senkiben.
- Pedig, micsoda?
Nézek rá nagy, kerek szemekkel, amik megfejthetetlenül csillognak most is, mint mindig a közelében, persze, sok titok nincs benne, de ő biztosan nem jött még rá, máskülönben már jó messzire menekült volna tőlem, bár ez az, amit semmiképpen sem szeretnék elérni. Így hát, ha nem válaszol, nem fogom erőltetni, viszont szavakat sem áll szándékomban a szájába adni, úgyhogy ez zsákutca, ha nem kezd beszélni ezzel kapcsolatban.
- Egyértelműen szabad, kétségkívül az estém fénypontja lesz.
Abba kéne hagynom, nem? Ez már kezd nagyon szánalmas lenni. Nincs több célozgatás, kész, ha nem veszi észre, hogy miről van szó, akkor így jártam. Tényleg nem kell tovább ragoznom, ha eddig nem esett le neki, hogy érdekel, akkor majd le fog, ha elhívom randizni. Már, ha nem kap szívrohamot, vagy én nem kapok, mielőtt egyáltalán megkérdezhetném.
Az újabb dal rákezdésekor már táncolunk is, én meg úgy érzem, mintha a fellegekben járnék, és nem vagyok hajlandó hallgatni a vállamon csücsülő kisördögre, miszerint innen lehet a legnagyobbat esni. Ha nem is történik köztünk semmi más, akkor is táncoltam vele egyszer, ami hatalmas szó a háromévnyi nagy semmi után. Tudok táncolni, szeretek is, bár kétségkívül vannak nálam kecsesebb, ezt a tevékenységet tökéletesebben űző lányok, de nem vagyok ügyetlen, így nem lehet rám panasz. A lábára nem fogok lépni, ez teljesen egyértelmű. Aztán persze muszáj vagyok megkérdezni, hogy miért is volt az az átváltozós művelet, mert zavar, nagyon is, és tisztában szeretnék lenni a dologgal. Nem vagyok benne biztos, hogy jót tettem ezzel a rákérdezéssel, de már mindegy.
- Ohh. Mondjuk, szerintem nekem sem esett volna jól a helyében, ha más lányt nézel. Egyébként… elég szép, amolyan végzet asszonya típusnak tűnik nekem.
Nem kérdezem meg, hogy tetszik-e neki, egyszerűen nincs jogom hozzá, és nem is akarom a semmire féltékenykedő libát adni, elvégre nem a párom, nem érezhetek semmi hasonlót. Ezek persze csupán az elvek, ha más lánnyal látnám boldogan, kéz a kézben, akkor igenis fájna, és azon gondolkodnék egyfolytában, hogy miért ő és miért nem én.
- Megkérdezhetem, hogy miért néztél?
Tudom, sok lesz már a kérdésekből, de egyszerűen nem bírom magamban tartani, és nagyon szeretném tudni az okát. Fura dolog nem lehet rajtam, azt már megemlítette volna Mattie, miután jól kiröhög.

Ashton & Evangeline

Érzékelem, hogy valami nem stimmel, csak nem tudom, mi lehet a baj. Talán Mattie megjegyzését találta túl erősnek? Nem tudom, bár nem hiszem, hogy nagyon csodálkozna a dolgon, ha tudná, amit Mattie tud. Én persze egyáltalán nem hibáztatom Ashtont, hogy sosem vett észre, elvégre mindig igyekeztem megbújni a háttérben, hogy ne legyek a többiekhez hasonlóan a terhére, hisz ha köztük lettem volna, ugyanúgy lenézne, és igaza is lenne. Én magam is szánalmasnak találom azokat a lányokat. Én Mattievel mindent megosztok, akad olyan, amiről nem beszélnék vele, ez egyértelmű, de mégiscsak a legjobb barátom, a bizalmasom, akivel bármit megbeszélhetek, és az én érzékeny kis lelkemnek sokszor van szüksége némi támogatásra.
Kicsit finomabban, de megszorítom a kezét, mintha ezzel is bíztatni akarnám, hogy minden rendben van, itt vagyok, ő is itt van, most már nincs más dolgunk, minthogy táncoljunk.
- Nem hiszem, mármint, a részedről biztosan nem, én kapni fogok a fejemre, hogy simán ott hagytam, de majd megoldjuk.
Igazából mosolyogva ecsetelem a dolgot, tán ezért sem nagyon lehet azt feltételezni, hogy én ezt kellemetlenségként élném meg, egyszerűen Mattievel olykor szívjuk egymás vérét, és én úgy kuncsorogtam azért, hogy elhívjon, erre leállok mással táncolni. Tökre megérdemelném, ha neheztelne. Egy kicsit. Egy rövid ideig. Hisz a barátom, tudja, hogy Ashtonért dobog a szívem, és hogy vele vágyom a leginkább táncolni ma este. Csak épp, nem olyan minőségben, mint azt szeretném, már Mattie beleültette a bogarat a fülembe a gyakori idepislogásaival kapcsolatban.
-.Én, sajnálom, igazán visszamehetsz hozzá, ha szeretnél, én nem szeretném, hogy bárki úgy igazán megbántódjon.
Ha egy cseppet is ismerném az említett lányt, nem aggódnék a lelkivilágáért, így azonban önkéntelenül is eszembe jut, még akkor is, ha utálnám, ha mással kellene látnom, és esetleg azt néznem olykor, hogy miként melegednek össze, közelednek egymás felé, úgy, ahogy azt én szeretném. Végül a vállára teszem a kezem, míg a másik kezünk összekulcsolódik, én meg egyszerűen nem tudom lecsillapítani szívem dobogását. Táncolunk, hihetetlen, csodálatos, jaj istenkém, köszönöm szépen, hogy legalább ennyi jutott. Csak kell egy kis idő, hogy ki merjem bökni azt a randi dolgot.
- Köszönöm szépen! Te is csodásan festesz!.
Kúszik halvány pír az orcáimra, és a pontos, tökéletes mozdulatok közepette nem bírom megállni, hogy ne kérdezzek rá, hisz bármennyire is érzem úgy, hogy túl kellene tennem magam rajta, képtelen vagyok, hisz nem értem az esetet, de nagyon szeretném, ha világos lehetne.
- Elárulod, hogy a partnered miért vette fel az alakomat?
Kérdezem meg halkan, kissé félszegen, mintha azonnal visszaszívnám, pedig igenis tudni szeretném. Lehetséges, hogy nem fogja az orromra kötni, de azt már bizonyosan tudomásul kell majd vennem, hiszen erőszakoskodni senkivel sem szokásom, pláne nem vele.

Mattie & Ashton & Eva

-. Ennek őszintén örülök.
Ha már bálkirálynő sosem leszek, legalább okos legyek, nemde? Nem mintha az okostojás Hollóhátas húgom mellett labdába rúghatnék, de ez részletkérdés.
- Szép apáca lennél!
Nevetem el magam, ahogy elképzelem a hacukájukban, még egy csini paróka is jöhetne, csodás lenne az eredmény. Kétségkívül. - Nyilván nem minden nő, de a legtöbbünk szerintem igen.
Nem mintha én nő lennék, alakulok, de azért az még messze van, bőven ám, de attól még vásárolni szeretek, szeles kis fruska létemre is. Kész szerencse, hogy van miből fedezni eme őrületemet.
- Szó nincs róla, maximum a jövendőbeli férjemnek fogok sztriptízt lejteni a nászéjszakán, már ha lesz olyan valaha.
Én szerető, csodálatos családban nőttem fel, és sosem tudtam attól az érzéstől szabadulni, hogyha esetleg a későbbiekben megállapodok, a közelében sem fog érni annak, ami gyerekként megadatott. Mégis, örökkön naiv, ifjú lelkem reménykedik abban, hogy lehetek olyan boldog, mint anya és apa, és lehet olyan tökéletes, csodálatos házasságom, meg egy rakás gyerekem. Én nem vágyom karrierre, vagy arra, hogy megváltsam az egészet, én csak boldog szeretnék lenni, noha tudom, ezt a legnehezebb elérni.
- Gonosz vagy.
Nyújtok rá nyelvet, bár tudom, nincs értelme még semmit sikerként elkönyvelni, annyi minden múlhat apróságokon. Például az is üdvös lenne, ha nem hinné azt, hogy Mattie meg én… Te jó isten, nem is bírom elképzelni.
- Nem tudom, de ha vannak, már rég el kellett volna, hogy vigyenek, és jól megvizsgálják azt a galád kis elmédet.
Szemtelenkedek tovább, igazából elég kevesen vannak, akikkel szemben ennyire képes vagyok oldottan viselkedni, de Mattie előtt sosem jutott eszembe másként reagálni, mint ahogy valóban jönne. Kényelmes, hogy bármit megoszthatok vele, tök mindegy, mennyire idióta véleményem is van valamiről.
- Sorozatgyilkos? Hát ez meg honnan jött. Amúgy, nem gondoltam még rá, valahogy mindig magabiztosnak gondoltam, meg hát, Griffendél, tudod, az ilyesmihez meg bátorság kell nem? Gőzöm sincs, csak azt tudom, hogy nekem minden erőmet össze kell ahhoz szednem, hogy el merjem hívni randizni. Bár ha csak ez a két választási lehetőség van, akkor remélem az utóbbiról van szó.
Hát mi a szösz, úgy bizony, majdnem kiesek a szemimen, még jó, hogy nem durrogtat olyan sablonos poénokat, minthogy belőlem egy is elég, mert lehet hanyatt-homlok menekülnék. Borzalmas, nem is értem, miért van szükség ilyesmire. Próbálok nem túlzottan kiakadni a dolgon, de egyértelműen nincs ínyemre, ettől még nem fogok odanyargalni hozzájuk, és kiverni a hisztit, ennél azért jóval nagyobb az önbecsülésem. A piát, amit szerez, nagyjából fél perc leforgása alatt el is pusztítom, nem szórakozok, annyi szent.
-Brrrr…
Ráz ki tőle rögvest a hideg, és még a liba is felszalad a bőrömre, de hamar elillan az érzés, elvégre jöhet a tánc, alig vártam már, az biztos, imádok táncolni.
- Hozzuk ki ebből az estéből a legtöbbet!
Álmomban sem gondolnám, hogy Ashtonnak már ilyen korán eszébe ötlik, hogy felkérjen, így meglehetősen ledöbbenek, amikor az első végigropott dal után meglátom mellettünk, de gyorsan el is mosolyodom, nem akarom, hogy azt higgye, nem vágyom a társaságára. Mattie reakciójára elfojtok egy kitörni készülő nevetést, hiába, ő már csak ilyen, nem nagyon lep meg a dolog, viszont egyúttal le is buktat, hiszen egyértelmű, hogy beszéltem neki a Griffendéles ereklyevadászról. Haha… ó ha tudná mennyit, szerintem már menekülne is világgá.
- Nagyon szívesen táncolok veled, Ashton, de a partnered nem veszi zokon?
Nem tehetek róla, de az imitálásom után valahogy abszolút nem érdekel, hogyan érzi magát az a lány, nyilván őt sem nagyon mozgatta, hogy én hogyan fogom, ha meglátom. Annyi fenntartásom van csupán, hogy nem szeretnék megint egy hétig feküdni a gyengélkedőn, mert valami elvakult rajongó túlzottan féltékeny. Mindenesetre, a kezem azért nyújtom, hogy Ashtonéba helyezhessem, és a boldogság, ami átjár, majdhogynem szétfeszíti a mellkasom, mi most tényleg táncolni fogunk, eszméletlen.
Mattie felé még dobok egy széles mosolyt, csak a tekintetem üzeni, hogy ne haragudjon, ám vélhetőleg nem fogjuk így tölteni az egész estét, fogalmam sincs. Utálnám, ha úgy kéne cserbenhagynom, hogy ő tesz nekem szívességet azzal, hogy eljött velem.

Mattie & Eva

- Ha te mondod, te tapasztalt vén róka.
Kuncogom el magam, őszintén, halvány lilám sincs róla, hogy mi jön be a pasiknak, s mi nem, gondolom egyénenként változik, de ez rajtam mit sem segít, különösképpen, hogy csak azt szeretném tudni, egy bizonyos esetében mi kell ahhoz, hogy elveszítse az eszét, és ne gondoljon mindent túl, mint ahogy azt általában teszi. Bár semmi értelme nem volna a dolognak, ha közben én változom, nemde? Bonyolult ez az egész.
- Tutira, de legalább szeretnél vásárolni.
Öltök nyelvet vidáman, nem mintha nem lenne barátnőm is, aki simán alkalmas lenne eme nemes feladatra helyette, de hát na, egy báliruha esetén egy férfi véleményét kell kikérni, és kész.
- Teljesen simán, szénné égnék, mint vámpírok a napon, de ha ez kell a kis lelkednek, megyek veled nőket lesni.
Táncot semmi pénzért nem lejtenék, már olyan textilledobálósat, de nem sok minden van, amit én ne tennék meg Mattie kedvéért, ha komolyan kéri, ezzel együtt természetesen tudom, hogy csupán vicc volt, de attól még nem sunnyogtam el a dolgot, és válaszoltam annak rendje és módja szerint. Ha eztán úgy dönt, mégis megyünk, én nem fogok visszakozni, elvégre vannak dolgok, amiket egyszerűen meg kell tapasztalni, nemde?
- Tádám, Evangelin Calla Shine mégsem a legreménytelenebb nőszemély a világon.
Tárom szét a kezeimet, némi önirónia azért van a dologban, de én is tudom, hogy itt volt az ideje, akárhogy is, én most már kiderítem, hogy van-e esélyem, egyre több jel mutat arra, hogy igen, de mégis úgy érzem, valami egyszerűen visszafogja, és tudni szeretném, hogy micsoda. Mikor szót ejtek róluk, Mattie arra pillant, én is követem a pillantását, és sikerül is elcsípnem Ashtonét, bár bevallom, nem nagyon értem azt, amit az arcán látok.
- Csodák márpedig vannak, mi?
Való igaz, Mattie a barátom, bár biztos vagyok benne, hogy nem lenne ez ilyen egyszerű köztünk, ha nem lenne foglalt évek óta a szívem, s ezért igazán hálás vagyok a sorsnak, mert soha, semmiért nem kockáztatnám a barátságunkat.
- Nem én adtam a szájába a szavakat, ő kérdezte meg, hogy felkérhet-e, nyilván nem gyáva nyúl, ha már Griffendéles, fel fog kérni, csak idő kérdése, bár, elég furának tűnik, ahogy ide nézeget.
Jegyzem meg kissé tanácstalanul. Pár pillanattal később fordítanám el a fejem, mint Mattie, és ez épp elég ahhoz, hogy még észleljem, ahogy a vele táncoló egyetemista lány az én alakomat veszi fel. Megállok a mozdulatban, és arrafelé biccentek megint, ugyan nézze már meg ő is, jól látom-e.
- Ez most komoly? Mondd, hogy rosszul látok.
Nem tudom mire vélni a dolgot. Mégis mi oka lenne annak a lánynak erre? Zavartan pislogok, végül elkapom onnan a tekintetem, bármit is csinálnak, nem tartozik rám, nem is érdekel, de attól még fáj mással látni, de ez van, tudtam, hogy itt lesz, méghozzá partnerrel, igazán nincs értelme ezen csodálkoznom, vagy emésztenem magam. Aztán mikor azt mondja, hogy az a lány olyan típus, aki játszik másokkal, sóhajtok egy mélyet, és aggodalmasan rázom meg a fejem, na Ashtonnak pont arra nincs szüksége, hogy játszanak vele.
- Ezek szerint ismered a lányt.
Szögezem le, nem kérdés, a megjegyzése után biztos vagyok benne. Nem kellene aggódnom, Ashton már nagyfiú, nyilván tud vigyázni magára, nem fogok odaloholni, és lóhalálában tönkretenni a báljukat. Amíg elmegy italért, addig tüntetőleg sem nézek a páros felé, nem érdekel, mantrázom magamban, de persze, hogy érdekel, ám igenis muszáj megmakacsolnom magam.
- Tök mindegy mi van benne.
Vágom rá, aztán már le is húzom, akár méreggel is tele lehetne, nem hittem volna, hogy ennyire rosszul érint majd, hogy mással látom, eddig is volt már bál, amin mással volt, de akkor még nem tudott rólam, akkor még nem voltak gyengéd pillanataink, és most azt látni, ahogy az a csaj tapad rá… Őrjítő. Ostoba voltam, már megint…
- Ezer örömmel!
Teszem kezem a kezébe, s részemről mehetünk is, éppen itt van az ideje, hogy valami mással foglaljam el magam. Épp ezért könnyedén merülök el a Mattievel való táncban, és sikerrel ki is zárom a külvilágot, azt hiszem, épp elég volt belőle bőven az estére.

Mattie & Eva

- Ez a szél már csak ilyen, nem kímél senkit.
Vigyorgok rá szélesen, örülök, ha jó kedvűnek látom, noha tudom, hogy van valami, amit nem mond el nekem, és ez határozottan zavar is, de szeretném meghagyni neki a választási lehetőséget, hogy akkor mondja el, amikor szeretné. Természetesen, ha záros határidőn belül nem történik meg, a fején fogok ugrálni, ez kétségtelen. Ezt tudja már jól rólam, úgyhogy remélhetőleg előáll addigra a dologgal, míg nálam elszakad a cérna. A mai este azonban legyen még a szórakozásé, bár nyilvánvalóan akkor sem fogom lerázni, ha úgy dönt, hogy ma mondja el.
- Mintha nem tudnád, hogy mindenben eszméletlenül jól nézel ki.
Öltök nyelvet rá vidáman, neki azért volt már tapasztalata a csajokkal, nem kell fölöslegesen szerénykednie, sokkal inkább tisztában van magával, mint amennyire én valaha is leszek.
- Tudom, és eskü, most már csinálhatunk valami pasis programot is, nehogy átváltozz itt nekem nővé.
Kuncogok, és szent elhatározásom, hogy eztán róla fognak szólni a dolgok, és kész, eleget beszéltünk az én hülyeségeimről, márpedig én abszolút nem tartom magam önző embernek, de feltűnt, hogy a saját dolgairól nem nagyon akar beszélni, inkább tereli a témát. Ezen változtatnunk kellene lassacskán.
A terembe érve végül elragad kicsit a hangulat, és tök lelkes leszek, vagyis, lelkesebb, mint eddig, egészen ama pillanatig, hogy előhozakodom neki a legújabb őrültségemmel, látom ám, hogy már kicsit kivan tőlem szegény, úgyhogy tutira nem fogom már mással zaklatni mag, már ilyen lelki dolgokkal, tánccal viszont biztosan.
- Tudom, jó? Nem kell mondani, gáz vagyok, ez van, de úgy döntöttem, hogy valahogy a végére járok ennek az egésznek, aztán, ha nem, akkor egye fene, teljes lelkesedéssel vetem magam valaki más karjaiba.
Természetesen túlzok, de ettől még most így gondolom, ha falakba ütközök, nem fogok tovább erőlködni, így is nagyon sok mindent megteszek azért, hogy leplezzem a vonzalmamat.
- Mellesleg, van egy sanda gyanúm, hogy azt hiszi, több van köztünk, mint barátság, tekintettel arra, hogy nem hisz abban, hogy ilyesmi létezik fiú és lány közt.
Fejtegetem, elvégre így volt, nem csalás, nem ámítás, nem védeni akarom, csak szerintem tényleg nem hitte el, hogy Mattie „csupán” barát, a legjobb, de tényleg nincsenek romantikus képzelgéseim az irányába, ha Ashton nem lenne, talán beleszerettem volna, de fölösleges is ezt boncolgatni.
- Dehogy hívom el táncolni, ő kérdezte meg, hogy felkérhet-e majd, úgyhogy akkor kérjen is fel, és ha megtette, akkor majd meglátjuk. Ki tudja, lehet, hogy nyúl leszek megtenni.
Azért elpirulok a kincs szó hallatán, annyira szeretem Mattiet, néha komolyan sajnálom, hogy nem úgy, de talán akkor nem lennénk egymásnak ilyen jó bizalmasai, nem tudhatom. Mindenesettre fogalmam sincs, mihez kezdenék nélküle.
- Héhé, azért ne zavarj már el most rögtön, veled jöttem, veled is leszek az este nagy részében, úgyis partnerrel érkezett ő is, szóval talán ide sem fog jönni hozzám. Esküszöm neked mindenre, ami szent, hogy nem fogom állandóan keresni a tekintetemmel, hogy az agyadra menjek vele.
Ezt megígérhetem, mert ahogy eddig is, úgy eztán is el fogom kerülni a szánalmasság látszatát, ebben teljesen biztos lehet, annyira azért nem vagyok kétségbeesett, sőt, egyáltalán nem vagyok, csak szeretném végre tudni, hányadán is állunk, amire talán megfelelő a ma este.
- Viszont szerezned kell nekem valami kevésbé diák kompatibilis italt. Mikor, ha nem most?
Nem szoktam inni, de olykor azért rávehető vagyok bármiféle őrültségre, én sem vagyok egy kisangyal, sőt, van tökre meglepő oldalam is, főleg Anne mellett szokott velem elszaladni a paci.

Mattie & Eva

Szokás szerint mosoly ragyog az arcomon, nem lehet ez meglepő a részemről, hiszen bármi is van belül, az nem ül ki a vonásaimra. Örülök, hogy Mattietől ki tudtam kuncsorogni a meghívást, így legalább nem kell egyedül petrezselymet árulnom, talán el sem jöttem volna, ha nem így alakul.
Elég sokat készülődtem, bár én kényes is vagyok a megjelenésemre, szegény Mattiet is az őrületbe kergettem, amíg kiválasztottam a megfelelő ruhát, és természetesen ahogy mondta, végül az lett, ami legelőször megtetszett. Egy egészen visszafogott, de azért valamelyest feltűnő darab, az arany színe miatt legalábbis. Egyébként szépen követte alakom vonalát, nem szeretem azokat a hatalmas szoknyás báli ruhákat, ha egyszer férjhez megyek, szerintem akkor sem lesz hatalmas abroncsos ruhám, inkább valami sellő fazonú darab. A hajamat becsavartam, de meghagytam egyszerűnek, csupán könnyedén omlik alá, és kész, nem szeretem a kontyokat, valahogy nem én lennék.
- Sziaaaa!
Nyomtam rögtön egy puszit Mattie arcára, amikor megláttam, és tisztára be voltam sózva, nagyon szerettem táncolni, meg a bálokat is imádtam, mindent, ami fényes és pompás, minden évben alig vártam ezt a napot. Azért kicsit azt is reméltem, hogy Ashton tényleg felkér majd egy táncra, a gondolattól is ki akart ugrani a szívem a helyéről.
- Látom nem vesződtél túl sokat a készülődéssel.
Szívom kicsit a vérét, elvégre, tavaly is ez az öltöny volt rajta, engem ugyan nem zavar, a pasiknál sokkal nehezebb kiszúrni az ilyet, én is csak azért tudom, mert mindenkinél jobban ismerem a suliban.
- Mehetünk is.
Karolok belé, aztán levonulhatunk kettecskén a nagyterembe, folyamatosan duruzsolok a fülébe mindenfélét arról, hogy vajon milyen lesz a dekoráció, meg úgy az egész hangulata, zenekar, és egyebek, mert semmit sem tudok róla egyelőre. Hiába, sokszor be nem áll a szám, de ezt már tudja rólam.
Sikeresen odaérünk természetesen, nem vagyunk túlságosan messze tőle, fura lenne, ha másként történne, bár fene tudja, a Roxfort képes fura dolgokra. Épp idejében érkezünk ahhoz, hogy elcsípjük az igazgató beszédjét, amit én mindig örömmel hallgatok, olyan viccesnek találom, ahogy közben mozog az a nagy szakálla. Ezt persze nem szoktam mondani senkinek, még a végén visszajutna.
Egyelőre nem szúrom ki Ashtont, de ahogy eszembe jut a táncolni kezdő tömeg láttán, valami más is felötlik bennem, így már pillogok is Mattiere bűbájosan.
- Te… Mattie… figyelj csak…
Ostobaság erre kérni, hiszen tudom, hogy mindig figyel rám, de azért szeretném érzékeltetni, hogy fontos lenne a dolog, amit kérdezni szeretnék.
- Az ér, ha őt hívom el randizni? Vagy mindenképpen valaki mást kell?
Nem mondok nevet, a falnak is füle van, de nyilván tudja, kire célzok. Gőzöm sincsen, hogy meg merném-e tenni, de Anne beleültette a bogarat a fülembe, és tudni szerettem volna, hogy ez járható út-e. Ha nem, még mindig próbálkozhatom a kellemetlenebbik úttal, és persze az sem biztos, hogy Ashton igent mondana, de már az is óriási előrelépés, hogy fontolgatom a dolgot.